Békés Megyei Népújság, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-02 / 284. szám

1987. december 2., szerda íZIjÜUkftTcl Arany János-szavalóverseny Szerda Vissza a 400 forintunkat! — kiabálták a résztvevők. Nem, nem valami sport- esemény elkeseredett szur­kolói, vagy erotikus show- műsor szépségre, pikanté­riára jegyet váltó és vá­gyaiban végletekig arcul- ütött, kissé ittas közönsége követelte vissza hangos­kodva a belépti díjat, ha­nem egy adózásról szóló előadássorozat gyakorlati felkészültségre szomjazó, kulturált hallgatósága, akik pénzükért semmit sem kaptak, illetve csak any- nyit, hogy felolvasták ne­kik egy napilap idevágó cikkét, ami viszont min­denki számára hozzáférhe­tő, s így e továbbképzés haszontalansága nemcsak szembetűnő, de valóban felháborító is. Mindezt a rádió tegnapi „Jó reggelt” műsorából tudhattuk meg, s azt is, hogy a dologról csak részben tehetett az előadó, mivel őt sem tá­jékoztatták megfelelően. Pedig az idő sürget. Alig egy hónap, és együtt kell élnünk az újfajta adózás­sal. Egy ország nehézségle­gyűrő erejét jelentősen meghatározza a társada­lom tűrőképessége. Ezt a szociológusok gyakorta hangsúlyozzák. Hogy úrrá legyünk bajainkon, nekünk is szükségünk van kis- és nagyközösségi, no és egyé­ni türelemre, megértésre. Jó lenne, ha türelmünket nem venné igénybe sem­miféle feleslegesség. Mert kincs ez is, takarékosan kell bánni vele. t Csaknem egy évtizede, hogy a geszti Tisza-kastély- ban évente megrendezik az Arany János-sza valóver­senyt. Tegnap délelőtt, a ha­gyományokhoz híven a gesz­ti Arany János úttörőcsapat tagjai koszorút helyeztek el az emlékházban, felidézték a költő itt töltött éveit és a Tisza-családhoz fűződő kap­csolatát. A sarkadi úttörőelnökség szervezte a szavalóversenyt ezúttal is, amelyen a körzet. Sarkad, Sarkadkeresztúr, Mezőgyán, Méhkerék és Kö­tegyán iskoláinak legjobb szavaiéi vettek részt. A versenyen a kisdobosok közül első lett Gara Diána, a Sarkadi 1. Sz. Általános Iskola negyedikes tanulója, az 5-6. osztályosok közül Nagy Gábor, a Sarkadi 2. Sz. Általános Iskola hatodi­kos tanulója, a 7-8. osztályo­sok versenyében pedig Fo­dor Angéla, ugyancsak a sarkadi 1. sz. iskola hete­dikes tanulója (képünkön). A zsűritől különdíjat kapott a legfiatalabb versenyző, Fazekas Tímea, aki Köte-- gyánbói érkezett. Sz. M. — EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. A posta vagyonbiztonságának javí­tása érdekében a Belügymi­nisztérium Országos Rend- ői'-fökapitánysága és a Ma­gyar Posta Központja kép­viselői kedden együttműkö­dési megállapodást írtak 1987. DECEMBER 1-EN Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 1 119 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 321 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 10 498 Trabant Lim Spec. (Debr.) 9 432 Trabant Combi (Bp.) 3 213 Trabant Combi (Debr.) 2 800 Wartburg Standard (Bp.) 2 859 Wartburg Standard (Debr.) 1 562 Wartburg Spec. (Bp.) 3 798 Wartburg Spec. (Debr.) 3 052 Wartburg Spec., tt. (Bp.) 10 781 Wartburg Tourist (Bp.) 2196 Wartburg Tourist (Debr.) 1 727 Skoda 105 S (Bp.) 11 665 Skoda 105 S (Debr.) 8 956 Skoda 120 L (Bp.) 27 501 Skoda 120 L (Debr.) 15 527 Skoda 120 L (Debr.) 15 527 Lada 1200 (Bp.) 47 647 Lada 1200 (Debr.) 34 141 alá. A megállapodás értel­mében fokozott erőfeszítése­ket tesznek a postai és táv­közlési eszközök, létesítmé­nyek vagyonvédelmére, to­vábbá a postai tevékeny­séggel összefüggésben elkö­vethető bűncselekmények megelőzésére. Lada 1300 S (Bp.) 21 135 Lada 1300 S (Debr.) 16 312 Lada Szamara (Bp.) 94 Láda Szamara (Debr.) 53 Lada 1500 (Bp.) 15 661 Lada 1500 (Debr.) 11 948 Lada Combi (Bp.) 110 Lada Combi (Debr.) 5 900 Moszkvics (Bp.) 384 Moszkvics (Debr.) 293 Polski Fiat 126 P (Bp.) 2 093 Polski Fiat 126 P (Debr.) 1 713 FSO (Polski Fiat) 1500 6 973 Dacia Lim. (Bp.) 7 300 Dacia Lim. (Debr.) 6 307 Dacia Combi (Bp.) 2 605 Dacia Combi (Debr.) 2 845 Dacia TLX (Bp.) 2 110 Dacia TLX (Debr.) 2 552 Zastava (Bp.) 18 486 Volga Lim. 1 297 Volga Combi 1113 Születésnapi készülődés A békéscsabai Kulich Gyula Ifjúsági és Űttörő- ház úttörő-fúvószenekara nem akármilyen eseményre készül e hét végén. Szom­baton, december 5-én dél­után fél 3-tól az ifjúsági ház nagytermében szüle­tésnapi ünnepséget rendez­nek. Tizenöt esztendeje jött létre az azóta országosan el­ismert művészeti csoport. Most amolyan nyomozó­munkát végeznek az együt­tes tagjai: keresik mindazo­kat, akik mint megálmodók, támogatók, szülők, barátok, tanárok . . . részesei voltak a zenekar munkájának, hogy a szombat délutáni rendez­vényen baráti muzsikálás keretében együtt elevenítsék fel a megalakulás óta eltelt 15 év legszebb pillanatait. Gépkocsi-átvételi sorszámok „Millennium” — így hívják azt az új ABC- kisáruházat, amelyet Békéscsabán, a Mil­lennium lakótelepen, a Kazinczy utca és Szarvasi út sarkán létesítettek, a Békéscsa­bai Városi Tanács beruházásában. Az ABC üzemeltetője, a Békés Megyei Élésker Vál­lalat csaknem hárommillió forintos áru­készlettel fogadja a vásárlókat. A létesít­mény építése ez év márciusában kezdődött, és a beruházás mintegy 5 millió forintba került. Az üzlet alapterülete összesen 37Í négyzetméter, és 13 dolgozót foglalkoztat. Végül a nyitva tartási rend: hétfőn 6.30— 16 óráig, keddtől péntekig 6.30—18 óráig, szombaton pedig 6.30—14 óráig fogadja a vevőket az ABC Fotó: Veress Erzsi Kereseti a Gyula-kötvény Éppen egy héttel ezelőtt kezdték meg az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. pénztárainál a Gyula­kötvények árusítását. A gyulai bank igazgatójától, Fruzsa Jánostól kaptuk azt a tájékoztatást, miszerint ked­vező fogadtatásra talált a vásárlók körében a 12 szá­zalékos kamatot fizető Gyu­la-kötvény. — Amint az várható volt, az első héten Gyulán fo­gyott el a legtöbb kötvény, közel hárommillió forint ér­tékben. A fővárosban 5, Mezőkovácsházán 2, Békés­csabán másfél, de még Szeghalmon is közel egymil­lióért vásároltak a köt­vényből. Becslések alapján az országban az első héten több mint 10 millió forint értékű Gyula-kötvény talált gazdára. Ami a népszerűsé­gét illeti, azt jól jellemzi, hogy már volt olyan vásár­ló is, aki egymaga egymil­liót adott a gyulai célkitűzé­sek megvalósításának előse­gítésére. Ma nyílik Nemes Roland kiállítása Ma délután négy órakor nyílik Nemes Roland épí­tész kiállítása a gyulai mű­velődési központban. A me­gye — egyik méltán legdi­vatosabb — építésze több ..mint tíz éve vesz részt tele­püléseink arcának formálá­sában. Magánházai több al­kalommal sikerrel szerepel­tek az Év lakóháza pályáza­tokon. A fegyelmezett, egy­szerű, esztétikus, jól hasz­nálható lakó- és üdülőházak néha szinte megállító és tá­jékozódási pontot adnak egy-egy utcának, kerületnek. A kiállításon megismerked­hetünk az építész városren­dezési elképzeléseivel és a pályázatokon ugyancsak eredményesen szereplő középületeivel. Külön érdekesség, hogy látható lesz a jövő évben megvalósuló épületekből is néhány: így a békéscsabai Hungária Biztosító Hunya­di téri épülete, aminek kü­lön erénye az, ahogyan a műemléki környezethez il­leszkedik, és egy rendkívül attraktív új panzió, ami ugyancsak a megyeszékhe­lyen valósul meg. A január 1-jéig nyitva tartó kiállítás ötletet adhat mindazoknak, akik a közeljövőben építke­zésre adják fejüket, s lehe­tőséget nyújt a városrende­zés és a mai építészet gya­korlati kérdéseinek jobb megismeréséhez. Tegnap délután Nemes Roland munkatársai, ismerősei és a művelődési központ dolgozói a kiállítás rendezésén munkál­kodtak Fotó: Fazekas Ferenc Gyorslista Az Országos Takarékpénztár a gépkocsi-nyereménybefét- könyvek 106. sorsolását novem­ber 30-án Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vet­tek részt, amelyeket 1987. júli­us 31-ig váltottak, és 1987. ok­tóber 31-én még érvényben vol­tak. Ezúton tájékoztatjuk az érde­kelteket arról, hogy a forga­lomban levő gépkocsi-nyere- ménybetétkönyvek között van­nak olyanok, amelyek számá­ban — nyomdatechnikai okok­ból — az értékelt szám előtt eggyel több nulla van, mint amennyi a jegyzékben szerepel. Az eredmény megállapításánál az értékelhető számok előtt szereplő nullás számokat ter­mészetesen figyelmet kívül kell hagyni. A gyorslistában az alábbi rö­vidítéseket használtuk: Wart­burg Spec. W. Wartburg Stan­dard WS. Trabant Combi Spec. TC. Trabant Lim Spec. T. Polski Fiat 126 E P. Dacia 1310 D. Dacia Combi DC. 10 000 forint összegű betétköny­vek 3-as sorozatszám 0014302 TC 0043660 W 0047620 P 0050786 DC 0057264 T 0064931 P 0073199 TC 0074040 TC 0075835 WS 0077521 W 00804000 T 0083004 TC 0085738 T 0086290 T 0089464 P 0092909 D 0098780 W 5000 forint összegű betétköny­vek 3-as sorozatszám 0745366 W 0757246 T 0759990 P 0761286 TC 0770658 D 0774451 TC 0775865 TC 0783773 W 0784339 TC 0784918 D 0787574 WS 0792759 T 0794293 P 0800811 P Bnyakünyvi hírek SZARVAS Halálesetek: Hipszki Mártonná Krajcsovicz Judit, Velki Andrásné Sinko- vicz Mária, Csabai Lajosné Szállás Erzsébet (Békésszent- andrás). MEDGYESEGYHAZA Születések: Balogh Botond és Fülöp Er­zsébet leánya Boglárka (Békés­csaba), Szász László és Czine- ge Terézia leánya Tímea (Nagy­kamarás), Sándor János és Papp Mária fia Zsolt (Dombegyház), Dajcs János és Mácsok Róza leánya Andrea (Kisdombegy- ház). MEZÖKOVACSHAZA Házasságkötések: Stefanidesz Erzsébet (Mezőko- vácsháza) és Mag János (Ka­szaper), Baranyi Jolán (Ma- gyardombegyház) és Varga Zol­tán (Magyardombegyház), Bor­pataki Mariann (Gyula) és Sza­bó Zsolt Imre (Mezőhegyes), Horváth Margit (Dombiratos) és Rácz József (Kevermes). Haláleset: Herczegfalvi István (Mezőhe­gyes). hírek MA: MELINDA NAPJA A Nap kél 7.11 — nyugszik 15.56 órakor A Hold kél 13.59 — nyugszik 3.58 órakor ÉVFORDULÓ Huszonöt éve halt meg Biró Vencel (1885—1962) történetíró, egyetemi tanár. idűiürAs Kedd hajnalban plusz 2, dél­után plusz 8 fokot mértek me­gyénkben. Ezek az értékek 3-4 fokkal magasabbak a december hónapban megszokottnál. Reg­gel még derült volt az ég, majd napközben fokozatosan vasta­godott a felhőzet, de 16 óráig eső nem esett. Északi irányból feltámadt a szél. Ezzel megkez­dődött a hűvösebb levegő las­sú beszivárgása térségünk fölé. Várható időjárás az országban ma estig: főként, keleten és dé­len növekszik meg többször a felhőzet, és ott több helyen ki­sebb eső is előfordul. A felhő­átvonulásokat szórványos hózá­porok kísérik. A többfelé élénk északi szél kissé tovább erősö­dik, lehűlés kezdődik. Hajnal­ban 0 fok, kora délután 4 fok körül lesz a hőmérséklet. Hírügyeletünk 19 óráig hív­ható; a tele­fonszámunk : Hírügyeletes: 27-360 Pénzes Ferenc — TOVÁBB CSÖKKEN az idén megyénk termelőszö­vetkezeteiben a foglalkoz­tatottak száma. Az adatok szerint az év végén várha­tóan 3 százalékkal keve­sebben dolgoznak a téeszek- ben, mint egy évvel koráb­ban. — AZ ENDRŐDI Szabóipa­ri Szövetkezet tőkés partne­reinek száma bővült az idén.. A francia Claude Havrey, Gaston Jaunet, az NSZK-beli Raab cég mellett az ugyancsak nyugatnémet San Lorenzo céggel is kap­csolatban állnak ettől az év­től kezdve. Ennek eredmé­nyeképp várhatóan 1 millió forinttal túlteljesítik tőkés exporttervüket. — TÉNYEK KÖNYVE ’88. A Baló György és Lipovecz Iván szerkesztette 852 olda­las magyar és nemzetközi almanach decembertől kap­ható a könyvesboltokban. Régi hiányt pótol a kötet, melyet minden esztendőben friss adatokkal és új fejeze­tekkel bővítve adnak ki a jövőben. — NYUGDÍJAS-TALÁL- KOZÖ. A Körös Volán Vál­lalat békéscsabai irodahá­zának nyugdíjasai az el­múlt hét végén találkoztak, s tájékoztatót hallgattak meg a vállalat gazdasági helyzetéről, valamint a jö­vő évi feladatokról és el­képzelésekről. — VÁSÁRNAPTÁR. Orszá­gos állatvásár lesz decem­ber 4-én Gyulán. December 5-én országos állat- és ki­rakóvásárt rendeznek Bé­késcsabán. — A GAZ Békéscsabán mért fű­tőértéke tegnap 35,08 Mj/köbmé- ter volt. (Az alapadat: 34,8 Mj/köbméter.) Hihetetlen? Közelednek az ünnepek. A kirakatok teli szebbnél szebb, s drágábbnál drágább holmikkal. A játékboltok kirakatában is sok minden csábítja a gyermekszíveket. Egy hét-nyolcéves forma kisfiú már régóta nézi tágra nyílt szemekkel a cso­dás — s olcsónak éppen nem mondható — játékokat, édesanyja kezébe kapasz­kodva. Egy idő múlva elfor­dul, s így szól: — Tudod, anyu, én azért egy olcsóbb ajándéknak is örülni fogok ... p. f.

Next

/
Thumbnails
Contents