Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-27 / 99. szám

1988. április 27., szerda

o

íznuul-fiMMeddig lehet elmenni a tulajdonviszonyok átalakításában?

Beszélgetés Romany Pállal, az MSZMP Politikai Főiskola rektorával

— Vajon ma Magyarországon mit várhatunk, a politikai vezetés mennyire engedheti átalakulni a tulajdonviszonyokat, a gazdaság szerkezetét?

— A mai viták sokban emlékeztetnek a ’60-as évek derekán a szövetkezeti tulajdonról zajlottakra. Mikor a szövetkezeti tulajdon egyenjogúsításáról folyt a vita a Társadalmi Szemle hasábjain, fülembe csengtek Rákosi szavai. Felfogása szerint az állami tulajdon volt az ing, a szövetkezeti pedig a kabát, s mivel messzebb van a testtől — e logika szerint —. kevesebb meleget, támogatást kapott ezért a szövetkezet. Le kellett számolnunk ezzel a felfogással, megszületett az elvi-politikai döntés, de gyakorlati érvényesítéséhez még hosszú évekre volt szükség.

— Igaz-e, hogy már ekkor elhangzottak a tőkeáramlás liberalizálását célzó javaslatok is?

— Igen, sürgető is lett volna a tőkepiac megteremtésével foglalkozni. Pontosabban. foglalkoztunk is vele, tanulmányok készültek, de előbb a szövetkezeti és az állami tulajdon viszonyát, elszámolási rendjét kellett tisztázni.

Az emancipáló döntés megszületése után még évekig lehetett fékezni annak megvalósulását, sőt, az akkor meg nem oldott jogi. szervezeti ellentmondások jelentős része máig sem szűnt meg. Gondoljon csak arra, hogy több állami vállalat — és nemcsak a MÁV. a posta, hanem bármilyen monopólium birtokosa — hatósági funkciókat is elláthat. E csatározások után végül is a tőkepiac megteremtésére már nem maradt elég erő, energia a ’60-as évek végére. Ám nem is ez a probléma volt akkor már az elsődleges.

— Tulajdonképpen kik ellenezték húszegynéhány éve a szövetkezetek nagykorúsi- tását, a „törvény előtti egyenlőséget”?

— Erőteljesen osztálytartalmú vita volt ez akkoriban. hiszen a tét a parasztság. a falu felemelkedése, a mezőgazdaság emancipálása volt. A jövedelemfelosztási korlátok feloldása, e módszerek megváltoztatása a munkásosztály érdekeit veszélyezteti — vélték és hangoztatták többen is. Nem is ment egy csapásra az egyenjogúsítás. Még a ’70-es évek elején is például üzérkedésért elítéltek olyan szövetkezeti vezetőket, akik a falu nem szövetkezeti tag termelőitől felvásárolták a sertést. Vagy a földműveseknek egészen 1980-ig csak lova lehetett, teherautója nem, mert ugye az termelési eszköz . . . Persze a kibúvókat mindig megtalálják az emberek: pl. a tanító, a vasutas, a pap, a tsz-tag falubeliek nevében adta le a hízót a szövetkezetnek.

A mostani vita arról, hogy mit tartalmazzon a társasági törvény — pontosabban mondva: a társulási törvény —, milyenek legyenek tulajdonviszonyaink a jövőben, ugyancsak nagy jelentőségű kérdésekről folyik és nem nélkülözi a gazdasági mellett az ideológiai tartalmat sem. Akárcsak akkor, most is érezhető egyfajta bizalmatlanság. megrökönyödés.

— Kiknek a részéről? Vajon hol vannak most a fékek? Hol tartják szocialista elveinkkel összeegyeztethetetlennek mondjuk a magántulajdonnak részvény- és korlátolt felelősségű társaságok útján történő társadalmasítását? Nem azért szeretnék neveket hallani, hogy pellengérre állítsuk ezeket a személyeket, hanem, hogy tőlük is kérhessünk interjút, megismerhessük nézeteiket és elveiket, hiszen el sem hangzott ellenérvekkel nem lehet vitázni!

— Igen, meg kellene teremteni számukra is a jelentkezés, a véleménynyilvánítás lehetőségét. Figyelemre méltó például a jelenlegi szovjet gyakorlat, az hogy ott a lapok homlok- egyenest ellenkező tartalmú olvasói levelek közlésére vállalkoznak. Annak azonban mégsem lenne alapja, hogy én most neveket soroljak, hadd jelentkezzenek ezek az emberek maguk a nézeteikkel.

— Azt hiszem, mi örülnénk neki a legjobban, ha ezt tennék. Szívesen közreadnánk a tulajdonviszonyok átalakításával kapcsolatos mindenféle véleményt, olvasói levelet.

— Azt azért fontos elmondani, hogy a fenntartásaikat hangoztatok jelentékeny része idősebb, nyugdíjas ember. de nemcsak ők alkotják a tiltakozók, ellenkezők táborát. Fiatalokkal is találkoztam, akik az ideákat kérik számon, a szocialista vívmányokat féltik, persze, nemcsak a társulások új lehetőségeitől.

— Valójában mik ezek a sokat emlegetett, megvalósítandó ideálok? Van-e olyan

„Szabad Föld” megyei sakkdöntőt

RENDEZ AZ OROSHÁZI MTK ÉS A SAKKSZÖVETSÉG.

Csapatdöntő április 30-án,

legfeljebb 2 fő 1. o. részvételével, egyéni döntő május 1-én, maximum mesterjelöltek részvételével, az OMTK Thék Endre utcai székházában.

NEVEZÉS A HELYSZÍNEN.

A Békés Megyei Tanács

kelés gépkocsimosója

az alábbi szolgáltatásokkal áll a lakosság és a közületek rendelkezésére: „

— gépi mosás (samponos) és szárítás

— gépi mosás (samponos), szárítás és belső törlés.

Cím: Békéscsaba, Árpád sor 2/6. (A bíróság mellett.) Nyitva tartás:

munkanapokon 6-tól 10 óráig és 14-től 18 óráig.

határ, amit a politika a gazdasági racionalitás nevében sem léphet át?

— Vannak ilyen határok, de az biztos, hogy e vonalakat nem számok, százalékok, hanem eljárások, rendezőelvek jelölik ki. Gondoljunk csak a panzióvitára: az, hogy egy magánszálloda szocialista jellegű-e még. vajon a szobák, netán az alkalmazottak számától függne? Nem a szervezeti forma a meghatározó, hanem a közeg, amiben az működik. Mit értek közeg alatt? Értem azt — többek között —, hogy a szocialista gazdaságban a termelőeszközök többségének társadalmi tulajdonban kell lennie.

A meghatározó állapot mellett viszont igenis legyen minél színesebb a választék. az eredményes gazdálkodásra sok szervezeti forma kínálkoznék, és ezt segítse elő a leendő társulási törvény is, más jogszabályok is. Egyébként itt nem egyszerűen a magántulajdon, a lakossági forrás célszerű bekapcsolásáról van szó. Legalább ilyen fontos megtalálni. alkalmazni a közösségi tulajdon hatékony működésének. ellenőrzésének — korunk követelményei szerinti — formáit.

— Remélem, hogy ezt közös alapként mindenki elfogadja, de vajon ugyanazt értjük-e mindnyájan társadalmi tulajdonon? Mi a „társadalmibb”, az a vállalat. amely állami tulajdonban van, és veszteséget termel, ezzel csökkentve a közös céljainkra fordítható társadalmi vagyont, vagy az a magánvállalkozás, amly nyereséges, jslentős adót fizet, és ezzel növeli a társadalmi vagyont?

— Természetesen mindenképpen előnyösebb a prosperáló vállalat. Jelenleg az is elmondható, hogy több helyen a „szocialista bolt megy gyengébben”, gyakorta azért, mert ott a tulajdonos túl messze van ahhoz, hogy felismerje a problémákat, vagy hogy a döntést hozó J&i tudja javítani a felismert hibákat. De azért az sem mindegy, hogy a sikeres vállalatnál a nyereséget mire költik .annak mekkora hányada fordítódik közös céljainkra. mennyi kerül vissza a társadalomhoz.

— Akkor maradjunk még egy kicsit a kevésbé sikeres gazdálkodóknál. Elképzelhetőnek tartja-e szocialista viszonyok között a krónikusan veszteséges vállalatok reprivatizálását? „

— Részvényekkel? Ki venné meg azokat? Magyar- országon bizonyosan senki, külföldre meg azért mégse árusítsuk ki vállalatainkat.

— Nem kellene a döntést mégis a piacra, az emberekre bízni? A reprivatizáció gondolatáról ne inkább a nyilvánosság, mondjuk, egy tőzsde döntsön?

— Ha lenne is ráció egy ilyen elgondolásban, ésszerűtlen volna most foglalkozni vele. A reprivatizálás — azontúl, hogy ki-ki mást ért alatta — a várható eredményeihez képest túl nagy terheket róna gazdaságpolitikánkra, egyáltalán szemléletünkre. és a nemzeti egységre. Ez most magára a magántulajdonba bocsátásra vonatkozik, nem a tőzsdére: az lehet, hogy — bizonyos formában — előbb- utóbb tényleg szükséges lesz.

— Mit gondol, ha most a gazdasági helyzet valóban jelentős reformlépéseket kényszerítene ki, többek közt egy progresszív társa- : ági törvényt, amely a tulajdonviszonyok fejlődését hasonlóan segítené, mint 20 éve tette a szövetkezeti vita, elkerülhető-e az ideológiailag motivált „visszacsa- pás”? Mindig követnie kell-e egy ’72-nek a ’68-at?

— Fő az, hogy egy társasági törvény koncepciójából ne faragjunk osztályharcos témát, hisz a részvénytársaságok, korlátolt felelősségű társaságok engedélyezésével, a bürokratikus gazdaságigazgatás kiszorításával elveinkből még egy szemernyit sem adunk fel. Sőt. A gazdaság fejlődésében egyes szervezeti formák megújulása. visszatérése természetes. Ma már nem vitatja senki, hogy hazánkban a szövetkezeti tulajdon is szocialista tulajdoni forma, de ebből még nem következhet az. hogy Dánia (ahol ugyancsak nagy a szerepe a különféle szövetkezeteknek és szövetkezeti közös vállalatoknak) szocialista ország lenne. Igaz ez megfordítva is. a tőkeáramlás önmagában gazdasági, nem kapitalista jelenség. Az elnevezésekre, terminológiákra viszont fontos odafigyelni, nehogy félreértsük egymást. Ne ismétlődhessen meg az. ami a háztáji kapcsán történt, amikor az akkori jogszabályban dívó ..kisegítő egyéni gazdaság” kifejezést több nyelvre ..privát termelésként” fordították. így az olvasók egyszerűen valami másra gondoltak. mint ami a valóság volt. Nem mindig a fordítók hibájából.

Fahidi Gergely

Befejezéséhez közeledik a Ióelleté- si szezon az Orosházi Üj Élet Termelőszövetkezetben. Eddig már 36 kiscsikó látta meg a napvilágot, de még további hat várható. A néhány napos „apróságok” közül a bátrabbak már kimerészkednek a szabadba a kellemes napsütésbe Fotó: Veress Erzsi

Érzékeny értékek

R

endkívül veszélyes az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek gazdasági eredményeit egymás mellé állítva, belőlük bizonyos objektív következtetéseket levonva rivalizálni. Márpedig ez történt ez év telén, amikor a szövetkezetekkel azt próbálták megértetni, hogy az állami gazdaságokénál korszerűtlenebb termelésszerkezettel, azoknál lényegesen gyengébb hatékonysággal dolgoztak 1987-ben. Ez a megállapítás akkor bomba módjára robbant, s megkérdőjelezte a szövetkezetekben folyó termelőmunka korszerűségét.

De valójában mi is történt? Az állami gazdaságok az utóbbi években kísérletet tettek a termelésszerkezet megújítására. Ez a kísérlet a nem jövedelmet termelő ágazatok teljes felülvizsgálását hozta. Elsősorban az állattenyésztés korábbi pozícióit gyengítették, majd drasztikus intézkedésekkel ezek tekintélyes részét felszámolták. Ma már ott tartunk, ha csak az itt kibocsátott tejre, húsra, tojásra hagyatkozna az ország, megnézhetné az ellátás színvonalát.

Szerencsére a szövetkezetek nem az állami gazdaságokra jellemző meredekséggel követték a reform struktúrapolitikáját, hanem óvatosabban. Nem egyik napról a másikra szakítottak az állattenyésztés különböző ágazataival, hanem súlyos anyagi áldozatokat vállalva kitartottak a józan paraszti észre hallgatás mellett, mely szerint a mezőgazdaságnak elsősorban olyan termékeket kell előállítania, melyek a nép élelmezéséhez, ellátásához, az exportigények és -lehetőségek kihasználásához szükségesek. Volt idő, amikor ezek gazdaságosságát nem vizsgálták, de eljött az idő — és ezt a reform hozta el —, amikor a teljesítmények jövedelemtermelő képességét, ennek javíthatóságát is napirendre tűzhették. Az ellátás mai színvonala különösen a különböző húsokból és húskészítményekből azért mutatja a kínálati piacot, mert a szövetkezetek és a háztáji gazdaságok felvállalták az állattenyésztés többletköltségeit, s azokat más ágazataik jövedelemből fedezték. A mába átmentett korábbi értékek évről évre jelentkeznek az exportban, ahol több százmilliós dollárbevételt eredményeznek nagy rendszerességgel.

Ma, amikor az állattenyésztésből származó bevételek nyereségtartalma 10 százalék körülire csökkent, a tőke kamata pedig jóval e fölé emelkedett, több szövetkezetben az állattenyésztés visszafejlesztésének gondolatával foglalkoznak. Emlék a gyakorlatban is észrevehető zavaraival találkozunk.

A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa Elnöksége mellett működő állattenyésztési szakbizottság múlt heti, Kondoroson tartott ülésén egyértelműen megfogalmazták: a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, de még a baromfi- ágazatban sincs minden rendben. Elsősorban a jövedelmezőségre céloztak, melyet különböző árintézkedésekkel máris annyira megcsapoltak, hogy egyáltalán kérdésessé vált az ágazatokban folyó munka. Még jobban megdöbbentő ez a folyamat, ha a háztájiban folyó haszonállattartást is ebből a szemszögből vizsgáljuk. A kisgazdaságokban is azonos, a nagyüzemben nyomon követhető folyamatok figyelhetők meg. Ezt az ágazatot a személyi jövedelemadó bevezetése is lemerevítette. Füzesgyarmaton, ahol a háztájiban kilencmillió broylercsir- két nevelnek az idén szövetkezeti integrálással, az év második felében több rotációt visszamondták a termelők, mert az elvonások progresszív növekedése tétlenségre, nem pedig további aktivitásra sarkallja őket.

Korunk érdekessége és furcsasága, hogy ezzel az érzékeny, piacérzékeny „hangszerrel” egyáltalán nem alaposan átgondolt elvek szerint bánunk. Pedig kellő érdekeltség megteremtése alapvetően fontos lenne ahhoz, hogy ami a korábbi évekből 1988-ra átmentődött, ne vesszen el! Ne váljon semmivé, mert ez a borotvaélen táncolás a gazdaságnak, a belső ellátásnak, az exportnak egyáltalán nem tesz jót.

Az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány különböző állásfoglalásaival és határozataival az ágazat irányításában dolgozók részére bizonyos kapaszkodókat kínál a belső ellátás minőségének megőrzésére és az exportlehetőségek még jobb kihasználására. A termelők — szövetkezetek és kisgazdaságok — ezekből szinte semmit sem éreznek, annál többet a burkolt áremelkedésekből, melyek az állattenyésztésen képződő kevéske jövedelemből újabb elvonásokat jelentenek. Az intézkedések várható hatásán vajon elgondolkozott-e bárki? Most, amikor sűrűsödnek és valósággal rázuhannak a termelői, a hasznos termelői szférára a fentebb fogalmazott szigorító intézkedések, a hatás is ütemesen gyorsuló, elsorvadó képbe megy át és minden visszarendeződik a nemkívánatos szintre. Egyes állattenyésztő közgazdászok már azt is kiszámolták, ha az állatitermék-előállí- tás folyamata tovább lássul, akkor 1990-től ellátási gondjaink adódhatnak.

Ma már nyílt titok, hogy az ország tejet és tojást importál, hogy az ellátás korábban megszokott színvonalát biztosítani tudja. De egyáltalán miért importálunk olyan élelmiszereket, melyeket idehaza az érdekeltség jobb megteremtésével magunk is meg tudnánk termelni? Azt a valutát, amit ilyesmire költünk, másra is fordíthatnánk, valami olyasmire, amiből dollárbevételeink nőhetnének.

O

z érdekeltség megítélésével kapcsolatban is gondjaink vannak. Amikor erről beszélünk, mindenki a ! felvásárlási ár növelésére céloz. Az érdekeltség nagyobb súlyát jelentené, ha a takarmányok béltartalmán javítanának. Valamikor olyan takarmányokat gyártottak, melyektől 5-6 hónap alatt „elkészült” a 100 kilós hízó. Most 8-9 hónap is kevés ugyanerre. A hízósertések létfenntartására kiadott és fordított takarmányok viszik el a jövedelmet! Közben okoljuk a takarmányfelhasználókat az elavult technológia és a fajta miatt. Pedig nem a termelő készülékében van a hiba, hanem az agrártermelést kiszolgáló intézményrendszerünk korszerűségében. Racionálisan újra kellene gondolni eddigi munkánkat, hozott intézkedéseinket, hogy a jövő számára megmentsük, átmentsük mai értékeinket.

Dupsi Károly