Békés Megyei Népújság, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-22 / 69. szám
o Természetbarát-egyesület Kevermesen Külföldre is kacsingatnak... A kistermelők adókedvezményei A Bréda-kastély, és a bajt okozó platánok Fotó: Gál Edit Rögtön egy vallomással kezdem. Nem tudom, hogy az ország kis településein hány természetbarát-egye- sület működik, de a megyében bizonyára nem sok. Ke- vermes, valószínű, az elsők között alakította meg a Békés Megyei Természetbarát Szövetség Kevermesi Egyesületét. A nagy eseményre február közepén került sor, s azóta 33 felnőtt és 25 diák tagja van. ami persze napról napra gyarapszik a titkár, Tatay Kálmánná szerint. Ó tájékoztatott bennünket az egyesület céljáról is. — Az egyesület tagjai részt kívánnak venni a megye természetvédelmi értékeinek a megóvásában, gondozásában. Természetjáró túrákat szervezünk, ezzel is a természetszeretetre, egészséges életmódra kívánjuk nevelni tagjainkat, s mindazokat, akik érdeklődnek programjaink iránt. Távlatokban vendégházakat, táborhelyeket szeretnénk létrehozni, valamint részt vállalni megyénk természeti értékeinek a feltárásólból. Ahogyan célunk a helyi értékek fejlesztése, ápolása, óvása is. Az elénk tűzött feladatok megvalósításáért természet- védelmi túrákat tervezünk, őrjáratokat szervezünk, s a tapasztalatokat továbbítjuk. A természetbarát-egyesület révén második elnöki funkcióját is megszerezte a helyi Lenin Termelőszövetkezet elnöke, Farkas Béla. Ö már kicsit reálisabban, a földön járva képzeli el az egyesület működését. Ugyanis eddig nem szóltunk arról, hogy a helybeliek arról álmodoznak: külföldieket csalogatnak az új horgásztanyára, s a téesz által megvásárolt Bréda-kastély- ba. Az energikus elnök nem szaporította a szót, hanem előállt egy személyautóval, s irány az „idegenforgalmi csali”, a kastély és a hor- g ásztanya. A felszabadulás óta túl sok gazdát megért Bréda-kastély egy kis turpissággal átköltve Préda-kastélynak is bediene, úgy tönkretették. (Akár a környező — legutóbb a Mezőhegyes! Kombinát tulajdonát képező — volt laktanyaépületet, szárítót, tárolóhelyeket, lakatlan, mégis itt-ott lakott lakásokat.) Pedig itt, a román határ közvetlen közelében zsíros földek, nagy vadászatokra alkalmas területek váltják egymást. No és itt található egy sertéstelep, meg egy takarmánykeverő is, ami az elnök szavából ítélve jó kis pénzt hoz majd a Lenin konyhájára. A kastély környezetében vandál kezek sok értékes fát kipusztítottak korábban, de maradt így is elég megcsodálni való. Az egyik teremben vigasztalanul csordogál az eső, mert a csatorna eldugult a kastély előtt őrt álló két hatalmas platánfa leveleitől. A kupolából a feltételezett freskók is eltűntek, a galéria hiányos padozata miatt csak halált megvető bátorsággal vetemedhettünk a kilátás kipróbálására. A pincében ritka erejű visszhang mozgatta meg a fantáziánkat, jó hírű borpincét álmodva oda. (Bár Farkas Béla szerint nem is kell olyan sokat várni a megvalósításra.) Az egykori cselédlakások zöme üres, pusztulófélben van. úgy tűnik, megérett a lebontásra. Mert külföldi, vadászok, falut látni akarók számára — a belföldi igényekről nem is szólva — aligha alkalmas. Ahogyan az út sem, amelyen a gépkocsi, mint hajó a tengeren, himbálózik, pedig valaha szilárd burkolat fedte. Elrendeltetett. Az új, messziről is csábító horgásztanya előtt az autó be- lefeküd't a sárba, megfeneklettünk. Szerencsére a helyi kertészetben dolgozók, meg az iskolából hazajövő gyerekek kimentettek, de már nem volt kedvünk a továbbjutást megkockáztatni, igy csak messziről néztük a frissen ültetett facsemetékkel övezett horgásztanyát, s a sok hallal kecsegtető vizet. Üt kellene ide, s akkor elzavarni sem lehetne az ide kívánkozó vendégsereget. Sőt, út sem kellene, ha meghagyják a régi, gazdasági kisvasutak De hát a sok értelmetlen döntés ezt a kisvasú tat sem kímélte ... A körút végén kezdem már kapisgálni, hogy a természetbarát-egyesület milyen nagy horderejű álmokat dédelget. Szeretettel, óvatosan, mert hiszen tudják ők, hogy milyen mai áldozatokat kíván a majdani megvalósítás. Szeretnék feliratkozni az álmokat dédelgetők maroknyi társaságába. Mert szép ez a táj, minden nyugalmat áraszt, s ez lassan legnagyobb kincseink közé tartozik. S ahogy hallgatom a terveket, a szűkös lehetőségeket, nem a sokat dúdolt operettsláger jut az eszembe, az Álom, álom, édes álom, álomkép . . . Mert a tervekből nem a sláger lemondása. hanem akarás csendül ki. B. Sajti Emese Melléktevékenység Dombegyházán Megyénk mezőgazdasági termelőszövetkezetei közül az elsők között alakította ki melléktevékenységét a Dombegyházi Petőfi Tsz. Napjainkban több mint kétszázhetvenen dolgoznak a különböző ágazatokban, összességében az alaptevékenységen kívüli területek tavaly 260 millió forint árbevételt adtak a tsz-nek, mindez 40 millióval haladja meg a tervezettet. Az Eviggel kialakított munkakapcsolatuk több évre tekint vissza. Tavaly kevés volt a megrendelés, emiatt szerényebb teljesítményt értek el. A villanymotor-tekercseléssel több mint százhatvanan foglalkoznak. Az év utolsó négy hónapjában húszfős létszámcsökkentést valósítottak meg. A szövetkezet forgácsolórészlegében szintén kapacitás kihasználatlanság nehezítette a termelést. Az idén új, nagyobb szakértelmet igénylő motorok gyártását kívánják megkezdeni az Evig-kooperá- cióban. A fográcsolónál javítják a hatékonyságot. A békéscsabai Unicon Vállalattal kialakított együttműködés keretében a dombegyházi lányok-asszo- nyok különböző ruházati termékeket varrnak. Tavaly a hetven dolgozó teljesíteni tudta éves árbevételi tervét a varrodában. Ebben az évben javulásra lesz szükség ahhoz, hogy továbbra is megfelelő eredményt hozzon a tsz-nek ez az ágazat. Faipari üzemáguk, úgy tűnik kilábalt a gondokból. Az itt dolgozó harminc szakember felkészült egy korszerű termék, a kerítésbetét gyártására. Tavaly a faüzem 3,6 millió forint árbevételt ért el. A szövetkezet építőágazata teljesítette tervét. Elkészült a 600 va- gonos magtár, és befejeződött a sertéstelep rekonstrukciója. Mindez azt jelenti, hogy a három mentes telepről megduplázhatják 1988-ban a hízókibocsátást. Tavaly régi vágya teljesült az építőknek, új, korszerű telephelyet vehettek birtokba. Kiterjedt kereskedelmi tevékenységet folytat a szövetkezet.! Az elmúlt esztendőben az élelmiszerboltok forgalma több mint 20 százalékkal növekedett, míg a takarmányboltok forgalma csaknem 25; százalékkal haladta meg az 1986. évit. A nemrégiben átadott lakáskellékbolt megduplázta forgalmát egy év alatt. A szövetkezet üzemi vágóhídján 1987-ben 30 százalékkal több sertést vágtak le, mint egy évvel korábban, összességében a kereskedelmi tevékenység 70 millió forintos árbevétellel gazdagította a Petőfi Tsz-t. Az elmúlt évek aszályos időjárása miatt elsősorban azok a szövetkezetek tudtak talpon maradni, ahol megfelelő melléktevékenységet folytatnak. Bár Dombégyházán is csökkent a nyereség az elmúlt évben, mintegy 13 millió forinttal, az elért 31 millió forintos nyereség figyelemre méltó. A jövedelemtermelő képesség mellett az sem mellékes, hogy megfelelő munkát tudnak nyújtani a községben élő embereknek, elsősorban a ] lányoknak, asszonyoknak. V L. Szerelik a jövő televíziógyárát a Videotonban Befejezés előtt áll a Videoton Elektronikai Vállalat televízió- gyártásának mintegy másfél milliárd forintos költséggel megvalósuló innovációs programja. A magas műszaki színvonalú, a világpiacon is versenyképes, korszerű színes televíziócsalád gyártására vásárolt berendezések közül már a helyére került az úgynevezett panelszerelő szalag. Célműszereket fejlesztenek ki, s dolgoznak nyomtatott áramköri lemezek elkészítésére szolgáló, 20 másodpercenként mintegy 400 parányi alkatrészt beültető, Japánból érkezett automaták szerelésén. Ezt a munkát japán szakemberek segítik. A jövő televíziógyárának nagyrészt számítógépes vezérlésű berendezései túlnyomórészt hamarosan üzemkészek lesznek. Májusban a végszerelést végző gépek is megérkeznek Székesfehérvárra, a nyáron befejezik szerelésüket és üzembehelyezésüket, s a különböző próbákat követően még az idén a sorozatgyártást is megkezdik. Az új tv-család az év utolsó hónapjaiban kerül kereskedelmi forgalomba. A televíziógyártás megújítását szolgáló technológiát az NSZK- beli Thomson cégtől vásárolták meg. A készüléket a Thomson és a Videoton szakemberei közösen fejlesztették ki, figyelembe véve az itthoni igényeket, valamint a hazai üzemekben és a szocialista országokban előállított alkatrészek felhasználásának lehetőségeit. A Thomson sok segítséget adott a munkához, egyebek között a célmü- szerek kifejlesztéséhez, a szakemberek képzéséhez is. A Videoton új színes tv-csa- ládja nemcsak a hazai választékot bővíti az eddigieknél jobb minőségű készülékekkel, hanem várhatóan kelendő lesz a külpiacokon is. A korszerű belső felépítésű, szemre is tetszetős, műszakilag igen megbízható készülékek mikroprocesszoros programját ugyanis úgy alakították ki, hogy a gyártás közben végrehajtott kisebb módosításokkal többféle szabvány szerint is működtethetők lesznek. További fejlesztéssel a te- televiziók sokféle szolgáltatást tudnak majd nyújtani, így például alkalmasak lehetnek a sztereó tv-adások, megfelelő antenna és modul beiktatásával pedig a műholdas adások vételére is. Az alatípusok — a mechanikus kezelésű, a távszabályozós, valamint teletexes készülékek — mellett tervezik a főként exportra szánt különleges szolgáltatásokat nyújtó készülékek gyártását is. A közelmúltban megjelent a mezőgazdasági kistermelés adózási szabályairól szóló cikkünkben szóltunk arról, hogy mely tevékenységek és milyen feltételek felhasználása esetén minősülnek adózási szempontból mezőgazda- sági kistermelésnek. Mórákkor is megállapítottuk: miután az adóköteles jövedelem meghatározása, illetve megosztása megtörtént, a fizetendő adót a személyi jövedelemadóról szóló 1987. évi VI. tv. általános szabályait alkalmazva kell megállapítani. Ez a megállapítás sokak számára nem volt kellően világos. Ezért az egyértelműség és az adóalanyok megfelelő tájékoztatása érdekében indokolt e kérdésre visszatérni. Elöljáróban ismételten le kell szögeznünk: a mezőgazdasági kistermelés esetén az adóköteles jövedelem meghatározása az általánostól eltérő — már ismertetett — szabályok szerint történik. Ezek után a kistermelőt is megilletik mindazok a kedvezmények, melyeket bármely adóalany igénybe vehet a megfelelő feltételek fennállása esetén. Alapvető szabály az új adórendszerben, hogy minden adóalanyt, így a mező- gazdasági kistermelőt is megilleti jövedelmének 48 ezer forintot meg nem haladó része tekintetében az adómentesség. Ezen összeghatárig mentességet élvez tehát az a 16. évnél idősebb gyermek is. aki a családtagok közötti jövedelemmegosztás következtében adóköteles jövedelemmel bíró adóalany. Ugyancsak megilleti a 48 ezer forintos mentesség a munkaviszonnyal nem rendelkező, háztartásbeli feleséget is. A családtagok közötti — kistermelésből származó — jövedelemmegoszt- hatóság lehetősége az esetek többségében éppen emiatt kedvező lehet adózási szempontból. A mezőgazda- sági kistermeléssel igen nagy számban foglalkoznak nyugdíjasok, többnyire az alacsony nyugdíj kiegészítése céljából. Erre a jogszabály is _kedvező lehetőséget ad, mivel a nyugdíj és a kistermelésből származó jövedelem együttes összege 96 ezer forintig adómentes. Gyakorlatilag ez azt jelenti, ha figyelembe vesszük az e körben átlagosnak mondható nyugdíjat és az e korban meglévő munkakedvet és a munkaképességet, hogy a kistermeléssel foglalkozó nyugdíjasok döntő többségének nem kell adót fizetnie. Például: 4 ezer forintos havi nyugdíj esetén állattartásból 980 ezer forintot meghaladó bevételt kell elérni ahhoz, hogy adófizetési kötelezettség keletkezzen. A kistermelésből származó jövedelem, mint adóalap, csökkenthető a következő kedvezményekkel: — Ha a kistermelő a jövedelméből alapítvány céljára, vagy valamilyen közérdekű célú kötelezettségvállalásra fordít összeget, akkor ezt levonhatja az adóalapból. — Saját háztartásban legalább három 14., illetve iskolai tanulmányok (nappali képzés) folytatása esetén 25 életévnél nem idősebb gyermekeket nevelő magánszemély összjövedelméből (ha ez kistermelésből származik, akkor abból) gyermekenként évi 12 ezer forintot levonhat. Ezt a kedvezményt a szülők közül a magasabb jövedelemmel rendelkező veheti igénybe. E két kedvezmény az adóalapot csökkenti. A következőkben a kedvezményekkel csökkentett adóalap figyelembevételével kiszámított adóból levonható kedvezményeket ismerjük meg. A lakótelek- és lakásvásárlás, építése, bővítése céljából az adott évben vala- mély pénzintézetnél a megtakarító nevére elhelyezett és elkülönítetten kezelt (ifjúság-' takarékbetét. lakástakarékossági betét stb.) legfeljebb évi 36 ezer forintos összegű megtakarítás 20 százaléka vonható le a fizetendő adóból. A megtakarítás felvétele esetén 90 napon belül igazolni kell az adóhatóságnál, hogy a felvett ősz- szeget az adóalany a saját maga. házastársa vagy egye- neság’beli rokona lakásproblémájának megoldására használta fel. A lakás vásárlására, építésére, bővítésére felvett jogszabályban meghatározott pénzintézeti kölcsön 3 százalékot meghaladó kamatának 20 százalékával csökkenthető az adó összege. A naptári évben kifizetett ütés közműfejlesztési hozzájárulás, a vízgazdálkodási társulási hozzájárulás és a távközlési beruházási hozzájárulás 30 százaléka, valamint a nyugdíjbiztosítás és a tízéves, vagy annál hosszabb tartalmú életbiztosítás díjának 20 százalékával csökkenthető a fizetendő adó mértéke. Az előbbiek során említett kedvezmények legfeljebb a fizetendő adó mértékéig vehetők igénybe. Ezek voltak tehát azok a kedvezmények, amelyek minden adóalanyt és így a mezőgazdasági kistermelőket is megilletik. Ismételten szólnunk keli egy olyan kedvezményről, amely kizárólag a mezőgazdasági kistermelőt illeti meg. A jogszabály lehetőséget nyújt arra, hogy ha a termelő, mezőgazdasági nagyüzem által kihelyezett állatot tart, akkor a bruttó bevételt csökkentse az állatok kihelyezéskori értékével. Ez a lehetőség azonban csak a kihelyezett állatok esetében áll fenn. Állatkihelyezésről pedig csak akkor beszélünk, ha az állatok a kihelyezés ellenére továbbra is a nagyüzem tulajdonában maradnak és a kistermelő vállalkozási szerződés keretében bérhizlalást folytat. Ráfi Péter Az Univerzál Kereskedelmi Vállalat FELVESZ FŐÁLLÁSÚ MUNKAKÖRBE: jogtanácsost, vagy jogügyi előadót Jelentkezés a vállalat jogi és igazgatási osztálya vezetőjénél, Békéscsaba, Szabadság tér 2. sz. alatt, telefon: 22-844. UJ Univerzál