Békés Megyei Népújság, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-11 / 139. szám
1988, június 11., szombat o IgUdUkfttö „Nem vagyok anyagbeszerző!” Hova tűnt a magyar ezüst? Soha vissza nem térő alkalom... Csemegekukorica 1 Ft-ért „Profilbővítés” a Serényi úti Tüzépen ISP?55 3PF ’ DAiíTás Míg az ablak egyre drágább, a kukorica fillérekért kínálta magát... Fotó: Gál Edit „Az alumínium ezüstfehér színű, levegő és nedvesség hatásának elég jól ellenálló, lágy, az arany után a legnagyobb mértékben nyújtható fém, a legfontosabb könnyűfém. Vékony lemezzé hengerelhető, kis keresztmetszetű dróttá húzható, melegen hegeszthető ...” ... és sok egyéb hasznos célra használható, ha van. Azonban lassan egy esztendeje többnyire egy szó társul az alumíniumhoz: a nincs. Legalábbis, ami a mintegy 200 magyarországi kisfelhasználó igényének kielégítését illeti. Az alumíni- umhiány krónikussá vált, a beszerzés terén — ahogy az egyik érdekelt, a Könnyűfémöntő és Betonelemgyár- tó Vállalát főkönyvelője, Pankucsi János fogalmazott — kaotikus állapotok uralkodnak. Ez összefügg azzal is, hogy ez évtől a termék- forgalmazás rendjét előíró régi szabályozás nem érvényes., új pedig nincs. A gyulai cégnek 1987 közepe óta senki nem igazolja vissza az alapanyag-rendelést, csupán személyes kapcsolatok révén sikerült innen-anman vásárolni annyit, hogy az alumínium öntvények gyártását nem kellett leállítani. Mostanra azonban ezek a csatornák is bedugultak, még 2-3 napra elegendő az alapanyag, azután... — Azután nincs munka, ami azon túl, hogy érzékenyen érinti a vállalat 120 dolgozóját, a gazdasági lehetetlenülést jelenti. A Rábának nem tudnánk leszállítani a II. félévben esedékes 35 millió forint értékű motoralkatrészt, ami egyébként exporttermék része s leáll- nának a motorgyártó gépsorok. Nem tehetnénk eleget az amerikai Cummins céggel kötött megállapodásunknak, miszerint növekvő mennyiségben vásárolnak tőlünk alumínium motor- öntvényeket. Ha partnereink kártérítési pert indítanának emiatt, egész vagyonunk se fedezné aizt. Egyébként a vállalathoz beérkezett rendelés- állományt (ami a kapacitást 30-40 százalékkal is meghaladja) nem igazoltuk vissza, csupán az alapanyag miatt. Nem kötöttünk szerződést, mivel velünk sem kötöttek szerződést. Ilyen körűiméŰj termékekkel bővíti mezőgazdasági gépkínálatát a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár. Az egyesült államokbeli Case International Harvester licence alapján megkezdik a Case—IH szártépő gép, a sorközművelő kultivátor és a küllős kapa gyártását. A licencvásárlásról folytatott tárgyalások már előrehaladott szakaszban vannak. A szártépő gép az intenzív kukoricatermesztést folytató gazdaságok betakarítás utáni munkáját könnyíti meg. A magas átlagtermésű táblákon ugyanis^ nagy meny- nyiségű szármmadvány keA takarékszövetkezetek másfél milliós tagságát érintő hír, hogy — más lakossági pénzintézetekhez Hasonlóan — felemelték az egyéves és az annál hosz- szabb időre lekötött kamatozó betétek, valamint a lakáscélú betétek kamatait és kamatprémiumát. Ennek során a kamatok átlagosan csaknem 3 százalékkal növekedtek; igy az 1 éves lekötésű betétek után 9,5 százalékos kamathoz, a 2 éves lekönyek között azt hiszem illúzió elvárni a magyar vállalatoktól a több. a jobb, a hatékonyabb munkát. Az igazgató, Mikló Gábor szavai elgondolkodtatóak, annál inkább, mivel egy igen jól prosperáló vállalat élén áll. Sikerrel pályázták meg a bérklubtagságot, fizetőképesek, a termelés és az export növekedése dinamikus. Vagy mindezt múlt időbe kell tenni?! Az alapanyag-ellátást soha nem dicsérték a vállalatok, egyik ágazatban sem. Mindig gond volt a szállítással, a minőséggel, ezt a terhet évtizedek óta cipeli a feldolgozó ipar. De meddig még? Valóban nincs megoldás? Visszatérve az alumíniumra: a felhasználóknak úgyszólván nincsenek már minőségi igényeik, csak vehetnék meg a szükséges meny- nyiségű alumíniumot. A gyulaiak eddig a tavalyi, 1987-es szintnek mindössze 30 százalékát kapták meg, mégpedig úgy, hogy az ország bármely részére elmentek, akár egy tonnáért is, és készpénzzel fizettek, ha kellett, előre! Mostanra viszont, még a MÉH-től sem kapnak, hulladék minőségű anyagot sem, az Alukerről és a Metalloglobusról, az alumínium forgalmazással foglalkozó nagy cégekről nem is beszélve. De vajon hova tűnt a magyar ezüst? Sejteni engedi az a tény, hogy az alumínium világpiaci ára felfelé kúszik, a londoni tőzsdén (forintra átszámolva) csaknem a dupláját fizetik kilójáért, mint itthon, igaz a minőség sem ugyanaz. Egy szót sem szólhatunk hát, ha az Apcon működő alap- anyaggyártó, illetve a Magyar Alumíniumipari Tröszt szigorúan gazdasági érdekeit veszi figyelembe s közvetlenül devizáért értékesíti termékeit. De vajon ez a népgazdaság érdeke is? Szerencsére nem a mi feladatunk ezt kibogozni s a szükséges döntést meghozni. A kormány kibontakozási programja szerint az energia- és alapanyagellátás terén, ahol egyelőre nincsenek piaci viszonyok, központi intézkedéssel s a piacfelügyeletnek kell „rendet tartania". Erről már a 37/1984. zelése a hagyományos szántással és tárcsázással nehézségekbe ütközik, sőt, esetenként a következő év vetési munkáit is hátráltatja. Ezen segít az Egyesült Államokban is csupán két-három éve megjelent munkagép, amely egy menetben szétszecskázza és teríti a szárat, s a szétzúzott növényi maradvány a földbe forgatás után könnyen elbomlik. A gép első példányait előreláthatólag már ez év őszén a hazai mezőgazdaság rendelkezésére bocsátják. A sorközművelő kultivátor a mechanikus gyomirtás esztésű után 10 százalékos kamathoz, a 3 éves lekötésű betét után 11,5 százalékos kamathoz jut a betételhelyező. A tartós betétek kamatának kiegészítéseként fizethető kamatprémiumot, a korábban meghirdetett 3 százalékról 4 százalékra emelték. A takarékszövetkezetek módosították a lakáscélú takarékossági formák kamatait és a prémiumát is. Az ifjúsági és az otthonteremtő betétekre 5 év eltelte után a (XI. 5.) minisztertanácsi rendelet is szól. A központi beavatkozás azonban késik, amit csak részben indokolhat a piacfelügyeletét is érintő szervezeti változás. Az elmúlt év közepétől a gyulai vállalat (s feltehetően nem csupán ők, hiszen többen vannak hasonló helyzetben) több intézménynek — az Országos Anyag- és Árhivatalnak, az Ipari Minisztériumnak, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának, később a Kereskedelmi Minisztériumnak — jelezte alapanyag-beszerzési gondjait. Ä Kereskedelmi Minisztériumot kivéve még csak nem is válaszoltak levelükre. Személyesen is több helyen előadták gondjaikat, az egyik magas beosztású tisztségviselő így válaszolt: „Nem vagyok én anyagbeszerző!” Nos, ez kétségkívül igaz, s szomorú, hogy ilyen operatív kérésekkel kell ostromolni minisztériumainkat, de, ha egyszer nem működik a piac, mert nincs, mit lehet tenni? Természetesen abban, hogy valamit tenni kell, nincs vita, azonban — ahogy azt a most már a piacfelügyeletet is gyakorló Kereskedelmi M i ni sztér i u m f őosztá ly vezetőjétől, Balassa Jánostól megtudtuk — nagyon nehéz eldönteni, hogy mit. Ha a belföldi alumíniumárakat emelik meg, hozzáigazítva a világpiacihoz az végighul- lámzik az összes felhasználón, hisz nyilvánvaló, hogy az alapanyagár-emelést megpróbálják majd beépíteni saját áraikba, s így •továbbhárítani. Tehát ez a lépés az inflációt növelné. A másik, nem éppen piackomform döntési lehetőség, kötelezni az alapanyaggyártót a hazai felhasználók ellátására. Ez a durva beavatkozás a vállalati gazdálkodásba viszont amellett, hogy különböző támogatási igényt szülhet, éppen ellenkezője a most meghirdetett gazdaságpolitikának. A meghirdetett elvek azonban a be nem avatkozástól is súlyos csorbát szenvednek. Először talán azt kellene eldönteni, hogy néhány monopolhelyzetben levő nagyvállalat vagy kétszáz kisebb cég érdekeit védjük ... Mindenesetre az érvényes árképzési szabályok szerint az alumínium belföldi árát a világpiacihoz kellene igazítani. A legjobb megoldást azonban nem nekünk kell köze, amely a talaj felszíne alatt néhány centiméterrel vágja le a gyomnövényt. A Rába sorközművelő kultivá- torai hat- és tizenkét sorosak lesznek, s várhatóan jövő év tavaszán már dolgozhatnak velük a mezőgazda- sági nagyüzemek. A küllős kapa ugyancsak az egyre dráguló vegyszerezés mérséklését szolgálhatja. A talaj lazításával biztosítja átszellőzését, megszünteti a föld felszíni cserepesedését. Alkalmazása elősegíti a talaj felső rétegének felmelegedését, így kedvező körülményeket teremt a magnyitás- , hóz és a csíranövekedéshez. korábban kitűzött évi 10 százalékos kamat helyett 14 százalékot fizetnek. Ennek a betétformának a kamatprémiumát — az 1988. június 1-jétől december 31-ig terjedő időszakra — háromról 4 százalékra emelték. A takarékszövetkezet a kamatok és a prémiumok után fizetendő adót teljes egészében átvállalja a tagságtól. Az új intézkedések június 1-jétől érvényesek. Szerdán délelőtt egyik ismerősünk kissé kétkedő örömmel mutatta szerzeményét. Csemegekukoricát vásárolt a békéscsabai Tüzép- telepen, dobozát egy forintért. — Micsoda? A Tüzépen kukorica? — hüledeztünk, tréfára véve a dolgot. Nem semmi! Igazán jó üzlet, hiszen a boltokban több mint húsz forint doboza — villan át az agyunkon, szinte egyszerre a gondolat. S mennyi mindenre felhasználható! A tíz doboz egy részén angol feliratú címke, itt-ott horpadozott, néhány helyen rozsdás foltok, de felbontva, tartalma igazán ínycsiklandó. S hogyan vásárolható? — kérdezzük szinte egyszerre. — Nagyon egyszerű. Nem kell a pénztárnál sorhan- állni, fizetni, blokkot vinni az eladóhoz, hanem egyszerűen meg kell keresni az egyik színiben a raktárost, és lejat- tolni a pénzt. Az áru ott virít az ablakosszín ajtaja előtt. „EGY FORINTÉRT MEGMONDOM .. Mi tagadás, felizgatta fantáziánkat a dolog. Autóba ülünk. A raktárhoz érve valóban ott a kukorica, igaz, már csak egy-két sor doboz van a konténerben. Van keletje a portékának Talán túl határozottak vagyunk, amikor a raktárosra, Kollát Jánosra rákérdezünk, mert kijelenti, nem eladó. — De hiszen a városban ez a hír járja — nézek rá. — Igen, áruljuk az elmúlt hét óta, de nem a miénk. Hanem az Ancsin Pali bácsié Bennünket csak megbízott. — Ki ez. az Ancsin Pali bácsi? — kérdezzük. — Maszek fuvaros a Tü- zépen, ott megtalálhatják a szénlerakatnál — mondja az egyik rakodó. — Én is vennék kétszázat — jön közelebb egy szakállas fiatalember, aki később bemutatkozik: Kovács Pál békéscsabai lakos. — Az egyik horgász barátom tegnap vett száz dobozzal. Ancsin Pali bácsit nem találjuk, csak a fiát, aki éppen egy defektes gumiabroncsot szerel. Mellette pozdor- jálemezekből összetákolt szín. Nyitott ajtajából már messziről csillognak a kon- zerves dobozok. Ahogy a fiatalember felé megyek, hirtelen egy farkaskutya ugrik ki a színből. Szerencsére a lánc nem ér el hozzánk, máskülönben megnézhetnénk magunkat ... — Kétszáz doboz kukoricát vennénk, de a színeknél már elfogyott, tudna segíteni? — kérdezzük. — Az édesapám árulja, ő most nincs itt. De adok egy telefonszámot, este a lakásán hívja fel, és beszéljen vele. — Ez itt nem eladó? — mutatok a dobozhalomra. — Az lóbab, nem kukorica. A telepen lévő birkákkal ^tétjük — válaszolja hanyagul. KI „SÖPÖR” A MÁS PORTÁJÁN?! Visszafelé felkeressük a Tüzép telepvezetőjét, Gyeraj Mihályt. Az egyik „viszonteladó” raktáros éppen a főnök irodája felől jön velem szemben. — Kit tetszik keresni, a főnököt? — kérdezi, s ebből sejtem, a telepvezető már vár bennünket. Bemutatkozunk, és érdeklődünk, miféle akció folyik a színfalak mögött. — Nézze, a Tüzép nem árui kukoricát! — mondja határozottan. — Honnan vesznek egyáltalán ilyen badarságot? — Itt lehet vásárolni a telepen — világosítjuk fel. Most már együtt megyünk vissza az ablakraktárba. Útközben a telepvezető elmondja, hogy saját dolgozóik vásárolják a kukoricát, és nem a kívülállók. Ugyanis közösen megbíztak egy személyt a vásárlásra, ő hozta el a kukoricát a konzervgyárból, s most az a dolgozó, akinek szüksége van rá, vehet. Az elárusítók kissé zavartan néznek össze, amikor a főnökkel lépünk be az ajtón. — Adtatok el idegeneknek is ebből az áruból? — kérdez rájuk a telepvezető. — Igen. Itt van már egy hete a portéka — válaszolja Kollát János kissé feszengve. — De hiszen tudjátok, hogy ez a dolgozóké! — mondja ellentmondást nem tűrő hangon a főnök. — „Gábor” azt mondta, lehet mindenkinek adni. Egy forintért darabját. — próbál védekezni az elárusító. Mindenesetre a több száz doboz csemegekukorica beérkezéséről és kiszállításáról nincs papír. Nem beszélve arról, hogy Ancsin Pali bácsi nem is a vállalat dolgozója, fuvarozó kisiparos. S a telepvezető — úgy tűnik — sok új információt kap tőlünk a másfél hete tartó, és ki tudja hányszori alkalommal tartott kiárusításról. A konzervgyár mintaboltja felé vesszük utunkat. Ugyanis a selejtes árukat korábban a gyár csak itt értékesítette. Például a csemegekukoricát 5 forintos egységáron. ami az Állatnak jö... — Kapható dobozolt csemegekukorica? — kérdezzük Buliné Cseh Gizella boltvezetőtől. — Sajnos nincs. Nem forgalmazhatok egyelőre, mert vagyonvédelmi leg nem biztosított a raktárterületem. Kockázatos lenne a rogy- gyant kerítés mögé letárolni a konténereket. Egyébként ap keletje az árunak. Nem ond eladni. Tőle tudjuk meg azt is, hogy a selejtes árut a gyár anyag- és raktárgazdálkodási osztálya értékesíti. Nagy Ferencné könyvelő elmondja, hogy a gyár, az idén először értékesíti 50 filléres egységáron a selejtes konzerveket. Raktározási gondok miatt sérültek, rozsdásak a dobozok, és a nyugati szállítók nem hajlandók megvenni. A sok mozgatás, a helytelen tárolási körülmények miatt muszáj selejtezni. De minden egyes eladott tételről számla készül, a vásárló nevével feltüntetve. Ancsin Pál több alkalommal is vásárolt, de nemcsak kukoricát, hanem lóbabot, finomfőzeléket, paradicsomos babot — mutatja a bizonylatokat Nagy Ferencné. Utunkat az anyaggazdálkodási osztályvezetőnél, Ko- larovszki Mihálynénál és Horváth Gézáné kereskedelmi osztályvezetőnél fejezzük be. — Sajnos, az utóbbi években megszaporodott a selejtes tételek száma. Ám 50 filléres áron, csak állati takarmányozásra használható tételeket adunk. Ezeket bolti forgalomban nem lehet értékesíteni, hiszen humán fogyasztásra alkalmatlanok. — Nagyüzemi takarmánynak sajnos nem tudjuk értékesíteni, hiszen senkinek sincs ma bérkerete arra, hogy a dobozokat felbontassa — szól közbe Kolarovszki Mihályné. — A viszonteladásról pedig nem tehetünk. Szabályozott és követhető keretek között értékesítjük a selejtet. A bonyolítást egyik segéd- raktárosunk intézi. Nála kell a vásárlóknak jelentkezni. A teherportán kimenő hulladékárut pedig külön erre a feladatra megbízott személy tartja nyilván — toldja meg Horváth Gézáné. * * * Telefonon próbáljuk felkeresni Ancsin Pali bácsit, sajnos sikertelenül. Végül pénteken délelőtt, hosszas keresgélés után rátalálunk. A szénlerakatnál éppjen vagont pakol. Szimpatikus, ahogy nyugodt hangján megszólal. Nem látszik rafinált kereskedőnek. Készségesen válaszol kérdésünkre. — Nézzék, én takarmánynak vásároltam a kukoricát. Dehogy is gondoltam arra, hogy továbbadjam. — Akkor mégis, hogyan történt? — Idejöttek az eladók, és kérték, hogy adjak egy-két raklappal. Az ismerős horgászoknak, haveroknak vinnék. Mondtam is nekik viccesen, nehogy 50 fillérért adjátok, hiszen én pakoltam, szállítottam, sokat vesződtem vele. — Tud arról, hogy bárki vehetett itt a telepen kukoricát, és fennáll az a veszély, hogy nemcsak takarmányozásra használhatják? — nézek izzadságtól csillogó arcára, — Nem. De engem már nem is érdekéi. Mindig van valami balhé velem. így van ez, ha az ember sokat dolgozik, és megy valamlire. Nézze meg a kezem! Csak az ilyen kérges kezűekkel történhetnek meg ilyen dolgok! Reggel kétszer büntetett meg a rendőr, míg a Tü- zép-telepre értem. No, de hagyjuk! — legyint lemondóan. — Majd lesz valahogy. Indulóban vagyunk, amikor derűs nyugalommal utánunk szól: — Azokra nem kellene felfigyelni, akik már 7-kor azt várják, mikor lesz 9, s akár záróráig is a kocsmában ülnek? Miből?! Erre senki sem kíváncsi? ... (Ha a cikk olvasása után bárki arra gondol, hogy a telepen még talál kukoricát, az ne fáradjon, mert hiába menne. Ugyanis péntek korán reggelre már hírmondója sem volt a portékának.) Rákóczi Gabriella megtalálni. Szatmári Ilona Új Rába-gépek a mezőgazdaságnak 2. II takarékszövetkezetek is emelték a kamatokat
