Békés Megyei Népújság, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-30 / 76. szám

1988. március 30., szerda Kádár János kedden a Központi Bizottság székházában megbeszélést folytatott Harilaosz Florakisszal, a Görög Kommunista Párt KB főtitkárával. A képen: a megbeszélés előtt Maróthy László Moszkvába utazott Maróthy László, környezetvédelmi és vízgazdálkodási mi­niszter vezetésével kedden küldöttség utazott Moszkvába, a KGST környezetvédelmi együttműködési állandó bizottságá­nak alakuló ülésére. A KGST-tagországok képviselői a ta­nácskozáson megvitatják az új bizottság feladatait, és meg­határozzák a környezetvédelem és vízgazdálkodás terén folytatott együttműködés továbbfejlesztését szolgáló tenni­valókat. Kormányszávivői tájékoztató a pozsonyi tüntetésről A pozsonyi államellenes tün­tetésnek célja az volt, hogy megzavarja a csehszlovák kor­mány és a Vatikán közötti tár­gyalásokat ,— jelentette ki ked­den Prágában Miroslav Pavel csehszlovák kormányszóvivő. Egyúttal közölte, hogy a tár­gyalások újabb fordulóját ápri­lis fcl-én tartják Rómában. Pavel elmondta, hogy a po­zsonyi tüntetést engedély nél­kül tartották, és a kétezres tö­megben mintegy ötszázj aktív résztvevő volt. A rendőrség 125 embert vett őrizetbe, de senki ellen nem indult vizsgálatj Hazánkba érkezett az NDK miniszterelnöke Willi Stoph, a Német De­mokratikus Köztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke Grósz Károly miniszterednek meghívására kedden a késő délutáni órákban hivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezett. Magyarországi út­jára elkísérte felesége is. A magas rangú vendéget és kíséretének tagjait Grósz Károly, Marjai József mi- niszteretaök-hetlyefttes, keres­kedelmi miniszter és felesé­ge, valamint Horn Gyula külügymiinisatériumi állam­titkár fogadta az NDK és hazánk nemzeti lobogóival díszített Ferihegyi repülőté­ren. Rövidded a repülőtéri fo­gadtatás után Willi Stoph szállásán gzűk körű megbe­szélést tartottak a kormány­fők. A nyílt és szívélyes lég­körű megbeszélésen áttekin­tették a nemzetközi élet idő­szerű kérdéseit, s kölcsönö­sen tájékoztatták egymást országaik szocialista építő­munkájának fő feladatairól. Grósz Károly este a Par­lamentben díszvacsorát adott Willi Stoph és felesége tisz­teletére. A vacsorán a ma­gyar miniszterelnök és az NDK Minisztertanácsának elnöke pohárköszöntőt mon­dott. Szófiában tanácskoztak a VSZ külügyminiszterei Szófiában kedden megtar­totta soros ülését a Varsói Szerződés tagországainak külügyminiszteri bizottsága. A bizottság munkájában részt vett Petar Mladenov, a BKP KB Politikai Bizott- ságánaktagja, Bulgária kül­ügyminisztere, Bohuslav Chnoupek, a CSKP KB tag­ja, Csehszlovákia külügymi­nisztere, Marian Orzechows- ki, a LEMP KB PB tagja, Lengyelország külügymi­nisztere, Várkonyi Péter, az MSZMP KB' tagja, Magyar- ország külügyminisztere, Ős- kar Fischer, az NSZEP KB tagja, a Német Demokrati­kus Köztársaság külügymi­nisztere, loan Totu, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bi­zottságának póttagja, Romá­nia külügyminisztere és Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere. Az üléseken véleményt cseréltek az európai és a vi­lághelyzetről. Különösen nagy figyelmet szenteltek az Európában lévő hagyomá­nyos fegyveres erők és fegy­verzet csökkentésével kap­csolatos időszerű feladatok­nak, és az összeurópai folya­mat további előmozdításá­nak. A külügyminiszteri bizott­ság jóváhagyta munkaszer­veinek a Prágában tartott legutóbbi ülés óta végzett tevékenységét. A miniszterek dokumentu­mokat fogadtak el, amelye­ket szerdán hoznak nyilvá­nosságra. Georgi Atanaszov minisz­terelnök, a BKP KB Politi­kai Bizottságának tagja este vacsorát adott a külügymi­niszterek tiszteletére. <53* riEH3EHCKAfl A # nPABflA írta: II katonák Nyugatra mentek... Vaszilij Jakovlevics Sumilin nyugállományú őrnagy, pen- zai publicista önéletrajzi írásaiból közlünk Itt (két részletet. Ezekben a szerző a nagy bonvédő háborúban, valamint a Felvidék (Szlovákia) felszabadításáért vívott harcokban szer­zett élményeit eleveníti fel. pok törtek a magasba. Voltak, akiket telibetaláltak. Minden úgy fortyogott, mint egy igazi pokolban, de a támadók se­rege mégis elérte a jobb partot. Nem könnyű megállapítani, vajon hány percig tartott az átkelés a Dnyeper gyors sodrású vizén. Körülbelül hatszáz méter megtétele után valósággal lerohantuk a németek ál­lásait. Az elkeseredett küzdelem viszonylag rövid ideig tartott. Kizárólag csak a puskákat meg a gránátokat lehe­tett hasznáLni, mert az automata fegyverekbe homok és sár került, s ezért csütörtököt mondtak. Bár jelentős veszteségeink voltak, de a heves támadással sikerült a védekező fasiszták „keleti sáncát” szétzúzni. Kö­zülük sokan elmenekültek. Amint később megtudtuk, Hitler szigorú büntetésben részesítette valamennyiüket: egyeseket el'téltek, másokat büntető-zászlóaljakba soroztak be. Ily módon azután szertefoszlott az acélszilárdságú „keleti sánc” mítosza. I „keleti sánc” mítosza Miután a hitleri csapatok a kurszki csatában vereséget szenvedtek, visszavonultak, de eközben szívósan védekeztek; mindent elpusztítottak és felperzseltek. Hamarosan híre ment annak, hogy a Dnyeper folyónál úgynevezett „keleti sáncot” építettek ki, s így a szovjet csapatok nem tudnak majd áttörni. Erről a fasiszta repülők által leszórt röplapok­ból értesültünk, amelyek a 4. gárdahadsereg állásaira hul­lottak le. A mi 7. légideszant hadosztályunk e magasabb egység alárendeltségébe tartozott. A „bevehetetlen” hídfőállás mítoszát el kellett oszlatni. A kremencsugi övezetben csapataink egy hét alatt előkészí­tették az átkeléshez szükséges eszközöket: a dereglyéket, csónakokat, tutajokat és kompokat. Észrevétlenül dolgoz­tunk, s mindent gondosan álcáztunk. A Dnyeper partján 1943. szeptember 13-ára virradó éjjel a kiindulási helyre vontak össze bennünket. Hajnalban a lövegek és az akna­vetők pergőtüze közepette a támadó egységek hozzákezdtek az átkeléshez. A jeladás után a balpart egy óriási hangya- bolyhoz hasonlított. Csónakunkból, amelyben 11 deszantos katona fogLalt helyet, jobb és bal oldalon kishajók és dereg­lyék, .tutajok és kompok százait lehetett látná; emberekkel, fegyverekkel és lőszerekkel megtömve. A túlsó partról gép- puskatűzzel árasztottak el bennünket. Mindenütt, ahol a lövedékek becsapódtak és az aknák felrobbantak, vízoszlo­Szovjet tüzérségi támadás a magyarországi német állások ellen 1944 decemberében I Tátrában Zászlóaljunk törzse egy magyar faluban állomásozott, amely magas fensíkon terült el. Nem .messze tőle húzódott az előretolt arcvonal. Felkészültünk a támadásra. Le kellett küzdeni a vízi akadályokat, s keresztültömi a folyó nyílt árterületén, kiűzni az ellenséget a sűrűn lakott helyiségből, ahova befészkelte magát. Az egyik reggel azt jelentették, hogy a balszárny táma­dásba ment át... Érdekes, hogy a fasisztákra a 3. román lövészhadtest rontott rá. A gyalogság elszántan harcolt. A könnyűtüzérség gyorsan változtatott a helyzeten, támogat­ván a rohamozó egységeket. Amikor a napnak vége lett, a települést elfoglaltuk. Nem sakkal azelőtt Románia a fasiszta Németország csat­lós állama volt. Ám a szovjet hadsereg hatalmas csapásai­nak következtében kilépett a háborúból. Sőt, mi több, 1944 végétől a román hadsereg a szovjet csapatokkal együtt har­colt a németek ellen, s részt vett a saját, valamint a ma­gyar, csehszlovák területek felszabadításában, . . . Másnap hadosztályunk támadásba lendült. Kevesebb időre volt szükség ahhoz, hogy az ellenség hatalmas erejét megtörjük. A harcok hegyes és erdős terepszakaszokon folytatódtak. A németek szó szerint minden talpalatnyi föl­det szívósan védelmeztek. Mi azonban — ügyesen manőve­rezve, a tüzérség és az aknavetők megsemmisítő csapásaitól támogatva — töretlenül nyomultunk előre. Az összecsapások 1945. január végén már cseh területre terjedtek át. A Tátra és a Fehér-Kárpátok hegyvonulatai megfosztották a csapatokat minden manőverezési lehetőség­től. Ez különösen Liptószentmiklósért vívott csatánkban bi­zonyosodott be. A város elfoglalásával megnyílt az út dél­ről észak felé, a Tátrán keresztül. Felderítésünk megpróbált kerülőutakat keresni. Ha valahol fel lehetett jutni a he­gyekbe, akkor a másik oldalról nem tudtunk leereszkedni. Ezért aztán frontális támadás indult, ami viszont nem ment könnyen. Nos itt, Liptószentmiklós mellett pillantottuk meg első­ként az első vonalban Ludvik Svoboda ezredes csehszlovák hadtestet. Nagy öröm töltött el bennünket, hogy most már nem voltunk egyedül. Ott, Nyugaton pedig a szövetségesek szorongatták a németeket... A Csorba falu felszabadításáért folyó harc előestéjén fog­ságba estek a magyarok, akik elmondták, hogy csapataik nem kívánják elhagyni körzetüket, ugyanis vitájuk támadt a németekkel. Ezért arra vártunk, hogy Magyarország rövi­desen kilép a háborúból... Egyre inkább közeledett a béke. Fordította: Bukovinszky István SZIGORÜ INTÉZKEDÉSEK A BRIT FOGDÁBAN Nagy-Britanniában 40 fog­dában szigorú intézkedéseket vezettek be. Az előzetes le­tartóztatásban lévők többé nem kaphatnak a rokonaik­tól vagy barátaiktól élelmet és italt. Az eddigi előírások ezt megengedték, az előze­tes letartóztatásban lévők még sört és bort is kaphat­tak. A szigorú előírásokat azért vezették be, hogy ne csempészhessenek be kábító­szert a fogdákba. KIRABOLTAK EGY PÁNCELKOCSIT Felfegyverkezett rablók a napokban kiraboltak egy páncélkocsit Londonban, és 750 ezer fontot vittek el be­lőle. Négy gengszter betört a páncélkocsi őrének házá­ba és a feleségével együtt túszként fogva tartották. Reggel ketten elvitték az őrt la munkahelyére, a má­sik kettő addig a feleségét őrizte. Az őr még két kol­légájával átvette a páncél­kocsit, elmondta nekik, hogy milyen helyzetben van, és a páncélkocsit a kijelölt hely helyett egy futballpá- lyára hajtotta. A rablók ott átrakták a pénzt egy ka­mionra, és ismeretlen hely­re távoztak. Előzőleg azon- ban szabadon engedték az őr feleségét. LAKBÉR HELYETT CSONTVÁZ A közvélemény és a rend­őrség értetlenül és megdöb­benve állt egy eset előtt, amely az elmúlt napokban oly élénken foglalkoztatta a lengyelországi Lódz lakóit. Egy háztulajdonosnő türel­mét veszítve bekopogtatott egy lakójának ajtaján, hogy kérdőre vonja a hét éve ese­dékes lakbérfizetés elmu­lasztásáért. Miután senki sem felelt, és az ajtót nem találta zárva, benyitott, s a feledékenynek hitt lakó csontvázával találta magát szemben. Az azonnal meg­indult vizsgálat eddig annyit derített ki, hogy az 58 éves férfit 1981- ben látták utoljára, köz­vetlenül azelőtt, hogy meg kellett volna kezdenie börtönbüntetésének letölté­sét. Hét évig mindenki azt hitte, börtönben van. ezért nem kereste senki, nem ér­deklődtek iránta. Azt nem tudni, hogy a lengyel bünte­tésvégrehajtás hogyan szá­molt el a hiányzó elítélttel, de a lódzi rendőrség szerint a Hitchcock-filmekhez ha­sonló üggyel kapcsolatban sok egyéb kérdés is felme­rült. KONTAKTLENCSÉTŐL — VAKSÁG7 A nem friss vízben tartott kontaktlencsén olyan amőba fejlődhet ki, amely vakságot okoz — figyelmeztet egy japán szemorvos. Islbasi Jaszuhisza, a cukubat egyetem kutatóorvosa számos szaruhártya-gyulladásos szembetegség kifejlődését ele­mezve jutott arra a felismerés­re, hogy okozója a két mikron- nyl acanth-amőba, amely akkor fejlődik ki, ha a kontaktlencsét használat után többször Is ugyanabban a vízben tartják. A szaruhártya-gyulladásnak az amőba okozta válfaja sok eset­ben vakságot okoz, közölte a kutatóorvos, aki szerint Euró­pában az elmúlt években több olyan vaksághoz vezető szaru­hártya-gyulladásos eset is elő­fordult, amelynek oka az amő­ba kifejlődésére vezethető visz- sza. A gyógyszeres kezelés mel­lett a leglényegesebb tehát a kontaktlencse tisztán tartása — figyelmeztet Isibasi Jaszuhisza. FÖLDCSUSZAMLÁS További húsz ember holt­testét szabadították ki az iszaptengerből a dél-brazí­liai Petropolisban. A heves esőzések okozta földcsu­szamlások áldozatainak szá­ma így 180-ra emelkedett, s mintegy 7 ezer személy ma­radt hajlék nélkül. A men­tést megnehezítik a bűnö­zők, akik a tragikus helyze­tet kihasználva fosztogatják az üresen maradt házakat. KÖVETKEZMÉNY Egy londoni orvosi tanul­mány közlése nyomán a gyógyszertárakból két hét leforgása alatt elfogytak a vitaminok. A tanulmány sze­rint napi egy vitamintablet­ta néhány hónapon belül az intelligenciát mutató koeffi­ciens növekedéséhez vezet­het. Az International Herald Tribune című lap jelentése szerint az egyik kutató, Da­vid Benton, a Swansea Egyetem professzora, aki részt vett a tanulmány ki­dolgozásában, utólag rámu­tatott, hogy a napi egy vi­tamintabletta okosabbá te­szi a gyermekeket, de napi 10 tabletta nem tízszerezi meg a gyógyszer hatását. Ellenkezőleg, a túlzásba vitt fogyasztás káros lehet a szervezetre. FIGYELMEZTETÉS Az indiai szakemberek fi- gyelmeztettnek, hogy hanem hoznak sürgős intézkedése­ket a dohányzás leküzdésé­re, a rákos megbetegedések váratlan méreteket ölthetnek Indiában. Egy statisztikai tanulmány szerint az indiai felnőtt lakosság csaknem háromnegyede dohányzik. Ugyanakkor kidomborítja, hogy a nők is rákaptak erre a káros szenvedélyre. Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy üzemigazgatóságunk, valamint békéscsabai kirendeltségünk telefonszáma 1988. április 1-jétől megváltozik. A megszűnő-telefonszámok: Ü zemigazgatóság Békéscsaba, Tanácsköztársaság u. 46. Tel.: 23-777 Békéscsabai Kirendeltség Gábor Áron u. 1. Tel.: 24-777 A számváltozás után mindkét üzemegységünk a 22-544 hívószámmal hívható. Felhívjuk a figyelmet, hogy a lakossági hibabejelentő száma változatlanul 22-400. Démász Békéscsabai Üzemigazgatóság

Next

/
Thumbnails
Contents