Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-23 / 96. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA 1988. ÁPRILIS 23., SZOMBAT Ara: 2,20 forint XLIII. ÉVFOLYAM, 96. SZÁM Illést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács pénteki üléséről a kormány szóvivője a következő tájékoztatást adta: A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette Grósz Károly jelentését Nyikolaj Rizskovnak, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa elnökének és Branko Mikulicsnak, a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Végrehajtó Taná­csa elnökének Magyarországon tett hivatalos, baráti látoga­tásáról. A kormánydöntések tudományos megalapozásának javítá­sára, a várható következmények feltárására a Miniszterta­nács Tanácsadó Testületet hozott létre. A kormány megvitatta az egyesülési jogról és a gyüleke­zési jogról szóló törvény elveit, valamint a lakásgazdálko­dás korszerűsítésének koncepcióját. A Minisztertanács javasolta az Elnöki Tanácsnak a la­kásszövetkezetekről szóló törvényerejű rendelet módosítá­sát. \ A Minisztertanács határozatot hozott a lakcímbejelentés és -nyilvántartás korszerűsítésére. A Minisztertanács jelentést hallgatott meg a bányák biz­tonsági helyzetéről és a fogyasztási cikkek minőségi köve­telményeinek érvényesüléséről. A Minisztertanács dr. Raft Miklóst kinevezte a Minisz­tertanács Hivatala elnökévé, dr. Kiss Elemért és Bercsényi Botondot pedig a Hivatal elnökhelyettesévé. (A kormányszóvivői tájékoztatót a 3. oldalon közöljük.) Olcsó családi üdülés Jugoszláviában Sajtótájékoztató az OTP—Penta Tours Kft-nél Négy éve, hogy az OTP— Penta Tours Kft Magyar— Osztrák Utazási Iroda meg­kezdte működését az idegen­forgalomban az első vegyes­vállalatként. Érdekessége, hogy 60 százaléka magyar érdekeltségű, legnagyobb részt az OTP tulajdonában van, míg társtulajdonos egy osztrák nagykereskedő is. Az utazási társaság különleges­sége, hogy Bécs mellett Bu­dapestre is nagy számban hoz nyugati turistákat. Te­vékenységi körük bővült, a két ország területének ide­genforgalmával (például gyulai és mezőhegyesi láto­gatásokat is szervezitek), de közép-kelet-európai köruta- kat is eladnak a nyugati vi­lágjáróknak. Néhány szám arról, ho­gyan, fejlődik tevékenységi körük: amíg megalakuláskor 1984-ben 68 millió forintot forgalmaztak, addig manap­ság már az évi félmilliárd forint forgalomnál tartanak. Az ország korvertibilis valu­ta bevételének növekedésé­hez is hozzájárulnak. Ta­valy például 33 ezer külföl­dit hoztak országunkba, el­sősorban Olaszországból, az NSZK-ból és Ausztriából, akik 90 ezer éjszakát töltöt­tek nálunk. Hétezer magyar turistát utaztattak (főként Ausztriába), akik 44 ezer éj­szakát töltöttek külföldön. Az 1988-as év az utazási irodák életében vízválasztó korszaknak tekinthető. Az új útlevéltörvények által bizto­sított lehetőségekhez, a csa­ládok utazási szokásainak változásához, netán szűkö­sebb anyagi lehetőségeihez rugalmasan kell alkalmaz­kodniuk. A tegnapi sajtótá­jékoztatón Budapesten dr. Pál János, az OTP—Penta Tours Kft magyar igazgató­ja és vezető munkatársai az új viszonyokhoz igazodó na­gyon előnyös utazási lehető­ségekről tájékoztatták az új­ságírókat A korábban nép­szerű bulgáriai családi uta­zások ezen a nyáron szinte minden utazási irodának ki­sebb üzleti lehetőséget je­lentenek. Ezért az OTP-sek Jugoszláviában találtak egy hangulatos üdülőhelyet, az egykor halászfaluként létező Marinát az ősi Trogir mel­lett, közvetlenül a tenger- öbölnél. Sekély strandja, a falu klubszerű zártsága kis­gyermekes családok részére is nyugodt üdülést biztosít. A marinai üdülés klubszerű formája, számos szórakozási és sportolási lehetősége a kispénzű családoknak az elő- és utószezonban nyújt kellemes pihenést. A részvé­teli díj kedvezményes, sőt a gyermekek 7 éves koráig újabb kedvezményt biztosí­tanak. Az utazási főszezon­ban is igényelhető, ekkor azonban az egyénileg uta­zóknak dollárban kell fizet­niük a 8 napos félpanziós ellátásért. Főszezonban a legalább '30 fős csoportok (üzemek, tsz-ek alkalmi szervezései továbbra is fo­rintban fizethetik az elő- és utószezoni árat. Előtérbe ke­rült a bevásárló turizmus, amelyet az OTP—Penta Tours egy-egy napos bécsi utak indításával támogat. A kiváló osztrák kapcsolatok­nak köszönhetően június 24-től utat szerveznek Bur- eenlandba a Dáoa ausztriai látogatására. Rendelkezésük­re áll a bécsi koncertnaptár, amelynek egyik különleges programja június 2-i Mi­chael Jackson hangversenye, ide is indítanak utasokat. Az utazási iroda program­jai iránt érdeklődők a me­gyei OTP-fióknál kaphatnak tájékoztatást és jelentkez­hetnek az utakra. Nálunk Békéscsabán az István ki­rály tér 3. sz. alatt. Bede Zsóka Propagandistákat tüntettek ki Budapesten Vlagyimir Iljics Lenin születésének 118. évforduló­ja alkalmából agitátorokat és propagandistákat tüntet­tek ki tegnap az MSZMP Központi Bizottságának székházéban. A központi ki­tüntetési ünnepségen Laka­tos Ernő, a Központi Bi­zottság Agitációs és Propa­gandaosztályának vezetője köszöntötte a résztvevőket: az elnökségben helyet fog­laló Szabó Istvánt, a Poli­tikai Bizottság tagját, a TOT elnökét, valamint a megyei pártszervek, a SZOT, a KISZ Központi Bizottsága, a Munkásőrség és a Műve­lődési Minisztérium képvi­selőit, a párt intézményei­nek, az agitáció és a" pro­paganda szerveinek vezető munkatársait. Romány Pál, az MSZMP Politikai Főiskolájának rek­tora ünnepi beszédében méltatta Lenin eszméinek máig ható jelentőségét, ki­emelve az új gazdasági po­litikára vonatkozó fontos megállapításait. Kijelentet­te: több szocialista ország mai gyakorlatában különle­ges módszerek, más. régi-új tételek és eszközök jelennek meg a gazdaságpolitikában, de a társadalompolitikában, a kormányzásban vagy ép­pen a társadalomtudomá­nyok művelésében is. — Parancsoló szükség im­már : többet, alaposabban ta­nulni a Lenin óta eltelt időkből, tanulni a sikerek­ből meg a kudarcokból is. Tanulni és nem felejteni a tanulságok alkalmazását — hangsúlyozta Romány Pál. majd így folytatta: — A tár­sadalmi fejlődés, a tudomá­nyos élet új jelenségeinek felismerése és megértése megújulást kíván minden téren. Az MSZMP kellő át­tekintéssel rendelkezik ar­ról, hol tartunk, most mi­lyen elméleti-politikai kér­dések foglalkoztatják a köz­véleményt. Arra azonban nincs objektív mérce, hogy kellően érzékeli-e a ma­gyar társadalom azokat a lényeges, esetenként alapve­tő mennyiségi és minőségi változásokat, amelyek vi­lágméretekben végbementek, és folytatódnak a politikai, a gazdasági, a kulturális élet minden területén. Ezt követően Berecz Já­nos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottságának titkára átnyújtotta a kitüntetéseket az agitációs és propaganda- munkában kiemelkedőknek. Eredményes munkájuk elis­meréséül a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa 23 agitátort és propagandistát a Munka Érdemrend külön­böző fokozataival tüntetett ki; az MSZMP KB Lenin- emlékplakettjét 184-en ve­hették át. A művelődési mi­niszter további 72 propagan­distát a Szocialista Kultúrá­ért és Kiváló Munkáért jel­vénnyel tüntetett ki. Békés megyéből az ünnep­ségen vehette át a Munka Érdemrend ezüst fokozatát dr. Cseuz Imre, a DATE szarvasi főiskolai kar párt­titkára. Ugyanitt propagandista- plakettet kapott: Aranyi Sándor battonyai nyugdíjas pedagógus, Elek Imre, a Dévaványai Áfész főkönyve­lője. Hájas Géza, a Gyulai Köröstáj Tsz termelési fő­mérnöke, Lénárt Imre, a megyei tanács egyházügyi titkára, Marosvölgyiné Posz­tós Klára, a mezőhegyesi szakmunkásképző iskola dol­gozója, Pogonyi István, a Gyulai Húskombinát oros­házi kirendeltségvezetője, Sallai Mihály békéscsabai pártpropagandista és Szabó Miklós, a Békés Megyei Pártbizottság első titkára. A központi ünnepség a ki­tüntetettek tiszteletére adott fogadással ért véget; a fo­gadáson megjelent Kádár János, az MSZMP főtitkára. Fotó: Veress Erzsi Koszorúzási ünnepségek Lenin születésének évfordulóján Vlagyimir Iljics Lenin születésének 118. évforduló­ja alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek teg­nap a szovjet állam és a Szovjetunió Kommunista Pártja alapítójának, a nem­zetközi • munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének budapesti szobránál, a Dó­zsa György úti felvonulási téren. Az emlékműnél a fegyveres testületek tagjai — katonák, rendőrök és munkásőrök — álltak dísz­őrséget. A szovjet és a magyar himnusz elhangzása után az emlékművet á* Magyar Szo­cialista Munkáspárt Köz­ponti és Budapesti Bizottsá­ga nevében Romány Pál, az MSZMP KB Politikai Főis­kolájának rektora, a Köz­ponti Bizottság tagja és Jassó Mihály, a Budapesti Pártbizottság titkára, a Mi­nisztertanács képviseletében Török István kereskedelmi minisztériumi államtitkár és Varga Miklós, a Környezet­védelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium államtitkára koszorúzta meg. A megem­lékezés és a hála virágait helyezték el a szobor talap­zatán a Szovjetunió buda­pesti nagykövetsége részéről Borisz Sztukalin nagykövet, Vladlen Puntusz követtaná­csos, Igor Mihejev követsé- gi tanácsos és Arkagyij Da- nyilko ezredes, katonai és légügyi attasé. * * * * Az évforduló alkalmából megyeszerte koszorúzási ün­nepségeket tartottak, propa- dandistaünnepségeket ren­deztek az elmúlt napokban. Békéscsabán, a Dózsa György úti agitációs propa­gandaközpontban tegnap tartottak ünnepséget, ahol a megyeszékhelyen dolgozó pártpropagandistákat, agitá­ciós és információfelelősöket Tóth Jolán, a békéscsabai városi pártbizottság titkára köszöntötte. s beszédében méltatta munkásságukat. A propagandamunkában élen­járók jutalmat vehettek át az ünnepségen, majd a Sza­badság téren, a Lenin-szo- bornál helyezték el koszo­rúikat (képünkön) a megyei és városi párt-, állami szer­vek. társadalmi és tömeg­szervezetek. valamint a pe­dagógustársadalom képvise­lői. élen dr. Lovász Matild- dal, a megyei pártbizottság titkárával és dr. Szemenyei Sándorral, a békéscsabai vá­ró^ pártbizottság titkárával. Fontos a nyíltság és az őszinteség II HNF Országos Elnökségének ülése A Hazafias Népfront Országos Elnöksége \— Kállai Gyula elnökletével — ülést tartott pénteken a népfront Belgrád rakparti székházában. A testület a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának felkérése alapján az országos pártértekezlet állásfoglalás-terve- zetét vitatta meg. A tanácskozás résztvevői nagy jelentőségű dokumen­tumnak nevezték a terveze­tet, és ahhoz több kritikai megjegyzést fűztek. Üdvö­zölték és támogatták a párt általános érvényű politikai, társadalmi, gazdasági re­formtörekvéseit. Hangsúlyoz­ták: a vezetés iránti biza­lom úgy erősíthető, ha az ál­lampolgárok látják, hogy a vezetés tisztában van a ne­hézségekkel. s meg tudja je­lölni a mai súlyos helyzetből kivezető utat. Ugyanakkor csak együttműködő, a gon­dokat is belátással vállaló társadalom teremtheti meg a kibontakozás politikai fel­tételeit. Biztató jelenségként érté­kelték a hozzászólók, hogy a politikai intézményrendszer reformjáról, az ideológiai munkáról szóló elképzelése­ket a párt széles körű vitá­ra bocsátja. Ugyanakkor hangot adtak annak a véle­ményüknek, hogy az állás­foglalás-tervezetnek a nép­front jövőbeni feladatairól szóló része nem felel meg a mozgalom szerepének. A vitában felszólalók meg­fogalmazták : olyan doku­mentumot kell az országos pártértekezlet elé bocsátani, amely őszintén leírja a tár­sadalom mai állapotát. Ez­zel kapcsolatban hangsú­lyozták : a párt gyakorlatá­tól ném idegen az önkriti­ka. Elkerülhetetlennek tar­tották a tanácskozás részt­vevői a szocializmus érté­keinek meghatározását. a realitásokból kinduló szo­cializmuskép felrajzolását, a közelebbi és a távolabbi cé­lok kijelölését. Szükségesnek ítélték az állam működésé­nek sokoldalú felülvizsgála­tát, és a kinyilvánított re­formtörekvéseknek megfele­lő átalakítását, továbbá az állampolgári jogoknak a je­lenleginél pontosabb törvé­nyes szabályozását, és e jo­gok következetes érvényesí­tését. Szocialista társadal­munk fejlődésének létérde­ke, hogy kibontakozhasson az emberek alkotó kezdemé­nyezése. Ezért fontos a köz­életi nyilvánosság fejleszté­se. A tanácskozáson szorgal­mazták az elmúlt 40 év tár­sadalmi folyamatainak mély­reható elemzését, utaltak ar­ra. hogy a XIII. kongresz- szus határozatainak egy ré­sze felett eljárt az idő. s indítványozták. hogy az MSZMP országos pártérte­kezlete fogalmazza meg a mai helyzetnek megfelelő célokat. A párttagok és a párton kívüliek viszonyával kap­csolatban az ülésen elhang­zott: ezt a viszonyt csakis a nyíltság és az őszinteség jel­lemezheti. A hozzászólók fel­vetették, hogy meg kell fo­galmazni a szövetségi poli­tika új tartalmát. A jövő­ben dinamikus, demokrati­kus vitákban megújuló köz- megegyezésre van szükség. Nem kisebb tétről van szó. mnt a nemzet további fej­lődéséről. A kibontakozás­hoz kedvezőek a nemzetkö­zi feltételek, a társadalom többsége akarja a változá­sokat. mindezeket figyelem­be véve bátrabb kockázat- vállalást sürgettek a tanács­kozás résztvevői. Az ülésen elhangzottakat Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak ■ főtitkára összegezte. A többi között kijelentette, hogy a népfrontnak köteles­sége megalapozott kritikával • elősegíteni a helyes dönté­sek meghozatalát. Ezt szolgálta az elnökségi eszmecsere is. Ennek alap­ián — a népfront.mozgalom- ban összegződött politikai, társadalmi, gazdasági ta­pasztalatokat felhasználva — a testület állásfoglalást fo­galmazott meg. amely han­goztatja: a Hazafias Nép­front. mint a párt irányítá­sával működő, a pártot is magába foglaló politikai tö­mörülés. a szövetségi poli­tika és a közmegegyezés al­kotmányos intézményeként kíván a jövőben is dolgozni. Az elnökség állásfoglalá­sát eljuttatja a párt Köz­ponti Bizottságához.

Next

/
Thumbnails
Contents