Békés Megyei Népújság, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-19 / 42. szám
o 1988. február 19., péntek Lábnyomok a mennyezeten Magatartás-kultúránk vagonokban mérve... Hétfő, déli egy óra van, befut a budapesti személy a csabai vasútállomásra. Igyekeznünk kell, mert a vonat tizennyolc perc múlva továbbindul Lökösházá- ra. Kísérőnk arcán semmi nyoma a csodálkozásnak, Molnár János, a vontatási főnökség szb-titkára hozzászokott már e hervasztó látványhoz. A padozatot vastagon borítják a csikkek, a hamu mindent galambszürkévé tesz, üres sörösüvegek bukkannak elő a legmeglepőbb helyekről, sőt, az egyik ülés mellé szorítva még tele palackot is találunk. Az egyik szemétlódából kibuggyan a jó házikenyér, az üléseken, padlón morzsa, morzsa mindenütt ... A másik kocsiban már az előtér elborzasztja a felszállót. Nejlon- és papírzacskók hevernek szanaszét, három totócédula árválkodik az ablakpárkányon, a sikertelen tippelést néhány bekarikázott szám jelzi. És tökmag, napraforgómag, amerre járunk. A személyvonatokon megszokott, elképesztő látvány azt sugallja, hogy súlyos baj van népünk higiénés szokásaival. Nemtörődömök, magunk köré piszkítók. igénytelenek vagyunk. Pedig mennyit házsártoskod- tunk — valljuk be, sokszor okkal-joggal — a MÁV-val. -mert nem fordított kellő figyelmet, energiát a vonatok tisztántartására. Csakhogy e kétoldalú harcban most úgy tűnik, az utazóközönség marad alul. Ha csak az egyre tisztább kocsik nem alakítanak ki bennünk valamiféle szégyenérzetet. Mert nem hiszem, hogy a tiszta, az esztétikus utazási körülmények egyszer nem hozzák meg a megváltó egyezséget utaztató és utazó között. Persze, ez már önbecsülés, kulturáltság kérdése is . . . A vonatok kocsijait Békéscsabán a MÁV vontatási főnökségén dolgozók tisztítják. Mindössze 115-en vannak, s rájuk vár a megye- székhelyi feladatok mellett Lökösháza, Orosháza és 'Mezőtúr állomások vonatainak tisztántartása is. A kocsik rendbentartásán túl egyéb, fontos feladatot' is ellátó vontatási főnökség vezetője, Mühelyi István, úgy tűnik, a személyvonatok tisztántartását szívügyének érzi. Ügy véli, tiszta kocsikkal eredményesebben lehet az utazóközönséget jó irányba befolyásolni. Röviden ezt így fogalmazza meg: — Mióta tisztábbak a kocsijaink, a jóérzésü utazóknál határozottan nagy eredményeket értünk el. Például a Csaba expresszre nincs komolyabb panasz. Az illemhelyek, kézmosó helyek is elfogadható állapotban érkeznek vissza. A MÁV új törekvéseit is ő fogalmazta meg. — Egy éve hirdettünk hadat, élen az új vezérigazgatónkkal, a koszos, kultúrálatlan utazási körülmények ellen. Mit teszünk ezért? A kocsikat tisztán, a mosdóhelyiségeket vízzel, törülközővel, papírral feltöltve adjuk át. Ezt mi úgy nevezzük, „kiszerelve”. Persze házon belül is rendet kellett teremteni, mert közben akadtak alkalmi „kiszere- lők”, főleg a nagy WC-pa- pírhiány idején. Az új elvekhez a költségeket saját' fenntartási, üzemelési költségünkből kell kigazdálkodni. Az elmúlt évben például — csak a szerelvények tisztítására — az anyagköltség 1 millió 152 ezer forint volt. Ez az idén várhatóan eléri a kétmillió forintot. Hogy a vonat indulására valóban minden a helyén legyen, a vontatási főnökségen némi élelmességgel is élnek. Megfigyelve a szokásokat, a személyvonatokra „csévélve” rakják be a WC- papírt, így kevésbé vész el. Ezzel a könnyű munkával pedig legalább a terhes anyák foglalkoztatását is megoldják. Arra is vigyáznak, hogy ezek a fontos kellékek csak negyedórával az indulás előtt kerüljenek a helyükre. Hiába, spórolni kell. Ezek az elővigyázatossági rendszabályok az utasért történnek. A személykocsik tisztán- tartói közül itt hatvan-hatvanöt forduló szolgálatba jár, és húszán végzik a kocsik időszakos nagy tisztítását. Ez utóbbiak a szó szoros értelmében a kocsik fürdetésével foglalkoznak. Míg ballagunk a kocsitisztító bázishoz, Mühelyi István elmondja azt is, hogy tervezik Békéscsabán egy új kocsitisztító bázis létrehozását, és hamarosan munkába állnak az osztrák kárpittisztító gépek, valamint az új tisztítószerek is onnan érkeznek. Ügy látszik, Békéscsabán tényleg nagyon komolyan veszik a megindított „harcot”. A megyeszékhely állomására érkező vonatok összes kocsijait naponta felseprik, a szemetes- ládákat kiürítik, és felmossák a padlókat. Ezen felül minden kocsi hetente úgynevezett alaptisztításban részesül, azaz teljes belső és külső lemosásban. — Tudják — fordul hozzánk a vontatási főnökség vezetője —, most jutottunk el odáig, hogy majdnem maradéktalanul eleget tudunk tenni a kocsitisztításra vonatkozó szabályoknak. Számszerűségében százszázalékos a teljesítésünk, de most már a minőségre szeretnénk összpontosítani. mwtwvw A tisztítóbázison majdnem földbe gyökerezik a lábam. Mint az űrhajósok, olyan sisakban dolgoznak a vagonok külsejét vegyszere- ző dolgozók, akik aztán a sikálás nehéz műveletét tiszta vízzel is megismétlik. Gál József csoportvezető magyarázza a' tisztítás fortélyait. Ha jól emlékszem, a fék- tuskókat tartja bűnösnek a kocsik külsejének elszennyeződéséért. De mikor a két régebbi dolgozót, Jakab Máriát és Bakó Sándornét is megkérdezzük, mit hagynak hátra az utasok, akkor a csoportvezetővel hárman igen szép kis „bűnlajstromot” állítanak össze. — Csikkek, lábnyomok vannak a plafonon, amit csak nagyon nehéz lesúrolni, összefirkálják csúnya szavakkal a falakat, bár azért a szerelmes szövegek vezetnek — mérgelődik Bakóné. — Nagyon csúnyák a WC-k, sokan nem bele, hanem mellé végzik a dolgukat — tromfol a csendesebb szavú Marika. — Betörik az az ablaküveget, tele van minden csikkel, szeméttel, szóval nem szép látvány. A két dolgozó nő harminckét forintos órabérben végzi ezt a munkát a szigorú és keményen követelő csoportvezető mellett, ök mondták el azt is, hogy a kiiopkodott villanykörték, tükrök pótlása is ilyenkor történik. A szétszaggatott sötétítőfüggönyök, üléshuzatok is ekkor kerülnek a szorgos javító kezek alá. Szóval a havi karbantartás, tisztítás „komplexen” történik. Ök, akik dolgoznak ezeknek a kocsiknak a tisztántartásán, ha utasként ülnek a vonaton, nem mernek a helytelenül viselkedőre rászólni. Bakóné fogalmazta meg, miért: — Az olyan embernek, aki felteszi a lábát az ablakra, aki ezt meg meri tenni, arra már nem mernék rászólni... Sajnos, a jegykezelők sem tehetik. Főleg a fiatalabb lányok. WVMWWW Mert hiába erősítgette bennem Mühelyi István, hogy ne bántsam meg az utazóközönséget, hiszen ők értünk vannak, s éppen ezért reménykednek, hogy a MÁV jó szándékát majd honoráljuk; én nem nagyon bízom benne. A magukról megfelejtkezőket, a vandálokat — akikből szerencse, a mi tájainkon kevesebb van — bizony nerri ártana néha megleckéztetni. Persze ehhez kevés egy kalauz. Ez az útitársak együttműködési készsége nélkül aligha elképzelhető. Nemrég, a Tájkép című műsorban láttam, hogyan támadtak "rá egy, a Trabantjából a belvárosi flaszterra csikket szóró fiatalemberre. Valószínű, az illető soha többet nem fog ilyet tenni, mert a rendszeretők egyre növekvő táborával találja szemben magát. Vajon a vonaton nem nevelhetnénk — olykor csak egy rosszalló pillantással — kulturáltabb magatartásra egymást? B. Sajti Emese Hétvége Kétegyházán Ha jó a közlekedés. Ha sokaknak van gépkocsija, s ha közel a nagyobb település (bőségesebb kulturális kínálattal), akkor bizony nehéz dolga van az adott művelődési ház népművelőinek. így van ez Kétegyházán is. Hargittainé Megyeri Valéria, a művelődési ház vezetője legalábbis nem túl derűlátó... — Kezdjük talán a pénteknél. Délután három órakor a Riki-tiki-tévi című filmet vetíti a mozi a legifjabbaknak. Ugyancsak ezt a filmet láthatják az érdeklődők vasárnap délután 5 órától, este 7-től pedig a Pat Garrett és Billy, a kölyök című amerikai western szerepel a mozi programján. — Ennyit a moziműsorról. — Más, kötött programunk nem lesz. Szombaton és vasárnap reggel 9 órakor nyitjuk a házat, aki betér hozzánk. sakkozhat, biliárdozhat, pingpongozhat, tv-t nézhet. A videónk sajnos már vagy két hete rossz, valami alkatrész hiányzik, ezért nem tudják megjavítani. — És ha nem lenne rossz? — Akkor ki lehetne kölcsönözni, vagy akinek filmje van, helyben nézhetné ... — Nem önök gondoskodnak filmről? — Nézze! Az annyi pénzbe kerülne, amennyit a mi szűkös költségvetésünk nem bírna el. Egyébként divat itt is, hogy a névadókról, esküvőkről videófelvételeket készítenek, azután eljön hozzánk az egész család, és megnézik a filmet. — Egyéb hét végi program? — Nincs. — Hát ez nem túl bőséges. Lehet, hogy azért nem jönnek ide a szórakozni vágyók, mert nincs miből választaniuk? — Ez nem ilyen egyszerű kérdés. Próbálkoztunk sok mindennel, de hiába minden kísérlet, nem tudjuk felvenni a versenyt a gyulai, a békéscsabai kínálattal. — Ha legalább egy diszkót rendeznének ... — Volt már az is, eljött vagy huszonöt gyerek. A disz- kós meg elkér legalább ezer forintot. — Ha máskor jövök, akkor is hasonló kínálatról beszélnek? — Hét közben lesznek rendezvényeink, és jól működő kiscsoportjaink is vannak. Ha a jövő hét végéről kérdezett volna, az iskolai farsang is ott lehetne a programban. Most csak ezt tudjuk nyújtani. N. Á. A nyelvtudás „létkérdésünk a világban” ötéves lehetett a lányom, amikor először állt elém a következővel: „Miért kell neked felnőtteket angolra tanítani. Miért nem tanultak meg gyerekkorukban?” A kérdés kicsit meglepett, de aztán beláttam: a "gyerek értetlensége tulajdonképpen jogos. Miért nem tanulnak meg a gyerekek idegen nyelveket úgy, hogy később már ne legyen a tanulásra gondjuk? Tényleg: miért nem általános, sőt, nyilvánvaló még (mindig) nálunk, hogy az emberek beszélnek oroszul, franciául, németül? Miért nem természetes, hogy otthonosan mozognak külföldön is, mert értik, beszélik az adott ország nyelvét? A Hét műsorában egyszer, úgy egy éve lehetett, valamilyen finnországi tanfolyamon részt vevő takarítónők nyilatkoztak a Magyar Televízió riporterének — angolul. A finneknek természetes az idegennyelv-tanulás, kisgyerekkorban kezdik, és az iskolások már helyesen használják a svéd, az angol és a német nyelvet. Ezek után nincs semmi különös abban, hogy különböző rétegekhez tartozó, különböző hivatásokat gyakorló északi rokonaink közül igen sokan nem csak anyanyelvükön írnak- olvasnak, beszélnek. Kétségtelen, az utóbbi években egyre inkább a társadalmi érdeklődés középpontjába kerül a nyelvtudás nálunk is. Egyre többen ismerik fel jelentőségét szakmai vagy turisztikai szempontból. A növekvő idegen- forgalom, az utazások megkönnyítése és a kulturális értékek mozgását segítő egyezmények mind-mind ezt a folyamatot gyorsítják. S ahogy fokozódik a nyelvta- , nulás iránti igény, úgy nő a nyelvoktatást bírálók száma. Különböző fórumokon, nyilvános vitákon gyakran beszélnek az iskola és a tanfolyami módszerek kudarcairól. A Békés Megyei Pedagógiai Intézet múit heti értekezletén többek között az idegennyelv-oktatás megyei tapasztalatairól tárgyaltak. Dr. Bukovinszky Istvánná, az intézet munkatársa érdekes szempontokra hívta fel a figyelmet, amikor arról beszélt, hogy „a nyelvtudás ma már létkérdésünk a világban”. Bírálta, hogy sokan az iskolától remélnek mindent, pedig a szülői ház és a közművelődési intézmények is sokat tehetnek a nyelvtudás érdekében. A A nagytakarítás alkalmával vegyszerrel is lemossák a vagonokat Ragyog az egész kocsi. De meddig? Fotó: Veress Erzsi szakmai továbbképzések szervezése, a külföldi ösztöndíjak, a nyelvtanárok nemzetközi együttműködése jelzi — kitűnt a beszámolóból —, milyen felelősségteljes szerepet vállal a Pedagógiai Intézet, amikor az iskolák munkáját igyekszik segíteni. Jó ideje ismert tény, hogy kisgyermekkorban a legkönnyebb elkezdeni az ide- gennyelv-tanítást, a legfogékonyabb korban, játékosan, és a hallás utáni ismétlésre alapozva. Csakhogy a kicsikkel való foglalkozás egészen más módszereket követel, amikre viszont az általános iskolás tanárokat a képző intézetekben nem készítik fel kellőképpen — Sipos Béla vezető szaktanácsadó beszélt erről az orosz nyelv oktatásának tapasztalatait összegezve. Figyelmeztetett arra is, hogy a magyar közoktatásban most először szerepel idegen nyelv az alsó tagozatban, s mint minden új vállalkozás, ez sem mehet nyilván zökkenőmentesen. A tanulók ismereteit jellemezve elmondta, hogy a megye általános iskoláiban szép eredményeket értek el a beszédkészség fejlesztését, a helyes kiejtést, a mondathangsúlyt illetően. s hogy ehhez hozzájárultak a jól képzett pedagógusok és az ügyesebb tankönyvek. Súlyos gondként említette viszont, hogy a tankönyvek „telítettsége” miatt sok nyolcadikos képtelen lépést tartani, s hogy tavaly óta romlott a szaktanári ellátottság, számos helyen kénytelenek az idegen nyelvet képesítés nélküli oktatóra bízni Békésben. Tapasztalatok, érvek az idegen nyelvvel kapcsolatban. Vélemények arról, hogy nekünk, magyaroknak is fontos lenne legalább még egy nyelv ismerete az anyanyelvűnkön kívül. Igen, ahogyan a beszámoló is hangsúlyozta, a nyelvtudás — túlzás nélkül — létkérdés számunkra. Nélkülözhetetlen a korszerű látásmódhoz, a kitekintéshez a világra. Ám az is tény, hogy éppen ebben a mai világban az úgynevezett humán műveltség háttérbe szorult. Elismerjük, hogy szükség van rá, de fontosabbak a szakmai, a gazdasági, a műszaki ismeretek, az anyagiak, a pénzkeresés. Ezekre összpontosít a tanterv, s ezek a meghatározó élmények, benyomások a családban és a munkahelyen. ■ Az iskolákban a gyerekeknek óriási tananyaggal kell megbirkózniuk. S bár ma már tudjuk, nyíltan hangsúlyozzuk, hogy fontos és kell az idegen nyelv, mit várhatunk el azoktól a tanulóktól, akiknek a magyarral — netán az olvasással — is alapvető gondjaik vannak? Nem vagyunk-e igazságtalanok velük, akik környezetünkben sajnos nem azt látják, hogy a felnőttek is beszélik vagy legalább tanulják valamelyik idegen nyelvet? Niedzielsky Katalin
