Békés Megyei Népújság, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-27 / 304. szám

1987. december 27., vasárnap Karacsonyeste Béke. emberiesség, egy­más iránti szeretet, hagyo­mányos keresztény értékek megbecsülése — erre szólí­totta fel a katolikus hívőket karácsony éji miséjében II. János Pál pápa a Szent Pé­ter bazilikában. A világ legnagyobb kato­likus templomában hatal­mas tömeg hallgatta az egy­házfőt. A megjelentek kö­zött voltak bíborosok és ma­gas rangú vatikáni tisztség- viselők. 117 ország diplo­máciai képviselői. A miséről adott helyszíni televíziós közvetítést 42 ország nézői láthatták. Ä pápa hagyományos mó­don karácsonyi üzenetet in­tézett a világ katolikusai­hoz. A Szent Péter bazilika erkélyén mintegy ötven­ezer. Rómába érkezett za­Romania: Húsprogram ás A román parlament csü­törtökön elfogadta az ország jövő évi gazdasági tervét és költségvetését. Jóváhagyta a lakosság élelmiszer-ellátá­sának megjavítását célzó programot is. Ebben egyebek mellett előirányozták az élelmiszer­termelés jelentős növelé­sét, elsősorban a hús-. a tej- és a sajttermelő ágaza­tokban. Az AFP francia hír- ügynökség Lina Ciobanu román miniszterelnök-he­lyettest idézve megemlíti, hogy a program értelmében az egy főre jutó húsfogyasz­rándok előtt az önzés leküz­désére szólította föl az em­beriséget, hangsúlyozva, hogy erre különösen nagy szükség van technikailag fejlett korunkban. II. János Pál ünnepélye­sen megáldotta a híveket — „urbi et orbi” —, vagyis Ró­ma városát és az egész (ka­tolikus) világot, majd 52 nyelven örömteli, békés ka­rácsonyt kívánt minden embernek. * * * Mint a TASZSZ beszá­molt róla, a Szovjetunióban élő katolikusok és protes­tánsok is megemlékeztek az ünnepről. A moszkvai Szent Lajos katolikus templom­ban celebrált éjféli misén az egyházkerület tagjain kívül sok külföldi diplomata, és a moszkvai felsőoktatási in­atomerőmű tást 70. a halét 15 kilo­grammra szeretnék emelni. Az AFP-jelentés szerint Romániában jelenleg húst csak jegyre adnak, körülbe­lül egy kilót havonként egy főnek. Az Agerpres - nem részletezi, hogy a program keretében milyen konkrét formában igyekeznek javí­tani az élelmiszer-ellátáson. Ion Dinca első miniszter­elnök-helyettes az ülésen bejelentette, hogy jövőre üzembe helyezik Románia első atomerőművét Cerna- vodában. Hz örök ifjúság titka Szüzek lehelete, gladiátorok vére, teknősbékaleves, aranypor­ral „ízesített” likőr, szárított, porrá őrölt majcumhere — ez csak néhánj' azokból a „csodaszerekből”, amelyekhez az emberek év­ezredeken át folyamodtak, hogy megőrizzék fiatalságukat. Bár ez olyan nagyszerű hősöknek sem sikerült, mint a városalapító Gilgames, a léha Lemminkäinen vágj- a tudós Faust, a mai em­ber mégsem mondott le e naiv, ám csodálatos vágyról. Tíz évvel ezelőtt egy amerikai professzor, William Brooks, fel­fedezte, hogy az öregedés kulcsa az agy, a hormonokat szabá­lyozó endokrinális rendszer és az immunrendszer közötti kap­csolat. A kutatások kimutatták, hogy ez utóbbira döntő hatás­sal lehet az előző kettő, akár pozitív, akár negatív értelemben. A stressz például olyan hormonmüködést válthat ki, amely végze­tesen meggyengítheti az emberi szervezet ellenállóképességét, de e hormonok vérbe jutásával felgyorsulhat az agysejtek öregedé­se is. Ezzel hozzák összefüggésbe az öregkori emlékezetkiha­gyást és indok nélküli cselekedeteket. Az orvosok ugyan még nagyon az elején tartanak annak az útnak, amely az öregedést késleltetheti, egy olasz újságírónő — Anna Bartolini — azonban már könyvet írt az örök ifjúság tit­kairól, „Fiatalnak maradni” címmel. Szerinte a lényeg az, hogy minél kevésbé tegyük ki magunkat „sejtjeink oxidálásának”. A szervezetbe jutott oxigén metabolizációja ugyanis olyan „szabad sejteket” hoz létre, amelyek megnövelik a szervezetünkbe beju­tott oxigénmennyiséget, mintegy fokozva a szervezet „égését”. Ezt minél több E- és C-vitamin fogyasztásával próbáljuk aka­dályozni. Lehetőleg olívaolajjal főzzünk, és tartózkodjunk a túl­zott sportolástól, mert az is sok oxigént termel szervezetünkben. Ennek éppen az ellenkezőjét vallja Michael Jackson amerikai szupersztár, aki plasztikai műtétek sorozatával már csaknem „fe­hér emberré vált”. Elhatározta, hogy 150 évig fog élni, ezért az utcán maszkot hord a szenny és a baktériumok ellen, különle­ges ásványvízben fürdik és rendszeresen oxigénsátorban alszik. Pedig századunk nagy muzsikusainak — Rubinsteinnek, Tosca- nininek, Böhmnek, Casalsnak, Stravinskynak — nem volt szük­sége ilyen csodamódszerekre ahhoz, hogy legalább kilencven évig éljenek. De Michael már nem tudja tőlük megkérdezni, mi a hosszú élet titka. Egy kaukázusi turnét viszont tehetne az ot­tani hegyekben lakó matuzsálemek között. Pakisztán: Esküvő és politika A nászajándékokat teher­autószám szállították el. Azt azért cáfolták, hogy Kad­hafi líbiai vezető hatüléses sportrepülőt küldött volna ! ajándékba. Tucatnyi ügyes- kezű nyomdász gazdagodott meg néhány nap alatt az esküvői meghívók hamisítá­sából. Akinek még így sem jutott, vigasztalhatatlannak érezte magát: egy férfi fel­gyújtotta magát bánatában. Karacsiban, a Clifton utca 70. szám lámpafüzérekkel feldíszített környéke szűk­nek bizonyult: a Kakri tér adott helyet az esküvői fo­gadásra összegyűlt húszezres tömegnek. Amikor az újdon­sült ara és az ifjú — mind­ketten iszlám szokás szerint fehér ruhában — az otthoni iszlám esketési szertartás után kilépett az ajtón, a hangulat a tetőfokára há­gott: számos ünneplő pisz­tollyal a levegőbe lőtt, egy asszony meghalt. tizenöten megsebesültek. Az ünneplés a 35 éves Benazir Bhuttónak, a most is kormányzó Ziaul Hak ál­tal 1977-ben puccsal eltávo­lított és 1979-ben felakasz­tott egykori pakisztáni mi­niszterelnök. Zulfikar Ali Bhuttó leányának szólt. Ö az apja nyomdokain halad, a magát szociáldemokratá­nak valló, ellenzéki Pakisz­táni Néppártnak a vezetője, s alig egy-két éve tevékeny­kedhet törvényesen otthon. Hosszas készülődés után férjhez ment Aszif Ali Zar- dari 34 éves karacsi építési vállalkozóhoz és cementgyá­roshoz, akinek a lovaspóló a kedvenc időtöltése. A hosszas készülődés szó szerint értendő: nem szerel­mi házasság ez, hanem tisz­tán politikai lépés. A fiata­lok előzőleg csak egyszer ta­lálkoztak. bemutatkozás cél­jából. A frigyet a két csa­tézmények számos külföldi hallgatója is részt vett. Nagy számban- emlékeztek meg az ünnepről Litvánia és Lettország katolikusai is. Különösen nagy tömegek voltak a Vilnius és Kaunas katolikus templomaiban tartott éjféli miséken. * * * Karácsonyi éjféli misét célberáltak a mintegy há­rommillió kínai katolikus számára, és megemlékezett az ünnepről a négymilliós kínai protestáns közösség is. Az Üj-Kína hírügynök­ség jelentése szerint Peking hat nagyobb protestáns, il­letve három jelentősebb ka­tolikus templomában és a kisebb gyülekezeti helyeken összesen mintegy 40 ezer kínai keresztény vett részt az ünnepségeken. * * * Az izraeli hadsereg szi­gorú biztonsági intézkedései közepette zarándokok ezrei vettek részt csütörtökön Betlehemben, Jézus szülő­helyén az éjféli misén. A látogatók azonban sok­kal kevesebben voltak, mint a korábbi években, mert so­kan tartottak a Ciszjordá- niában két hete kirobbant zavargásoktól. A város ke­resztény polgármestere ki­fejezte reményét, hogy „iga­zi béke köszönt be a Szent- földön, és az izraeliek és az arabok békében és bizton­ságban élhetnek, mint jó- szomszédok”. * * * Nicaraguában karácsony alkalmából kétnapos fegy­vernyugvást hirdettek^ de az ország különböző körzetei­ben mégis harcok robban­tak ki a kontrák és a kor­mánykatonák között. Daniel Ortega elnök kará­csony este közölte: kormá­nya a fegyvernyugvás be­tartására törekszik, bár tu­domásuk van arról, hogy a kontrák nem tartják tisz­teletben a tűzszünetet. Bináris vegyi fegyverek gyártását kezdték meg az USil-lian X Szovjetunió készletei nem haladják meg az 50 ezer tonnát Külső tényezőkkel nem igazolható, nem mások ál­tal provokált lépésnek nevezi a Moszkvában nyilvános­ságra hozott nyilatkozatá­ban a Szovjetunió külügy­minisztériuma az Egyesült Államoknak azt a döntését, hogy megkezdte a két. ön­magában kevéssé mérgező összetevőből álló. úgyneve­zett bináris vegyi fegyverek gyártását. A nyilatkozat rá­mutat, hogy a lépés a vegyi fegyverkezési hajsza újabb fordulójának kezdetét je­lenti. s egyúttal fékezi a ve­gyi fegyverek leszerelésének folyamatát. A szovjet nyilatkozatban emlékeztetnek arra, hogy a genfi tárgyalásokon elért haladás révén elérhető kö­zelségbe került a megálla­podás a vegyi fegyverek tel­jes betiltásáról. A washing­toni csúcstalálkozón az amerikai vezetés megerő­sítette elkötelezettségét az átfogó, hatékony nemzetkö­zi ellenőrzés mellett meg­valósuló vegyi leszerelés iránt. Az amerikai bináris program így sehogy sem egyeztethető össze azzal, hogy erősödött a bizalom, amint ez megnyilvánult a szovjet sihani katonai te­lephely, valamint az ameri­kai Utah állambeli tooelei vegyifegyverbázis ellenőr­zése során. A nyilatkozat rá­mutat, hogy az amerikai lé­pés elősegíti a vegyi fegyve­rek elterjedését is. Gyakori magyarázat, hogy az amerikai lépést a szovjet vegyi fegyverek állítólagos fenyegetése kényszerítette ki. Amerikai részről azt ál­lítják, hogy a szovjet vegyi fegyverek készletei 250—700 ezer tonnáig terjednek. A szovjet külügyminisztériu­mot felhatalmazták annak közlésére, hogy a Szovjet­unió vegyifegyverkészletei nem haladják meg az 50 ezer tonnát. Ez a szovjet szakértők szerint nagyjából azonos az amerikai vegyi­fegyverkészletekkel. A nyi­latkozat hangsúlyozza, hogy a szovjet vegyi fegyverek kivétel nélkül az ország te­rületén találhatók. A külügyminisztérium hangsúlyozza, hogy a Szov­jetunió a vegyi fegyyverek teljés betiltásáért és a meg­levő készletek felszámolá­sáért száll síkra a genfi tárgyalásokon, szigorú nem­zetközi ellenőrzést követel, olyat, amely magában fog­lalja a kötelező helyszíni el­lenőrzést. A nyilatkozat végezetül rámutat, hogy a Szovjet­unió elítéli az amerikai lé­pést, s úgy értékeli, hogy az új helyzetet teremt a ve­gyi fegyverkezés terén, ezért szükségessé válhat megfelelő intézkedések megtétele. Ugyanakkor a Szovjetunió a továbbiakban is minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy meg­akadályozza a genfi tárgya­lások aláásását. , ládanya intézte, valódi há­zasságszerzés keretében, ahogyan az iszlám hagyo­mányok megkövetelik, leg­alábbis konzervatív felfo­gásban. Pakisztáni — nem cáfolt — sajtóhírek szerint azért erős a rokonszenv a házasfelek között. Éppen ez, vagyis a koráb­bi sok-sok pletykát követő cáfolatokba való belefáradás késztette a brit egyetemeken végzett, „nyugati gondolko­dású” politikusnőt a házas­ságnak eme módjára, ő és családja is úgy gondolta, hogy Pakisztánban, ahol nemzeti program az iszlám hagyományok helyreállítása, sok nehézséget takaríthat meg, ha a férfiakból álló ellenzéki vezérkart regulázó fiatal nő végre a lehető leg­hagyományosabb módon férjhez megy az iszlám szo­kások szerint. Jó pontot sze­rezhet konzervatív körök­ben is. Csak egyvalamire nem volt hajlandó: fátylat ölteni az esküvő előtt. ..Nem vagyok már 16 éves" — mondta magyarázatul. De nemcsak a konzerva­tív táborra hathat az eskü­vő. A novemberi helyi vá­lasztásokon Benazir Bhutto néppártja ugyan nem in­dulhatott saját néven, de tagjai egyénileg jelöltethet­ték magukat. Ám a legnagyobb pakisz­táni ellenzéki párt jelöltjei nem szerepeltek valami fé­nyesen. Kisebb baloldali mozgalmak tagjai sok sza­vazatot elhódítottak tőlük. S nem keveset a másik nagy ellenzéki baloldali párt, a Nemzeti Awami Párt. amelynek egyik veze­tője nem más, mint Ali Zar- dari apja. A frigy másik politikai eredménye tehát az ellenzéki erők szorosabb összefogása lehet a közös el­lenféllel, Ziaul Hak elnök­kel szemben. Vannak persze radikális fiatalok is a néppártban, akik fájlalják, hogy vezető­jük, aki egyetemi évei alatt farmerban és trikóban járt, most feladta a lázadásnak ezt a formáját, és „beállt a sorba”. A Kakri téri általá­nos örömujjongásban azon­ban nemigen hallatszott a hangjuk. Míg ők tüntetnek, Benazir házasodik .. . Mészáros György GYÓGYSZER A MÁJCIRÓZIS ELLEN Mexikói orvosok megálla­pították, hogy azt az or­vosságot, amellyel a guta­ütést gyógyítják, sikeresen fel lehet használni a máj- cirózus ellen. A szert Co- chiánenak hívják. A máj- cirózis csak Amerikában évente 27 ezer ember ha­lálát okozza, az áldozatok fele alkoholista. A szeszes italon kívül cirózist okozhat a sárgaság, a helytelen ét­kezés és a különféle para­ziták. A legtöbb ember, aki­nél cirózist állapítanak meg, 10 éven belül meghal. SZOBROT AKARNAK EMELNI MADONNÁNAK Pacentro olasz városban szobrot akarnak emelni Ma­donna amerikai popcsillag­nak. ősei ugyanis ebből a helységből vándoroltak ki Amerikába a század elején. Úgy látszik azonban, hogy Madonnának a városban lé­vő rokonai ellenzik a szobor elkészítését. NÉGY ÓRÁN ÁT NEM MŰKÖDÖTT A SZÍVE A norvég Jan Rafsdal be fog kerülni Guinnes rekord- könyvébe: minden követ­kezmény nélkül felépült, ha­bár a szíve 4 órán át nem működött. Az 51 éves Rafs­dal beleesett a tengerbe, és amikor kimentették, kitűnt, hogy a szíve megszűnt mű­ködni. Az orvosok a kór­házban rákapcsolták egy olyan készülékre, amelyet szívoperáció idején szoktak használni. A készülék elő­segíti a vérkeringést és el­látja az agyat oxigénnel. Ugyanakkor növelték a pá­ciens testhőmérsékletét, és arra törekedtek, hogy mű­ködésbe hozzák szívizmát. Ez sikerült is. Rafsdal ma­gához tért, és nem állapí­tottak meg nála semmilyen rendellenességet az agyban, habár az orvosok azt tart­ják, ha az agy 3 percig nem kap oxigént, akkor károso­dást szenved. A norvég or­vosoknak az a véleményük, hogy ez az első ilyen eset az orvostudomány történe­tében. FÖLDET ADNAK EL A HOLDON Egy kéthektáros parcella mindössze 24,95 dollárba ke­rül. Igaz, hogy nincs víz, áram, telefon-összeköttetés, a hely sziklás és 383 ezer kilométerre van a legköze­lebbi üzlettől. Tulajdonkép­pen arról van szó, hogy egy amerikai ügynökség földet ad el a Holdon. Eddig már 16 hektárt adtak el, és a vásárlóknak szavatolták tu­lajdonjogukat, amire azon­ban egyelőre nincs jogi alap. MOSÓNŐK Edgar Degas francia imp­resszionista festő Mosónők c. képe csaknem 7,5 millió fontért (13,69 millió dollár) kelt el Londonban hétfőn este. Az árverés előtt 4 millió fontra értékelték a művet, amelyet végül is akkora összegért vett meg egy telefonon licitáló is­meretlen gyűjtő, amennyit még sosem adtak Dcgas-ké- pért. A Mosónők a világ 4. legdrágább festménye lett. Van Gogh írisze, Naprafor- gókja és Trinquetaille-l hídja után. A BOLOGNAI EGYETEM JUBILEUMA Kilencszázéves a bolog­nai egyetem. Több mint 100 tudományos előadást tarta­nak majd, amelyeken meg­emlékeznek Európa egyik legrégibb alma materének jubileumáról. Értesítjük a lakosságot, hogy a békéscsabai állatkórházat 1988. JANUÁR 1-TÖL RENDELŐINTÉZETTÉ SZERVEZZÜK ÁT. A rendelőintézet fenti időponttól járóbeteg-ellátást végez. Nyitva tartási idő: munkanapokon 7—19 óráig, szombaton 7—11 óráig. Vasárnap a rendelés szünetel. Éjszakai ügyelet megszűnik. A legközelebbi állatkórház Hódmezővásárhelyen és Karcagon található. Részletes felvilágosítást a területileg illetékes állatorvos tud adni. Dr. Joó Jenő igazgató főállatorvos Tisztelt Vendégünk! Értesítjük, hogy a Csaba étterem-eszpresszó-cukrászda ÜZEMELTETÉSÉT 1987. december 21-től MEGSZÜNTETTÜK. Vállalatunk egységeiben továbbra is szívesen látjuk. Közeli egységeink a Körös Szálloda étterem, Márvány cukrászda, Halászcsárda, Kossuth étterem, bisztró. Tanácsköztársaság u. 7. szám. MINDEN KEDVES VENDÉGÜNKNEK KELLEMES SZÓRAKOZÁST, JÓ ÉTVÁGYAT, BOLDOG ÜJ ÉVET KÍVÁNUNK. Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat

Next

/
Thumbnails
Contents