Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-30 / 256. szám

1987. október 30., péntek Sajtótájékoztató egy pályázatról A mindennapos testedzés tapasztalatai Békésből 14 intézmény kapott támogatást flz új formációt a társadalmi igény hozta létre Interjú Tenkei Antallal, a megyei diáksporttanács elnökével Évtizedünkben felerősödött az igény, hogy az általános is­kolák és középiskolák sportéletét a korábbinál demokrati­kusabb keretek között szervezzék meg. A diáksportmozga­lom jobban illeszkedjen a tanulók igényeihez, a délutáni szervezett foglalkoztatásukhoz és az előzőeknél több embert vonjon be a sportmozgalomba. A művelődési és sportpoliti­ka megfogalmazta, hogy át kell szervezni a magyar diák­sportot. Az átszervezésre a Művelődési Minisztérium, a KISZ KB és az, ÁISH jogelődje létrehozta az ideiglenes in­tézőbizottságot, amelynek feladata volt a Magyar Diáksport­szövetség megalakítása. A bizottság 1987 júliusáig, a Ma­gyar Diáksportszövetség megalakulásáig működött. A diák­sportszövetség Békés megyei szervezeteiről, az új struktúra eddigi működéséről, feladatairól Tenkei Antalt, a megyei diáksporttanács elnökét kérdeztük. Igaz, minden hasonlat fer­dít egy kissé, talán mégis a témához vág az a Juhász .Ferenc-idézet, amely a bu­dapesti Berzsenyi Utcai Ál­talános Iskola tanári hirde­tőtábláján olvasható: „Ha kell, hát százszor újra kezd­jük, vállalva ezt a legszebb küldetést", Ebben az isko­lában rendezték ugyanis tegnap délelőtt azt a sajtó- tájékoztatót, amelyen „Az általános iskolai mindenna­pi testedzés és sportolás ki­bontakozását ösztönző pá­lyázat értékeléséről, ered­ményeiről” számoltak be. A kérdéskört messzebbről ismerők is tudják: sok és magas kaput kell még át- törni-átugrani ahhoz, hogy a diáksport számára szaba­dabb legyen az út, s igazán mindennapi, szükségszerű igényként jelentkezzen. Ar­ról ugyan még vitáznak, vajon kényszerpálya alkal­mazása .nélkül valósítsák meg a hosszú távú nevelési programot (a mozgalom ki­fejezés ellen szinte tiltako­zik a minisztérium) vagy la­zább keretek között vállal­ják fel az iskolák. A Műve­lődési Minisztérium .az ön­kéntesség elve felé hajlik, de mint dr. Baksa László, a Testnevelési és önálló Sportosztály vezetője el­mondta: ahol elhatározták, hogy a mindennapos test­mozgást komolyan napi­rendre tűzik — fontos végig is vinni, összefügg ez ama tervezettel is, hogy küszö­bön a harmadik testnevelési óra bevezetése, majd ezt követően az általános isko­lák 1-3. osztályában a most még csak szorgalmazott „mindennapi" kötelező be­vezetése. Visszatérve a pályázatra, az ország 3540 általános is­kolájából 970-ben van va­lamilyen „mozgás”, kezde­ményezés a mindennapos testmozgásra. Természetesen nem pályázott mindenki, 209-en írták is le, amit a tanórán kívül iktattak az iskola sportjába. Békés me­gyéből 14 pályázat érkezett, valamennyit elfogadták, kö­zülük a Békéscsabai Áchim L. András Általános Iskola kapta a legmagasabb támo­gatási összeget, 32 ezer fo­rintot. A megyeszékhely Szabó Pál téri iskolája és a dombegyháziak 27-27 ezer forintot fordíthatnak sport­célokra, míg a Kamuton. Vésztőn, Békéscsabán (Pad- rah-iskola), Gyulán (1. sz., 3. sz.. 5. sz. iskola), Kétegy- házán, Csanádapácán, Me- zőberényben (1. sz., 2. sz. is­kola), valamint Nagykama­ráson 10—17 ezer forint kö­zötti összeg a minisztériumi „jutalom”, amely a napok­ban meg is érkezik postán. A sajtótájékoztatón levő szervek, intézmények képvi­selői arról számoltak be. hogy milyen eszközökkel ré­szesei, támogatói az iskolai sport ügyének. (Élesen fel­vetődött: miért hiányzik a névsorból az egészségügyi tárca?) Rendelkezésre bocsátottak egy listát is, amelyen a népszerűsíthető, követendő módszereket alkalmazó is­kolákat tüntették fel. Bár ezen a megyénkhez legkö­zelebb eső iskola Szentesen, Szolnokon vagy éppenséggel Hódmezővásárhelyen talál­ható, kérdésükre hozzátet­ték: Békésben az irányító szervek mellett sok iskolá­ban fáradoznak sikeresen a legifjabbak sportjáért! An­nál is ikább, hiszen már a legendás csongrádi példa után — több évvel ezelőtt — megkapta mind a 106 akko­ri általános iskola azt a magnókazettás csomagot, amely recept a tanító né­niknek, tanároknak, s amelynek országos terjeszté­se csak most kezdődött el.. ■ (fábián) — Megszületett az elhatá­rozás, hogy létre kell hozni a diáksportszövetséget. Me­gyénkben hogyan zajlott le ez a folyamat? — A szövetség. Békés me­gyében is alulról építkezett. A felhívás megjelenésekor, 1985-ben megkezdődött a diáksportkörök és diáksport­egyesületek megalakulása a középiskolákban. A diák­sport-egyesületek és diák- sportkörök küldötteik révén 1987. április 3-án létrehoz­ták a megyei diáksporttaná­csot. Ebben a területi diák­sportbizottságok vezetői és a sportegyesületek elnökei képviseltetik magukat. A testületnek 3 diák tagja is van. A diáksportszövetség­ben az egyesületek közvet­lenül képviseltetik magukat, a sportkörök pedig a terü­leti diáksportbizottságokon keresztül. Békés megyében a városokban és a városi jo­gú nagyközségekben — szám szerint 10 ilyen van — működnek területi diák­sportbizottságok. — Hány diáksport-egye­sület és diáksportkör van napjainkban szűkebb ha­zánkban, illetve mi a kü­lönbség a két szervezeti for­ma között? — Pillanatnyilag 76 diák- sportkör és 16 diáksport­egyesület tevékenykedik Bé­késben. Valamennyi közép­iskolában van sportegyesü­let vagy sportkör, az általá­nos iskoláknál pedig 40 szá­zalékos a szervezettség. A két forma között a legfonto­sabb különbség az, hogy a diáksport-egyesületek önálló jogi személyek, a sportkörök nem. Az egyesület működé­se független az iskola veze­tésétől. A vezetőséget önál­lóan választják, önállóan gazdálkodnak, az egyesületi életüket az egyesületekre vonatkozó jogszabályok ha­tározzák meg. A diáksport- kör az iskola igazgatójának felügyelete alatt tevékeny­kedik. A vezetőséget önálló­an választják meg, de az el­nöki tisztre az igazgató tesz javaslatot. Felügyeletét ugyancsak az igazgató látja el. — Ki dönti el, hogy egy iskolában diákegyesület vagy diáksportkör alakul­jon? — A tagok. Néhány meg­kötés azonban van. A di­áksport-egyesületeknél az is meghatározott, hogy az egyesületnek legalább 10 felnőtt tagjának kell lenni. (Ebből az is kiderül, hogy a sportegyesületeknek nem­csak az iskola tanulói, ha­nem bárki tagja lehet. Pél­dául szülők vagy patronáló tagok.) A diáksport-egyesü­letekbe a különböző üzemek tagként beléphetnek és rendszeresen támogathatják ennek működését. (Sajnos ilyen példa nálunk még nincs.) — A megyei diáksport­tanácsnak milyen konkrét feladatai vannak? — Legfontosabb tenniva­lónk, hogy koordináljuk a területi diáksportbizottságok munkáját. Elkészítjük a megyei versenyprogramot. Elosztjuk a rendelkezé­sünkre álló anyagi eszközö­ket, összehangoljuk a prog­ramokat, a különböző társ­szervekkel rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Hatás­körünkbe tartozik megyei pályázatok kiírása, és elbí­rálása, illetve a javaslatté­tel a központi pályázatokra. S ha már a pályázatokról esett szó, szeretném elmon­dani, hogy mindazoknak a pályázatoknak az odaítélése, amelyeket az ideiglenes in­tézőbizottság írt ki napja­inkban, befejeződött. Sajnos pénzszűke miatt jtír néhány pályázatot nem tudtak ki­elégíteni. Jelenleg mindösz- sze egy pályázat érvényes, mégpedig a „sportcsoport­vezetői díjra” kiírt pályázat, amely az általános iskolák­ban 1000 forint, a középis­kolákban 500 forint havonta. — A megyei diáksportta­nács tervei közül melyeket tartja a legfontosabbnak? — Szeretnénk olyan ver­senyformákat elindítani, amelyek rendszeresen sok tanulót foglalkoztatnak. Ezért ösztönözzük a váro­sokat, községeket, szűkebb területeket, hogy a külöbö- ző labdajátékokkal, vagy egyéni sportágakkal saját versenyrendszert alakítsa­nak ki. Fontosnak tartom azt is hangsúlyozni, hogy a pénzeszközök odaítélésénél a legfontosabb szempontunk a tényleges sporttevékenység. Kiemelt feladatunk lesz a megyei diáksportnap meg­rendezése is 1988 tavaszán. Ezzel a rendezvénnyel sze­retnénk demonstrálni az új diáksport életképességét. Megkaptuk az 1987—88-as tanév országos labdajáték- döntőinek lebonyolítási jo­gát. Mind a két középisko­lás korosztályban (I-II. osz­tályosok, illetve III-IV.- esek) a labdarúgás, kézilab­da, röplabda és kosárlabda döntőit április 29—30-án és május 1-én és 2-án mi ren­dezzük meg. — Még nem beszéltünk a diáksportkörök, -egyesüle­tek anyagi lehetőségeiről. Milyen pénzből tartják fönt magukat? — Elsősorban a tagdíjak­ból, amelynek nagyságát is­kolánként határozzák meg, a tagság döntése alapján. A megyénkben havi 10-20 forint a jellemző. Ezenkívül tanulónként 60 forintot kapnak, amelyet a helyi ta­nács automatikusan át­utal. A sportegyesületek és sportkörök különböző pályá­zatok útján további pénzhez juthatnak. Támogathatják őket az üzemek is. A diák- sportköröket eseti támoga­tással, például: egy kézilab­dapálya építésével, verseny vagy kirándulás szervezésé­vel. A tárgyi feltételeket rendszerint az iskolák biz­tosítják, hiszen a tanintéz­ménynek érdeke, hogy a meglevő sporteszközöket, lé­tesítményeket elsősorban az iskola diákjai használják. — Végül arra szeretnénk megkérni, hogy az új diák­sportstruktúra működésének első tapasztalatait vázolja fel. — Az már most megálla­pítható, hogy a helyi foglal­koztatás előrelépett, a kü­lönböző versenyeken a ko­rábbinál többen vettek részt, szélesebb tömegeket moz­gattunk meg. A legtöbb te­rületi diáksportbizottság se­gíti a sportkörök, sportegye­sületek rendezvényeit, nem egy esetben kezdeményezik azokat. A területi — városi, városi jogú nagyközségi, nagyközségi tanácsok — egy­két kivételtől eltekintve tá­mogatják a diáksportmoz­galmat. Mindezek kétségtele­nül pozitív eredmények. De a diáksportéletünk, különö­sen az általános iskolákban még korántsem éri el azt a szintet, amelyet optimális­nak nevezhetnénk. — Köszönjük a beszélge­tést. Lovász Sándor Fotó: Kovács Erzsébet Együtt a család Tömegsportnap a Kórház utcában A fennállásának 75. évét ünneplő Előre Spartacus Sportegyesület a hagyományoktól eltérően nem az, él­sportban kíván jeleskedni október 31-én, szombaton. A korábbi hónapokban több rangos nemzetközi versenyt rendeztek, ezúttal most tömegsportnapra invitálják nem­csak a város, hanem a megye fiataljait és időseit. Szom­baton 9 óráig lehet benevezni a különböző sportvetélke­dőkre, családi versenyekre, lábtenisztornára. Ezt köve­tően Monspart Sarolta irányításával bemelegítenek a sportnap résztvevői, s vendége lesz az Együtt a család elnevezésű rendezvénynek Feledy Péter, a Magyar Tele­vízió szerkesztő riportere is. Persze, -nemcsak tréfás ügyességi versenyekre, váltófu­tásokra kerül sor, hanem az MHSZ modellezői, a Lakó­telepi SE karatézói és a lila-fehér klub tornászai bemu­tatót is tartanak. Megválasztják Csaba ;Toldiját is, s tombolasorsoláson televíziót lehet nyerni. Az ünnepi sportnappal — amely a jubileumi rendezvénysorozat zá­róaktusa a december 4-i közgyűlés előtt •— egy időben népművészeti, kereskedelmi bemutatót és vásárt is ren­deznek a stadion lelátója alatt. ÜJ! GRANVISUS OPTIKAI MÁRKABOLT Csongrád, Felszabadulás út II—17. Telefon: 31-428. — Komputeres szemvizsgálat — szemüvegvények beváltása — szemüveg-kiegészítők — napszemüvegek — ipari védőszemüveg — szemüvegkeretek Bö VÁLASZTÉKÁVAL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! 4­Kézilabda Az országos serdülő kupa négyes döntőjébe ismét be­kerültek a Békéscsabai Elő­re Spartacus kézilabdás lá­nyai, így a fiúk után ők is esélyesek, hogy a tavalyi bajnoki címüket megvédjék. A leányok a következő el­lenfelek legyőzésével értek célba: Nyíregyházi Volán Dózsa, Debreceni Sportisko­la, Dunamenti TSZSK Göd. Az országos döntőbe ju­tást a következők harcolták ki: Hochrajter Rita, Kovács Teréz, Nagy Edit, Bohus Beáta, Benyovszki Anikó, Nagy Emilia, Budai Veroni­ka, Csontos Zsuzsa, Szilágyi Erzsébet, Kovács Tímea, Sá­volt Erika, Kulcsár Beáta, Bodzás Edina, Opauszki Tí­mea. Edző: Buday György. Rangadót nyert és az or­szágos döntőbe jutott a Bé­késcsabai Előre Spartacus ifjúsági leánycsapata is. Bcs. Előre Spartacus—Bp. Építők 16—14 (9—8). Békés­csaba. V.: Botka, Papp. A döntőbe kerülés szempontjá­ból fontos mérkőzésen a li­la-fehér lányok egymást múlták felül a védekezés­ben. Ld.: Belanka, Petri, Hochrajter R. 3—3. Teremfoci A városi tanács vb ifjúsági és sportosztálya labdarúgó-szak­szövetsége elkészítette az 1987— 88. évi városi teremlabdarúgó­bajnokság versenykiírását. A mérkőzéseket Békéscsabán, a 2. sz. iskolában rendezik. A csapatokban mindazon játéko­sok pályára léphetnek, akik 1987. július 31. után megyei I. o., vagy magasabb osztályú baj­noki mérkőzésen nem szerepel­tek. Nevezési határidő: novem­ber 13. (péntek). A nevezése­ket a következő címre kell el­juttatni: Békéscsaba. Petőfi u. 3. Sportműsor FENTEK KOSÁRLABDA. NB II. Egri TK—Békés, férfi, Eger, 18.00. SZOMBAT KOSÁRLABDA. NB I. Álba Regia Építők—Szarvasi Főiskola Medosz, női, Székesfehérvár, 11.00, NB II. Mezőberényi SE— Bcs. MÁV, férfi, Mezőberény, 17.00, Kiskunfélegyháza—Gyulai SE, női, Kiskunfélegyháza, 11.00. Békési Áfész Fontex—Mezőbe­rény, női, Békés, 14.00. Egri Tanép—Békési Afész Fontex. férfi, 10.00. LABDARÜGÁS. Női bajnoki mérkőzés: Gyulai SE—Tipográ­fia, Gyula, városi sporttelep, 13.30. NB III. Kfcrös csoport. Mezőkovácsháza—Miske, 13.00, Veres. H. Szabó L. SÉ—Gyulai SE, 13.00, Berger. Sz. Dózsa— Szarvas, 13.00, őrző. Tisza cso­port. Szeghalom—Kisvárda, 13.30. Megyei bajnokság. I. o. Gyo- maendrőd—Mezőberény, 13.00 (jv.: Szolnok m.). Kondoros— Bcs. Agyagipar, 13.00, Szilágyi I. Békésszentandrás—Gádoros, 13.00, Koch. II. o. Orosházi cso­port. Dombegyház—Kétegyháza. 13.00, Vass. Kardos-örménykúl —Elek, 13.00, Séllei. RÖPLABDA. NB II. Beloian­nisz—Bcs. Előre Spartacus, női. 14.00, Sarkadi Afész Kinizsi— Dutép, férfi, 11.00. OLIMPIAI ÖTPROBA. Futó­próbák. Gyula — sporttelep, 8.00, Sarkad — tanácsháza, 8.00. VASÁRNAP KÉZILABDA. NB I. Bcs. Elő­re Spartacus—Pécsi MSC, férfi, Békéscsaba, 2. sz. ált. isk.,11.00. Falu, Ihász. KOSÁRLABDA. NB II. Szarvas—Szolnok, férfi, 11.00. LABDARÚGÁS. NB I. MTK- VM—Bcs. Előre Spartacus, Hun­gária körút, 11.00. NB I. Tarta­lékbajnokságért: MTK-VM—Bcs. Előre Spartacus, 13.00. NB III. Körös csoport. OMTK—Szentes, 13.00, Fazekas. Békés—Soltvad- kert, 13.00, Bállá. Megyei baj­nokság. I. o. Medgyesegyháza— H. Dózsa SE, 13.00 (jv.: Csong­rád m.) Nagyszénás—Mezőhe­gyes, 13.00, Korim. Csorvás— Vésztő, 13.00, Hanyecz. Battonya —Kaszaper-Nagybánhegyes, 13.00, Páni. Sarkad—Füzesgyarmat, 13.00, Zábrák. II. o. Orosházi csoport. Medgyesbodzás—Kun- ágota, 13.00, Sárközi. Tótkom­lós— Csabacsüd, 13.00, Aldorfai. Magyarbánhegyes—Rákóczi Va­sas, 13.00, Oláh. Csanádapáca— Békéssámson, 13.00, Ratár. Lö- kösháza—Pusztaföldvár, 13.00, Huszár. Békési csoport. Gyula­vári— Bélmegyer, 14.00, Varga. Dévaványa—Sarkadkeresztúr, 14.00, Bondár. Körösladány— Kétsoprony, 14.00, Zsíros. Ger- la—Kamut, 14.00, Aradszki. Bcs. MÁV—Doboz, 14.00, Csató. H. Szalvai SE—Bucsa, 14.00. Újkí­gyós—Gy. Köröstáj, 14.00. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents