Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-14 / 88. szám
1988. április 14., csütörtök o Okányban gyártják Keresettek a koloniálbútorok Gyönyörű — Liverpool Lux fantázianevű — koloni- álbútor-családot gyártanak a Mezőberényi Faipari Szövetkezet okányi részlegében. Az előállított több mint 50- féle termék között szekrény, heverő, virág- és telefonasztal. fogas, tükörtartó ..., tehát m.inden olyan használati tárgy megtalálható, amely egy igényesen berendezett szobához szükséges. A tölgyből és bútorlapból készült termékek — borsos áruk ellenére — szerte az országban annyira keresettek, hogy többnyire csak előjegyzés útján lehet őket megvásárolni. Ezzel is magyarázható, hogy az egész szövetkezet — tehát a herényi központ és az okányi részleg együttvéve — tavalyi termelési értéke 148 millió, nyeresége pedig több mint 15 millió forint volt. A bútorokat Mezőberény- ből félkész állapotúra megmunkált alapanyagból a telepen dolgozó 60 férfi és nő — akiknek egyharmada szakmunkás — készíti. Mint Pesti László telepvezető elmondta, az itt dolgozók teljesítménye nem marad el a herényi munkásokétól, s ez a fizetésükben is megmutatkozik. — Ezen túl is kitűnő a kapcsolatunk a központtal, nem éreztetik velünk — ami másutt elég gyakori —, hogy mi „csak” egy kihelyezett részleg vagyunk. Bizonyítja ezt az is, hogy már 25 éve tartozunk Mezőberényhez. Az üzem egyébként 1952- ben jött létre mint önálló faipari szövetkezet. Ezt követően a Sarkad! Építőipari Szövetkezet részlegeként működött tovább, majd 1963-ban alakult ki a mostani formáció. A telepen két szocialista brigád is dolgozik, mindkettő többszörösen kitüntetett. A tagjai szívesen végeznek társadalmi munkát, hiszen tudják, ahhoz, hogy a falu boldoguljon. nem elég ölbe tett kézzel várni a kívüliről jövő segítséget, nekik is tenniük kell — s nem is keveset — érte. Földesi Sándor telepvezető-helyettes a három — még ma is itt dolgozó — szövetkezeti alapító tagok egyike. Arról kérdeztük, hogy mekkora az asztalosszakma becsülete ma a faluban és mennyire képzettek a mostanában végzett fiatalok. — Okányban mindig rang volt asztalosnak lenni, s ha jól összeszámoljuk, talán még a százat is meghaladja azok száma, akik ilyen szakmunkásvizsgával rendelkeznek itt a községben. De az is igaz. hogy a fiatalok sokkal kevesebb gyakorlati ismerettel kerülnek ki az iskolából. mint korábban. Készül a míves szekrény Ezért az igazi fogásokat itt kell ellesniük az idősebb munkatársaiktól. Nem csoda, hogy többen már évtizedek óta dolgoznak ebben a szövetkezetben. Az okánviak — feltéve, ha nem akarnak ingázni — nem sok munkahely közül válogathatnak, s ez a telep biztos állást, kereseti lehetőséget nyújt minden itt dolgozónak. B. Cs. A nők betanított munkásként dolgoznak a telepen Fotó: Fazekas Ferenc Nyugdíjasokról - nyugdíjasoknak Az emberi jóakarat önmagában nem elég Az országban elsőnek megalakult, 8910 hektáron gazdálkodó Sarkadi Lenin Tsz-ben csaknem 400 nyugdíjast tartanak számon. 1949-ig pontrendszerben dolgoztak, így a korábbi évek nem számítanak be a nyugdíjba. A nyilvántartás is nagyon hézagos. Ilyen körülmények között mégis miként törődnek az idős emberekkel, erről szól írásunk. — A nyugdíj-előkészítésre 'kéll igen nagy gondot fordítanunk — mondja erről Bozsó Sándorné, szociális ügyekkel foglalkozó előadó. — 1956-ban az iratok megsemmisültek, de a ’70-es évek elejéről sincs pontos kimutatás. Nagyon nehéz eligazodni a ledolgozott éveket illetően, különösen az asszonyoknál. Nem vigasz, hogy ez országos probléma. Iszonyúan sokat dolgoztak, a családi alapon vállalt részesművelés fizikai munkájának zöme rájuk várt. De legtöbb helyen a férj volt tag, az ő munkaegységkönyvébe írták be a teljesítményt. — Az ügyintézés nagyon lassú — avatkozik a beszélgetésbe Puskás Lajos elnökhelyettes. — Ha rendkívüli nyugdíj-kiegészítésre, vagy egyszeri gyorssegélyre felterjesztünk valakit. hónapokat kell várnia a válasszal. Az ő korukban ez sok idő. Két esetben meghalt a nyugdíjas, mire a kedvező válasz megérkezett. — Nagyon fáj, hogy keveset tehetünk az öregjeinkért — veszi át a szót Sep- renyi László pb-titkár. — Ismerjük gondjaikat, örömeiket, sajnos, sok az alacsony nyugdíjú. Aki távolról szemléli életüket, egy tollvonással könnyen elutasítja a kérést. Egy 1945-ös párttag, nagyon dolgos aszszonyt kiemelt nyugdíjra terjesztettünk fel. Azzal utasították vissza, hogy az elhunyt férje jogán kapja a nyugdíjat. Pedig nagyon megérdemli, hogy ráfigyel- jünk. A Teszövtől eddig 10-en kaptak egyszeri 3000 forint segélyt, nagyon örültek. Az emberi jóakarat azonban egymagában nem elég. Szövetkezetünk önerőből nem tudja megoldani a problémákat. A tagkönyvcsere előtti elbeszélgetéskor 90 idős párttagot otthonukban kerestünk fel. Nagyon örültek nekünk, a beszélgetés őszinte és baráti volt. Érdekes: nem az áremelés bosz- szantja őket elsősorban, hanem az, hogyan adósodha- tott el ennyire az ország, kit. mikor, miért vonnak felelősségre? Ezek a becsületben megőszült, elfáradt emberek nem kérnek, nem panaszkodnak, még a látogatást is megköszönik, s ők biztatnak minket, fiatalokat: ..fel a fejjel, tegye mindenki a dolgát, és akkor jóra fordul az ország helyzete .. Az idősek klubját a nagyközségi tanács az üzemekkel közösen hozta létre. A Lenin Tsz-ből 16-an járnak ide, reggeltől délután ötig tart nyitva, jól érzik magukat egymás között. Tóth Gáhorné nyugdíjast, a szociális és egészségügyi bizottság elnökét otthonában kerestem fel. Szikár termetű, fürge asszony nyit ajtót: — Személyesen ismerek mindenkit — magyarázza —, hiszen itt születtem, nevelkedtem Sarkadon. Igen sok a magányos, beteg ember. Elsősorban rajtuk szeretnék segíteni, de a keret sok mindent behatárol. Nem panaszkodhatok, a fiatal vezetők megértőek, nem utasítják el a jogos kérést. Sokszor megkérdezik: Róza néni, te hogyan csinálod? És ez nagyon jólesik. Ami gond: évente negyed millió forint a szociális, kulturális és jóléti keretünk. Reméljük, lesz majd lehetőség ezen javítani. Nagyon sokat kell osztanunk, szoroznunk ahhoz, hogy igazságosan elosszuk a pénzt. Ebből fizetjük a bevonulási. a szülési, a temetkezési és a gyorssegélyt. Névadáskor 500 forintot kap a kisbaba, bár manapság ez már kevés. Egyre sűrűbben rakjuk ki a fekete zászlót. A szövetkezet nevében én viszem a hála és a kegyelet virágait. Művirággal nem szégyenkezem, a mi öregjeink ennél többet érdemelnek. Márpedig a legkisebb élővirág-koszorú 400 forint. Bizony nehéz az osztás, szorzás .. . Azelőtt karácsonyra megtakarítottunk 30 ezer forintot, és a szeretet ünnepén a magányos öregek között osztottuk szét. Nagyon boldogok voltak ők is, mi is. de erre már évek óta nem futja. Számon tartjuk az 50. házassági évfordulót, a 80. 90. születésnapot, s ezer forint' értékű ajándékkal köszöntjük az ünnepeiteket. Ha valakinek sikerül elintézni a gyorssegélyt, jobban örülök, mintha én kaptam volna. Mi mégiscsak ketten vagyunk a párommal, nagy a kert, megterem benne a zöldség, gyümölcs, hagyma, burgonya. Sok virágot nevelek, ősztől tavaszig vásárolnak tőlem a lakosok. Ez is hoz egy kis pénzt. Két fiunk a tsz-ben szakmunkás, a lányunk bölcsődében dolgozik. Naponta meglátogat valamelyik. segítenek mindenben. Egyszóval, mi nem szorulunk segítségre, de boldogság, ha másoknak örömet szerezhetünk. Panaszom persze, nekem is lehetne. 10 ledolgozott évemet nem számítottak be a nyugdíjba. _ •> — A férjem nagyon félt a közös gazdálkodástól. A 15 hold földet, a lovakat, a gazdasági felszereléseket én vittem be a kis tel ki I. típusú tszcs-be, a párom elment cukorgyári munkásnak. Megegyeztünk: ki-ki teszi a maga dolgát, de egymás munkahelyére nem teszünk megjegyzéseket. Én ugyanolyan szorgalommal dolgoztam a tszcs-ben, mint odahaza: 11 éves koromtól dolgoztam a földeken, a cséplőgépnél, vállvetve a férfiakkal. Soha nem féltem a munkától: 10 évig maradtam a tszcs-ben, ezt a 10 évet nem ismerték el. Aztán mentem át a Lenin Tsz-be. Életem legszebb szakasza volt, melyet itt a kisborjak nevelésével töltöttem. Jó munkámat a Munka Érdemrend bronz fokozatával és több más kitüntetéssel ismerték el. Sok buktató és küzdelem várt Sarkad-Feketeéren a parasztságra, akik az országban elsőnek léptek a szövetkezés útjára. Több megbecsülést érdemelnének . . . Ary Róza Drága takarékosság D népgazdaság szűkös erőforrásaira hivatkozva, ma sok mindent félpénzzel szeretnénk megoldani, nincs normális keret semmire. S vajon holnap lesz-e pénz a ma elmulasztott, takarékosan megoldható feladatokra, melyek akkor bizonyára többet követelnek a büdzséből, mint ma? Kétlem, hiszen holnap is takarékoskodni kell! A legimpozánsabb szó mögé bújva, ma úgy toljuk magunk előtt gondjainkat, mint télen a hóeke a havat. Csakhogy a hóra jön a jó idő, a tavasz és elolvad, gondjaink pedig megmaradnak, túlélnek vala- mennyiőnket, kinek-kinek bosszúságot okoznak. A holnap tornyosuló gondjait abban látom, hogy mai élet követelte feladataink megoldására nem vállalkozunk. Takarékoskodunk. Olyan költségek vállalásától ódzkodunk, melyekért eddig minden évben fizettünk. Az idén viszont megkaptuk az első igazán szép törlesztést. A márciusban levonuló árhullám nem tett különösebb kárt a megye gazdaságában. Nem tett, mert a Körösök védvonalaira az utóbbi évtizedekben 827 milliót költöttek és 3,5 millió köbméter föLddel erősítették meg a gátakat, több ezer műtárgyat azokba beépítve adták meg a Körös-völgy népének biztonságérzetét. Nagy árat fizettünk ezért, de így ezzel a megoldással a védekezésre, a biztonságra mégiscsak a korábban keletkezett károk töredék részét fordítottuk. Ezt a példát tulajdonképpen azért hoztam fel, mert napjainkban, amikor az időjárás rendkívül kegyetlen hozzánk, a belvízzel, az ellene való védekezéssel :— egykét településtől eltekintve — semmit sem törődnek. Sőt, a költségvetés ezen részét alaposan megfaragták. Ezért elmaradtak a belvízelvezető csatornák tavaszi tisztításai. A felújítások, és sajnos a mentés is, ahol ezt a legnagyobb nemzeti kincs, a termőföld védelme megkövetelte volna. Az utóbbi negyven évben olyan megfigyelésekre tehettünk szert, aminek alapján szinte bekötött szemmel is tudjuk, hogy egy normális kitavaszodás során melyik szivattyútelepet kell üzemeltetni, talán még azt is megmondva: mennyi üzemórán át. Ez a megfigyelés csak a normális kitavaszodásra vonatkoztatható. Tudjuk, hogy ez a mostani tavasz rendhagyó. Márciusban csaknem kétszer annyi csapadék hullott, mint általában szokott. Megleltek a belvízelvezető csatornák, melyekben most már január óta olyan magas a víz szintje, hogy azok bármikor kiönthetnek. A korábbi években elrendelt „takarékosságnak” — hiszen a legveszélyesebb csatornaszakaszokon a karbantartásokkal megkéstek, illetve el sem végezték azokat — most isz- szuk a levét. Mindenki a vízügyet emlegeti, pedig nem ott a hiba. Mások készüléke kapcsolt ki a töméntelen lakossági jelzésekre azzal, hogy ilyesmire nincs egy fillér sem. Azaz valami csak van, de ez a valami még csak egy normális életfeltétel biztosításához sem elegendő. A vízügy rendbe tette, sőt legtöbb helyen automatizálta a szivattyútelepet. Olyan befogadókat épített, melyek nagy biztonsággal és gyorsasággal vezetik le a környék fölös vizét. A baj ott van, hogy a főbb befogadókba torkolló csatornák eliszaposodtak, felverte a csatorna fenekét a nád és a gyékény, ami miatt a víz csak pang a területen. Amíg a vízügy szervezte a belvízvédekezést, társulatok gondozták az alsóbb rendű csatornákat, a maihoz hasonló panaszok nem fordultak elő. Akkor a helyi tanácsok is csak kihasználták a kínálkozó lehetőséget és ha baj volt, riasztották a vízügyet. Most viszont tudunk csatornákról, melyeket elkészültük óta — 10-13 éve — egyszer sem takarítottak meg a nádtól, gyékénytől, iszaptól, s a mélyebb pontokra épített területek évek óta úsznak a sárban, a vízben. E ben az egész ügyben az a bosszantó, hogy minden településen megvannak a kritikus pontok, azok a helyek, amelyekre, ha odafigyelnének, különösebb gond nélkül válthatna az idő télből tavaszra. De az a sorozatos átszervezés és átrendezés, melynek tanúi, kárvallottjai lehetünk, azt tanúsítja, hogy a feladatokhoz mindig újra és újra fel kell nőnie egy nemzedéknek, hacsak nem veszi át azokat a hasznos tapasztalatokat, melyeket elődei a vízzel kapcsolatban gyűjtöttek. A világ változhat. Gondolkozhatunk dolgainkról újszerűén és a korábbitól eltérően. De vannak dolgok, melyek nem változnak. Ilyen a víz természete is: partnak nem folyik, hiába erőltetjük. Amióta a világ világ, a víz mindig a magasabb pontról tart a mélyebb részek felé. Ez a csatornázás lényege, amin nem szabad takarékoskodni. D. K. Növekvő angóragyapjú-export , Több mint tíz százalékkal növeli idén a gyapjúfelvásárlást a budapesti székhelyű Hungangóra Angóra- gyapjút Termeltető és Értékesítő Egyesülés, és ily módon 4,5 millió dollár árbevételre számít a konvertibilis elszámolású piacokon. öt évvel ezelőtt tíz termelőszövetkezet alakította az egyesülést, amelyhez azóta állami gazdaság is csatlakozott. A külpiacon keresett, jó minőségű gyapjút adó angóranyúl-állomány taggazdaságaikban és az általuk szervezett kistermelőknél ez idő alatt csaknem megötszöröződött. 1987-ben 125 tonna gyapjút exportáltak, és négymillió dollár árbevételre tettek szert. Az idén újabb három termelőszövetkezet csatlakozott az egyesüléshez, és így már ezek is részesülnek abból a szolgáltatásból, amelyet a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem kaposvári állattenyésztési karán megalakult magyar—NSZK angóranyúl- tenyésztési kft. nyújt. TERMELŐSZÖVETKEZETEK, Állami gazdasagok, FIGYELEM! A gyomaendrődi Győzelem Mgtsz gépműhelye rövid határidőre garanciával vállalja a mezőgazdasági erőgépek, földmunkagépek nagyméretű gumiköpenyeinek szúrt, vágott sérüléseinek javítását, TIP-TOP-technológia alkalmazásával. Bővebb felvilágosítás és megrendelés a következő címen: Győzelem Mgtsz, Gyomaendrőd, termelési központ, gépműhely. Tel.: (67) 31-868. Telex: 83-429. Ügyintéző: Molnár Endre.
