Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-23 / 96. szám
NÉPÚJSÁG 1988. április 23., szombat Múltról valló tárgyaink Okányban Mindig örömmel vállalkozunk arra, hogy részt vegyünk olyan rendezvényeken, melyeken lapunk olvasóival találkozhatunk. Jó alkalom volt erre az elmúlt szombat délelőttje is, m'kor nemcsak az okányiakkal — öreggel és fiatallal — válthattunk szót, de általuk, vagy inkább segítségükkel a község múltjával is szembesülhettünk. E tapasztalatokból állítottuk össze Szülőföldünk oldalunkat. Sok emléktárgyat, dokumentumot, könyvet — és hadd ne soroljuk fel így előre, mi mindent — behoztak nekünk a mesélő kedvű okányiak. Volt, aki személyesen jött, mások gyermeküket, unokáikat, megint mások ismerősüket kérték meg: hozzák el a nekünk szánt anyagot a helyi művelődési házba. Hogy nem mindenki maga jött el? Az ok egyszerű. Kegyes volt aznap az időjárás — hétágra sütött a tavaszi nap —, ki kellett hát használni a jó időt a veteményezésre. . . Mert dolgos nép élt Okányban mindig, a földet parlagon hagyni megbocsáthatatlan bűn volt, s az ma is. Nem véletlen hát, ha a behozott tárgyak nagy része a paraszti gazdaságok eszközei, szerszámai közül került ki ... Juhászunoka Kolozsvári Sanyi nagyapja juhász volt egykoron. Nem véletlen hát, ha a kis- legény által behozott tárgyak a hajdani állattartás eszközeiből kerültek ki. Nagy gyönyörűséggel mutatja, hogy szól a csengő, melyet a kiscsikó nyakába tettek. A kolomp — azt is hozott mutatóba — érces hangja már kevésbé nyeri meg a tetszésünket, ám Sanyi így is roppant büszke rá, hiszen tudja, ezt a ve- zérürü nyakába kötötték, ho,gy a hang irányába menjen a nyáj. Jó volt persze a kolomp arra is, hogy a el- bitangolásra hajlamos állatok hollétéről a pásztor sötétben is tájékozódhasson . .. Ha másként nem ment. karikással terelte az- állatokat Sanyi nagyapja. Az egyik, általa készített karikás nyelét most elhozta kis- unokája, így tisztelegve emlékének. A csontberakásos remekmű kézről kézre jár, hogy mindenki közelről megcsodálhassa, aztán Sanyi, kellő áhítattal elrakja kincseit, s elbúcsúzik . . . Lépprés a múltból 5*' , A Nagy testvérek és nagyapjuk, Dani Antal egy szatyorra való régiséggel állítottak be. Nekünk legjobban a múltról valló tárgyak közül ez a lépprés tetszett. Már csak azért is, mert Dani Antal szerint régen is sokan foglalkoztak Okány- b#n méhekkel. Ezt a tárgyat már sehol nem használják, helyette a nagyboconádi lép jött a divatba. Vendégünk gondosan elmagyarázta, mi a kettő közt a különbség, de ezt helyszűke miatt nem tudjuk idézni. Elégedjen meg hát az olvasó azzal, hogy egy olyan tárgyat lát a képen, melyet már nem használnak, pedig „Országosának nevezték egykoron. „Elbocsátó szép üzenet” ...De még milyen szép! Hiszen a 67 éves Haskó Feri bácsi nagyapja 12 esztendei és 3 hónapi katonáskodás után kapta meg ezt a „Végelbocsátó levelet”. Az 1909. szeptember 31-én kelt levél arról tanúskodik, hogy néhai Haskó István szép időt szolgált le „a közös hadseregben, és pedig a cs. éskir. 37. gyalogezrednél 10 évig, 3 hónapig, a m. kir. 4-ik gyalogezredben 2 évig ...” Haskó Feri bácsi minderre már nem emlékezhet, hiszen egy éves volt, amikor nagyapja meghalt, mégis nagy becsülete van a családban ennek a Végelbocsátó levélnek. Ezért tervezi,! hogy bekeretezted és kiteszi a falra, lássa mindenki, milyen értékes darab van a birtokában. Feri bácsi jóval később maga is sokáig távol volt a családtól, hiszen a második világégés idején 5 esztendeig nem látta Okányt és az övéit. De azóta itt él, s szívesen emlékezik a régi időkről ... j Kisfiú villával Fekete Lali felforgatta a padlást, s addig nem hagyta nyugodni a szüleit, míg el nem mesélték, hogy az ott talált gerebent a kender vagy lenrost kifésülésére használták, s hogy a marokszedővel (Okányban kákó) húzták össze a kévét az aratáson az asszonyok ... Lali a kamrában egy fa- vi.llát is talált. A paraszti gazdálkodásban máig is, számos helyen használt munkaeszközt nem egykönnyen cipelte be a művelődési házba, de most itt van, s készséggel be is mutatjami- ként használták széna-, vagy szalmahordásra, -rakodásra .. . Egész jól áll a kezében! Kossuth-dij, elsők között Már az sem kis dolog, ha valaki jó munkájáért Kos- suth-díjat kap. Tóth Imre birtokában azonban nem akármilyen Kossuth-dáj van. Akikor kapta — 1948- ban —, miikor először vették át az arra érdemesek ezt a kitüntetést. Néhai Horváth Istvánnal kapta megosztva, a helyi földművesszövetkezet létrehozásáért. Az ünnepségre már csak halványan emlékszik, ám az akkori nehéz idők elevenen élnek emlékezetében. Történeteit nagy élvezettel hallgattuk. A kis ház, melyben máig is él, a Kossuth-díjjal járó 5 ezer forintból, s az addig félretett pénzecskéjükből épült. Munka után pihenés Persze a kemény munka után megadták a módját a szórakozásnak, a kikapcsolódásnak is az okányi parasztemberek. Lám csak, a múltról valló tárgyak menynyi mindent elárulnak a falu múltjáról... Nézzük hát, mi minden került még elő. az okányi pincék, padlások re j tekéből! Rácz Anti bácsi nagy becsben őrzi máig is az Okányi Munkás Sportegyesület pályaavatási ünnepségének 1948-ból való szórólapját. És tessék — hogy kezünkre játszik a szerencse —, Házi Albert is küldött (ő nem tudott eljönni ezen a délelőttön) néhány fotót. Az egyiken éppen a sportpályát építik. S bár a fotó tulajdonosa nincs itt, e dokumentumok történetéről bővebbet is megtudhatunk, Házi Albert Okány krónikája című munkájából: „A sportkör. Az időnként változó nevű helyi Egyesület a felszabadulás utáni években alakult. 1948-ban új pályát létesített az ifjúság a volt urasági parkban, hónapokig tartó társadalmi munkában végzett kubiiko- lással. ..” Amíg a villamosítás megtörtént... „A népfrontos mozgolódások 1953-tól a községfejlesztést is szorgalmazták. Nagy- gyantén már villany volt, és Okányt — egyelőre — ki akarták kerülni. Küldöttséget szerveztünk: népfrontelnök, református lelkész, KTSZ-elnök és még egy-két vállalkozó. A Parlament épületében kerestünk támogatót, onnan a Tervhivatal illetékese elé kerültünk. Meghallgattak bennünket, a térképen méricskéltek — mi társadalmi munkát ígértünk —, majd határozott ígéret született.— ezzel jöttünk haza. Pár hónap alatt felmérés, terv, minden! elkészült, jött az anyag, jöttek a vállalati emberek. 1955—1956. fordulóján 52 utcában 21 ezer 935' folyóméter hálózat épült meg, száz darab köz- világítási lámpával. Az első jelentkezések alapján fogyasztásmérőt azonban csak 153 darabot kellett felszerelni. Kevés volt a pénz. A következő években azután rohamosan szaporodtak a bekötések.” Minderről — melyet Házij Albert Okányi krónikájából idéztünk — mit sem tud Patai Anikó. Ám azt — mióta kezébe került a nagymama mécsese s petróleumlámpája — jól tudja, hogy a villanyvilágítás elterjedése előtt e kétfajta világítóeszközt használták Okányban. Az egyik lángját zsiradékkal, olajjal, a másikét petróleummal táplálták. A munkára kevéssé alkalmas téli időszakban jó szolgálatot tettek ezek ,á fényforrások esténként, hisz így legalább olvasgathattak az okányiak . .. S hogy mit olvasgattak a régi okányiak? Mintha megbeszélték volna Anikóval, épp jókor „fut be" Kincses Nóri. Könyvekkel a hóna alatt érkezik, s míg szétteríti az asztalon „kincseit”, hamarjában elmeséli, miként került mindez e család birtokába. — A biblia attól a nénitől maradt ránk, akit édes- anyámék haláláig gondoztak . . . Aztán itt ez a „Le- ányolvasmányök fiatal leányok számára”, vagy az 1909-es „Szanatóriumi naptár” és a „Nemzeti Kalendárium” 1944-ből . . . Ezeket a könyveket akkor találta az anyukám, amikor hulladékgyűjtés volt az iskolában. ö magyar—orosz szakos tanárnő és nagyon szereti a régi könyveket. Hazahozta hát őket, aminek én is nagyon örültem, mert sok érdekes dolgot tudtam meg belőlük. Lázasan lapoz, keresgél, hogy megmutassa kedvenc olvasmányát a szabadág- harcról. Aztán a Szanatóriumi naptár megkopott fedelét üti föl, s megmutatja, miként adminisztrálta kiadásait és bevételeit egykoron az anonim háziásszony, aki mint haszontalan kacatot, a MÉH-be küldte volna ezt a jobb sorsra érdemesült könyvet. .. „Török Rozálijájé” A negyedikes Harcsás Laci hiába keresgélt otthon, de a szomszédban, Gégény Gyuláné- nál több szerencsével járt. Egy mángorlót nyomtak a kezébe, mellyel most türelmesen várja „jelenését”. A vászonnemű mosás utáni kisimítására, fénye- sítésére használt — mert ?ezt jól tudja Laci — szépen munkált mángorlón feliratot is találunk, „ökrös Gergej 1902” — betűzzük közösen a cirkalmazott üzenetet — „Török Rozálijájé Emlék’*. Laci nem tudja, ki lehetett az egykori mester, is azt sem, mester volt-e egyáltalán? Lehet, hogy lakodalmi ajándékként készült? Mert a lakodalmakon az ajándékozás is szokás volt. Meg sok egyéb más, de erről egy későbbi látogatónk beszélt... „Vöfélykönyv »9 Igaz mese a vasútról... A Magyar Néprajzi Lexikonban a „Vőfély”-ről többek között ez olvasható: .......A tisztség betöltése felk észültséget kíván...” Jól tudta ezt látogatónk — Veres István — édesapja is, aki Okány vőfélye volt, ezért is tartották nagy becsben ezt a valószínűleg a harmincas évek végéről való kiadványt. Sajnos, mint Veres István elmondta, - ma már megkoptak a lakodalmas szokások, nem él a csi- galagzi szép hagyománya, s a tushúzás sem. Pedig egykor ezek nélkül el sem lehetett képzelni az okányi lakodalmat. Vőfély szerencsére még akad — nem is egy — az ő figyelmükbe ajánljuk ezt a családi ereklyét, melyet elhoztak nekünk mutatóba. Házi Albert egy másik érdekes felvételt is rendelkezésünkre bocsátott. „Az országos vasútépítés tiszántúli előkészítő munkái először 1880-ban érintették a községet ...” — olyasom ' a helytörténeti kiadványában — ... 1894 márciusában rendkívüli képviselőtestületi ülésen megjelent a faluban ifj. Tisza Kálmán a főszolgabíró kíséretében és ismertette a Hollód—Tenke—Kö- tegyán—Okány—Vésztő vasútvonal építési tervét... „Felhívja és kéri a földbirtokosságot” hogy járuljon hozzá a költségekhez... Egyik adatközlőnk szerint olasz munkások végezték az építést. „1899 májusában került sor a községen átvezető vasút megnyitására..Nos, az első vonat fogadásáról küldött fotót a szerző. A község felvirágoztatását, vagyonosodását várták a vasúttól. Hogy mi vált valóra az álmokból, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, bár a vasútépítés után nagyobb lehetőség nyílott a kimozdulásra, mégis, akkoriban jobban ragaszkodtak Okányhoz az itt élők. Itt születtek, itt nőttek fel, itt dolgoztak, s itt házasodtak. S nem is akárhogyan .. . Az ősi rituálék, s persze a vőfély irányítása szerint... Az oldalt írta és szerkesztette: Nagy Agnes. A fotókat készítette: Fazekas Ferenc. Régi könyvek, új otthonban
