Békés Megyei Népújság, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-24 / 303. szám

1987. december 24,, csütörtök

NÉPÚJSÁG

o

Munkaerkölcs, kibontakozási program és a katolikus egyház — Hogyan vélekedik a pápa a püspöki kar tevékenységéről? — Vallásoktatás és lelki nevelés — Milyen hatása volt a II. vatikáni zsinatnak? — Előtérben a karitativ munka

Karácsonyi beszélgetés Gyulay Endre megyés püspökkel

A csanádi püspökséget István király alapította. Akkoriban ez volt a legnagyobb. Területe lenyúlt egészen Orsováig. Csanád ispánról kapta a nevét, aki leverte a király ellen lázadó Ajtonyt. Központja a sáncokkal és fatornyokkal körbebástyázott Öscsanád volt, büszke kőpalotájával, ahol első püspöke, Imre királyfi nevelője, a szentéletű Gellért székelt, aki mártírként végezte életét, mert Vata pogány lázadói letaszították Budán a hegyről, mely nevében ma is az ő emlékét őrzi. Idővel a püspökség központja Temesvár lett. Mindez már az időt pergető történelemé. A mai székhely Szeged. A püspökség területe is megváltozott. Csak nevében utal a távoli múltra. A történelem nagy hókusz-pókuszokat képes művelni. Ami tegnap még messze világító fénnyel tündökölt, az ma alig pislákol.

A körúton villamosok zakatolnak, gépkocsik áradata kígyózik, az utcán emberek jönnek, mennek. Mindenki siet. Szeged éli a maga hétköznapi délelőttiét. Minden bizonnyal csak én foglalkozom ilyen filozofikus gondolatokkal. A Dóm tér árkádjai alatt először egy idős férfit szólítok meg. aztán egy diáklányt.

— Merre van a püspöki palota ?

Meghökkent tekintet, váll- vonogatás. Ennyi a válasz. Kiérek az Aradi Vértanúk terére. Itt is hasonlóképpen próbálkozom, de eredménytelenül. Tehetetlenségemben szembefordulok az épület- együttessel. A bal oldali rész az imponzánsabb. Mintha külön világ lenne. Talán az oszlopokon nyugvó széles erkély kelti bennem azt az érzést, meg a világos barna, vasalt, félköríves ajtó. Noha a falon nincsen tábla, amely eligazítana, mégis lenyomom a kilincset. Tágas előtérbe jutok, melynek üvegajtaja mögött a folyosón feltűnik egy ősz hajú. joviális arcú, idős pap. Bemutatkozom.

— Jó helyen jár —nyugtat meg. — Hány órára beszélték meg a találkozót a püspök úrral? — igazítja meg a szemüvegét.

— Tíz órára.

Én is, ő is a karóránkat nézzük. Még van öt perc. A folyosón csend honol. Egy fiatal pap közeledik. Lépteit elnyeli a szőnyeg.

— Ez az épület 1930-ban épült, modern stílusban. A püspökség hivatalos neve Szeged-csanádi Püspökség. Működési területe Csongrád, Békés és Hajdú megyére terjed ki. Mi azt mondjuk. Rúzsától Józsáig nyúló sáv — tájékoztat.

Lassú léptekkel megyünk fel az emeletre. Mire felérünk 10 óra van. A kísérőm bekopog a püspöki fogadószobába, s udvarias mozdulattal beljebb invitál, majd hangtalanul távozik. Egy középtermetű, őszülő halántékú férfivel fogok kezet. Fején pileleolus, kezén püspöki gyűrű, mellén kereszt. Gyulay Endre szeged- csanádi megyés püspök, Pillantása, ahogy végigmér, egyszerre átható, meg bizalomgerjesztő is. Egy kerek kisasztalnál foglalunk helyet. Az asztalon sütemény, üdítőital, feketekávé. A székeken szfinkszfejek. A beszélgetés Békés megyére terelődik. Hangjából kiér- zem, hogy többről van szó a puszta érdeklődésnél. Nem is tévedek.

■— Több szállal kötődöm Békés megyéhez — bólint a kérdésemre. — Battonyán születtem 1930-ban. Édesapám ott volt anyakönyvvezető. Én hamar elkerültem

a községből, különböző városokban tanultam. 1948-ban érettségiztem a szegedi piarista gimnáziumban, aztán a hittudományi főiskolán folytattam a tanulmányaimat. De a szünidőben mindig visszatértem Battonyára. Mint diák dolgoztam cséplőgépnél, a kisvasút építésénél és a téglagyárban. Édesanyám időközben meghalt, édesapám pedig megbetegedett és nyugdíjazták. Bizony a taníttatás költségének jelentős részét magamnak kellett előteremtenem a nyári munkával. így ismertem meg saját tapasztalataim révén az életnek azt az oldalát, ahol az ember két kezével, verejtékezve keresi meg a kenyerét. Sok ismerősre tettem szert, akikre mindig jószívvel gondolok vissza.

— Szülei vallásosak voltak?

— Azt nem mondhatnám. El-eljártak a templomba, mint mások Battonyán. Én úgy fogalmazok, átlagkeresztények voltak, jó lelkű emberek. Édesapám a bénulásának elviseléséhez a vallásból merített erőt.

— Hogyan esett a választása a papi pályára?

— Egy körmenet alkalmával döntöttem így. Később egy pap ismerősömtől tudtam meg, hogy édesanyámnak is ez volt a kívánsága, noha nekem sohase mondta. 1953-ban szenteltek pappá. Édesanyámnak volt egy másik vágya is, mégpedig, hogy legyen saját házunk. Ez a vágya sohase teljesült. Halála után édesapám újra nősült. Szerencsés ember vagyok, mert jóravaló nevelőanyám volt. A Mezőhegyesi Cukorgyárban dolgozott, és odaadóan ápolta apámat hosszú betegségében. Most már csak sírok vannak. Mind a hárman ott nyugszanak a bat- lonyai temetőben.

Egy pillanatra eltűnődve maga elé réved.

— És más? — teszem fel halk tapintattal a kérdést.

— Persze, más kapcsolatom is volt Békés megyével — élénkül föl a hangja. — Gyulán voltam pap három évig, aztán hét évet töltöttem Mezőhegyesen, majd Szegedre kerültem és 11 évig tanítottam a hittudományi főiskolán. Ez év június 5-én az Elnöki Tanács jóváhagyásával a pápa kinevezett püspökké.

— Ügy tudom, hogy a püspök űr a közelmúltban látogatást tett II. János Pál pápánál.

— Nemcsak én, hanem az egész magyar püspöki kar. Ugyanis az egyházmegyéknek ötévenként be kell számolniuk tevékenységükről a Szentatyának.

— Mit tartalmazott a beszámoló?

— Végeredményben ez egy írásos jelentés az egyházmegye életéről.

— Milyen kicsengéssel?

— Sok jót mondhattunk el. Különösen a hitoktatásban történt előrelépés.

— Hogyan fogadta a pápa a magyar püspöki kart?

— A fogadás két részre oszlott. Személyesen beszélt a Szentatya minden püspökkel, és volt egy közös találkozás is. Mi abban a szerencsés megtiszteltetésben részesültünk, hogy reggel együtt misézhettünk vele, ezután került sor a személyes kihallgatásra, majd mindannyiunkat meghívott ebédre.

— Miként vélekedik a pápa a püspöki kar tevékenységéről?

— Ügy hiszem, ahogy fogadtak minket, az egyben munkánk elismerését is jelentette. Őszentsége a közös

találkozás alkalmával beszédet mondott, amit másnap közöltek a vatikáni lapok. A beszéd természetesen latinul hangzott el. Elégedetten szólt arról, hogy minden egyházmegyének van püspöke, s nyugodt körülmények között dolgozhatunk. Olyan munkára buzdított, amire megvan a lehetőség. Hangsúlyozta a ke- reszténynevelés fontosságát, szólt a családok szerepéről, az ifjúsággal való foglalkozásról és a rászorultak istá- polásáról. Emlékezetünkbe idézte, hogy a jövő esztendőben lesz Szent István királyunk halálának 950. évfordulója. A püspöki kar egy hollóházi' vázát adott át ajándékul, melyet őszentsége fogadószobájában helyezett el.

— Immár történelmi tény, hogy XXIII. János által ösz- szehívott II. vatikáni zsinat a legjelentősebb változásokat eredményezte a Tridenti zsinat óta. A keresztények számára elfogadhatóvá tett más politikai rendszereket, köztük a szocializmust. Sőt, az enyhülés és a békés egymás mellett élés jegyében született Pacem is Terris enciklika a világgal — beleértve a szocialista országokat is — az együttműködést hirdette meg. Mindez milyen hatással volt a magyar katolikus egyházra?

Halvány mosoly fut át az arcán.

— Nehéz kérdés — szólal meg kisvártatva, és egy gondredő jelenik meg a homlokán. — Közismertek az ötvenes évek túlkapásai. 1949 után az egyházakat szinte egyik napról a másikra reakciós intézménnyé bélyegezték, a fejlődés legfőbb kerékkötőjévé kiáltották ki. A szélsőséges ateizmus, mely ezekben az években érte el a csúcspontját, azt követelte az egyháztól, hogy adja fel az istenhitet. De hiszen hit nélkül nincs egyház.

— És az egyház merevsége?

— Tagadhatatlan, ennek is volt szerepe. Éppen ezért van olyan nagy jelentősége a II. vatikáni zsinatnak. Űj korszak kezdődött a pápaság és a római katolikus egyház történetében. Az ag- giornamento, azaz a korszerűsítés, a modernizálás, a kor követelményeihez való igazodás, valóban reformzsinattá avatta a II. vatikáni zsinatot, mely 1962—65-ig tartott. XXIII. János pápa nagy dolgokra vállalkozott. A zsinati atyák közül sokan a régi nézetekhez ragaszkodtak. A világ azonban megváltozott. S az új körülmények között az egyháznak meg kellett találnia a helyét ahhoz, hogy megúj- hodjon. Fel kellett mérnie a változásokat a társadalmakban, a gazdasági életben, az emberi kapcsolatokban, egyszóval azt, ami a világban bekövetkezett. Úgy merült

fel a kérdés: mit mond a kor szelleme? Az egyház tanulni akar a világból, hogy minél több segítséget nyújtson az embernek. A II. vatikáni zsinat nagy hatással volt a magyar katolikus egyházra, s az állammal való kapcsolat kialakítására.

— XXIII. János egyház- politikájának egyik legfontosabb eseménye, hogy kapcsolatba lépett a Szovjetunióval. 1963-ban kihallgatáson fogadta Hruscsov leányát és vejét, Adzsubejt, az Izvesztyija akkori főszerkesztőjét. Magyar vonatkozásban pedig az állam és az egyház közötti jó viszony kialakításának folyamatát Kádár János vatikáni látogatása tetőzte be.

— Ezek történelmi tények. Hazánkban az egyház és az állam kapcsolata jól fejlődő.

— Ügy kell ezt a mondatot érteni, püspök úr, hogy a katolikus egyház megtalálta helyét?

— Úgy.

— Miben nyilvánul meg ez a mindennapi gyakorlatban?

— Az alapvető dolgokban. Egyházunk fontosnak tartja az egyén és a társadalom harmóniáját, hangsúlyozza a család alapvető szerepét, és az erkölcsisé- get, ami a belső lelkiségből fakad. Az erkölcsiséget a tízparancsolat képviseli. Ne ölj, ne lopj, ne legyél korrupt, törődj embertársaiddal! Vajon ez ellent mond a mai társadalom elvárásainak? Bizton mondom, hogy nem.

— A katolikus egyház István király óta sajátos szerepet töltött be a magyar történelemben. Hadd kérdezzem meg, hogy a nemzeti identitás kérdéséhez hogyan viszonyul az egyház? Gondolok itt a nemzeti tudat, a nemzeti érzés és a haladó hagyományok ápolására.

— A magyarságtudatot komolyan kell venni. Ha nem ismerjük nemzeti múltunkat, önmagunkat sem ismerjük. És cselekvési készségünk könnyen derékba törik, szalmaláng emberekké válunk. Egyházunk gondot fordít a hagyományok ápolására.

— Önnek, aki Békés megyei származású, nyilván nem mondok újat, hogy megyénkben több nemzetiség él.

— Az egyház minden embert egyformának tart. Jézus Krisztus mindenkiért halt meg. Az azonosságok mellett különbségek is vannak. A nemzetiségek, a népcsoportok kultúráját, érzelmi világát tiszteletben kell tartani. Vannak papjaink, akik például szlovákul beszélnek, s van olyan fiatal pap, aki megtanulta a cigány nyelvet.

— Az Országgyűlés elfogadta a kormány kibontakozási programját. Sorsdöntő feladatokat kell megvalósítani. Hogyan látja a mostani helyzetet a katolikus egyház?

— Nem nyilatkozhatom az egyház, hanem csak a saját, illetve az egyházmegyém nevében. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy erre a kérdésre már válaszoltam. Röviddel az Országgyűlés után felkerestek a szegedi stúdióból. Most is csak azt mondhatom, amit akkor. Nem halogathatjuk tovább a cselekvést. A kibontakozási programot végre kell hajtani. Meggyőződésem továbbá, hogy ki-ki a maga posztján viselje a felelősséget. Az, hogy mindenki mindenért felelős, nem megoldás. A személyi felelősség komolyan vételére van szükség.

— A feladatok közül mit tudnak magukra vállalni?

— Ismétlem, amit mondok, azt az egyházmegye nevében mondom, amit mi tudunk tenni. Két, véleményem szerint fontos dologról van szó. Az egyik a munkaerkölcs. Végeredményben ez a meghatározó. Csak munkával lehet javítani a körülményeken. A másik a karitatív tevékenység. Ügy vélem, hogy különösen az idősek, a nagy- családosok és az árvák kerülhetnek nehéz helyzetbe. Különböző gyűjtésekkel segítségükre lehetünk. Talán a legszívszorítóbb a magukra maradt idős emberek élete, akiknek nincs hozzátartozójuk. Bekopogni ajtajukon, beszélgetni velük, vigaszt nyújtani nekik, ünnepeken megajándékozni őket, hogy érezzék, nincsenek egyedül. Az egyházmegyében meg fogom hirdetni a munkaerkölcs javítását, és a karitatív tevékenységet.

— Milyen eredményre számít?

— Lesznek, akik majd felteszik a kérdést, ugyan mire való ez? Kétkedők voltak is, meg lesznek is. Mindez azonban nem tántoríthat el a cselekvéstől.

— Beszélgetésünk során többször szó esett arról, hogy szélesedett a katolikus egyház tevékenységi köre. Különösen a vallásoktatással, ami elsősorban a fiatalságot érinti. Térjünk vissza erre a kérdésre.

— Ügy vélem, a gondok gyökere az, hogy a fiatalok nem tudják, mennyire jobb ez a világ, mint a régi volt. Ök beleszülettek a jelenbe. Nincsenek emlékeik. Talán emiatt van az, hogy rendkívül naggyá nőtt a távolság a középkorúak és a fiatalok gondolkodása között. A szülők el vannak foglalva a munkával, az iskola csak követel, a KISZ politikai szervezet, ugyanakkor sok a válás, nő a tört családok száma. Különösen a serdülők egy része van teljesen magára hagyatkozva sajátos problémáival. Ez a magára hagyatottság szüli a nihilizmust, az öngyilkosságot, a társadalomtól való elidegenedést. Hogy mit tehet az egyház az új lehetőségek révén? Hangsúlyozom, nem csupán hitoktatásról, hanem döntően a lélek neveléséről van szó. Nem vagyok egészen biztos, hogy az új lehetőségek adta kívánalmaknak minden vonatkozásban eleget tudunk tenni. Papjaink többsége idős ember, de világi híveink segítségével megpróbáljuk.

— Végezetül hadd, kérdezzem meg a püspök úrtól, mit jelent a karácsony a katolikus egyház számára?

— Az egyházban a húsvét a legnagyobb ünnep, Jézus feltámadása. Nálunk a karácsony, Jézus születésének napja lett a legnagyobb. Ez valahogy összefügg a magyar lélekkel. A család ünnepe, a szeretet ünnepe.

Krisztus mondja: aki szere- tetben marad, az Istenben marad, és Isten őbenne. Karácsonykor feltör az emberekben az igény a szeretet- re. Ennek egy csöppnyi kielégítése az ajándék. Egyszer plébános koromban kicsiny ajándékot vittem egy elhagyott idős embernek. Könnyezve kérdezte: hát én is fontos vagyok valakinek? Mindannyian fontosak vagyunk egymásnak. így kell ennek lennie. A karácsonyi lelkűiét legszebb kifejezése a szeretet gyakorlása. A lélek nemesedése a szeretet- ben.

A beszélgetésre szánt idő a végéhez közeledik. Körbehordom a tekintetemet. Mögöttem egy szobor, a falakon értékes képek. Észreveszi a tekintetemet.

— Ezek jó része Balogh István ajándéka — mutat a képekre.

— Dr. Balogh István, közismertebb néven Balogh páter különös alakja volt egyházának és a magyar történelemnek. A haladó szellemű szegedi plébános, a Dél- Magyarország című lap szerkesztője, a parasztpárti Erdei Ferenccel és a kommunista Révai Józseffel karöltve elindítója volt a fel- szabadulás utáni koalíciós politikának. Jó barátság fűzte egyházának feletteséhez, Hamvas püspökhöz, akit egyesek arra kértek, hogy tiltsa el a pátert a közélettől. A csanádi Püspök azonban elhárította magától ezt a kívánságot. Az Ideiglenes Nemzeti Kormányban miniszterelnökségi államtitkári tisztet töltött be, s a Moszkvában kötött fegyverszüneti egyezmény három aláírója között ott szerepel dr. Balogh István neve is. Jelentős szerepet töltött be a békemozgalomban, majd 1949-től ’51-ig az Elnöki Tanács tagja volt. Aztán eltűnt a politika süllyesztőjében.

— Amikor az ötvenes években egy magas rangú szovjet katonatiszt látogatott Budapestre, aki jól emlékezett rá, megkérdezte az illetékesektől: no és hol van a kövér páter? Akkor előkerítették.

Ezzel a rövid visszaemlékezéssel befejezzük a beszélgetést. De mielőtt elindulnék, Gyulay Endre megyés püspök még megmutatja a püspöki palota néhány termét. A könyvtárszobát, a tanácskozótermet, az ebédlőt, a püspöki magánlakosztályt. Az utóbbiban elidőzünk. A falon ott az új püspöki címer, Gyulay Endréé. Kalap, bojtokkal, középen Szűz Máriára utaló M betű, meg egy kereszt, aljában egy gyertya, melynek lángja az ő életét jelképezi. Átellen- ben a szülei fényképe, meg a nevelőanyjáé. Mellettük a 12 apostol egyike, Szent András, a püspök úr védőszentje.

A folyosón cigaretta után matatok a zsebemben. Észreveszi a mozdulatomat.

— Miért nem gyújtott rá odabent? — kérdi mosolyogva.

— Nem akartam zavarni a püspök urat.

— Engem nem zavar a füst, mert én pipázok. Mezőhegyesen szoktam rá. Volt néhány vitám az akkori tanácselnökkel. Akkor mondtam magamban, ne foglalkozzam annyit ezekkel a dolgokkal, s ne is rágódjam rajtuk, inkább a pipa szárát rágjam. Szóval, ha még egyszer meglátogat, nyugodtan nyújtson rá. Én meg rágyújtok a pipára.

Szívből nevetünk mind a ketten, s a precízen fogalmazott, az udvariaskodó, óvatoskodó mondatok feszültsége egyszerre feloldódik. Ezzel a békességgel köszönünk el egymástól.

Serédi János

Fogadás a Vatikánban. Jobb oldalt II. János Pál pápa, vele szemben Gyulay Endre Szeged-Csanád megyés püspöke