Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-18 / 91. szám

1988. április 18., hétfő Tétényi Pál nyilatkozata japán tapasztalatairól Abu Dzsihad-gyilkosság A japán gazdaság sikere elsősorban annak köszönhe­tő, hogy a második világhá­ború után minden erőt a műszaki fejlesztésre össz­pontosítottak. S tették ezt akkor, amikor mással nem rendelkeztek, csak az em­beranyaggal, és a legkeve­sebb lehetőségük sem volt a beruházásra. Tétényi Pál, az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság elnöke, aki a múlt héten Japánban járt, így összegezte tapasztalatait Trom Andrásnak, az MTI to­kiói tudósítójának. A japán példa alapján megállapítható, hogy ott si­keres a műszaki fejlesztés, ahol a fejlesztéspolitika és a technikai megújulási igé­nyek beépülnek a gazdaság- politikába, annak eszköz- rendszerébe — Japánban ennek lehetünk tanúi, álla­pította meg. A látogatás alkalmával az OMFB négy keretmegálla­podása közül hármat, a Mitsui, a Mitsubishi és a Sumitomo kereskedőházzal megújítottak, tartalommal azonban ezeket már az egyes konkrét témákban együtt­működő vállalatoknak, in­tézményeknek kell kitölteni­ük. A japán fél kész az együttműködésre. A vegy­Vérfürdővel fenyegetőznek a kuvaiti repülőgép elrab­lói, akik szombaton délután kurta „sajtóértekezletet” tar­tottak. A fegyveresek a repülő­géphez hívtak három újság­írót. s a gép ajtajából veze­tőjük arab nyelven közle­ményt olvasott fel előttük. Ebben a géprablók kijelen­tik: addig folytatják akció­jukat, „míg Kuvait meg nem változtatja Amerika-barát ipar, a gyógyszergyártás, il­letve a biotechnológiai ku­tatások területén van erre a legtöbb esély, de komoly ér­deklődés mutatkozik magyar szoftverek iránt is. Általában megállapítható — jegyezte meg az OMFB elnöké —, hogy akik kicsit is ismernek bennünket, azoknak sokkal jobb a véle­ménye rólunk, mint ami­lyent mi alkotunk saját ma­gunkról. A magyar műszaki értelmiség, mérnökeink egyébként ott vannak hát­rányban a japánokkal szem­ben, hogy általános alapkép­zettségük ugyan jó, de a technológiai képzésük hiá­nyos — nálunk mindig a ki­vitelezés megy nehezen. A szakmunkások, a lakos­ság általános képzettsége vo­natkozásában viszont nagyon nagyok a hátrányok: Ja­pánban a lakosság 93 száza­léka 12 osztályú középfokú végzettséggel rendelkezik és az újabb korosztályoknak több mint egyharmada dip­lomás. Az is feltűnő, hogy nincs lényeges különbség az inté­zeti kutatómunkában, ab­ban, ahogyan azt az intéze­tek végzik, abban sem, ami­lyen felfogásban dolgoznak. politikáját, és szabadon nem bocsátja fogva tartott test­véreinket”. Követelésük el­utasítása esetén — fenyege­tőztek — „vérfürdőt” ren­deznek a gép kuvaiti utasai körében. A géprablók egyúttal a repülőgép üzemanyaggal va­ló feltöltését kérték az al­gériai hatóságoktól, mert — mint mondták — másutt akarják „rendezni a szám­lát Kuvaittal”. . • SPEAKES LEMONDÁSA Bemondott egy vezető amerikai tőzsdevállalatnál betöltött propagandaigazga­tói tisztéről Larry Speakes, a Fehér Ház volt sajtófőnö­ke. Reagan elnök egykori szóvivője a hét közepén ala­pos botrányt váltott ki, mert most megjelenő könyvében megírta: Reagan néhány bölcs mondását, amelyet an­nak idején a világsajtó is bőségesen kommentált, az elnök sohasem mondotta el, azokat a sajtóiroda munka­társai találták ki. A sajtó­titkár egyébként több más alkalommal is olyan monda­tokat adott Reagan szájába, amelyek sohasem hangzottak el az olyan — zárt ajtók mögött végbement — ta­nácskozásokon, amelyekről szóvivője tájékoztatta az új­ságírókat. • AZ IRAKIAK VISSZAFOGLALTÁK FÁÓT A bagdadi rádió és tele­vízió műsorát megszakítva jelentette, hogy az iraki csapatok vasárnap vissza­foglalták az irániaktól a Fáó-félszigetet és a hasonne­vű kikötővárost. Egy katonai szóvivő szerint az iraki erők megtámadták a térségben állomásozó iráni egységeket, „szétzúzták és tengerbe sö­pörték őket”. Az ÍRNA iráni hírügynökség cáfolta a bag­dadi bejelentést, azt közöl­ve, hogy vasárnapra virra­dóra az iraki erők „megpró­báltak beszivárogni a Fáó- fétszigetre, az iráni csapatok azonban megfutamították őket". • TU—155 — IIIDROGÉNHAJTÓMŰ A világon elsőként emel­kedett a levegőbe hidrogén­hajtóművel repülőgép: egy Moszkva melletti repülőtér­ről felszállva pénteken si­keres próbarepülést végzett a TU—155-ös típusú kísérle­ti repülőgép. A gép testét a Tupoljev- tervezőiroda fejlesztette ki, a már jól bevált TU—154- est véve alapul. Az utastér hátsó részében alakítottak ki külön teret a cseppfolyó­sított hidrogén tárolására. Az NK—88-as jelzésű kriogén . hajtóművek Kuz- nyecov akadémikus tervező- irodájából kerültek ki. Mint Vlagyimir Orlov, a hajtó­mű főkonstruktőre elmon­dotta, a kísérleti repülésnél a tartályokban mínusz 252 Celsius hőmérsékletű folyé­kony hidrogén volt az üzem­anyag (amit már jól ismer­nek az űrrepülésnél), de cseppfolyósított földgázzal is felszállhat majd ez a típus. • GYILKOS MERÉNYLET Meggyilkoltak egy olasz szenátort szombaton. Forli közép-olaszországi városban Roberto Ruffilli keresztény- demokrata párti képviselőt otthonában lőtték agyon fegyveresek. A gyilkosságot a „Vörös Brigádok” terroris­ta szervezetből eredő egyik csoport, a „Harcoló Kom­munista Szövetség” vállalta magára — ezt telefonon kö­zölték a La Repubblica cí­mű napilap szerkesztőségé­vel • NÉGYES IKREK KI BÁBÁN Négyes ikrek születtek Havannában, Kuba történe­tében először. A televízió kedd esti beszámolója sze­rint a két kisfiú és a két kisleány, valamint édesany­juk, akit tüszőrepedés-ser- kentő szerrel kezeltek, jól érzik magukat. Az újszülöt­tek 2080, 1860, 1600 és 1500 grammos súllyal, 37 hetes terhességi időszak után jöt­tek a világra. Abu Dzsihadot (Halil ál­lt azirt) szombaton hajnal­ban egy 7-8 tagú kommandó gyilkolta meg. Valamennyi­en hamis papírokkal érkez­tek Tunéziába, s ezekkel bé­relték a gépkocsikat is, me­lyekkel elmenekültek a helyszínről. Ezt tartalmazza az első jelentés, melyet este tett közzé a tunéziai elnök, Zin el-Abidin Ben Ali által kinevezett vizsgálóbizottság. A gyilkosságot szombat hajnalban 1.30 és 1.45 óra között hajtották végre, majd a merénylők két bérelt Volkswagen-kisbuszon és egy Peugeot-kocsin az onnan 10 kilométerre lévő tengerparti Rauad-erdőhöz hajtottak. (Nem hivatalos megállapítás szerint a tettesek a tengeren hagyták el az országot.) A vizsgálat szerint Abu Dzsi- had revolverével megpróbált szembeszállni a kommandó­val, de azok valósággal szi­tává lőtték: a szobában több mint hetven töltényhüvelyt találtak. A támadók előző­leg hangtompítós fegyverek­kel agyonlőtték a palesztin vezető két testőrét és kerté­szét. A PFSZ tuniszi forrásai ezt az első közlést annyival egészítették ki, hogy a ház­ba behatolókat a ház körül további másfél-két tucat kommandótag biztosította. Előzőleg fejlett technikával elvágták az épület telefon- és riasztóvonalait, mégpedig úgy, hogy a közeli szid! bu- sidi rendőrkapitányságon ezt nem észlelték. Abu Dzsihad meggyilkolásában hárman vettek részt, egy nő pedig végig videóra vette az ak­ciót. Másik négy komman­dótag papírok, dokumentu­mok után kutatott a házban. Az eddig feltárt nyomok azt jelzik, hogy a gyilkosság ki terveiéi igen tájékozottak voltak a helyszíni viszo­nyokról, akciójuk minden fázisát részletesen megter­vezték, s abban a szükséges eszközökkel bőven ellátott, nagy erők vettek részt — közölték e források. Az 53 éves Dzsihad a go­lyózápor ellenére nem a helyszínen, hanem a kór­házba szállítás után halt meg. Halála érzékenyen érintet­te a jelenleg Manamábam tartózkodó Jasszer Arafatot. Jelentések szerint közeli munkatársa meggyilkolásá­nak híre valósággal sokkol­ta őt, és egyelőre nem is kíván a sajtó nyilvánossága elé lépni, csak az özvegy­nek üzent. A meggyilkolt palesztin politikus az El- Fatah szervezet létrehozásá­ban is Arafat társa volt. A merénylet elkövetését szombat délutánig semmi­lyen szervezet sem vállalta magára. Az El-Fatah közle­ménye szerint a gyilkossá­got a Mosszad, az izraeli tit­kosszolgálat követte el. Samir miniszterelnök szó­vivője vasárnap nem volt hajlandó kommentálni az amenikai NBC tévétársaság értesüléseit, hogy az izraeli kormányfő és szűk kabinet­je hagyta jóvá az Abu Dzsi­had meggyilkolására kiter­velt akciót. A gyilkosság hírének hal­latán szombaton Ciszjordá- nia és Gaza szinte összes te­lepülésén, valamint Kelet- Jeruzsálemben óriási pa­lesztin tömegek vonultak a PFSZ zászlóival és fekete lobogókkal az utcákra, tisz­telegve mártírjuknak, s kö­vetelve az izraeli kivonulást. Az Abu Dzsihad emlékére meghirdetett háromnapos gyász nyomán vasárnap az egész megszállt területen sztrájk volt. Izraelben vasárnap válto­zatlanul nem volt semmiféle hivatalos reagálás Abu Dzsihad meggyilkolása kap­csán. Az ország sajtója azonban többé-kevésbé ki­mondva, tényként kezeli, hogy a kommandóakció az izraeli titkosszolgálat műve volt. A géprablók nyilatkoznak, fenyegetőznek és várnak A varsái Przeglad Tygodniowy-ban olvastuk II lengyel—magyar barátság mítoszoktól mentesen A múlt évben a „Jelszó” magyar diáklap hasábjain inter­jú jelent meg Szabó Mátyással, a Budapesti Tudomány- egyetem tudományos dolgozójával, a lengyel kérdések kitű­nő szakértőjével. Megkérdezték tőle, hogyan fest ma a gya­korlatban a régi mondás: „Lengyel—magyar, két jóbarát...” Szabó azt válaszolta: „Ebből a mondásból ma inkább csak annyi igaz, hogy a lengyelek továbbra is szeretik a magya­rokat, ez az érzelmük azonban nem talál viszonzásra. És csak egy igen szűk (talán értelmiségi?) kör esetében igaz az, hogy a magyarok aggódva és segítőkész együttérzéssel figyelik a lengyelországi eseményeket. Lehet, hogy túl bo­rúlátóan értékelem a helyzetet. De állítom, hogy csak a legműveltebb embereknél figyelhető meg az összefüggések, a közös cselekvés, az együttműködés szükségességének a fel­ismerése”. Sajnos, ez így van: azok a lengyelek, akik jól ismerik Ma­gyarországot és a magyar nyelvet, ismerik a jelenlegi ma­gyarországi viszonyokat, tudják, mennyire helytállóak Sza­bónak e számunkra szomorú megállapításai. BEM ÉS PETŐFI BARÁTSÁGA „A lengyelek nevéhez kezd hozzátapadni a részeges, az ügyeskedő, a spekuláns jelző (...). Nem mehetünk el szót­lanul a mellett a tény mellett, hogy a hagyományos len­gyel—magyar barátság veszélybe került” — írta Bogdán Góralski „Távolodunk egymástól” című cikkében (Prawo i Zycie, 1986. július 19.). A sajtóban immár néhány éve egyre szaporodnak a jel­zések, melyek arra utalnak: a különböző magyar hatóságok bánásmódja a lengyel turistákkal nem megfelelő. Külön meglepetésül szolgáltak a múlt év nyarán turistáinkkal szemben bevezetett vámszigorítások, valamint egyes magyar vámosok nem egy esetben rendkívül durva magatartása. Voltak, akiket egyenesen sokkolt a magyaroknak ez a fellé­pése. Úgy gondolom, érdemes józanul megvizsgálni ezt a je­lenséget, hogy felkutassuk, milyen okok játszottak közre a hagyományos barátságunkban keletkezett zavärokban. Erre mindenekelőtt azért van szükség, hogy legalább egyes olyan hibákat, vagy mulasztásokat próbáljunk megszüntetni, me­lyek lehetetlenné teszik a két társadalom közötti igazi köze­ledést. A lengyel—magyar kapcsolatok történetének rengeteg gyö­nyörű hagyománya van Szent Kingától és Hedvig királynő­től közös királyunkon, a várnai csatában elesett Ulászlón, majd Báthorin át Bem tábornok és Petőfi barátságáig, a len­gyeleknek a magyar szabadságharcban való jelentős rész­vételéig. A lengyel—magyar kulturális kapcsolatoknak vagy katonai együttműködésnek is van számos, eddig kellőképpen nem értékelt vagy kifejezetten feledésbe merült hagyomá­nya (például az a széles körű támogatás, melyben Lengyel­ország II. Rákóczi Ferenc felkelését részesítette, vagy a ma­gyarok százainak részvétele az 1864-es januári felkelésben.) Általában amikor ezeket az eseményeket felidézzük, nem nagyon vagyunk tudatában annak, hogy a két nemzet lé­nyegében milyen kevéssé ismerte meg és ismeri ma egy­mást. E meglehetősen felületes ismereteket tükrözik példá­ul a lengyel társadalomban élő legendák az úgynevezett tü­zes magyar temperamentumról. Az effajta mítoszok nagy­részt annak hatására keletkeztek, hogy megfigyelték a csár­dást táncoló magyarokat. Valójában a magyarok általában jóval pragmatikusabbak, reálisabbak és mértéktartóbbak egész magatartásukban, mint „lengyel testvéreik”. AZ ÖSSZEESKÜVŐK MÁSIK TEREMBEN VANNAK Érdekes megfigyelésekkel találkoztam néhány évvel ez­előtt, amikor Tadeusz Olszanskival együtt Budapesten ki­adásra készítettük elő azoknak a lengyel menekülteknek a visszaemlékezéseit, akik a második világháború idején Ma­gyarországon tartózkodtak. E visszaemlékezésekben domi­nált a magyar vendéglátók iránti óriási hálaérzet. Ugyan­akkor azonban a lengyel menekültek felfigyeltek arra, hogy a magyarok és a lengyelek mentalitásában szembetűnő kü­lönbségek vannak. Jan Korkozowicz ezredes, a magyaror­szági lengyel katonai konspiráció egyik vezetője a követke­zőképpen érzékeltette a két társadalom között mutatkozó egyik alapvető különbséget: „A magyar társadalom termé­szeténél fogva tekintélytisztelő és hatóságai iránt lojális volt. Barátságot érzett ugyan a lengyelek iránt, de az átla­gos állampolgárt elriasztotta az a kilátás, hogy összeütkö­zésbe kerülhet a biztonsági szervekkel: a rend és a nyuga­lom mindenekelőtt! Ebből a szempontból a magyarok men­talitása a nyugati emberekéhez hasonlított: a konspiráció teljesen idegen volt tőlük.” Almásy Pál ezredes, a Bajcsy- Zsilinszky által szervezett és 1944-ben tragikus módon fel­göngyölített ellenállási mozgalom egyik résztvevője mesélte, hogyan tanácskoztak a magyar katonatisztek az egyik bel­városi kávéházban — a legnagyobb terror idején! Amikor az egyik vendég ismerőse iránt érdeklődött, a pincér hango­san azt mondta: „Ja, az összeesküvő urak, az a másik te­rem, balra!” Lehet-e csodálkozni azon, hogy ezt az összees­küvést meglehetősen gyorsan leleplezték — akárcsak a ma­gyar történelem valamennyi összeesküvését. A második világháború idején a magyarok tekintélytisz- talete és a hatóságokkal szembeni lojalitása sok esetben együtt járt azzál, hogy a lengyeleket „javíthatatlan álmodo­zóknak tekintették, akik olyasmire várnak, ami Lengyel- országban már soha nem fog bekövetkezni” (Rudolf Arend háborús visszaemlékezései). A magyarok igen nagy része — különösen Franciaország bukása és Dunkerque után — hitt abban, hogy Németországot nem lehet legyőzni. Mindezek ismeretében csak még melegebb érzelmekkel lehet felidézni Lengyelország olyan barátainak az emlékét, mint Teleki Pál, ez a nemeslelkű miniszterelnök, aki a ná­cik minden nyomása ellenére Magyarországon, sok ezer len­gyelnek nyújtott menedéket, akik a Kárpátok túlsó oldalá­ról érkeztek, Antall József, az ún. „menekültügyi osztály” vezetője, aki nem egy esetben megszegte a hivatalos ren­delkezéseket, csakhogy a lengyelek menedéket kapjanak (például zsidó származású lengyelek anyakönyvi kivonatá­nak meghamisításával). De rajtuk kívül is sok más ma­gyar akadt, akik igazi barátoknak bizonyultak a bajban. RÁKOSIÉK TIZEDELTEK Ami a lengyeleknek a magyarokkal kapcsolatos — igen gyakran naív — elképzeléseit illeti, mi általában csak egy hagyományt emlegetünk, amely valóban igen erős volt bi­zonyos időszakokban: a magyarok polonofil, lengyelbarát szemléletét. Ugyanakkor azonban megfeledkezünk arról, hogy Magyarországon mindig létezett egy germanofil áram­lat. Az osztrák—magyar monarchia utolsó évtizedeiben kü­lönösen erős volt a német befolyás, és ez elősegítette, hogy Magyarországon elterjedjen a lengyel történelemmel, Len­gyelország bukása, többszöri felosztása okaival kapcsolatos hivatalos németszemlélet. A XIX. század hetvenes éveinek végétől 1918-ig a monarchián belül a lengyel kérdésben tanúsított magyar politika a Lengyelország iránti barátság teljesen felületes deklarálására szorítkozott, vagy rossz- indulattal szemlélte Lengyelországot. Mint Divéky Adorján, a lengyel—magyar kapcsolatok szakértője 1918-ban írta: „Német szövetségesünk ingerlékeny természetére tekintet­tel a magyarok nem akarták lengyel érdekek miatt kockára tenni viszonyukat e hatalmas szövetségessel. . .” 1945 után az a körülmény, hogy mind Lengyelország, mind pedig Magyarország hozzáfogott ugyanannak a tár­sadalmi-politikai rendszernek az építéséhez, kedvezni lát­szott a mélyebb közeledésnek. 1948-ban mindkét országban' ünnepélyes külsőségek között emlékeztek meg a Népek Ta­vasza százéves évfordulójáról és nyomatékosan hangsúlyoz­ták a közös hagyományokat. A magyarországi lengyelbará- tok seregét azonban a Rák ősi-korszák hatósági üldözései rövidesen megtizedelték. Feloszlatták a Magyarországon működő Magyar—Lengyel Baráti Társaságot, megszüntették a Magyar—Lengyel Kurír című folyóiratot. Brutálisan hát­térbe szorították a lengyel kérdések legnagyobb érdemeket szerzett egyes szakértőit, vagy az olyan lengyelbarátokat, mint amilyen Divéky Adorján professzor volt. Annak az elvnek az alapján, hogy „aki az én ellenségem barátja, az az én ellenségem”, nemegyszer teljesen indoko­latlanul egyenlőségjelet tettek Horthy Magyarországa é6 Pilsudski Lengyelországa közé. Számos olyan magyar poli­tikai személyiség, aki az 1919-es magyar Tanácsköztársaság bukása után emigrált, nem tudta elfelejteni Lengyelország 1920-as győzelmét, amely — szerintük — meghiúsította a közép-európai forradalom általános sikerét, és az ő vissza­térésüket Magyarországra. Jerzy Robert Nowak Fordította: Hary Judit (Folytatjuk) fl nagyvilág hírei

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents