Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-06 / 81. szám
1988. április 6.. szerda 0 hangszórók elnémultak (Két brigád gyászolja volt munkatársát) A csorvási Szabó Sándor- né hétfőn reggel ugyanúgy indult munkába, mint máskor. Akkor még nem sejtette senki, utoljára teszi meg ezt az utat Csorvásról Telekgerendásra. Délelőtt fél tízkor rosszul lett, összeesett, s bár a mentőket azonnal értesítették, segíteni nem tudtak rajta. Munkahelyén, a Békéscsabai Állami Gazdaság telekgerendási textilüzemében mindenki megrendültén vette hírül a tragédiát. Akik a bálázóban tanúi voltak a végzetes pillanatnak. ma is értetlenül állnak a szomorú esemény előtt. . . Még fel sem ocsúdott a kollektíva az első döbbenetből, máris megszületett az elhatározás. De erről szóljanak ők maguk! Csütörtökön, a temetés napján kerestük fel őket. .. * * * Először az üzem vezetőjével, Hevesi Jánossal beszéltünk : — A gazdaság saját halottjának tekinti Szabónét, aki két műszakban dolgozott nálunk. A brigádok azonban ezentúl, nagyon szép. emberi felajánlást tettek .. . A Tyereskova és az Egyetértés szocialista brigád éppen műszakban lévő tagjaival az ebédlőben beszéltünk meg találkozót. Haraszti Mi- hályné brigádvezetőnek sikerült a leghamarabb leküz- denie megrendülését, ö is ott volt, amikor munkatársnőjük rosszul lett. . . — Soha semmi panasza nem volt szegény Julinak — emlékezik Szabónéra. — Ezért aztán még jobban megdöbbentünk, mikor a cigarettaszünet előtt néhány perccel összeesett, és meghalt. — A legvidámabb munkatársunkat veszítettük el — küszködik könnyeivel Tóth Pálné. — Pedig volt elég gondja . szegénynek, hisz egyedül nevelte Zsolti fiát. — És most árván maradt a gyerek — mondja keserűen Szovszki Pálné. — Ezért döntöttünk úgy, hogy ha az édesanyját nem is tudjuk pótolni, de legalább anyagilag támogatjuk amíg végez, és megkapja első műbútor- asztalosi fizetését. — Még a tragédia napján — veszi át a szót Szabó Mi- hályné — összeültünk, s elhatároztuk, hogy az április 4-i brigádjutalmunkat — arany fokozatot kapott mindkét kollektíva — egy összegben átutaljuk Zsoltinak. Ez 37 ezer forint. — Ezentúl — folytatja Harasztiné — havonta a brigád pénzből 1500 forintot küldünk neki addig, amíg végez. Most harmadéves. — Persze mindenkinél lett volna helye ennek a kis jutalomnak ha szétosztjuk — néz a többiekre Kerepeczki Lászlóné. — Mégis úgy érzem, így cselekszünk helyesen. A férjem azt mondta otthon, ő is így döntött volna hasonló körülmények között. — Tudja. Szabóné olyan dolgozónk volt — mondja, mikörben kikísér Gergely János üzemvezető-helyettes —. akire mindig számíthattam. Bármilyen munkáról volt szó, ő az elsők között vállalkozott mindenre ... A textilüzem dolgozói a brigád pénzből nemrég hangosító berendezést vettek, hogy munka közben zenét hallgathassanak. Ám hétfő óta elnémultak a hangszórók. És csütörtökön délután mindenki ott volt Szabóné temetésén .. . ' N. Á. Fotó: Gál Edit Képek az orosházi galérián F. Varga Mária kiállítása F. Varga Máriát régóta ismerik a festők világában, évekkel ezelőtt szép pasztellképeivel és akvarelljeivel hívta fel magára a figyelmet. Az amatőrök kiállításán mindig szerepelt, egy egy képe igencsak nagy érdeklődést keltett, de igazából, hogy mit is tud. mire képes, ezt a mostan látható, orosházi kiállítása bizonyítja. A Petőfi Művelődési Központ galériáján tavaly óta egymás után állítanak ki az orosházi festőcsoport tagjai, akik több évtizede dolgoznak együtt, és túléltek már sokféle megpróbáltatást, háttérbe szorítást, még lekicsinylést is. Ez a most már kétségtelenül összetartozó, megingathatatlan kis közösség az egyetlen hasonló itt. a Körösök vidékén, kiállításokon nyert elismeréseik, egyéni sikereik a tehetséges társaság jövőjét is biztatónak mutatják. Mint ahogyan biztató F. Varga Mária bemutatkozása a művelődési központban harminchat pasztellképpel, akvarellel és olajfestménynyel. Lehet, ha a kiállító az „egy-műfaj ugrásra” törekszik, még erőteljesebb tárlattal lép elő, mindenképpen h> azonban, hogy úgy válogatott. ahogyan, mert így viszont sokoldalúságát is elismerhetjük, és nyomon kö- vethejük az érdekes művészi metamorfózist: hogyan indul el egy téma, egy gondolat, netán hangulat a pasztellceruza vonalaiból az akvarellen át az óla festményig: hogyan birkózik meg az alkotó a három technika nehézségeivel, és hogyan használja fel előnyeit arra, hogy gondolatait, hangulatát a legintenzívebben közvetítse a képnézőhöz. Az azonnal szembetűnő, hogy F. Varga Mária ember és természetközpomtú festészeti világot teremtett önmagának, hogy ebben a világban milyen otthonosan mozog, és mennyire emberarcú számára a gárdonyve- iencei tó, és az ember ott, a tó körül, vagy éppen a festő műtermében. A pasztellek közül a Velencei tó ősszel, az Éjszaka a tavon és a Tóparti részlet (képünk) a legvonzóbb, ezekben a technika és a lehetőséges mondanivaló szép harmóniában jeleskedik. Akvarelljeiből a Linda finom tónusai emlékezetesek, olaj képei sorozatából pedig az ugyancsak „tóparti látomás”, a Hajnal a tavon tiszta, derűs és kompozíciójában is figyelésire méltó képe, valamint a Gárdony borongós hangulata tűnik a legjobbnak. Mint említettem, F. Varga Mária sok tucat kiállításon szerepelt már, ez a mostani, egyéni bemutatkozása festői erényeit sokkal jobban hangsúlyozza. Köztudott, hogy szerény és halk szavú: ilyen a festészete is. Ezért is jogosít újabb reményekre. (s—n) KÉPERNYŐ Nehéz volt választani, három nap az mégiscsak három nap, miközben az is kiderült, hogy azért a magyar televízió is nyújt választékot, már régen nincs az, hogy beállónk egy napon valamire, és akkor még a vízcsapból is az folyik. Ez a három többszörösen is ünnepi nap tanulságos, szórakoztató és ismereteket terjesztő programok sokrétűségét kínálta, és mindez elsősorban azoknak kedvezett. akik ráértek tévét nézni, nem volt más dolguk, csak a képernyő. Mivel azonban ilyenék roppant kevesen vagyunk, maradt a szemezgetés ebbőL is. abból is. A különböző tájékoztató műsorokon kívül (híradó, Hét stb.) szombaton a 18 óra 15 perckor kezdődő Biztatót választottam, gondolván, hogy sokan megosztják majd velem (nézők) a véleménycsere e formáját. A tizenhét részes sorozat 12. adása alaposan a dolgok közepébe vágott, amikor a munkahelyi környezet előnyös és netán egyenesen ártalmas dolgait kezdte firtatni, rendszerezni, értékelni. Egy kutatóorvos (Ungváry György) és egy szociológus (Rozgonyi Tamás) elemezte: miért is befolyásolják olyan döntő mértékben az ember teljesítményét, közéleti hangulatát ,.a munkavégzés társadalmi viszonyai”, az ottan megélt függőségi viszonyok, melyek alkalmasint erőteljes alkalmazkodást követelnek, nemegyszer a beosztott egyéniségének feladását is. Hogy mindezek — másként csoportosítva: hatalmi egyenlőtlenségek, presztízsokok és fizetésbeli különbözőségek — hogyan léphetnek elő pszichés teherré, arra is válaszoltak a műsor vendégei, végigpásztázva a teher kialakulását, egészen az elviselhetetlenné válás fokozatáig. Szerencsére, az esetek nagy többségében, ezek a pszichés terhek feloldódnak, különösen olyan körülményben (munkahelyi légkörben), ahol nem a mintegy (ők mondták) 15 éve burjánzó kontraszelekció a meghatározó, magyarán, különösen olyan körülményben, ahol a munkahely meghatározó személyiségei odavalók. Rövidebben is fogalmazhatunk, ha csak annyit mondunk: a munkahelyi környezet az ember teljesítőképességének legfontosabb meghatározója, feltételezve a megfelelő szakmai felkészültség jelenlétét, és más. akarati tényezőket. Sajnos — és ez is újra szóba került ebben a műsorban — a magyar munkahelyekre éppen nem jellemző a magas fokú munkaszervezettség, a tárgyi tényezők teljes köre, és a megfelelő (megértett) munkafegyelem. Számos más problémát is felvetett ez a tanulságos beszélgetés, például azt, hogy a „foglalkoztatottak” jelentős része nem 8, de 12 órát dolgozik. Nem azért, mert annyira szereti a munkáját, hanem azért, mert kénytelen, ha megőrizni kívánja elért életszínvonalát. Ez a 12 óra pedig roppant káros — az egészségre. De hát: tud-e valaki jobbat? A következő „Biztató"-ig eltöprenghetünk a válaszon. Szombaton este 18 óra 15 perékor következik. Illyés Gyula: Malom a Séden című tévéjátéka valami egészen megható erkölcsi kiállásra biztatja a nézőt, arra mindenesetre, hogy elgondolkozzon olyan alapvető erkölcsi tényezőkön, mint becsület, tisztesség, hűség, hazaszeretet. Az egyetlen órába sűrített történet az 1945-ös április nagy fordulópontjának napjaiban, de úgy is mondhatnánk, hogy óráiban játszódik. Az is lehet, ha nem oly kitűnő színészek kapják a szerepeket, mint Mensáros, Ráckevei, Hegedűs D., Tordy, Horváth, Vajda és a többiek, nem szárnyal fel olyan magasságokig, ahová felszárnyalt. Mi több: mélységesen emberi sugallata is elsikkadt volna, hiszen a Malom a Séden szerepei eléggé elnagyoltak, alkalmasint felszínesek, roppant színészi feladat tehát néhány tucat mondat mögül és által felépíteni egy karaktert, de úgy ám, hogy egy pillanatig se érezzük azt, hogy ez vagy az a szerep a gonoszságot, az aljasságot vagy éppen a tisztaságot és a becsület fényeit hordozza. Léner Péter rendezésében tökéletesen sikerült a nagy, ünnepi mutatvány, Illyés szellemiségét éreztük közelíteni hozzánk a képernyőről, és a múlhatatlan kérdést is: vagyunk-e olyan tiszták és becsületesek, mint a sédi malomban élő Kálmán bácsi, minden földi dolgok kiváló tudósa? És egy bölcsességig igaz tanulságot: „Ahol négy-öt ember valami tisztességes dologra társul, ott már egy darab haza van jelen.” Lehet, hogy nem teljesen pontos az idézet, de a lényege kristály- tiszta. Hinni kell abban, hogy négy-öt magyar képes lehet arra, hogy — miként akikor, a háború végén — a becsület szigetét megteremtse, olyan szigetet, mely egy egész országra hasonlíthat. Vagy az országnak kell hasonlítania hozzá. Sass Erv|n Laczkó András monográfiája Fekete Gyuláról Több mint két évtizede indult útjára a Szépirodalmi Kiadó Arcok és vallomások című sorozata, amelyben most Laczkó András bemutatja Fekete Gyulát. A sorozat állandó alcíme szerint az írót .alkotásai és vallomásai tükrében” ismerhetjük meg. Igen ám, de ahány író, annyiféle alkotás, any- nyiféle viszony a „vallomáshoz”. S írók a könyvek szerzői is, akik másként és másként fogják fel feladatukat, nemcsak azért, mert a műfaj lehetőségeit egy adott íróra kell alkalmazni, hanem azért is, mert különbözőképpen értelmezik a műfaj feladatait és lehetőségeit. A sorozat jellege szempontjából vizsgálódva azt kell meglátni, hogy Fekete Gyula „hálás” téma. A nyitott típusú alkotók közé tartozik, közéleti ember, akit vereségei és sebei legfeljebb időlegesen kényszerítettek visszavonulásra. Gondolatrendszerét, életrajzának eseményeit közvetve és közvetlenül is gyakran föltárja munkáiban. Nem sokszoros áttételeken keresztül kell hát kihámozni az életrajzi anyagot, az ars poeticát. amelynek bemutatására e sorozat célja. A könyvet végigolvasva, a képeket végigszemlélve mégis meglepődve tapasztalhatjuk, hogy ez a kitárulkozó író voltaképpen zárkózott ember abban az értelemben, hogy magánéletét magánügynek tekinti. Laczkó András pályaképe elsősorban nem az életrajzra figyel, azt csak addig részletezi, amíg el nem jutunk az íróságig, tehát a gyermekes ifjúkor, a tanulás és a közvetlen politikai tevékenység esztendei kapnak szélesebb teret. A további információk a függelékként közölt életrajzi adatokban találhatók meg. Érdekes, s azt kell mondanom, helyes eljárás ez. Hiszen élő alkotóról van szó. S bár jeles alkotóknál az élet és a mű egyaránt fontos lehet, végső soron mégis a mű a (döntő. S Fekete Gyula munkásságának van egy sajátossága, nevezetesen az, hogy egyszerre, egyforma hangsúllyal közíró és szép- író, s ez rögtön azt is jelenti, hogy a közíró munkáiban viszonylag közvetlenül jelen vannak az életrajz sugallta gondok is, az emberi-alkotói ars poetica is. Pályaképnek neveztem Laczkó András könyvét, s ezzel azt is mondtam, hogy az igényesebb szakmai utat választotta. Túl sok előzményre nem támaszkodhatott, hiszen inkább csak kritikák s heves vitacikkek gyülekeztek a szakirodalomban, s azok sem túl nagy számban. Üttörő munka hát ez, amelynek megállapításaival, hangsúlyaival rendre egyet lehet érteni. A műben mindvégig érződik a szeretetteljes beleélőképesség. Ezzel együtt képes a szerző a táv<>lságlátásra, a kritikus szemlélet következetes érvényesítésére, Nem egyrészt- másrészt méricskél, hanem ■íz érték- és az igazságszempontot érvényesítve elemzi az egves műveket. Talán csak a pályakezdés írásainál elnézőbb, mert bár előjátéknak tekinti csak őket, ezt nem hangsúlyozza. Gazdagabb lehetne viszont a pályakép, ha többrétű volna a bekapcsolás a kortárs irodalomba, ha a kritikai szemlélet mellett hangsúlyosabban érvényesülne az irodalom- történeti is. Fekete Gyula olyan alkotó, aki pontosan látja, hogy az emberi létezés a személyiségjegyek és a társadalmi jegyek bonyolult hálózatának függvénye. A teljesebb emberi élet lehetőségéért perel, hogy az eitiber tudja és tegye azt, ami neki is, és közösségeinek is jó. Ezért szólhat széles olvasórétegekhez, s ezért öröm, hogy ezek az olvasók most kalauzt kapnak ehhez az írói világhoz. Vasy Géza
