Békés Megyei Népújság, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-13 / 140. szám
1988. június 13., hétfő — Lapszél ---------f l zöld szárnyú Amikor Békés város lett (a történelemben' nem először), az akkori vezetőség eléggé nem dicsérhető, jó érzékkel kitalálta, hogy a közeli Tarhos (az egykori Bekés-Tarhos) híres-nevezetes énekiisikoléjának szellemiségét is felélesztve zenéi napokat kell rendezni a pavilonban, melyet Kodály avatott 1953-ban, és amelyet a szűk látókörű, torz kultúrpolitika egyetlen tollvonással bezáratott. Vele az iskolát is, mondván (miféle cinizmus!), hogy átszervezés” szükségeltetik, és ennek okán a Gulyás György igazgatta ének iskolára nincs tovább szükség. íme, egy fájó adalék arra, hogyan lehet egyetlen, rosszízű hatalmi tollvonással' felszámolni azt, ami mint a falat kenyér kellett volna továbbra is, hiszen a magyar dal csillagát fényesítette, a tehetséges, falusi, jószerével még akkor is mezítlábas gyerekekből akart (és amíg tehette tudott is!) igaz embereket, művészeket, a magyar népdal fáradhatatlan apostolait nevelni. Hogy visszaköszön a történelem! Egy tollvonás itt és akkor 1954- ben, hogy kitörölje még az emlékezetből is a volt ének- iskolát, ahol Gulyás Györgyök a művészetek és a dal szeretető mellett munkára is neveltek; egiy tollvonás amott, a határokon túl. hogy nyomában magyar falvak százait bulldózerez- zék ki a valóságból. Pedig az emlékezetből kitörölni semmit sem lehet! Ebben téved a megmámorosodott hatalmi szó örökkön-örök- ké: az emberek emlékezetéből, szívéből, érzésvilágából, gondolataiból semmit kitörölni, kibulldózer ezni nem lehet, az a tarhosi énekiskola haló poraiban is élt, mert élit a szelleme; azok a falvak (ha sorsuk meg nem akadályozható) mindig is falvak maradnak, ott áll majd láthatatlanul a templom, ott néznek szembe a napfénnyel a muskátlis ablakok, és ott sétálnak majd, az egyszer volt főutcán a hetyke legények és iringó szoknyás lányok, az öregek meg a kapu előtti kispadról nézegetik (miként ükapáik is .nézegették) a fiatalság illatos-szép vonulását. .. De most, ezekkel a sorokkal Békésről, a városról beszélgetünk. A város-' ról, mely nem enged, mondhatnám úgy is, hogy a negyvennyolcból, de úgy is, hogy a hetvenhatból, amikor először gyújtották .meg újra a dalfcultúra, a muzsika fáklyáját Békés- Tar hoson, az első napokon, a zene ünnepnapjain. Azóta most már tizenkettedszer .gyűl ki eiz a láng, és jönnek ide Tarhos megszállottjai, a magyar zene hiitbélii hívei, a magyar nemzettudat emlékező és jövőbe tekintő sokaságai, mert Tarhos nem alacso- nyodhat üzleti, pénzbeli kérdőjelekké. Léte vagy nemléte nem lehet kérdés, ha a Békés-Tarhosi Zenei Napok elvesznének, sok veszne velük! Békés azonban nem enged, Békés kitart amellett, amit vállalt: hogy az a zenepavilon, amelyet harmincöt esztendeje Kodály Zoltán avatott fel, ma is, és ezután is otthona legyen a dalnak, a muzsikának; hogy a parkban, ahol valamikor az énekiskola első gyerek csapata hordta áfát a tűzhöz, ma is és ezután is ott sétálhasson az a zöld szárnyú madór, tolllain a napsugár szikráival. Sass Ervin-ben láttuk, megkérdeztük: Milyenek nálunk a plakátok? Hogyan nyilvánul meg a peresztrojka a szovjet plakátmű vészeiben? Erre a kérdésre keresett választ A Hét tudósítója Moszkvából hozott anyagában, melyet tegnap este láthattunk. Mi jóval közelebb, „házunk táján” néztünk körül. Vajon egy Békésben élő alkalmazott grafikusnak mi a véleménye napjaink plakátművészetéről? Egyáltalán: kapnak-e megbízást plakáttervezésre? Kállai Júlia válaszolt: — A nagy gazdasági válságok idején mindig sok plakát készült. A gyárak így, a nagyobb propaganda segítségével próbáltak szabadulni portékáiktól. Most más a helyzet. Alig-alig kapunk plakáttervezésre megrendelést. Én az elmúlt évben kaptam a legutolsót, és azóta semmi ... De ezt látom ismerőseim, volt évfolyam- társaim körében is. — Pályafutása alatt mindig ilyen csekély volt az érdeklődés? — Ügy tíz évvel ezelőtt még sok kulturális és kereskedelmi plakátot csináltam. Örömmel vállaltam, hisz szeretem munkámnak ezt a részét. Sajnos, most nincs lehetőségem rá ... — De hát a helyi eseményeket, a kiállításokat, a színházi előadásokat csak kell hirdetni valahogy? — Az elmúlt éveket kérdezte az imént. Volt idő, mikor minden színházi előadáshoz, niinden múzeumi kiállításhoz terveztem plakátot. Most szakmailag, technikailag, esztétikailag egyaránt siralmas plakátok kerülnek az utcára, éppen itt, ahol magas technika és értő szakemberek állnának a megrendelők rendelkezésére. De nincs, vagy kevés a pénz, maradnak hát az elmaradottabb kis nyomdák... — Csak ez lenne az ok? — Részben ez, részben pedig, hogy azok a vállalatok, amelyek áldoznának a reklámra, inkább a tömegkommunikációt használják erre a célra. Pedig az utcaképhez a szép plakátok is hozzátartoznának, melyek előtt meg lehet állni, melyekben el lehet gyönyörködni . . , — És a hirdetőoszlopok állapota? — No, igen! Borzalmas! Azt hiszem, ennek a dolognak valahogy nincs gazdája, pedig ez is városképi jelentőséggel bír. Ügy hiszem .. . — Mindez igen lehangoló. Semmi remény a változásra? Hogy több, szebb plakátot láthatunk sétáink során? — Talán ha nem csak a peresztrojka szelleme, hanem gazdasági hatása is elérkezik hozzánk. A szakembereken mindenesetre nem múlik, hiszen sok tehetséges plakáttervező élt és él manapság ebben az országban. N. Ä. Diplomaosztás az óvónőképzőben A Vajda Péter Művelődési Központban szombaton délelőtt 119 nappali és 146 levelező tagozatos ha*tg'ató vette át oklevélnappaliak ünnepélyén dr. Daróczi Erzsébet intézeti igazgató beszélt a hivatás szépségeiről és nehézségeiről, majd Csib- ra Erika végzős hallgató, az intézet KISZ-titkára köszönte meg tanáraik áldozatkész munkáját. Az új óvónőket — akik között két román és öt szlovák nemzetiségi okleveles is van — virággal köszöntötték az intézethez tartozó gyakorló óvoda óvodásai i®. A nappali és a levelező- tagazat végzősei közül öten kaptak vörös diplomát. Ma: Dél-alföldi Magazin A so^ száz traktor és többezer kistermelő jelenléte adott nyomatékot a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium, a felvásárlók és a bortermelők közötti tárgyalásoknak az elmúlt hét keddjén Kiskőrösön. Az országos visszhangot kiváltott eseményről beszámol a magazin, s annak hátterét is igyekszik megvilágítani. A stúdió vendégei Dull Ferenc, a MÉM főosztályvezetője, dr. Horváth Gyula, a TOT tanácsosa és Csipkí Sándor Bács-Kiskun megyei országgyűlési képviselő. (Telefon: 62/12-715.) A gyermekek örömteli gondjait is feltérképezi a műsor, a vakáció első napján. Hová, merre mehetnek táborozni, milyen programokkal várják őket az ifjúsági és művelődési házak, vagy éppen a munkahelyek. Nem csak az ifjabb korosztálynak lehet érdekes a — rajzfilmekkel dúsított — beszámoló a kecskeméti rajzés animációs filmszemléről. Az elmúlt hét eseményei mellett összefoglalót ad a magazin a Dunaújváros— Szeged SC idényzáró labdarúgó-mérkőzésről és a Budapesti Honvéd—Békéscsaba MNK-döntőről. Az adás felelős szerkesztője Király Zoltán, műsorvezető Nagy László. Bűnmegelőzési Társadalmi Tanács alakult Gyulán Az utóbbi években emelkedett a bűncselekmények száma a gyulai rendőrkapitányság illetékességi területén: 1985-ben 863, tavaly viszont már 1 ezer 190 bűncselekményről szereztek tudomást. Ezek többsége, 688 a városban történt. Az MSZMP városi bizottsága, a városi tanács és a Gyulai Rendőrkapitányság ezért úgy döntött, hogy az ország és a megye néhány településéhez hasonlóan bűnmegelőzési társadalmi tanácsot hoznak létre. Bár a közrend fenntartása elsősorban rendőrségi feladat, az emelkedő szám arra figyelmeztet, hogy nagyobb gondot kell fordítani a bűnmegelőzésre. Ez azonban olyan széles körű tevékenység, amelyet a rendőrség egyedül nem oldhat meg, s nem is csak az ő feladata. A bűn- megelőzés közös érdek, és csak a társadalmi összefogás vezethet jó eredményre. A pénteken Gyulán megalakult Bűnmegelőzési Társadalmi Tanács 21 tagja éppen arra vállalkozott: ösz- szehangolja a bűnmegelőzésért felelős, abban érdekelt, tenni akaró és tudó szervek, személyek munkáját — a közrend, valamennyiünk biztonsága érdekében. Az alakuló ülésen a résztvevők elfogadták a működési szabályzatot, s egyetértettek a feladatokkal, melyeket szakbizottságokban végeznek majd. Sz. M. Vonalban vagyunk Hagyománnyá vált telefonos szolgáltató tevékenységünkkel ma, hétfőn, június 13-én — 14 órától 18 óráig — várjuk a hívásokat Újkígyóson, a községi tanácsházán, az 56-133-as 'telefanszámon, ezenkívül1 személyesen vagy levélben olvasóink kérdéseit, észrevételeit a település életét érintő kérdésekben. A válaszokat a helyi tanács képviselői adják meg, illetve a közérdekű kérdésekre adott válaszokat lapunk június 21-i számában tesszük közzé. Tegnap zárult a pősteleki kempingtalálkozó Készül az ebéd ... Fotó: Veress Erzsi Nagyon nézett volna gróf Wenckheim Frigyes, ha egykori uradalmát a hét végén felkeresi... Sátrak, lakókocsik százai sarokoztak a pós- teleki kempingben, a Magyar Camping és Caravanning Club V. dél-alföildii kemping- találkozóján. Családosok és magánosok — mintegy 400- an — az ország legkülönbözőbb területéről érkeztek pénteken, hogy ismerkedjenek, barátkozzanak a környékkel, és egymással. Vonzó volt a program is, hiszen — hogy csak a vasárnap eseményeit említsük —, kilenc órától kugli-, foci-, tenisz-, autóügyességi, illetve gyermek kerékpárversenyen mérhették össze tudásukat a találkozó résztvevői. S aki inkább a főzésben kívánt jeleskedni, az is versenyezhetett. Hogy ki a legjobb szakács, azt zsűri döntötte el. S akik nem értek el helyezést a főzőversenyen? Azok is jól jártak, hiszen maguk készítette ebéddel jóllakottam Indulhattak haza, a találkozó kora délutáni zárását követően. Kilencven százalékuk hátrányos helyzetű A mezőkovácsházi úttörőtábor hétfőn olvasótáborral nyitja meg kapuit a gyermekek előtt. Az első csoport ellátásának megszervezéséta megyei és a városi úttörőelnökség, a megyei cigányügyi koordinációs bizottság és a helyi általános iskolák csapatvezetői vállalták. Az elmúlt évekhez viszonyítva lényegesen javultak a táborozás körülményei, mert elkészült egy kőépület, és a faházak is új ruhában várják a kis látogatókat. A programok változatosak: lesz egészségnevelési délelőtt, ügyes kezek napja, akadályjáték, strandolás, vetélkedő és az elmaradhatatlan tábortűz. A hétből egy napot Gyulán töltenek a gyerekek, ismerkedve a város nevezetességeivel. A felügyeletet négy pedagógus, öt ifivezető és egy családsegítő szakember látja el. A gyermekek létszáma várhatóan 55-60 lesz, közel 90 százalékuk hátrányos helyzetű családból érkezik a táborba. Anyakönyvi hírek GYOMAENDRÖD Házasságkötés: Ignácz Márta (Dévaványa) és Bartha Ferenc (Dévaványa). Születések: Giricz András Zoltán és Szu- jó Gabriella Edit fia Zsolt, Fa- gyas Attila és Tóth Erzsébet fia Attila, Rajkó Sándor és Ja- kucs Mária Róza fia Sándor, Dobák Károly és Tóth Erzsébet Éva leánya Szilvia, Hunya Péter és Varjú Mária fia Péter, Töröcsik József és Cserven Ibolya fia József (Dévaványa), Farkas Rezső és Pintér Ilona fia Róbert (Hunya), Nyíri Lajos és Lakatos Anna leánya Anna (Dévaványa), Borbiró István és Kőszegi Márta fia Zsolt (Dévaványa) , Farkas Gyula és Papp Erzsébet fia Norbert (Dévaványa). Halálesetek: Hajdú Ferenc, Wolf Györgyné Csáki Terézia, Izsó Józsefné Harmati Ilona, Balogh Lajosné Kiss Julianna, Szabó Imre. SZEGHALOM Házasságkötések: Tóth Éva és Bori László, Bo- da Andrea (Körösladány) é? Somogyi Imre (Körösladány). Születések: Csongrádi Imre és Szimilkó Ilona Emma fia Imre, Kovács Zoltán és Vig Erika fia Barna György (Dévaványa), Oláh Imre és Bucsi Mária leánya Andrea (Körösladány). Halálesetek: Mező Józsefné Boruzs Margit, Pap Imréné Fodor Julianna, Zsombok Pétemé Kocsmár Mária (Körösladány), Jantyik Józsefné Batizi Eszter (Békés), Szabó Imréné Janovics Eszter (Okány), Ladányi Róza (Füzesgyarmat) . hírek MA: ANTAL, ANETT NAPJA A Nap kél 4.46 — nyugszik 20.42 órakor A Hold kél 3.23 — nyugszik 20.28 órakor ÉVFORDULÓ ötven éve halt meg Charles Edouard Guillaume (1861 —1938), svájci származású francia Nobel-díjas fizikus. idűiárAs A fülledtség és az évszaknak megfelelő hőmérséklet volt jellemzője hétvégi időjárásunknak. Szombaton reggel 15-16 fokig csökkent a hőmérséklet, majd szinte egész nap vékony felhőzet borította az eget. A déli óráktól megnövekedett a gomolyfelhőzet, és kora délutántól záporok, zivatarok alakultak ki, helyenként jelentős csapadékkal. A hőmérők 27, 28 fokot regisztráltak. Vasárnap reggelre 13, 14 fok közé hűlt le, és kissé bepárásodott a levegő. Napközben alig zavarták meg a napsütést a gomolyfelhők, így a legmelegebb órákban ismét 25 fok körül alakult a hőmérséklet — kaptuk a tájékoztatást Mojdisz Istvántól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Előrejelzés az ország területére ma estig: már csak a déli, délnyugati országrészben valószínű egy-egy zápor, zivatar, az ország nagy részén napos, száraz idő várható. Az északi, később északkeleti szél a Dunántúlon időnként erős lesz. A meleg idő folytatódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 16 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22,27 fok között alakul. A Balaton vízhőmérséklete 11 órakor Siófoknál 22 fok volt. Hírügyeletünk 19 óráig hívható; a tele- AAfl fonszámunk: £faÚOU Hírügyeletes: Lovász Sándor — A LENCSÉSI KÖZÖSSÉGI TELEVÍZIÓ ma 19 óra 20 perckor a képújsággal és rajzfilmvetítéssel kezdi adását. 19 óra 30 perctől a júniusi szerkesztett műsor ismétlésére kerül sor, 20 óra 30 perctől a Kés a kézben című színes francia krimit láthatják a nézők. Az adást a képújság ismétlése zárja. — A MEZÖHEGYESI Általános Művelődési Központ és a mezőgazdasági kombinát amerikai nyelvtanárok vezetésével és szegedi egyetemi oktatókkal, haladó szintű angol nyelvi tábort szervez július 11-től július 23-ig. — A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK Egyesületeinek Országos Szövetsége június 15. és 20., illetve július 4. és 15. között a zánkai úttörőtáborban szervez üdülést a kis segítséggel lépcsőn járni tudó, önellátásra képes 10-16 éves mozgássérült gyermekeknek. — A GYOMAENDRÖDI 1- es és 2-es számú nyugdíjasklubba látogat el a közeljövőben dr. Iványi Lajos országgyűlési képviselő. Az egyes klub június 13-án, a kettes pedig 16-án látja vendégül dr. Iványi Lajost. — A VÉSZTŐI tanács az elmúlt évben 2 millió 777 ezer forintot fordított az arra rászorülók segélyezésére. Szociális étkeztetésre 367 ezer, gyámügyi segélyre pedig 166 ezer forintot fizettek ki. — RENDŐRSÉGI HlR. Június 12-én 10 óra 45 perckor Mező- berény belterületén, a Deák Ferenc utcában történt közúti közlekedési baleset. Szabálytalanul kanyarodott a kapubejáróból az úttestre Radványi Ferenc mezőberényi lakos segédmotor-kerékpárjával, így ösz- szeütközött a Marton Mihály, mezőberényi lakos által vezetett személygépkocsival. A baleset következtében a segédmotor- kerékpár vezetője nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. A baleset ügyében a rendőrség a vizsgálatot megkezdte.