Békés Megyei Népújság, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-13 / 113. szám

1988. május 13., péntek o IgHilUkfito II társadalmi munkáért (Folytatás az 1. oldalról) kára, Gyulavári Pál, a me­gyei tanács elnöke, dr. Mol­nár Béla, a HNF Országos Tanácsának titkára, a tö­megszervezetek vezetői, s ott voltak Békéscsaba, vala­mint a megye azon telepü­léseinek képviselői, akik a társadalmi munkából az át­lagosnál többet vállaltak. 1981-től tehát évről évre jobb eredményeket hozott a tervszerű társadalmi munka a megyében. Ahogyan Araczki János fogalmazott. „a fejlődés záloga, hogy a lakosság a célokkal azono­sulni tudott”, s a települé­sek zöme reális célokat tű­zött ki, miután felismerték, hogy a tanácsoknak egyre kevesebb a pénzük, óm a lakosság összefogásával, sa­ját munkájával kiegészítve a tanácsi forrásokat, olyan tervekből is valóság lehet, amelyekről egyébként le kellett volna mondaniuk, így például 1982. óta csak­nem 40 ezer lakásban tér­hettek át a földgáztüzelésre, s ezt a programot, miként az útépítést is, megyei pá­lyázati rendszer is segítet­te. 1984-ben a megye a hetedik, a tavalyi munka alapján pedig az országos rangsorban a harmadik he­lyet szerezte meg az elvég­zett társadalmi munka alap­ján. Egyes települések ki­emelkedő eredményeikkel hívták fel magukra a fi­gyelmet, különösen Békés­csaba, ahol az elmúlt 10 év alatt tizenötszörösére emel­kedett az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke, s a megyeszékhely most har­madszor nyerte el a legjob­bak elismerésére alapított Nemzeti Zászlót. A város szinte minden új intézmé­nyénél találkozhatunk a tár­sadalmi munka nyomaival, és a legtöbb közmű építésé­ből is részt vállaltak a csa­baiak. Végül Araczki János elismeréssel tett említést azokról a társadalmi mun­kásokról is — az önkéntes tűzoltóktól kezdve az öregek gondozói hálózatán át a városszépítő egyesülete­kig —, akik szintén nagy értékeket teremtenek, ami­ket forintban mérni lehet. Az ünnepségen dr. Mol­nár Béla, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának titkára adta át a Nemzeti Zászlót Fekete Jáhosnénak, a Békéscsabai Városi Ta­nács általános elnökhelyet­tesének (első oldalas képün­kön). Az elismerő és köszö­nő szavak után példamuta­tónak nevezte a békéscsa­baiak eredményeit. Beszélt arról, hogy miközben vita, párbeszéd folyik hazánkban az ország, a nemzet dolgai­ról, jövőjéről, ebben az or­szágos vitában válasz is ez a településfejlesztő társadalmi munka; válasz az aggodal­makra, válasz azoknak, akik közömbösségről, célta­lanságról meditálnak, akik csak bírálnak, miközben ma­guk nem vállalnak felelős cselekvést. A nemzeti zász­lóval járó 2 millió forint mellé az idén először to­vábbi 1 millió forintot is kap Békéscsaba, miután a társadalmi munkában hosz- szú ideje kitűnő eredménye­ket ér el. Ezután Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke vehet­te át dr. Molnár Bélától, a megye településfejlesztő társadalmi munkáját méltá­nyoló elismerő oklevelet és serleget. T. I. Fotó: Veress Erzsi Újítás és iparjogvédelmi nap Békéscsabán Megalakult az MIÉ Békés Megyei Szervezete Az újítómoz­galomnak nemcsak ' mű­szaki, gazdasá­gi rendeltetése, hanem társa­dalmi, politi­kai szerepe is van azzal, hogy lehetőséget nyújt a dolgoknak a termelési fo­lyamatokban való bekapcso­lódósba, a műszaki értelmi­ség alkotó képességének ki­bontakoztatásába — mondot­ta Fodorné Birgés Katalin, a Szakszervezetek Békés Megyei Tanácsának vezető titkára a tegnap megtartott újítási és iparjogvédelmi nap keretében megrendezett kiállítás megnyitóján. A rendező szervek által 1987- ben meghirdetett Békés me­gyei újítási és találmányi versenypályázat eredmény- hirdetését megelőzően két igen jelentős előadás is el­hangzott az SZMT székhá­zéban. Elsőként dr. Lontai Endre, a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület (MIÉ) főtitkára számolt be a MIÉ tevékeny­ségéről. Mint elmondotta: ma a megnövekedett inno­vációs fejlődés időszakában különösen nagy jelentősége van az ipari jogvédelemnek. E feladatok megoldására a jogszabályok ugyanis gyak­ran nem megfelelőek. Az újítási szabadalmaztatási el­járások során fölmerülő kér­dések megoldására viszont kellő támogatást tud nyújta­ni a MIÉ. A mintegy 2500 tagot számláló szervezet kö­zül sok szakember Békésben él, alkot, s így indokolt, hogy a megyében is megala­kuljon a helyi szervezet. A jelenlevő több mint öt­ven újító, iparjogvédő egyeztetésével mindjárt meg is alakult a MIÉ Békés Me­gyei Szervezete. Az elnök Balázs János, az SZMT po­litikai főmunkatársa, titkára pedig Priskin István lett. Ezt követően dr. Pusztai Gyula, az Országos Találmá­nyi Hivatal elnöke tartott előadást. Az iparjogvédelem tárgyköre és szerepe a gaz­dasági kibontakozásban az innováció gyorsításában címmel1. Beszédében kitért arra, hogy a pesszimista hangulat ellenére igenis di­namikusan fejlődik az újí- tómozgalom, s van rá esé­lyünk, hogy ilyen pozitív hozzáállással meg tudjuk ol­dani gondjainkat — mon­dotta az OTH elnöke. Az újítási versenymozga- lom fennállásának 40. év­fordulójára Békéscsabán a II. kerületi pártházban meg­nyílt kiállításon — mely a hét végéig tekinthető meg — egyúttal átadták a díja­kat is. Az ipar, építőipar, építőanyag-ipar . kategóriá­ban a megvalósított újításo­kért első díjat kapott a Dé- mász békéscsabai üzemigaz­gatósága, második lett a Kö­rös Kazángyártó és Gépipa­ri Vállalat, harmadik pedig a Könnyűfémöntő- és Be- tonelemgyártó Vállalat. A mezőgazdaság, vízügy és élelmiszeripar kategóriában a következő helyezések szü­lettek: 1. Körös-Berettyó Vízgazdálkodási Társulat, Békés, 2. Békés Megyei Ga­bonaforgalmi és Malomipari Vállalat, 3. Békéscsabai Kon­zervgyár. A kereskedelmi és egészségügyi téren első a Csaba Húsker, 2. a Békés Megyei Tanács Gyógyszertá­ri Központ. A legtöbb és leg­hasznosabb újításokért az OTH elnökségének serlegét kapta a szarvasi ÖKI, a Kö­rös Kazángyártó és Gépipa­ri Vállalat, a Békés Megyei Tanács Gyógyszertári Köz­pont. Ezenkívül több válla­lati dolgozó is elismerést ka­pott az innovációs készségé­ért. (bacsa) II verseny volt a vizsgája Tóth Katalin, az újdonsült szakmunkás Fotó: Gál Edit Veszélyben a termőföld! a termőföldet, pótolhatatlan természeti kincsünket nem külső ellenség fenyegeti, hanem mi magunk pusztítjuk, illetve hagyjuk pusztulni. Dr. Rótt Nán­dornak, az Agrárgazdasági Kutatóintézet íőmunkatársá- nak tanulmánya szerint az erózió hegy- és dombvidéki' területeinken jelenleg mintegy 2,3 millió hektárt károsít. Az erózió másodlagos kártételei a völgyek iszapolódá- sában, a folyómedrek föltöltődésében és a környezetszeny- nyezésben mutatkoznak. Évente becslések szerint mintegy 50 millió köbméter talaj pusztul le hazánkban az erózió következtében és jut a völgyekbe. Más számítások szerint a hazai eróziós pusztulás mértéke már eléri az évi 90-100 millió köbmétert, illetve átlagosan a hektáronkénti 40 tonna értéket. Általánosan elfogadott nézet szerint 15 t/ha az a mennyiség, ami még megengedhető, mivel így a termőréteg-képződés és a lemosódás még többé-kevés- bé egyensúlyban van, A talajpusztulás jelenleg mintegy 1,4 millió hektárt érint. A hatalmas, nagy teljesítményű gépek káros talajtömö­rítő hatása sajnos szintén elterjedt. A rendszeres és mind mélyebb talajművelés, amely elősegíti a kalciumkimosó- dásit a fölső, művelt talajrétegből, valamint a rendszeres, nagy adagú műtrágyázás elsavanyítják a talajokat. A helytelen öntözés hatására gyakran föllép a másodlagos láposodás, illetve szikesedés. Az iparszerű technológiával dolgozó mezőgazdasági nagyüzemek monokultúrás — pél­dául kukorica — termesztési gyakorlata is növeli a káros folyamatok — erózió, talajsavanyodás — kialakulását. A savanyú talajok területe 2,3 millió hektárra tehető, a genetikailag kialakult 560 ezer hektár szikes talaj mel­lett 400 ezer hektáron jelentkezik másodlagos szikesedés, az összesen 940 ezer hektár homoktalajból 500 ezer hek­tár a javításra szoruló terület. Hiba lenne lebecsülni az 1981—1985 közötti öt évben folytatott meliorációs tevékenységet, Ezek értéke 10,4 mil­liárd forint volt, közel kétszer annyi, mint a megelőző öt évben. Az állami támogatás meghaladta a 6,3 milliárd fo­rintot. Mintegy 600 ezer hektárt érintő komplex, s közel 100 ezer hektáron egyedi meliorációt végeztek. Sajnos 1981—1985 között a meliorációs program naturá­lis előirányzatától a teljesítés mintegy 17 százalékkal el­maradt különböző okok miatt: kevesebb volt az állami támogatás is, de főképp a nagy — egyes munkáknál 28-32 százalékos — áremelkedés miatt. Azt mondhatjuk, hogy az infláció erodálta a meliorációs programot a ’80-as évek első felében. És a perspektíva? A hosszú távú fejlesztési program szerint 4,5 millió hektár területen kell komplex talajjavítást végezni. 1981. évi áron több mint 90 milliárd forint becsült költséggel. Ehhez negyven-ötven évre lenne szükség, miközben foly­tatódna az erózió, a talajpusztulás mindazokon a területe­ken, amelyekre majd csak tíz, húsz, negyven év múlva kerül sor. A szűkös anyagi erőforrások komplex meliorációs tér­ségekre koncentrálódása egyfelől hatékonyságuk biztosíté­ka, ugyanakkor sajnos azt is jelenti, hogy a többi veszé­lyeztetett mezőgazdasági területen tovább romlik a hely­zet. Ez a probléma nem szűkíthető le a mezőgazdaságra, hiszen a mezőgazdasági földterületek képezik (még irreá­lisan alulértékelve is) a nemzeti vagyon mintegy 18 szá­zalékát, egyben az ország területét, részben népünk éle­tének színterét is. A talajpusztulás, talajerózió egyik káros hatása a fel­színi és a felszín alatti vizek mürátosodása. Nem ez az egyetlen, de mindenesetre ez az egyik oka annak, hogy ez idő-szerint Magyarország több száz településén a felszín alatti vizek igen magas nitráttartalma miatt „zacskós vizet” isznak a csecsemők. Amitől a csecsemő életét kell óvni, az persze a felnőttnek sem használ. A mezőgazda- sági földek pusztulása itt kap tágabb összefüggést, kap­csolatos népünk életével. J elképnek tekinthetjük a felszín alatti vizek proble­matikáját. Maguk a vagyonpusztulási folyamatok is többé-kevésbé mintegy a felszín alatt mennek végbe. A figyelőm szembetűnő folyamatokra, adóra, árra irányul, mögöttük úgyszólván észrevétlenül zajlanak burkolt elvo­nások, a felszín alatt pusztulnak a termelőerők. B. P. Országszerte izgalommal számolják a heteket, napo­kat, készülnek a szakmun­kásvizsgára a különböző is­kolákban, hogy azután ifjú szakmunkásként beállhassa­nak a sorba. Nem így Tóth Katalin, a Békéscsabai Kö­töttárugyár legifjabb varró­nője, aki ágazaton belül or­szágosan első helyezést ért el a szakmunkástanulók ver­senyén, s azonnal felszaba­dult. Amíg osztálytársai vizsgára készülődnek, ő már munkásnőként lépi át a gyár kapuját nap mint nap. — Már általános iskolás koromban is sokat varrtam — magyarázza Katika. — Tanáraim biztatására jelent­keztem a versenyre. Álmom­ban sem mertem volna gon­dolni, hogy elméletből és gyakorlatból is első leszek. De nagyon boldog vagyok. És hadd mondjam el, hogy a tanműhelyben Lipták Andrásné szakoktató segí­tett sokat, ezenkívül Hajt- mann Zoltánná szaktanár és az osztályfőnököm. Wlucskó- né Medovarszki Mária. Ta­náraim és osztálytársaim nagyon örültek a sikernek. A minta varród át — ahol most dolgozom — nem is­mertem, de nagy szeretettel fogadtak és ez jól esett. Varrunk többek között női- férfi pólókat, csecsemőruhá­zati termékeket. Én öröm­mel vállalok minden mun­kát. Albérletben lakom, na­gyon rendes osztálytársakkal együtt Jaminában. Én meg­tartom a lakást, két mű­szakban dolgozom, nehéz lenne az ingázás Szegha­lomra, ugyanis a szüleim ott laknak. Szeretném levelező úton elvégezni a kötőipari konfekciótechnikumot, köz­ben természetesen varrók. A vállalat vezetői megígérték ehhez a segítséget. Biztos vagyok benne, hogy nem okozok nekik csalódást. Na­gyon szeretek varrni, és örülök, ha teljesítem a nor­mát. — Katikáról már a kez­det kezdetén kiderült, hogy a kézügyessége átlagon fe­lüli — vélekedik erről Lip­ták Andrásné. — Nemcsak ügyes, hanem szorgalmas, jó diákunk volt. Büszkék le­hetnek a szülei, hogy ilyen nagyszerű gyermeket nevel­ték. Volt még egy verseny­zőnk, Nagy Éva. ö az or­szágos 8. lett, nem szaba­dult fel, de a felkészülés megkönnyíti a vizsgáit. Ha végzünk, ő is a mintavarro­da dolgozója lesz. Nagy Lászióné, a minta- varroda csoportvezetője is úgy nyilatkozott: nagyszerű munkaerőt nyertek Tóth Katalánnal. Az iskolával jó a kapcsolat, már várták Ka­talint és Évát. Ary Róza Ballagó forintok... Mibe kerül a „vén” diák? (Folytatás az 1. oldalról) Békéscsabán a Kemény Gábor Szakközépiskolában szombaton délelőtt 9 órakor kezdődik a ballagás a ki­alakult hagyományok sze­rint, vagyis a három nappa­li és az egy levelező tago­zatos osztály együtt búcsú­zik az iskolától. A nappalisok gyakorlati­lag már a tanév elején'meg­kezdték felkészülésüket er­re aiz életükben jelentős ese­ményre, céljuk az volt, hogy minél bensőségesebb legyen ez az ünnepély számukra. Decemberre eldöntötték osz­tályonként külön-külön, a szülőkkel egyetértésben, mi­lyenek legyenek az öltö­nyök, illetve a lányok ruhá­ja. (Az egyik osztályba jár­nak csak lányok, de ott ők vannak többségben.) Termé­szetesen készültek tablók, meghívók, s rendeznek ban­kettet is minden osztályban. A tanáraikra is gondoltak, ajándékokkal szándékoznak búcsút venni tőlük. A ballagó diákokkal be­szélgetve kiderült, hogy vég­eredményben az összes költ­ség tanulónként — átlagban — körülbelül 4 ezer forintot te^ ki. Túlnyomó többségük szerint ez a költség nem nagy, s a szülők is szívesen vállalták ezt az áldozatot. Szombaton délelőtt tehát 9 órakor kezdik végigjárni utoljára a tantermeket a Ke­mény Gábor Szakközépisko­la végzős tanulói, s a szo­kások szerint megkoszorúz­zák az intézmény névadójá­nak szobrát, majd az ün­nepségen szalagot kötnek az iskola zászlajára. Az osz­tálytermekben időznek még keveset a szülőkkel, roko­nokkal, ismerősökkel, s ez­után lépnek ki az iskola ka­puján. Persze nem végleg, hiszen az érettségi még hát­ra van... Kíváncsiak voltunk arra ia, hogy vajon egy sikeres érettségi után mire „számít­hatnak” a diákok? Nos, az eddigi tapasztalatok szerint, az elmúlt évekre visszate­kintve, a legnagyobb aján­dék egy arany pecsétgyűrű volt. * * * Gyulán az Erkel Gimná­ziumban az 1988-as ballagá­son nem lesz rongyrázás. Legalábbis a IV. A három végzőse, Busa Gabriella, Pet­rina Erzsébet és Habóczky Sándor elmondása szerint. Megpróbálták a kiadásokat a minimumra csökkenteni, A ballagóruhára — a lányok­nak — mindössze az volt ki­kötve, hogy a szoknya sö­tét anyagból készüljön (le­hetőleg feketéből), a blúz pedig fehér legyen. Persze blúz és blúz között a távol­ságot akár 1000 forintokban is mérhetjük, de a lányok egyszerű fehér lepedővászon­ból varratták ezt az örökké divatos női ruhadarabot, egyszerű díszítéssel. „Ca- kumpakk” 1000 forintból bárki felöltözhetett, A szeb­bik nem képviselői Csabán a Táp-Topban vettek maguk­nak cipőt, 1300 forintért párját. A fiúk 4000 forintért varrattak maguknak szürke öltönyt. („Ha felvesznek, a vizsgaidőszakokra is legyen megfelelő ruhánk.”) Egy ing 4-500 forint, egy pár cipő 1000-1300, s jönnek az egyéb kiadások: tablókészítés, szí­nes fényképek — van olyan gyerek, aki 2500-3000 forin­tot költött a fotókra —, ban­kett, ajándékok a tanárok­nak stb. És még mindig nem vagyunk a végén, hiszen mindhárman úgy számoltak, hogy a családi ünnepi ebé­den minimum húszán lesz­nek. Ketten otthon oldják meg a vendéglátást, Gabiék a Ritmusban, igaz ikertest­vére is most ballag, ezért ha úgy vesszük, az éttermi költ­ségek feleződnek. Ha ezek után elkészítjük a végelszá­molást, akkor valahol 10-15 ezer forint közötti összeget kapunk. S mit lehetne eb­ből megspórolná? Az érett­ségizők szerint semmit... Fotó: Veress Erzsi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents