Békés Megyei Népújság, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-19 / 67. szám
1988. március 19., szombat o SZÜLŐFÖLDÜNK Öröklött kastélyok és kastélyparkok Gyula A város belterületén található az a copf stílusú kastély, melyet gróf Wenck- heim Ferenc 1803-ban építtetett, id. Czigler Antal gyulai építésszel. 1878-ban gazdacsere következett. A kastély és a birtok gróf Almásy Dénesé lett. Felújíttatta a kastélyt, sőt, 1902-ben emeletes részekkel bővítteti. Ekkor kapja a tető a nagy szellőzőnyílásokat, kupolája pedig a vörösrézborítást. 1904-ben a keleti torony folytatásában földszintes gazdasági épületet építettek. A kastélyhoz tartozott a fedett grófi lovarda, melyhez az egyívezetű kőhídon át lehetett bejutni. Mindkettő id. Czigler Antal korai munkája. 1944 őszén ezt a kastélyt is kifosztják, a vastagabb fákat kidarabolják. 1944— intézet és az MTH — mint átmeneti bérlők — egymást váltogatják. 1957-től máig a gyermekotthon kapott benne helyet. A kastélyhoz tartozó 80 holdas parkot 1812-ben tervezték. Egykori térképekről, leírásokból tudjuk, hogy volt itt halas-, rákos-, teknősbéka- és hattyústó, valamint fácános-, vadas-, virágos- és szőlőskert. A fel- szabadulást követően az eredeti kastélyparkot a tanács telkekre parcellázta és értékesítette. A megmaradt részen a kastély előtti! tenyérnyi kert, az Élővíz-csatornán túli rész, a „Csigákért”, és a legnagyobb területű várfürdő osztozik. A területegyüttes természet- védelmi terület! Lombosfákból 60 faj, örökzöldekből 39 faj, és a cserjékből 40 faj található itt. A legszakszerűbben kezelt a várfürdő területe. Itt van a híres „Erkel fa” (mezei juhar), mely sajnos, végóráit éli. Szerencsére nem szakad meg a fához fűződő kultusz, mert mellette már szépen cseperedik az öreg fa magjából kelt jogutód! A fürdőző vendégek megcsodálják a piramis kocsányos tölgy, a Baracsi út — az első kertésze a fürdőnek — két oldalán található törökmogyoró és a vörös levelű juharfasort. Különlegességek a lombosfák közül a mézesfa, amerikai ecetfa, hegyi juhar, papíreperfa, velű bükk és a kanállevelű kínai császárfa, szabdalt levelű bükk és a kanállevelű tölgyek. Az örökzöldek közül említést érdemel az oeregoni álciprus, kék dug- lászfenyő, himalájai selyemfenyők. A cserjék közül a tollas gyöngyvessző, os- torménfa, fehér som és a ráncos levelő bangita figyelemre méltó.| A Csigakertet a tanács közparkként működteti. (Itt található az 1500 férőhelyes szabadtéri színpad is.) A fák közül az évszázados kocsányos tölgyek, fehér nyárak, törökmogyorók tövis nélküli koronaakácok, jegenyefenyők, álciprusok érdemelnek említést. A 21 hektáros parkegyüttest a kertészeti vállalat gondozza szakértelemmel. Busa László Egyszer volt egy kemence... ... és ha nem is a kis Bence, de Rita, Gabi, Móni, Laci bizony szinte belebújtak, olyan igyekezettel bontogatták, tisztogatták. Ez a kemence ugyanis kétezer évig a föld alatt porladt, és csak egy szerencsés véletlennek köszönhető, hogy ismét napvilágra került. 1986 őszén Stibán Mihály leletbejelentése alapján helyszínelést végeztünk a Csárdaszálilási Petőfi Tsz újonnan nyitott homokbányájában, a mezőberényi határban. A legyalulit terület régészszemnek csodálatos látványt nyújtott: fekete és vörös foltok, bennük csontok, és kelta, valamint szarmata cserépedény maradványok. A téesz vezetőit nem lepte meg az eset, hiszen nem először kényszerülnek együtt dolgozni velünk. Felajánlották segítségüket is. A következő évben megkezdett leletmentésünk során tapasztalhattuk, milyen sokat jelent, hogy a terület felmérésének hosszadalmas munkáját, vagy egy- egy nagyobb kupac föld arrébb helyezését elvégezték helyettünk. A munkát tehát 1987 nyarán megkezdtük. Először a budapesti Róbert Károly körúti nevelőotthon növendékei fogták vallatóra a területet. Közreműködésük hagyományosnak mondható megyénkben, így az évek óta visszatérő diákok már profimódon álltak neki a munkának. Az újoncok is hamar beilleszkedtek, jól bírták az elképesztő hőséget, megbirkóztak a kemény talajjal is, közben persze figyelmesen összegyűjtöttek minden apró csontot, cserépdarabot. Ha valamilyen különlegesebb dolgot -találtak, büszkén hozták megmutatni: voltak köztük gyönyörű kék, festett- üveg kelta karkötődarabok, csiszolt, hegyes csonteszközök, őrlőkövek, dörzsölőgolyók, ép, vagy összeállítható edények, finom besimítások- kal díszített kerámiadarabok. A leletek szemét-, illetve bányagödrökből kerültek elő, melyek sokszor két méterre is belemélyedtek az altalajba. A maradványok késő kelta településre utalnak, bár más leletek azt tanúsítják, hogy később a szarmaták is birtokba vették e területet. A késő vaskori kelta törzsek az i. e. 2. században foglalták el az Alföldet, fokozatosan magukba olvasztva a korábban itt élt szkíta lakosságot. Nevüket, cselekedeteiket ókori történetírók műveiből részben ismerjük. Földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, mint az alföldi népek általában, de a Dunántúlon és más ipari nyersanyagban gazdag területen fejlett femműves központjaik is működtek. Mivel az alföldi kelta települések módszeres kutatására még nem került sor, így meglehetősen keveset tudunk arról, hogyan is éltek ezek az emberek. Egy-egy szórványos lelet alapján következtethetünk arra, hogy földbe- mélyített kemencével vagy tűzhelyei ellátott házakban, kunyhókban laktak, amelyeket szemétgödrök, tárológödrök vettek körül. Az i. e. 1. sz. második felének dák betörései, úgy tűnik, az Alföld déli részét elkerülték, így időszámításunk kezdetéig háborítatlanul élhettek a keltáik e vidéken. Később a szarmaták fokozatos betelepedésével önállóságuk megszűnt. A címben említett kemencét az ásatás második szakaszában a mezőberényi környezetvédelmi tábor kis „régészei” találták meg. A közel egy méter átmérőjű kerek, kissé földbe mélyített kemence boltozata már saját korában elpusztulhatott, de rostélya, bár beomolva, szépen bontható volt. A munkák során kiderült, hogy a kemence egy 5X4 m-es négyszögletes kelta ház ÉNY-ii sarkában állt. A ház tetőszerkezetét egymással szemben, a rövidebb házoldal közepén elhelyezkedő egy-egy cölöp tartotta. Fala a paticsleletek tanulsága szerint sárral tapasztott fonott ágakból készült. Reméljük, hogy a bánya bővítésének ütemében haladó leletmentésünk még sok értékes adattal bővíti majd ismereteinket, melyek hozzájárulhatnak az Alföld késő vaskori történelmének tisztázásához. Nikotin Edit régész Megyénkből indultak Hagyományt teremtett a hazai színjátszásban Vízkereszttől szilveszterig, A bor, Űri muri, és ezek csak a legsikeresebbek az előadások sorából. 1982. óta a Jókai Színház következetesen bemutat népi, paraszti témájú drámákat, ezzel az egyedülálló, színháztörténeti jelentőségű vállalkozással kialakította arculatának egyik jellegzetes vonását, és egyben hagyományt teremtett a magyarországi színjátszásban. Nemcsak nemzeti irodalmunk kiemelkedő alkotói — Darvas ■ József, Illyés Gyula, Gárdonyi Géza, Móricz Zsiig- mond — kerültek a sorozatban színpadra Békéscsabán, hanem világirodalmi remekek is: Gorkij Éjjeli menedékhelye, Richard Nashtől Az esőcsináló, legutóbb, március 11-én pedig egy másik amerikai dráma, John Steinbeck Egerek és emberek című műve. Emlékezetes előadások, talán a legemlékezetesebbek a Jókai Színház történetében', hét évad szép sikerei, talán a legszebbek — Giricz Mátyás Érdemes művész nevéhez, szerencsére évről évre ismétlődő vendégrendezéséhez fűződik valamennyi. Ha a Budapesti Népszínház művészeti vezetője Békéscsabán rendez, az egyformán ünnep a színészeknek és a közönségnek. Mondják a művészek, öröm vele a munka, és a rendezéseiből a nézőtérre eljutó, mélyen emberi, lelki és szellemi kisugárzás alapján sejtem, hogy miért. Giricz Mátyással beszélgetni is mindig örörrj— A nép érzelem- és gondolatvilága közel áll hozzám. Endrődi születésű vagyok, szüleim, az ő szüleik szintén tőzsgyökeres endirődiek. Szegény kubikos csalódból származom, édesapám nincstelen volt. Mégsem valami nyomorult, hanem az a tisztes magyar szegénység volt a miénk. A betevő falatot a szüleim nagy munkával, de megszerezték. Az egész , falura úgy emlékszem vissza, hogy aki abból a népkörből származott, sokat' adott önmaga tisztességére és becsületére. Saját háza csak a nagyapámnak volt anyai ágon. A későbbiekben, a háborús időszakban ott éltünk. Először nem sokáig voltam Endrődön, csak négyéves koromig. 1933-ban születtem, a nagy gazdasági válság idején. Munka nem volt, édesapám először egyedül felment Csepelre, és segédmunkásként kezdett dolgozni a Weiss Mamf- réd Gyárban. Nagyon ügyes ember volt, és hamar megvetette ott a lábát, darukezelő lett. Talán egy év elteltével bérelt lakást, és akikor költözhetett utána a csalód. Nyaranta az öcsém meg én, mindig visszajártunk Endrédre a nagyszülőkhöz. Amikor bombázni kezdték Budapestet, akkor már édesanyám is a gyárban dolgozott, azt hadiüzemmé nyilvánították, a szüleim el nem hagyhatták, viszont minket nagyon féltettek, és a háború közeledtévél elküldték Endrőd- ré. Ott ért a front és a felszabadulás. — Rám óriási hatással volt a szülőfalum, egész életemet meghatározta. Az emberi kapcsolatokat ott fedeztem fel, a falu ösz- szetartását, babönásságát, mindazt, ami szép, ami rossz benne, ott értettem meg. Tulajdonképpen a falu sötétsége indította el a fantáziámat — én így képzelem —, ami aztán végül is erre a pályára sodort Bennem így él a falu, és én most is nagyon szeretem, bár, a mai arcából, a régi osztálytársakat kivéve, nem sokat ismerek. Pedig szinte minden évben elmegyek. Endréd mindannyiunk számára valamifajta fogalommá vált. Most is jött édesanyám, hogy a nagyszüleim sírján tönkrementek a keresztek, és készülünk hazamenni, ezeket kicserélni. — A művészek fejlődésére általában meghatározó élmény a gyermekkor. — Efielől meg vagyok győződve. Az én nagyapám egy bajuszos, bütykös ujjú parasztember volt. Nagy Imrének hívták, de mivel nem volt nagy termetű, ráragadt a „kis” Nagy Imre elnevezés. Végezte ugyanazt a munkát, mint a többi. Az egész családból ez a nagyapám volt rám a legnagyobb hatással. Nagyon férfias, kemény, de nagyon mélyérzelmű ember volt, aki esténként ezzel a bütykös ujjával a verandán hegedült. Tőle tanultam meg minden, nótát, megjegyzem, a tiltott mozgalmi dalokat is. Meg sok bölcs dolgot. Például, amikor verekedésre került a sor a gyerekek között, és én’elpanaszoltam neki, akkor a következőt mondta: „Kisfiam! Te soha, senkit ne bánts! De ha téged megütnek, azt úgy add vissza, hogy az illető el ne felejtse egy életen át!” — Endröd — a szép gyermekkor, a biztonság, a meghatározó élmény az indíttatáshoz, a múlt. De más a jelen. Elég régen Budapesten él, odaköti a munkája, a családja. — Igen. Kettős az én lelkem. Csepelre kerültem, tanonc lettem, ipari tanuló 1947-ben, lakatos szakmát tanultam, meg is van a segédlevelem. Csak három évig voltam lakatos, mert már akkor nagyon érdekelt a színház. Félig műkedvelő, félig profiként kezdtem. Alakítottunk ott, a csepeli gyárban egy híres munkásszínjátszó csoportot. Én a színházat ott tanultam meg istenigazából, de én nem akartam színész lenni, rendezőként kerültem a főiskolára. Egy évet jártam itthon, aztán Moszkvában végeztem, kitüntetéses diplomával. — Állomások, színházak, Moszkva után? — Győr, Eger, Kaposvár, Debrecen. Szeged, Budapest. — Mii jelent önnek a Békéscsabán, itt, a szülőföld színházában megvalósított pa- rasztdráma-sorozat? — Itt rendeztem először ilyen darabot. 1982-ben Az esőcsináló és a Vízkereszttől szilveszterig között kellett választanom. Megrökönyödésre döntöttem a „nyögvenyelős” Darvas-mű mellett. Amikor én azt elolvastam, azonnal megindult a fantáziám. Előtódult mindaz, ami belém ivódott gyermek- és ifjú koromban, s szinte szcenári- umnak tekintettem magát a művet. — Tehát egymásra találtak, a rendező és a darab . .. — Igen. A békéscsabai kollégákat is mind sikerült megnyernem, igazán nagy kedvvel játszották az előadást. És nem utolsósorban, akkor elkezdődött itt valami; velem együtt megjelentek más elszármazott színházi emberek is. Jó lett volna őket megtartani, számukat növelni. Egy olyan „csapattal” a Jókai Színház kiléphetett volna az elszigeteltségből, megszabadulhatott volna a pejoratív békéscsabai jelzőtől. De nem így alakult. * Az emlékezést, a múltidézést a szülőföld és a színház szeretető ragyogta be eddig, most válami más is színre lép. Keserűség? Csalódottság? Fájdalom? Igen, fájdalom. Talán ez a jó szó. Mert Giricz Mátyás szavai szívből jönnek, szenvedélyesek, mégsem elfogultak, inkább megalapozottak, bölcsek, igazak. Sehol másutt nem rendezett parasztdarabot, pedig kérték. Hű akart lenni ehhez a kezdeményezéshez, és mostaniig ellenállt. Szeretett itt dolgozni, mert jól tudta a szerepeket kiosztani. A két évvel ezelőtti nagy robbanás óta azonban változott a helyzet. Az Űri muriban már korántsem sikerült felvonultatni azokat a „panoptikumi figurákat”, amelyeket a korábbi, sokszínű társulatból. Talán elkopik a népi vonulat ügye? — Ebben a mai, gazdasági, műszaki központú világunkban gyakran hallani, hogy a színház „nem olyan fontos”, ön szerint milyen szerepet játszhat a művészet ilyen időszakban? — Rövidlátó szemlélet az, hogy a művészet nem olyan fontos. Nem a művészek a fontosak a mai magyar társadalomban, ez igaz. De végtelenül fontos a művészet hatása az értelmiségre, s így az egész lakosság közérzetére. Ahol a művészetet elhanyagolják, magát az értelmiséget hanyagolják el, s ennek súlyos következményei lehetnek, amelyekre ma már egyre több felelős ember rámutat országos szinten. Egy elbillent üzemet komoly beavatkozással, anyagi segítséggel, szinte máról holnapra talpra lehet állítani. De az értelmiség lesüllyedt közérzetét és annak következményeit hosszú évekig, évtizedekig nem lehet rendezni... A mai körülmények között ráadásul egy pillanat alatt megszűnhet ott a színház, ahol az nem fontos. És a városból máris falu lesz. Felelősségteljes szerepe lenne a művészetnek épp>en a mai világban. ha ezt fölismernék, de az az érzésem. hogy itt még nem tartunk. * A falu, a szülőföld szeretetével kezdtük, a színház szerepével fejeztük be a beszélgetést. Milyen nyilvánvaló a kapcsolat, s az, hogy a színház ügye szorosan összefügg a szülőföld szeretetével. Niedzielsky Katalin ..... aki abból a népkörből származott, sokat adott önmaga tisztességére és becsületére” Fotó: Kovács Er?sé'oet Keltakori kemence — mellette a különlegesebb leletek
