Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-24 / 251. szám

1987. október 24., szombat NÉPÚJSÁG Az iskola és a tudás szerepéről n gazdasági—társadalmi program és az új tanév ürügyén Magyarságkutatás Magyarságkutatás címmel a közeljövőben évkönyv je­lenik meg. A bemutatkozó kötet — amelyet az Orszá­gos Széchenyi Könyvtár ke­retében működő intézet, a Magyarságkutató Csoport ké­szített — tartalmazza a cso­port tagjainak a nemzetisé­gi kérdéssel, a magyarok és a szomszédos országok kap­csolatával foglalkozó írásait, valamint a társadalom és művelődés kölcsönhatásait elemző tanulmányait. Az el­ső évkönyvük összeállításá­val párhuzamosan már meg­kezdték „Magyarok a nagy­világban” címmel egy kézi­könyv szerkesztését is. A Magyarságkutató Cso­port két éve alakult, ismert szociológusok, történészek, néprajzkutatók, politológu­sok és irodalomtörténészek a tagjai. Kutatásaik három nagy területet ölelnek fel. Legfontosabb feladatuk a külföldön élő magyarság tör­téneti és jelenkori gazdasá­gi, társadalmi és kulturális helyzetének átfogó, tudomá­nyos vizsgálata. A hűvös októberi nap el­lenére kellemes, hangulatos este volt és mindenki vi­dám azon az estén — ven­dégségben a békéscsabai szlovák klubban. Vidáman indult a beszélgetésünk is: a telekgerendási klubtagok arról meséltek, milyen jól érzik magukat együtt, az ilyen összejöveteleken, mit jelent számukra a közösség, a pávakor. De aztán Ilonka néni valami olyasmiről kez­dett beszélni, ami — lát­tam — fáj neki, és éppúgy fáj a többieknek. Bevallom, szlovákul nem tudok, és semmi közöm nem volt korábban Telekgeren­dáshoz és az ottani szlovák klubhoz. Arról viszont hal­lottam már sokszor, hogy az a klub hosszú évek óta igen tevékeny, szép eredmények­kel és megyén túli sikerek­kel is büszkélkedhet. Hogy arrafelé létezik még közös­ségi szellem, összefogás, hogy öregek meg fiatalok jól ér­zik magukat együtt. Ez pe­dig manapság — ebben a rohanásban, anyagi-műsza- ki-gazdasági szempontokat elsődlegesnek tartó vilá­gunkban — szerintem nem kevés. Ezért hatott meg az idős nénik sérelme, és ezért indultam el Telekgerendás­ra. Mellékesnek tűnhet első látásra, de mellékes lehet-e valóban az, ami emberi, igaz, őszinte? S ráadásul nem egy-két személy, ha­nem egy kisebb közösség, sőt egy község lakosságát érinti, a közhangulatot jel­lemzi. Hogy mi történt Te­lekgerendáson? Volt egy­szer egy művelődési ház — a Békéscsabai Állami Gaz­daságé —, s az volt a szlo­vák klub otthona. Ott tar­tották. rendszeresen összejö­veteleiket, foglalkozásaikat, ott próbált a pávakör, a ci- terazenekar. Éppen a mai idős klubtagok építették az ötvenes évek elején — a községnek. S most „kitették a szűrüket” onnan. A gaz­daság vezetése úgy döntött, hogy más célokra használja a művelődési házat. A szlo­vák klub jelenleg a „párt­házban” működhet, ám nem a régi feltételek között. Mél­tatlannak találják az intéz­kedést már csak azért is, mért a művelődési ház az­óta nincs teljesen kihasz­nálva, esténként pedig szin­te mindig üres. Váratlan fordulat — 1954-ben épült az ál­lami gazdaság művelődési háza, s egészen a múlt évig községi, területi jelleggel működött. Alapjában véve bennünket az érintett kel­lemetlenül, hogy egyik nap­ról a másikra történt meg ez a váltás — mondja A termelés fejlődése az emberiség történelme folya­mán hosszú ideig — a kő­pattintás korától a primitív földművelésen át aj kézmű­vesipar virágzásáig — első­sorban azok értelmétől, hoz­záértésétől függött, akik közvetlenül részt vettek benne. A polgári társada­lom kialakulásának idősza­kától' egyre inkább a tudo­mány diktálja a termelés fejlődésének ütemét. A tudomány gyorsuló ütemben egyre több és dif­ferenciáltabb — a termelési folyamattal összefüggő, azt segítő — ismeret- birtokába jut. Ezeket az ismereteket egy magasan kvalifikált ré­teg, a műszaki értelmiség közvetíti a közvetlen terme­lési gyakorlat egészéhez (a munkásokhoz). Másképpen: a tudomány gyorsuló ütem­ben válik termelőerővé, s a termelésben betöltött szere­pének növekedésével nő a műszaki értelmiség szerepe, Gyebnár János tanácselnök. Ismert, hogy a tanács ötéves időszakokra tervez, s mivel ezzel a döntéssel nem szá­molhattunk, nem is tervez­tünk külön művelődési ház bővítésére, felújítására vagy esetleg építésére semmilyen pénzt. Azt hittük, a meglevő művelődési ház hosszú táv­ra biztosítja a lakosság köz- művelődését. Megszűnt te­hát a régi, kaptunk helyet­te egy másikat, a korábbi pártházat, ami jelenlegi ál­lapotában művelődési célok­ra alkalmatlan. Át kell épi- teni, bővíteni a szükséges felszerelésekkel. A gazdaság megállapodott a pártbizott­sággal, s vállalta, hogy 1988- ig minden csoportnak bizto­sítani fogja a feltételeket az új helyen. De egyelőre nem látjuk, hogy történt volna bármilyen előrelépés. — Maga az ígéret, hogy fel­újítják és bővítik a jelen­legi helyet, hogy színpadunk lesz, kedvezőnek tűnt — mondja Varga Andrásné, a klubvezető. — Aho­gyan az ajánlat is, hogy nagytermi rendezvényeket tarthatunk továbbra a régi helyen. Persze, amikor el­telt egy esztendő, rájöttünk, hogy ez a lehetőség nincs meg. Nagy termi rendezvé­nyeket nem tarthatunk ott, sem mi, sem az óvoda. Szín­pad egyedül ott van, s en­nek a hiánya nagyon visz- szavetett bennünket: nem tudjuk a hagyományokat folytatni, amiket tíz évig vittünk. Nem tudunk társ­klubokat fogadni, meghívá­sokat viszonozni, színpadi próbákat, nagy télesti össze­jöveteleket tartani .. .A fo­nal megszakadt, már egy esztendeje, s félünk attól, hogy nem lesz ez másként a következő évben sem. Fé­lünk attól, hogy elveszítjük azokat az embereket, akik vezető szerepet játszottak eddig a klub életében, s akik tulajdonképpen az egész községet megmozgatták a rendezvényekkel. Szelcsányi György alapí­tó tag, a citeraegyüttes ve­zetője. Arcán szomorúság: — Sokan meghaltak már azok közül, akik az ötvenes évek elején a kultúrházat felépítették, akik sokat tet­tek azért, hogy a községnek művelődési otthona legyen. Még áram sem volt akkor a községben, helyi aggregátor­ral világítottunk, vetítet­tünk. Az első mozigépé­szünk is meghalt, s nem mondhat semmit ma már az akkori szakszervezeti tit­kár sem. Ezt a házat kel­lett most nekünk otthagy­ni .. . Szerintem, ha egy vállalat vezetője szereti a futballt, akkor ott biztos van is egy jó csapat. Az ál­lami gazdaságnak is volt már megyei első osztályú csapata! Aztán változott a és ezzel együtt a közvetlen termelésben részt vevő dol­gozók képzési igénye is. Lehet, hogy a „képlet” kissé merev és elnagyolt, de talán sikerült vele érzékel­tetnem mondandóm beveze­tésének lényegét: a műszaki értelmiség szerepének fon­tosságát a jelenlegi társa­dalmi folyamatokban. * * * Most az iskoláról. Néhány évtizeddel ezelőtt a tanító képzése — pár kivételes al­kalomtól eltekintve — az oklevél mgeszerzésével be­fejeződött. Státusát az egyál­talán nem fenyegette, ha mondjuk, egv poros-akácos faluban hosszú tanítóskodá­sa alatt egyetlen egy szak­mai könyvet se vett a kezé­be, ettől ő még lehetett mindenki által tisztelt, sze­retett, megbecsült tanító bá­csi, illetve tanító néni. Ma viszont — egyedi és általános értelemben is — A függöny mögött — a szín­padon! — szárítókötelek... Fotó: Gál Edit vezető, és országos hírű ver­senylovai voltak a gazda­ságnak. Később olyan idők jöttek, amikor a kultúrhá­zat igazi otthonná bővítet­ték, szépítették. Most meg el kellett onnan jönni... — Bizony, sok szép ren­dezvény otthona volt az a kultúrház — emlékezik Gyuri bácsi —, van is ok­levelünk bőven! Járjuk az országot Tótkomlóstól Nád­udvarig, s oly rossz érzés gyönyörű helyeket látni és közben tudni azt, hogy nincs módunkban a meghí­vást viszonozni. Fáj nekünk ez a döntés, mint ahogyan az is, hogy idős emberek­nek nem szabad a régi pár- nás székekre ráülni. Miért? Mi váltotta ki ezt a fordu­latot? Ausztráliában tud­nak arról, hogy van egy Telekgerendás, s itt létezik a pávakör. De itt helyben nem tudják, sajnos . . . Első az üzlet Hallgatom az őszinte, fá­jó szavakat. Látom, mit je­lent beszélgetőpartnereim­nek a múltidézés, az értet­lenség a jelennel és a bi­zonytalanság, az aggodalom a jövővel szemben. Egyre kíváncsibb vagyok az álla­mi gazdaság álláspontjára, amelyet Lovas János szb- titkár képvisel: — Mint szakszervezeti tit­kár és mint a területi jel­leggel működő művelődési ház első számú felelős ve­zetője, vallom, hogy ez a ház ma is területi jelleggel működik. A tanácselnök hi­vatkozott arra a megállapo­dásra, amelyet a pártbizott­sággal kötöttek, miszerint ott továbbra is helye van a szlovák klubnak és az ama­tőr művészeti csoportoknak. Sajnos én erről csak hallo­másból tudok, erről nincs semmilyen papír a birto­kunkban. Hogy miért került sor erre az intézkedésre? A az az iskola, amelyik nem képes a nevelők permanens képzését megszervezni, menthetetlenül lemarad. Az iskolát lehet ma is kifogás­talanul működtetni a taní­tási órák előírásszerű meg­tartásával, a működési sza­bályzat elemi követelmé­nyeinek érvényesítésével, az adminisztrációs teendők pontos ellátásával, stb., de fejlődését (korszerű fejlesz­tését) csakis állandó és ha­tékony elméleti továbbkép­zéssel biztosíthatjuk. A pe­dagógiai gyakorlat hsak a korszerű pedagógiai elmélet segítségével töltheti be fon­tos társadalmi feladatát, hi­szen tudvalevő, hogy szoros összefüggés van a nevelők képzettségének színvonala és az átadott tudás minősé­ge között. Summa summa­rum: az iskola csak úgy ha­ladhat együtt a társadalom­mal, ha a nevelők nap mint nap megújítják tudásukat, azzal a céllal, hogy maga­művelődési ház egész épü­lete rendkívüli módon el­használódott kívül, belül. Időszerű volt már az átfo­gó tatarozás, a fűtés- és csa­tornarendszer korszerűsíté­se. Ez megtörtént, s utána a gazdaság igazgatója úgy döntött, hogy szüksége van az épületre, a szlovák klub­nak és a többi amatőr mű­vészeti csoportnak máshol kell helyet találni. Ezt tu­domásul vettük, s a gazda­ság ekkor vásárolta meg a volt pártházat; azóta itt kap helyet a rendezvények több­sége. Az új hely közel sem biztosítja azokat a feltétele­ket, amelyeket a korábbi biztosított, ez igaz. A dön­téshez tartozik még: köztu­dott, hogy egyre nehezebbé vált az élet, egyre inkább középpontba kerültek a gaz­dálkodás feltételei, a műve­lődési intézmények fenntar­tási költségei megnőttek. A tanáccsal megállapodtunk arról, hogy bővíteni fogjuk az új helyet. Tudni kell azt is, hogy a mai napig első­sorban a gazdaság biztosít­ja az anyagi feltételeket a művelődési ház zavartalan működéséhez. Amikor ez a téma napirenden szerepelt, a szigorúbb gazdálkodási kö­vetelményeket figyelembe véve felvetődött az is, hogy ha területi jelleggel műkö­dik a művelődési ház, ak­kor a teherviselést is osz- szuk meg jobban. Senki sem vitathatja, hogy továbbra is a gazdaság vállalja a na­gyobb terhet. — A gazdaságnak „be­jött” közben néhány olyan beruházás, ami termel, ami forintot hoz holnap: a fá­cánkeltető, a folyékonymű- trágya-telep megépült, Gyu­lán építik a szállodát, 1988. január 1-től átvesszük a Csaba Szállót. Tény, hogy mindez késleltette az itte­ni beruházást. A szakszerve­zeti bizottság kapta a fel­adatot, hogy koordinálja a munkákat. De hát amíg nem indul semmi, nincs mit ko­ordinálni! S hogy idáig fa­jult a dolog, abban nem­csak anyagi tényezők ját­szottak közre. Összegezve az szb-titkár érveit: a gazdaság érdeke úgy kívánta, hogy a tevé­kenységével összefüggő ren­dezvényekhez nagyobb szük­sége van a művelődési ház­ra, mint az addig ott műkö­dő kiscsoportoknak. A szlovák klubnak is mennie kellett tehát. Kaptak is új helyet és ígéretet a bővítés­re. Ám közbeszóltak a ne­hezebb gazdasági körülmé­nyek és az üzletet jelentő beruházások. Talán könnyebben visel­nék el a fájdalmat a telek- gerendásiak, ha látnák, hogy a művelődési ház azóta va­lóban ki van használva. Ehelyett azt látják nap mint sabb szinten végezzék mun­kájukat, és növendékeik napra kész, friss, használ­ható ismeretekhez jussanak. És mivel az általános mű­veltség szintjének emelése az egész társadalom érdeke, kényszerítőén szükséges a fejlesztés alapjait „előte­remteni”. A fenti két fő gondolat a következő konklúzióban egyesül: a termelés „léte” és folyamatosságának biztosítá­sa a munkások kezében van, fejlesztése elsősorban a mű­szaki érteim1 ség feladata. Mindkét társadalmi csoport általános és szakmai mű­veltsége (képzettsége) vi­szont döntően az iskolától függ. A mai korszerű iskola közvetlenül „termeli” az ipar és a mezőgazdaság munkásainak a gazdasági­társadalmi reform végigvite- léhez szükséges képességeit, így, ebből a szempontból, az az állítás is megkérdője­lezhető, hogy az iskola a társadalom improduktív szférájához tartozik-e, hi­szen a nevelő-oktató mun­ka — szerepénél fogva — része a marxi értelemben vett társadalmi termelésnek. Dr. Szatmári Gábor tanár nap, amikor arra járnak es­ténként, hogy sötét van ... Akkor hát miért nem me­hetnek ők oda? Talán meg­nyugodnának, ha látnák, hogy megkezdődött az épít­kezés, a megígért bővítés, méltó helyet kapnak a na­gyobb rendezvények, a falu­napok és a klubfoglalkozá­sok. Talán. A határidő 1988: idő éppen van még, ígéret is van, de konkrét terv még nincs, a pénz pedig — tud­juk — egyre kevesebb. De úgy tűnik, a döntés hátte­rében Telekgerendáson nem az anyagi okok a meghatá­rozóak ... És ami még fontos A művelődési ház igazga­tója Zelenyánszki András. Enyhén szólva nem kifeje­zetten derűlátó, nem bízik megoldást hozó változásban, de még abban sem, hogy a telekgerendásiak sérelméről érdemes írni. — 1979-ben még nem én voltam az igazgató, akkor írtak ki egy SZOT-pályáza- tot a művelődési ház bőví­tésére, s azt elnyertük, ez 1 800 000 forintot jelentett. 1980 márciusában neveztek ki, akkor kaptuk meg a le­velet, hogy el kell kezdeni a munkákat, a kívül-belül teljes felújítást, a bővítést, és egy tekepálya megépíté­sét. Gyuri bácsi még tudja, itt, Telekgerendáson, a mű­velődési ház mögött volt ré­gen egy tekepálya, ami egy­részt bevételt hozott, más­részt meg nem a kocsmában töltötték az emberek a sza­bad idejüket. Most a közép- korosztályt nem tudjuk mű­velődési célokra megfogni az ismert okok miatt: lakás, gyerekek, különmunka. — Elkészítettük a terve­ket, volt egy koordinációs ülés, s akkor kezdődött a probléma: azt mondták, hogy a gazdaság vállalja és megcsinálja az egész mun­kát ... S azóta próbálkoz­hattunk mi bármivel, min­dig falba ütköztünk, mond­ván : a gazdaság az első, csak utána jöhet a közmű­velődés meg a többi ... Zelenyánszki András me­sélt még sok egyébről is — keserűen. Nem tagadta, be­lefáradt a csatározásokba. Alig hiszem, hogy meg tud­tam győzni arról, amit ko­molyan gondolok: egy új­ságcikk nem vállalhat fel olyasmit, amire képtelen. Nem tud problémát megol­dani, egy adott helyzeten ja­vítani; valamit megváltoz­tatni, igazságot hirdetni, és nem tud sok mást sem — közvetlenül. De valamit azért mégiscsak tud: odafi­gyelni apró emberi dolga­inkra, közérzetünkre — még ebben a felfokozott tempó­jú, termelés- és üzletközpon­tú világunkban is. S ha megfontoljuk, ez nem is ke­Niedzielsky Katalin MOZI Napló szerelmeimnek — Dezső, meg ne szólalj! — szűri a foga közt oda Egri Dezsőnek filmhíradó alatt felesége a moziban. Pedig épp hogy csak meg­mozdult a jámbor ember, könnyítendő feszültségén. Mellékszereplő a filmben ő, . a főhős életében is, ám te­metését legújabb kori törté­nelmünk egyik főszereplőjé­nek gyászszertartásával tár­sította a film, Mészáros Márta Napló szerelmeimnek című új alkotása. Naplófilm- filmnapló. A négyrészesre tervezett filmregény máso­dik celluloidkötetét olvassa most az ország mozijáró ki­sebbsége. A rendező ifjú korának mozgalmas éveit idézi fel, 1949-től 1956-ig a filmes el­beszélés bő két órában, va­lóban úgy, mintha mesélnék, mintha egy érdekes mesél hallgatnánk. Gyermeki kép­zeletünkre sincs szükség, mert a gondos rendezői ke­zek finoman bedolgozták az eredeti, a valódi történel­met az elmondott történet képeibe. A szereplőket ott látjuk a nagy szoboravatá­son, Sztálin temetésén, a Parlamentben, az archív kó­piákhoz szürkítve. Nem a filmrendezőségért fogcsikorgatva dacoló fiatal lány a filmnapló főszereplő­je igazából, hanem a törté­nelem. Pontosabban a szá­zad történelmének izzadmá- nya, a fenyegetettség érzése, amitől az új építés, az új hatalom sem tudta megsza­badítani az embereket.-A fé­lelem, amely továbbra sem kímélt senkit, még a hata­lomban Kapaszkodókat sem... A nevezetes Bacsó-filmek óta valóságos szériát kínál a magyar filmgyártás az öt­venes évek megismeréséhez, egymást érik szinte a be­mutatók. Törlesztés? Fellé­legzés? Történelmi felelet a jelen kérdéseire? Kényszer, vagy divat? Talán mind, együtt. Mindenesetre egy- egy éles fényforrás vala­mennyi, egy mindmáig kö­dös-homályos korszak ku­lisszáinak megvilágításához. Mészáros Márta filmes önéletírását a magam részé­ről a legnagyobb nyugalom­mal merném az adott kor megismertetéséhez, megérté­séhez — történelemóra he­lyett akár — középiskolá­soknak, mindenkinek — ajánlani. Más, maiaknak szívlelhető-szívlelendő üze­netek és tanítások miatt is. Egyebek között, például egy otthonról kapott csomag ér­tékéről, az elhivatottság nagy érzéséről, szókimondás, vagy köznapi taktikázás di­lemmáiról és még sok min­denről. Még tán a szerelem­ről épp a legkevesebbet. Nagy bölcsen, érzelmesen magyaráz „Mészáros tanár néni” — serdülőknek, ser- dülteknek és örök serdület- leneknek — legdrámaibb fölindulásáról. Arról a nagy hullámverésről, ami a fel­nőtté válás önös nagy aka­rata és a valóság szirtjei közt csapkod. Minden belső konfliktus egy hólabda — és szópárbajban tetőz a pá­lyakezdő és a befutott mű­vésznő között, de a filmtör­ténet végéig sem jut el a „felnőtt” belenyugvásig. A valós élet valós figurái valóságos helyzetekben je­lennek meg a filmben — ez a szóismétlés a leglényege­sebb filmes kívánalmak sze­rint értékeli az új alkotást. A minősítés pedig az élet dolga... Kérdés, hogy a mozi nézettségében is kife­jeződik-e. Szolgálja ezt az őszinte ajánlás! Pleskonics András Egy döntés nyomában Telekgerendáson

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents