Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-20 / 247. szám
1987. október 20., kedd Ablakot nyitni a múltra KÉPERNYŐ Budapesti Művészeti Hetek, a Szovjet Televízió napja Már hét kpzben is akadt egy-két műsor, amiért érdemes volt leülni a televízió elé. Űjabb filmsorozat kezdődött kedden, a Szászok fénye, poroszok dicsősége, Josef I. Kraszewski Szászország idejéből című regényéből. Fábri Zoltán születésének 75. évfordulójára emlékeztetett szerdán Az ötödik pecsét, a Sánta Ferenc regényéből készült híres magyar film — Latinovits Zoltánnal, Márkus LászlóI val és Öze Lajossal. A hét végén már kifejezetten gazdag volt a tévés kínálat. Péntek: „A Hatvankodó” Körmendi. A népszerű színművész közel negyven évének emlékezetes alakításaiból nyújtott át színes csokrot a születésnapi műsor, s külön élményt jelentett a beszélgetés az ünnepelt- tel. Körmendi János után az Eklézsia-megkövetés, Németh László drámájának tévéváltozata már a Budapesti Művészeti Hetek programja keretében került képernyőre. A legrangosabb magyar tipográfus és korának társadalma közti konfliktussal foglalkozó darab igazán méltó a művészeti hetek programjaihoz. De a csúcspontot a válogatott, színvonalas tévéjátékok között Lev Tolsztoj Kreutzer- szonátája jelentette, az adásnapok között pedig minden bizonnyal a szombat. A Szovjet Televízió napja volt szombaton — a klasszikus orosz és a modern szovjet irodalom remekeivel, élő kapcsolással az űrhajós irányítóközponttól, nyílt, őszinte nyilatkozatokkal a szovjet emberek közérzetéről, valamint a televíziós technika minden korábbi csodáját felülmúló tévéhíddal Budapest és Moszkva, illetve Moszkva és Washington között. Eszmecsere távoli stúdiókból a tévéhídon át — első alkalommal! Eszmecsere kontinensek és politikai álláspontok között — élőben. Tolsztoj 1890-ben írta megrázó és igen sokat vitatott novelláját, a Kreutzer-szonátát. Főhősének történetén keresztül — a férfi többéves házasság és négy gyerek után döbben rá, hogy kizárólag szexuális vonzalom kötötte feleségéhez, s egy féltékenységi rohamában megöli a nőt — az egész társadalom erkölcsi normáit bírálja az író — túl keserűen: képtelen szenvedélyt és értelmet összeegyeztetni. A kiváló színészekkel — Kozák András, Almási Éva, Lukács Sándor — televízióra vitt Tolsztoj-mű tulajdonképpen vakmerő filozofálgatás a legemberibb dolgokról, férfi-nő kapcsolatokról, szerelemről, féltékenységről, bűnI ről, bűnhődésről. Nem egyedülálló a világirodalomban, hogy szenvedélyek ütköznek össze ilyen magasságban, hogy szerelem, zene, halál találkozik mesteri ötvözetben. Gondoljunk csak Thomas Mannra, akire nem kis hatással volt Lev Tolsztoj, a zseniális filozófus és író! (A Tristán című novellában Frau I Klöterjahn is belehal a zenébe.) A mesteri ötvözet másik szép példája volt — ugyancsak szombaton — a híres szovjet rockopera. A remény, azaz eredeti címén Juno és Ávosz, Andrej Voznyeszensz- kij és Alekszej Ribnyikov műve, Mark Zaharov rendezésében hírnevet szerzett a modern szovjet színháznak szerte a világban. Voznyeszenszkijről azt tartják hazájában és külföldön, hogy ő a korszerű költő. „A korszerűségről rengeteg frázis van forgalomban — mondta maga Voznyeszenszkij egy korábbi interjúban. — Éppen ezért nagyon egyszerűen kell fogalmazni, hogy a lényeget értsük. Az én értelmezésem szerint a korszerűség: a kor által diktált feladatok komoly, elmélyült értelmezése. Világosan kell látnunk, hogy az iyen fogalmak — mint tömeg vagy intellektualitás — tartalma megváltozott, és többé nem állítható szembe egymással. Ellenkezőleg: a műveltség fogalma és tartalma pontosan olyan irányba változott, hogy az előbb említett két fogalom feltételezi egymást.., Az is bizonyos, hogy a műveltség tartalmában egyre nagyobb szerepet kap a technika, a matematika, a természettudományok, és ez új értelmet ad a humánus kultúrának is. A matematikán iskolázott agyak a logika pontosabb ismeretében, a természet rejtélyeivel való állandó birkózásban veszik birtokukba az új költészet eredményeit. Ezért mást jelent ma érthetőnek lenni, mint akár egy évtizeddel ezelőtt... Persze így is felvetődik, hogy a költészet olykor érthetetlen. Mit mondhatok erre? A költészet maga az élet. És olykor az élet is érthetetlennek látszik. Legalábbis időlegesen ...” Tömeg és műveltség, természettudományok és művészet, megváltozott tartalmak és formák — „a kor által diktált feladatok” értelmezése. Mindennek is tükre volt ez a gazdag televíziós nap. Már csak azt sajnálom, hogy a Budapesti Művészeti Hetek nem tartanak örökké, s a Szovjet Televízió napja sincs gyakrabban. Niedzielsky Katalin „Feleljetek nekem” Hegyesi iános-est Füzesgyarmaton Eltelt már néhány — jó héhány — esztendő, mióta elbúcsúztam az általános iskolától. Ha arra járok, próbálom összeszedegetni emlékmorzsáimat, ám a vállalkozás egyre nehezebb az évek múlásával] A képek megfakultak, hiányosak. De így van ez rendjén, hiszen tudjuk, legjobb választóvíz az idő. Az arcok elmosódtak, de tisztán emlékszem legjobb barátnőmre. S néhány tanárra, akiket szerettem, akik nem leadták az anyagot, hanem átadták a tudást, szeretettel, türelemmel, hozzáértéssel... És ahányszor csak arra járok, egy történelemóra emléke is mindig visszaköszön bennem. A Múzeumba vitték az osztályt, így nagybetűsen: a Múzeumba. Ahol még nem jártunk, ahol — mondták — csendben kell nézelődnünk, ahol megtestesült, valósággá vált mindaz, amiről addig csak a történelemkönyvből tanultunk. Akkoriban, ha kérdezték, mi akarsz lenni, gondolkodás nélkül rávágtam: régész. Azóta sokfelé, sokféle múzeumban jártam. A kiállítások egyike, másika elgyönyörködtetett, ám az igazi, meghatározó élményt az az első múzeumlátogatás adta. S azóta is izgat a gondolat: mi lehet a látnivalók mögött? Kik azok, milyen emberek, akik ott dolgoznak? És most, amint a múzeumi hónap programjait nézegettem, döntöttem. Itt az alkalom, választ keresek kérdéseimre ... E riport bevezetőjében úgy hiszem el kell mondjam azt is, miért éppen az orosházi Szántó Kovács Múzeumot választottam. Nem, nem vagyok orosházi. S nem is járok hozzájuk sűrűbben, mint máshová. Ám az onnan érkezett meghívók mindig felkeltették érdeklődésemet. Mást, többet ígértek egyszerű látnivalónál. Életünkhöz, mindennapjainkhoz kötődik mindenkori kínálatuk, és a szűkebb hazához, Orosházához ... Tudatos a törekvés, vagy véletlenül alakult így? Erre keresem a választ, amikor Hévvizi Sándorral, a múzeum igazgatójával leülünk beszélgetni . . . A KIÁLLÍTÁSOKKAL... . . . kezdjük, természetesen a most láthatókkal. Nem véletlen, hogy éppen Fülöp Erzsébet festőművész alkotásait mutatják be az időszaki kiállításon. „Orosházán születtem — olvasom a meghívó ajánlásában — 1937. október 3-án. A művészpályához életre szóló indíttatást is itt, Kerti Károly rajzszakkörében kaptam. Innen egyenes út vezetett a képzőművészeti gimnáziumba, majd a főiskolára. Most, amikor 25 éves festőművészi tevékenységem ünnepelem, megkértem Samu Katalin szobrászt, tegye emlékezetesebbé néhány kisplasztikájával jubileumomat ...” Természetes, hogy sokan eljönnek megnézni az Orosházáról elszármazott művész tárlatát, s ha már itt vannak, körülnéznek a földszinten, a nemrég „újjávarázsolt’* állandó kiállításon is. „Amikor 1980 decemberében ide kerültem, erősen néprajz profilú volt a múzeum, kevés történeti anyagunk volt. Ezért tevékenységünket szélesíteni kellett.” Szisztematikusan kezdtek gyűjteni. Munkásmozgalmi, majd mezőgazdasági, sőt. sporttörténeti kiállítást nyitottak az évek során. A kívülállók persze nem tudják, hogy több hónapos kutatás előzte meg a kiállításokat, melyhez nem kis segítséget adtak Hévvizi Sándornak azok az orosháziak, akiknek szívügye a helytörténet, a város és múltja. ,vA munkásmozgalom-történeti kiállítás forgatókönyvét például dr. Forman István készítette. A gyűjtőmunkában, ami általában a mi feladatunk, rengeteget segített dr. Vági József. A Szántó Kovács Múzeum Vagy ott volt a nagy sikerű sporttörténeti kiállítás, melynek forgatókönyvét Koszorús Oszkár készítette. És folytathatnám a sort. A mezőgazdaság-történeti kiállítás talán nem is jön létre a tsz-ek segítsége nélkül. Eszközöket, dokumentumokat, serlegeket és egyéb tárgyakat bocsátottak rendelkezésünkre. Így, sikerült olyan kiállításokat összeállítani, melyek beleágyazva egy Orosházán túlmutató, tá- gabb vonulatba, a helyi értékeket, hagyományokat hozták felszínre. És sok újdonságot hozott az orosházi népi festők és szobrászok1 kiállítása is. Olyan tehetségek mutatkoztak itt be, akikről csak a szomszédok és a volt múzeumigazgató, Nagy Gyula bácsi tudta „hogy művészi ambícióik vannak”. És mennyi izgalmas, szép tervük van még! Feldolgozni a város egészségügyi- és iskolatörténetét... Mert: „Az orosházi emberek vitatkozó kedvűek] ezt hét év itt-tartózkodásom alatt nem egyszer tapasztaltam. Érdekli őket városuk történelme, az, hogy mi történt, s mi történik körülöttük. Természetes hát, hogy ezzel kell foglalkoznunk.” Hazaszeretet. Történelmi tudat kialakítása. Nagy szavak, igaz. Ám hol válthatnák aprópénzre mindezt, ha nem a múzeumokban? Az iskolák nem egyszer kaptak levelet a múzeum igazgatójától. „Hajók a Dunán”, vagy máskor „Az omnibusztól a metróig” címmel rendeztek kiállítást. Érdemes volt megnézni! Máskor a pedagógusok veszik fel a telefont: segítenének-e ebben vagy abban a témában, hogy élőbbé váljék az óra? „Természetes, hogy igent mondunk. Olykor a kisebbeknek vetélkedőt szervezünk, máskor a nagyobbaknak pályázatokhoz ’ adunk anyagot. Vagy segítünk a szakdolgozatok, a disszertációk elkészítésében ...” Mindezt persze lefordíthatnánk így is: a múzeum mindenki előtt nyitva áll, legyen az kutató, világra nyitott ember, vagy megille- tődött kisdiák. Lám, most is — amíg itt az irodában beszélgetünk —, többször megszólal a látogatót jelző csengettyű. Egymásnak adjákl a kilincset az óvodás és az iskolás csoportok. Persze a helyzet nem eny- nyire rózsás — talán egy jó délelőttöt fogtam ki —, hiszen az alatt a néhány esztendő alatt is —, amióta Hévvizi Sándor az igazgató —, érezhető az érdeklődés csökkenése. „Nem a pedagógusokat okolom, hiszen magam is tanítottam, s megértem, ha attól félnek, hogy egy ilyen óra után nem érik utol magukat. De meggyőződésem, ennek ellenére sem szabad lemondaniuk az itt töltött idő hasznáról. Igen. Kevesebb a látogató. A fiatalabb korosztályról lassan lemondunk : szaladnak a munka, a pénz után, kell lakásra, kocsira. A múzeumra sajnálják az időt, még ha igényelnék is az effajta kikapcsolódást. Az idősebb generáció a leghűségesebb.” A meggyőzés eszköze a kiállítás maga. A1 technika- történeti anyagokkal is alig titkolt szándékunk volt, hogy újabb rétegeket csalogassanak be a múzeum romló falai közé. Mert ez is a múzeumigazgató gondja: vigyázni, hogy ...ÖSSZE NE DÖLJÖNI A HÁZ „Mióta itt vagyok, fel kellett újítani az egész villanyvezeték-rendszert. A kon- dektorok „robbanásveszélyesek” voltak. Ki kellett cseréltetni mind. A megfelelő biztonsági rendszer kiépítése sem volt kis munka. Az alapok nedvesek, porlik a fal. Nem tudjuk hová megy el a víz? Ez az épület mindig szolgál valami meglepetéssel: a csatornák újak, s ennek ellenére nemrég leszakadt az udvar felől a tető pereme. A kőműves októberre ígérkezett, már nagyon várjuk ... Szóval, ha a munkánk érdekli, hát sajnos ez is szerves része mindennapos küzdelmeinknek.” Ha már „háztűznézőbe” jöttem, körüljárjuk együtt az épületet. A múzeum, az egykori lakóház adományozója, Schwarcz János bizonyára nem is álmodta, hogy a gyűjtemény napjainkra kinövi az épületet. Mert a gyűjtőmunka természetesen nem állhat meg — még ha nevetségesen szűkösek is az e célra fordítható keretek —, így komoly raktározási gondokkal küszködnek. Saját helyiségeik beteltek, raktárai kell bérelniük, ami bizony nem olcsó mulatság ... „S ha már a gondokról beszélünk. Amikor nekiláttunk a parketta kicseréléséhez, nem gondoltuk, hogy ekkora ipunkát vettünk a nyakunkba: az állandó kiállítást lebontani, aztán mindent felújítva, új dokumentumokkal gazdagítva ismét visszaállítani ... Másfél évünkbe került, de nem csoda; régen mindezt 10-12 ember csinálta. Most meg magunkra voltunk utalva.” Régen! Igen, régen kiadványai is voltak az orosházi múzeumnak. A Szántó Kovács Múzeum évkönyveiben értékes tanulmányok egész sorát olvashattuk. A publikálásról azért — anyagiak híján — most sem mondtak le. Az utóbbi esztendőkben négy orosházi kötet jelent meg a Békés Megyei Múzeumok közleményeiben. És Orosháza külterületéről épp a múlt héten jelent meg egy újabb. Az orosházi múzeumról szólva nem feledkezhetünk meg. a Darvas József-emlék- házról sem'. Már csak azért sem, mert az épület mögött NAGY DOLGOK VANNAK KÉSZÜLŐBEN Egy megyei irodalomtörténeti kutatócentrum épül itt, nem kis erőfeszítések árán. A minisztérium, a megyei és a városi tanács segítségével november 6-án adják át az új épületet, melynek felépítéséhez hozzájárultak a helyi ipari szakmunkásképző intézet diákjai, akik az alapozást, s a falak felhúzását végezték. Kocsiba ülünk, s átmegyünk, hogy megnézzük, miként halad a munka. Már a bútorokat állítják be. Ahogy a helyiségeket sorba járjuk, Hévvizi Sándor az épület majdani feladatairól beszél. „Darvas nevéhez kapcsolódóan elsősorban az ő irodalmi hagyatékát őriznénk és gyarapítanánk itt. Szeretnénk a megyében élt jelesebb írók szellemi hagyatékát is összehozni, s természetesen a ma itt élő írók, költők szellemi termékeit is elhelyezzük kutatói centrumunkban. Az alapot természetesen — Darvasra gondolva — a népi írók jelentenék, hagyatékaik, s a korabeli folyóiratok, forrásanyagok gyűjtése lesz legfőbb feladatunk. Minderre augusztus 15-től új státuszt kaptunk, így egy irodalomtörténészt tudunk alkalmazni. Ez a fiatal kolléga tartja majd szemmel az irodalmi emlékhelyek létrejöttét, s ha megindul a megyei irodalmi topográfia, ezt a többéves munkát is innen irányítjuk.” S hogy az irodalmi centrum kisugárzó hatása mekkora lesz? Ez még a jövő kérdése. Mindenesetre a lehetőség adott: Darvas szellemében dolgozni soha nem késő. Nagy Ágnes „Feleljetek nekem!” címmel 1987. november 9-én 18 órakor irodalmi estet rendez Füzesgyarmaton a Vörös Csillag Tsz vadászházában a Békés Megyei Népújság Köröstáj Baráti Köre, a Sárréti Múzeum Baráti Köre és a Mezőgazdasági Múzeum Baráti Körének füzesgyarmati csoportja. Az esten — melyen Hegyesi János 88. születésnapját ünnepük — versek hangzanak el a Zord időben, a Feleljetek nekem! és a Miért jöttem el? című köteteiből, a Békés Megyei Népújság Köröstáj kulturális mellékletében közölt írásaiból, politikai beszédeiből, több évtizeddel ezelőtt írt cikkeiből. Veres Péter tartotta róla: „Hegyesi János nem tud mást mondani, mint amit gondol.” Az estre készült válogatás is ezt bizonyítja, erre figyelmeztet. A népköltő, a politikus Hegyesi Jánosról ad képet majd a füzesgyarmati est, melyen Miklya Jenő, a szeghalmi múzeum igazgatója beszélget az ünnepelttel, akinek verseit, beszédrészleteit, cikkeit Czegő Teréz és Lengyel István, a Békés Megyei Jókai Színház művészei mutatják be. Közreműködik a Füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz pávakörének citerazene- kara. Az irodalomtörténeti kutatócentrumot novemberben adják át Fotó: Kovács Erzsébet
