Békés Megyei Népújság, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-08 / 136. szám
1988. június 8,, szerda KHUUKTÁtl Kertészsziget Kis egészségőrök, véradók, házi betegápolók — Szerda Vitte, cipelte a csomagot. Tele ruhával, cipővel. Szépen kimosta, kivasalta. Odaszállította, ahova mondták; Békéscsabán, a Vöröskereszt városi szervezetéhez. Jól jöhetnek ezek a holmik majd a rászorultaknak. Az átvevő fogta a pakkot, és annak tartalmát egyhalomba döntötte, mint a csőkukoricát szokás. Az ajándékozónak kikerekedett a szeme. Ezt így kellene? Hát akkor miért fordított gondot arra, hogy tisztességgel rendbehozza azokat a szívvel ajándékba szánt holmikat? Várta, hogy legalább egy füzetecskébe bevésik a nevét, a lakcímét. Nem azért, hogy köszönetét várjon — azt megkapta a helyszínen —, hanem arra gondolt, hátha valahol, valakinek eszébe jut megkérdezni, a megyéből vajon hányán bizonyultak segítőkésznek! Meg hát, úgy érezte, a rend is így kívánná! u v. Kempingtalálkozó Pásteleken E hét végén rendezik meg Pósteleken az V. dél-alföldi kempingtalálikozót. A szervezők pénteken déltől várják a vendégeket, délután 6 órakor lesz a megnyitó, ahol Putai Árpád, a Magyar Camping és Caravanning Club elnöke köszönti a táborlakókat. Ezt követően citerazene mellett vacsoráznak a résztvevők, majd az autósmozi műsorát nézik meg. Másnap a zenés ébresztő és a reggeli torna után a kempingezők Szabadkígyósra kirándulnák, utána a gyulai Várfürdőben strandolnak. Este a békéscsabai Balassi táncegyüttes bemutatóját követően, játékos vetélkedőt tartanak. Vasárnap délelőtt sport- versenyeken mérhetik össze erejüket a résztvevők, délután 1 órakor lesz-a táborzárás. A kempingtalálkozón az MCCC-tagok vehetnek részt, de a helyszínen is bárki beléphet a klubba. , _ A BÉKÉSI GALÉRIA állandó kiállításai belső felújítási munkálatok miatt átmenetileg zárva tartanak. Az időszaki kiállítás és a nagy ház viszont nyitva áll a látogatók előtt. Kertészszigeten nincs állandó orvosi ügyelet. A körzeti orvos heti három alkalommal jár ki. Füzesgyarmatról, ezért itt különösen fontos a Vöröskereszt munkája. Tavaly és az idén is három tanfolyamot szerveztek. A felnőttek a házibeteg-gon- dozást és az elsősegély-nyújtást tanulhatták meg, az általános iskolások pedig éppen most egyszerre ismerkedhetnek az elsősegély- nyújtással és a csecsemőgondozással. Minden évben hallás-, látásvizsgálatot, és a tüdőszűréssel egyidőben onkológiai szűrést szerveznek. A kertészszigetiek egészsége érdekében jövőre komplex szűrést terveznék. A községben -három évvel ezelőtt a veszélyeztetett gyerekek száma tizenegy volt, jelenleg csak kettő, a hátrányos helyzetű családoknak ruhákat gyűjtenek, emellett -még tavasszal és ősszel ruhabörAz Elnöki Tanács Gobbi Hilda Kossuth-díjas színművésznek, a Magyar Népköz- társaság Kiváló Művészének kimagasló művészeti és közéleti tevékenysége elismeréseként, születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékeanyakönyvi hírek SZARVAS Házasságkötés: Klimaj Margit és Szebegyin&z- ki Pál. Születések: Molnár Zoltán Pál és Med- vegy Anikó fia Zoltán, Sárközi József és Gálát Mária leánya Bettina, Kmotricza Pál és Dián Erzsébet fia Viktor (Kondoros), Jónás György és Polonszki Edit leánya Noémi (Kardos), Dinya Vendel és Kovács Gabriella fia Gábor (Békésszentandrás). Halálesetek: Dr. Demjén Györgyné Szebe- gyinszki Etelka, Szmka Pálné Roszik Mária, Matusik György, Zima János, Petykó Jánosné Klimaj Mária (Kardos), Mik- nyik Mihály András (Budapest, XX. kér.). zét szerveznek, ahol használt ruhák olcsón kaphatók. ! A kentés-zszigeti Vöröskereszt élenjár a véradás szervezésében is. Igaz, hogy 1986-ban csökkent a véradók száma, ugyanis a faluban egyre több a nyugdíjas és a cukorbeteg. De tavaly a fiatalok meggyőzésével, a véradók nagyobb megbecsülésével újra ők érték el a legjobb eredményt Szeghalom körzetében. A kis egészségőrök munkájára bátran támaszkodhatnak; tüdőszűrésre, véradásra ők hordják ki a meghívókat, kitöltik a szűrőlapokat, vagy rendezvényeken terítenek, sőt műsort is adnak. A kettészszigeti Vöröskereszt mozgalmas és szerteágazó munkájában jelentős az érdeme Szilágyi Józsefijének, a községi alapszervezet titkárának, aki májusban a Vöröskeresztes Munkáért kitüntetés bronz fokozatát vesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Radics Katalin, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Vajda György művelődési miniszterhelyettes. MEDGYESEGYHAZA Házasságkötés: Kiss Rózsa és Várhelyi Zoltán. mezökovacshaza Házasságkötések: Kutasi Ilona (Medgyesbodzás) és Griecs György (Medgyesbodzás), Laczkó Ibolya Katalin (Battonya) és Nagy Péter (Bat- tonya), Kiss Ágota (Kunágota) és Cselényi Péter Róbert (Kunágota), Elek Ilona Teréz (Kö- rösladány) és Barankai Gábor (Békéscsaba), Dlspán Éva Katalin (Almáskamarás) és Mészáros Imre (Nagykamarás). Halálesetek: Faragó Zoltán, Mikite Ferenc Zoltán, Kondoros! Mátyás (Kevernie®), Lukács Dezső (Mezőhegyes), Steib Mária (Doboz), Dajka János (Almáskamarás), Szilbereisz Mihályné Pfeff Erzsébet (Almáskamarás), Bojtos József (Nagykamarás). Gobbi Hilda kitüntetése Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Eco-mix. 8.50: Nótacsokor. 9.37: Beszélni nehéz. 9.49: Dalposta. 10.05: Királyné kedvence. Mikszáth Kálmán novellája. 10.33: A Rádió Dalszínháza: Suppé: Pajkos diákok. 11.43: Kodály-kórusok. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: A magyar nyelv századai. (11.) 14.25: Operaslágerek. 15.00: Zengjen a muzsika! 15.30: Véges-végtelen. Vekerdi László előadása. 16.05: Sóderparti. Szülők és gyerekek a svéd gyerekversekben. 16.30: Gobbi Hildával beszélget Szabó Éva. 17.00: Múltidéző. 17.35: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 18.02: Gyurkovics Tibor: Lóhalálában. 19.32: Nő arcképe, háttérrel. Bata Imre könyvszemléje. Szakonyi Károly haingj á- féled 20.30: A külpolitikai rovat műsora. 21.00: Régi, híres énekesek műsorából. 21.25: Magyar művészek a nagyvilágban. 22.00: Hírvilág. 22.30: Vallások világhíradója. 23.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 9.05: Napközben. 12.10: Fúvósindutók. 12.30: Postabontás. 13.05: A tegnap slágereiből. 14.00: Karavánszeráj. 15.05: Szórakoztató antikvárium. 15.45: Dr. Balogh'István, a János kórház főorvosa. 16.05: Könnyűzenei magazin. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Közvetítés a Rába ETO— Bp. Honvéd labdarúgó MNK-mérkőzésről. 19.25: Zenés beszélgetés Alpár Géza nótaszerzővel. 20.00: Albumajánlat. 20.50: Tükörképek. 21.05: Közkívánatra! 23.10: A dzsessz története. 23.50: Népdalok. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Zenekari muzsika. 10.19: Kamaramuzsika. 11.10: Mai magyar zeneszerzők rézfúvós kamarazenéjéből. 11.33: Zenekari muzsika. 12.19: Rinaldo di Capus: A cigánylány. Intermezzo két képben. 13.05: Dániait vélemények — kelet-európai gondokról. 13.25: Federico Garda Lorca versei. 13.35: Muzsikáról Versben, prózában. 14.06: Romantikus kórusmuzslka. 14.25: Slágerről slágerre. 15.05: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét. 15.45: Zenekari muzsika. 17.00: Jussi Björling operafelvételeiből. 17.41: Látogatás ai Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 18.30: A Magyar Rádió szlovák nyelvű műsora. 19.05: A Consort of Musicke együttes hangversenye. 20.25: Zenekari muzsika. Közben: 21.00: Moritjiri te sa- lutant. ’ Balázs Béla novellája. 21.25: A Zenekari muzsika folytatása. 21.52: Lyndon Terracini és az Ensemble Modem lves- hangversenyej 23.01: „Dafnis hajnalkor.” Csokonai Vitéz Mihály és a debreceni rokokó. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.55: Tévétorna nyugdíjasok- 4 nak. 9.00: Képújság. 9.05: Az ész bajjal jár. Szovjet tévéfilm. II/l. 10.15: Képújság. 16.55: Hírek. 17.00: Popkorong. 17.40: Kézenfogva, 17.50: Sorstársak. 18.15: Álljunk meg egy szóra! 18.35: Tévétorna. 18.40: Cim-cim. 19.05: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Családi körj' Betegágynál. 2LOO: Tájkép. 21.45: Müller Péter: Hungarian Dracula. Tévéfilm. 22.55: Híradó 3. II. MŰSOR 17.30: Képújság. 17.35: Hírek német nyelven. 17.40: Pannon Krónika. 18.40: Sakk-matt. 19.00: George Feydeau: Bolha a fülbe. Vígjáték három felvonásban. ' 21.50: Híradó 2. 22.05: Balett-tükör. 22.50: Képújság. BUKAREST 20.00: Híradó. 20.20: A pénzügyi és bankszervek tevékenységének tökéletesítéséről. 20.40: Hazafias versek és dalok. 20.55: Beteljesült eszmények. 21.20: Ember és egészség. 21.50: Híradó. ŰJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 17.35: Műsorismertetés szerbhor- vátul. 17.40: Híradó szerbhorvátul. 18.00: Fiatal szerzők műveiből. 18.30: Román nyelvű műsor. GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik Ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, Ecsedi József 58 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 1988. június 9-én, 14.00 órakor a békéscsabai Ligeti temetőben lesz. Gyászoló felesége HÍREK Nagy sikert aratott tegnap délután Békéscsabán a vásár- csarnok előtt a Csabai Húsker orosházi kirendeltségéről érkezett teherautója, amelyen különféle primőröket hoztak a nagybani piacra. Az érdeklődők majdnem fél áron vásárolhattak a gyönyörű paradicsomból, paprikából, hagymából és cseresznyéből, a viszonteladók nem kis bosszúságára Fotó: Veress Erzsi Megváltozik a vámkezelés rendje Megváltozik június 15-tői a vámkezeléshez szükséges devizahatósági engedélyezés rendje — jelentette be Molnár Endre vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka, a Pénzügyőr Sportteleped megrendezett ' keddi sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy a korábbi rendszer nehézkesnek bizonyult az új utazási feltételek által teremtett helyzetben. A vámszervek és a devizahatóság javaslatára a Pénzügyminisztérium hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank a vámkezeléshez szükséges behozatali engedély megadását a Vám- és Pénzügyőrség szerveire ruházza át. Az új szabályozás értelmében a -Magyarországra történő visz- szaérkezéskor az utas a jövőben a határon — abban az esetben, ha a behozott áruk egyedi, vagy összértéke (belföldi fogyasztói ára) meghaladja a 25 ezer forintot — azon kívül, hogy a vámárunyilatkozaton kéri az áruk vámkezelését, egyúttal el is számol a behozott áruk devizafedezetével. A vámhivatalban, utazási irodáknál és az OTP valutaárusítási joggal rendelkező irodákban beszerezhető devize-érték- nyilatkozat arra szolgál, hogy a 25 ezer forintot meghaladó vásárlás esetén az utas feltüntesse a külföldön vásárolt, vagy ajándékba kapott árukat, és nyilatkozzék azok vételáráról. Az okmány egyben devizaengedélyezési kérelemnek minősül, 100 forintos illetékbélye19.00: Ma. Szerbhorvát nyelvű hírmagazin. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Híradó magyarul. 20.00: Játékfilm. 21.30: Híradó szerbhorvátul. 21.45: Vajdasági népszokások. Dokumentumműsor. 22.15: A csütörtöki műsor ismertetése. BELGRÁD, I. MŰSOR 8.55: Műsorismertetés. . 9.00: Sorozat gyermekeknek. 9.30: Művelődési iadás. 10.00: Nyári délelőtt. I 12.00: Hírek. 16.15: Műsorismertetés. 16.20: Krónika. 16.40: Hírek. 16.50: Magyar nyelvű tv-napló. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. I 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Játékfilm. 21.30: Tv-napló. 21.50: Riport. 22.25: Plusz műsor. 0.25: Hírek. II. MŰSOR 18.45: Zágrábi körkép. 19.15: Műsorkiegészítés. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Zenés est. 21.30: Hírek. 21.35: Művészeti est: Z. Kauzla- ric Atac. SZÍNHÁZ 1988. június 8-án, szerdán 20.30 órakor Egerben: A HÖLGY FECSEG ÉS NYOMOZ 20 órakor Vásárosnaményban: LILI BÁRÓNŐ 1988. június 9-én, csütörtökön 19 órakor Miskolcon: A HÖLGY FECSEG ÉS NYOMOZ 19 órakor Hajdúnánáson: LILI BÁRÓNŐ get kell ráragasztani. Az ötezer forint egyedi értéket meghaladó árukról egyenként, a kisebb ér- tékűekről összevontan lehet nyilatkozni, előbbi esetében mellékelni szükséges az árukról kapott számlát is. (A számla hiányát a deviza érték nyilatkozaton tett bejelentés pótolhatja.) A külföldi vásárlás legális devizafedezeteként elfogadja a vámhatóság a magáncélú devizaellátás keretében, a deviza- számláról, az utazási számláról, illetve a külön utazási számláról felvett pénzt, ha ezt az utas a valutakiviteli engedéllyel igazolja. Az ajándékba kapott pénzen vásárolt áruról, illetve az ajándékba kapott tárgyról hitelesített ajándékozólevelet kell felmutatni. A különböző számlákról igazoltan felvett ösz- szeget együtt utazó családtagok összevonhatják. Az üzemanyag- költségre felvett valuta nem számolható el az áruvásárlás fedezeteként. Továbbra sem a határvámhivataloknál végzik azoknak a 25 ezer forint értéket meghaladó áruknak a vámkezelését, amelyeket külföldi illetményből, ösztöndíjból vagy napidíjból vásároltak. Ilyen esetekben, vagy akkor, amikor vita keletkezik a határon, továbbra is a Magyar Nemzeti Banktól kell kérni a vámkezelési engedélyt. A vámparancsnok véleménye szerint az új intézkedés jelentősen megkönnyíti az utazók dolgát, és rövidíti a határon töltött időt. Hazaérkezett a pilóta és a vitorlázó repülőgép A román hatóságok — a szokásos jogi eljárás kérdéseinek rendezése után — június 6-án éjszaka átadták a magyar hatóságoknak a korábban eltévedt vitorlázó repülőgépet és vezetőjét. Mint ismeretes, navigációs zavar következtében Stein- binder Ferenc, az MHSZ nyíregyházi repülőklubjának pilótája a HA—4388 lajstromjelű Pirát típusú vitorlázó repülőgéppel június 4-én a késő délutáni órákban a Román Szocialista Köztársaság légterébe repült, és a határtól 12 kilométerre, Nagyszalonta közelében szállt le. MA: MEDÁRD NAPJA A Nap kél: 4.48 — nyugszik: 20.39 órakor A Hold kél: 1.29 — nyugszik: 14.00 órakor ÉVFORDULÓ Háromszázkilencvenöt éve született Szerencsen, és Gyulafehérváron halt meg I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1593—1648), Rákóczi Zsigmond fejedelem és Gerendi Anna fia, Felső- Magyarország leggazdagabb protestáns főura. idűjOrós Kedden az évszaknak megfelelő, nyárias időjárás volt megyénkben. Reggelre 15-16 fokig csökkent a hőmérséklet. Napközben időnként megnövekedett a gomolyfelhőzet, és néhol gyenge zápor, zivatar alakult ki. A hőmérséklet 26-27 fokig emelkedett — kaptuk a tájékoztatást Kudlák Jánostól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás az ország területére ma estig: tegnap még gyakran volt erősen felhős az ég, ma már csak időnként növekszik meg a felhőzet. Eleinte még többfelé, az időszak végén helyenként, elsősorban keleten, északkeleten várható zápor, zivatar. A mérsékelt nyugati, délnyugati szél a zivataros területeken átmenetileg megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. Hírügyeletünk 19 óráig hívható; a tele- 4G|| fonszámunk: 4lllvOU Hírügyeletes: Béla Vali — A BÉKÉS MEGYEI Tanácsi Költségvetési Elszámoló Hivatal június 9-én, délelőtt 9 órától a Mezőkovácsházi Városi Tanács tanácstermében bérszámfejtéssel kapcsolatos jelentőfe- lelősi értekezletet tart. Célja az 1988. január elsejei jogszabályi változások és azok gyakorlati végrehajtásának ismertetése, értelmezése lesz. — KÜZÜTI INFORMÁCIÓ. Békéscsabán, a Bartók Béla út— Dózsa György út—Szabadság tér csomópontban a közlekedést érintő két módosításra került sor: a Szabadság tér felől érkező járművek besorolási rendje megváltozott. A Szabadság térről a Bartók Béla út felé, jobbra kis ívben bekanyarodó járművek részére két, egymást követő fázisban biztosított a szabad jelzés. (A második fázis kezdetén szintén szabad jelzésre lelépő gyalogosokra sárga villogó kiegészítő fényjelzés hívja fel a figyelmet.) OROSHÁZA JÜNIUS 9-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN ÉS 10-ÉN PÉNTEKEN 21 ÓRÁTÖL CINTULA DISCO SHOW Asztalfoglalás: az fizletvezetőnél