Békés Megyei Népújság, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-19 / 67. szám
1988. március 19., szombat NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET Manapság a mozikban... A Legártatlanabb nézőből is könnyen lehet magányos tömeggyilkos vagy potenciális áldozat, csak be kéül ülnünk a moziba és engedni az őrületes mennyiségű információhalmaz csábításának. Boldogan bedőlünk a vászonról lelépő machinációknak: kezdjék ki személyiségünk legbizonytalanabb pontjait, ha tudják! A hetenként újra jelentkező agresszív filmek fesztiválja a legváltozatosabb menüvel csalogatja többmilliós rajongótáborát, normálisakat és deviánsakat egyaránt. Végre „kiélhetjük” a bennünk lappangó ördögi ösztönök felgyülemlett feleslegét, mindössze azonosulni kell Cobrával (ha képesek vagyunk rá!) és a sötétség leple alatt, a vetítőgép sejtelmes fényének villódzása közepette lecsaphatunk mindennapi ellenségeinkre. Szerencsére az erőszakfilmek többsége után „énünk” játszi könnyedséggel változik vissza önmagává, hiszen deviáns legyen a talpán, akire katartikus mélységgel képes hatni az „igazságosztó” Cobretti egy-egy primitív pszeudo-attitűdje. A Cobra-filmek különösebben nem károsak, csak igénytelenül megcsinált (de kitűnően menedzselt) kommersz- filimek, melyeken lehet izgulni. néha nevetni és tetszés szerint undorodni. A békéscsabai közönségnek ritka szerencsében volt része a közelmúltban: egy hét Cobra-invázió után, rögtön alkalma volt Scorsese kondicionált lidércnyomásának megtekintésére is. Ragyogó alkalom a megmérettetésre! A Cobrában alig másfél óra alatt közel kétszáz embert küldenek a másvilágra a legrafináltabb gyilkosságok közepette. Mindez mégsem borzolja fel úgy Igazából az idegeinket, talán olyan gépiesen történik itt a halálosztás, hogy tudatunk képtelen azt egzisztenciálisan felfogni, és csak a „dolog” technikai végrehajtása köti le figyelmünket. A Lidérces órákban mindössze két haláleset van: Marcy öngyilkossága az egyik, amit tulajdonképpen a kamera nem is mutat meg. Viszont élesben láthatunk egy New York-i éjszakai jelenetet: egy rikácsoló asz- szony hidegvérrel és több lövéssel leteríti férjét. Mindez Paul Hackett közvetlen közelében játszódik le, aki csöbörből vödörbe menekülve éli át élete legrázósabb éjszakáját. Valahogy az abszurd kihívása — minden erejét összeszedve — meg akarja dolgozni szürke kis hősünket, az ártatlan számítógép-programozót. Mivel hívta ki maga ellen a sorsot? Talán azzal, hogy munkaidő után elszökve az otthon unalmas és magányos falai közül, egy gyorsbüfében a kiéhezett olvasó izgalmával mélyed! bele Henry Miller hírhedt Ráktérítőjébe, egy kávé és egy hamburger társaságában. A rémálomba illő pechsorozat elindítója is ott ül a büfében. Marcy, a furcsán érzéki lány — ő is a végtelenségig rajong Miller könyveiért, a Szexusért, a Plexusért és a Nexusért, de legjobban a Baktérítőért és a Ráktérítőért. Miller és Marcy. Ez lenne hát Paul vesztének kezdete? A baljós előjelek után bizonyossá válik a kafkad hangulat, csak Pault nem megrágalmazhatta az a bizonyos „valaki”, hanem megátkozhatta. Haladunk a korral. Joseph K. még töpreng, Henry Millernek már 1943ban gyomorégése van New York láttán, Martin Scorsese, a „Little Italy” fenegyerek filmrendezője pedig fcb. ezt mondaná, ha nem utálna nyilatkozni filmjeiről: — öregem, sehol sincs biztonság, ha kilépsz otthonról vagy a munkahelyedről, akkor életed egy gipszből készült sajtos tekercset sem ér már. Paul Hackett pedig pont. erre a sajtos tekercsre vágyott, és egy lányra, aki más, mint a többi (épp ezért veszélyesebb is). A film közepére már Paul is rájön a műsütemény titkára, ezért aztán nem is fogadja el a váratlanul felbukkanó ajándékot. Scorsese útón-útfélen zavarba ejt bennünket. Tragikomédia? Nem, a film semmilyen kategóriába nem sorolható, vagyis műfaja: mozihamburger á la Scorsese. A remekműgyanús alkotások — akárcsak ez is — nehezen skatulyázhatok be, de egyáltalán szükség van er- re(?), hagyjuk meg a címkézés örömeit a rendszerező esztétáknak. A Lidérces órákban fantasztikus intel- lektualizmussal keveredik a klasszikus geg és a hátborzongató tragikum, ugyanakkor a film verbális világa is olyan poénokat és utalásokat hordoz, melyeket nem léhet figyelmen kívül hagyni. Jellemző, hogy Scorsese a film két legdrámaibb helyzetét milyen grandiózusán építi fel! A Terminál bárba belépő két totális agressziót sugárzó férfi balhé helyett „gyöngéd szerelmeskedésbe” kezd a pultnál, a másik oldalon a tulaj épp most kapja telefonon a lesújtó hírt: Marcy, a barátnője öngyilkos lett. Miközben a tulaj tehetetlenül veri a pultot és a háttérben Paul hasztalan igyekszik magyarázatot adni a történtekre, a homoszexuális pár anyáskodó gyöngédséggel vigasztalja mindkettőjüket. A f ilmnek nem ez az egyetlen olyan jelenete, amelyre a néző képtelen adekvátan reagálni; nevessek, sírjak vagy felháborodjak? Az egyik utolsó jelenetben aztán ismét remekel a rendező : meggyötört főhősünk a kihalt Berlin-klubban végső elkeseredésében felkéri a klub egyetlen vendégét, egy korosodó, csupa sebhely szobrászművésznőt. Lágy dal szól a wurlitzerből. A meglepett hölgy csodálkozva kérdi az elcsigázott fiatalembert: — Dehát, tulajdonképpen mit akar? Erre Paul sírva kiáltja: — Én csak élni akarok! Ebben a pillanatban a zenegépből áradó dalszöveg így szól: — Csak ennyi az egész? Csak ennyi! Vagy sokkal több?! Scorsese nem adja alább, ő csak ilyen iszony- tatóan felkavaró módon tud szórakoztatni. Persze lehet, hogy ez a film csakis olyan sznobokat képes elbűvölni, akik esetleg nem szívlelik a lányos előnevű Cobretti furcsán megideologizált önbíráskodásait. Érdekes, a Stal- lone-film véres hullahegyei nem váltanak ki olyan ellenszenvet és apátiát, mint a Lidérces órák elvont létbizonytalansága, ez is azt jelzi, hgoy a Cobra hatásmechanizmusa nem működik, az ott kiváltott agresz- szivitás kínos nevetések árán a Scorse-film megértésekor tudatosul bennünk. A Lidérces órák hamburger-mozi: szakmai tökéllyel használja Hitchcock, Truffaut és Spielberg nyelvét, játszik velük, ahogy játszik a kor valamennyi adott vizuális lehetőségével, játszik a kon- zum társadalom kultúr-szno- bizmusával és játszik a nézővel is, aki a film valamennyi információs csatornáján keresztül arról értesül, hogy a jóléti társadalom extra-mechanizmusában semmivel nincs nagyobb biztonságban, mint az indiánok cölöphöz kötözött fehér foglya. Valószínűleg Scorsese alkotása az utóbbi évek legigényesebb szórakoztató mozija, mely filozofikus hajlamaival együtt még a filmklubokban is megállná a helyét. Azt mondják, nő az erőszakhullám a mozikban, bezzeg a tévében és a rádióban csak operettek mennek, az újságokban és a könyvekben csak ételrecepteket olvashatni, a rendőrségnek gyakorlatilag megszűnt a dolga, mert angyalok szálltak a földre; Moszkvában, New Yorkban és Budapesten évek óta egyfolytában csak Walt Disney-filmeket vetítenek ... Számtalan tanulmány elemezte már az erőszakfilmek túlzott „fogyasztásának” káros pszichés következményeit. Ügy látszik, már ezek a filmek is élvezeti cikkekké válnak lassacskán, tehát túladagolásuk esetleg komoly veszélyeket jelenthetnek számunkra. Azonban a hazai helyzet talán még nem is. olyan vészes, a magyar filmszínházak agresszió-kisugárzása ártatlanabb, bármely más médium hasonló jellegű tevékenységénél. Scorsese vagy Peckinpah filmjei igen magas esztétikai-filozófiai szinten tudósítanak az emberi természet és szellem paradoxonjairól, így ezek csak ösztönszerű lereagálása lehetetlenné válik a normális néző számára. De Cobra sem lesz pszichopata- lógiai esetek okozója. Az egyik szupersztárt rövid időn belül törli emlékezetünk, hogy átadja a helyét a következőnek, így aztán nem is igen rögzülhetnek olyan élményszerűen bennünk ezek a papírmasé figurák, mint a peches számítógépprogramozó fiatalember, aki gipszszoborként érkezik szédítő kalandsorozatának végére. Máthé Ferenc — Corvin Nem először fordul elő, hogy a lapban, bizonyára véletlenül, Corvin helyett Korvint olvashatunk, amikor a csabai belvárosból a Lencsési-negyedbe vivő útról, a Corvin utcáról van szó (legutóbb a március 8-i számban). Pedig hát, mondanák öreg corvinkai szomszédaim: taki velki különbség! A régi csabai négy elemit (meglehet szlovák és egyházi, ráadásul esetleg tanyasi iskolát) végző tót atyafiak még tudták, mi a különbség Korvin és Corvin közt. Csakis ezzel magyarázhatom, hogy a csabai első kerület (hajdanán Kastélyi tized, kastélyi kerület, vagy csak egyszerűen „Kastély”) szlovák helyneveit még ismerő helybeliek Corvinkának hívják a Corvin utcát. Vizsgázva történelemből, s magyar nyelvből (helyesírásból) is. Ugyanis ez a Corvin utca név Corvin Jánosra, a nagy Corvin, Hunyadi Mátyás fiára, a kis Corvinra, Corvin Jánosra utal. S a „kis Corvin”, a Corvin-fi magyaros becézése a Cor- vinka. Az is igen tanulságos, hogy a minden valószínűség szerint igen régi magyar Corvinka nevet a csabai szlovákság eme utcanévben megőrizte. A csabai tót atyafiak vagy a négy elemiben tanulták (meglehet, nem végezhette el a négy elemit az a csabai szlovák gyermek, amelyik Korvint írt Corvin helyett), vagy öreganyjuk, a mamóka mesélte, hogy élt itt a szomszédban, Gyulán egy Corvin János nevű uraság, aki a mi igazságos Mátyásunknak volt a fia, s hogy ennek a mi Corvinkánknak az emlékét őrzi az alvég! Fő utca (Kas„Marcy, a furcsán érzéki lány..(Rosanna Arquette a Lidérces órák-ban). • Szokolay Zoltán versei: Tarts ki de jaj tudunk-e énekelni még kérdezte ötven éve R. M. most hó helyett kövér korompihék szállonganak segíts szerelmem búgja a videoklip hőse fülönfüggője műribizlifürt éjét a békebárban töltse ne ahhoz nyúljon aki már kihűlt torlódj tömeg jut minden húsba hús ököl csap állón vagy petárda és épülhet tovább a csúcsra csúcs érzések technológiája csak hívjon föl egy titkos számot és annyit mondjon gyorsan fityfiritty és bonganak és .bomlanak az álmok és pénzt hullajt egy óriás dülmirigy s a trikolórt is szöszke kiscsibék hozzák erőltetett menetben de jaj tudunk-e énekelni még kérdezte ötven éve R. M. S ha üveglapok közé szorítva örizM nem volt és nem lesz pillanatokat csavart szervákat visszaadogat tűri hogy hulldogáljon rá az ónix képzeletébe gyakran másik nőt visz kucorog kuncog piros pad alatt kurrogva kopaszt játékmadarat őt ábrázolja minden égi kődísz nevét kiáltja minden mágia s ha egyszer jóhírt hall a rádióban és nem gyanakszik arra hogy valótlan vonatra száll az üres állomáson ablakhoz ül hogy biztosan kilásson de nem kell többé exponálnia tély utcától a körgátig terjedő szakaszának ez az) újabb neve. Corvin, Korvin. Mondhatnánk, semmi az egész. Biztos? Bizonyos, hogy mindegy, Kossuth-ot avagy Kosút-ot, Batthyány-t, vagy Battyányi-t, az aradi mártír Dessewf- fy helyet Dezsőfi-t írunk? Azok a régi jó tanítók tudták: a legelsők között azt kell megtanulniuk a gyermekeknek, hol élnek. Ha már állt a középkori Csaba urának, Ábrahámffy- nak az itteni kastélya — a helyi néphagyomány ma is úgy tartja, hogy az Ábrahámffy-kastély a Kastély utcá- ' ban volt —, a kis Corvin János Gyuláról az ország belsejébe tartva a Lencsési országúton haladva, Csabán ke- resztülmenve bizonyára megszállt az udvarházban — meglehet, a másik két Hunyadi sem kerülte el... Igen, a város e fertályán sűrűsödnek a történelmi jelentőségű és hangulatú helynevek: Kastély, Corvinka (Corvin), Lencsés-ér, Lencsési út... Vagy éppen a lassan beteme- tődő, a város újraalapításának korát idéző Sánc; a fogyó Kastélyi-szőlő. Érdemes lenne védetté nyilvánítani őket. Vagy legalábbis; békén hagyni. Megváltoztatjuk a sok százéves neveket, ám úgy látszik, a nép nyelvérzéke még ép. Így aztán kinevezhetjük a legalább félezer éve Lencsési útnak nevezett Lencsési út környéki negyedet József Attila-lakótelepnek, a helybélieknek megmarad annak, ami: Lencsésinek. Ahogy a Corvin utca, a mi kedves Corvinkánk is. Amelynek párja a Kastély utca, ahol tán még ma is áll Achim L. András szülőháza, anélkül, hogy tábla emlékeztetné az új csabai polgárt, hol is él. A Corvin utca a legszebb csabai helynevek egyike. Megérdemli tiszteletünket. Sarusi Mihály
