Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-31 / 257. szám
1987. október 31., szombat Kevés pénzből is sok mindenre jut Az idén felújított iskolaépület A Gazdasági, Műszaki Ellátó Szervezetekről nem sok jót lehetett hallani az utóbbi időben, tisztelet a kivételeknek. Ilyen kivétel az eleki Gamesz is, mely 1980- ban lépett az oktatási intézmények gondnoksága örökébe. Jelenleg 12 különböző egészségügyi és oktatási egység tartozik hozzájuk, azok gazdasági tevékenységét szervezik, irányítják. A Gamesz igazgatója Ternei Ferenc: — összesen 67 dolgozója van a Gamesznak, s 24 millió forinttal gazdálkodhatunk. így kimondva talán soknak tűnhet ez az összeg, de ha csak azt vesszük, hogy ebből 13,5 millió forint a munkabér, már rögtön másképp fest a helyzet. Ennyiből kell 1 fenntartania hozzánk tartozó épületeket. Persze, nemcsak ez a feladatunk. Többek között nekünk kell megoldani a gyermekélelmezést is, ez pedig— a mai normákat és árakat figyelembe véve — nem kis feladat. Több mint 3 millió forintot fordítunk erre. Nincs könnyű helyzetben az eleki Gamesz, hiszen a legtöbb épület, melynek fenntartásáról gondoskodniuk kell, régi, nagyobb ház, s ezekkel jóval több a gond. mint az újabbakkal. Néhány évvel ezelőtt sikerült saját erőből felépíteniük az újtelepi óvodát, tavaly pedig átadták a nyolc tantermes új iskolaépületet is, a gyerekek legnagyobb örömére. Mindemellett nem feledkeztek meg a régi épületekről sem, folyamatosan újítják fel azokat is. S nem is akárhogyan. Jó példa — s talán mások számára is tanulságos lehet — erre a volt polgári iskola felújítása, amit nemrég fejeztek be. (Csak zárójelben: ez nem is szerepelt idei terveik között.) Előbb egy külső cégtől kértek árajánlatot a felújításra, s amikor azt megkapták, akkor rögtön elálltak a szerződéskötéstől, hiszen 2 millió 250 ezer forintot sehogyan sem tudtak volna kiszorítani az amúgy is szűkös költségvetésből. Addig-addig gondolkodtak, mert az épületre igencsak ráfért már a felújítás. míg olyan megoldásra nem jutottak, ami talán hihetetlennek is tűnhet első hallásra. Saját erőből végezték el a felújítást, s mindössze 600 (!) ezeii forintból. Az anyagköltség volt a nagyobb tétel, 436 ezer forint. A Gamesz dolgozói részben munkaidőben, részben azon túl végezték a felújítási munkálatokat. Ilyen egyszerű az egész? Azért ennyire nem. mint ahogy Ternei Ferenc is mondja: — Mindig azt tartjuk szem előtt, hogyan lehet a legkevesebb költséggel a lehető legjobban teljesíteni a ránk bízott feladatokat. Ebben az esetben sok olyan különböző költség nem jelentkezett, mint ami egy külső vállalkozónál feltétlenül adódik, mint például a felvonulás, állványozás, és így tovább. De az sem kevés utánjárásba került, hogy a szükséges építő- és egyéb anyagokat olcsón szerezhessük be. Más területen is igyekeznek takarékoskodni. Nemrég, amikor a Lenin téesz már befejezte a dinnyeszedést, akkor a napközi konyha dolgozói egy teherautónyi kisebb dinnyét szedhettek össze, s azóta savanyúságot csináltak belőle, jól jön az majd télen, ezt sem kell majd venni. A konyhai dolgozók még almát is elmentek szedni az egyik hét végén, mert így olcsóbban juthattak hozzá. A terveket illetően most azt tartják, hogy mielőbb kialakíthassák a két általános iskolában a számítógépes termeket, hiszen a gépek már megvannak. A művelődési ház felújítása folyamatban van, de a 2. számú óvodának a felújítása, bővítése is lassan elodázhatatlan feladat. A távolabbi tervek között szerepel egy egészségház építése is, ez 1990-re valósulhat meg. Ha az eleki Gameszról szólunk, akkor nem hagyható ki a központi műhelyük sem, és nem csupán azért, mert' a volt gyulai és sar- kadi járás, valamint a gyulai iskolák részére itt készülnek különböző, a technika tantárgy oktatásához szükséges eszközök. Itteni, egyedi tervezésű, és ' igen praktikus iskolapadokkal, vagy inkább asztalkákkal látták élj innen például a békéscsabai új belvárosi iskolát is. De egyéb, az iskolai munkát segítő bútorokat is készítettek már itt. Természetesen nem szólhattunk mindenről az eleki Gamesz kapcsán, munkájuknak csak töredékét foghattuk át. Azonban azzal a szellemmel, amely itt uralkodik, teljes mértékben azonosulhatunk. Nevezetesen: a szellemi és anyagi erőkkel a lehető legjobban gazdálkodva minél többet tenni a közért. Pénzes Ferenc Sokfeleképpen rakhatók össze a praktikus iskolapadok Űj termékek a Gyulai Vasipari Kisszövetkezetnél — Derűlátók vagyunk a jövőt illetően — magyarázza Dudás István a Gyulai Vasipari Kisszövetkezet elnöke. — Éves termelési tervünk 110 millió forint, melyet időarányosan teljesítettünk. Az eredmények arra engednek következtetni: teljesítjük az éves tervünket, s hozzuk a nyereséget is. — Dolgozóink nagyon nagy becsülettel állják a sarat, siránkozás helyett fegyelmezetten ellátják a tennivalókat. Üj konstrukciónk a speciális centrifugás szivattyú, valamint a kórházi gőzsterilizátor. Előbbit a Ganz-MÁVAG részére gyártjuk majd, utóbbit a Medikorral közösen. A prototípusok készülnek, 1988- ban kisebb gyártásszériára sor kerül. Készítünk ezenkívül csapózárakat különböző szivattyúkhoz, a szürkevasöntödében magas technológiát igénylő öntvényalkatrészeket gyártunk, csavarokat, lapátokat kapnak tőlünk a megrendelők. Próbaszámításokat végeztünk, nagy gonddal készülünk az 1988-as esztendőre. Ügy értékeljük, ha jövőre is a maga munkaterületén - mindenki becsülettel dolgozik, nem csökken senkinek a jövedelme. Ha jó minőségű terméket gyártunk, a megrendelők megmaradnak és nem kell félni a jövőtől. Egy a lényeg: dolgozni tisztességesen . . . Minden területen tudunk az ideihez hasonló eredményeket produkálni. ~ 0 vagyonjegy meg a többiek fl cég érdeke — az én érdekem Valamikor komolyan hittünk abban, hogy miénk a gyár és magunknak építjük. Az államosítás, az első munkásigazgatók kinevezése milliók élménye, történelmi tette volt. Hittünk önmagunkban, a közeli boldog jövőben. Ám idővel kiderült, hogy a höskori szocializmus nem más, mint illúzió. Arra is rájöttünk — igaz elég •későn —, hogy pusztán az állami tulajdonból nem csiholható tulajdonosi öntudat. Az állami tulajdonban rejlő társadalmi hajtóenergiák egyre inkább kimerültek, sőt kiderült, hogy szervezeti-irányítási jogi aktusokkal sem lehet azokat igazán mozgásba hozni. Megalakultak a vállalati önkormányzatok, a dolgozó kollektívák és képviselőik tulajdonosi jogokat kaptak, igazgatót választottak. Elvágták a köldökzsinórt, amely a céget a minisztériumhoz, az irányító hatósághoz fűzte. De a vállalati tanácsok így sem bizonyulnak — az elképzeléseknek megfelelően — a stratégiai érdekek képviselőinek. Szívesebben döntenek béremelésekről és más, a helyzetük alakulását befolyásoló operatív ügyekben. Vagyis munkavállalói pozíciójuk, és nem a tulajdonosi mivoltuk a cselekvés mozgatórugója. TÁMOGATOM, MERT KIFIZETŐDIK Tapasztalatok és tudományos megállapítások bizonyítják, hogy jelenleg a dolgozó kollektívák elsődlegesen olyan vállalati, üzemi döntésekben készek érdemben részt venni, amelyek közvetlenül érintik őket. Persze nem kizárt a beleszólás a vállalati gazdálkodás egészét érintő stratégiai kérdésekben sem. De mi a garancia arra, hogy a dolgozó „kivárja”, vagy „megéri” a hosszú távú döntés eredményét az adott vállalatnál? A tulajdonosi érdek, csakúgy, mint a magasabb rendű társadalmi érdek elvont fogalom marad csupán, amennyiben elméleti síkon a tulajdonviszonyokból kívánjuk levezetni. Valós érdek, bármilyen szintűnek minősítették is, csak konkrétan létezik, vagyis valamilyen (egyéni, csoport-, vállalati, réteg-) érdek egyeztetésének eredménye lehet. Az a cél, hogy a személyes javakhoz, a családi vagyonhoz hasonlóan a közös tulajdonnak is legyen mozgósító, motivációs szerepe. Ahhoz persze, hogy a dolgozó kollektíva döntéseit, napi munkáját a jó gazda gondossága jellemezze, nem néhány forintos „téglajegyre”, hanem kellő nagyságú, ösztönző hatású összegek jegyzésére van szükség. Ha nem is minden dolgozónál, de a döntésekre, a közvéleményre, s főként a vállalat jövőjére leginkább hatni tudó kulcsembereknél feltétlenül. A vagyonjegyeknek legfeljebb 30 százalékát ellenszolgáltatás nélkül átadhatják, a többiért viszont fizetni kell. Vállalják-e ezt az önkéntes befektetést az érdekeltek? Méghozzá olyan feltétellel, hogy az állam a vagyonjegyekre nem garantál a kötvényekhez hasonlóan fix kamat jövedelmet. Az osztalék a vállalat jövedelmezőségétől függ majd. A MEGTAKARÍTÁS ÚJ FORMÁJA A vállalkozáshoz hasonlóan a vagyonjegy is kockázat hordozója. A vagyonjegyek jegyzéke és a jegyzés mértéke pedig a dolgozók egyértelmű állásfoglalása a vállalat jövője, kibontakozási, megújulási programja mellett. Az elkötelező állás- foglalás eleve javítja a holnapi, a holnaputáni nagyobb kereset, a fejlesztés, a va- gyonarányos nyereség növelési esélyeit. A vagyonjegyek hosszabb távon jelentős tőkehozzájárulásként, beruházási forrásként szolgálhatnak. A vásárlóerő és az árualap összehangolásának kétféle módja lehetséges. Az egyik: a lakossági jövedelem növekedésének visszafogása, korlátozása. Ez kényszerű, adminisztratív módszer. A másik: a jövedelmek megtakarító részének visszaforgatása a termelésbe, hogy ne a keresletet, hanem a kínálatot növeljék. Ez viszont csak saját kezdeményezésre és önkéntesen mehet végbe. A szocialista országok gyakorlatát idáig csaknem kizárólag az előző megoldás jellemezte. Az árutermelés, a piac éppen ezért egyoldalú és korlátozott volt. Az általános áru- és tőkehiány félreérthetetlenül jelzi, hogy a társadalom növekvő, sokirányú szükségletei zavartalanul nem kielégíthetők kizárólag központi forrásokból. A második megoldás alkalmazásától mégis vonakodtunk. Valószínűleg a tulajdonformák merev, ideologikus jellegű elhatárolása miatt. Lehet, hogy formailag az OTP-takarékbetétek révén megoldottnak tűnt a lakossági megtakarítások „visszaforgatása”. Ténylegesen azonban a lakosság tartós felhalmozásai, biztonsági tartalékai értéküket megőrző-növelő ingatlanokban (telek, hétvégi ház stb.) és ingóságokban (bélyeg, műtárgy stb.) tárgyiasultak. Az infláció és az áruhiány egyébként is a pénzbeni megtakarítások ellen hat, serkentve a konzumálást. A lakossági kötvény már új jelenség, jóllehet a jelenlegi garantált kamatjövedelemmel inkább az átmeneti pénzmegtakarítások egy változata. A vagyonjegy már másfajta befektetés, bár kezdetben nem is annyira gazdasági, mint inkább elvi- politikai jelentőségű. A külföldi tőkét a kilátásba helyezett kedvezményekkel is nehéz becsalogatni az országba, miért ne építhetnénk bátrabban a magyar állampolgárok megtakarításaira. SZOCIALISTA MAGANTÁRSULÁS Az MSZMP Központi Bizottsága a július 2-i irányelvekben a kibontakozás lehetőségeit elemezve egyebek közt megállapítja: „Az alapvető tulajdonformák változatos kombinációjával megfelelőbb kereteket kell létrehozni az értékteremtő tevé- vékenység bővítéséhez.” A kombinációban, a korábbinál nagyobb súllyal esik latba a személyi, a magántulajdon. A magánszektorban különösen bántó és szemet szúró a máról hónapra élés. A gyors meggazdagodás szellemének eredményes leküzdéséhez nélkülözhetetlen a társadalmi közvélekedés megváltoztatása. Az például, hogy a háztájihoz hasonlóan tekintsük a magántevékenység más hasznos formáit ugyancsak a szocialista gazdagság szerves részének. De intézményes garanciák is szükségesek, hogy a magánvállalkozások meghatározott mértékig növekedhessenek. S olyan megoldásokról is célszerű gondoskodni, amelyek e határokon túl átvezetik a magánvállalkozásokat — a tulajdonosok számára is elfogadható módon — a társadalmi tulajdonformába. Például valamilyen szocialista-magántársu- lás létrehozásával. E feladatokat az MSZMP Központi Bizo+hága mellett működő kozj,; asági munkaközösség fogalmazta meg, s a Közgazdasági Szemle 1987. júniusi száma közölte. Az elvi és gyakorlati tennivalók logikusan következnek a magán-kezdeményezéseket felkaroló jelenlegi gazdaság- politikából. Tudomásul kell venni, hogy a szocialista és a magánszférában egyaránt a cselekvés, a kezdeményezés fő mozgatórugója az érdek. Csakhogy nem valamiféle beszűkült, hanem távlatos értelmezésben. Vagyis az szükséges, hogy a mai tettek kiállják az erkölcsi megméretés, az idő szigorú próbáját. A valós értékek alapján ítéljünk, s ne a szocialista és a magánkezdeményezések közé húzzunk határvonalat, hanem a kényelemszeretet, a rövidlátó önzés, valamint a messzire tekintő, áldozatos jövőépítés k°zé. Kovács József „Úruátvétel miatt zárva!” Ugye, önök is találkoztak már ezzel a táblácskával egy-egy üzlet ajtaján, amely fejbevágó módon késztetett megtorpanásra? S talán nem sajnálták az időt, hogy behajlított tenyerüket homlokukra illesztve, ibekandikáljanak a kirakatüvegen át... Aligha láttak tüsténkedést, szorgos „áruátvételt”. Nemegyszer vállalva a meddő várakozás unalmát, próbáltam végigácso- rogni a tábla hirtelen kihelyezésétől annak bevételéig eltelt időt: a legkevesebb ötven perc volt, maximumot meg nem tudok mondani, mert négy óra után eluntam a dolgot. Korábban valamennyivel udvariasabbak voltak. A régebbi táblákon egy olyan megjegyzés is szerepelt: Nyitás ........-órak or. Aztán vagy volt a kipontozott helyen, vagy sem. De legalább mi, vevők, ügyfelek, abban a hitbe ringathattuk magunkat, hogy egy parányit törődnek velünk. Egy év is eltelt azóta, hogy az ilyen megjegyzéses tábla mohikánja is eltűnt a boltokból... Tudom, tudjuk: könnyű elverni a port a kereskedelmen. Szinte már unásig ismerjük azokat a bizonyos gondokat, amelyek gátolják az ö „kibontakozásukat”. Csak hát lényegi, s valóban érzékelhető változást nem tapasztalunk. Ez feljogosít bennünket arra, hogy éljünk a gyanúperrel: a kereskedelem irányítása talán nem is akar változtatni. . . Mert számomra ezt jelenti a címben is idézett feliratú tábla. Nem tudom, nem akarom elhinni, hogy egy kettőnél több alkalmazottat foglalkoztató üzletnek be kell ahhoz zárnia, hogy az árut átvegyék a szállítótól. S ha ez így van, gyökeres lehet a baj. Valami nagyon nem lehet rendjén. Hiszen időt rabolnak tőlem, a vevőtől, aki ezt az időt munkájából is elveheti, az újabb következményekkel jár, vagyis kevesebb energia jut a termelésre, más jellegű szolgáltatásokra . . . ördögi kör ez, hasonlóképpen az említettekhez, ezt is unásig ismételtük már. Csupán egy kérdés marad hátra: azok, akik felelősök az áruellátás láncolatának működtetéséért, mikor unják már meg, hogy unos-untalan elő kell venni ezt a témát? . ... .
