Békés Megyei Népújság, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-18 / 272. szám
1987. november 18., szerda jgNim-fcM Lopahin (Harkányi János), Ljubov Andrejevna (Felkai Eszter) és Leonyid Andrejevics (Gálfy László) Fotó: Gál Edit Csehov: Cseresznyéskert Bemutató a lókai Színházban A nagy illúziók bukása ez a Csehov-színmű. A nagy álmok bukása arról, hogy semmi el nem múlik; hogy ami állandónak tűnik, az is marad; hogy ami az életünk nagyon fontos része, azt el nem veheti, el nem orozhatja tőlünk sem idő, sem ember, sem — halál. Pedig nincs is halál ebben a remekműben, hiszen az öreg inas, Firsz is, ki tudja, meghal-e ottan, egyedül bezárva a régi. a halálra ítélt házban, és mégis. A Cseresznyéskerttel az örök törvényszerűség lép elénk: szomorúan, könnyek között, és vidáman is, hiszen Anya és Trofimov már valahonnan a jövendőből hahózik, serkentve indulásra a régi ház elmúlt lakóit. Kit erre, kit arra vezetnek majd az utak, visz a sors. de egyetlen a bizonyosság: a cseresznyéskert tündérvilága visszavonhatatlanul elenyészik. Csapkodnak a fejszék, összeroskadnak a vállak,'tépett remények fátylai szállnak időtlenül, s az ifjúság, odakint a kocsi körül, már türelmetlenül várja, hogy a lovak közé cserdítsen. aztán hahó, világ! Igen, remekművek varázslata borzongatja a nézőt odalent, míg elindul fent, a színpadon az egyszerű történet egy sűrűsödő drámai helyzetről, a Gajev család elmúlásáról. Különös elmúlás ez: nem az, pedig lehetne tragikus, hiszen kizuhan a lábuk alól a talaj, odavész a birtok, a biztos fundamentum, de hát a Ga- jevek már nem is nagyon értik ezt a fundamentumot, valami nagy, befelé hulló pusztulás keríti hatalmába őket. a szépasszony, Ljubov Andrejevna az élet ízeit keresi. és nincs érzéke sem pénzhez. sem birtokhoz, csak a könnyelmű (s talán ettől utolérhetetlen) élethez: a bátyja, Leonyid Andreje- vics is egy a tőről: ha vége, hát vége a cseresznyéskertnek, s csak addig keserű az egész, amíg hallják, hogy dőlnek a fák, és megkönnyezhetik a múló életet, a múló örömöket, az apró kis történeteket, melyek mind odaláncolódtak a beszegezett ajtajú kúriához, az elúszott birtokhoz, a család létét szimbolizáló falakhoz, bútorokhoz, tárgyakhoz. Pedig mennyire nem ilyen egyszerű az, ami a színpadon lejátszódik! Mennyire bonyolultabb és bizarabb, mennyire kegyetlenebb és reményeket keltő a változás, mely törvényszerűen bekövetkezik: a jobbágyivadék. Lopahin, a gazdag Lopahin megveszi a cserésznyéskerVendéglátóipari egységek, gebinesek figyelem! Dolgozóink részére kávé biztosítását kérjük, „több műszakos” jeligére. A jelentkezéseket 1987. november 27-ig kérjük a lapkiadóba. tét, és eldönti sorsát, megjelölve a pusztulást. De nem a véglegest, hiszen új idők, új követelményeit hozza majd ide, ha elmúlik a tél: nyaralókat épít, és abból sokszorozza meg a pénzét. Gajevék szétszélednek a nagyvilágban, sorsuk beteljesedik, túlélték önmagukat. s hogy élnek még. csodákkal határos. Rencz Antal, a .Cseresznyéskert előadásán ezeket hangsúlyozta igazán, s habár ebben az előadásban Gajevék szétesése szintúgy törvényszerű, sajnálatát is kifejezi, hiszen jobbra, többre, maradandóbbra lettek volna hivatottak, és mégsem lehettek jobbak., többek, maradandóbbak: mert betelepült génjeikbe a pusztulni vágyódás lila mámora, a könnyelműség ál-embersége, az ember kicsinységének megadó tudata, egyszóval: az új világra, új eszményekre, új csodákra, új örömökre képtelenség. Kétségtelen. hogy ítéletet is hordoz Rencz Antal rendezése: sajnálja. de maga is halálra ítéli azokat, akik kitalált, hiszékenyeket rontó illúziókban élnek, akik csodákban reménykednek akkor, amikor nincsenek csodák, és nincsenek világokat megforgató illúziók sem, mert a valóság sokkal racionálisabb, egyértelműbb, a törvényszerűségek kijelölte úton jár. A sajnálat azonban mégis fel-fel sejlik, mert minden Gajevekben van azért valami szép, tiszta. valami muzsika is talán, de hát a zene is elhal, ha vége szakad. Ezen a Cseresznyéskertelőadáson elsősorban az együttest kell minősíteni, és elismerni a színészi munka vállalásait, a szerepek kibontakoztatását, azt az összhangot, mely együttesen kelti életre a csehovi remekművet. Vannak persze nagy szerepei, és itt is voltak jelenetek, melyekben egyszer- csak felizzott valaki, hogy pillanatok alatt magával ragadja a többieket is, hogy lehetőséget mutasson egy három-négy előadás -utáni teljesebb sikerre, csehovibb hangulatra, áramkörre, színpad és nézőtér között. Talán az élen Lopahin szerepében Harkányi János volt az, aki belülről közelítve meg szerepét, betöltötte jeleneteit, Nagy Mari (Várja) és Beratin Gábor (Trofimov) is erőteljes, hiteles. A Gajevek: Felkai Eszter és Gálfy László, mintha a „szépség koldusai” lennének, és azok is: egy múlandó világ zsákutcáiban ténfergő árnyalakok. Emlékezetes perceket hozott Széplaky Endre, az öreg szolga, Firsz szerepében, kissé talán hangos Dariday Róbert Pis- csike, de hát ilyen ez a Pis- csik; Anya fontos szerepét viszont sehogyan sem tudja megoldani Veitz Éva, nem éppen az előadás előnyére. A díszlettervező, Gyar- mathy Ágnes fátylakkal dolgozik, mint az újabban szokás, hogy végül is Lopahin letépje azokat, és az ügyelő bemutathassa: függöny. Sass Ervin „Fúvósötösünk négy évvel ezelőtt alakult, a békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola és Zeneművészeti Szakiskola tanáraiból. Az alakulás időpontjában az volt a megtartó erő, hogy mindnyájan szerettük hivatásunkat, és a társas zenélést. A saját örömünkön túl az volt később a vágyunk, hogy mások számára is kikapcsolódást nyújthassunk a zene segítségével ...” Mindezt abból a kérelemből idéztük, mellyel a megyei tanács alkotói ösztöndíját pályázta meg (sikerrel) a békéscsabai fúvósötös. — Már nem is tudom, melyikünk ötlete volt — mondja a fuvolista, Jeney Zsuzsanna. — A tanári létszám úgy alakult, hogy még kürtszakosunk is volt. Természetes volt hát, hogy amolyan „össznépi” igényre létrehozzuk a fúvósötöst... ... S hamarosan megtartották az első önálló hangversenyt Békéscsabán, a városi tanács dísztermében. Sárhelyi Jenő — aki szép kritikát írt debütálásukról a megyei lapban —, később felkereste őket. Neki is lenne egy fúvósötöse, felajánlja a társaságnak. Készséggel vállalkoztak az előadásra. Azóta másik „házi szerzőjük” is akadt, kollégájuk. Huszár Lajos személyében. Régi magyar táncok című művét is játszották már. Most Orosz táncok címmel egy átiratát próbálják. (Az ősbemutató januárban lesz.) — Tudja, hogy van ez: minden zsák megtalálja a maga foltját — összegzi az elmondottakat az oboás. Nagy Csaba —, hol a zsák van meg előbb, hol meg a foltja. Magyarul: vagy mi A peresztrojka legfőbb színtere — ezt mindenki tudja a Szovjetunióban — a gazdaság. Ott a legnagyobbak a tartalékok, és annak megváltoztathatóságától függ minden más területen is az átalakítás sikere. A program lenyűgöző. Az erősen centralizált, tervutasításos gazdaságirányítást úgy kell átalakítani, hogy a vállalatok nagyfokú önállósággal rendelkezzenek, érvényesüljön a dolgozók tényleges ellenőrző szerepe a termelés felett, és természetesen érdekeltségük a gazdálkodás eredményességében. A vállalatok úgynevezett önelszámoló-önfinanszírozó rendszerben működnek majd, ami alapjaiban megfelel a magyar gyakorlatnak, de részleteiben eltér attól. Az egyik ilyen sajátosság, hogy a vállalatok közvetlenül is részt vesznek — nemcsak adó útján — a települések infrastrukturális és szociális fejlesztéseiben. Ha eredményesen működnek, akkor lakásokat, óvodákat, bölcsődéket, vagy akár üzleteket is építhetnek, ha nem, akkor a településfejlesztésre, a környezetükre nem tudnak költeni, ami nyilvánvalóan visszahat a foglalkoztatásra, perspektívában nézve pedig a vállalat jövőjére. A gazdaság átalakításának programja mögött valójában^ a gazdaság lendületbe hozá-' sának a szándéka áll. Moszkvában az újságok rendszeresen cikkeznek róla, de maga a politikai vezetés is nyíltan beszél ma már arról, hogy a szovjet gazdaság a lehetősége szerinti teljesítmény alatt működik. Nagyok a tartalékok a munkafegyelem, a termelés hakeressük meg a zeneszerzőt, vagy ő keres fel minket... Ez már csak azért is fontos, mert örök gondjuk a kották beszerzése. Tudnak művekről, de nem hozzáférhető az anyag. Szerencsére sokfelé megfordulnak, érdeklődnek. A bemutatkozó előadás után nem sokkal részt vettek Kaposvárott a zenetanárok kamarazenei fesztiválján. (Erről a jövőben sem kívánnak lemondani.) Meghívást kaptak megyénk több városába, többször sikeresen léptek fel a megye határain túl is. Az Országos Filharmónia ifjúsági hangversenyein is részt vettek. — Egész más egy ilyen előadás, mint a felnőtteké. A gyerekek érdeklődését apróbb darabokkal lehet megfogni, és mese is kell mindehhez. A hangszerekről — mondja a fagottos: Kerekes Teréz —. s a zeneművekről... S ha már a gyerekeknél tartunk, arról is szó esik. miért fontos, hogy rendszeresen dobogóra lépjenek: Jeney Zsuzsanna a szakmai fejlődés elengedhetetlen feltételének tartja a közös muzsikálást. — És szeretünk muzsikálni — teszi hozzá Kerekes Teréz határozottan. Az együtt végzett munka, a közös gondok igazi közösséggé kovácsolták a fúvósötöst. A legifjabb, Kepenyes Pál, a klarinétos — így vall erről: — Szarvasi vagyok, visz- szajöttem Békésbe dolgozni. A beilleszkedésben rengeteget segített, hogy a fúvósötösben játszhatok. E próbákon, ahol nemcsak a zenére, de ügyes-bajos dolgaink tékonysága és végül — de legfőképp — a munkaszervezés és az anyagellátás területén. Tarthatatlan — mondják Moszkvában —, hogy a gazdaság ne legyen versenyképes a nemzetközi összehasonlításban, és állandósuljon — néhány iparágtól eltekintve — lemaradása a világszínvonaltól. Tarthatatlan az is, hogy a gazdaság ne a piaci törvények, hanem felülről meghatározott tervszámok szerint működjön, évtizedek óta lehetetlen helyzetet teremtve ezzel a piacon, különösen a fogyasztási cikkek piacán, a lakossági ellátásban. Találó összehasonlítással hívja fel figyelmünket az ipar állapotára Oleg Feofa- nov tanszékvezető tanár, megbeszélésére is lehetőségünk van, igazi barátság alakult ki közöttünk. „Ügyes-bajos” dolog pedig akad bőven. A legfőbb bánatuk az, hogy felléphetnének több helyen is, de — ahogy Kerekes Teréz fogalmaz —, „az emberek óckod- nak a fúvósötöstől. Pedig ha csak sejtenék, hogy mi minden van ebben ...” — Egy ideig még ajánlkozik az ember — teszi hozzá Jármy József, a kürtös —, de hát ezt sem lehet a végtelenségig. A menedzselés elengedhetetlen, és erre rengeteg idő és energia kell. — Ez így van — helyesel Nagy Csaba. — Nemrég Miskolcon léptem fel egy barátommal. A nagymamától kezdve, mindenki hordta a plakátokat, s még így is csak negyvenen voltak a koncerten . .. Igen! A szép tervek megvalósulása — hogy játszanának képzőművészeti kiállítások megnyitóján, a város politikai, társadalmi és amikor elújságolja, hogy az Adidas céggel kötött szerződés alapján a szovjet klubcsapatok is hordják majd a híres márkát: „olyan országban élünk, amelyik, miközben űrhajókat küld a kozmoszba, képtelen arra, hogy megfelelő nadrágot varrjon a sportolóinak”. De példáért, a szovjet iparról alkotott látleletért nem kell messze menni, vagy benfentes, tudós elmék előadásaiba belehallgatni. Elég, ha az ember bekapcsolja a televíziót, vagy kinyitja az újságot. Ezek rendszeresen tudósítanak arról, hogy az ipar egyelőre képtelen megfelelni a minőségi követelményeknek. Okkal háborgott például a közelmúltban a tv nyilvánossága művészeti ünnepségein, irodalmi esteken ... — úgy tűnik, nemcsak’ rajtuk áll... — Évekig éltem Baján — kapcsolódik a beszélgetésbe ismét Jeney Zsuzsanna —, ott hagyománya van a kiállítás-megnyitókon a komoly zenének. És másutt is. Nálunk nem ez a helyzet. Sajnos. Azért ne higgye a kedves olvasó, hogy a fúvósötös egyáltalán nem lép színpadra. Fellépnek a karácsonyi hangversenyen, januárban önálló estjük lesz, március elején pedig a békéscsabai evangélikus kistemplomban lépnek közönség elé. Az ifjú zenebarát hangversenyeken sem várják őket hiába a gyerekek ... Ennyit a tervekről. Végül pedig engedje meg az olvasó, hogy szerény menedzselésként ezúton is (a tévéből ismert szlogennel) „felajánljam hasznosításra a fúvósötöst. Élmény hallgatni őket, higgyék el nekem! előtt — egy cipőboltban készített felvételen — cipővel a kezében egy moszkvai asszony: „Inkább veszett kutya szájába dugom a fejemet, mintsem, hogy megvegyem ezt a cipőt.” A cipőiparban egyébként sem lehet valami rózsás a helyzet, mert a közelmúltban — minőségi kifogások miatt — mintegy 3-4 millió rubel értékű eladhatatlan cipő halmozódott fel a kereskedelem raktáraiban. Példát sajnos más iparágakból is lehet hozni, még olyan igazán igényes, és a közelmúltig színvonalas termékeket kibocsátó területről is, mint a televíziógyártás: a szervizek adatai szerint az új készülékek 70 százaléka rövid használat után elromlik. Joggal vetődik fel a kérdés: miben gyökereznek ezek a jelenségek? Mindenekelőtt az eddigi irányítási-ellenőrzési rendszerben. A korábbi sikerpropagandával jellemezhető időszak, akarva-akaratlanul kitermelte a maga bürokratikus, a sikert igazoló apparátusát. A tervhivataltól kezdve (de mondhatnánk kormányhivatalokat is) az üzemekig, mindenkinek az volt az érdeke, hogy a terv teljesítését jelenthesse (még akkor is, amikor attól elmaradtak). Így járt jól a munkás, és így járt jól a tervhivatali előadó is. A mai szovjet politikai vezetés jól látja, hogy a gazdaság átalakítását fe- * lül kell elkezdeni, s nemcsak a tervezés, a tervjelentés, hanem az irányítás egész mechanizmusát át kell alakítani. Csak ezután, vagy legalábbis ezzel párhuzamosan várható el változás a termelésben is. Ez annál inkább kívánatos, mert figyelmeztető adatot hoztak nyilvánosságra a közelmúltban — a sokáig mellőzött tudományág — a szociológia szakemberei: a Szovjetunióban csak minden harmadik ember dolgozik jól, és minden negyedik nagyon rosszul. Ennek ismeNagy Ágnes Fotó: Kovács Erzsébet Jelentés a barikádról (3.) Aki jobban akar élni, dolgozzon meg érte Fúvósötös menedzser nélkül
