Békés Megyei Népújság, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-09 / 109. szám

1988. május 9., hétfő NÉPÚJSÁG SZERKESSZEN VELÜNK! Hol a hatáskör határa? Nem mindennapi eset tör­tént meg velem a közelmúlt­ban Békéscsabán, a Körös Volán egyik helyi autóbusz­járatán. Április 20-án dél­után fél 3 körül hazafelé igyekeztem. A posta épüle­te előtt felszálltam a 11-es buszra. Alig hagytuk el a rendőr-főkapitányság épüle­tét, a Bartók Béla úton jött a jegyellenőr. Amikor már mellettem ellenőrizte a je­gyeket, bérleteket, én a leg­nagyobb nyugalommal mu­tattam a bérletemet. Akkor derült ki, hogy nem az ápri­lisi, hanem a márciusi kár­tya volt még benne. Az el­lenőr azonnal észrevette, és szólt, hogy vegyem elő az érvényes, áprilisi bérletet. Mindjárt ki is akartam cse­rélni, de legnagyobb megle­petésemre az áprilisi sehol sem volt. Zavaromban, szé­gyenemben mindenhol — még az irataim között is — kerestem, de nem találtam. Az ellenőr először felszólí­tott, hogy ott, a helyszínen fizessem ki a büntetést, s mivel nem volt nálam any- nvi pénz, elkérte a személyi igazolványomat és a márciu­si bérletet, mint „bűnjelet”, és odament a buszvezetőhöz. Az irataimat félretette, és elkezdett beszélgetni a veze­tővel, közben különféle pa­pírokat vett elő, Írogatott, jegyzetelt, csak éppen az én ügyemmel nem foglalkozott! A Béköt-megállóhoz köze­ledett már a busz, amikor odamentem az ellenőrhöz, és kértem a személyi igazolvá­nyomat, meg a csekket, mert le akartam szállni. Az ellen­őr közölte velem, hogy a személyi igazolványomat majd visszaadja a végállo­máson, addig nem ér rá ve­lem foglalkozni. Elcsodál­koztam a válaszán, mert .......megőrzőnk . ..” cím­mel jelent meg május 4-én lapunk hatodik oldalán egy fotó és néhány sor, mely azt kifogásolta, hogy gyászszal- laggal kerítettek el építke­zési területet. Ennek nyo­mán levelet kaptunk Ba­lázs Mátyástól, a Békés Me­gyei Temetkezési Vállalat igazgatójától, aki többek kö­zött ezt írta: „ ... hallottuk, hogy a kö­zelben a temetkezési vállalat egyik dolgozójának van tel­ke — olvasható a cikkben. — Azon túl, hogy egyik dolgozónknak sincs a közel­ben telke, személyesen jár­Nagy sikerű író-olvasó ta­lálkozót rendeztek nemrégi­ben Mezőhegyesen a közsé­gi könyvtárban. Vendégünk a mezőhegyesi kötődésű Gyevi Károly köLtő volt. Gyevi Károly 1925-ben született Kétegyházán. Is­koláit Mezőhegyesen, Batto- nyán és Pécsett végezte. Az üdvözlés és bemutatkozás után a József Attila Általá­nos Művelődési Központ amatőr színjátszócsoportjá­nak műsora következett. Gyevi Károly szerelmi köl­tészetéből adtak ízelítőt. Varga Gabriella, Szabó Mi­hály, Kovács Márta és Ma­kai Erzsébet tolmácsolták a lírai hangvételű, kedves, dal­lamos verseket. Ezután a költő vallott önmagáról, is­mertette életútját. Felidézte mezőhegyesi emlékeit, be­szélt alkotásai keletkezésé­nek körülményeiről és be­számolt kultúrpolitikai tevé­miközben egy pillanatig sem vitattam a vétkem és a fe­lelősségem, úgy érzem, az­zal már nem büntethet, hogy akár a végállomásig is utaz­tasson. Ráadásul már így is késésben voltam, kénytelen voltam leszáltni a buszról. Az ellenőr még utánam kia­bálta, hogy a rendőrségre viszi a személyi igazolvá­nyomat, a többit már nem értettem. Feldúltan és idegesen tér­tem haza. A történet legfel- háborítóbb következménye az volt, hogy öt napig sem­mit nem tudtam a személyi igazolványomról. Nem intéz­hettem a dolgaimat, nem utazhattam el, hiszen ho­gyan is igazolhattam volna a legfontosabb személyi ada­taimat. Még aznap felhív­tam a Körös Volán illetéke­seit, akik semmi közelebbit nem tudtak az igazolvá­nyomról. Azt mondták, az ellenőr a rendőrségen adta le, mint talált tárgyat. Évek óta utazom autóbu­szon, többször is részese vol­tam már ellenőrzésnek, lát­tam bliccelőket, de olyat, ami velem történt, még csak nem is hallottam. Ügy tudom, személyi igazol­ványt csak belügyi szervek, vagy az ügyészi szervezet vehet el állampolgártól hosszabb időre. Még az iga­zoltatást végző rendőr is azonnal visszaadja, amint ellenőrizte az adatokat. Va­jon az én ellenőröm ezt nem így tudja? Mindenesetre meggyőződésem, hogy az én vétkem közel sem áll arány­ban azzal a büntetéssel, amit az eset miatt elszenvedtem. tam a helyszínen, s a leg- illetékesebbtől a következő információt kaptam. Cs. P. idős, nyugdíjas bevezettette a telke irányába a vizet, megfelelő közterület-foglalá­si engedéllyel rendelkezve. A kiásott árok olyan hosszú volt, hogy nehezen tudta megoldani az elkorlátolást, szalagozást. S elkövette azt a «bakit«, hogy a temető szeméttárolójából »-vissza­nyert" -anyagot használta fel. Az árkot betegen, operáltan is visszatöltötte, s a cikk megjelenése napján a reg­geli órákban a nem oda illő szalagokat eltávolította.” kenységéről. Később megis­merhettük Gyevi Károly közéleti költőt is. Hangfel­vételről hallgattunk meg néhány versét neves buda­pesti művészek előadásában. A művészetet tisztelő és sze­rető, a művészetet igazán értő közönség gyűlt itt ösz- sze ezen az estén. Kedves dolog volt, hogy ott ültek a sorokban a költő volt isko­latársai, gyerekkori játszó­pajtásai. Végül kötetlen, baráti beszélgetésbe torkol­lott a rendezvény. A könyv­tárosok jóvoltából meg le­hetett vásárolni a „Kié ma­rad a ló?” című, 1987-ben megjelent verseskötetet, amelyet a költő a helyszínen dedikált. Búcsúzóul Kassai Béla, a nagyközségi tanács elnöke köszönte meg vendégünknek a tartalmas estét. S. D„ Mezőhegyes Szerkesztői üzenetek Boros Krisztina, Szegha­lom: a mese, amelyet küld» tél, nagyon kedves, félretet­tük, s ha eljön a tél, közre­adjuk. Addig is várjuk be­számolóidat az iskola, az út­törőcsapat eseményeiről. * * * Balog László, Geszt: az is­meretlen gyulai taxis bi­zony tisztességtelenül visel­kedett, amikor pénzvissza­adásnál kétszáz forinttal megrövidítette olvasónkat. De hiba lenne általánosíta­ni, hiszen a kollégái bizo­nyára maguk is elítélik az ilyen „átvágást". Sajnálatos, hogy olvasónk a rendszámot nem jegyezte meg, így nem sok az esély, hogy számon kérjék tettét a lelkiismeret­len taxison. * * * Kiss Lajos, Békéscsaba: kutyaoltással kapcsolatos kérdésére levélben szeret­nénk válaszolni. Kérjük, ír­ja meg a pontos címét, mert a levelén szereplő házszám nem olvasható ki egyértel­műen.. * * * Gémes Gábor, Mezőhegyes: köszönjük a csapatszemléről szóló beszámolót — sajnos, anyagtorlódás miatt nem tudtuk közzétenni. A sikeres rendezvényhez mindenesetre gratulálunk és várjuk a friss híreket. * * * Ungvári Istvánná, Gyula: kérjük, írja meg a szóban, forgó üzletek pontos címét — munkatársunk ugyanis több gyulai boltot felkere­sett, de egyik helyen sem ta­lált lejárt szavatosságú árut. Arra is csak konkrét boltok ismeretében tudunk vála­szolni, hogy hová fordulhat panaszra. * * * „Cobra": örülnénk, ha megtisztelnének bizalmuk­kal, s egy újabb levélben megírnák, mi történt tavaly október óta, s hogy tud­nánk-e segíteni. Ehhez azon­ban — mint korábban is üzentük — írják meg a cí­müket. * * * Bencsik János és felesége, Elek: reméljük, a családi összejövetel jól sikerült, há­zassági évfordulójukhoz gratulálunk, jó egészséget kívánunk. Sajnos „füstölögni kell” Esetünk hasonló ahhoz a bizonyos gólyaügyhöz! — mert ismét „győzött” az em­ber! A szabadkígyós! védett park területén áprilisban ismét bizonyítottuk termé­szetszeretetünket. A park legértékesebb növényei kö­zül szirmait bontotta a lili­omfa, „Magnólia”. De ki­nek és miért, kérdezhetné a fa, mert a látogatók közül valakinek sikerült az út mel­letti példányból egy 3 mé­teres ágat letörnie. Mivel ekkora ágat nem vihet ma­gával haza, behúzta az örök­zöld fenyők alá! A virág­bimbók onnan jelezték tra­gikus sorsukat. Hurrá! —Is­mét győzött az ember a ter­mészet erői felett. S talán így leszünk mintamegye? Sok természetvédő és kör­nyezetbarát nevében ítéljük el az ilyen cselekedeteket! Bizonyára a fákról nem tud­ja a tettes, hogy az emberi élethez szükséges oxigént termelik. A fák pusztulása után a „HOMO SAPIENS” — a ma élő értelmes ember — pusztulása következik. Egy természetvédő közösség vezetője Társadalmi munkások kitüntetése Újkígyóson Újkígyóson és Szabadkí­gyóson az elmúlt évben je­lentős összegű társadalmi munkát teljesítettek a lako­sok. Az Űjkígyósi Nagyköz­ségi Közös Tanács V. B. a két településen kiemelkedő társadalmi munkát végzők­nek kitüntető érmek odaíté­léséről döntött. A kitüntetéseket Süli Já­nos tanácselnök adta át Harangozó Antal, Ancsin Zoltán, Virág Lajos, Csatlós István, Sávolt János, Sze- kerczés Mihály és Murvai László újkígyósi, Szabó And­Tűnődések Május 9.: a győzelem napja Amikor hazautazom a fa­lumba, kertszomszédunkat, Károly bácsit is mindig meglátogatom. Az ősszel töl­tötte a hetvenhatodikat, de alig látszik rajta, s ha az üstöké nem lenne hófehér, tíz évet nyugodtan letagad­hatna a korából. A tartása szálfaegyenes, kitűnő testi és szellemi erőnek örvend. Nyáron a kerti lugasban be­szélgetünk, téli vizitjeim ál­talában a konyhában zajla­nak. Ilyenkor örzsi néni körülöttünk serénykedik, szalonnát, kolbászt, cipót rak az asztalra, s közben zsörtölődik. Legutóbb, amikor otthon jártam, vasárnap délután Károly bácsiékhoz is átbal­lagtam. Minden ugyanúgy fogadott, ahogyan megszok­tam, örzsi néni szelíd dobo­gása sem változott. 1988. április 23. Színhely: a Békés megyei ifjúsági ház. Program: a kissé ákom-bá- kom betűkkel meghirdetett „Ki mit tud?” megyei dön­tője. A résztvevők fiatalok; tizen-huszonévesek, akik több-kevesebb önbizalom­mal, de fáradtságot nem kí­mélve és lelkesen készültek már a „selejtező”-re is (nem szívesen használom ezt a szót). És most a megyei döntőn i$. bemutathatják tu­dásukat. És a „nem tudá­sukat”! Lehet, hogy néhányon ér­demtelenül kerültek a me­gyei döntőbe. Mégsem be­csülhető le többségük igye­kezete, melyet nem feltétle­nül a feltűnésre való törek­vés, hanem sokkal inkább a választott műfaj szeretete táplált. S ha a színvonal nem is érte el minden eset­ben a továbbjutáshoz szük­séges szintet, mégis voltak élményt nyújtó, önművelést bizonyító és a közönséget is lekötő, tartalmas produkci­ók. A megyéből — mint is­meretes — kilencen jutottak tovább. Így sajnálatos, de érthető módon kimaradtak olyan versenyzők, akik akár zenei, akár prózai előadásuk alapján kiemelkedtek az át­lagból. A tovább nem jutó résztvevőknek a zsűri elnö­ke pénz- vagy tárgyjutalma­kat nyújtott át, elismerő szavak mellett. Hiányzott azonban a teljesítmények differenciáltságára utaló és őszinte hangú értékelés. Sab­lonos szavak ... sablonos ju­talmak ... rásné, Süli Bertalan, Sza- nyi Mihály, Styop Miklósné és Csatlós Pál szabadkígyó- si lakosoknak, majd három kollektívának; a Békéscsa­ba és Vidéke Áfész újkígyó­si háztartási boltja Martos Flóra szocialista brigádjá­— No, fiam — törülte meg bajuszát pohárka bor után az öreg —, hát mit szólsz ehhez az őrült fegy­verkezéshez? ... Józan ész­szel fel lehet ezt fogni? ... — Nem is tudom ... Min­denesetre nehéz. — Idefigyelj, te városi em­ber ... ti is gondolkodtok azon, hová fajul így az embe­riség? ... — megcsóválta fe­jét. — Nézem a televíziót, a terroristák gátlástalanul pu- fogtatnak, lesből legyilkol­hatnak bárkit, az isten tud­ja mennyi nukleáris töltet van a világon, szóval én mondom, kiveszett az em­berekből a békesség. — Bonyolult a mai poli­tika, Károly bátyám ... — Lehet így is magyaráz­ni... De mondok én neked valamit. Az őszön halt meg a komám, Almási Imre. Tíz évvel volt fiatalabb ná­lam ... Neki nem sikerült a háború elől meglógni. Beso­rozták egy kerékpáros ez­redbe, s a fronton hamaro­san ő is defektet kapott. Megvallom őszintén, hogy kifejezetten ellenérzést kel­tett bennem, mikor tucat­szám hozták be a tárgyjutal­makat rejtegető reklám- szatyrokat. Pedig akkor még a tartalmukat nem ismer­tem. Az ellenérzést azonban némi döbbenet váltotta fel, mikor a- tartalmuk is kide­rült. Mert egy-két kisebb ér­tékű könyvet leszámítva, ta­lálható volt bennük törül» köző, konyharuha (!), plüss fogkefetartó, műanyag zseb­kendőtartó, . sőt még plusz reklámszatyor is! Mindez miinek? Talán, hogy az ered­ményhirdetésre való várako­zás közepette a versenyzők verejtékező homlokukat megtöröljék? Erre egy dísz- zsebkendő is elegendő lett volna ... Vagy talán, hogy szorgalmas lányaink a na­pi törülgetésnél lelkesen gondoljanak arra, hogy „íme ez a szép konyharuha — az elismert kulturális törekvé­sem jutalma!”? No, de félre az iróniával! Amikor fiataljaink egy ré­sze — állítom ezúttal is — nemes vetélkedésben tolmá­csolja a költészet egy-egy remekművét; a nép ajkán született dalokat; hegedű­szólót játszott vagy éppen az elődök által is kedvelt citerazenét mutatta be, ak­kor az elismerésnek olyan jutalmakban kellett volna kifejezésre jutnia, amelyben a versenyzők a későbbiek során is örömüket lelhetik. Legyen az egy értékesebb könyv, vagy akármilyen ki­csi, de ízléses emléktárgy. nak, a szabadkigyósi nap­közi otthonos óvoda munka- brigádjának, a Békéscsaba és Vidéke Áfész Szabadkí- gyósi Varrodája Április 4. munkabrigádjának. Képünkön a kitüntetettek egy csoportja. Nem adta meg az elsőbbsé­get egy karabélynak. Súlyo­san megsebesült. Mire fel­épült, számára befejeződött a háború. Sehol sem találta az ezredét, ahová a menet­parancsa visszairányította. Nagyarányú, tervszerű arc- vonal-kiegyenesítések tör­téntek, senki sem törődött a magányos katonával. Végül belevánszorgott egy orosz felderítő járőrbe. Az idősebb sokáig silabizálta a p'apír­jait. Töprengett, szótlanul né­zegette a fegyvertelen ma­gyar bakát. Azután meglepő dolog történt. — Erigyjá tü francba, kamerád — legyin­tett, és visszaadta a papír­jait. — Delnek — mutatta az irányt. Imre így hazake­rült. Persze, nem ment min­den simán, de az orosz nagylelkűsége határozottan szerencsét hozott neki... És most felelj, öcsém!... Kato­na volt az az orosz? ... — Ugye, bolond ez a vénember, fiam — panaszol­ta örzsi néném. — Mindig csak politizál... Így: a kevesebb több lett volna . . .! Ismert, hogy különböző szervek és vállalatok anya­gilag is támogatták a ver­senyt — ami valóban kö­szönetét érdemel —; de nem merem feltételezni, hogy ezt a tombolás rendezvényre való tárgyakkal tették volna. S ha voltak olyanok is, akik­nek a produkciója a „Ki mit (nem) tud?” kategóriába volt sorolható, akkor mi szükség volt az egyenlően adagolt elismerő szavakra és jutalmakra? Mondjuk meg nyíltan az igazat, s ezzel is segítsük az önismeret kiala­kulását. Ne hordozzon sen­ki magában olyan é»zést, hogy „íme az oklevél, én ki­váló teljesítményt nyújtott tam; de hát a zsűri...” Ha fiataljainkat akár a KISZ-mozgalom, akár köz- művelődési programok ke­retében mozgósítani akar­juk az alkotó munkára, sza­bad idejük tartalmas kitöl­tésére, akkor kerüljük a sablonokat, a hangzatos di­cséreteket, vagy éppen az általánosító lehúzásokat! Mert ezt tapasztalva esetleg többen „bedobják a törülkö­zőt”. Helyette szervezzünk több nemes versenyt, vetél­kedőt — akár csak megyei szinten is — és őszinte sza­vakkal segítsük a mind ma­gasabb színvonalra jutást. Ez a közművelődési tevé­kenységet minden bizony­nyal tartalmában is gazda­gíthatja. N. M.-né, Békés R. E. Békéscsaba (pontos név és cím a szerkesztőségben) „Egyik dolgozónknak sincs a közeiben telke” Költői est Mezőhegyesen Farkasinszki Lajos, Gyomaendrőd Visszhang A kevesebb több lett volna... Széljegyzetek a „Ki mit tud?” Békés megyei döntőjéről az 1988. április 25-én a Békés Megyei Népújságban megjelent cikk margújára

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents