Békés Megyei Népújság, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-12 / 112. szám
1988, május 12., csütörtök Történelmi emlékülés Pusztaföldváron Jól sikerült ÉTE-rendezvények Csütörtök A múlt esztendőben egy igen sikerületlen nőnapon vettem részt. A rossz emlékű eset nem a „fiúkon" múlott, hiszen mindent a szebbik nem elé hordtak, ami szem-szájnak ingere. Am mikor az „aktus" véget ért, áthajtottak minket egy másik terembe, és — ha már ilyen szépen ösz- szejöttünk — megtartották így, egy füst alatt a munkavédelmi oktatást is ... Ez jutott eszembe a közelmúltban, mikor gyermekem anyák napi ünnepsége után — egyúttal — szülői értekezletet is tartottak. Tudom, van probléma a gyerekekkel, és szükség van a család és iskola közötti együttműködésre is. Sőt, azt is megértem, hogy ezzel a mi időnkkel próbáltak takarékoskodni. Én mégis szívesebben sétáltam volna haza gyermekemmel kézen fogva a szép, anyák napi élmények hatása alatt. Így viszont azon meditáltam hazafelé menet, lehet, hogy megérem azt az időt. mikor — mondjuk — a március 15-i ünnepség után — ha már ott vagyunk — társadalmi munkára fognak minket, vagy teszem azt, fizetésnapon lehetne szakmai előadást tartani a dolgozóknak, mondván, másként úgy sem jönnek össze .. . N. A. Pusztaföldváron, a Hazafias Népfront községi bizottsága rendezésében történelmi emlékülést tartanak május 15-én a helyi Bartók Béla Művelődési házban az 1488-as „puszta-földvári támadás” évfordulója alkalmából. A rendezvény 10 órakor kezdődik. Először Elek László nyugalmazott főlevéltáros tart történelmi megemlékezést „A puszta-földvári támadás 1488-ban’.’ címmel. Ezt követően, féi 11-től helytörténeti kiállításra várják a rendezők a történelmi emlékülés résztvevőit. Dr. Hévvizi Sándor, az orosházi Szántó Kovács János Múzeum . igazgatója nyitja meg a kiállítást. Kora délután a Puszta- földvárról elszármazott és az ünnepségre hazalátogató vendégek baráti találkozójával ér véget a rendezvény. Az Építőipari Tudományos Egyesület az előző évek hagyományaihoz híven az MTESZ Békés Megyei Szervezete által meghirdetett műszaki fejlesztési hónap keretében május 10-én tartotta meg rendezvényeit Békéscsabán. A rendezvénysorozatot Rokszin Mihály, az ÉTÉ Békés megyei csoportjának titkára nyitotta meg és méltatta a műszaki fejlesztési hónap jelentőségét. Az első előadást Mikolás Tibor kétszeres Ybl-díjas építész tartotta „Hogy élünk ma? Hol élünk holnap?” címmel, amelyben tudományos megalapozottsággal érA mai napon érkeznek. Ök is hárman vannak, mint Sándor, József és Benedek. Ám a nevezett urak illetékességi köre a zsákolt melegre terjed -ki, míg a mai triót úgy vártuk, mint az új adórendszert. Pongrác, Szervác és Bonifác ugyanis fagyosszentek néven ismeretesek. Pongrác egyébként ókeresztény vértanú volt, Szervác püspök, Bonifác pedig szintén mártír. Bálint Sándor ünnepi kalendáriuma szerint évszázados paraszti tapasztalat szerint ebben, az időszakban a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, zékeltette az emberiség lé- 'lekszáim-alakulását, illetve a várható urbanizáció formáit. A magántervezők és szakértők adóztatásával kapcsolatos tudnivalókról dr. Kovács Árpád, az APEH Békés Megyei Igazgatóságának osztályvezetője adott tájékoztatást, majd a jelenlevők teljes megelégedésére adott választ a feltett kérdésekre. Ezt követően az érdeklődők megtekintették a békéscsabai autóbusz-pályaudvar építkezését, ahol Fehér László, a Békés Megyei Beruházási Vállalat műszaki ellenőre ismertette a berusőt sokszor fagyot is hoz, amely a sarjadó rügyeket, vetéseket tönkreteheti. A három szenthez fűződő hagyomány így kizárólag -naptári jellegű. Mindszent idősebb népe úgy véli, hogy e szentek úgy fagytak halálra: nyomorult betegeket a maguk ruhájába takargattak; ezek megmaradtak, ők azonban belehaltak a névünnepükön hirtelen támadt hidegbe. A szegedi tanyák öregjei szerint a garabonciások valamikor \el tudták űzni a fagyosszentek haragját, mert ezekben <a napokban könyvükből ráolvastak az időre. A Gyulai Várfürdő területén folyik a hullámfürdő medencéjének felújítása, várhatóan ikét héten belül végeznek a munkálatokkal Fotó: Gál Edit házást. Pongrác, Szervác, Bonifác... Holnap indulnak Monte-Carlóba Díszbemutató Mint arról már korábban hírt adtunk, a Hungária Biztosító április 13-i sorsolásán Bakondi István szeghalmi lakos nyerte casco- biztosítása alapján a Forma—1 autóverseny — május 15-én tartandó — mon- te-carlói futamára szóló kétszemélyes kiutazást. A szerencsés nyertes és felesége a mai napon veszi át Budapesten a Penta Tours Utazási Irodában a kiutazáshoz szükséges okmányokat. A boldog nyertesek holnap, pénteken reggel indulnak a Ferihegyi repülőtérről, szálláshelyük Nizzában Lesz. A Hungária Biztosító gondoskodott arról is, hogy a Bakondi házaspár ne „veszhessen el” a nagy forgatagban : hivatásos idegenvezető kíséri el őket útjukra. PROGRIMIIÍNIITUK BÉKÉSCSABA |. — A Sógorok együttes koncertje május 14-én 20 órakor kezdődik a sportcsarnokban. — A mai jugoszláviai magyar irodalomról tart előadást Pomo- gáts Béla irodalomtörténész a megyei könyvtárban május 16- án 16 órától. Utána — 18 órai kezdettel — a szegedi József Attila Tudományegyetem Harmadkor című lapjának szerkesztői tartanak felolvasó estet jugoszláviai magyar költők műveiből. — Idegen nyelvű társalgások a megyei könyvtárban. Az orosz nyelvű május 17-én 14.30-kor, az angol nyelvű pedig május 18- án 13 órakor kezdődik. I — A Mikroszkóp Színpad a korábban meghirdetettel szemben csak egy előadáson szerepel a Szabadság moziban május 19-én. A 20.30-kor kezdődő előadáson többek között Markos György és Nádas György is fellép. GYULA v — Csuta György festőművész munkáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők május 17-től a n)űvelődési központban. — A két kicsi pingvin című bábjátékot mutatja be az Állami Bábszínház május 18-án 9.30 órai kezdettel. ) OROSHÁZA — Az 1848 '49-es szabadságharc eseményeiből rendeznek vetélkedőt május 13-án 14 órától a művelődési központban. — A két kicsi pingvin cimű bábjátékot — az Állami Bájpszínház előadásában — láthatják a gyerekek május 17-én 9, 11 és 14.30 órai kezdettel a művelődési központban. GYOMAENDROD — Svédország tájai címmel tart vetítettképes előadást Horváth László a művelődési központban ma 18 órától. — Gyerek-berek címmel változatos játszóházi programok várják az érdeklődőket a művelődési központban május 14- én 14 órától. MEZÖBERÉNY J \ — Cigány kulturális napot rendeznek a művelődési központban május 15-én 15 órától. — Flotow Márta című operáját mutatja be a Népszínház a művelődési központban május 17-én 19 órai kezdettel. MEZŐHEGYES — A társastánctanfolyamok zárómüsora és versenytánc-bemutató lesz az általános művelődési központban 15-én délután négy órakor. Kíváncsiskodók Fotó: Béla Ottó — TELEFONDOKTOR. Ma, csütörtökön 14 és 15 óra között hívható a telefondoktor a (66) 24-011 -es számon. Ezúttal a kövérség megelőzhe- tőségéről kapnak tájékoztatást az érdeklődők. — „LAKOSSÁGCSERE”. Csongrád megyéből 1986- ban 1802 lakos költözött megyénkbe — olvashatjuk a szomszéd megye statisztikai évkönyvében. Ezzel a főváros és Bács-Kiskun után Békés megye volt a legvonzóbb a délnyugati megye- szomszédainknak. Tőlünk valamivel több, összesen 2242 fő települt Csongrád megyébe. — MÉHÉSZEK FIGYELMÉBE. A MÉM Állategészségügyi és Élel- miszerhlgiénlal Főosztálya felhívja a méhészek figyelmét, hogy nyúlós költésrothadás betegség miatt az alábbi helyekre tilos méhekkel vándorolni: Békés megye H, Szarvas, HaJ- dú-Bihar megye — Hajdúböszörmény, Pest megye — Nagykőrös és Pécel, Szabolcs-Szat- már megye — Nyíregyháza. Jánkmajtis és 'Tolna megye — Németkér és Bátaszék. Légcső- atkakór betegség miatt Győr- Sopron, Vas és Zala megyéknek az osztrák, illetve a jugoszláv határral érintkező 10 kilométeres övezetébe méheket bevinni tilos. Úgy érezte, szabadon él „A rossz közérzet következménye ia íiarkománia. A nar- komán fiatalok nem munkakerülők, hanem munkaképtelen, beteg emberek. Azért nem fordulnak orvoshoz, mert gyógyítás helyett büntetik & tiarkomá- nia beismerését. A megoldás: felmérni, bevallani a problémát, és biztosítani az egészségügyi és rehabilitációs hátteret.**! * — vallja Vitézy László rendező új, színes dokumentumfilmje, az „Ügy érezte, szabadon él** című kapcsán. \ A már forgatása közben nagy vihart kavart alkotás díszbemutatóját május 20-án, pénteken délután 2 órakor 'rendezi meg a Magyar Népművelők Egyesületének Békés Megyei Területi Szervezete és a Békés Megyei („Kontúr**) ,Mozitizemi Vállalat Békéscsabán, a Szabadság moziban. A vetítést követően a bemutató résztvevői beszélgethetnek a Tendezővel, Vitézy Lászlóval is. A filmet *— amelynek zenéjét Nagy Feró, az egykori Beatrice együttes „híres-hírhedt** vezetője szerezte, és amelynek forgalmazója a Zala megyei Helikon Film és a gyártó Objektív Filmstúdió — (a nyár folyamán tűzik (műsorukra a mozik. Bnyakönyvi hírek OROSHÁZA Házasságkötések: Aradi Erika és Balogh Lajos Zoltán, Láposi Eszter és ökrös Pál, Tóth Mária (Orosháza) és Tarkó Mihály (Kardoskút) Farkas Anna (Nagyszénás) és Majoros Mihály (Gádoros), Soós Edit Erika (Nagyszénás) és Kiss József (Gádoros), Szenti Edit (Gádoros) és Fejes Antal (Gádoros) . Születések: Molnár János és Perei Zsuzsanna Ilona leánya Dóra, Sa- lap Károly Róbert és Frányó Júlia leánya Tímea, Balázs János és Jakab Piroska leánya Boglárka Hajnalka, Czövek László Attila és Csizmadia Julianna fia Aurél Balázs, Hényei István és Rohárik Erzsébet leánya Erzsébet (Mezőhegyes), Kulik Imre és Varga-Dudás Valéria leánya Agnes (Csongrád), Nagy Pál József és Acs Klára Agnes fia Roland Pál (Csorvás), Kovács János és Hangyási Edit fia Adám (Tótkomlós), Szabó István és Gazsi Margit fia István (Batto- nya), Szilágyi János és Sámo* czi Piroska fia Szabolcs (Xun- ágota), Verók Tibor é3 Nagy Ildikó fia Milán (Mezőhegyes), Pócsik Gusztáv és ""óüi Éva leánya Éva (Mezőkovácsházs**, Pántya Tamás Imre és Kocsány Erzsébet fia Tamás (Mezőko- vácsháza), Márton Károly János és Palkó Rozália leánya Bernadett (Csanádapáca), Övári Pál és Molnár Ágnes fia Pál Roland (Szarvas), Babinyecz Lajos és Gyemó Katalin Éva fia Lajos Gábor (Csorvás), Gillich István és Gigaez Piroska leánya Katalin (Mezőkovácsháza). Halálesetek: Dr. Sülé Józsefné Jolsvai Ilona, Flestea Jánosné Kovács Mária, Baranyai Pálné Pusztai Etel Róza, Bella Lajosné Pálka Erzsébet, Dénes Bálint GyJ így, Tóth Géza, Györgyi Jánosné Ilé- zer Rozália, Hartyányi Sándor Antalné Czikora Gizella, Horváth Józsefné Varga Anna Luca, Bella Andrásné Pesznik Etelka, Bibercz Ferenc, Junász Béláné Berta Etelka, Doma Irn.’éné Szo- kolai Julianna Halupa Józsefné Tóth Samu Ilona, Tóth Pál (Szarvas), Öcsai Lajosné Inga Erzsébet (Csorvás), Szőke József (Gádoros), Török János (Gádoros), Miklya György (Gerendás), Burka Zsuzsanna (Medgyesbod- zás), Bútor Istvánné Ludáényi Rozália (Nagyszénás), Gál Istvánné Hirják Ilona (Csanádapáca). MA: PONGRÁC NAPJA A Nap kél 5.11 — nyugszik 20.10 órakor A Hold kél 3.22 — nyugszik 16.12 órakor ÉVFORDULÓ Száznyolcvanöt éve született Justus Liebig (1803— 1873) német vegyész, a szerveskémia egyik megalapozója, az izoméria felfedezője. Szerdán kellemetlen, a sokéves átlagnál 5-6 fokkal hidegebb volt időjárásunk. Csak helyenként és rövid időre sütött ki a nap, ezeken a helyeken 7—16 fok között alakult a hőmérséklet. Ahol egész nap borult volt az ég és gyenge eső is esett, ott a reggeli 9 fokról csak 13 fokig emelkedett a hőmérséklet. Egész nap élénk északnyugati szél fújt — adta a tájékoztatást Mojdisz István, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese. Várható időjárás ma estig: már csak időnként növekszik meg a felhőzet, s csupán néhány helyen várható gyenge eső, zápor. A keleti, majd a délkeleti szél időnként élénk lesz. A hajnali órákra 5—10 fokig hűl le a levegő, kora délutánra 18—23 fokig emelkedik a hőmérséklet. Hírügyeletünk ható; a telefonszámunk : Hírügyeletes: 19 óráig hív27-360 Pénzes Ferenc Kádár János nyilatkozata az NBC-nek Csütörtök este 20.50 órakor az 1-es műsorban „Reformok útján járunk”! címmel sugározza a Magyar Televízió annak az interjúnak a magyar változatát, amelyet Kádár János,! az MSZMP főtitkára a közelmúltban adott az NBC Amerikai Televíziós Társaság riporterének. * * * A televízió csütörtöki 1-es programja — a kiadottól eltérően — az alábbiak szerint alakul: 21.35-től látható az Űj hullám című ifjúsági műsor, 22.20-tól Mestersége a színház — Zsolt István című összeállítása; végül az adást 22.55-kor a Híradó 3. kiadása zárja. — A MESTER ÉS TANÍTVÁNYAI című kiállítás — melyet a nagyközönség 1986- ban láthatott Békéscsabán, a múzeumban — anyagából rendeznek tárlatot a megye- székhely szlovákiai testvér- városában, Breznóban, a Mostar Gépgyár művelődési házában. A pénteken délután nyíló tárlat rendezésére ma reggel indulnak hárman, a Megyei Művelődési Központ szakkörének tagjai. — KONDOR KATALIN újságíró tart belpolitikai kérdésekről tájékoztatót Tótkomlóson ma, csütörtökön este 7 órától a nagyközségi pártbizottság nagytermében. — VÁGRÉTI JÁNOS festőművész képeiből nyílik kiállítás május 13-án, 16 órakor a békési művelődési központban. A tárlatot, mely július 4-ig tekinthető meg, Ember Mária kritikus nyitja meg. — RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS. A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozást folytat Berndt István 33 éves, békéscsabai lakos ellen, aki létfenntartását Békéscsaba, Orosháza, valamint Gyula területén levő orvosi rendelőkben kezelésre várakozó sértettek sérelmére elkövetett lopások útján biztosította. A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akiket 1988. január 29-től ilyen módon megkárosítottak és ez idáig nem tettek feljelentést a rendőrkapitányságon. Jelentkezni lehet a Békéscsabai Rendőrkapitányság vizsgálati alosztályán személyesen, vagy a 23-833 telefonszámon a 21-81-es melléken.