Békés Megyei Népújság, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-01 / 51. szám
1988. március 1., kedd I? I jUUktiTcj Kedd „Látszerésznapok kezdődtek tegnap a fővárosban” — hallottuk a hírt a rádióból. Azt is elégedetten vettük tudomásul, hogy az új látszerészrende- let alapján a jövőben is rendelhetnek szemüveget az erre kiképzett szakemberek a számitógépes szemvizsgálat segítségével. Másfél éves optiometrista képzés során sajátítják el azokat az ismereteket, amelyekkel a szemorvosok válláról levehetik a terheket, valamelyest enyhítve a szakrendelők zsúfoltságán. A szemüvegre rászoruló emberek 60 százaléka ugyanis ellátható a segédeszközzel ilyen vizsgálati módszer segítségével. A tv „digidoki” reklámjában már régen hallottuk, hogy fejlődő megyeszékhelyünkön is igénybe vehető a szolgáltatás. Akkor megírtuk, hogy a ihír nem valós. Optikusainktól azóta sem kaptunk biztató híreket. így azután november 15-től hónapról hónapra csak lessük, várjuk a kompjuteres szemvizsgáló berendezést, de az csak nem akar megérkezni. Pedig a „viharsarki" szemüvegesek is szeretnének tisztán látni... b. zs. „Kemény” lapok „Kemény itt az élet” címmel jelenik meg a békéscsabai Kemény Gábor Szak- középiskola diáklapja. A legutóbbi számban megismerhetjük az iskola KISZ- életét, olvashatunk a tavalyi építőtábori élményekről, és az idei gólyabálról is. Talán a legérdekesebb Pallag Róbert Ejtőernyős című írása, amelyben sokunk előtt ismeretlen világot tár fel. Lehet, hogy ezután sem leszünk sportejtőernyősök, de ismeretekben gazdagodunk. A szakközépiskolában ebben a tanévben vasútüzemi ágazat is indult. Az ágazat első osztályosai írják és szerkesztik tanári segédlettel a „Szárnyaskerék” című újságot, melyből november óta már három szám is napvilágot látott. Ügy tűnik, hogy a 14-15 éves szerzőknek, bizonyára életkorukból adódóan, még nincs önálló véleményük. Reméljük, egy-két év múlva ez kialakul, és majd le is írják. Ennek ellenére úgy véljük, a diáklapok színesítik az iskola hétköznapjait, hiszen egy-egy újság megjelenése esemény a tanulók életében. (molnár) Uj igazgató a Köjálnál Az idén huszadik esztendeje annak, hogy dr. Maurer József igazgató főorvosa lett a Békés Megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomásnak. Egészségügyi állapotára való tekintettel nyugállományba vonult, utódját belső előléptetés útján nevezték ki. Tegnap, február 29-én délután dr. Becsei József, a megyei tanács elnökhelyettese jelenlétében összdolgo- zói értekezleten dr. Rácz László megyei főorvos ismertette a szakmai felügyelettel egyeztetett döntést, az új igazgató dr. Bereczky Aranka lesz. Az igazgató főorvos 1970-ben kapott orvosi diplomát, majd a gyulai járványügyi szolgálatban dolgozott 1976-ig. Ekkor került a Békés Megyei Köjálhoz, ahol 1977-től igazgató- helyettes. Jelenlegi kinevezése, az előírások alapján meghatározott időre, 4 évre szól. Gyerekek a híítöházban Gyorsan folyik a „babfolyó” a szalagon, ügyeskednek a gyerekek Fotó: Fazekas Ferenc Sokszor hallunk szép eszméket a munkára nevelésről, de az igazán jó módszer a gyakorlat. A Békéscsabai Szabó Pál Téri Általános Iskola 7. b osztályos tanulói az egyik édesapa jóvoltából mostanában próbálgatják a nem túl nehéz, de azért mégiscsak fizikai munka sikereit, a közös ténykedés örömeit. A Békéscsabai Hűtőház és az iskola közötti szerződés tette lehetővé, hogy heti egy alkalommal Dankó Pálné osztályfőnök elviheti kis csapatát 3-4 órás „műszakra” a gyárba. — A gyerekeknek egészségügyi könyvük is van, az előírásoknak megfelelően jöhettek hozzánk dolgozni — tájékoztat Fodor József művezető. — Sok a munkánk, örülünk a gyerekek szorgalmának. A fagyasztott zöldbabból válogatják ki a gyommagot, szárvéget. Óránként 648 kg-ot néznek át a szalag mellett. Tegnap voltak negyedszer, a hatodik alkalommal már névre — KÖNYVTÁRNYITÖ. Tegnap délután 2 órakor — minden különösebb ünneplés nélkül — megnyitották Békéscsabán, az Orosházi úton szóló bérjegyzék alapján veheti ke fel a keresetüket. Gondolom, ez a munkakapcsolat hosszú időre szól, legalább a nyolcadik elvégzéséig. — Holnapra nincs sok ta- nulnivaló — mondja az osztályfőnök. — Máskor hét végén jövünk dolgozni, pénteken vagy szombaton, most az iskolai farsang miatt programoztuk át a munkát. Teljesen önként járnak a gyerekek, a 27-es osztálylétszámból 20-25 mindig itt van. Faggatjuk Jancsit, Ancit, Terit, Katit, Hajnit és a többieket, mi lesz a keresetük sorsa? Egyikük farmer- anyagra szánja („anyu megvarrja nekem”), másikuk kazettára, a harmadik zsebpénznek vagy az iskolai kirándulásra („könnyebb legyen apuéknak”). Két közös céljuk is van a közösen keresett pénzzel; egy részét az iskolai úttörőtábor építésére ajánlják fel, no és együtt elmennek majd fagyizni a Márvány cukrászdába is ... B. Zs. a felújított fiókkönyvtárat. A megszépült kis intézmény ezentúl hétfőtől péntekig 14 és 18 óra között várja az olvasókat. Tortával köszöntötték Gyulán, a SZOT-Medosz gyógyüdülő dolgozói az egyik beutalóval ott pihenő házaspárt. Laki Béla és felesége ugyanis itt ünnepelte házasságuk 57. évfordulóját. Az egyébként kitűnő egészségnek örvendő budapesti nyugdíjas pár hölgy tagjának azonban még egy nem mindennapi élményt nyújtott a Gyulán töltött két hét. Nyolcvan éve tartó víztől való félelmét legyűrve — szakedző segítségével i— megtanult úszni... Fotó: Sarkad! László Vonalban voltunk Tegnap, ahogy azt már korábban hírül adtuk, vonalban voltunk a vám- és pénzügyőrség munkatársaival. A kérdésekre dr. Molnár István pénzügyőr őrnagy, Höss Antal százados és Tóth Károly alhadnagy adták a válaszokat. A kérdések legtöbbje a nyugati vásárlásokkal volt kapcsolatos. Kérdezték, lehet-e hűtőládát áthozni Jugoszláviából, lehet-e kolbászt küldeni Kanadába, lehetséges-e az NSZK- ból nagy értékű fuvolát hazahozni, szabad-e a csaknem 20 ezer forintos valutakeretet egy nap alatt elkölteni? Ilyen és hasonló kérdésekre kaptak választ olvasóink. Az érdekesebb kérdésekre a jövő héten hétfőn, március 7-én visszatérünk. Könyvtári jegyzések 1987/3 A Békés Megyei Könyvtár kiadványa, a Könyvtári jegyzések legutóbbi számában közlik dr. Gellér Fe- rencné A helyismeretihelytörténeti kutatás és tájékoztató apparátusa című előadását, mely az elmúlt év őszén hangzott el Szana- zugban, öt megye könyvtárosainak regionális továbbképzésén. A szerkesztők ígérete szerint a következő számokban további, közérdeklődésre számot tartó előadásokat is — melyek ekkor hangzottak el — közölnek ebben az évben. Havasi Istvánná a 30 éves gyulai, máriafalvai fiók- könyvtár történetét eleveníti fel írásában. A Könyvtári jegyzések Ablak című kitekintő rovatában most Linda Crismond: A jövő köz- művelődési könyvtárai szolgáltatása (Library Journal, 1986. nov. 15 ), valamint Jiri Sedlák: A tájékoztató könyvtárosoknak az információfelhasználókhoz való kettős viszonya (Ctenár, 1987. 10. sz.) című cikkeit ismertetik kivonatosan. Költő Nagy Imréről, a Sárrétudvariban született nincstelen földmunkásról, akinek verseit többek között Püski Sándor is kiadta, s teljes munkásságát, a róla szóló irodalmat feltáró bib- lográfia elkészítését a Sárréti Múzeum szorgalmazta — Balogh Ferenc tollából olvashatunk. HÍREK MA: ALBIN NAPJA A Nap kél 6.25 — nyugszik 17.28 órakor A Hold kél 15.11 — nyugszik 5.50 órakor ÉVFORDULÓ Százhetvenöt éve született Reitter Ferenc (1813—1874) mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A Mérnöki Intézetben végezte tanulmányait 1833-ban. Ezt követően néhány évigaz országos építészeti főigazgatóságnál dolgozott, s több mint egy évtizeden át részt vett a Tisza és a Maros szabályozásával kapcsolatos térképezési, illetve vízműta- ni munkálatokban. Legje-' lentősebb alkotása a budapesti rakpartok terve és megépítése. 1861-ben ő dolgozta ki a főváros építési ügyrendjét és szabályait, a budai vár, valamint a város rendezésének és szépítésének tervét. IDŐJÁRÁS Téli Kupa lövészverseny Lehetne több találat... Fotó: Kovács Erzsébet Az MHSZ békéscsabai városi vezetősége évek óta februárban rendezi meg a területéhez tartozó honvédelmi klubok légfegyveres lövészversenyét, Téli Kupa elnevezéssel. Az ideit az elmúlt hét végén Mezőmegye- ren, a művelődési házban tartották meg 31 csapat részvételével. (A klubok 2 felnőtt, 2 ifjúsági és 2 úttörő versenyzővel nevezhettek be.) A megméretés előtt megemlékeztek a Magyar Honvédelmi Szövetség megalakulásának 40. és a szovjet Vörös Hadsereg megalakulásának 70. évfordulójáról, ezután megkezdődtek a versenyek. Akik már teljesítették a feladatokat, azok sem unatkozhattak, a művelődési ház helyiségeiben különböző szórakozási lehetőségeket biztosítottak számukra. A vetélkedésben a legjobbnak a békéscsabai 611. Számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet csapata bizonyult, s mivel immár harmadszor lettek — egyfolytában — elsők, végleg övéké lett a kupa. Emellett elnyerték a Békés Megyei Állami Építőipari Vállalat által felajánlott első díjat is. Második helyezést a Kner Nyomda gárdája ért el, ők a békéscsabai városi KISZ- bizottság díját kapták. A harmadik helyen a kondorost honvédelmi klub végzett, s a Kner Nyomda KISZ-bi- zottságának díjával térhettek haza. — AZ ELEKI LENIN Termelőszövetkezet és a helyi művelődési ház még az elmúlt év őszén indította négy- fordulós közművelődési vetélkedő-sorozatát. A szóbeli döntőn kilenc, 5-5 tagú brigádcsapat vesz részt, amelyet március 3-án, csütörtöDnyakönyvi hírek B£K£S 1 i Születések: Varjú Tamás és Kovács Irén fia Tamás, Szabó László és Békési Angéla Mária leánya Angéla (Bélmegyer). Halálesetek: Nagy Imréné Apáti-Nagy Sára, Szalontal Istvánná Lipcsei Erzsébet, Dávid Lajos. SARKAD Házasságkötések: Farkas Zsuzsanna és Boldog Sándor. Halálesetek: Tótb József, Varga József. kön délelőtt 9 órakor rendeznek meg a művelődési ház nagytermében — A GÁZ Békéscsabán mért fűtőértéke tegnap 34,67 MJ/ normálköbméter volt. (Az alapadat 34,8 MJ normálköbméter.) Az adat tájékoztató jellegű. Felvételre keresünk korszerű hidraulikus kotrógépeinkre építőipari nehézgépkezelőket, valamint villanyszerelő szakmunkásokat. Elsősorban fiatal szakemberek jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet: KEVIÉP Főépítés-vezetőség, Békés, Verseny u. 4. szám alatt, személyesen. A meteorológiai tél utolsó napja — legalábbis ,a megye- székhelyen — ízelítőt adott az elmúló (?) tél szépségéből: a déli órákban hatalmas pelyhek- ben hullott a hó. Fél óra alatt 2— 3 cm vastag hótakaró keletkezett, ami azonban hamarosan el is olvadt. Szarvason csupán reggel figyeltek meg! hószállin- gózást. A hőmérséklet reggel fagypont körül, kora délután 3— 4 fok között alakult — kaptuk a tájékoztatást Torda Lajostól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás az országban ma estig: általában erősen felhős lesz az ég, többfelé várható csapadék, többnyire hózápor, havazás, de délen és keleten eleinte eső, havas eső. A nyugati, északnyugati szél többször megélénkül, néhány helyen megerősödik. A szélvédett helyeken hajnalban átmenetileg köd képződhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és mínusz *5 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Hírügyeletünk 19 óráig hívható; a tele- A'V QCf) fonszámunk: • Z/HvDU Hírügyeletes: Nemesi László Áremelés A Tungsram Rt., valamint a Mosonmagyaróvári Fémszerelvénygyár és a forgalmazó kereskedelmi vállalatok tájékoztatják vásárlóikat, hogy az importból származó alapanyagok — már tavaly bekövetkezett — jelentős drágulása miatt a Tungsram által gyártott fényforrások árai március 1-jétöl átlagosan 4,8 százalékkal, a MOFÉM fémszerelvényeinek árai átlagosan 15 százalékkal emelkednek. — BÉKÉSEN, a napokban tartott népfront-bizottsági ülésen értékelték a Fogyasztók Kiváló Boltja verseny eredményeit. A benevezett tíz egység közül a Békés és Vidéke Áfész 53. számú ABC- boltja, a 29. számú ABC-kis- áruház, a 38. számú szerződéses élelmiszerbolt, valamint az Élésker 515. számú élelmiszerboltja kapott elismerést. — VONATPÓTLÓ AUTÓBUSZOK. A MÁV békéscsabai körzeti üzemfőnöksége értesíti az utasokat, hogy vágányzári munkálatok miatt Tiszatenyő és Mezőtúr között március 2—4-én 10 órától 14 óra 20 percig; Székkutas és Orosháza között a jelzett napokon, valamint március 7—10-én 9 órától délután fél 4 óráig; Mezőtúr és Szarvas között pedig március 5—7-én 8 órától 15 óráig az utasforgalmat vonatpótló autóbuszokkal bonyolítják le. A buszokon a vonatra megváltott menetjegyek az érvényesek. Március 2-án és 3-án Budapest Tfyugati pályaudvarról 12 óra 30 perc helyett 12 óra 55 perckor indul a gyorsvonat. A Mezőtúr-Szarvas közötti vágányzár idején Pusztabánréve és Halászlak megállóhelyek utasforgalmát szüneteltetik. Bővebb felvilágosítást az állomásokon adnak.