Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-30 / 102. szám
NÉPÚJSÁG 1988. április 30,, szombat o Öröklött kastélyok és kastélyparkok A megyében található volt főúri rezidenciák közül ez a legimpozánsabb. A vagyon megalapozója gróf Wenckheim József, akinek lakosztálya még egy egyszerű vidéki kúria volt. A nagyobb méretű építkezés lánya, Krisztina és a gerlai gróf Wenckheim Frigyes — unokatestvére — házassága után következett. A romantikus és reneszánsz stíluselemeket tartalmazó épületet a család építésze, Ybl Miklós tervezte. A kastély 1875—1879. között készült el. A korabeli újságokban ez olvasható: „... olya7i kastély ez, melyről a századbeli kigyósi kunyhók felett lebegő délibáb sem álmodott .. önálló fűtése, világítása és vízrendszere volt. A kastély teljesen alápincézett. A kitermelt földet a kastély mellett szétterítették, ezért úgy tűnik, mintha a kastély teraszon épült volna. Tetőzetét egykor skót pattintott pala fedte. A fotó a park felől, a déli oldalról készült, melyen a kétoszlopos főbejárat volt látható. Balra egy kör alakú, jobbra egy négyszögű torony látszik. Ebben van a víztartály és egy körbefutó kilátó is. A főépülethez árkádos nyaktaggal kapcsolódik a kiszolgálóépület, ahol egykor az inasok és a szobalányok laktak. A kastély keleti szárnyához simul a kápolna. Előtte volt a Zsigmondy forrás, melyet sziklából egy halom jelez. Zsigmondy Béla tiszteletére nevezték el, aki itt 1849-ben 335 méter mély, bő vizű artézi kutat fúrt. A kastélyhoz tartozott az istálló, a kocsiszín, a magtár, a jégverem és a repülőtér a hangárral. A kastély igazi értékeit és fontosabb okmányait a család magával vitte nyugatra. Ami itt maradt, azt a környékbeliek széthurcolták, vagy összetörték. Hogy a kastély és parkja ilyen állapotban maradhatott. ebben nem kis érdeme van Timkó Béla nyugalmazott iskolaigazgatónak. aki Szobek András főispán utasítására 1945. május 15-én érkezett a kastélyba Cseke Zoltánnal és öt diákkal, hogy a Békéscsabán, Horváth Jenő igazgatásával működő mezőgazdasági felsőfokú iskolát ide telepítsék. A tangazdaság részére 560 kh-at mértek ki a grófi birtokból. Lehangoló látvány fogadta őket. A kastély kifosztva, a mellépépületek üresen álltak. A sopánkodásra nem sok idő maradhatott, mert el kellett kezdeni a kastély átalakítását iskolává! Az emeletre kerültek a tanári lakások, a földszintre a kollégium. A kiszolgálóépület szobáiból lettek a tantermek és a laboratórium. Többféle iskolaváltás után jelenleg mezőgazdasági élelmiszer- ipari szakmunkásképzőt találunk az épületben. A 32 hektáros park kialakítását 1875-ben, a kastély építésével egyidőben kezdték el. 1944 őszén a szegélyező fenyőfákat kidarabolták, de 1945. május 15-e után itt nem történtek romboló kivágások! Az egykori kastélypark két jól elkülöníthető egységből áll. A kas~ lély előtti ellipszis alakú francia barokk-kert a szemtanúk szerint minden képzeletet felülmúlt. A tervezők az itt talált őshonos fákhoz alkalmazkodtak, amikor az utakat kijelölték. Az utakat mindenütt formára nyírott cserjeszegély kísérte, melyeket az ott nyíló virágok színéről (rózsaszín, kék, fehér) neveztek el! A főépület körül tiszafákat és egyéb különlegességeket ültettek. Elbeszélésekből tudjuk, hogy Borossebesről a csizmaszár vastagságú hatalmas földlabdás tölgyeket télen ökrökkel húzatták ide. A parknak ez a része valóságos gyűjteményes kert. Lombosfákból található páfrányfenyő, vérbükk, vöröstölgy, oszlopos tölgy, mocsári tölgy, liliomfa, és a lehajló ágaival újra legyökeresedő vadgesztenye. Fenyőkből: erdei, ezüst-, fekete-, sima-, jegenye-, kolorádó-, mocsári és duglászfenyők gyönyörű példányai. Ritkaság a tollas gyöngyvessző és a cserjés vadgesztenye. A kastélytól kiépített út vezet a lóherelevél formájú, 300 négyzetméter felületű mesterséges tóhoz, ahol a kastélypark angol tájképikert részét találjuk. A tónak van egy kis szigete, ahova kecses ívű hídon juthatunk. Az egykori szépségekből, ritkaságokból csak mutatóban maradt valami. Elbontották a babaházat, ahol a gróf hét gyermeke játszott. Megmaradt a 12 mocsári ciprus és a Riviéráról származó szabdalt levelű hársfa, továbbá a szürkenyár és a gyertyánligetek. A kastélyparkban lombos- lakból 43 faj, örökzöldekből 17 faj és a cserjékből 26 faj található. Országos nyilvántartásban 11 faj van. 1975. óta természetvédelmi terület. Az épület és a park további sorsáról, hasznosításáról az utóbbi időben már több elképzelés napvilágot látott. De mi lesz addig, amíg valamelyik megvalósul?! Busa László Születésnapi megemlékezés a szeghalmi gimnázium két kiváló tanáráról Száz éve született Békésv István A szeghalmi Péter András Gimnázium öregdiákjai máig is szeretettel idézik fel egykori kedves tanáruknak, Bé- késy Istvánnak, az iskola első igazgatóhelyettesének, a későbbi Szatmárnémeti Református Leánygimnázium igazgatójának emlékét. Száz évvel ezelőtt, 1888. április 29-én született Bunna István nevén az egykori Szatmár-megyéhez tartozó Szatmárköriton. (Ma Romániához tartozik.) Édesapja háromholdas szegényparaszt volt, aki korán elhalt, ezért négy testvérével együtt özvegy édesanyja nevelte. Elemi iskolai tanulmányát szülőfalujában, a középiskolait pedig a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban végezte. Mindvégig színjeles tanuló volt, ezért ösztöndíjas diákként végezte gimnáziumi tanulmányait. Egyetemi éveit a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetemen kezdte és a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen (ma Eötvös (Loránd) fejezte be, ahol 1912-ben fizika, matematika szakos tanári oklevelet szerzett. Később visszament a Szatmárnémeti Református Gimnáziumba, ahol diákéveit töltötte. 1929 szeptemberében került a szeghalmi Péter András Gimnáziumhoz matematika, fizika szakos tanárnak. Rendkívül] sokoldalúan képzett és művelt, hivatását mélyen szerető, jó szónoki képességgel megáldott tanár volt. ö tartotta az ünnepi beszédeket minden egyes alkalommal. Bekapcsolódott az iskola népművelési mozgalmába és nagy aktivitással és tárgyszeretettel tartotta népszerű természettudományos előadásait. Nagy tudása révén a szeghalmi képviselő testületbe is beválasztották. Szeghalom község iskolaszéki és óvoda felügyelő bizottság elnöke lett. Igazgatója volt a szeghalmi Hangyaszövetkezetnek, titkára lett a Református Nőegyletnek. Rendkívül szerény egyéniségével és segítőkészségével kollégái bizalmát is megnyerte, ezért megválasztották 1935-ben igazgatóhelyettesnek. Mint az alapítvány pénztárosa az iskola gazdasági ügyeit is intézte. Az anyagi nehézségek leküzdésére létrehozta a Péter András Gimnázium pártfogósága elnevezésű szervezetet. Az alapító tagok tagdíjak fizetésével és adományok gyűjtésével támogatták az iskola anyagi alapját. Az alapító tagok 100 pengőt fizettek egyszer és mindenkorra, a rendes tagok 1 pengőtől 10 pengőig fizettek minden évben. Békésy István tanár 1921- ben nősült. A Sepsy Irénnel kötött házasságából két gyermek született. Felesége 1931 nyarán, 28 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Emlékére „Sepsy Irén Emléklap” címen alapítványt létesített a gimnázium kiváló tanulóinak segélyezésére, illetve jutalmazására. 1932 őszén újból megnősült, feleségül vette Teörsök Erzsébetet. Békésy István 1929—1941- ig dolgozott a Szeghalmi Péter András Gimnáziumban. 1941 szeptemberében visszatért Szatmárnémetibe, ahol a Református Leánygimnázium és Polgári Iskolához nevezték ki igazgatónak. Itt tevékenykedett 1951-ben bekövetkezett haláláig. Nyolcvanéves dr. Bujdosó Ernő 1908. május 4-én született Debrecenben. Szülei az I. világháború után kerültek a Békés megyei Okányba, ahol gyermekkorát töltötte. Alapfokú iskolai tanulmányait, ott, a középiskolait a Debreceni Református Gimnáziumban kezdte, és a Mezőtúri Református Gimnáziumban — ma Dózsa György Gimnázium és Szakközépiskola — .végezte. 1926-ban érettségizett, és ezt követően iratkozott be a debreceni Tisza István (ma Kossuth Lajos) Tudomány- egyetemre fizika—matematika szakos bölcsészhallgatónak. A tehetséges tanárjelöltre az egyetemen is felfigyeltek, és 1930-ban a Müncheni Tudományegyetem Röntgen Kristallografia tanszékére küldték ösztöndíjjal továbbtanulásra, ahonnan visszajövet kinvezték a szeghalmi Péter András Gimnázium diákotthonába internátusi felügyelő tanárnak. 1932-ben szerezte meg a tanári diplomát fizika— matematika szakból, 1934- ben pedig bölcsészdoktori oklevelet kapott. „A matematika didaktikája Bolyai Farkasnál" címmel védte meg doktori disszertációját. 1939-ben megszerezte történelem szakból is a képesítést. 1942-ben került Pápára az ottani református kollégium gimnáziumába. Pápáról 1946-ban Debrecenbe ment, ahol először gyakorló gimnáziumi tanár, majd középiskolai fizika-szakfelügvelő lett. 1960-ban kiváló szakmai és pedagógiai munkásságának elismeréseképpen a felsőfokú tanítóképző intézetbe nevezték ki főiskolai tanár minősítésben. 1968- ban ment nyugdíjba, 1982- ben aranydiplomát kapott. Dr. Bujdosó Ernő egyike volt a szeghalmi Péter András Gimnázium leglelkesebb, sokoldalúan képzett, hivatását mélyen szerető tanárának. A matematika és fizika mellett nagy szakavatott- sággal és lelkesedéssel tanította a történelmet és a kémiát. 1933—1936-ig volt az iskola természettudományos tagozatú önképzőkörének vezető tanára. A technika és természettudományok új eredményeivel ismerkedtek meg a diákjai. Tanítványaiból később több kiváló orvos. gvógvszerész, mérnök, mezőgazdász, tanár került ki. Oktató-nevelő munkája mellett részt vett az iskola társadalmi munkájában. Népművelő előadásokat tartott. Nagy aktivitással vett részt a hagyományos And- rás-bálak rendezésében. A Szeghalmi Református Nő- egvlet titkára és a Szeghalmi Hangya Szövetkezet felügyelőbizottsági tagja volt. -Kiváló úttörőié a tudomány- történeti kutatásoknak. Doktori disszertációján kívül feldolgozta Károly Irén József (1854—1929) fizikus, a rádió-, technika egyik magyar úttörőjének életét és munkásságát. Cikke a Fizikai Szemlében és az Élet és Tudományban jelent meg. Több tudománytörténeti előadást tartott Debrecenben, Szegeden és Budapesten. Egyéb cikkei a Protestáns Tanügyi Szemlében. a Magvar Fizikai Folyóiratban és a Debreceni Református Kollégium Értesítőiében jelentek meg. Jelentősek voltak az atomfizikai kutatásai is. . Szeretett tanárunknak 80. születésnapjára jó egészséget kívánok a többi tanítvány nevében is. Dr. Táplányi Endre Az én kisiskolás koromban a szétszórt tanyarendszerben lakó parasztgyerekek számára, nem volt sem gyerekszoba, sem óvoda. Voltak azonban abban az időben a gyermeknevelésnek és -fenyítésnek tárgyi eszközei. Ezek az iskolákban: nádpálca és orgonabot. Odahaza, a családban pedig édesapám nagykarimájú fekete kalapja és egy kancsika. Számomra, valamennyi fenyítő és nevelő fegyver közül a kancsika volt a legfélelmetesebb, mely kb. harminc centiméter hosszú fanyélre ráerősített szíjfonat volt, mellyel ha jól meglegyintették a rosszalkodó gyereket, csípő fájdalom érződött utána. Mi tagadás, a kancsikával való találkozás az én számomra volt a leggyakoribb. Valahányszor érintkezésem volt a kancsikával, mindig megfogadtam, hogy ezt a félelmetes fegyvert akárhogyan is, de megsemmisítem. Ezen fogatkozásom valóra váltására igen jó alkalom kínálkozott az egyik nyári vasárnap délelőttön. Akkor, amikor szüleim elmentek a misébe, meghagyták, hogy amíg ők odajárnak, a legidősebb lánytestvérem fogjon hozzá a vasárnapi ebéd elkészítéséhez. Egyszer, amikor a lánytestvérem elment a tűzhely mellől (valami egyéb dolga akadt), nekem se kellett több, besurrantam a szobába. A kancsikát lerántottam a fogasról. Hosszú pendelyingem alá rejtve visszasiettem vele a tűzhöz és zsupsz! Beledobtam a katlanba. „No, ezzel a kancsikával sem fognak többé meginzultálni senkit." Gondoltam magamban, igen nagy önteltséggel. Azonban ez az önteltségem nem soká tartott. Mivel hogy szüleim máris hazaértek a misehallgatásról. Amikor Édesapámat belépni láttam a kiskertajtón, különösen pedig amikor láttam, hogy egyenesen a hálószoba felé tart, hogy az ünneplő ruháit levesse magáról, minden bátorságom el- szállott. Mikor mindnyájan az ebédlőasztalhoz ültünk, hogy vasárnapi ebédünket elfogyasszuk, nekem folyton csak a kanesi- ka járt az eszemben. Már annyira bántott a vele megtörtént eset, hogy enni is alig tudtam. Mivel vasárnap délután volt, hamarosan megtelt a tanya- udvar játszadozó gyerekekkel. Labdáztunk, tekéztünk, métát játszottunk. Ügy ám, öt óra tájt Édesapám hazaküldte a játszadozó gyerekeket. Nékem pedig ki kellett hajtanom a disznókat a kiskaszával learatott búzaföldekre legelni. Este, amikor behajtottam a csordát, már szinte el is felejtettem az egész kancsikaügyet. Vacsora után mindjárt bementem a hálószobába lefeküdni, amikor Édesapám váratlanul odajött hozzám. Rám nézett és rám szólt igen kemény hangon: „Aztán hol van a kancsika, Miska fiam?” Hogy, hol-hol van? ■— dadogtam ijedten. — Talán odakint valahol ... No, ha odakint valahol, akkor azonnal menjek kívül az ajtón és keressem, addig keressem a kancsikát, amíg meg nem találtam. Csak akkor jöhetek be, ha megtaláltam. Én kívül mentem az ajtón, és úgy csináltam mintha a kancsikát keresném. Néhányszor körbementem az udvaron. Mivel azonban tudtam, hogy minden keresésem hiábavaló, nekitámasztottam a hátamat az udvaron terebélyesedő hatalmas eperfának és onnan néztem befelé. Egyre csak azt vártam, hogy majd csak behívnak, menjek már Lefeküdni. A hívó szó azonban elmaradt. Ekkor jutott eszembe, hogy nemrég úgy tanultuk a katekizmusban, hogy a názáreti kisded is tehén jászolban feküdt. Hogy ne fázzon olyan nagyon. Első utam a tehénistállóhoz vezetett. Amikor odaértem, a falat lassan tapogatva, megindultam a tehénjászol felé, hogy majd abba belefekszem.- Tapogatás közben a kezem, véletlenül hozzáért az egyik tehénnek a farkához. Amitől az megriadt és akkorát lökött rajtam a hátsó lábával, hogy egyből kipenderültem az ajtón. Szerencsére nem történt különösebb bajom. Amikor feltápászkodtam a földről, a lóistállóban próbáltam szerencsét. Itt aránylag hamar feltaláltam magam. Mindjárt megtaláltam a kasznyát. A kasznya az istálló egyik szögletében, elkerített deszkarekesz volt. Abban volt megkészítve a lovak takarmányadagja. Búzapelyva és széna vegyesen. Én ebbe a kasznyába belemásztam. A benne levő szálas takarmányokat szétigazítottam és belefeküdtem. Az átélt fáradtságtól és izgalmaktól mindjárt el is aludtam. Hogy meddig aludtam, nem tudom. Egyszerre nagy kiáltásokra ébredtem: „Hol vagy, te? Gyere elő! Nem kapsz ki!” Végül az egyik testvérem bejött a lóistállóba. A viharlámpát magasan feltartva bevilágított vele a kasznya belsejébe. Amikor meglátta, hogy én ott fekszem, gyorsan az ajtóhoz sietett és nagyot kiáltott örömében. „Itt van, megvan, gyertek ide!” Az engemet keresők valamennyien a lóistálló elé sereglettek. A legidősebb testvérem akkor behajolt értem a kasznya belsejébe és kiemelt onnan engemet. Amikor nagy nehezen talpra állított és amikor én már ki mertem nyitni a szememet, akit elsőként megláttam, az Édesanyám volt. Csupa könny volt a szeme és az arca . . . Rádöbbentem, hogy Édesanyám azért sír, amiért én olyan rossz gyerek vágyóik, és olyan igazibul megsajnáltam őt... Ügy szerettem volna a nyakába borulni. Ügy szerettem volna mondani, hogy: „Édesanyám! Én többet soha nem leszek rossz... Csak ne sírjon már!” De bármennyire is akartam szólni, egy hang se jött ki a torkomon, közben állandóan Édesanyámat néztem igen elszorult szívvel, fel-felcsukló gyermekzokogással ... Honyecz Miklós Szabadkígyós II kancsika
