Békés Megyei Népújság, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-03 / 285. szám
1987. december 3., csütörtök NÉPÚJSÁG Csütörtök Az oldalon olvasható egy rövid hír egy halálos üzemi balesetről. A helyszínelő munkavédelmi felügyelőtől megtudtam még a szerencsétlenség néhány közölhetetlenül iszonyú részletét, aztán arról faggattam, hogy a következő hónapok jelentenek-e fokozott balesetveszélyt? Tagadó választ kaptam. A tapasztalatok, a statisztikák egyértelműen azt mutatják, hogy a szabadtéren folytatott munka mindig veszélyesebb, hiszen kevésbé iparszerű, nehezebben fegyelmezhető és ellenőrizhető, viszont annál több kellemetlen meglepetés érheti a dolgozókat. Télen visszaszorul a kinti munka. Ám a baj bent, a jól ismert munkahelyen, és a legbegyakoroltabb műveletek közben is megtörténhet. Különösen, ha az a begyakorolt művelet alapvetően szabálytalan. Ezúttal is ez történt. Vajon hányán hajladoznak, nyúlkálnak, lépegetnek e pillanatban is rettentő erejű gépszörnyek mozgó alkatrészei között csak azért, mert nemtörődömségből, felelőtlenségből, hozzá nemértésből így szokták meg, nem gondolva •arra, hogy egyetlen akaratlan, tétova. elhibázott mozdulat elég. s a máskor kezes jószágok fel- ismerhetetlenné nyomorítják őket. Az otthon olyannyira várt szülőt, testvért, gyermeket. ut Kedvezményes műtárgyvásár Érdekes kísérletre vállalkozott a megyei könyvtár, amikor felkérte a Békéscsabán élő képzőművészeket, hogy legyenek részesei annak a karácsonyi kedvezményes műtárgyvásárnak és kiállításnak, melyet pénteken délután nyit meg a könyvtár emeleti terében Csepe- lényiné Fekete Mária, a városi tanács osztályvezető-helyettese. A kiállítással és vásárral az a cél, hogy lehetőséget nyújtsanak a családok számára értékes karácsonyi ajándékok beszerzésére. A kiállításra és vásárra felajánlott műveket a zsűri értékelte és árazta, általában a lehetséges alsó határt véve figyelembe, hogy minél nagyobb rétegek számára tegyék elérhetővé műalkotások vásárlását, ajándékozását a szeretet ünnepén. Mint dr. Ambrus Zoltán, a könyvtár igazgatója elmondotta, tizenkét Békéscsabán élő festőművész, grafikus és szobrász, mintegy félszáz alkotásából válogathatnak az érdeklődők. A kiállítási térben a kora esti órákban művészettörténész segíti a vásárlókat a döntésben, hogy mit vegyenek. Ha a kezdeményezés sikert hoz, a jövőben is rendeznek hasonló alkalmakat. — s — Megkérdeztük: Valóban bontják-e az orosházi zsidótemplomot? Tegnap délután Orosházáról telefonáltak szerkesztőségünkbe, s arról érdeklődtek, vajon miért kezdték el a délutáni órákban bontani Orosházán a zsidótemplom épületét? A kérdéssel nyomban megkerestük Takács Antalt, az Orosházi Városi Tanács műszaki osztályvezetőjét, akitől megnyugtató, választ kaptunk: — Nem bontják! — Akkor mi történt, hiszen lezárták az épület környékét, kivonultak a munkások, és megbontották az épületet? — Tulajdonképpen érthetetlen, ami történt. Arról van szó, hogy magánkezdeményezésre, társadalmi munkában leemelték a homlokfal síkjában lévő két oszlop horganyzott lemezkupoláját. Az egyiket sikerült, a másik kupola a fél oszloppal együtt jött le. Mi semmiféle engedélyt sem erre, sem más munkára nem adtunk ki, nem is kért senki. A közvetlen veszélyt elhá- ríttattuk, a járdát elkerítették. — Egyébként mi lesz ennek az épületnek a sorsa? — Most készül a város- központ rendezési terve, melynek társadalmi vitájára januárban kerül sor. E középtávú terv szerint az épület — amely az orosházi áfész tulajdona — fennmarad, kulturális célokra szánjuk. T. I. Gépkocsi-nyereménybetétkönyvek húzása Lapunk tegnapi számában hiányosan közöltük a gépkocsi- nyereménybetétkönyvek sorsolásának eredményét. A következő betétkönyveket húzták még ki: 5000 Ft összegű betétkönyvek 3-as sorozatszám 0542215 TL 0608803 PF 0621433 TC 0649847 TC 0680836 PF 0686760 WS 0695920 D 0697548 PF 0702385 TC 0711384 TC 0716543 D 0719011 TL 0719032 TC 0727956 TC 0741190 WS A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: Wartburg Spec. WS. Trabant Combi Spec. TC. Trabant Lim. Spec. TL. Polski Fiat 126 E PF. Dacia 1310 D. PROGRDMBJBNUITUNH BÉKÉSCSABA — Vekerdy Tamás pszichológus beszélget kamaszokkal a kamaszkorról december 4-én 11 és 15 órai kezdettel a megyei könyvtárban. — Síbörze lesz december 5-én 10—13 óráig a megyei művelődési központban. Téli sporteszközöket lehet vásárolni, eladni. Téli sportokról, sporteszközökről szaktanácsadást is tartanak. — Játékturmix. December 5-én a megyei művelődési központban játszóházat, táncházat rendeznek 14 és 17 óra között. — Névtelen Nulla-koncert lesz december 7-én 18 órai kezdettel a megyei művelődési központban. GYULA — Dél-alföldi paletta. Bács, Békés és Csongrád megyei néptáncegyüttesek mutatkoznak be december 5-én 18 órai kezdettel a művelődési központban. OROSHÁZA — Vahl Ottó fotóiból nyílik kiállítás december 6-án 11 órakor a művelődési központban 60 pillanat címmel. — Fischer Annie zongoraművész és a Liszt Ferenc kamara- zenekar ad koncertet a művelődési központban december 8-án 19 órai kezdettel. GYOMAENDRÖD — Nagy Feró lesz a vendége a művelődési központban december 5-én 21 órától rendezendő videodiszkónak. MEZÖBERÉNY — Télapó-bálat rendeznek (csak gyerekeknek) december 5-én 16 órától a művelődési központban. SARKAD — Fazekas László, az MTI fotóriportere képeiből .nyílik kiállítás az 1. számú általános iskolában december 4-én 18 órakor. GERENDÁS — Mikulás-napi kavalkádot rendeznek a művelődési házban gyerekeknek és felnőtteknek december 5-én 15 órai kezdettel. Juhász Károly-emlékülés Gyulán A megyei tanács Pándy Kálmán Kórház- és Rendelőintézetének vezetése és tudományos bizottsága másfél évtizede minden évben, december elején emlékülést tart, amelyet dr. Juhász Károlyról neveztek el. Dr. Juhász Károly, a kórház fiatal urulógusa alig múlt 30 éves, amikor gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. Egy felfelé ívelő pálya tört derékba, hiszen az orvos életkora ellenére jelentős tudományos eredményeket mondhatott magáénak. Halála után egy évvel osztálya kezdeményezte, hogy a fiatal orvosok számára rendezzenek egy olyan fórumot, ahol tudományos munkásságukat nyilvánosan, a kórház kollektívája előtt bemutathatják. Egyre több fiatal orvos élt és él e lehetőséggel, így az évek során az a gyakorlat alakult ki a kórházban, hogy az előadások két-há- rom alkalomra bontva hangzanak el. A kórház vezetése becsüli a fiatal kollégák törekvését, ezért a tudományos bizottság javaslata alapján, lehetőségeikhez képest erkölcsileg és anyagilag is elismeri a kiemelkedő munkát. A tegnap délután megtartott 15. emlékülés résztvevőit a bizottság elnökhelyettese, dr. Iványi János belgyógyász főorvos, címzetes egyetemi docens köszöntötte, majd dr. Szepesváry Elemér főigazgató főorvos átadta az Alkotó Ifjúság pályázat és az előző évad legjobb előadásainak díjait. Pályadíjat kapott dr. Dudás Mihály és dr. Fazekas Ilona, az orvos-beteg együttműködésről írt tanulmányukért, Bese Zoltán szakgyógyszerész a laboratóriumi vizsgálatok mikroszámítógé- pesítéséről írt munkájáért, és dr. Garai Erzsébet, aki a gyulai körzeti ügyelet tízéves tapasztalatait összegezte. Ugyancsak díjazták a 14. évad öt kiemelkedő előadását is. Ezután került sor az új évad első hat előadásának megtartására. Sz. M. HÍREK MA: FERENC NAPJA A Nap kél 7.12 — nyugszik 15.55 órakor A Hold kél 14.22 — nyugszik 5.15 órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvanöt éve született Markos György (1902—1976) geográfus, a földrajztudomány doktora. 1948-ban az újjászervezett közgazdaság- tudományi egyetem gazdaságföldrajzi tanszékének élére került, s egyetemi jegyzeteivel kialakította Magyar- ország és a világ gazdaságföldrajzának marxista értelmezésű tananyagát. Tudományos munkásságában a gazdaságföldrajzi kutatásokat és a területi tervezést összekapcsolta; ennek első tudományos összegezése A területi tervezés gazdasági megfogalmazása című munkája volt. Tevékenységével jelentősen elősegítette a korszerű közgazdasági és matematikai statisztikai elemzések módszerének kialakítását. idűiArAs Borult, párás, csapadékos volt szerdán megyénk időjárása. Hajnalra 1-2 fokig csökkent a hőmérséklet. A napközben lehullott csapadék összege 1-3 mm volt. Kora délután a mérsékelt északias szélben 3 fokot mutattak a hőmérők megye- szerte — kaptuk a tájékoztatást Unyatinszki Zoltántól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás az országban ma estig: napközben megszűnik a csapadék és fölszakadozik a felhőzet. Az élénk, helyenként erős északi szél éjszaka mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és mínusz 5 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 fok körül várható. Hírügyeletünk 19 óráig hívható; a tele- OCH f önszántunk: Hírügyeletes: Pénzes Ferenc — ELHUNYT ROCKENBAUER PÁL. Rockenbauer Pál, a Magyar Televízió programfőszerkesztője — életének 54. évében — tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatásáról később intézkednek. Maervar Televízió Gyorslista Nyereményjegyzék az 1987. december 1-én megtartott november havi lottó jutalomsorsolásról, amelyen a 45. heti szelvények vettek részt. A nyeremény.jegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A vásárlási utalvány (3000 Ft). B Keszthelyi társasüdülő. C Dacia 1310 TLX tip. személygépkocsira szóló utalvány. D Wartburg Tourist tip. személygépkocsira szóló utalvány. E ITT 3786 tip. sztereó színes televízió. F Polski Fiat 126 E tip. személygépkocsira szóló utalvány. G Hitachi Cx—W800W lézer lemezjátszós rádiómagnó. H Tristar Compackt music center. I Sanyo TAS265 telefon-üzenetrögzítő. J Sinclair ZX Spectrum 128 tip. személyi számitógép, Philips monitorral és Shaarp adatrögzítővel. K Hang-fény utalv. (50 000 Ft). L Szerencse- utalv. (40 000 Ft). M Otthon lak- berendezési utalv. (30 000 Ft). N Iparcikkutalv. (25 000 Ft).OZe- nesarok-utalv. (20 000 Ft). P Vásárlási utalv. (10 000 Ft). Q Vásárlási utaiv. (9000 Ft). R Vásárlási utalv. (7000 Ft). S Vásárlási utalv. (4000 Ft). A nyertes szelvényeket 1987. december 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fió- kok, vagy posta útján a Sport- fogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V., Mün- nich Ferenc u. 15.) eljuttatni. hárommillió 440 255 R 458 203 S 476 151 S 489 612 O 498 586 S 512 047 Q 521 021 S 543 456 R 565 891 M 583 839 Q 610 761 Q 633 196 K 646 657 M 655 631 P 664 605 R 673 579 N 682 553 R 691 527 Q 704 988 O 713 962 Q 722 936 R 731 910 S 754 345 S 776 780 M 790 241 N 803 702 R 817 163 M 839 598 L 853 059 N 871 007 R 449 229 O 467 177 M 485 125 K 494 099 R 503 073 S 516 534 R 538 969 M 561 404 N 570 378 Q 597 300 N 624 222 L 642 170 L 651 144 P 660 118 R 669 092 S 678 066 R 687 040 P 700 501 Q 709 475 R 718 449 P 727 423 S 749 858 P 767 806 L 785 754 M 794 728 Q 812 676 S 826 137 J 844 085 S 862 033 S 879 981 P 884 468 Q 902 416 D 906 903 Q 915 877 Q 920 364 O 929 338 Q 933 825 R 942 799 N 956 260 Q 965 234 L 978 695 K 983 182 O 987 669 Q HETVENKILENCMILLIÖ 001 335 R 010 309 L 023 770 I 041 718 R 050 692 R 059 666 Q 068 640 S 077 614 S 086 588 R 095 562 N 104 536 Q 113 510 R 122 484 R 135 945 Q 149 406 Q 158 380 L 167 354 S 180 815 L 189 789 R 198 763 M 212 224 K 234 659 P 248 120 R 005 822 P 014 796 N 037 231 R 046 205 S 055 179 M 064 153 R 073 127 S 082 101 S 091 075 S 100 049 P 109 023 Q 117 997 L 131 458 S 144 919 P 153 893 N 162 867 R 171 841 K 185 302 M 194 276 S 207 737 Q 230 172 M 239 146 Q 252 607 R 257 094 R 261 581 S 270 555 R 279 529 S 284 016 Q 288 503 R 292 990 M 297 477 N 310 938 O 315 425 Q 319 912 R 324 399 M 333 373 M 337 860 P 342 347 Q 351 321 S 360 295 S 378 243 S 391 704 O 405 165 S 414 139 S 418 626 Q 436 574 M 441 061 S 445 548 S 454 522 P 459 009 P 472 470 R 485 931 O 490 418 N 494 905 Q 499 392 S 503 879 S 521 827 3 530 801 K 535 288 P 539 775 K 544 262 S 557 723 K 562 210 L 571 184 M 575 6 t K 589 132 Q 598 106 S NYOLCVANHÄROM MILLIÓ 012 713 Q 026 174 K 035 148 N 039 635 O 048 609 P 053 096 R 057 583 S 062 070 S 066 557 R 084 505 P 088 992 P 097 966 O 102 453 K 106 940 P 142 836 Q Erős zivatar után az útfelületen megáll a víz. Ezt a vizet a gumiabroncs-mintázat árkainak kell elvezetnie ahhoz, hogy az útburkolat és az abroncs közötti közvetlen érintkezés megmaradjon. Amennyiben az abroncs a vizet kopottsága vagy a túl nagy sebesség miatt nem tudja kiszorítani, megszűnik az abroncs és az útfelület közötti kapcsolat, az abroncs „felúszik”, a jármű irányíthatatlanná és fékezhetetlenné válik. Ez a jelenség az „aquaplaning”. Az aquaplaning jelenség kialakulása alapvetően három tényezőtől függ: az útburkolaton elhelyezkedő — ÜJ KOSSUTH-KI ADVÁN Y. Megújuló ideológiánk a változó világban címmel adta közre a Kossuth Könyvkiadó Berecz Jánosnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az MSZMP KB titkárának a Központi Bizottság 1937. november 11-i ülésén elhangzott előadását. — NÖVEKEDÉSI LEHETŐSÉGEINK az ezredfordulóig címmel tart előadást az Orosházi Művelődési Központban december 4-én 15 órai kezdettel dr. Pirityi Ottó, a Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézetének kutatásvezetője. vízfilm vastagságától, a gumiabroncs mintázatának milyenségétől (árok mélysége, szélessége, kopottsága), valamint a sebességtől. 10 mm-es vízfilmvastagságnál az aquaplaning kopott abAnyakönyvi hírek OROSHÁZA Házasságkötések: Oláh Ildikó Éva és Dudás György László, Horváth Anikó Angéla (Orosháza) és Viczián Zoltán (Békéscsaba), Kosztola Irén (Gádoros) és Németh László (Gádoros). Születések: Héjjá Imre és Kiss Margit fia Nándor, Nagy Lajos és Kovács Mária leánya Mária, Nagy István és Gál Julianna Magdolna leánya Alexandra. Méreg Ferenc és Kocsis Mária fia Tamás (Mezőhegyes), Molnár Sándor és Horváth Erika leánya Anikó (Csorvás), Császár Vilmos és Szabó Rozália fia Vilmos (Végegyháza), Fodor István és Posztós Anna fia Attila (Mezőko- vácsháza), Géczi Mihály és Meroncsnál kb. 60 km h, új abroncsnál kb. 80 km h sebességnél jelenik meg. Ilyenkor az egyetlen helyes cselekvési lehetőség a gépjárművezető számára: megszüntetni a gázadást, és várni, amíg az abroncs az útfelülettel újra érintkezve ismét fog. Az aquaplaning elleni orvosság, ha nedves úton lassan haladunk. Az aquaplaningveszélyt, a vízfilm vastagságát a jármű előtt haladók nyomából lehet a legegyszerűbben megítélni. Minél gyorsabban tűnik el az elöl haladó nyoma, annál vastagabb a víz- filmréteg. s annál nagyobb az aquaplaning, vagy más néven a „vízisízés” veszélye. de Klára fia Gergely (Gádoros), Dán István Zoltán és Bognár Erzsébet fia István (Kaszaper), Szelei József György és Gregus Edit leányai Edit és Mónika (Pusztaföldvár), Bunda József Ferenc és Armán Erzsébet Viktória leánya Nóra (Battonya), Tóth István és Pável Judit leánya Judit (Sarkad). Hovorka János és Csatári Katalin fia János (Csanádapáca), Hrivnák János és Matajsz Mária leánya Anita (Tótkomlós). Szabó János és Sárközi Edit fia János (Battonya), Balogh István és Barta Éva fia István (Nagyszénás). Puszta Kálmán és Vizi Erika fia Dávid (Tótkomlós). Halálesetek: Dumitrás István, Izsóid Miklós. Ágoston Józsefné Tóth Erzsébet. Magyar Imréné Havrán Mária (Nagyszénás). Mészáros Balázsné Debreceni Teréz (Battonya) . — TELEFONDOKTOR. Ma délután 2 és 3 óra között hívható a telefondoktor a (66) 24-011-es telefonszámon. A téma: a lázas beteg étrendje. — ELTEMETTÉK JÄKÖ VERÁT. Családtagjai, pályatársai, barátai és tisztelői kísérték utolsó útjára Já- kó Vera előadóművészt, ma- gyarnóta-énekesnőt szerdán a Farkasréti temetőben. Az 52 esztendős korában elhunyt, SZOT-díjas előadó- művész csaknem negyedszázadot töltött a művészi pályán. — VILLANYKAPCSOLÓ órával és hőmérővel. A Kon- takta szentesi gyára ajándékozásra alkalmas új termékkel jelentkezik az idei karácsonyi vásáron. Ezekben a napokban szállították el a gyárból az üzletekbe a digitális órával vagy szobahőmérővel kombinált villanykapcsolóikat. — A GAZ Békéscsabán mért fütőértéke tegnap: 34,43 Mj/ köbméter volt. (Az alapadat: 34,8 Mj köbméter). — HALÁLOS BALESET. Gyomaendrődön a Mezőtúri Állami Gazdaság fatelepének kazánházában egy üzemben levő forgács-siló tisztítása közben halálos üzemi balesetet szenvedett Bálint Mihály 38 éves kazánfűtő, helyi lakos.