Békés Megyei Népújság, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-13 / 10. szám

1988. január 13., szerda

Lepkékkel, bogarakkal, bélyegekkel kezdte

Kegytárgygyűjtő a Réz utcában

Ezt a könyvet az 1740-es években nyomtatták

Kevermes, Nagyközségi Közös Tanács

Munkahelyi művelődés

A munkahelyi művelődés merev, szűk értelmezésének időszakában a hagyományos művelődési formák teljesítését elsősorban a nagyüzemeken, termelőszövetkezeteken kérték számon. A társadalmi-gazdasági változások azonban itt is átértékelésre kényszerítették a gyakorlatot, felszámolva a munkahelyi művelődés vetélkedés, lakkozott, merev értékelési renden alapuló formáját.

A nagyobb gazdasági követelmények elsősorban feladataik pontosabb, szakszerűbb ellátására szorítják az intézményeket és gazdálkodó szervezeteket, így a munkahelyi művelődés homlokterébe a továbbképzések, szakmai viták, s a műhelymunkák kerültek. Természetesen az új helyzetben is meghatározó szempont maradt az adott munkahely jellege, körülményei és mérete. Hogy ez mennyire így van, azt Domsik Jánosné, a Ke- vermesi Nagyközségi Közös Tanács elnöke fogalmazta meg.

— A tanácsi apparátusban mindössze tizennégyen dolgozunk, s ebből egynek van felsőfokú végzettsége. Ez meghatározza tennivalóinkat is. Magam vezetem a marxista—leninista középiskolát az igazgatásban dolgozóknak, most öten vizsgáztak sikerrel. Tudomásul kell vennünk, hogy még az érettségizett dolgozónak is örülnünk kell, pedig feladataink alaposan megnövekedtek. Így a munkahelyi művelődés elsősorban a munkához szükséges felkészítésekből áll, hiszen a megváltozott gazdálkodás, az önállósuló' tanácsi irányítás egyre felkészültebb embereket követel meg. A szakterületenkénti felkészítések sok időt vesznek igénybe. Most például az új jogszabályok, rendelkezések egységes értelmezése érdekében tartunk munkaértekezleteket.

— Tudja, az emberek, az állampolgárok egyre ingerültebbek, s nekünk meg kell tanulni, hogy más módon, türelmesebben, szakszerűbben intézzük ügyeiket. Ezért kiemelten foglalkozunk az ügyintézéshez kapcsolódó magatartásformák elsajátításával. A munkahelyi művelődés számunkra most a szakmai, emberi felkészülést jelenti az új feladatok ellátásához.

— Azért egy kis kikapcsolódás sem árt...

— Dolgozóink többségének — a házastársa révén — van háztájija, s ez bizony sok szabad időt felemészt. Azért törődünk mi magunkkal is. A szakszervezetünk és a tanács vezetése igazán színvonalas Télapó-ünnepségeket, nőnapi megemlékezéseket szervez, és az összevont névnapoknak is nagy sikere van. Főleg érzelmileg, a kollektíva összekovácsolásában ...

— Kevermesről elérhetetlen a színház?

— A mi művelődési házunk teltházas előadást sem

tudna megfizetni. így Kovácsházára vagy családi alapon Csabára, a Jókai Színházba sokan eljárnak- Viszont a könyvtárunknak többen is tagjai vagyunk. De most az a legfontosabb feladatunk — nézze el, hogy ismétlem magam —, hogy minél többet foglalkozzunk az emberekkel, mert nálunk komoly munkaerőgondok vannak, s ezen a mi kötelességünk segíteni. _ _ _

Termékforgalmi jogi tanfolyam Békéscsabán

ősi szokás a búcsújárás. Napjainkban bizony sokat veszített vallásos tartalmából, ám a ládafiában, a padlásokon, s a lomkamrák mélyén még mindig sok érdekes és értékes búcsúfiát találhat az, aki az ilyen tárgyakat gyűjti. Mindezt joggal állíthatja Paulik István —* akit gyulai otthonában, a Réz utca 20. szám alatt kerestünk fel — hiszen ötödik esztendeje él annak a gyűjteménynek, melyet hamarosan a nagyközönség is láthat.

* * *

Szerencsénk van, hiszen a segítőt, a tanácsadót, dr. Jároli Józsefet, a Békés Megyei Levéltár igazgatóhelyettesét is Pauliknál találjuk, így hamarjában szakszerű véleményt hallhatunk az összegyűjtött hatalmas

anyagról.

— Két szempontból is érdekesek a Pista bácsi tárgyai. Egyrészt, mert felölelik az esztendő néprajzának időszakait, másrészt, mert itt, egy helyben fellelhetőek a magyarországi Mária tisztelet rekvizítumai. Például a radnai búcsújáróhely számos jellemző szentképét összegyűjtötte, amely már önmagában is nagy teljesítmény.

(A gyulaiak kedvelt búcsújáróhelye volt Radna az első világháború előtt. A nép a Szentháromság kápolnától zarándokolt a híres búcsújáróhelyre — gyógyulást remélve magának, s szeretteinek, hogy aztán lelkében megtisztulva, hitében megerősödve térjen haza ...)

— Hatalmas kollekciót sikerült összegyűjteni a szent olvasókból is. A piciny gyer- mekrózsafüzérektől a szerzetesrendi olvasókig minden látható-ebben a gyűjteményben.

(Az olvasókat a házioltárra, szentképre akasztva tartották a nők, a férfiak maguknál hordták a lajbizseb- ben, vagy a szűr ujjábán, ám ők nem ezt, inkább a kezüket használták az imádságok számlálására.)

— Néprajzi szempontból talán legérdekesebb az a gyűrűszerű olvasó, melyből Pista bácsi birtokába jutott néhány. Legalább ilyen gazdag a teljes magyarországi búcsújáróhelyek kegykép- és kegytárgyállománya is ...

(A búcsúfia emlékként, ajándékként elmaradhatatlan

kelléke volt a búcsújárásoknak. Előbb maguk barkácsoltak, később, a századforduló táján, már szervezett kegytárgykereskedelem volt Magyarországon.)

— Az imakönyvekről, s az énekeskönyvekről sem feledkezhetünk meg. Hatalmas anyag gyűlt össze ezekből is. Az előzőek egy része a magán-, más része a közösségi imádkozást szolgálta. Van köztük nőknek, férfiaknak és gyerekeknek való. A helyi kiadású imakönyvek, egy része német nyelvű, hiszen a gyulai katolikusság két nemzetiségű, német és magyar ajkú volt.

(Az úgynevezett kegyes olvasmányok is megtalálhatóak a gyűjteményben. Legrégibb darab közülük az 1740-es években, Nagyszombaton kiadott „A keresztény életnek példája, avagy tüköré, azaz a szentek élete”, melyet Baksa Istvánnétól kapott Paulik István az elmúlt év januárjában.)

* * *

A gazdag gyűjteménynek csak egy részét nézhettük meg a gyűjtő lakásán. A látványosabb darabok, már elfoglalták méltó helyüket

az Apor tér 11. szám alatt, a római katolikus egyházközség házában. Itt folytatjuk a beszélgetést Paulik Istvánnal.

Mária viaszból, búra alatt

Fotó: Veress Erzsi

— Mindig is szerettem ilyesmivel foglalkozni. Iskolás koromban gyönyörű lepke- és bogárgyűjteményem volt. Később évekig bélyegeket gyűjtöttem. Ebből csak a Máriát ábrázolókat hagytam meg ...

Mutatja a tárlót, ahol a bélyegeket helyezték el.

— A nyolcvanas évek elején olvastam, hogy Petőfi- szálláson Mária-múzeum nyílt. Elhatároztam, hogy magam is megpróbálkozom hasonlóval, hogy megmentsem ezeket a pusztulásra ítélt kegytárgyakat. Engedélyt kaptam arra, hogy az egyházközség nevében levelezzek, így a világ szinte minden tájára írhattam a kint élő magyaroknak, akik készséggel siettek segítségemre.

Így kerülhettek a kiállítás anyagába Fülöp-szigeteki, zairei, japán, kanadai, kínai és ki tudná még felsorolni, hány országbeli kegytárgyak.

— Természetesen a magyarországi plébánosoknak is írtam. Röszkéről egy Trabantra való kegytárggyal jöttem haza. A szeretetotthonok kedvesnővéreitől is érkeztek küldemények Pannonhalmáról, Pécsről... Szóval akadt támogató bőven.

(Gyulán is híre ment a gyűjtésnek. Az idős asszonyok már tudják, hogy szombatonként a hittanos- házban várja őket Paulik István, s hozzák, amiről úgy gondolják, hasznos lehet a gyűjteménybe.)

— Örülök, hogy ez a cikk megjelenik, így a megyében mindenki megtudja, hogy miben fáradozunk itt Gyulán, és aki tud segíteni, bizonyára ír majd a címemre.

Nemrég szakemberek nézték meg az összegyűlt anyagot. Dávid Katalin néprajz- kutató, dr. Farkas Attila, az Országos Katolikus Gyűjtemények Igazgatóságának titkára, valamint Pálos Frigyes hatvani prépost látogatta meg Paulik Istvánt.

i— Dávid Katalin szerint — Idézi Paulik István a néprajzkutató szavait — az országban nincs még egy ilyen néprajzi jellegű gyűjtemény. Erre nagyon büszke vagyok.

A Szűz Mária kegy- és emléktárgyak gyűjteményének anyaga tehát összeállt. Látnivaló akad bőven. Már csak a tulajdonjogi kérdéseket kell tisztázni — hisz Paulik István tervezi, hogy átadja „kincseit” bemutatásra az (egyháznak —, s az új közgyűjtemény szombat, vasárnaponként megnyithatja kapuit az érdeklődők előtt.

Nagy Ágnes

A TIT Békés Megyei Szervezete vállalati és szövetkezeti anyag- és áruforgalmi beruházási vezetőknek, ügyintézőknek, valamint termékforgalmi feladatokkal megbízott vezetőknek és ügyintézőknek rendez január 27-töl 30 órás termék- forgalmi jogi tanfolyamot.

Á hallgatók a termékforgalomra vonatkozó új jogszabályok módszeres ismertetése alapján azokat a gyakorlati jogi ismereteket szerezhetik meg, amelyekre a gazdálkodó szervezeteknek szerződések kötéséhez és teljesítéséhez szükséges lehet.

A foglalkozásokat Békéscsabán a TIT Értelmiségi Klubjában tartják mindazoknak, akik január 20-ig jelentkeznek a TIT megyei szervezeténél.

Amennyiben 15-en érdeklődnek egy munkahelyről a tanfolyam témája iránt, úgy a foglalkozásokat helyben, az üzem által meghatározott időpontok- \ ban tartják.

Lakodalom az egész világ (3.)

Bugyi-sztori: Űrményházátó! Amerikáig

Kezdetben főleg zenekari számokat játszottak, ének nélkül, mert nem volt, aki énekeljen. Egy ideig énekelt velük egy helybeli fiatalember. Túri Mihály, de ő lassacskán kimaradt, és az éneket részben átvette Bugyi Zoli.

Rendkívül szerencsés körülménynek számított, hogy a Bugyi gyerekeknek nem okozott gondot a helyiség- hiány, apjuk kocsmájában volt táncterem. A Bugyikocsmában korábban is, még mielőtt a Bugyi fivérek elkezdtek volna muzsikálni, volt zene, tánc. A vendéglő első részében volt a mintegy negyven személyt befogadó kocsmarész, mögötte folyosó és hátul a táncterem. A táncterem befogadóképessége 140 ülőhely volt. A táncmulatságokra azonban ennél sokkal többen is összejöttek. Odaszokott a nép nemcsak a faluból, hanem a környező falvakból is átjártak a fiatalok. Nyáron még tágasabb volt a tánchely, mert a táncot a vendéglő udvarában rendezték.

— Az első fellépésre hosz- szadalmas és kitartó gyakorlás után került sor — meséli Bugyi Zoltán,. —

Húsz számot gyakoroltunk be. A teremben egyébként diszkó volt, s úgy beszéltük meg, hogy eljátszunk három számot, utána folytatódik a bál lemezről, majd ismét mi következünk, és így felváltva. Egész estét betöltő műsor lett volna. De amikor felmentünk a színre és rázendítettünk, nem tudtunk megállni zavarunkban. Fél óra alatt lejátszottuk megállás nélkül mind a húsz számot. A következő blokkban nem maradt más hátra, mint mindezt megismételni.

Az első fellépés sikerült. A Bugyi fivérek rendszeresen muzsikáltak Urmény- házán a Bugyi-kocsmában. Jól jött a gyerekeknek de az apának is. Hisz ilyenkor, mesélte Túri László (a Bugyi-kocsmában volt pincér 1972-től kezdve, ma is az Utashoz címzett ürményhá- zi kocsmában, Bugyi Jani bácsi mellett dolgozik), néha több mint négyszáz vendég is összejött. Rengeteg volt a munka, megnövekedett a kocsma forgalma.

A fiúk felújították hangszereiket is. Részben apjuk segítségével, részben egyéb támogatással. A dobfelszerelésre, hogy ne kelljen örökké a Naftagasét kölcsön kérni Túri János, a helyi közösség akkori elnöke adott kölcsön pénzt. Ily módon támogatva a zenekart, és azt, hogy legyen a faluban hol szórakozniuk a fiataloknak.

A faluban tehát a fiataloknak a 3 + 1 muzsikált. Az idősebbeknek, a lakodalmakban továbbra is Rácz Ferenc zenekarának volt monopóliuma, mint egyetlen zenekar. Nem is tartottak attól, hogy az elektromos hangszereken játszó Bugyi- band esetleg veszélyeztetni fogja az ő területüket is.

— Zoli egyik legjobb barátja, Tószegi Béla nősült — emlékezik visszi az első lakodalmi fellépés körülményeire Bugyi Gyula —, a lakodalomban Rácz Ferenc zenekarának kellett volna muzsikálnia. Egy nappal a lakodalom előtt, pénteken este, a prímás lemondta a lakodalmat. Kitört a balhé. Én Újvidéken voltam, felhívott az édesapám; „Nincs zenekar, de jönnek a vendégek, még Magyarországról is. Itt a rengeteg nép, mit csináljunk? Nem játszanátok ti?”

Kérdése inkább parancs volt, mint kérdés. Vállaltuk. Apám tisztában volt vele, hogy mi nem tudunk lakodalmi repertoárt játszani, ezért gondoskodott segítségről.

Gyorsan híre ment a Bugyi-zenekarnak. A következő év (1982) első hónapjaiban minden bálon ők muzsikáltak Temerinben. Gyulán és Jánoson kívül hamarosan Zoli is átköltözött Bácskába. Temerinbe nősült (1982. február 6-án, a születésnapján) és ott telepedett le.

Níoha szinte minden fellépésen a 3 + 1-gyel muzsikált a klarinétos Lajcsi bácsi is, a Bugyi fivérek úgy vélték, hogy gazdagítani kellene a zenekari hangzást, billentyűs hangszeren játszó zenészt kellene keresni. Érdeklődtek otthon, Dél-Bá- nátban, de nem találtak megfelelőt. Egy pladistei zenész ismert egyet, aki nekik annál inkább megfelelne, mert temerini. Együtt voltak katonák. Hajdúk Jánosnak hívják.

A Bugyi fivérek felkeresték Hajdúk Jánost. A legfőbb baj az volt, hogy Hajdúknak akkor még nem volt hangszere. Rövidesen vett azonban kéz alól egy Yamaha szintetizátort.

— A temerini vadászbál- beli siker után mind többet beszéltek a Bugyi-zenekarról. A színházban éppen az újévi kabarét készítettük.

Meghívtuk hát őket is, hogy lépjenek föl. Ott és akkor ismerkedtünk meg — meséli Hajdúk János, aki már több mint egy évtizede egyik fő „mozgatója” a temerini könnyűzenei életnek. Több éven át közreműködött a helybeli színházban, zenei rendezőként, korrepetitorként és kísérőzenészként, minden újévi kabaré zenei része őrá vár, egyszóval Temerinben Hajdúk János nélkül elképzelhetetlen bármilyen zenei rendezvény, ö vezette az élső temerini rockegyüttest is, a ’70-es évek elején alakult, akkor Aranymikrofont nyert Fortuna együttest, később néhány évig tagja volt a becsei Sygma együttesnek, alapította és vezette a temeri- mi Contem 75 együttest, ő válogatta össze a számokat, vezette a felvételkészítést, hangszerelte a számok nagy részét az idén megjelent Izig-vérig temeriniek nagylemezén. Az Újvidéki Rádióban dolgozik, mint hangfelvevő, az Odjila együttes zenei anyagának felvételkészítéséért díjat kapott.

— Nagyon sokat gondolkodtam, hogy belépjek-e a Bugyi-zenekarba. Főleg

azért, mert tudtam, hogy ők lakodalmakban is muzsikálnak, én pedig korábban ilyen zenét nem játszottam. De mivel kitartóan hívtak, beleegyeztem — meséli tovább Hajdúk János. — Az első fellépésem velük Ürményházán volt. Mintegy három évet muzsikáltunk együtt keresztül-kasul bejártuk a Vajdaságot, az első, úgynevezett demo-felvé- teleket is én készítettem nekik a temerini színházban, két éjszaka. Ha okos lettem volna, bejelentem a hang- szerelést, mert főleg az én munkám volt. Egyébként a Zolival közösen „szedtük a számokat”, a többiek a készre jöttek, és utólag gyakoroltak velünk.

Bugyi Zoltán a Hajdúk Jánossal való együttműködésről: — A J|ancsi itt Temerinben mindenkit ismert, ők is ismerték, rajta keresztül újabb fellépésekre szerződtünk. Kísértük a Temerini Rádió vetélkedőjét, az újévi kabaréban muzsikáltunk. Kemény munka folyt, télen bálák, nyáron lakodalmak, Temerinben és Bánátban is, 1984-ben egész nyáron a temerini Fontana kerthelyiségben muzsikáltunk, mindig telt ház előtt. Rutint szereztünk a rengeteg fellépéssel.

Bugyi Gyula1 — Jancsinak mindgi azt hajtogattuk, hogy: „Te itt dolgozol az Újvidéki Rádióban tegyél valamit, hogy felvételt készítsünk.” ő azonban nem akart. Azt mondogatta, mit szólnak majd ott ‘a rádióban, amilyen zenészek vagyunk ... (Magyar Szó)

Csorba Zoltán (Folytatjuk)