Békés Megyei Népújság, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-01 / 156. szám
o 1988. július 1., péntek NÉPÚJSÁG Folytatta munkáját az Országgyűlés nyári ülésszaka Szavaznak (Folytatás az 1. oldalról) A különféle költségvetési támogatások összege az Ipari Minisztérium által felügyelt iparban a 195 milliárd forintos befizetéssel szemben meghaladta az 50 milliárd forintot. Az ipari szerkezetváltás ma már nem gyáróriások építését jelenti, hanem a meglevők generációs megújítását, többnyire a lét-* szám és a létesítményméretek csökkenése mellett; továbbá a kutatás, a fejlesztés, a gyártás és a piaci munka ismeretanyagának és eszközrendszerének gyökeres átalakítását. Ennek pedig előfeltétele az ismeretek mélyreható átformálása és a tudásszint gyors, jelentős növelése. A befektetés lehetőségei között ezért első helyre kell sorolnunk az oktatást, a szakemberek elméleti és gyakorlati képzését. Ezt az alkalmazott kutatáshoz, műszaki fejlesztéshez, új szervezési és irányítási eljárások bevezetéséhez szükséges ráfordításoknak kell követnie. Berecz Frigyes ezután a biztonságos energiaellátás jelentőségéről szólt. Mint mondotta: ma már 2010-ig tekintünk előre, mert az energiamérleget befolyásoló intézkedések kidolgozásához és végrehajtásához hosszú idő szükséges. Ezek között egyaránt szerepelnek forrás- bővítőek — erőműépítés, energiaimport —, s az eddiginél sokkal nagyobb súly- lyal fogyasztást csökkentőek is. Az igények azonban gyorsabban növekednek, mint a megtakarításaink, ezért az energiatermelés növelésére is intézkednünk kell. Eldöntendő kérdés, hogy a jövőben milyen energiahordozóra építsünk. A hazai kőolaj- és földgázkitermelés már nem növelhető, sőt — távlatilag — számolnunk kell a lelőhelyek fokozatos kimerülésével. A szénvagyonnak csak a gazdaságosan kitermelhető részével számolunk. Hasznosítható vízi energiánk nem számottevő. Az atomenergiát ezért a jövőben is fel kell használnunk villamosenergia-termelésre. Ám még a paksi erőmű tervezett 2x1000 megawattos bővítésével is csak részben fedezhetjük az igények növekedését. Emiatt hazánk energiaellátásában a jövőben is igen nagy szerepe lesz az energiahordozók és az energia importjának. A szénbányászatról: jelenleg mintegy 22 millió tonna szenet termelünk ki évente, ezen ütem mellett az ismert szénvagyon elvileg több évszázadra elegendő. Ennek egy részét azonban — ha a kitermelés költségeit az egyéb energiaimport beszerzési költségeihez viszonyítjuk — nem érdemes felszínre hozni. Éppen azért, hogy az eddig a szénbányászatra fordított költségvetési kiadásokat később az ipari szerkezetátalakításra fordíthassuk, és a társadalom egyéb igényeire felszabadíthassuk, a szénbányászat folyamatos támogatását a jövő évtől megszüntetjük. Az ezáltal keletkező átmeneti ellátási és foglalkoztatási gondok feloldhatók. Ugyanakkor a gazdaságosan művelhető bányák — például Borsodban Dubicsány — fejlesztését az állam segíteni fogja. A vaskohászat, nemcsak mint létfontosságú szakma, de mint az egyik legnagyobb energiafogyasztó, s mint nehéz helyzetű vállalatokkal küszködő szakterület is, megkülönböztetett figyelmet igényel. Több éves vita után ez év elején megszületett a döntés: a folyamatos támogatást itt is le kell építeni! A vegyipar számos szakágazata eredményesen működik. Többet közülük — például a gyógyszeripart, a gumiipart — húzóágazatként ismerünk. A műtrágyagyártás azonban manapság a gondjainkat növeli. Egyrészt ugyanis jelentős szerepe van mezőgazdaságunk ellátásában, de a műtrágya árát — bár az 1980 óta nem nőtt — a termelők túl magasnak tartják, az „agrárolló” következményének tekintik. Másrészt viszont az iparvállalatoknak ezen az áron a gyártás veszteséges. Az alapvető gond itt nem a mezőgazdasági termelés vagy a műtrágyagyártás alacsony színvonala, hanem az ártámogatási rendszer következetlensége. Sem a mezőgazdasági szövetkezetektől, állami gazdaságoktól, sem a műtrágyagyártóktól nem várható el, hogy a többletköltséget a maguk helyi közösségének terhére fizessék meg. A gépipar az az ágazat, amelyet manapság gyakran s keményen bírálunk, de amelytől gazdasági helyzetünk jobbrafordítása érdekében legtöbbet reméljük és követeljük. A jövőt megtervezni, perspektívát adni itt a legnehezebb, a népgazdaság exportjának mégis több mint egyötödét adja, s ennek az egymilliárd dollárnak a gazdaságossága az átlagosnál lényegesen jobb. Az ipari miniszter foglalkoztatási gondjainkat elemezve megálllapította, hogy azokat nemcsak a veszteséges termelés felszámolása okozza. Ha ezen túljutunk, a technikai forradalom végig- vitele és a gazdasági hatékonyságnak a fejlett ipari országokéhoz közelítése még rohamosabban fogja csökkenteni az ipar létszámigényét. Ugyanakkor az egyre kisebb létszámon belül erőteljesen megnövekszik a felkészült mérnökök, szakértők, szakmunkások aránya, s ennél nagyobb mértékben csökken a betanított és segédmunkásoké. Társadalmunknak többféle lehetősége van a hatékony és csaknem teljes foglalkoztatás követelményeinek egyeztetésére. A legfon- tosabb a piac céltudatos szélesítése, de további lehető- ségékke! is élnünk kell. Ma például gyakori, hogy egy- egy dolgozó több munkakört is ellát magasabb keresetszerzés céljából. Ha ugyanazt a teljesítményt és keresetet egyetlen, heti 40 órában ellátható főállásban is el tudjuk érni, s gazdasági eszközökkel — ezek közt a bérreformmal — feleslegessé tesszük a túlmunkát, a második munkaviszonyt, akkor több munkavállalónak juthat főállás. A foglalkoztatás harmadik eszközeként említhető az új üzemek építése, az ipari szövetkezetek, a helyilpar. a magánvállalkozások megte- lepedési lehetőségeinek az erősítése. A munkanélküliség ellen hathatnak a szociálpolitikai intézményrendszer átgondolt módosításai is: például a rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetése, a gyermeküket nevelő anyák nagyobb idő- kedvezménye, a fiatalok tanulóidejének megnövelése. Végül, de nem utolsósor-- ban említhető a meglevő szolgáltatások bővítése, illetve új, nálunk még nem létező, jövedelmező szolgáltatások elterjesztése. Gazdaságunkban bizonyos mértékig már közvetlenül érvényesülnek a piac törvényei. viszont más piaci hatásokra a szabályozórendszer csak késve, torzítva válaszol, s egyes tevékenységeket a kormány továbbra is közvetlenül kénytelen irányítani. A vállalkozás és a munkavállalás feltételei pedig népgazdasági áganként is, tulajdonformánként is eltérőek. A gazdálkodókat körülvevő gazdasági erőtér emiatt bonyolult, ellentmondásos, nem képes elegendő útbaigazítást adni a kiegyensúlyozott fejlődéshez. Ezért a gazdasági reformok egyik fő célja, a verseny- semlegesség nem valósítható meg azonnal. Továbbra is helyes és követendő cél; minél előbb ki kell alakulnia egy olyan gazdasági környezetnek, amelyben a termelés eredménye csak a tőkeforgatás hatékonyságától, azaz a tudóstól, tapasztalattól, szorgalomtól és ügyességtől függ. Ám a támogatásleépítés összes következményét a társadalom nem képes egyik napról a másikra vállalni. A gazdaság kiszámíthatóvá s a jövő tervezhetővé tételét már több alkalommal is megígértük a gazdálkodóknak, de eddig csak nagyon kevés történt ez ügyben. Ezért nyíltan az attól való aggodalmunk a felelős, hogy a vállalatok biztonságosabb fejlődéséért a költségvetés még nagyobb hiányával kell megfizetnünk. Ebből a félelemszülte bűvös körből csak akkor lehet kitörni, ha belátjuk: a magát biztonságban érző vállalat nyeresége — és így adóbefizetése — gyorsabban fog nőni, mert nem lesz teljesítmény-visszatartásra kényszerítve. Ha vállaljuk a kockázatot — ami igazán nem nagy —, hogy kezdetben legalább az előbb meghatározott követelményeknek megfelelő vállalatok számára több évre garantáljuk a kedvezőbb fettételeket, akkor e szűk kör növekvő teljesítményével a gazdaság egésze is kimozdítható lesz stagnáló helyzetéből. Az így kialakított gazdálkodói környezet működési szabályait célszerű lenne egységes — tulajdonformától és ágazati tagozódástól független — ipartörvényben összefoglalni és állandóvá tenni. Egy társulási, integrálódási folyamatnak kell végbemennie egyfelől a kutatás, fejlesztés és az ipari termelés, másfelől az ipari termelés és a kereskedelem között. Valóban rugalmas, gyorsan alkalmazkodó, nagy teljesítményekre képes szervezetek csak a piaci sikerekben való közös érdekeltség hatására jöhetnek létre. Ezért a társulást, az érdekegyesítést, közös vállalkozást* az országhatároknak sem szabad korlátoznia, sőt: egyengetnünk kell a nemzetközi gazdasági kapcsolatok útját. Az ipari miniszter elmondta: a szerkezetváltás fő imozgatóereje a piaci igényeket jövedelemszerzés céljából elvállaló gazdálkodói döntés lesz. A kormány azonban ezután sem vonulhat vissza a pártatlan szemlélő szerepébe. A miniszter beszámolójához, bizottsági előadóként Gágyor Pál (Budapest, 13. vk.), az Ipari Informatikai Központ vezérigazgatója fűzött kiegészítést. A vitáiban felszólaltak: Zsidei Istvánná (Heves m., 5. vk.), a Mátravidéki Fémművek diszpécsere; Varga Gyula (Szabolcs-Szatmár m., 3. vk.), az MSZMP Szabolcs- Szatmár Megyei Bizottságának első titkára; Kovács Mátyás (Komárom m., 4. vk.), az MSZMP Oroszlányi Városi Bizottságának első titkára; Dudla József (Bor- sod-Abaúj-Zemplén m., 5. vk.), az MSZMP Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának első titkára; Csongrádi Csaba (Heves m., 7. vk.), a Gagarin Hőerőmű Vállalat gondnokságvezetője; Sziráki András (Szolnok m., 2. vk.), a Szolnoki Mezőgép Vállalat vezérigazgatója; Biacs Péter (Budapest, 30. vk.), a MÉM Központi Élelmiszeripari Kutatóintézetének főigazgatója; Kiss Dezső (Borsod-Abaúj-Zemplén m., 8. Vk.), a Borsodi Szénbányák Vállalat vezér- igazgatója; Bodorné Danka Márta (Báes-Kiskun m., 2. vk.), a Budapesti Rádiótechnikai Gépgyár kecskeméti gyárának munkaadagolója; Reidl János (Somogy m., 5. vk.), a Videoton tahi gyáregységének meo-csoport- vezetője; Tétényi Pál, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke; Novák Lajos (Szabolcs-Szatmár m., 2. vk.), a Fémmunkás Vállalat nyíregyházi gyáregységének technológiai osztályvezetője; Lotz Ernő (Borsod-Abaúj- Zemplén m., 12. vk.), az Ózdi Kohászati Üzemek vezérigazgatója; László Ferenc (Fejér m., 8. vk.), a Dunai Vasmű üzemfenntartás gépészeti karbantartás-vezetője; Balogh Gábor (Baranya m., 9. vk), a Mohácsi Farostlemezgyár műszaki igazgatóhelyettese; Antal Ferenc (Veszprém m., 7. vk.), a pápai Elekthermax Vállalat műszaki igazgatóhelyettese; Fiák László (Hajdú-Bihar m„ 5. vk.), a debreceni Ma(Folytatás a 3. oldalon) Szerkezetváltás Békésben is! Az ipar szerkezetátalakítási feladatairól szóló expozé, majd az azt követő vita minden ipari szakembert lázba hozott. Dr. Tóth János, a megyei jtanács ipari osztályának vezetője is elmélyülten hallgatta a hozzászólásokat, amikor megkérdeztük, hogy az addig elhangzottak alapján foglalja csokorba a véleményét a megye ipari helyzetéről. — Köztudott, hogy Békés megye ipara rendkívül nehéz /helyzetben van, mert kevés az önálló ipari üzemünk. A vállalatok, gyárak többsége fővárosi fennhatóság alá tartozik, s ezzel már majdnem el is dőlt (a sorsuk. Rendkívül nehéz beleszólni, s a megyei érdekeket érvényesíteni egy országos központú inagyvállalat elképzeléseiben. Szerencsére Békésben 'nemigen vannak válságágazati nagyipari vállalatok. így megmenekülünk a munkanélküliség gondjától. Az esetenként fölszabaduló 100-200 fős munkaerő talál munkalehetőséget más szférában. A megye ielsősorban a könnyűipar területén rendelkezik régi hagyományokkal, s ezért itt látok nagyobb lehetőségeket is. A I-viharsarki szerkezetváltás lehetősége abban van, ha fokozatosan növelni tudjuk ia tőkés exportunkat. A gépipar (Mezőgépek) már jelentős exportot teljesít, ám a szocialista piac mindinkább beszűkül. A tőkés piacra bejutni, s ott konkurenciát teremteni, magam is tudom, hogy nem könnyű feladat. De minden ilyen apró lehetőséget meg kell ragadnunk. Ehhez persze rekonstrukcióra, új beruházásokra lenne szükség. Viszonylag kedvező a térség helyzete energia szempontjából. A füzesgyarmati gázmező termelésbe állítása jelentősen növeli majd az infrastrukturális hálózatot, amely kütönösen fontos számunkra, hiszen a megyében 17 iparilag elmaradott település van. Ezek felzárkóztatása jelenlegi gondunk. Mint az expozéban is elhangzott, új gyárak telepítésére nincs lehetőség, korszerűtlent Ipedig már mi sem akarunk bevezetni. A probléma viszont az, hogy a modern technológiákhoz szakképzett emberek is kellenek. (Mindenképpen kellene a megyében egy közgazdasági és egy műszaki felsőfokú iskola. Emellett keresni kell a lehetőséget, amivel •meg tudjuk tartani, esetleg a Imegyébe csábítani a fiatal szakembereket. Jgaz, ehhez is pénz kell. A területi iparszerkezet-átala- kítási támogatás pedig kevés ehhez. Az igazi megoldást a lakossági összefogástól, a vállalkozókészség szélesebb körű elterjedésétől várjuk: Ehhez viszont egy jól megalkotott ösztönző erejű társasági törvény elfogadása szükséges, amely viszont már egy következő országgyűlés témája lehet. Páholyból... Meghívott vendégként először járt az Országgyűlésen az Orosházi Üveggyár két fiatal dolgozója, Péli Györgyi személyzeti előadó, és Madarász Ibolya, a gyári KISZ- bizottság munkatársa: — Innen a páholyból nézve •— állítják egyöntetűen — — egészen más ez a fórum, mint a televízióból nézve. Itt az ember ,arra is figyel, amit például az újságot olvasva esetleg észre sem vesz. Nagy élmény számunkra ez a nap, a legemlékezetesebb pedig talán a pénzügy- miniszter, Villányi Miklós közvetlen hangú beszéde, válaszadása, s persze érdekes volt „élőben” látni országunk nagyjait, vezetőit, szemügyre venni a kormány tagjait. — Például? — Hűt... A lányok egymásra nevetnek, és bevallják: legszívesebben Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettesen állapodott meg a tekintetük. A fő szempont Az Országgyűlés nyári ülésszakának három napján mintegy félszáz felszólalás — tervezett és spontán egyaránt — hangzott, illetve hangzik el. Reggel 9 órától este 6-ig kemény és fárasztó munka folyik. Sebesi Lászióné, Békés megye 6-os számú választókerületének Kétegyházán élő képviselőjétől azt kérdeztük, elegendő-e évszakonként két-három nap az ország ügyeinek megvitatására: — Ez a negyedik képviselői ciklusom, s talán kétszer fordult elő, hogy három napra ült össze a Tisztelt Ház, többnyire a két nap a jellemző. Ez is érzékelteti, óriási a hajtás, hiszen rengeteg a megtár- gyalnivaló. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a megvitatandó anyagokat sem kapjuk meg mindig idejében, akkor tényleg aggasztó a helyzet, már ami a felelős döntést illeti. Jó lenne, ha az ülésszak előtt egy hónappal rendre megkapnák a képviselők is a felkészüléshez szükséges információkat. A megfelelő előkészítés nagyon fontos, s erre több gondot kellene fordítani. Hogy csupán a legfrissebb esetet, a szerdai személyi változásokat említsem: nem véletlen bontakozott ki a vita. Nem állítom, hogy nem készítették elő a témát, de nem eléggé. Mit tudunk például a most megválasztott művelődési miniszterről? Hogy műszaki ember, s kétségtelen, ez fontos szempont, de engem, mint képviselő pedagógust ennél több is érdekelne. Talán érdemes lenne nálunk is megpróbálkozni — mondjuk a programbeszédekkel, ami segítené a jobb megismerést és köny- nyítené a választást, pontosabban a szavazást. — Apropó, szavazás. A megyei képviselőcsoport szokta-e egyeztetni álláspontját, vagy mindenki saját belátása szerint dönt? — Különböző szakmai kérdések merülnek fel, s mi természetesen nem értünk valamennyihez. Ezért jó, hogy többféle terület képviselőjéből áll össze a csoport. Mindenki saját maga dönt arról, hogy mit támogat szavazatával, s mit nem, a fő szempont, azt hiszem, másoknál is az, hogy szűkebb hazájának, szakmájának mi az előnyösebb. __szj_
