Békés Megyei Népújság, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-20 / 146. szám

r 1988. június 20., hétfő ■ben láttuk, kommentáljuk — Lapszél-----------­U nalom Edzésire jártak a drága .gyerekek, s az volt a fő szórakozásuk, hogy a lép­csőház minden kapucsen­gőjét egyszerre nyomták meg. Ilyenkor értetlenül álltunk az ajtó előtt, mert persze menetrend szerint mindenki ajtót nyitott, s rövid morgolódás után leg­alább beszélgettünk egy kicsit jó szomszédok mód- járá. Eleinte tréfára vet­tük a dolgot, aztán már kezdett mindnyájunkat bosszantani, s elhatároz­tuk, meglepjük a ki^ csi­bészeket. Sikerült is, de a gyerekeket faggatva inkább sajnálkoztunk, mint hara­gudtunk. A kisebbektől megtudtuk, hogy csonka családban élnek, s hogy a nagyobbak vették rá őket ezekre a „tréfákra”, ök ugyan unták, mert nem lát­hatták „munkájuk gyümöl­csét”, tekintve, hogy ide­jében el kellett a helyszín­ről szelelniük. Abba is hagyták volna, de a tizen­három éves nagylány ve­réssel fenyegette őket, így hát szorgalmasan tovább nyomogatták a csengőket. Pedagógus ismerőseim mesélik, hogy két általá­nos iskolás tanítványuk — ugyancsak, mert jobb szó­rakozást nem tudtak k ita­lain i — rugós késsel szur- kálttáik a kisebbeket. Az italozásról, szipózásról már nem is érdemes szólni. Hogy mindez miért ju­tott éppen most az eszem­be? Azt egy — a napokban történt — eseménnyel sze­retném megvilágítani. A lépcsőházunk előterében van egy fából készült hir­detőtábla. Most már igaz kicsit elszenesedve, de.még mindig megfelel a funk­ciójának. Nos, ezt a hirde­tőtáblát, amely mindössze húsz centire lehet az elő­tér mennyezetét beborító műanyag lambériától, egy unatkozó, harmadik osztá­lyos kisfiú felgyújtotta. A házban liakók kérdésére, hogy miért tette, maga ad­ta ezt a „kimerítő” vá­laszt. A gyerek nem fu- _tott el, hanem kényelmesen leült a ház előtti pádon, s várta, lángba borul-e az egész, négyemeletes ház. Gyufája volt, hiszen a nyolcéves „nagyfiú” már dohányzott, így hát más szórakozás nem is juthatott az eszébe, mint a gyújto­gatás. És nem is igazán ér­tette, miért csaptak ebből akkora hűhót a felnőttek. Beszélgetés közben kide­rült, hogy édesanyja, édes­apja dolgozik, ő pedig nem talál magának megfelelő elfoglaltságot. Valamit pe­dig csinálni kell. . . Hányszor mondják, fi­gyelmeztető hangsúllyal, hogy az iskolai szünidő rengeteg veszélyt rejt ma­gában. A gyerekek felügye­let nélkül vannak, közülük sokan unatkoznak, s a fil­mekből, piff-puff regé­nyekből, nyert „műveltsé­gük” sokféle, veszélyes já­tékra csábítja őket. Szá­mon kérendő kötelezettsé­gük a szünidőben alig van, így hát túl sok szabad idő szakad rájuk. S most nincs ott a sokat szidott, mégis megnyugvást, biztonságot nyújtó iskola, hogy gyer­mekeik miatt a szülők nyu­godtan végezhessék mun­kájukat a nyár folyamán is. Sokszor leírtam remény­kedőn, s most is megismét­lem, bár a hatásában egy­re kevésbé hiszek: a nyári szünidő idején minden fel­nőttnek kötelessége óvni, segíteni, nevelni a gyere­keket! Persze elsősorban a szülőknek ... B. Sajti Emese Választ a SZOT... Azt hiszem, többről van szó, mint elnök- és főtitkár- választásról. S hogy ez mennyire így van, azt ép­pen a Hét első elemző ri­portja bizonyítja, amely az intézményrendszer reform­jával foglalkozott. Ebbe ugyanis — a politikai intéz­ményrendszer, a kormány­zat, a parlament, a jogrend­szer, a tömegszervezetek mellett — az érdekképvise­leti szervek reformja is be­letartozik. A jelölőbizottság elnöké­vel', Kovács Lászlóval foly­tatott nyúlfarknyi beszélge­tésben ugyan felszínesen érintették a magyar szak- szervezeti mozgalom előtt álló, elkerülhetetlen felada­tokat, de a kurta-furcsa párbeszéd nem szolgált túl sóik információval. Azt mondták el újból, ami egy néhány nappal ezelőtti Tv- híradóban is elhangzott. Azt, hogy most a széles tömegek­nek is lehetett személyi javaslatot tenni, amivel 220- an (!) éltek is az országban. Engem, mint nézőt meg­döbbentett az érdeklődésnek ez a csekély megnyilvánulá­sa. Ha bátrabban fogalmaz­nék, érdektelenséget is mondhattam volna. Az ok többféle is lehet. Egyrészt — mint a riport címe is jelez­te — a SZOT választ, és nem a szakszervezeti tagság. Másrészt a magyar szakszer­vezeti mozgalom megújulási Film az RIDS-rűI Elkészült az első, AIDS- ről szóló felvilágosító játék­film. Az Emlékül Évának cí­mű, Várszegi Károly rendez­te egyórás alkotást a Video- coop Stúdió és a Hungaro- tex Külkereskedelmi Válla­lat közös vállalkozásban ké­szítette. A kizárólagos for­galmazó, a Hungarotex. máris több száz megrende­lést kapott. Az egyórás játékfilm egy tragikusan végződő párkap­csolatról szól, illetve az egyes mellékszereplők, mint tipikus veszélyforrások, po­tenciális fertőzéshordozók és -továbbítók bemutatásával az AIDS és a kábítószer problematikáján keresztül, a felelőtlen szexuális maga­tartás következményeire hív­ja fel a figyelmet. — TELEFONDOKTOR. Azok, akik június 21— 23- án feltárcsázzák a (66) 24- 011-es számot, a telefon- doktortól a nyári egészség- védelemről hallhatnak fon­tos tudnivalókat. — A GYOMAENDRÖDI művelődési központban jú­nius 22-én 16 órakor nyit­ják meg Báthori Sándor minikönyvgyűjteményének Féltékeny és irigy va­gyok. Tudom, már-már az illet­lenség határát súrolja a nyitómondat egy ilyen meg­hitt, szinte családias hangú-- latú esemény tudósításában, amelyről egyrészt kell, más­részt illik írni. A személyes hang azonban kötelezőnek látszik: a sok-sok ezer itt végzett öregdiák igazolni tud. Mert innen eredeztethe­tő az irigység, a féltékeny­ség: magamat nem számít­hatom körükbe. Szombaton kora délelőtt tartották meg a békési Sze­gedi Kis István Gimnázium­ban a hagyományos évzáró ünnepséget, mely ez alka­törékvése, felépítésének kor­szerűsítése, az érdekképvi­seleti, érdekvédelmi munka tartalmának, a réteg- és te­rületi érdekeket is kifejező változásainak megfogalma­zása nem jutott, mert nem- juthatott még el a tagság­hoz. Egy új vezető még csak lehetőség, gondolják a szak- szervezeti tagok. De hogy bekövetkezzenek a változá­sok a szakszervezeti mozgal­mon belül is, ’ ahhoz nyílt párbeszéd a tagsággal, sür­gősen elvégzendő kritikus elemzés kell. No és miha­marabbi újragondolása, át­értékelése a mozgalom funk­cióinak, kapcsolatainak, jo­gosítványrendszerének. Mert nem elegendő a régi nevelő funkció, a termelést segítő tevékenység hangsúlyozása, de egyre markánsabban és hatásosabban kellene az ér­dekvédelemre és érdekkép­viseletre is gondolni. Példá­ul akár az állammal szem­ben is. Az .időben igen rövidre si­keredett riport mindezekről nem szólít, nem szólhatott. De el tudtam volna képzel­ni,, hogy mondjuk Nagy Sán­dor vagy a többi jelölt el­mond egy úgynevezett „programbeszédet”. Hogy a tagság megismerje egyéni ar­cukat, problémaiérzékenysé­güket, gondolkodásmódju­kat. A választás kedden lesz. Megérdemelt volna — súlyának megfelelően — a tömegkommunikációban több és mélyebb elemzést. Rivás a faluért „Nemcsak Dombiratosért jajgatok. Közei 900 falu cu- rikkol visszafelé a puszta­ságnak.” — Tóth Béla sze­gedi írónak a könyvhétre megjelent kötetéből valók ezek a szavak. Szegedinek mondják, de ez csupán az illetőségére vonatkozik. A pompás Somogyi Könyvtár igazgatója ő, de igazán dombiratos inak tartja ma­gát. Ügy is beszél, ahogyan az odavalósiak és úgy is ír. Iratos dombon — ez a cí­me az emlékekből szőtt va- lóság-meseírásnak. Kurta­mondatos f oly óbeszéd. Mába érő múltidézés, derűs-borús merengés a Békés legbelse- jéből, az emberélet elejéről hozott „igenyös” és szűz szó­kiállítását, amelyet az ér­deklődők július 10-ig tekint­hetnek meg. — AZ OROSHÁZI «ÜVEG­GYÁR művelődési központ­jában június 21-én, kedden délután fél 2 órakor dr. Erőss Pál, az Igazságügyi Minisztérium osztályvezető­je, a televízió Jogi esetek című műsorának népszerű szakértője tart előadást. lommal eltért a megszokot­tól. Igaz, hogy itt is a Him­nusszal kezdtek, amelyet az igazgatói értékelő beszéd követett, de már ezekben is benne volt a másság: sza­vakkal aligha leírható ben- sőség, szívből fakadó ünne­pélyesség. A kétszázötven gimnazista között elhelyezett, ötvenedik érettségi találko­zójukat tartó öregdiákok je­lenléte tette mindezt? Vagy talán annak az, 1941-ben maturált öregdiáknak az a néhány mondata, aki az 1929- ben alapított, s a negyve­nes-ötvenes évek öntevé­kenységet tiltó-pusztító ko­rát is túlélő Békési öregdiá­B. S. E. Dombormű az iskolaalapítónak Évzáró a békési gimnáziumban Múltról valló tárgyaink Újkígyóson Szokásainktól eltérően — a helybeliek kérésére — hétköz­napon, vagyis június 21-én, kedden délelőtt 10 és 12 óra között az újkígyósi művelődési házban várják munkatár­saink azokat, akik múltról valló tárgyakat, s azokhoz fűző­dő történeteket hoznak. Milyen tárgyakat várunk? Szinte felsorolni is lehetetlen! Csak ízelítőül és gondolatébresztőül néhányat: régi szakmák, háztartások ma már egyre ismeretlenebb eszközeit, elődeink iratait, naplóit, leveleit, okmányait, képeit, bevásárlóköny­veit, olyan fotókat és képeslapokat, amelyek a település egy, ma már alig felismerhető arcát mutatják, neves emberek által használt 'vagy adományozott tárgyakat, divatjamúlt gyűjteményeket, ruhákat. . . Mindezeket és másokat is. A legérdekesebb emlékezéseket, tárgyakat és az azokhoz fűződő emlékeket — terveink szerint — lapunk június 25-i számában közöljük. Pályázni természetesen csak eredeti alkotásokkal le­het, amelyeket a megadott időpontig kazettán (a prog­ramot rá kétszer felvéve, hozzá írásos értelmezést mel­lékelve) lehet a Békés Me­gyei Kiszöv címére (5600 Bé­késcsaba, Szabadság tér 16— 18.) beküldeni, s ugyanitt adnak a pályázatról részle­tesebb tájékoztatót is. A számítógépes pályázat eredményhirdetése szeptem­ber közepén lesz Gyulán, az országos számítástechnikai akadémia egyik eseménye­ként. A díjazott és legjobb­nak tartott programokról a meghirdetők tájékoztatják az Országos Pedagógiai Intéze­tet és az Oktatástechnikai Központot is. Az t>zvi megyei szerveze­tének ifjúsági bizottsága több más Békés megyei in­tézménnyel és szervezettel közösen Számítógépes prog­ramok az oktatásban cím­mel országos pályázatot írt ki — csakis középiskolások­nak. A pályázatra — amely jeligés — olyan kidolgozott játékos módszerek program­ját — pályázónként egyet — lehet augusztus 15-ig bekül­deni, amely az iskolai szá­mítógépeken (HT—1080 z, 32 KB és 64 KB; ZX Spectrum; Commodore 16, 64 és +4) alkalmazva lehetővé teszik bizonyos tananyag egyszerű és- gyors elsajátítását, s ezek mélyebb számítástechnikai ismeret nélkül is használha­tók, alkalmazhatók legye­nek. vat. Feléled a lapokon a ré­gi falu. Kondul az idő fi­gyelmeztetője, a dóka és elő­sorolnak a lelkek; az urak és a szegény emberek, a ke­serves, de emberközeli élet kis és nagy dolgai. Személy­telenül, de egész leikével je­lenlevő kísérőnk kivisz ben­nünket az aratásra, el a mesterek műhelyébe, de be a kocsmába is. A falu szeretető, féltése re- beg az írásban végig; a „rí- vás” nem elsiratás. Nem le­het a falut „ihingetni kifelé a vauból”, legalábbis amíg van,, aki őrizze otthon, be­széli a szavát és van, aki szól érte. Most olyan idő van, amikor nagyon erősen kell szólni érte, hogy mesz- szire elhallatsszon, sokan hallják, az iratos dombon túl is . . . (plan) Bnyakönyvi hírek GYOMAENDRÖD Házasságkötés: Kovács Róza (Dévaványa) és Patkós Sándor (Dévaványa). Haláleset: Szatmári Lajosné Szűcs Rozá­lia (Dévaványa). SZEGHALOM Házasságkötés: Erdei Gyöngyi (Szeghalom) és Szegedi János (Nyírlugas), Műholdas adások Orosházán A városi tanács által ké­szített tervek és a telefon- hálózat bővítésének alépít­ményei megteremtik Oros­házán a műholdas televíziós vétel kiépítésének feltétele­it. A központi antennarend­szer és műszaki berendezé­seinek telepítésére a Rákó­czi út 6. szám alatti épület alkalmas. Ezért a kábelezési munkálatokat szombaton, a három tízemeletes és a mö­göttük levő négy háztömb 520 lakásával megkezdték. Az itt lakók ma már néz­hetik a három távközlési műholdas adást, meghatáro­zatlan ideig, kísérleti jel­leggel. Lintz Ilona (Körösladány) és Kamuti Zoltán (Körösladány). Születések: Kazai László és Molnár Ilona fia Csaba, Czeglédi Imre és Tú­ri Róza fia Imre Attila, Amb- ruzs Imre és Boros Ida fia Im­re, Gyaraki Ferenc és Bálint Mária leánya Anett (Okány), Lovas Zoltán és Szalazsán Mag­dolna fia Zoltán (Okány). Halálesetek: Prisztavok Jánosné Eczetyi Aranka (Békéscsaba). Máté Zol­tánná Gyerai Ilona (Békéscsa­ba) . MA: RAFAEL NAPJA A Nap kél 4.47 — nyugszik 20.45 órakor A Hold kél 10.40 — nyugszik 0.16 órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvanöt éve született Pécelen, s a franciaországi Fresnes-ben halt mártírha­lált Weisz János, illegális nevén Petit Jean (1903— 1942) esztergályos, a fran­ciaországi magyarok antifa­siszta harcainak egyik kitű­nő szervezője. IDŰIflRÓS Kellemes, igazi nyári idő volt a hét végén megyénkben. A hajnali hőmérséklet 11-15, a ko­ra délutáni 25 fok körül ala­kult. Szarvason vasárnap dél­után pár csepp zápor emlékez­tetett a medárdi- hagyományok­ra — kaptuk a tudósítást Tor- da Lajostól, a Békéscsabai Me­teorológiai Intézet ügyeletesétől. Várható időjárás az országban ma estig: eleinte csak időnként növekszik meg a felhőzet és le­het néhány helyen záporeső. Később többször lesz erősen fel­hős az ég, és többfelé várható kisebb eső. Napközben meg­élénkül az északi szél, a hő­mérséklet éjszaka 10, 15 fokig csökken, nappal 20, 25 fokig emelkedik. Hírügyeletünk IS óráig hív­ható; a tele­fonszámunk : Hírügyeletes: Bundula Csaba 27-360 — HELYESBÍTÉS. Lapunk szombati számának első ol­dalán a Közvetlen hangula­tú, konstruktív vita volt cí­mű interjú első kérdésére adott válasz hibásan jelent meg. A mondat helyesen: „. . . a szigorúan vett napi­rend a központi irányítás hatékonysága és a tanácsi önállóság növelése volt.” Ugyanebben az interjúban a 3. oldalon az első kérdésre adott ■ válaszból kimaradt egy szedett sor. A válasz helyesen: . nem hinném, hogy most állást kellene fog­lalnunk abban, maradjon-e meg a megyerendszer vagy sem, de bizonyos megyeha­tár-korrekciókat napirendre kellene tűzni.” — A GYULAI VÁRSZÍN­HÁZBÓL jelentkezik ma este 8 órakor a kettes mű­sorban a Dél-Alföldi Maga­zin, a Szegedi Körzeti Stú­dió műsora. A szokásos ese­ménytudósítások mellett vá­rosvédelemről és -szépítés­ről is interjúk hangzanak el abból az alkalomból, hogy holnaptól Gyulán rendezik meg a városvédő egyesületek országos találkozóját, s be­mutatják a közelmúltban Kétegyházán alakult község­szépítő egyesületet is. A mű­sor készítői az adás ideje alatt a (66) 62-966-os gyulai telefonszámon várják az ér­deklődő kérdéseket. kok Egyesületének elnöke? Nem, is fontos eldönteni. A különösség oka persze az, hogy a hivátalos évzárót követően az ősi gimnázium előcsarnokában Vámos László, a Békés Megyei Ta­nács művelődési osztályának vezetője — aki szintén e fa­lak között maturált —, avat­ta fel az iskolaalapító Sze­gedi Kis István (1505—1572) emléktábláját, Kallós Elek szobrász bronz dombormű­vét. Történeti kutatások bi­zonyítják, hogy a reformáció eme harcos és tudományos munkát is végző, nemzetközi tisztelettel övezett személyi­sége az „Egri csillagok” évé­ben, azaz 1552-ben középfo­kú iskolát, azaz partikulát szervezett Békésen. Középis­kolát, mely hazánknak eme túlságosan is háborgatott ré­szén azóta is fenn- és meg­maradhatott Irigy és féltékeny va­gyok; de szeretnék másokat is azzá tenni. A tervek sze­rint a Szegedi Körzeti Te­levízió ma esti műsorában képes tudósítás lesz erről a szép, megható, a pedagógia humánus elveit gyakorló al­ma mater szombati ünnepé­ül- (nemesi) Csak diákoknak! Pályázat a nyári szünidőre

Next

/
Thumbnails
Contents