Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-17 / 245. szám
jfl87. október 17., szombat o Verseskönyvek az országból Barcs János: Falak oltárán A Falak oltárán Barcs János válogatott verseit tartalmazza az 1945. és 1985. közötti időszakból. Négy évtized versterméséből tárulkozik elénk a költő életútja. „Munkás vagyok, / munkássá / nem ütött senki, / magam lettem az.” Harmadik elemista korában jut az írás élményéhez, megjelenik egy írása. Mégsem lehet pontosan tudni, mikor tette meg az elhatározó lépéseket az irodalom felé. Valószínű akkor, mikor ráérzett a teremtő munka és a líra szimbiózisának lehetőségére. Ars poétikája: a teremteni vágyás, építkezni téglából és szép szavakból. Mert hiszen Barcs János egész életében mindvégig ezt teszi: „Int a szomszéd kőműves; s biztatom magam is, / hallom, a simítom alatt herseg egy kis kavics.” Nem csodateremtő, hanem valóságteremtő költővel állunk szemben. Olyan költővel, aki a legtermészetesebb képekkel tart bennünket a tiszta forrás közelében: „Oda se neki, köpi markát apám; / S taszít egyet a nyiszorgó talyigán." Lírája tárgyilagos, nem csak vallomásos tartalmat hordoz. Olykor emlékező, vagy emlékeztető jellegű: „vertfalú öreg házunk / sár- padlós szobájában esténként ! elaltatott a tambura- szó.” írásmódjának egyszerűsége teszi korszerűvé. Barcs János költészetében minden valószerű! Az olvasóval való belső koherencia megteremtését verseire bízza. Az öt ciklusra osztott kötet a költő hatvanadik születésnapjára készült, összegzésnek is felfoghatnánk, mégsem az! A költő egészséges lelki egyensúlyával a békés alkotómunka, a nagybetűs ÉLET megmentésének örömét éli pt verseiben: „ölelnek ölelnek glóriás gondok: s kik rámnéznek láthatnak egy bolondot I Szerető szerető nagyszívü költőt ' ki nem cserélt hazát — csak tíz felöltőt." Hallgatni bűn, vallja a költő egyik versében. Ezért nem mulaszt el figyelmeztetni — bennünket, olvasóit — a háború pusztító erejére, s egy szörnyű kataklizma fenyegető veszélyére sem: „Búzamezők haldokoltak / Niklán kazal égett: / Ki sejthette — mi lesz holnap, 'ki hoz majd ekéket.” Majd másutt: „Micsoda fényesség lesz akkor a Földön ... ' Ember-agyban fogant halálos naplemente.” E sorok írója úgy érzi, nyugodt lelkiismerettel ajánlhatja e válogatást az olvasó kezébe, mert Barcs János maradandóságra ítélt versei mind helyt kaptak a kötetben. A Falak oltárán annál is inkább becsülendő költői teljesítmény, mert írója „Falak oltárán / áldoz a napnak; / ujja bögyébe, / téglák harapnak.” (Kiadja: Barcs Város Tanácsa V. B. művelődési osztálya, Budapest, 1987.) Czédli József: Készülődés a bárkába Credit József KÉSZÜLŐDÉS ABARKÁBA Vitathatatlan tény, Czédli Józsefnek ízléses, kézbe kívánkozó küllemű verseskötetet sikerült bementeni a túlélés bárkájába. Verseiben a Biblia fonákságait veszi sorra. Korábbi kötetéhez hasonlóan szonett, szonettkoszorú, mesterszonett keretei közé szorítva mondandóját. Témáját tekintve tehát nem új hajtásról van szó, nem is irodalmi reminiszcenciáról. A szerző (Leo Taxii: Szórakoztató biblia) prózája után versciklusokban vállalja fel a mesét. Nem látomásos versekről van szó. Ezek a versek a realitás nagyon is mindennapi talaján élő költő lelki környezetében fogant alkotásai. Czédli József témabeli felfogása inkább az átértékeléshez áll közel. A fentiek ellenére verseinek hullámzásában mégis van valami nyugalom, és mértékletesség. Nem vethető el Kristó Nagy Istvánnak, a kötet egyik lektorának ösz- szegző véleményében tett javaslata sem, melyben a szerzőt prózaírásra inspirálja. Voznyeszenszkij idevágó soraival erősíteném véleményét: „Verseiben jövendő prózájának magvai érnek". Nem kívánok vitába szállni a szerző kifejezésmódjával, végül is a nehezebb utat választotta. Amire Czédli kötetnyi versével vállalkozott, tisztelet- reméltóan óriási . feladat. Bemutatni az átélhetetlent, kezünk ügyébe helyezni a kitapinthatatlant. Szép költői küzdelem ez; idővel, formával, egy sajátos világértelmezés tolmácsolásának nehézségeivel. A szerző tudja, gyakorlat nélkül nem formálódhatnak mesterek. S vallja: „Maradandó művet, őszinteség nélkül nem lehet megvalósítani”. Műveinek minden sora jóra, őszinteségre, emberségre törekvő gondolatokat közvetít. Akkor is, mikor a teremtés dolgait a kétkedés tükre elé állítja, akkor is, mikor a költői elképzelés kiteljesedésének csak szellemi rajza látszik. Akkor is, mikor lírai verseit, elbeszéléseit olvassuk. Czédli József hűséges a vershez, könyvet szánt kezünkbe. Verseit olvasásra ajánlom. (Budapest, 1987. A szerző kiadása.) Verasztó Antal Hanzó Ildikó: Zsadányi Lajos: Ébredésvariációk Veronika (Unokámnak) mert az ember úgy akar ébredni Veronika napsugár, hogy elfelejtse a tegnapi rosszat egyszerűvé a bonyolultat Veronika csöpp madár, amikor vitákban fölhevül Veronika gyönyörű, ne nézzék értetlenül tenyerére ül a fű. ha szeme nem nyugodt Harmat csillan a szemén, tudja miben kicsik a nagyok hajába búvik a fény. hogy á simák is voltak lyukasak Az utcára kiszalad, mert az ember úgy akar ébredni hogy élettere legyen ne körülményei melleltem mpst ki marad? mert az ember ébredni akar Gyorsan karomba kapom nem álmodni. s a szivemhez szorítom! Szúdy Géza: Megint az ősz Megint az ősz hajol ránk, sárgája s kékje önkívületében, narancsszínűre égett dombjai, mint szigetek, úsznak az ég ultramarin vizében. Sóhajtásnyi a szél, fölöttem cirren és zönög a búcsúzó lombok zenéje. Kitérdelt közhelyekbe bújna minden, fényesre kopott szavak sablonéba, melytől a vájt fül tán berzenkedik, de a szív úgy fogadja be, mint újdonatúj nyilát a szisszenő boldog fájdalomnak. Mert akkor gyönyörű a szép, ha utolsó mondatát dadogja, ha veszni készül, ha a szerelem sebzetten hull, mint lőtt madár, tolla és vére záporában. Ha az egyetlen élet világvégi lejtőkön bandukol, S mögötte minden hullámok mosta ikaviccsá mered az idő partjain. Molnár M. Eszter: Apáim Jöttek nagy sáros szekereken döcögött a világnyi jövő szikár testük mire őszbe hajlott itt volt a maskarás új idő Feldmann Tibor: A Bazsali-ház kiskapuja Pataki Edit: Mindennapok csomagjából HIÁNY — Néni, értem jöttél? Téged hogy hívnak? Te vagy az én anyukám? — Erzsi néni vagyok. Itt fogok lakni veletek. — Jaj, de jó! — Vacsorázni mentek? Jó étvágyat kívánok. — Köszönjük szééépen, Erzsi néni! KAPASZKODÓ A SORSFORDULÓBAN — Ildikém, te már nagy kislány vagy, elmúltál hároméves, óvodába jársz. Dobjuk el azt a cumikát! — De én olyan kicsi vagyok abba az óvodába! ÉLETCSATA — Ma biztosan jobban sikerül a nyolcasnak a teteje, mint tegnap. — Persze, kicsim, hiszen sokat gyakoroltál. VÉDEKEZÉS — Vádlott, ön megölte testvérbátyját. Beismeri bűnösségét? — Kain az emberiség egynegyedét irtotta ki — hol az én bűnöm az övéhez képest? MAGÁNY Félig húzza el a függönyt, hogy az utcára is kilátsz- szon a pompás, hatalmas fenyőfa a fényes girlanddal, ragyogó égőkkel, csillagszórók szikrázásával. Néhány éve összehúzta a függönyt, a kicsi fenyőágon pislákolt a gyertyaláng. Gazdag karácsony volt. Gyermekei szemében nézte a fények csillogását. HIVATÁSOSOK 1. — Kettő a húzás, három a tömés. A gyors pótlásért majd egy kis pótdíjat felszámolunk. A ragasztás holnapra kész. Legyen hibátlan a fogsora, mielőtt Afrikába költözik! Egyébként ki se engednék. Akkor pedig mit szólna a férjecskéje, ha, mondjuk, csak egy év múlva röppenne ki hozzá? Fizethet, természetesen, dollárban is. Biztosan van már belőle egy-két százas a folyószámlájukon. Annak jobban is örülnénk. Sőt! Nyugat-európai körútra készülünk a családdal, tudja, milyen kicsi a valutakeret, pedig már itthon is, kint is megmozgattuk a barátokat. 2. Rendszeres az iskolafogászat. Évente kétszer minden kis srácot ideültetek magam elé. Százból nyolcvanöt végzi el teljes fogsorral az általánost, további nyolc százaléknál egy a hiány. De öt-hat emberpalántánál minden évben elkésünk. Pedig fluórozzuk az ivóvizet. Sokszor berendelem az egész családot, hamar kiderül, hogy felváltva használják az egyetlen fogkefét. Ezeket a gyerekeket már elértem, húsz év múlva az ő csemetéiknek már nem lesznek ilyen gondjaik. Azt pedig az egész település is megérzi majd. JELLEM Mindig túlteljesítette a normát, de erőfeszítéseit sose ismerte el a környezet. Legutóbb például három évig kotlott szorgalmatosán egy hatalmas záptojáson. Akik huszonegy1 nap alatt költötték ki saját apróságaikat, mindig el voltak veszve nyüzsgő fészekaljuk közepén, s bizony, megint nem vették észre az ő ügybuzgalmát, töretlen hűségét, következetes kitartását. MINŐSÉGI CSEREI Ügy találták, hármójuknak nagy az a háromszobás lakás: a szülők megférnek együtt, nyolcéves kislányuk meg ellesz egy kisszobában. Elcserélték hát eddigi otthonukat egy kétszobásra, és az árkülönbözeten vettek egy kocsit, hogy jobban hasonlítsanak kortársaikhozJ Akkor mégis kiderült, hogy hármójuknak kicsi a két szoba. A szülők túlságosan hozzászoktak már, hogy külön hálójuk,1 külön nappalijuk legyen. Az autóklub tagjait mégsem illik a hálószobában fogadniuk. Kislányuk egyre jobban követelőzött, társakra! vágyott, testvérkére; hol a játszóteret cipelte fel magával, hol a napközit. Intézetbe adták hát Bernadettet, és most havonta rendszeresen látogatják mind a ketten. Gyakran elviszik kocsikázni is. ALAPOSSÁG Gömböc kutyus műanyagba csomagolt sajtot talált. Nézegette, forgatta, mint szenvedélyes fejtő a nehéz rejtvényt, meg is ugatta, meg is morogta egy kicsit, de ettől a sajt nem bújt ki a bőréből, csak illatát eregette ingerlőbben. Gömbi mellső lábával leszorította a fólia végét, s addig-addig szopogatta-húz- gálta a műanyagecsetet, míg a csemegét ki nem bűvész- kedte belőle. Akkor két hátsó lábára telepedett — és megette a műanyagot is. VAKSÁG ■ — Segíthetek? — kérdezte az embert, aki fehér botját előre nyújtva várakozott a járdaszegélyen, és nem mert a zebrára lépni egyedül. A sötét szemüveges, idegen férfi az első szóra belekarolt, s mentek a szürkülő estében, egymáshoz tapadva, mint karjukon összenőtt sziámik. O diktálta neki a lépések hosszát és ütemét, figyelte, hogy a másik kéz meghosszabbításában a béna bot csak megszokásból ellenőrzi szavait, a két láb olyan elemi, feltétlen bizalommal követi, mint őzsuta az anyját; hisz az útperem, a fa, a korlát, a lépcső előrejelzésének. Várakozásra intette véletlen társát az útközépen, mikor az előttük csendesen suhanó kocsi neszét elfogta a hátuk mögött dübörgő, forgalom. Felelősséggel osztotta meg látását, rábízta mindkettőjük mozdulatait, biztonságát, életét. S közben hálálkodott a sorsnak saját épségéért, a véletlenért, hogy mindez nem fordítva van. A többi várakozó közé kísérte a férfit a túloldalon, karjáról áttette az idegen kezet a buszmegálló oszlopára. — Köszönöm — mondta az ember. — Minden jót kívánok. — Kérem, szóra se érdemes! — válaszolta lelkesen. — Viszontlátásra!
