Békés Megyei Népújság, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-12 / 293. szám

1987. december 12., szombat o SZÜLŐFÖLDÜNK Érdemes lenne hasznosítani! fl kiscsákói Geist-kastély tündöklése és... A kastély északi oldalán jól láthatók a pusztulás nyomai A korábbi szarvasi és orosházi járás határán, an­nak délkeleti, illetve észak­keleti csücskében találjuk Nagycsákót, valamint Kis- csákót. Mindkét pusztaság közepén áll egy-egy vadász- kastély, melyeket gyakran összetévesztenek a környé­ket kevésbé ismerők. Nagy­csákó közigazgatásilag Kon­doroshoz tartozik. Az ott le­vő kastély régebben idősebb Geist Gáspáré volt. (Jelen­leg a Kondorosi Egyesült Tsz használja vendégház­ként.) Kiscsákó viszont Orosházához tartozik, s az ott levő kastély utoljára if­jabb Geist Gáspáré volt. Je­lenleg az Orosházi Űj Élet Tsz területén áll kihaszná­latlanul, pusztul — eszi az idő! Pedig 1973-ban műem­lék jellegűvé nyilvánították. Érdemes lenne hasznosíta­ni! Nézzük meg, hogy kik voltak azok a Geist Gáspá­rok ? Időrendi sorrendben négy Geist Gáspárt ismertünk. Az első — Geist I. Gáspár — 1790-ben született, Papp Borbála volt a felesége. Gyulán lakott, kádármester volt. Fiát, Gáspárt is ká­dárnak tanította. Geist II. Gáspár 1817-ben született, felesége Molnár Erzsébet volt. Amikor kita­nulta a kádármesterséget, vándorútra indult Bécsbe. Ott egy Milly nevű gyertya­gyárosnál kapott munkát, de nem a mesterségét gyako­rolta, hanem a gyertyaön­tést. Amikor hazatért, Bu­dapesten gyertyaöntő üze­met létesített és hatalmas vagyonra tett szert. Közben rájött, hogy a földből job­ban meg lehet élni, ezért megvásárolta a tönkrement Batthyány grófok nagycsá­kói birtokát és gazdálkodni kezdett. Maga mellé vette Petőfi Istvánt (a költő, Pe­tőfi Sándor öccsét) gazda­tisztnek, akivel egyetértés­ben dolgoztak és hamarosan felvirágoztatták a gazdasá­got. Közben megvett még a kiscsákói részből is 1700 holdat. Ennek a Geist II. Gáspárnak hét gyermeke született. Korai halála után a birtokot felosztották ugyan a gyerekek között, de to­vábbra is egységes gazdasá­gi irányítás alatt maradt, így történt, hogy a közpon­ti uradalom Gyula fiáé lett (Gyulamajor), a kiscsákói rész Gáspáré (Gáspártelek), a mellette levő terület Ist­váné (István-tanya), túl raj­ta Erzsébeté (Erzsébet-tér, azon túl Ilonáé (Ilka tér), és így tovább . . . Mint látjuk, a kiscsákói rész Gáspáré, azaz Geist III. Gáspáré lett, aki 1846-ban született. Felesége Kleiner Matild volt. Ő kezdte ki­építeni a kiscsákói uradal­mat, és ő építette rajta a tornyos kastélyt az 1890-es években. Az I. világháború idején meghalt, özvegye, egyszem fiával irányította tovább a gazdaságot. Az öz­vegy még 1944-ben élt, va­lamikor a felszabadulás után halt meg Budapesten. Volt cselédei szerint kegyet­len természetű birtokosnő volt. Fia, Geist IV. Gáspár 1901-ben született a kiscsá­kói kastélyban. Még kisgye­rek volt, amikor apja meg­halt, ezért a gazdaság ak­kori intézője — Serli Kál­mán — lett a gyámja. Isko­láztatták, széles látókörű, művelt ember lett belőle. Állattenyésztési tudomá­nyokból doktorált. Később a gazdaságot is jól irányítot­ta. Cselédeivel szemben em­berséges volt. A felszabadu­láskor eltávozott a birtok­ról, de az országot nem hagyta el. A Mezőgazdasá­gi Múzeumban, majd a Ló­verseny Vállalatnál dolgo­zott. Nőtlen volt élete vé­géig. Most, hogy megtudtuk, kik voltak azok a Geist Gáspárok, nézzük meg, mit tudunk a kiscsákói kastély­ról. A tervezésről — sajnos — nem sokat. Az utolsó szoba­lány szerint egy híres né­met építész tervezte (ezt többször is hallotta a föl­desúri családtól), de a ne­vét nem jegyezte meg. A kastély romantikus stílus­ban épült, kváderezett fal­sarokkal, barokkos részlet­kiképzéssel. A főpárkány alatt körös-körül páratlanul gazdag, színes, széles táb­lás, virágos, alakos díszí­téssel. Az északi oldalon a két oromzat falán vadász­jelenet volt látható, felirat» tál (a felirat szövegére már senki se emlékszik). Az 1890-es években épült. Ezt több forrásból is tud­juk. Pl. idős emberek el­mondása alapján, aztán a különböző időkben készült katonai térképekről (!). A torony egyik gerendájába egy dátum és egy név van bevésve, miszerint 1894-ben egy csorvási ácsmester dol­gozott rajta. Az épület teteje először zsindelyes volt, de 1920-ban piros palával fedték be. Ekkor épült mellé a kiskas- tély, amelyben négy ven­dégszoba, egy folyosó és egy fürdőszoba van. Nagy va­dászatok idején ott szállá­solták el a vendégeket. A kastély közepén fo­lyosó fut végig. A torony alatt beálló van, ahova lo­vaskocsival föl lehetett haj­tani. A torony mögött volt a kazettás mennyezetű va­dászterem, tele trófeákkal. A toronytól jobbra rendez­ték be a könyvtárat, balra pedig a dolgozószobát. Az északi oldalon volt három hálóterem. Középen állt a szalon. Tőle nyugatra az ét­kezőszoba, a konyha, a sza­kácsnő szobája, majd a ki­ugró részben az éléskamra volt. A konyha és az étke­zőszoba alatt pince húzó­dott. A kastélynak saját vil­lanytelepe volt a mosó­konyha épületében. A vízel­látást a toronyba beépített víztartályból oldották meg, melyet időnként lójárgány- nyal nyomattak tele egy kü­lön kútból. A kastély északi oldalán, az érvonulatban halastó is volt. Az épületegyüttest a kövesúttal egy piros salakos út kötötte össze. Annak a helyére épült a mostani be­kötő út. A kastély körül 40 hol­das erdő volt, tele vadak­kal. A fákat 1945-ben szed­ték ki, amikor az oroshá­ziaknak nem volt tüzelőjük. Befejezésül még annyit, hogy ezt az uradalmat ré­gen a kastély tornyáról el­nevezve Tornyosmajornak is hívták. A kastélyt ma Tor­nyoskastélynak nevezik. Sőt, az ott később megnyílt presszó is a Tornyos nevet viseli. Kiss Horváth Sándor Egy elismervény Petőfi István kézírásával és névaláírásá­val flz Alföld Balatonja lesz? Uj szerepkörben a kiskörei víztároló Ha állóvíz és Magyaror­szág, akkor elsőrenden a Ba­laton, utána pedig a Velen­cei-tó. Rajtuk kívül pedig szinte semmi, ami a nagy- közönséget strandolásra, csó­nakázásra alkalmas vizével, rendezett környezetével von- zaná. így van ez — leg­alábbis azok szerint, akik hagyományosan gondolkod­nak, és ugyancsak a meg­szokott sémák szerint tájé­kozódnak az országban. Pe­dig a Tisza által bekanyar- gott vidéken is ott hullám­zik egy egybefüggő vízfelü­let, amely éppen ötször ak­kora, mint a Velencei-tó. A Tisza úgy vájta ki az Alföldet Kisköre és Tisza­füred között, hogy azt vi­szonylag kevés földmunká­val egy hatalmas tárolóvá lehetett alakítani, tóvidékké formálva így a különben puszta és elhagyatott tájat. Az 1950-es évek második felében kezdték tervezni ezt a gyűjtőmedencét a déleb­ben folyó Tisza meg a tőle északabbra vonuló Kis-Ti- sza között, s miután egy 1961-es törvény e munkála­tokat jóváhagyta, dolgozni kezdtek a gépek, és 1973- ban meg lehetett kezdeni a duzzasztást. A Tisza meg is töltötte a hatalmas mélyedést a kicsi szigeteket csak itt-ott mu­tatva meg magából, ám nem­csak a rengeteg víz folyt időközben tova, hanem a korábban elképzelt körül­mények is megváltoztak. Ne­vezetesen, hogy ez a tároló majd öntözőközpontjaként fog működni egész környe­zetének. Ezt a szerepét már nem vállalhatta fel, egysze­rűen azért, mert a szóba jö­hető termelőszövetkezetek immár az öntözés igénybe­vétele nélkül is igen jó ered­ményeket tudtak felmutatni, így hát a különben sem ol­csó vízre többen fizettek be. Noha a földmunkák lehető­vé tennék a továbbj duz­zasztást, és akár egy 127 négyzetkilométeres vízfelü­letet is ki lehetne alakítani, erre a bővítésre már nincs szükség — legalábbis a je­lenlegi körülmények között. Még szerencse, hogy azok a vízügyi szakemberek, akikre a tervezést rábízták, idejekorán fölismerték a kö­rülmények átrendeződését, s javasolták, hogyha már egy akkora tavat teremtenek, af­féle mindenes vízi paradi­csom legyen. Kedvét lelhes­se ott, aki strandolni, napoz­ni akar, akinek a horgászás a szenvedélye, és az is, aki a csónakázásban leli örö­mét. Az így megálmodott táj 1972-ben Középtiszavidé- ki Üdülőkörzet hivatalos ne­vet kapta, összesen öt te­lepülés tartozik hozzá: Ti­szafüred, Kisköre, Sarud, Poroszló és Abádszalók. Aki még nem járt e tele­pülések környékén, el sem hiszi, hogy mi minden épült, alakult már ott, amióta ki­derült, hogy a tároló szere­pén változtatni kell. A leg­nagyobb — és országosan is legismertebb — Tiszafüre­den például valóságos vízi sportközpont alakult ki pom­pás kempinggel, ifjúsági tá­borral, termálvizű strand­dal, és minden egyéb kel­lékkel, ami a pihenést, a ki- kapcsolódást szolgálja. Mi­vel igen jó ott a széljárás, szörfözni is remekül lehet. Kisköre — úgy is, mint az egész táj névadója — szin­tén egyre ismertebb ország­szerte, már csak azért is, mert ott magaslik a duz­zasztómű, ami önmagában is érdekes látvány. Sarud szin­tén alkalmasnak mutatko­zik, hogy a vízi sportok gya­korlóhelye legyen — egyál­talán nem mellesleg említ­ve: ehhez a faluhoz van a legközelebb a Hortobágyi Nemzeti Park —; Poroszló a magányt kelvelő horgá­szok zarándokhelye lehet; Abádszalók pedig szintén a strandolok, a vízi sportok űzőinek népes központja. Noha amióta az üdülő­körzet általános rendezési terve elkészült, több kem­ping — sőt újabban már penzió — is épült, azért a meleg nyári hétvégeken még sok vendég a vadkempinge­zést kénytelen választani, és ugyanígy azokat is türelem­re intik, akik ezen a tiszai tájon szándékoznak üdülőt építeni. A Középtisztavidéki Intéző Bizottság vezetőinek ugyanis föltett szándéka, hogy ott és csak ott épülhet víkendház, nyaraló, ahol a közművesítést előbb elvég­zik, a felelősen gondolkodó vízügyi szakemberek okkal- joggal tiltják a másutt dívó és olyannyira környezet­pusztító szikkasztást. Egye­lőre Tiszafüreden terjeszke­dik egy kisebb, 140-160 négyszögöles telkekből álló üdülőtelep, ahol külön fő­építész felügyeli, nehogy megszegje valaki az előírá­sokat, vagy megkísértse egyik-másik ház gazdáját az építészeti ízlésficam. A kiskörei víztároló sze­repváltása tehát amilyen csöndben, olyan jó irányban — jó irányítással — halad. Ügyeinek intézői abban bíz­nak, hogy majd csak na­gyobb híre támad e szépsé­ges és valóban sok minden­re jó vidéknek, s ha a mos­taninál többet emlegetik, majd azok is reá figyelnek, akik az országos idegenfor­galom kasszáját kezelik. Egyelőre ugyanis szinte min­den forint a helyben gazdál­kodó szervektől kerül ki, s ez bizony kevés. Alföldünk új tava sokkalta több gon­doskodást is megérdemel­ne .. . A. L. A Tisza-híd Tiszafürednél, és a híres halászcsárda (Németh Ernő felvétele) Búcsúknak évadja... Andocs, Szentkút, Máriapócs, a székely- földi Csíksomlyó — legyenek bármilyen távol egymástól, ezeket a helységneveket egy valami mégis nagyon szorosan össze­köti: valamennyi búcsújáró hely. A búcsújárás nagyon ősi szokása né­pünknek, ám azt kevesen tudják, hogy már a kereszténység felvétele előtt is dívott. Márpedig ez a néprajzosok — elsősorban a Szeged környéki népéletet oly lelkesen, ám a folklorista társadalom kevés megértésével kutató Kálmány Lajos — szakszerűen bi­zonyított véleménye. A legalaposabban ép­pen ez a papi hivatásba belekényszerült férfiú sorakoztatta fel azokat az adatokat, amelyek a magyarság ősvallásához szoro­san tartozó búcsújárások szokását igazol­ják. Szintén tőle tudjuk, hogy a manapság is sokat emlegetett Boldogasszony elébb egy ősistenasszony volt, s csak később azo­nosult Jézus anyjával, Máriával. Affelől sem lehetnek kétségeink, hogy ősvallásunk hívei miért és hova zarándo­koltak el hajdanán: ugyanúgy, ahogyan most, ők is egy-egy csodatevő helyet — leginkább erdei forrást — kerestek fék mégpedig azért, hogy maguk, vagy megbe­tegedett, bajba jutott szeretteik meggyó­gyuljanak. Nem csupán gyógyulásért járt búcsút a nép, hanem azért is, hogy lelkében meg­tisztuljon, hitében megerősödjön. Különö­sen akkor, ha a búcsúk rendjét pontosan betartotta, és előbb a szent hely vizében megtisztálkodott, majd a csodatévőnek tar­tott kegytárgyat ajkával, kezével megérin­tette, és az egyházi ünnepségeken is becsü­lettel részt vett. Ha pedig még a templom­ban való alvás kényelmetlenségeit is vál­lalta, akkor végképp nem tehetett szemre­hányást magának, hogy elmulasztotta az előírásokat. Mindemellett aprócska tárgyakkal, az úgynevezett offerekkel is szavatolni igye­keztek a boldogságukat, jövőjük szerencsés alakulását a hívők. Ezek az offerek min­denkinél azt mintázták, amire az asz- szony, vagy a férfiember vágyakozott. A gyermektelen menyecske tehát apró babát formált ki viaszból, és azt szorongatta a kezében, majd tette rá a templomi oltárra, a gazda pedig állatalakokat gyúrt ki, hogy a jószágait baj ne érje, vagy ha házépítés­be fogott, egy kicsi házat ügyeskedett ösz- ,sze. A betegek nyilvánvalóan azt a testré­szüket szobrászták meg, amelyik éppen fájt, így hát kezek, lábak, alkalmasint fe­jek garmadája is ellepte az oltárterítőt. Idő múltával aztán ez az offerkészítés is iparrá szakosodott, és a máig működő mé- zeskalácsosok munkája lett. Ök már nagy tételben és mívesebb formában gyártották mind a viasz-, mind pedig a cukros tésztá­ból való tárgyakat; ez utóbbiakat nyilván­valóan azért, hogy a megajándékozottak később meg is egyék. Erre a sorsra jutott — és jut ma is — a bábok sokasága, s a legismertebb búcsúfia, az olvasó. Emlékként, ajándékként, nemcsak a mé- zeskalácsosok áruit szokás hazavinni, ha­nem rengeteg minden egyebet. A vallásos népek a szentképek sokaságából válogat­nak; vesznek és visznek, aztán még díszes gyertyát, faragott keresztet; aki fjedig ki­csi gyermeknek akar kedveskedni, az a ba- zárosok asztalain akár legót, műanyag puskát, zsebtükröt, és minden más bóvlit találhat magának. És még egy dolog, amit a búcsúkról szól­va föltétlenül meg kell említeni: ezek a vallásos tartalmukból sokat vesztett, de tár­sadalmi eseményként váltig élő ünnepek a hazalátogatások nagy és kötelező alkalmai. Akik nagyon távolra szakadtak családjuk­tól, és a rokonságot nem különösebben ápolják, ők is kötelességüknek érzik, hogy legalább arra az egy napra megtérjenek, és láttassák magukat. Ha a templomi szertar­tásra nem is mennek be, a sátrak utcájá­ba kiballagnak, és míg a régi barátok kö- szöngetéseit fogadják, vesznek is ezt-azt, hadd lásson a család búcsúfiát. Lám, így őrződött meg ősi pogány hitünk egyik csodakereső szokása az idők folya­mán, és lett belőle újmódi hagyomány...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents