Békés Megyei Népújság, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-05 / 287. szám
NÉPÚJSÁG 1987. december 5., szombat Múltról valló tárgyaink Füzesgyarmaton Mi lesz veled, kisipar? Hegyesi Jánost olvasóink jól ismerik. Versei gyakran szerepelnek lapunkban. A 88 éves parasztember tevékenyen kivette részét történelmünk alakításában: a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője és évekig ország- gyűlési képviselő volt. Miután elolvasta a Múltról valló tárgyaink beha- rangozóját, eszébe jutott valami. Az, hogy ő nem is a múltról valló szerszámokat látná szívesen, hanem a jövő iparosait. Mert a kisipar még mindig nem képes kiheverni azokat a veszteségeket, amiket a ’40-es, ’50-es évek hibás politikája okozott. <3 igazán jogosult, hogy erről nyíltan szóljon, hiszen megtette ezt azokban az években is. Ilyen és hasonló véleményei miatt akkoriban nem szólalhatott fel az országgyűlésen, nem írhatott a parasztpárt lapjába. Emiatt aztán le akart mondani a képviselőségről, ám azt nem engedték meg neki, hiszen féltek, egy ilyen lemondás hangulatot kelt a parasztok körében. De térjünk vissza az iparosokhoz! Hegyesi János úgy érzi, a kisipar és a színvonalas szolgáltatás feltámasztására még mindig kevés erőfeszítést teszünk. Bizonyos szakmák egyszerűen kipusztulnak a kisebb településeken. Közbevetettem, hogy ma már sokan váltják ki az iparengedélyt. Ez igaz, ismerte el, de sokan csak a gyors meggazdagodás reményében teszik ezt. Sajnos, kevés az olyan „új iparos”-, aki nem erre épít. Ez már valóságos tömeghisztéria, mondta vendégünk, hogy mindenki a gyors szerzést tartja a legfontosabb életcéljának. A régi idők iparosai csak abban bízhattak, ha pontosan, jól, udvariasan dolgoznak, akkor nem lesz megélhetési gondjuk, sőt. Megbecsült tagjai voltak ők a társadalomnak, még ha a felső tízezerrel természetesen nem is vetélkedhettek. A helyi iparosok mellett jutott tér a vándoriparoáóknak is. Lakatosok, rézművesek, drótostótok, vargák és. ki tudja még meddig sorolhatnánk, hogy milyen szakmák avatott gyakorlói jártak tanyából tanyára, keresték és találták meg az életet adó munkát. Hegyesi Dános : Zord időben - rögös úton Hej, te élet, hosszú élet, de sok harcom is volt véled! Népem sorsát, gondját, baját jobbat váró sok sóhaját, önzetlenül átalvenni, sajátomat félretenni: Akarattal, emelt fővel, szembenézni a jövővel. Nem rekedni meg a múlton, átvergődni sok megunton: Kemény daccal, emelt fővel hinni, bízni szebb jövőben. Mindig előre haladni, csüggedőknek erőt adni: Mikor küzdés, harcok között, balsorsom is csak üldözött. S ha harcoltam, vagy ha írtam. Elszántsággal csak kibírtam: Viaskodva sok-sok vésszel, megvénültem józan ésszel. E világot nem imádom, sok hibáját ma is látom: S éltemre ha visszanézek, — szemeimben könnyet érzek. n bihari hatások érvényesülnek A kos gyapjújából faliszőnyeg készül Boross Magdolna háza nagyon régi. Az elmúlt évszázad második felében építette a dédnagyapja. A mai tulajdonos ragaszkodik a hagyományokhoz, most is fehérre meszeli mindig az összes helyiséget, a már régen használaton kívüli kemencével együtt. Feltehetően ez a környezet is hozzájárult ahhoz, hogy a nemrég nyugdíjba vonult Boross Magdolna vonzódott mindig a régi dolgokhoz. Dédnagyanyja, nagyanyja gyönyörű szőtteseit féltve őrzi, s nem véletlen, hogy ő is megtanult bánni a szövőszékkel. Többféle tanfolyamon részt vett, s igyekezett elsajátítani minden tudást, ami a szövéssel kapcsolatos. Munkáival sok kiállításon szerepelt, mégis ma csak egy-két saját készítésű darabot tud mutatni az érdeklődőnek, ugyanis legtöbbjét elajándékozta. Most, hogy immár nyugdíjas, úgy gondolja, saját maga számára is többet dolgozhat a szobájában felállított szövőszékén. Jelenleg egy faliszőnyegen dolgozik, kosnak a gyapjújából készíti, mert a kos hosszabb szőrű, mint a jerke. Ami az itteni, a Sárréten született szőttesek motívumvilágát illeti, elsősorban a bihari hatások érvényesülnek, a legkedveltebb színek a piros és a fehér. A régi parasztszövőszéken jobban lehetett szőni, éppen ezért most azon gondolko- dig Boross Magdolna, hogy megpróbálja rendbe hozatni nagyanyja régi szövőszékét, hiszen azon még szebb szőtteseket készíthet. Ez a fonalgombolyító a múlt században készült, ma is használatos Fotó: Kovács Erzsébet Fejezetek Szarvas város helytörténetéből Markovitz Mátyás 1745- ben készült krónikájában leírja, hogy a „harcnélküli, váratlan kivonulás miatt a szarvasi aga nem is tudott mit kezdeni az aznyári terméssel”. Ugyanott folytatja: „a szarvasi erősség a törökök eltávozása után 37 évig elhagyatva állt”. A lelkész látott a Körösben hídma- radványokat, parti magaslatán égetett téglából bolthajtásos épületet, amit törökfürdőnek vélt, elnézegette a mecset romjait. Talált síremlékeket is. (Gyűjteményemben van egy kőturbán, ^nit onnét hoztak el a gyerekek, s amit a Borbély csizmadia dinasztia öt nemzedéken át „káposztanehezéknek” használt.) írja továbbá: „Az igen tágas Piaci utca a várost két egyenlő részre osztja (kb. a mai Szabadság u.). Az északi rész, amelyen a földesúri ispán háza, a harangokkal, órával felszerelt fatorony, az újjáépített kocsma és vendégfogadó áll Halásztelekpusztán fekszik. A város délre eső része, ahol a városháza, a mészárszék, a szolgálatos katonák háza, s a malmok állnak Kákapusztán terült el.” (Latinból fordították: dr. Tamási M. és dr. Domán I. sz. ev. egyházi levéltár kéziratából — 1970.) A város történetéhez tartozik, hogy 1757-ben felépült a „belső piaci” kocsma, majd 1768-ban a „várospiaci kocsma”, amit „meg követelt” mind az emberek, mind az állatok részére az állatvásárok nagy forgalma. (Mátyás-, Lukács-, András-, János-napiak.) Most felsorolok néhány ódon városi házat, amelyeket jellegzetes szarvasi parasztstílusúnak tartok, bár nem vagyok építész szakember. Ezek, helyük szerint is a régi város kiterjedésére utalnak. A házszámok egészen a felszabadulásig tömbönként A jó bornak nem kell cégér — kell ellenben annak is alkalmas tartóedény. Hazánkban ugyan sokfelé készítettek és készítenek ma is hordót, ám ennek a mesterségnek a neve mégis egy északkeleti településünk nevével fonódott össze. Gönccel, amely a Tokaj melletti Hegyalján éli csöndes életét, és amelynek bortároló terméke, a gönci hordó joggal mondhatni, világszerte ismeretes — minősége és szabványjellegi szerint. Hogy miért éppen Göncön virágzott fel a hordókészítés mestersége? Csak rá kell tekinteni a térképre, és tüstént mindent megértünk. Nagyon közel terülnek el hozzá Tokaj-hegyalja szőlőinek óriási táblái, ahol a pompás furmintok, hárslevelűk, sárgamuskotályok megteremnek, és ugyancsak nincsenek messze onnan azok az erdőségek, amelyek a fát adják. Szabványtárolókat emlegettünk az imént, így hát azt is el kell mondani, hogy valójában mekkorák ezek a gönci italőrzők. Valamennyi ott készült faedénynek 136 literesnek kell lennie! A história során ez az űrméret alakult ki, s az az örmény borkereskedő, aki Tokaj aranyos nedűjét mondjuk Tolcsván megvette, egészen biztos lehetett benne, hogy hány liter búfelejtőért kérhet márkát vagy guldent valahol Nyugat-Európában. (Csak újabban enyhült meg a szabvány: a sorozatgyártás keretében készülő hordók közül még az is megkapja a gönci nevet, amelyik 125, avagy 130-135 literesre sikeredett.) Lássuk mindezek után, hogyan dolgozik a hordók készítője, az ősi szerszámokkal ügyeskedő kádármester! haladtak, s nem utcánként volt — mint most — páros és páratlan oldal. A négy kerület külön-külön az 1- es számmal indult. Már 1929-ben működött az első kerület 470-es számú házában, a „Tímárszakcsoport”! Ide kívánkozik, hogy 1846- ban 68 mester dolgozott a tímárcéh keretében! A Kis és a Nagy Bethlehem volt a tímárok és a szűcsök utcája. Itt élte le életét a közel száz esztendőt megélt Ruzsicska György szűcsmester is. A mai Zalka M. u. 7. szám alatt volt Burák csizmadia háza. Mestergerendájába vésve: 1743. öt generáció lakta. 1980-ban renoválták. A Somogyi u. 12. számú ház ma is nádas, „kanfaros”, szabadkémény- nyel. 130 év óta az öregföldi Hruska család birtokolja. Az Alkotmány út 5. számú nádas, deszkaoromzatú ház „ámbitja” végignyúlik az udvari homlokzat előtt. A Gyóni Géza 6. szám alatti öregföldi tanya „mására” épült 1860-ban. Egy kovácsmester vasalta a szélvédő deszkákat, s készítette a piciny ablakokra a kereszt- vaspálcákat. Az Új telep utca 22., a Zöldpázsit első háza. Mellette állott egy szélmalom. Ide helyezte Mihálfi tanár a történelmi Magyarország közepét. A Klapka utcában még áll a Bibliás-Lustyik háza, melynek nagyméretű istállója „kontytetős”. A nádat palára cserélték.) Tipikus szarvasi gazdaházak a Lenin utca 48. és 50. szám alattiak. Tetőszerkezetüket kőoszlopok tartják a folyosón (predodverma). Műemlék jellegű a Dózsa és Benka utca közötti szakasz. Mindkét oldalba nádas, kanfaros, snyicces, am- bitusos, szabadkéményes, „babás” házakkal. De ilyen látható a Hunyadi utca 49 szám alatt is. A konyhaajtója előtt faragott kisajtó van (sránke). Legeslegelébb a kiszemelt fatörzset darabolja el hosz- szanti irányban; ezekből készülnek a dongák. Ha már elég hasáb sorakozik a műhelyben vagy az udvaron, megkezdődhet a dongák ki- vájása. Amikor valamennyi donga kész, elkezdődhet a hordó építése. Ehhez az úgynevezett rakóabroncs szükségeltetik, amibe a dongák sorra belekerülnek. Amikor a dongasor már áll, megkezdődik az abroncsozás: a majdani hordó derekát ekkor fogatják össze a vasabroncsokkal. (Ezeket szép türelmes munkával egymás után a helyükre veregetik.) Mindezeket a folyamatokat zárja le a fenekelés. Talán ez a legnehezebb művelet, mert ekkor kell kézbe venA Partizán utca 16. szám alatti ház padlására ma is csak az utcáról lehet feljutni. A deszkaoromzatból képezték ki a padlásajtót. Alatta volt a „beszélgetős” pad. Tehát Tessedik „rendezetlen faluja” még itt is húzódott.. . A múlt századi építkezést képviselik az előtornácos házak: Kulcs jár utca 12., Ságvári 19., Kossuth utca 104. (az Angyalkás ház). A Somogyi utcában a Jancsó- íéle, a Damjanich utcában a Kiszely ács féle házak (nevezték ezeket „beszélgetős” elejűeknek is). A szélső keleti utca a mai Sallai volt. Kertjeik végében húzódott a körgát. Ettől nyugatra lapályos fekvésű terület feküdt. Ennek a magaslatára emelték az új templomot. De akkor a Nagy utcát már díszítette a „csendőrlaktanya”. (Ma a vasipari ktsz. irodaháza.) A vasút történetéhez tartozik, hogy a pályaudvar déli végén a 6-os számú őrház 1880-ban épült. Ezután ültették udvarára a ma is viruló három japán akácfát. E felsorolásból nem lehet kihagyni a „hatházat”, amelyet hat nádas, kanfaros, deszkaoromzatos, ámbitos, szabadkéményes épület alkotott. És a Krakkót 190 piciny házával. A Zöldpázsit, s az Újporták már az első világháború utáni idők szülöttei (FAKSZ-házak, ONCSA-há- zak). S amelyek ezenkívül állnak — már az utóbbi három-négy évtized teremtményei. Városunkban fogynak a régi parasztházak. Más részüket „modernizálják”, a nagyobb telkeket beépítik, sátortetős kockaházakkal. A régi „műemlék jellegű” utcák (Zalka Máté, Dózsa György) csak megsárgult fotóinkon léteznek. Dr. Domán Imre ni azt a csínvágót, amellyel egy vájatot mélyítenek a dongák mindkét végébe, hogy a fenékdeszkáknak hely jusson. Ezt követően aztán alulról is, fölülről is bekalapálják, majd megszö- gelik a záródeszkázatot, és kész a mű. Azazhogy mégsem, mert még bele kell fúrni a dugók helyét: egyet az egyik fenéken, a másikat a hordó pocakján. A sötét pincerendszerekbe szánt hordóval ennél többet nemigen törődnek. Ha ellenben olyan helyre kerül az edény, ahol sok szem látja, akkor az egyik fenekét biztosan megmintázzák. Olykor egész szüreti jelenetek kerülnek rájuk. Göncön járva-kelve jóleső érzéssel lehet tapasztalni, hogy itt is, ott is vígan cseng az abroncsozó kalapács, számos portán formázzák a dongákat: a kádárvagy pintérmesterség ebben a hegyaljai községben máig virul. A. L. Újbornak való n gönci hordó története *Az idős mester abroncsigazítás közben (Németh Ernő felvétele — KS)
