Békés Megyei Népújság, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-21 / 275. szám
1987. november 2I„ szombat NÉPÚJSÁG Egy Czabán Samu-díjas iskola A „mindenes” művelődési ház Kevermesen A békési Fehér Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet megyénk egyik legdinamikusabban fejlődő oktatási intézménye. Az iskola története e század elejéig nyúlik vissza, jogelődje 1902-ben létesült, mint gazdasági ismétlő iskola. Kertészeti szakon már folyt középiskolai képzés is az intézményben, 1946. és 1950. között. 1952- től öntöző és növényvédő szakon szakiskolai képzés indult, majd 1960-tól beindult a szakmunkásképzés, mely 1965-től évfolyamonként két párhuzamos osztályban folyik növénytermesztő gépész szakon. Jelentős változást hozott az iskola életében az 1980/ 81-es tanév, ez évtől növény- védelmi szakközépiskolai képzés is indult az intézményben. További minőségi változást hozott az 1986/87- es tanév, megkezdődött a technikusképzés. Akik erre a képzésre jelentkeznek, a negyedik év után érettségi vizsgát tesznek, s ha nem folytatják tanulmányaikat felsőoktatási intézményben, az ötödik év után technikusi minősítő vizsgát tehetnek. Az iskola életében tehát jelentős változások történtek az utóbbi években. A cél mindig az volt, s az ma is, hogy a kor követelményeinek megfelelő szakembereket képezzenek. Eredményeiket elsősorban a jól felkészült pedagógusoknak — akiknek száma 1980. és 1985. között megduplázódott — köszönhetik. Csak egy jellemző adat: a nevelőtestület tagjainak többsége két-három diplomás szakember. A színvonalas oktató-nevelő munkát az is fémjelzi, hogy az országos átlagnál többen tanulnak tovább felsőoktatási intézményekben az itt érettségizettek közül. A tantestület tagjai, miként a többi dolgozó is, sajátjukénak érzik az iskolát, társadalmi munkában sokat tesznek azért, hogy. minél korszerűbb körülmények között folytathassák munkájukat. S noha központi beruházás nem volt az intézményben 1965. óta, saját erőből több tanműhelyt építettek, valamint egy tornatermet is. Természetesen a diákok szintén részt vettek ezekben a munkákban. Az iskola szoros kapcsolatot tart fenn a Hidasháti Állami Gazdasággal, a Békési Egyetértés Tsz-szel, az Agroker Vállalattal, a Békés Megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomással. Legújabban a Szeghalmi Fehér Lajos Tsz-szel létesítettek kapcsolatot. A bázisvállalatokkal való együttműködés nagy hagyományokra tekint vissza, így nem nevezhető véletlennek, hogy az intézményben Békés megyében elsőként alakult meg az iskolatanács. Lényegében csak a szervezeti keretek változtak, az együttműködés, a kapcsolatrendszer változatlan. Itt kell feltétlenül szólnunk a felnőttképzésről, mely 1946. óta folyamatos. Szakmailag önálló irányítással folyik ugyan a felnőtt- képzés 1974. óta Tarhoson, de az intézmény szerves részeként. A munkástovább- kénző tagozaton évente 800- 1000 embert képeznek, s elsősorban a bázisvállalatoknál jelentkező igények ki1 elégítésére törekednek. A szakmai munka színvonalára jellemző, hogy — a felnőttképzést illetően — több tanterv és utasítás, valamint jegyzetek készítésében is részt vettek az iskola nevelőtestületének tagjai. Természetesen a Fehér Lajos Mezőgazdasági Szak- középiskola és Szakmunkás- képző Intézetben folyó eredményes munkáról csak vázlatosan szólhatunk. Egy bizonyos, az intézmény következetes munkája nem maradt visszhangtalan, a közelmúltban a megyei tanács által alapított Czabán Samu díjjal ismerték el tevékenységüket. * * * A díjat nemrégiben vehette át az iskola kollektívája nevében Komáromi Sándor, az intézmény igazgatója. Tőle kérdeztük, számítottak-e erre az elismerésre? ■— Megvallom őszintén, meglepett bennünket is a díj. Azt hiszem, beszélhetek a kollektívánk nevében, hiszen sokat gondolkodtunk róla, miért kaptuk a Czabán Samu-díjat. Ügy gondolom, többet nem tettünk, mint amennyit emberileg lehet és kell. Talán az is szerepet játszhatott az elismerés odaítélésében, hogy iskolánk egyre nyitottabb, s a nevelőtestület tagjai sem zárkóznak falaink közé: részt vesznek a város közéletében. S tanulóink szintén sok eredménnyel büszkélkedhetnek. — Mindenesetre azt mondtam a testület tagjainak egy értekezleten, aki úgy érzi, nem felelt meg a követelményeknek, az dolgozzon jobban, aki pedig megtett mindent, az tartsa a színvonalat. A díj kötelez bennünket, s hiszem, hogy mindnyájan még igényesebbek leszünk önmagunkkal, munkánkkal szemben. Pénzes Ferenc Sok nehézséggel küszködött az utóbbi években a kevermesi művelődési ház. A lassan csordogáló pénz miatt évekig húzódott a felújítása, bővítése. Ugyan még nem készült el az oldalépület, amelyben ruhatár, öltözők és kiscsoportos foglalkozásra alkalmas helyiségek lesznek, mégis sokfajta feladatott látott el az év folyamán. Programjuk ismeretében úgy lehetne jellemezni a tevékenységüket, hogy mindenes feladatokat láttak el a település életében. A hagyományosnak számító kiállítások, tánctanfolyam, színházi előadás, szakköri munkák mellett a középkorosztályra is gondoltak vacsorával egybekötött bálák rendezésével, közöttük a nők báljának is nagy sikere volt. Politikai, szakmai rendezvényeknek nem egyszer gazdái, sőt, tornateremként is kénytelenek hasznosítani. S ha ez a sokféleség még nem elegendő, felsorolhaA folyóirat a megszokott gondos tipografizálásban jelent meg. Az irodalmi részben olvasható Hamvas Béla Démoszthenészről szóló esz- széje, Simonyi Imre, Simái Mihály és mások versei, valamint részlet Békés Pál Pincejáték c. drámájából, és szlovák költők versei Fila- delfi Mihály fordításában. A „Minitárlat”-ban megismerhetjük a Párizsban kibontakozott, korán elhunyt csabai származású Pátkai Ervin szobrász művészetének tunk egy-két igen meglepő próbálkozást is. A cigányügyi koordinációs bizottsággal közösen az egyik cigány családnál szórakoztató filmeket vetítettek, amelyen lényegesen többen voltak, mint az ugyancsak számukra rendezett ismeretterjesztő előadásokon. S ha anyagilag a legjobb „beruházás” a bútorkiállítás is volt, vállalnak ingyenes szolgáltatásokat is, például az idősek pihenőotthona számára. Segítségükkel formálódott ki az otthonban a filmnézők klubja. A kisebb településeken pedig már megszokott dolog, hogy a művelődési házban tartják a tüdőszűréseket és a véradást is. A gyűlések, zárszámadó közgyűlések mellett Kevermesen a horgászok is igénybe veszik a művelődési házat. S hogy ez a sokféleség ne vesszen el az utókor számára, a házban működik egy eseményrögzítő videoklub is. (bse) legjellemzőbb vonásait. Érdekes riportból tájékozódhatunk Szokolay Sándor Kos- suth-díjas zeneszerző alkotói munkásságáról, egy-egy operája megkomponálásának körülményeiről. Nánay István részletesen elemzi „Drámák a föld embereiről” ta- nulmányrészletében a békéscsabai Jókai Színház előadássorozatát. Justh Zsigmond életpályájáról szóló ismereteinket gyarapítja Bodnár György elemző tanulmánya, valaMotorizált Télapók „Várjátok a Télapót? Mi tudjuk, hol tanyázik... ” — olvasható Gyomaendrőd több intézményében a helyi családi ünnepségeket szervező iroda felhívása. Felkerestük az iroda munkatársait, akik elmondták, két „Télapót is ismernek”, akik rendelésre házhoz szállítják a gyerekek ajándékcsomagjait december 4-én, 5-én és 6-án. Nem is akármilyen, hanem motorizált Télapókról van szó. Az első „Télapó-járás” két esztendővel ezelőtt volt. Akkor még kevesebben éltek e lehetőséggel. Tavaly már csaknem 40 családban várták, s fogadták nagy szeretettel a gyerekek az autón érkező Télapókat. Az idén, úgy tűnik, még nagyobb lesz az érdeklődés. Természetesen a szervezőiroda nemcsak a szülők, a vállalatok gondját is magára vállalja: Mikulás-ünnepségek szervezésére is vállalkoznak, melyekre eddig öt vállalat adta be igényét. mint Rónay György „A megsebzett Európa” c. írásában Márai Sándor pályájának egy szakaszáról. A vidéki folyóiratok és a könyvkiadás problémáival kapcsolatos gondolatait fejti ki Tüskés Tibor. A „Talpalatnyi föld” rovatban Czine Mihály méltatja Sinka István válogatott kötetét, eddig még meg nem jelent Sinka-verseket is olvashatunk. Végül könyvszemle zárja e számot, benne többek között elemző ismertetések Simonyi Imre válogatott verseinek kötetéről, valamint Sa- rusi Mihály A magyar Krisztus c. regényéről. Megjelent az Új Búréra 1987 3. száma MOZI Jelentés a barikádról (6.) II parázsló faszén fölött saslik sül Bounty Nem először fordul elő, hogy amikor egy érdekes filmet látok, elolvasom utána a hozzá kapcsolódó irodalmat. Néhány éve nagy könyvsláger volt Robert Merle: A sziget című munkája, de akkor valahogy nem kerítettem sort rá, időközben pedig törölte emlékezetem a tennivalók lajstromából. Most, a Bounty című amerikai film láttán gyorsan elővettem a regényt, és már darabban is vagyok az olvasásával. Bár mindkét alkotásnak megtörtént esemény az ihletője — a Bounty nevű angol vitorláshajón lezajlott lázadás —, ám az író és a film rendezője is szabadon bánik az anyaggal. A filmben a kapitány meséli el az eseményeket, számot adva a történtekről, a könyvben pedig már a 19. lapon lelövik a hajó parancsnokát, tehát nyilvánvaló, nélküle zajlanak majd az események. Ez is egy példa az alkotói szabadságra, amely nem válik a produkció rovására. Természetesen ha valaki történelmi tárgyú munkába fog, nem állíthatja a feje tetejére a régvolt valóságot. Dózsa Györgyről szólva nem ültetheti Zápo- lyát a tüzes trónra, Világosnál se lehet győzelmet ünnepelni, vagy az isonzói bakákat diadalmenettel köszönteni. Ám az angol gyarmati birodalom története olyan szerteágazó, hogy megeshetett benne sok minden, és mindennek az ellenkezője is. Mondom mindezt azért, mert Roger Donaldson filmjének egyik legnagyobb értéke, hogy elhihető. Markáns figurákat, különböző jellemeket sorakoztat, drámai helyzetekben. Szinte megcsap a mozivászonról a tenger sós levegője, a hajó gyomrának émelyítő bűze, Tahiti erotikus rezgése. Igaz, nem kételkedni ültem be a moziba, így nem is gondoltam arra, hogy vajon úgy 200 évvel ezelőtt minden ismeretlen hajót fedetlen keblű, egzotikus szépségek hada várt-e a szerelem szigetén? Manapság, az elburjánzott filmes ölelkezések idején, bizony üdítő látvány ennyi sok szép női test a mozivásznon. És amikor a sziget királyának fájdalmas sírásba torzult az arca, bizony elhittem, hogy aki ilyen őszintén tud bánkódni, igaz annak a méltósága, öröme is. Van egy barátom — nő az illető —, aki hosszan, részletesen szereti elmesélni a látott filmek történetét. Elképzelem, milyen kimerítő beszámolót tartana a Bounty című mozidarabról. Bő sodrású cselekmény, kalandos történet a Bounty, amelynek láttán el is gondolkozhatunk a diktátori fegyelmezés és a fegyelem hiányának dialektikáján. Bizonyítva, hogy egy film akkor lehet igazán hatásos, juthat el a nézők legszélesebb rétegeihez, ha épkézláb történetről szól. És nem árt természetesen, ha a jól lefényképezett képsorokon olyan színészeket láthatunk, mint Mel Gibson. Anthony Hopkins. Edward Fox vagy Laurence Olivier. Laurence Olivier, sire! Hajdani Hamlet-alaki- tása óta milyen elkínzottak lettek a vonásai, már csak szemének villanása emlékeztet a régi tűzre. De ezekért a ritka pillanatokért érdemes moziba menni. (Andódy) A Dzerzsinszkij téren, lenn a metróalagútban szakállas fiatalember házilagosan készített metrótérképet árul. „Keresse fel a moszkvai üzleteket” — áll a zsebben jól elhelyezhető, fénymásolt papírlap tetején. A „szerkesztés” a felirathoz igazodik: metróállomásonként feltüntették a közelben található áruházak és szaküzletek nevét, valamint a vasúti jegyárusító helyeket, és az Aero- flot-jegyirodákat. Ez utóbbiakból egyértelműen kiderül, hogy a térkép készítői ügyes üzleti fogással a nem moszkvaiakat vették célba. Az útbaigazító papírlaphoz egy rubelért bárki hozzájuthat. Nem állnak érte sorba, de nem is bojkottálják a portékát. Akinek kell, vesz belőle, természetesen, mintha 10 éve árulnának ilyet. „Magánvállalkozás” — erősít rá csodálkozásomra moszkvai ismerősöm. De hogy egyedül dolgozik-e a fiatalember, vagy egész szervezet áll mögötte és árasztja el — más metróállomásokon lévő árusok segítségével — az egész várost, nem tudni. Veszek a térképből — egy rubelt megér. Felülök a ka- luga—rigai metróvonalra, hogy megnézzem, valóban azt találom-e a város szélén, amit a térkép ajánl. A Jügo-zapadnaja végállomáson sajátos város széli forgatag fogad. Középpontjában egy kisebb áruház áll. Áruválasztéka se nem szegényes, se nem gazdag. Olyan, mint amilyennek itt, épülő lakótelepek közelében lennie kell. Az emeleten mindenféle iparcikk, az alagsorban pedig zöldség és gyümölcs. A földszinten élelmiszer kapható. Kenyérből, tejből és tejtermékekből nagy a választék. (A tej és a kefir papírdobozokba csomagolva. Ügy tűnik, az üveg lassan kimegy a divatból. A dobozok akár szépségdíjat is nyerhetnének formájukkal és színes nyomásukkal egy nemzetközi csomagolási versenyen. Kapható tartós tej is, igaz, finn, 2 decis dobozokban, és négyszer drágább, mint a sima pasztőrözött.) Húsféléből nem túl gazdag a kínálat. Azt már másutt szerzett tapasztalataimból is tudom, hogy halat, szárnyasokat általában mindig lehet kapni, a többi húsfélét és hentesárut pedig — bár mindennap érkezik szállítmány — ki kell fogni, mert hamar elkapkodják. Sok a konzerv (különösen a halfélékből), és a gyümölcslé, a szók. (Ez utóbbit mindenféle üvegbe, hajdani pezsgős-, vodkás- és borosflaskákba is töltik.) Ellenben nincs alkohol, se bor, se sör, se vodka. Csak meghatározott helyeken és időben árulják, akkor viszont nagy sor kígyózik értük. Ami benn az áruházban nem kapható, az körötte megvásárolható. Megjelentek az áruház környékén az alkalmi kereskedők. A legdivatosabb ruhadarabokat — koptatott farmernadrágokat, sportos dzsekiket, nyomott kendőket, Miki egeres trikókat, különleges harisnyákat — kínálnak eladásra. Nagy a tömeg, de kevés a vásárló. Nem csoda, hisz áraik ugyancsak borsosak. (Egy inkább giccses, mint ízléses, de mindenképpen különleges harisnyáért például 15 rubelt kérnek.) A kereskedők valamennyien maszekok, a peresztrojka nyitotta meg előttük az áruház melletti teret. A rendőr ott sétál közöttük, egyikükkel-másikukkal szóba is elegyedik. Az alkalmi árusok mögött faházsor. Kis üzletecskék mindegyikben. Egyikben zöldséget, a másikban gyümölcsöt, a harmadikban ruhafélét, a negyedikben édességet, az ötödikben virágot — s a többiekben is valamilyen keresett cikket — árulnak. Amiből jó forgalom esetén a magánvállalkozó meg tud élni. A házak között kis szabadtűzhelyben faszén parázslik. A tűz fölött, keresztbe rakott pálcikákon saslik sül. Az öltözet szabályos. Fehér köpenyt hord szakács is, meg a segédje is (vagy a főnöke — ki tudja itt már, hogy ki a segéd és ki a főnök?). A kisült sasíikot bolti mérlegen mérik, fűszeres szószt adnak hozzá, és kenyeret, tetszés szerint. A mérleg skálája alatt papírcetli: 100 gramm ára 2 rubel. Sok is, kevés is. A hús bolti árához, a kilogrammonkénti 2 rubelhez képest sok, a szabadpiaci 4-5 rubelhez képest talán normális, a kereslethez képest pedig valószínűleg kevés. Mert sorbaállnak érte, ennyiért is megveszik. (Benn a városban, az Arbaton, Moszkva sétálóutcáján, vagy a Kazanyi pályaudvar mellett két és fél rubelért is viszik.) Szemben az út túloldalán gyümölcsöt árulnak. Kamionból. Valóságos konvoj van ott. Almát, körtét, szőlőt, dinnyét kínálnak. A szerelvények — ahogy a feliratból kitűnik — Kazahsztánból, a Kaszpi-tenger mel- lőli Aszrahányból érkeztek. Hozták a mérleget, meg az eladót is. Addig maradnak, amíg ki nem ürülnek a kamionok. Az idő jó (éjszakánként általában 0—5 fok van), nem romlik az áru. A sofőr és az eladó a kamionban lakik, a szerszámos- szekrény ajtaja az asztaluk. Moszkvai barátaim mesélik, hogy a főváros jobb ellátására rendelte fel a kormányzat a kamionokat nemcsak Kazahsztánból, hanem a többi, gyümölcstermelő köztársaságból is. Lehet, hogy gumikerekeken drágább a szállítás, mint vasúton, de így biztonságosabban megszervezhető a gyümölcsellátás. Tudja mindenki, hogy ideiglenes ez a Mindent lehet kapni
