Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-10 / 239. szám
I 1987. október 10., szombat Ebéd a belvárosi óvodában flmi hiánycikk néha: jé szervezés és emberi akarat Napközis és óvodai díjak dzsungelében A Vonalban voltunk szeptember 21-i cikkében már említést tettünk a több szülőnek gondot okozó napközis és óvodai térítési díjakról. Nevezetesen arról, hogy egy gyermek megbetegedése esetén egyes óvodák és iskolák az étkezés lemondását csak három nap múlva fogadják el. Mindez elsősorban azokat a családokat érinti érzékenyen, akik 20—26 forintos napidíjat fizetnek, s amint ezt a fenti példa mutatja, gyakran hiába, hiszen a gyerek nincs is jelen. Ugyanakkor probléma a váratlanul, korábban visszatérő gyerekek étkezésének biztosítása is. Vajon nem lehetne-e rugalmasabban megoldani ezt a zsebekre ható gondot? A kérdést nyitva hagytuk. Vártuk a szülők és intézetek jelentkezéseit. Hiába. így mi eredtünk a vártnál tekergősebb utakon a jelenlegi gyakorlat nyomába. Elsőként a Szabó Pál téri általános iskolába látogattunk el. Dr. Tóth Jánosné, az intézet igazgatóhelyettese foglalkozik az iskola menzai és napközis díjainak ügyével. Papírhalmazok, kimutatások fölé hajolva találtuk irodájában. A nagy számok — Bizony nem könnyű feladat nyomon követni több mint ezer napközis és men- zás gyerek befizetéseit, lemondásait, hiányzásait — mondta megérkezésünkkor. — Sok a szülők részéről az olyan igény, amelynek megoldása még csak most van folyamatban. Ilyen például azoknak a napköziseknek az uzsonnaosztása, akik gyakorlatilag már délben haza- mennek. Ezeknek a gyerekeknek vagy elvész az adagjuk, vagy meg kell várniuk a délután három órát, hogy felvehessék kifizetett uzsonnájukat. De amint név és csoport szerint is elkészülünk az ilyen' haza járások létszámának kimutatásával, megoldható lesz, hogy az ebédjükkel együtt vihessék el a délutáni ennivalót is. Sajnos ez a tanév — elég zűrösen indult az étkeztetést illetően. Az iskolakezdéstől kezdve szinte naponta ismétlődött meg, hogy 40-50 adag tízórai tűnt el nyomtalanul. Nemrég derült ki, hogy jó néhány hetedik, nyolcadik osztályos gyerek, aki nem napközis, és otthon sem reggelizik, délelőtt az iskolában megéhezve, egyszerűen kivesz magának egy-egy tízórai adagot. Tavaly bevezettünk ugyan egy névre szóló jegyrendszert, de ekkora létszámnál képtelenség volt követni ezt a módszert. A Vonalban voltunk rovatba betelefonáló szülő problémáját megértjük. Bár nem a mi intézményünk panaszosa volt, mégis úgy érzem, szólnom kell róla, hiszen az iskolában is hasonló a gyakorlat. A konyhánk 2046 főre főz. Ebben a létszámban benne vannak a József Attila általános iskola tanulói is. Mivel nem egy-két hiányzót kell számon tartanunk, hanem néha több százat is, a konyha a meglévő nyersanyagot, főleg ha az hús, nem tudja tárolni. Egyébként is rendelet szabályozza, hogy a bejelentéstől 48 óra a lemondási határidő. Tehát, ha egy szülő szerda reggel a portán lévő füzetbe jelzi a gyerek hiányzását, már péntektől elfogadjuk a lemondást. A közbeeső napokon pedig lehetőségük van elvinni az ebédet. Fordított esetben, ha hamarabb gyógyulna meg a gyerek a vártnál, még soha arra példa nem volt, hogy emiatt nem kapott enni. A konyhával van egy olyan megállapodásunk, hogy az se legyen probléma, ha 20 személlyel kevesebben, vagy többen étkeznek ilyen esetekben! A vélemények megoszlanak Már egy óra is elmúlt, amikor a megye egyik legmodernebb, több mint kétszáz férőhelyes óvodájába, a Békéscsabai Belvárosi Óvodába érkeztünk- Kelemen Sándorné vezető óvónő éppen egy délelőtti értekezletről tért vissza. 1 Miközben készségesen és örömmel mutogatta a valóban korszerű óvoda helyiségeit, elmondta, hogy a betegség miatti bejelentéseknél ők is betartják a rendszabály által meghatározott 48 órát. — De nálunk ez sohasem okozott még gondot a szülők körében — mondta. — Mivel az ebéd ilyen esetben elvihető, a legtöbben élnek is ezzel a lehetőséggel. Ha. a gyerek hiányzás után hamarabb jönne a vártnál, a le- vestj vagy főzeléket úgy osztjuk szét, hogy neki is jusson. Esetleg a darabra mért süteménynél, csokoládénál lehet gond, bár ilyenkor az óvónők rendszerint lemondanak a sajátjukról... Délután négy és öt óra között már élénkebb volt a mozgás az óvoda bejáratánál. Szülők mentek be, vagy jöttek ki gyermekeikkel az épületből. Néhányuk- kal beszélgetésbe elegyedtünk. Antovszkiné Tercsik Magdolna: — Bizony, jobb lenne, ha már a betegség másnapján le lehetne mondani az ebédet. Ha a. kislányom beteg, én is táppénzen vagyok. A lázas gyereket nem fogom se otthon hagyni, se magammal hozni, hogy elvi- gyem az ebédet. Meg ilyenkor úgyis főzök, hiszen én is otthon eszem. Persze, mi a Lencsésin lakunk ... Lehet, hogy a belvárosiaknak nem tart semeddig beszaladni az ebédért... Póda Lajos: — Szerintem őket is meg lehet érteni. A konyhát, meg az óvodát. Bonyolult adminisztrációval járna ) ilyen nagy létszámnál az azonnali lemondás... Kovács János: — Én még csak néhány hét óta hordom óvodába a gyereket. Azelőtt a belvárosi bölcsibe járt. Ott rögtön elintézték a lemondást. Jó lenne, ha itt is úgy lenne... Mártonná Bartyik Magdolna: — Két éve jár ide a kislányom. En még mindig el tudtam, vinni az ebédet. Többségében a| belvárosban élnek a szülők, így szerintem ezt mindenki meg tudja tenni, ha akarja ... Kis létszám - kis gondok Utolsó állomásunk a Ke- vermesi 1. Számú Óvoda volt. A templommal szemben, a gyógyszertár melletti kapumélyedés vezet a ke- vermesi kicsinyek birodalmába. Vida Szűcs Imréné vezető óvónő épp a délelőtti étkeztetéshez sorakoztatott. Amí^ a gyerekek tízóraijukat fogyasztották, elmondta az általuk alkalmazott gyakorlatot a vitatott kérdésben: — Valóban létezik az a 48 órás rendszabály, de mi megpróbálunk rugalmasabbak lenni — magyarázta. — Közel 20 éve dolgozom ebben az óvodában. Nem emlékszem olyan esetre, hogy a szülőknek 2-3 napot is feleslegesen kellett volna kifizetniük. Ha nálunk egy szülő délelőtt 11 óráig bejelenti a hiányzást, akkor már a másnapot ki is húztuk. Ezeket aztán átvisszük a következő hónapra, és ott annyival kevesebbet kell fizetnie. Biztos, hogy ez egy kicsit több adminisztrációt, folyamatos odafigyelést, számontartást igényel, de mi már így szoktuk meg. Fontos persze az is, hogy milyen a konyhával a kapcsolat, mert ha a konyha nem rugalmas, az iskola vagy óvoda nem tud mit tenni. Nálunk] szerencsére mindent meg lehet beszélni a konyhán dolgozókkal. Volt olyan is, hogy egy-egy takarítási szünet után nem tudtuk felmérni a várható első napi létszámot, és csak aznap reggel jelentettük. Semmi probléma nem volt! Az is igaz, hogy a mi óvodánk kis létszámú, mindössze 78 férőhelyes... Talán a létszám a probléma kulcsa? * * * Mint ahogyan azt már korábbi cikkünkben jeleztük, ahány iskola vagy óvoda, annyiféle jó vagy rossz szokás. Mindenesetre a lehetőségekhez mérten mindenütt próbálkoznak megértőén kezelni a rendeleteket, hiszen legtöbb esetben ehhez elég a jó szervezés és az emberi akarat.. . Magyar Mária Azt hiszem, ízlik Fotó: Gál Edit Dz NSZK-ban a Balassival 3. Siker, siker, siker! MOZI Búcsúzás Tizenöt ember sok egy focicsapatban, egy négyszáz férőhelyes moziban ez kevés. A békéscsabai Szabadság mozi nézőterén ennyien voltunk csütörtök este, mikor a Búcsúzás című szovjet filmet vetítették. Annak ellenére, hogy jobb körökben illik annyit tudni Elem Kili- mov 1981-ben forgatott alkotásáról, hogy szinte előtte járt a Szovjetunióban két és fél évvel ezelőtt megkezdett átalakítási folyamatnak, s bátor témafelvetése nem csengett össze az akkori központi elvárásokkal. Mégis kongott a mozi. A Búcsúzás szép film. Ezzel együtt csak dicsérni tudom azok szimatát, akik — tartva az unalomtól — otthon maradtak. A történet sovány, de ettől még ez a film akár utólérhetetlen is lehetne. Egy falut ki kell telepíteni, mert az erőmű duzzasztója elkészült, s a megemelkedő viz elönti majd ezt a területet. A kiköltöztetés kínjait ábrázolja a kétórás mű. Kín szenvedés, gyötrődés, de annyi, hogy a nézőnek nem marad más, csak a szemlélődés. Megértjük a földhöz, házhoz ragaszkodó érzéseit, velük vagyunk, de nem ráznak meg a látottak, mert nem tudunk azonosulni senkivel. Szenvedésük annyira kerek és egész, hogy ahhoz már nincs mit hozzátennünk. Könnyezni sem tudunk. S nem szorul kezünk ökölbe, nincs kedvünk senkinek képébe vágni az igazat. Bár az utóbbira már csak azért sincs esélyünk, mert nem tudjuk kinek van Igaza. Hogy vajon az erőművet lehetett-e volna máshová tervezni, a falut valóban el kell-e árasztani, az elektromos energiára tényleg env- nyire szükség van-e, avagy ez az egész víztározó csak azért van, hogy ártatlan embereket bosszantson. A szereplőgárda egyébként remek, a rendező nem idealizál, reális képet fest erről az isten háta mögötti faluról, a képek lenyűgözőek, atmoszférikusak, s ahogy jelképessé nőnek, az tanítani- való. A film ritmusa viszont a sok megismételt és egymást fokozni nem képest motívumtól döcögő, s ez is a hatás ellen dolgozik. Pedig újra és minden kifogásom ellenére csak azt írhatom: a Búcsúzás nagyon szép film. Csakhát... u. t. Ha síkos a színpad... A következő előadás helyszíne Bad Sassendorf, a Suerlandnak nevezett tájegység egyik kedvelt, gyógyfürdőiről messze földön híres, kicsiny városkája. Este a zsúfolásig megtelt „kul- tursaal"-ban a harmonikazenekar élvezetes játéka után (programjukban többek között A macskák és a West Side Story című musicalek feldolgozása is szerepelnek) a Balassi műsora következett. Majdnem azt írtam; következett volna! A színpad padlózata i ugyanis tükörfényességű, csúszóssága vetekedett egy korcsolyapályáéval ... Mi magyarok, páran a karzatra szorulva, végigizgultuk ezért szűk egy órásra lerövidített előadásukat. A közönség persze semmit nem vett észre. Egyikünk a program végén meg is jegyezte: „Csak igazán profik képesek ilyen teljesítményre!” Egyszerű, de igen tetszetős műsorfüzet készült a szerdai fellépésre, amelynek helyszíne a Bergkammennel szomszédos, körülbelül Békéscsabával azonos lélekszámú, a Lippe folyó két partján elterülő meseszép városka, Lünen, illetve annak színháza, Heinz Hilpert Theater. Az előadás kezdete előtt már vagy egy fél órával zsúfolásig megtelt a hatszázj személyt befogadó terem. A rend szerint a harmonika-zenekar kezdte a programot; együttes tagjai és kedves karmesterasszonyuk, Ingeborg isj átlagon felüli formában voltak. S aztán a szünet után — hadd jegyezzem meg: otthon éreztük magunkat a büfénél és) az előcsarnokban, a közönség teljesen úgy viselkedik, mint egy magyarországi színházban szokás ... —; nos, a szünet után a Balassi! A tizenhárom produkcióból — tizenegy tánc és két zenekari betét — összeállított programunk most is frenetikus sikert hoz. A gyimesi, a széki, a szatmári táncok után — s néha köz- be-közbe is — fel-felcsattan a taps. Aztán az utolsó, a zárótánc után!... Ugye, így is érezhető: Zigeuner-Tanz, azaz cigánytánc. Mindenki a színpadon, tökéletes együttes mozog előttünk. S ebben a koreográfiában benne sűrűsödik minden, amitől nagy, híres és annyira népszerű a Balassi. A keménység és a lágyság, a balladisztikusság és az elegancia, a bársonyos melegség és a szilaj I kivagyiság arányos és harmonikus ötvözete. Már nem is számolom, hányszor tapsolják vissza a lányokat és a fiúkat. A fáradtságot feledve, boldogan lengetik a kendőiket: viszontlátásra, lüne- niek! Gebauhrúr zongorája Csütörtökön reggel, a buszon, útban az NSZK egyik legnagyobb (bánya)városa, a közel négyszázezres Bochum felé, olvassuk a tegnapi előadás kritikáit, a tudósításokat. A Ruhr-Nachrichten című regionális napilap írásának címe: A táncosok a csárdás leheletét közvetítették. Egy mondat a cikkből: „Nemcsak a táncokkal, hanem a látvánnyal is (a pompás kosztümök révén) élvezetes előadást nyújtottak, amelyet a Békés Banda kíséretével és szólóival_ egészített ki összességében is csodálatos egésszé.” Bochum, a bányaváros. Látogatás a világ egyik legnagyobb bányamúzeumában (17 és 22 méter mélyre a föld alá is leszálltunk, ami ugye egy alföldinek nem kis élmény!), majd egy csodás előadás a helyi egyetem planetáriumában, s végül kirándulás a középkori, vizesárokkal körülvett Kemnade-udvarházban, ahol egy szép és gazdag anyagú hangszergyűjteményben is gyönyörködtünk. Na és egy újabb zenei élményben lehetett részünk: az 1830-ban C. J. Gebauhr úr által készített zongorán — a hely szellemében megfelelően — Kis pihenő a Bochum melletti Kemnade-udvarház előtt
