Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-09 / 84. szám
a 1988. április 9-, szombat NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET A költészet napja Fényszálait rendezgeti a kora tavaszi napsütés. Éppoly kacér, mint tavaly, éppoly esetlen, mint bármely esztendőben. Közeledik a költészet napja — gondolom. Elfordulok az ablaktól, és kisleányom mellé telepszem a szőnyegre. „Pici baba" mondja, és felém nyújt egy körülbelül tíz centiméteres műanyag figurát, amit nemrég vettem neki a játékboltban. „Apáé" — teszi hozzá határozottan, mintha attól tartana, nem akarom elfogadni. A baba sétál néhány percig az építőkockák között, azután közös erővel lefektetjük, betakarjuk, hiszen szüksége van a pihenésre. Lányom az íróasztalhoz totyog, csöpp tenyerével kettőt paskol a székre. Nincs mit tennem, helyet foglalok, mire ő azonnal az ölembe kéredzkedik. „Mi ez?" — mutat az írógépre. „írógép” — válaszolom. „Eszteré?” — hangzik a következő kérdés. Az előre befűzött papír már hetek óta ijesztően üres. „Eszteré" — felelem nagy nyugalommal, mert olykor bizony csakugyan szívesen elcserélném írógépemet egy játékbabára. Nincs azonban időnk nosztalgikus ábrándozásra, ugBETŰVETÉS rálni kezd a fekete szalag, s a papíron megjelenik az első szó: yyyxxxcc. Lányomnak igaza van: a billentyűket ütni kell. Ütni kell a billentyűket, pedig a betűnek nincs már igazi rangja. Roskadoznak a polcaink — súgják a statisztikák. Nem olvasunk — láttatja be a közvetlen tapasztalat. S mintha beszélő szerveinket is valami titokzatos kór támadta volna meg, egyre kevesebb szó kimondására vagyunk képesek, addig-addig gazdagodtunk, hogy közben elszegényedett az anyanyelvűnk; össze- kuporgatott szókincsünk szétszivárog a személyiség résein át. Az átlagember egyre kevesebb érzelmi tartalom kifejezésére képes, szégyenül szépsége, kiürül a lelke. Nyelvi tevékenysége szinte csak arra korlátozódik, hogy megszervezze legegyszerűbb szükségleteinek kielégítését. Tíz deka felvágott, fél deci pálinka, buszjegy, meccsjegy, lefekvés. „Ehess, ihass, ölelhess, áthass". A következő verssort elfelejtettük. Iskolába jártunk ugyan, nem is mind- egyikőnk volt rossz tanuló, többnyire szorgalmasan üldögéltünk a magyar nyelv és irodalom nevezetű tantárgy óráin. Manapság azonban mégis az irodalom erkölcsi hitelvesztésének lehetünk tanúi és áldozatai egyszemélyben. Pedig hajdani magyartanárom, Szabó Gábor bácsi szerint gyógyító ereje is van a szónak. Pedig sokunk emlékezetében ott jár-kel a tábla előtt egy- egy Szabó Gábor-formátu- mú bácsi. Csakhogy fölösleges és nevetséges dolog bármiféle szellemi termék közéleti ambícióit és lehetőségeit firtatnunk mindaddig, amíg az alkotás társadalmi presztízse folyamatosan csökken, mi több, tendenciózusan csökkenthető. Irwin Shaw soraira gondolok: „Tízezer polcnyi könyv sem képes föltartóztatni egy könnyűpáncélost.” „Máskor is fölveszlek, ha meglátlak integetni az országút szélén” — biztat egykori iskolatársam, akit talán már ötödikben meg kellett volna buktatni magyarból és történelemből. Matekból is gyenge volt, most mégis gyorsan kiszámítja, hogy háromszor annyit keres, mint utasa, ki pedig leendő tanítónőket oktat egy főiskolán. Fejet hajtok, százhússzal hasítunk át a tájon. A kesztyűtartóban videokazetták. Háttal áll a szőke nő a képen, most kapcsolja ki a melltartóját. „Édes démon csókolgat” — fordítom le az egyik angol címet. Lányomnak igaza van: yyyxxxxccc. Ütni kell a billentyűket, indulni kell a pályázatokon. Ahogy most a mákszemnyi betűk fölé hajlok, Y bácsit látom, a mezőőrt, X-et, a gyalogmunkást, és a C nénit, a nyugdíjas varrónőt. Csak a megyei napilap jár nekik, az sem éppen a szombati kulturális melléklet miatt. Messze a községi könyvtár, fáj a lábuk. Esténként krimit sugároz a tévé. Y bácsi fröccsét kortyolgatja, X az orrát piszkálja, C néni szinte már bóbiskol, miközben ezeket a sorokat böngészi. Ügyesen bekanalazta ebédre kislányom is a főzeléket, játéknyulat szorít arcához, úgy alszik azóta a másik szobában. Szombat délután van, hamarosan kifutnak a csapatok a pályára. Föltárnád ia költészet is egy-egy nézőtéri rigmus erejéig. Mákszemnyi betűk a géppapíron: yyyxxxcc. Büszke vagyok Szokolay Eszterre, szép álmokat kívánok neki, hiszen ő most az egyetlen kultúraközvetítő valahol. Szokolay Zoltán Mióta Attila nem él, sokat szenvedett az emberiség Emlékek József Attiláról Kedves, barátságos nénike, friss szellemű asszony. Ha csak véletlenül találkozunk az utcán, és semmit se tudok róla, néhány mondat után bizonyára akkor is elragadó teremtésnek tartom. Ám, hogy tudom: József Attila édes testvérével, a nővérével szívhatok egy levegőt, rabul ejt keresetlen egyszerűsége, lelki tisztasága. — Könyvtárnyi irodalom foglalkozik József Attila életével, költészetével, én csak arról tudok beszélni, amikor együtt voltunk — mondja József Etel. — Legszívesebben az Öcsödön töltött időre emlékszem, amikor még pici gyerekek voltunk. Én első elemibe jártam, Attila négyéves volt. Gombai bácsiéknál laktunk, ők nagyon rendes emberek voltak. Gombai bácsi fuvarozott, ezért lovat is tartott. Attila szerette a lovat, de félt is tőle, hiszen a pici udvarban ficánkoló jószág ijesztő lehetett egy parányi embernek. A mozdonyokat is rettegve csodálta, kinn a vasútállomáson, ahogy pöfögve sisteregtek. Azt mondta, ő is mozdonyvezető lesz. — A mama sose látogatta meg a gyerekeket? — Egyszer, nyáron lejött hozzánk. Emlékszem, én fenn hűsöltem az eperfán, nagyon szerettem fára mászni. Attila benn aludt a konyhában, egy földre terített kis szütyőn. Mama fel- nyalábolta őt, de Attila olyan éktelen bőgést csapott, mintha nem ismerte volna meg a mamát. Kávét is hozott mama. Gombai bácsiéknál sose ittunk kávét, bögréjük se volt. Pesten a kávé volt a fő ennivalónk. Nagy lábasban forralták a tejet, hitelben is kaptunk, csak meg kellett mondani, hogy sötéten vagy világosan kérjük, habbal vagy föllel. Két évig voltunk Öcsödön, akkor mama lejött értünk, én már meg se kaptam a másodikos bizonyítványom, pedig tiszta kitűnő voltam. — Pesten hogyan teltek a gyermekéveik? — A Gát utcában laktunk, és csak ritkán mentünk be a belvárosba. Legfeljebb a Kálvin térig merészkedtünk. ahol volt egy nagyjátékbolt, s elképzeltük, mi mindent vásárolunk majd, ha felnövünk. Mama hozott Attilának 1-2 ólomkatonát, meg kivágható papírfigurákat. Attila nagyon szeretett pilinckázni, meg golyózni, gombozni. Ezekhez én nem értettem, mert a fiúk külön játszottak. Később rájöttünk, hogy a Dunán van egy ingyen strand. Az ám, csakhogy a túlsó oldalon, a Gellért-hegy mellett, és akkor még hídpénzt kellett fizetni. A hídon jártak mindenféle stráfkocsik, és Attila azt mondta, hogy elég, ha az ember ráteszi a kezét egy ilyen kocsira, és ingyen mehet a hídon. Deszkapallók voltak beeresztve a Dunába, szűrőkön át jött be a víz. Felváltva fürödtek a férfiak és a nők. Attila a kis klottgatyájában lubickolt, én meg valami ing- félében. Ott tanultam meg úszni. Amíg az egyikünk fürdött, a másik fenn mászkált a Gellért-hegyen. Gyönyörű volt, amikor virágoztak a mandulafák. — Milyen könyveket olvastak? — Mindent, amit össze tudtunk kunyerálni. Attila nagyon szerette Petőfit, Csokonait, s amikor olyan 13-14 éves volt, akkor Adyt. De mindeneknél jobban falta Buffaló Bilit. Kérdeztem, mit szeretsz rajta? Mert pokoli gyorsasággal tüzel — mondta. — Csúfoltam is, hogy „pokoli gyorsasággal tüzel”. Szegénykém, így törte el a kezét is. A folyosón kergetőztünk, beakadt a rácsba és elesett. Mama akkor már beteg volt, kinn ült egy sámlin. Ahogy meglátta mi történt, elájult. A szomszédasszony kapta fel Attilát, vitte orvoshoz. Érdekes, milyen rendesek voltak a szomszédok. Mindig adtak kölcsön sót, lisztet, zsírt. Amikor a „Károly király” akcióval Abbáziába vittek bennünket, Mákos néni varrt nekem fürdőruhát. Akkor láttam először tengert. Már tanultam korábban is, hogy kék az Adria, de más dolog volt a valóságban is látni, hogy tényleg kék. — A papa nem hiányzott? — Attila haragudott a papára. Amikor látta, hogy a mama sír, azt mondta, majd ő nadrágszíjjal megveri a papát. Ma már másként látom a dolgokat. Biztos, a papa sem volt boldog, tudom, nyomozott is utánunk. Talán valami nagy szerelembe esett, lehet, hogy lelkifurdalása volt. Neki se sikerült semmi az életben, akár csak Attilának. Ha volna túlvilág, azt szeretném, legalább ott találkoznának. — Hogy tetszik látni, miként él ma József Attila költészete? — Azt hiszem, az emberek jobban megértik őt, kevesebb a kérdőjel. Mióta Attila nem él, sokat szenvedett az emberiség azért a versei is időszerűbbek. Amikor régen megkérdeztem tőle, miért írta ezt vagy azt a verset, csak annyit válaszolt, hogy olvasd el újra. Elolvastam, és akkor se értettem. Aztán, amikor magam is átéltem a szenvedéseket, megértettem. Olyan ez, mint amikor az ember olvassa, hogy milyen az Adria, mégis rácsodálkozik, ha látja: jé, hát kék a tenger! Andódy Tibor Attila és Etus, gyermekkori kép József Attila: Kész a leltár Magamban bíztam eleitől fogva — ha semmije sincs, nem is kerül sokba ez az embernek. Semmiképp se többe, mint az állatnak, mely elhull örökre. Ha féltem is, a helyemet megálltam — születtem, elvegyültem és kiváltam. Meg is fizettem, kinek ahogy mérte, ki ingyen adott, azt szerettem érte. Asszony ha játszott velem hitegetve: hittem igazán — hadd teljen a kedve! Sikáltam hajót, rántottam az ampát. Okos urak közt játszottam a bambát. Árultam forgót, kenyeret és könyvet, újságot, verset — mikor mi volt könnyebb. Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen, de ágyban végzem, néha ezt remélem. Akárhogy lesz, immár kész a leltár. Éltem — és ebbe más is belehalt már. E. Kovács Kálmán: Keserű mandula A langyosokat kiköpi az isten, a törtetőket kinevetik a temetésükön. Aki csak a saját pecsenyéjét sütögeti, vénségére magára marad. Akinek minden vélt nagyság előtt gerince görbül, halálos ágyán zokog szégyenében. Aki folyvást hajtogatja: nekem gyermekeim vannak, ezért be kell fogni a pofám, még megkaphatja: apám, mi nem kértük, hogy sunyitó légy miattunk.. Akit kárörömmel tölt el a bátrak bukása, azt egyszer feltétlenül arcul köpik. Aki barátját igaz ügyében cserben hagyja, alábbvaló a béka fenekénél. Aki hízelegve akar nagyra nőni, azt törpévé nyomja az idő. Aki elhallgatja az igazságot, annak homlokán ég a nyomorultak bélyege. Aki a vagyonára büszke, le van szarvasbőrrel takarva. Aki a méltóságára felfuvalkodott, fulladjon a protokoll tengerébe! A kijárónak és protekciósnak kijár, hogy a hűvösön elmélkedjenek a tisztességről. A törtetőket kinevetik a temetésükön, a langyosokat ikiköpi az isten. Sass Ervin: Sziriusz-buvolo a nagy játékasztal kiterítve országnyi térkép kék folyókkal és barna hegyekkel elektronikus útitáblák babramunka hacacáré számológéplapocskák a szívünk felett piros számok fehér kockák és zöld vonalak amíg a töltés bírja pontos összeadások és kivonások szorozni csak a semmit elosztani ugyanazt a szent meggyőződés lélekvándorlásaival hogy egészen a Szinuszig egyszer azon a nagy játékasztalon Szúdy Géza: Vonzások Tudom, így van, s felfogni nem bírom, hogy miért akarom, ha nem akarom. Szemem épp arra miért emelem, mit elgondolni is már gyötrelem. Hogy miért vonz épp a fájdalmas út, mért hív ugrani mélyébe a kút. Megfogni, ami izzik, ami ég, s nem menekülni, de maradni még! Nem futni el a rettenet elől, ott maradni, hol minden összedől. S te rengő föld, hogy hagyhatnálak el? Sorsunk közös, más sors nem érdekel.
