Békés Megyei Népújság, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-16 / 115. szám

1988. május 16., hétfő

o

IgUslUkfcM

Látványos lovasverseny sok nézővel Mezőhegyesen

Látványosságban, magas színvonalú versenyben, nézőseregben, szórakozásban, igazán szép időben nem volt hiány tegnap Mezőhegyesen. Legalább 10 ezer érdeklődő, a lovassport barátai, az alföldi táj szerelmesei jöttek el a ménesek versenyére, melyet az idén a Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát rendezett, az országos versenynaptár kiírása szerint.

Az első ilyen versenyt tavaly a Bolyi Mezőgazdasági Kombinátban rendezték. Már az is nemzetközi volt, mivel az NDK-ból a neustadti ménes a jugoszlá- vok mellett felvonultatta jelentős lótenyésztési eredményeit.

Dr. Papócsi László, MÉM-miniszterhelyet- tes megnyitó beszédét mondja. Mellette Andó Ferenc, iá Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója

A neustadtiak most is itt voltak. Egyik versenyzőjükhöz fűződik a díjugratás első hibátlan futama. Vinter Jörg Araff nevű lovával bizonyította, hogy ezen a nehéz pályán a magasra állított követelményeket lehet teljesíteni. Utána megjött a magyar lovasok önbizalma és sorra hozták a hibátlan futást, ugratást. A sort Gya- Laj Bálint, a hódmezővásárhelyiek versenyzője Imbolygó lovával kezdte, mindjárt azután, hogy dr. Papócsi László, MÉM-miniszterhe- lyettes, a Magyar Lovas Szövetség elnöke megnyitottnak nyilvánította az 1988. évi ménesek versenyét.

Ez a megnyitó kedves színfoltja volt a programnak, nemcsak az igen szép és elismerő miniszteri szavakért, hanem egy csöppnyi nosztalgiáért is. A miniszterhelyettes 30 évvel ezelőtt Mezőhegyes egyik majorjában, a 73-as jelzésűben gyakornoknak odott. Bár azóta ritkábban, de ha teheti, ellátogat ebbe a nagy múltú gazdaságba.

A verseny idején találkoztam dr. Jürgen Mutterrel, a neustadti ménes igazgatójával. Ö azt követően került a nyilvánosság középpontjába, amikor szombaton délután átvette a fiatal tenyész- kancáik bírálatára felvezetett „NDK-lócsodának” kijáró első díjat.

— Miféle ménes a neustadti? — kérdeztem.

— Olyan, mint a mezőhegyesi, csak a mi gazdaságunkat néhány évvel később szervezték. Mi jövőre ünnepeljük 200 éves alapításunkat. Erre természetesen meghívjuk a mezőhegyesi lovasokat is. Nagyobb szabású lovasbemutatóra készülünk. Sok nagyszerű emberrel találkoztam itt-tartózko- dásunk alatt. Lovaik karcsúink, szépek, gyorsak, ruganyosak, jól futnak, ugranak, nagyszerű tenyészértéket képviselnek, de még nem hozták ki belőlük a maximumot. .

— Ez azt jelenti, hogy a felkészülés minőségén javítva egy-egy versenyen jobban is szerepelhetnének ?

— Válószínű.

A hazai ménesek közül ott volt az Orosházi Dózsa Tsz is. Göttler Vilmos lovas

azért érdemel említést, mert a Kiskunhalason május elsején rendezett versenyen Klárika nevű lovával nagydíjat nyert. A lovasszövetség elnöke akkori szereplését a közönség nyilvánossága előtt köszönte meg, és egy fehér borítékot nyújtott át elismerése jeléül.

Amikor a csikósok nagy ostorpattogtatás közepette belovagoltak a küzdőtérre, feltűnt, hogy egyik másik lovat csak úgy szőrén ülték meg. Ha a szigorú zsűri megszavaztatta volna a közönséget, minden bizonnyal Nyitrai Lajosra esett volna a legtöbb voks. Igen, a legtöbb, mert az a kis póni. melyet lovagolt, olyan volt. mint egy kezesbárány. Azt csinált vele, amit akart, és hogyan futott, kotródéit a többi ló nyomában, látni is külön élmény volt. Ez a kiskunhalasi gyereklovas másfél éve lovagolja a páni Zsuzsit, de már most is mindent tudnak, amit a csikósnak és lovának egy-egy bemutatón tudnia kell.

Fájt a szíve, meg a lelke Erdélyi Emesének, aki korban nem több Nyitrai Lajosnál. amikor az orosházi lovasiskola tanulói bemutatóra felvonultak. Kérem, ez a gyerek addig sündörgött a ló körül, amíg megfoghatta a hajtószárat. Az a boldogság és az öröm, ami hirtelen az arcoskájára íródott, feledhetetlen számomra.

— Te is szereted a lovat? — kérdeztem.

— Igen., nagyon szeretem. Jártam én is a mezőhegyesi lovasiskolába, de hát a lovakkal többet törődtem, mint a leckével, így az apu, meg az anyu eltiltottak — s megsimogatta, megveregette a hajtószáron tartott ló nyakát. Hát, ilyen kevés kell az örömhöz!

Mint a vihar, úgy vonult végig a szűnni nem akaró tapsorkán a nézők ezrein^ amikor feltűnt Szegedi Gábor mezőhegyesi lovas pusztaötöse. Ez a lovas egy hónapot vendégeskedett Angliában. Ott is bemutatta igen ritka tudományát, melynek továbbfejlesztésén dolgozik. Pusztatízes-bemutatóra készül. Ilyet még a világ nem látott! Egy ember tíz lóval vágtat! Álomképnek is merész.

Két napon át a versenyt dr. Vincze Jenő főorvos, nemzetközi versenybírói jogosítvánnyal rendelkező, a világban köztiszteletben álló honfitársunk vezette.

— Főorvos úr! Hogyan egyeztethető össze a kórházi munka és a lovassport?

— Egyik a hivatásom, másik a kedvtelésem. Nagyszerű orvos kollégáim vannak, akik egy-egy verseny idején helyettesítenek. Már 25 éve versenybíróskodom. Soltvadkerten születtem, alföldi ember vagyok, aki köztudottan lószerető. Szívesen jöttem Mezőhegyesre, nagyszerű a pálya, a versenynek atmoszférája van, és a közönség drukkja, ahogyan kedvenceit biztatja, ahogyan egyszerre lélegzik itt minden és mindenki, nemcsak engem tesz a kedvtelés rabjává, hanem másokat is. Ez a verseny igazi nagy élmény valamennyiünknek.

— Mi a véleménye erről a rendezvényről Andó Ferencnek, a Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatójának ?

— Nagyszerű volt a szervezés. Mindkét nap több ezer nézőnek örülhettünk. Az emberek szeretik a lovassportot. Ügy érzem, ezzel a versennyel hagyományt teremtünk. Ezentúl minden év májusában megrendezzük a mezőhegyesi lovasnapokat. Nemcsak díjugratást szervezünk, hanem mást is, galoppot, vagy ügetést.

Délután Sovák Károly, Mezőhegyes- főépítésze már azon gondolkozott, hogy a nézők feje fölé milyen anyagból lehetne megépíteni a legolcsóbb tetőt, hogy jól nézzen ki, meg a széltől, naptól védelmet adjon.

Felcsendül Strauss Kék- Duna-keringője. Dél van. A büfék ontják á hűsítőket és a különböző egytálételeket, majálissá alakul át a versenypálya környéke. Plédeket terítenek a zöld fűre, a családok falatoznak. Délelőtti élményekről beszélnek az emberek. A program délután folytatódott. A verseny eredményeit lapunk 8. oldalán olvashatják.

Települések — hasonló helyzetben

Ezen a héten több írásunk foglalkozik Mezőgyánnal és Zsadánnyal, megyénk két, egymáshoz közel fekvő, sok tekintetben hasonló adottságú településével. Most a két

Mezögyán

Mezőgyán régi település, egy 1215-ben kelt oklevélben tesznek először említést róla. Arany János Toldijának egy része is ezen a környéken játszódik, hiszen a közelben van Nagyfalu, azaz Nagyszalonta. Sok mindent megélt ez a település az évszázadok során, azt azonban bizton állíthatjuk, hogy sohasem nevezhették gazdag falunak. Ma is a gazdaságilag elmaradott térségek egyik községeként tartják számon, s ebből adódnak a gondok is.

— Gondjaink öröklöttek, s földrajzi fekvésünk sem kedvező — mondja Szabó István tanácselnök. — Nem irigylésre méltó a helyzetünk. A falu eltartóképessége csökken, s főleg az utóbbi években szembeszökő az elvándorlás. Míg — például — 1960-ban 2800-an éltek itt, a legutóbbi adatok szerint ma a község lakosságának száma 1600.

— Milyen okokra vezethető mindez vissza?

— A község infrastruktúrája általában elavult, kevés helyben a munkalehetőség. A termelőszövetkezetben 140-en dolgoznak, míg 10-15 éve csaknem 300 embernek tudtak itt munkát biztosítani. A technika fejlődésével azonban egyre kevesebb munkaerőre van szükség. A téeszen kívül még néhány lehetőség van a helyben való elhelyezkedésre, összesen 370-en dolgoznak a községZsadány

Zsadány 2 ezer—2 ezer 100 lélekszámú település megyénk északkeleti szélén. A térség hátrányos helyzetéről már jó néhányszor írtunk. Ismert, hogy a családok 80 százaléka kötődik valamilyen formában a termelőszövetkezethez. Kiss Zoltán tanácselnök önmagukról a következőket mondja:

— Az elmúlt években megállt a községből való elvándorlás, a lakosság száma az utóbbi években változatlan. De a falunk lassan elöregszik, a hatvan éven felüliek száma nő, a harmincon aluliaké viszont csökken. Talán legnagyobb problémánk az, hogy a helybeliek közül sokan nem találnak munkát szülőfalujukban. A tsz-ben 220-an dolgoznak, máshol — kereskedelem, oktatás, egészségügy, közigazgatás, takarékszövetkezet posta stb. — százötven-százhatvanan. Háromszázan naponta járnak el máshová dolgozni. Legtöbben Gyulán, Kondoroson és Békéscsabán helyezkedtek el. (De olyan zsadányiról is tudunk, aki hetente ingázik Szegedre, vagy Budapestre. Több tucatnyira tehető azon fiatalok száma, akiknek állandó lakhelye papír szerint Zsadányban van, de évek óta nem jártak itthon.) A foglalkoztatási nehézségek elsősorban a nőiknél jelentkeznek, hiszen ők nem tudnak naponta eljárni, vagy több műszakos munkát válközség tanácselnökével folytatott beszélgetéseket adjuk közre. Miként látják ők lakóhelyük gondjait, településük jövőjét, a fejlődés lehetőségeit?

Szabó István

ben, illetve közvetlen környékén. A munkaképes korú lakosság jelentős hányada ingázik, többségük Gyula és Békéscsaba nagyobb üzemeiben dolgozik.

— És a fiatalok?

— Az általános iskolában végzett gyerekek 90 százaléka továbbtanul, s ha tanulmányaik befejeztével visszajönnek, akkor is csak — általában — rövidebb időre, hiszen hosszabb távon nem találják meg itt számításaikat. Ezért is van egyre több idősebb ember a faluban.

— Róluk hogyan gondoskodnak?

Kiss Zoltán

lalni a szakképzetlenségük, a családjuk, vagy a háztáji gazdaságuk miatt. Hosszú távon térségünkben meg kell oldani a fölösleges munkaerő elhelyezését, foglalkoztatását. Enyhítene gondjainkon, ha a kormány által meghirdetett munkahelyteremtő beruházások közül valamelyik — pályázat útján — nálunk valósulna meg. Erről már tárgyaltunk a Tszker-rel, a PATEX-szel és a Magyar— Lengyel Barátság Mgtsz-szel is.

— A legrászorultabbak részére szociális ellátást biztosítunk, de tudjuk, hogy ez még nem minden. Tervezzük egy öregek napközi otthonának megépítését, ahol sokoldalúan gondoskodhatunk az idősebbekről.

— Az utóbbi évekbeá’ a legjelentősebb változást >'• a település életében a Zsa- dányhoz vezető út megvalósulása jelentette . . .

— Hosszú-hosszú idő utón teljesült a helybéliek óhaja, tavaly végre megépült az összekötő út hiányzó 3 kilométeres szakasza is. (Azzal együt\ hogy a meglévőt is megfelelően kiszélesítették.) Sokat jelent ez számukra, hiszen csaknem kétszáz családban foglalkoznak fóliázással, s a terményeiket Komódiba, Berettyóújfaluba, Debrecenbe viszik értékesítésre, csakhogy most már lényegesen rövidebb az út odáig. De általában — az áruszállításban, a tömeg- közlekedésben — is sokat jelent számunkra ez áz új út.

— Bár nehéz a helyzetük, mégis, milyen fejlesztési irányokat lát elképzelhetőnek, kivitelezhetőnek ebben a térségben?

— Meggyőződésem, hogy

nekünk a környező, hasonló adottságú településekkel kell összefognunk, hiszen véleményem szerint vannak kihasználatlan lehetőségeink. Ügy hiszem, ésszerű együttműködéssel, összefogással, különböző munkaterületek összehangolásával előrébb léphetünk. Azt is meg kell említenem, hogy a természeti. környezeti adottságaink kiaknázásában is rengeteg lehetőség rejlik, s ezeket is igazán kár volna parlagon hagyni. p_

A tanácselnök Zsadány alapellátását elfogadhatónak minősíti. A legszükségesebb kereskedelmi egységek megtalálhatók itt, az orvosi, fogorvosi ellátás megoldott, csakúgy, mint az ívóvízellátás. A közlekedésen azonban még lehetne javítani. Egy „mindentől távoli” faluban ez rendkívül fontos, hiszen az utak, a buszjáratok a külvilággal való kapcsolatot is jelentik egyben. (Sajnos, jelenleg Békéscsabáról, illetve Gyuláról délután két óra után már nem indul járat Zsadányba.) A helybéliek szeretnék, ha a jövőben Nagygyantétól Zsadány érintésével közlekedne több buszjárat Mezőgyán felé. Jó lenne, ha lenne egy Gesztről induló, Mezőgyán és Zsadány érintésével Komódiba, Debrecenbe induló közvetlen járat is.

A nehézségek ellenére az elmúlt időszakban több beruházáshoz kezdtek Zsadányban. Hamarosan átadhatjuk az egészségügyi központot, amely csaknem 7 millió forintba kerül. A központ nemcsak helyi feladatokat lát majd el. Már járható a Mezőgyán Zsadány közötti út is, amelynek építését először ötven évvel ezelőtt (!) határozták el, s bővítik az ABC-t is.

L. S.

* * *

A két tanácselnök meggyőződése, hogy a települések hátrányos helyzete, elmaradottsága nem tarthat örökké. Előbb-utóbb el kell mozdulniuk a holtpontról, számukra is létezik kivezető út. Ehhez — a külső körülményeken kívül — az is kell, hogy a kor követelményeihez igazítsák gondolkodásukat. A megyének az északkeleti csücskében hat település van, melyek helyzete, gondjaik közösek. (Zsadány a körzetben központi helyet foglal el, ilyen szempontból tehát viszonylag szerencsések az ottaniak.) Az itt élő emberek élete csak akkor javítható, ha jövőjüket közösen gondolják végig, ha a különböző fejlesztésekben összefognak. Legyen szó a munkahelyteremtésről, kultúráról, kereskedelemről, vagy az oktatásról.

Sarkad Városi Jogú Nagyközségi Tanács V. B. intézményirányító osztálya

(Sarkad, Kossuth u. 27.)

PÁLYÁZATOT HIRDET A BARTÖK BÉLA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓI MUNKAKÖRÉNEK BETÖLTÉSÉRE.

A pályázathoz csatolni kell a rendeletben előírt népművelői gyakorlatról és legmagasabb szakirányú iskolai végzettségről szóló bizonyítványt. Bérezés: megegyezés szerint.

A pályázat beérkezési határideje: május 30.

Az állás július 1-től foglalható el.

Lovasok a megnyitón

Fotó: Dupsi Károly