Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-13 / 241. szám
1987. október 13., kedd NÉPÚJSÁG Kedd Olvasom népszerű hetilapunkban a kishírt, hogy Angliában szakítanak az évszázados hagyománnyal, a bírák levethetik lószőrből készült parókáikat, s így ezentúl nemcsak az igazságra, de az értelmet takaró koponyára is fény derülhet. Ez sem váltott ki osztatlan lelkesedést. A törvény tisztes hirdetői közül ugyanis sokan örültek a másoknak terhes bodros, loknis, középkort idéző hófehér parókának, hiszen legalább ezzel takarhatták sima fejbőrüket. Igaz, a szelíd szellő sem simogathatta meg így a vita hevében >az ítélethozókat, s mindig szigorúan érvényesültek a törvény legrégebben keletkezett betűi. Ezentúl bizonyosan új szelek fújdogálnak majd az angol törvényhozásban is. De mi lesz a kopaszokkal? Lehet, hogy feltáratlan piacot teremtett az új szellem a magyar hajnövesztő csodaszereknek? Elárasztja majd a brit szigetet a Bánfi-hajszesz és a Pati- estia, hirdetve a magyar kozmetikusok dicsőségét a konzervativizmusukkal szakító angolok körében? B. Zs. — JOGI TANÁCSADÁS. Békésen, a HNF városi bizottságán (Piac tér 3. sz. alatt) október 15-én, csütörtökön délután 4 órától, ingyenes jogi tanácsadást tartanak. Megkérdeztük: Mi lesz a békéscsabai görögkeleti templommal? A békéscsabai görögkeleti román templom állapota rohamosan romlik. Az egyház jó két éve hozzáfogott a műemlék jellegű épület felújításához, de a szigetelésen nem jutottak túl. A hitközség pénze elfogyott, emellett jelentős terhet ró rájuk gyulai műemlék templomuk felújítása. Tavaly is, idén is félmillió forintot fordítottak a megye e jelentős egyházi értékének megőrzésére. S hogy mi lesz a Petőfi Sándor utca és Bartók Béla út sarkán lévő 150 éves barokk templommal — melynek különösen ikonosztáza értékes, arról Árdeleán Pál püspöki vikáriust kérdeztük: — A közeljövőben ülésezik a konzisztórium plénuma, és dönt a csabai templomról. — Egyáltalán milyen lehetőségek között választhatnak? — A békéscsabai hívők már nagyon kevesen vannak. önerőből a templomot fenntartani nem tudják. Három éve a felújítást 700 ezer forintra becsültük. Azóta nyilván még drágább lenne ez a munka. Korábban már többször szóba került, hogy az épületet megvenné tőlünk a város, kulturális célokra. Kiállító- vagy koncertteremnek, esetleg könyvtárnak. — A város sem áll túl jól anyagilag. Ha nem képes I megvenni, milyen elképzelés jöhet még szóba? — Esetleg átadjuk egy másik felekezetnek. — Ennek nincs valamilyen hittel ütköző akadálya? — Nincs. Bérbe adnánk, s a mi hívőink is kapnának egy vagy két napot hetente. Bárhogy is döntünk, azt egyeztetni kell majd a bukaresti patriarchátussal, hiszen mi hozzájuk tartozunk. De az is biztos, hogy lépni kell valamilyen irányba, mert az épület nem bírja sokáig. A gyerekek az ajtónál kibontották a falat, s bejutottak a templomba. Az ilyen események siettetik az épület pusztulását. ut Fotó: Kovács Erzsébet Egy délután a gyógyüdülőben „Rózsa-fesztivál ’87” Gyulán, a SZOT-gyógy- üdülőben dolgozók és szocialista brigádok már hosz- szú évek óta rendszeresen segítik, támogatják a mozgáskorlátozottakat és az idős embereket. Patronálják a Kálvin utcai öregek napközi otthonának lakóit, és már tavaly meghívták egy délutánra a mozgáskorlátozottak gyulai egyesületének tagjait. A napokban a mozgáskorlátozottak világnapja alkalmából ismét meghívták őket, akik majdnem teljes létszámmal eleget tettek a hívó szónak. Csaknem százan foglaltak helyet a presz- szóban, ahol elsőként Dö- mény Ferenc igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd tájékoztatást adott az üdülő életéről. A városi főorvos. dr. Perjési Klára mondott köszönetét az üdülő vezetőinek és dolgozóinak a szíves vendéglátásért, majd jutalmakat adott át. Az egyesület kimagasló humanitárius tevékenységéért megkapta a Gyula címerét ábrázoló emlékplakettet, amit Metys Pál elnök vett át. A vezetőségben végzett aktív munkáért Homolya Edit, dr. Csukás Lajos és Aradi György kapott jutalmat. Közérdekű tájékoztatóval szolgált a tagságnak dr. Bereczki Sándor titkár, majd a vendéglátás után filmvetítéssel szórakoztatták a vendégeket. Elhangzott az is, és erre ígéretet tett a gyógyüdülő igazgatója, hogy a rokkantak napján minden évben vendégül látják a, tagságot. B. O. fl Dél-alföldi Magazin mai műsora A ma este 6 órakor a 2- es csatornán kezdődő műsorban érdekes interjút láthatunk James Niessen amerikai Erdély-kutatóval. A Fűzik János szerkesztette műsorban szó lesz még a csongrádi művésztelepről, a hódmezővásárhelyi őszi tárlatról, a mezőkovácsházi buszpályaudvarról, a gyulai Vársorsjegy húzásáról és a Yamaha motorokkal felszerelt kecskeméti rendőrosztagról. A műsort Mucsányi János és Bende Gyöngyi vezeti. A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium iskolai KISZ-bizottsága rendezésében már tegnap elkezdődtek az iskolában a „Rózsa-fesztivál ’87” eseményei. Délután a gimnázium géptermében számítógépes játékok álltak az érdeklődő diákok rendelkezésére, majd Szex, szerelem, házasság címmel előadást hallgathattak meg. Ma délután 3 órától a „Rémes krémes" elnevezésű vetélkedőn a különböző évfolyamok mérik össze tudásukat a „Rózsa krémje” címért. A Milla trió produkciója pedig 5 órakor kezdődik. Szerdán délután Erdély címmel tart útibeszámolót Komáromi István, majd hat órakor gólyabálat rendeznek az ifjúsági házban. „Ne játszd meg magad!” a címe annak a humoros, játékos, sportos vetélkedőnek, melyen pénteken délután a „Vízmű”, a „Közgé” és a „Rózsa” csapatai vesznek részt. Még ezen a napon álarcosbálra is várják a középiskolás diákokat az ifjúsági házba, ahol a Pamflet együttes szolgáltatja a zenét. Pénteken fejeződik be az egyhetes rendezvénysorozat az iskolában negyedikesek diáknapjával. Anyakönyvi hírek Elfogták a debreceni rablótámadás gyanúsítottját Széles körű nyomozás eredményeként a rendőrség elfogta a debreceni benzinkútnál elkövetett rablótámadás gyanúsítottját; Török Sándor 20 éves foglalkozás nélküli, gyöngyöstarjáni lakost, aki alaposan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével, előzetes letartóztatásba helyezte a Hajdú- Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. Mint a korábbi híradásokból ismeretes, szeptember 18-án, este 10 óra felé egy ismeretlen tettes sörétes fegyverrel hátba lőtte Szondi Tibor 38 éves benzinkútkezelőt, helyi lakost. A benzinkutas a helyszínen meghalt; a rabló a töltőállomás aznapi bevételével, mintegy 170 ezer forinttal távozott. A nagy erőkkel megindított nyomozás során alapos gyanú merült fel, hogy a rablótámadást és az emberölést Török Sándor követte el, aki lopott vadászfegyvert használt tettéhez. Török emellett alaposan gyanúsítható más bűncselekmények elkövetésével is. A bűnügyben a Hajdú-Bi- har Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja a vizsgálatot, és annak eredményeiről — várhatóan a közeljövőben — részletes tájékoz-' tatást tesz közzé. BÉKÉS Házasságkötések: Okányi Anna Mária és Domokos Tibor Gábor, Nánási Olga és Balázs Zoltán, Szöllősi Mária és Balog Gábor Béla. Születések: Szoboszlai Zoltán és Római Katalin leánya Szonja Tímea, Sós István és Czövek Magdolna fia István, Csapiár Gábor és Varga Irén fia Gábor, Bokros József és Ágoston Erzsébet fia József, Szabó Zoltán és Jámbor Ilona fia Zoltán, Molnár Sándor és Sarkadi Margit Irén fia Norbert, Rangasz János és Gya- raki Ibolya leánya Barbara Ibolya (Köröstarcsa). Halálesetek: Bacsó Andrásné Vetési Erzsébet Ilona, Mihálik Mihályné Domokos Zsuzsanna, Botos Lajos, Békési Károly. SARKAD Halálesetek: Szabó Imréné Bende Zsuzsanna, Tóth Gábor. Vonalban voltunk Mint azt a téma időszerűsége és fontossága is sugallta, valóban nagy volt az érdeklődés a tegnapi Vonalban vagyunk telefonos szolgáltató tevékenységünk iránt. A fűtési rendszerek közül a gázfűtést, a kazánokat, és az ezzel kapcsolatos szerviztevékenységet helyeztük témánk középpontjába. A telefonálók által feltett kérdésekre pedig a Dégáz, a Körös Kazángyártó és Gépipari Vállalat, a Békéscsabai Tüzeléstechnikai Vállalat, a Gelka és a FÉG legilletékesebb- jei válaszoltak. A közel félszáz feltett kérdés közül a leg- közérdekűbbekre adott válaszokat lapunk október 19-i hétfői számában el is olvashatják az érdeklődők. HÍREK MA: KÁLMÁN, EDE NAPJA A Nap kél 5.59 — nyugszik 17.03 órakor A Hold kél 20.37 — nyugszik 13.10 órakor Tüzeléstechnikai tanfolyam Az érvényben levő energiatakarékossági rendelkezések szükségessé teszik a gázzal, illetve az olajjal való takarékos tüzelést. Az intézmények ebben az időszakban térnek át egyedi olaj- kályha-tüzelésről a központi gáz-, vagy olajtüzelésű kazánfűtésre, melynek üzemeltetését rendelet szabályozza. Hogy e szervek képzett fűtőkkel, szakoktatásban részesült dolgozókkal rendelkezzenek, a TIT Békés Megyei Szervezete tüzeléstechnikai tanfolyamot indít. A tanfolyamot hét alkalommal, 46 órában és ötórás gyakorlattal bonyolítják le. Ezt követően a dolgozót az alkalmazás helyén négyórás gyakorlatban részesítik. A 16 éven felüli, nyolc általánost végzett érdeklődők jelentkezését a TIT Békés Megyei Szervezeténél várják. A tanfolyam helye a TIT megyei értelmiségi klubja, ahol hőtan, tüzelés- technika, tüzelőberendezések, kazánok és fűtési rendszerek, ellenőrző feladatok, energiatakarékosság, valamint tűzvédelmi és munka- védelmi ismeretek témakörökben hallhatnak többek között előadást. A foglalkozásokat a Békés Megyei Tüzeléstechnikai Vállalat szakemberei tartják. Közgazdasági szabadegyetem Az orosházi Petőfi Művelődési Központ, a TIT Orosházi Szervezete és a TIT üveggyári szervezete köz- gazdasági szabadegyetemet szervez. A sorozat keretében a gazdasági kibontakozás főbb kérdéseiről, az állami költségvetés bevételeiről és kiadásairól, a vállalatirányítás új formáiról, a magyar gazdaság döntési rendszeréről, nemzetközi pénzügyeinkről hallhatnak előadásokat az érdeklődők. Bepillanthatnak a gazdaságpolitika műhelytitkaiba, megismerkedhetnek a kormányzati és vállalati döntések indítékaival, az intézkedések mögött húzódó szándékokkal. A sorozat segítséget nyújt a közgazdasági ismeretek elmélyítéséhez. A szabadegyetemen bárki részt vehet, jelentkezni október 20-ig a TIT orosházi szervezetének irodájában lehet. . ÉVFORDULÓ Százhúsz éve született Pierre Bonnard (1867—1947) francia festőművész, a dekoratív posztimpresszionizmus kiváló képviselője. idűjArAs Ügy tűnik, hétfőn délután befejeződött a vénasszonyok nyarának nevezett kellemes, koraőszi idő. A hajnalban 11-12 fokra lehűlt levegő délelőtt gyorsan melegedett, és hőmérséklete már délben elérte a 22-23 fokot. Ekkor azonban megvastagodott a felhőzet, megerősödött a délies szél, sőt Szarvason néhány viharos erejű széllökés is előfordult. A közelgő front jeleként késő délután az eső is megeredt, kaptuk a tájékoztatást Torda Lajostól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás az ország területén ma estig: többnyire erősen felhős lesz az ég, kevés napsütés elsősorban északkeleten valószínű. Sokfelé várható eső, záporeső, délnyugaton néhol zivatar is előfordulhat. A gyakran élénk déli szelet a Dunántúlon többfelé erős, időnként viharos északnyugati, északi szél váltja föl. Országszerte csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18 fok között, északnyugaton kevéssel 10 fok fölött alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: a hét közepén felszakadozik a felhőzet, túlnyomóan napos idő várható. Csütörtökön és pénteken ismét többfelé borult időre számíthatunk, záporokkal. Szombaton többórás napsütés valószínű. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 6 és 11 fok, az időszak végén 8 és 12 fok' között, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 15 és 20 fok, az időszak végén 19 fok körül. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható, az időszak közepén. Hírügyeletünk ható; a telefonszámunk : Hírügyeletes Ungár Tamás 19 óráig hív27-360 — KÖMÁR LAJOS, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki a pártnak 1937-től volt tagja, 85 éves korában elhunyt. Temetése október 14-én, szerdán délután fél négy órakor lesz a csorvási köztemetőben. MSZMP, Csorvási Nagyközségi Bizottsága. — MAGYARI BÉLA, kiképzett űrhajós tart élménybeszámolót — a Gyomaendrő- di Városi Jogú Nagyközségi Üttörőelnökség szervezésében — október 14-én, szerdán délután, 3 órától a Katona József Művelődési Köz- pant klubtermében. — TELEFONDOKTOR. Ma délután, 2 és 3 óra között a gyermekkori bőrbántalmak- ról, kérdezhető a telefondok— SOK ÉVES HAGYOMÁNY, hogy a vésztői Szabó Pál Általános Iskolában, hangversenyt rendeznek a zenei világnap alkalmából. A helyi filmszínházban immár tizedszer csendült fel a hét végén a megszokott szignál: „Énekelj magyar ifjúság!” A műsor keretében, fogadalmat tettek az ötödikes énekkarosok, akik ezt követően szegfűvel a kezükben énekeltek Kiss Józsefné irányításával. A nyolcvantagú kórus mellett hangszeres szólisták is színre léptek. A műsoron Bárdos, Karai, Csajkovszkij, Schumann, Schubert, Regnard, és Bach művei szerepeltek. — TŰZ MEZŐHEGYESEN. Mezőhegyesen, a kombinát pereg- pusztai kerületében vasárnap kora délután tűz ütött ki, és leégett 700 szalma-körbála. Személyi sérülés nfem történt, a kár 42 ezer forint. A tüzet gyufával játszó gyerekek okozták. — HALÁLOS BALESETEK. A hét végén országszerte 125, sérülést okozó közlekedési baleset történt. Ezek közül 15 halálos áldozatokat is követelt. 58- nak súlyos, 52-nek pedig köny- nyű sérültjei voltak. Kerékpárost gázolt motorkerékpárjával Békésen, F. István 16 éves tanuló, békési lakos. A baleset következtében a kerékpárral közlekedő Barna Lajos 47 éves gépkocsivezető, helyi lakos a helyszínen meghalt, a motorkerékpáros súlyos sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint, a tanuló nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett. tor, a 24-011-es számon. A Gyulai Kertészeti és Városgazdálkodási Vállalat PÁLYÁZATOT HIRDET hibaelhárítási csoportvezetői állás betöltésére. FELTÉTELEK: középfokú építőipari vagy épületgépész végzettség, legalább 5 éves termelési gyakorlat. JELENTKEZÉS: a személyzeti vezetőnél, Gyula, Sándorhegy 2. sz. Telefon: 61-022.