Békés Megyei Népújság, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-31 / 308. szám
NÉPÚJSÁG 1987. december 31., csütörtök o Nem véletlen a névnapi nefelejcs Változhatott a világ bármennyit is az idők folyamán, a szerelem, mint érzés, nem, mert a szerelem örök. Egy fiú és egy lány megpillantja egymást, s fellobban a vonzalom: szerelem az első látásra. Máskor viszont lassan alakul ki. Hogy melyik a tartósabb, az évek döntik el. Fáj nagyon a reménytelen szerelem, s az sem jó érzés éppen, ha úgy játszik a lány a fiúval, mint macska szokott az egérrel, vagy ha a férj csapodár. Szomorúság lengi körül a kiábrándulást... És így tovább. Hasonló, de régvolt érzések tükrei azok a képeslapok, melyeknek megfakult szavai úgy szólnak most hozzánk, mint egykor a címzettekhez, akik tán naponta várták: jön-e a postás? A szerelem sötét verem Valami elkezdődött, s mintha be is fejeződött volna, úgy érezni az 1900 augusztusában pár hét alatt írt három . lapból. K. J. küldte K. L. békéscsabai tanárnőnek, mikor az, a Zólyom megyei Szliácsfürdőn nyaralt. Szabadkáról, Kolozsvárról, mert biztos a fiatalember is úton töltötte a szabadságát. „Ugye, hogy nagyokat tudnak hallgatni Szliácson? Ugyanis úgy egyezénk meg, hogy amit Rózának vagy anyának ír, azt nem nekem írja, hanem nekem igenis meg fogja írni a czímét. Vagy már megbánta? Szívből üdvözlöm .. „Kedves Lujzika Kisasz- szony! Itt vagyok végre Kolozsvárott, szerencsésen megérkeztem, csak épp oly szerencsésen érkezzenek meg a Maga lapjai is, a melyeket ígért. Hogy érzik magukat Szliácson? A tervbe vett kirándulásokat megteszik-e, és milyen élvezettel? Ügy hallottam, hogy ez a lurkó is (Ámor, a levlapon) Szliácson nyaral, ugyan kérem írja meg, vájjon ott is folytatja-e a mesterségét?” A következő a nyaralásból már hazaérkezett lánynak szól. „Hogy érzi Magát? Bizonyára fáradtan, de még biztosabb, hogy sokat élvezett! Ugye bár? Jól fog esni a pihenés és az utóbbi 34-5 hét alatt történtekről való elmélkedés! Meghiszem azt! Kivált, ha így végződött!” Z. E.-nek ugyancsak a századforduló évében küldi egy ifjú a vallomásait Kéz- divásárhelyre, abba a há- nomszéki városba, ahol a szabadságharc idején Gábor Áron ágyúöntő műhelye volt. „Ragyogjon élte májusában, mint szép, virágzó alPátzay Mária: Pénelopé Jön-e a postás? És mit hoz annak, aki várja? Szerelem, szerelem... mafa, szívét e percben más ne érje, csak a boldogság tiszta fénye, és a reménység harmata.” „Míg más értéktelen gyönyört hajszol vakon, Te csüggj elbűvölő, szép, boldog álmokon!” „Felednélek, felednélek, de nem bírlak feledni!” „Még mindig remélek!!! Hej, de ez csak puszta álom, melyre oly hiába vágyom .. „Nem feledek! De boldog is a szívtelen .. Szerelmes lányok Bizitos értett a nők nyelvén és csupa sárm lehetett az a megyénkbeli, de budapesti joghallgató, akinek a Kárpátoktól le az Al-Dunáig, mindenünnen írtak a lányok. „K. N. Úr! Le sem írhatom, mily örömet szerzett nekem azzal, hogy elküldte azt a kis arczképét. Fogadja érte legőszintébb, s legforróbb köszönetemet addig is, míg majd viszonozni fogom. Szívből üdvözli Zozó. Rajecz, 1901. IV. 23.” „Aramyos N. Űr/ Nagyon kérem, írjon már valamit a Barnem czirkuszról, kiváncsi vagyok, érdemes-e elmenni, mert hozzánk is eljön májusban. Tudja, nálunk olyan égbekiáltó csúnya idő van, a mire már régóta nem emlékszem! Hej pedig de jó volna egy kicsit künn sétálni együtt a zöldben. Számtalanszor és szívből üdvözlöm: Emma. Arad, 1901. ápr. 29.” „Azon örömet, a melyet éreztem akkor, a mikor olvastam, hogy a szigorlat nagyon jól sikerült — le nem írhatom. Lássa, nem hiába imádkoztam! Tehát most már ön is szabad! Remélem, majd élvezi most már a friss levegőt. Köszönet a szép kolozsvári képeslapért. Hogy került oda? Üdvözli Irénke”. De még nincs befejezve az üzenet, mert a kép alján és oldalán így folytatódik: „Ah! Milyen szentimentális mez! Vasárnap d.u. alkalmasint Pestre megyek! Az erzsébeti (valószínűleg Pesterzsébetről van szó) kis kártyámat megkapta? Jó éjt! Szép álmokat!” Szerelem a vérzivatarban Aztán lassan elmúltak a békeévek és jött az első világháború, amikor még jobban várták a postát a fiatalok. A frontról küldötteken bélyeg helyett ez állt: K. u. K. Feldpost. Sok érkezett T. R. úrleánynak Vésztőre. Feladója P. L. Beleuchtungs Zug No. 3. Post Radovice Trasté, Dal- máczia. „1915. X. 17. Mivel megint van egy kis időm, írom ezen pár soraimat, hogy ezzel is több legyen az újság otthon. Nincs semmi bajom, egészséges vagyok, melyhez hasonlót kívánok mindnyájtoknak. Nincs erre semmi újság, csak ahogy voltunk, most is úgy vagyunk. Nappal jó idő, éjjel hideg van. Üdvözlöm a kedves nénédet és számtalanszor ölel, csókol: Lajos”. A következő lap K. L- nek szól az Első számú Veres kereszt kórházba, Bé- kés-Csabára címezve. „916. IX. 26. Levelét megkaptam, fogadja érte köszönetemet. Fecske madár, röbdös, szálldos odafenn, Kérdezz megott egy kis legényt ízibe, Jutok-e még ojkor-ojkor eszébe? Most már kívánok szép napokat, víg órákat, tiszteletem küldöm a messzi távolból egy árva. Isten vele. Várom a választ. Juliska”. „Sz. J. őrmester úrnak. 1. XXXIII. Mkmp. des Bh. I. R. 3. Feldpost 650. Kedves őrmester úr! Lapjáért hálás köszönet. Csak az nem szép, hogy rólam olyasmit gondol, hogy elfelejtettem. Valószínűleg későn kapom a lapjait, ezért késői a válasz. Egyébként elég szorgalmasan gondolok önre. Mert még nem felejtettem el, hogy kinek a nótája volt az Egbenyúló hegyek ormán, puskagolyó ne találjon, stb. stb. Sokszor, sokszor üdvözli a messze távolból Mariska. Remete, 917. XI. 11.” Két lap 1918-ból, ezeket már nem katonákhoz írták. „Szeretett drága A... Kívánom, hogy az Isten éltesse sokáig Kedves családjával erőben, egészségben és békességben együtt és számos névnapokat érhes el. ezt kívánja szerető Ilonkád a te hű kedves pá... Isten veled és velünk.” „Kedves Józsikám, nem tudom mi történhetett magával, hogy nem jött el ho- zám, cs. Manczika, pá, pá." Az árva fűszál A háború elmúlt, a szerelem azonban tovább is él, ha olykor csak az egyikben. Vagy talán a másikban is, csak nincs bizonyosság? Az egyik lap 1928-as, a másik 1940-ben kelt. „Igen tisztelt Jani ezen pár soraim fogadja kedves Neve napjára és kívánom Istentől hogy sok szép Neve napját érjen égésében és boldogságban szívemből Kívánom, én egy árva és egy elszáradt fű szál” „Kedves Zsuzsikám, ne haragudjál hogy ezen lapommal megzavarlak, de egyrészt illőnek tartom, igaz, hogy egy kicsit későn, de remélem megbocsájtasz. Ugye? Node Zsuzsókám most egy kéréssel fordulok hozzád, igaz nincsen senkinek semmi köze hozzá, de azért mégis csak szeretném tudni, hogy hogy és mint vagy már a szerelem dolgában. Azt hiszem tudod, hogy mire kérdezem, nem kell, hogy írjam. Ha gondolod, hogy megérdemlem, írd meg Zsuzsikám nekem, s akkor majd én is bővebben merek írni. Egész nyugodtan írd meg az egész helyzeted. Előttem ne titkolj semmit. Akkor én is megírom szívem titkait.” Hát így ment ez annak idején, de így megy ma is, mert nem csak a szerencse, a szerelem is forgandó... Vass Márta A lurkó munka közben Kialakulóban egy új értékrend — Megfakult az „olvasó nemzet” büszke képzete? Költészetünk alakváltozásai Ki gondolná, hogy fiatal költő — mint Payer Imre — ógörög versmértékben írott, klasszikus ritmusú költeményekkel mutatkozik be? Hiszen a szabad vers egyeduralma látszik, amióta — az ötvenes-hatvanas évek fordulóján — a különféle „formabontó” törekvések, kései „izmusok” zöld fényt kaptak. Pedig legújabban mégiscsak van valamiféle klasszici- zálódás, formai-gondolati lehiggadás a kortárs magyar költészetben. S nem pusztán az élemedettebbek — a „Horatius hangján” gyakorta zengő Jánosy István, a görög tanárának emlékét antik mértékben idéző Képes Géza — szólnak ilyenformán, hanem a „középnemzedékhez” tartozó Rózsa Endre is, döccenő hexametereiben, vagy a sapphói szenvedély gyönyörű sapphói strófában utánzó Imre Flóra, és a még mindig igencsak fiatalnak számító, hosszú szünet után (Napforduló című) második kötetével jelentkező Fábri Péter is kedveli az ókori líra versformáit. De a jellegzetes indulás mégiscsak inkább olyan, mint a Szarvason élő Kántor Zsolté (Világültetés), aki vegyíti a kötöttebb, s a szabadabb formákat, a már említett lehiggadás jegyében: nem véletlenül kapta kötetének egyik versfüzére a Lehiggadt forró páfrányok — találékony, leleményes címet. Mai líránk — egészében véve — nemigen lep meg sodró szenvedélyű, lázas,- lobogó költeményekkel, talán mert a társadalmi hangulat sem ilyen'. Higgadt és józan számvetések korát éljük — s élik a költők is. Előtérbe kerül a szakmai megformálás, a műgond szempontja. Érdemes figyelni — például — az idén megjelent Szép versek kötet szonettjeit: Somlyó György. Takáts Gyula, Imre Flóra, Csoóri Sándor, Csordás Gábor a gondps tökélytől a szándékoltan „elrontott”, sőt: felboncolt szonettformáig tágítja a feladat megoldásának lehetséges körét. „A versírás: merő gyakorlat, megannyi részlet" — mondja Tandori Dezső, mesteri fokra, s korba lépett poétánk, általános érvénnyel. Jellemző az is, hogy a vers sokszor egyszersmind dokumentum. Pontos, tárgyszerű tájékoztatás a költő élményeiről — mint például Dohai Péternél, akinek Bódy Gáborról írott költeménye nem csupán a tragikusan fiatalon elhunyt filmrendezőnek állít emléket, hanem egy korosztály érlelődésének hiteles ábrázolása is. Szép példája ennek az idősebbek köréből Takács Imre kötete, az Egymásra emelt kövek, mely az ötvenes években országos gondokkal küszködök, jól-rosSzul vizsgázók kritikus hangvételű önvallomásának tekinthető. Veszélyeztetett értékeinkért emel szót a költő, eljutva olyan kérdésföltevésig, amelynél fontosabbat aligha fogalmazhat meg bolygónk lakója: „Akar-e a Világmindenség kezdeni ezzel a szerencsével, / hogy értelmes lény fejlődjön a Földön ...?” Érzékelik továbbá költőink, hogy az írott-kinyomtatott betű, szó mindinkább osztozni kénytelen a máshon- nét áramló kép hatásában: a televízió, a videó (s egyre kevésbé a mozi) korszakában vagyunk. Ennek tudomásul vétele valójában nem is követel túl nagy áldozatot tőlünk, hiszen a költői kép, mint a vers alkotóeleme, szoros rokonságban van a vizuális képpel, azzal, amelyet a képzőművészet, a plasztika, a fotó-, vagy a film- és videokamera készít. A mai vers nemegyszer inkább a szemnek, semmit a fülnek — a hangzásnak — szól. (Ezért is kevés a „szavalható” költemény.) Bonyolult alakzatokba rendeződik a - versljép; áttekintésekor el kell mélyednünk az egész vers „látványában”. Jeles költőnk. Kárpáti Kamii Szinte látványverseket, vers-forgatókönyveket ír; egyébként is rendkívül fogékony a vizualitás — mindenekelőtt a képzőművészet — iránt. A képteremtés műgondja nála is példaszerű: némely sorai — „Bámulhattam volna, mint Rembrandt #/ orvostanoncai a leckét, amit professzori rekedt hang / majd anatómiává szed szét” (a Farkasa gyomrában lakik című új kötetében) —, máris a magyar költészet örök becsű remekei közé iratkoznak. Kárpátinál is megfigyelhető — mint számos pályatársánál —, hogy az egész kötet fejez ki valamilyen tartalmat; az egyes versek sokkal kevésbé meghatározók, mint korábban bármikor. Mindez csak vázlat, a kortárs magyar költészet néhány vonása. Ma kevesebbszer hangzik el vele kapcsolatban, hogy irodalmunk vezető ágazatáról van szó. Kevesebbet mondják, hogy versíró és -olvasó nemzet vagyunk. Tán mert az olvasó nemzet büszke képzete is megfakult kissé. De azért az sem állítható, hogy közömbösség, netán unalom honol körülötte. Szellemi életünk egyik — mostanában nem túl gyakori — vitája vers miatt zajdult föl: Spiró György 1984-ben írott, s ez év tavaszán publikált, Jönnek című költeménye nyomán. A regény- és drámaíróként jobban ismert (ám ilyen minőségében is hazai-külföldi indulatokat .támasztó) Szerző a tehetségtelenséget és az üres, felelőtlen, ezért veszélyes magyarkodást együttesen vette célba, nem a kikezdhetetlen értékek szintjén. Panaszkodjunk-e, vagy örömünknek adjunk hangot, hogy vers körül csatároznak? Nehéz erre a válasz.-Az bizonyosnak látszik, hogy az irodalombom, sőt művészetünk egész rendszerében • új értékrend van kialakulóban, valamiféle kiegyenlítő.- dés irányába haladnak a folyamatok. S ha a művészet, az irodalom nemrég még jellegzetes . túlértékelésére gondolunk, amikor* is szinte minden művészetbeli mozzanat politikai színezetet kapott, a mostani átrendeződés nem is olyan kedvezőtlen jelenség. Kőháti Zsolt
