Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-11 / 214. szám
^OSTj^zegtember^^jpéntek lett szabadáras kategóriába tartoznak. Ez utóbbinak tulajdonítható, hogy a kereskedelem jelentősen megnöveli az árukat. Egy 5 ezer 800 forintért megvásárolható bőrszoknya termelői ára 3 ezer 400 forint körül van . . . Mint az igazgatótól megtudtuk, a divatszínek várhatóan jövőre sem változnak. Marad a fekete, a lila, a mályva, a kék, a zöld, a piros, a sárga, a szürke . . . Magyarán, a szín mindegy, csak jó bőr legyen. Hornok Ernő Az 1949-ben alakult szőrme- és kézműipari vállalat valódi bőrök és szőrmék feldolgozásával és konfekcionálással foglalkozik. A bőröket a Budapesti Bőripari Vállalat és a Pécsi Bőrgyár, valamint az itt készülő termékek külföldi vásárlói szállítják. Az irhakabátokat elsősorban a Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekonfekció-vállalat- nak gyártják bérmunkában. A különböző áfészektől — Nyírbátor, Mezőberény — érkező hörcsögszőrméket 116- szor 140-es táblákká varrják össze, s ezeket rendszerint nyugati országok vásárolják meg, ahol kabátok készülnek belőlük. A hörcsögszőrme mellett a vállalat a már említett Pannónia felkérésére francia cégek részére szkunksz-, wallaby- és oposszumszőrméket is táblá- sít. A franciák olyannyira elégedettek a munkával, hogy most szeptemberben az általuk küldött szkunkszszőrmékből 90 darab 200x240 centiméteres méretű ágytakarókat kérnek, melyeket november közepéig kell leszállítani. A békéscsabai vállalat a Tanimpexen keresztül 350 nappásított irhakabátot szállított Olaszországba. (Csak a tájékozódás végett: egy ilyen férfifélkabátot itthon 20 ezer forintért kínálnak az üzletek.) A francia Version Fran- caise cég 2 ezer 500 hazai alapanyagból készített ser-' tésvelúr kabátot rendelt, melyből kétezret már „postáztak” a csabaiak. Mindkét modellhez a megrendelő cégek adták a szabásmintát. . . — Nekünk nincsenek saját tervezőink. Mivel nagyon kevés a védett fazon, ezért általában nyugati modelleket koppintunk — mondja Máté László, a vállalat igazgatója. Legnagyobb gondunk jelenleg, hogy a magyar bőripar válsága — az idén zárták be például az Űjpesti Bőrgyárat is — érezhető vállalatunknál is. Gyakran küszködünk alapanyaghiánnyal. Világszerte, így nálunk is rendkívül kelendőek a bőrholmik. Például a bőrkosztümökből, melyeket NSZK-minta alapján készítünk, nem tudunk eleget gyártani annak ellenére, hogy az ára 15-16 ezer A vállalat műhelyében évente félmillió kikészített hörcsögszőrmét varrnak össze Fotó: Veress Erzsi „Általában nyugati modelleket koppintunk...” II szín mindegy, csak jó bőr legyen forint körül van. A kereskedelem igénye hatszorosa a kapacitásunknak. S hogy mitől drágák a bőrholmik? Ennek véleményem szerint három oka van: az alapanyag általában tőkés importból származik, a bőrtermékeket magas, 23 százalékos forgalmi adó terheli és mindemelA Békéscsabai Szőrme- és Kézműipari Vállalat négy évvel ezelőtt kezdett közvetlenül is tőkés exportra dolgozni. Az első esztendőben 1,5-2 millió forint értékben szállítottak táblákká összevarrt hörcsögszőrméket, valamint bőrkabátokat és -kosztümöket. A külföldi vásárlók elégedettek voltak a békéscsabai vállalat munkájával, amit jelez az is, hogy ez év szeptemberéig a tőkés export már a 12 millió forintot is meghaladta. Úvjuk jobban a vadállományt! Együttműködés a vadászok és a mezőgazdászok között A Mavosz Békés Megyei Intézőbizottsága a napokban tartotta meg ülését a Hunor Vadásztársaság ka- muti vadászházában. A napirendi pontok egyike a vadásztársaságok és a mező- gazdasági nagyüzemek együttműködésének tapasztalatairól szólt. Az írásos beszámolóból és a hozzászólásokból kiderült, hogy a jó példák ellenére sem minden esetben felhőtlen az együttműködés. A természet törvényén — azaz hogy a termőföld egyúttal a vadállományé is — nekünk, embereknek sincs jogunk változtatni. Ésszerű kompromisszumot kell tehát kötni a mezőgazdászoknak és a vadászoknak, hogy egymást segítve mind többet megőrizhessünk az amúgy is gyorsan pusztuló természeti kincseinkből. Jelenleg 41 vadásztársaságnak van szerződése mezőgazdasági üzemekkel és egyéb intézményekkel. Az írásos együttműködések arra épülnek, hogy a mező- gazdasági termelés érdekei kiemelkedő fontosságúak, ugyanakkor a vadállomány, az erdő az emberi környezet szerves része, melynek felbecsülhetetlen kultúrérté- ke mellett nagyon jelentős a népgazdasági haszna is. Gondoljunk csak hazánk jelentős vadexportjára, a külföldiek bérvadásztatására. A kölcsönösen jó együttműködésre példák is elhangzottak. Ezek közül említésre érdemes, hogy a mezőgazdaság nagyüzemi művelésre alkalmatlan területeket bérleti díj fejében a vadásztársaságoknak adja át. Az itt elvetett köles, cirok kiváló búvóhely és táplálékforrás a vadaknak. A vadásztársaságok cserében gondoskodnak a vad etetéséről. Az etetőket, szóróuta- kat úgy helyezik el, hogy a vadakat lehetőleg távol tartsák egy-egy fontos vetésterülettől. Az etetést a mezőgazdasági üzemek lehetőségeik szerint takarmánynyal és a gazdaságban nem hasznosítható növényi hulladékkal (rostaalj, ocsú) is segítik. A gyümölcsöző kapcsolatok mellett szó esett az esetenként előforduló vitás kérdésekről ■ is. Gyakran. még ma sem jelzik a mezőgazda- sági üzemek a vadásztársaságoknak a vegyszerezések időpontját. Ugyancsak problémát okoz a tarlóégetés során keletkező vadelhullás. Az állomány egy részét elevenen elégetni pedig több mint h^ba, bűn! A lucernavágáskor, aratáskor sem igen törődnek a gazdaságok a vadállomány sorsával. Javaslatként hangzott el, hogy valamilyen módon érdekeltté kellene tenni a mezőgazdasági üzemeket a fokozottabb állatvédelemben. Ehhez a papírra vetett együttműködési szerződés nem elegendő. Az érdekeltséget közvetlenül a mező- gazdasági munkásnál, traktorosnál, kombájnosnál kell érvényesíteni. Az épségben beszolgáltatott tojásokért, vagy a vadriasztó készülék felszereléséért kapjon valamilyen elismerést az állatbarát. Az így megmentett vadak későbbi értékesítésének hasznából esetleg részesedhetne a mezőőr és az agronómus is. A bizottság rövidesen ösz- szeállít egy - listát azokról a kritikus mezőgazdasági időszakokról, melyekben a megművelés, vagy betakarítás miatt különösen veszélyeztetettek a mezők vadjai. Javasolták' továbbá egy olyan fórum megrendezését, ahová meghívnák mindazokat, akik a vadásztársaságok munkájával valamilyen szinten kapcsolatba kerülnek. Az igazán jó együttműködés feltétele, hogy kölcsönösen megismerjék a partnerek egymás igényeit, s ennek tudatában kössék meg a szerződéseket. Ehhez bizony néhány területen alapos szemléletváltásnak is be kell következnie. Ennek első lépcsőfoka a természeti körülmények tudomásul vétele, egymás munkájának elismerése, s végül annak segítése. Bacsa András Értesítjük vásárlóinkat, hogy • a Piért Kereskedelmi Vállalat 42. sz. telekgerendási Békéscsaba Városi Tanács lerakata Költségvetési Építőipari Üzem, 1987. SZEPTEMBER 21-TÖL OKTOBER 2-IG Békéscsaba, Kétegyházi u. 1. áruleltározást tart. Üzemünk azonnali belépéssel FELVESZ: A leltározás ideje alatt az áru kiszállítása, illetve kiadása szünetel. — nehézgépkezelő, esztergályos — villanyszerelő, víz-, gázszerelő Piért Kereskedelmi Vállalat — központifűtés-szerelő szakmunkásokat. 42. sz. lerakat, Telekgerendás. JELENTKEZÉS a személyzeti vezetőnél. Hangnem N em izgat különösképpen, ha az utcán, a hivatalban, az üzletben, a buszon durva hangokat hallok, sértő és cinikus megjegyzések közepette kell bevásárolnom, közlekednem, ügyet intéznem. Sajnos megszoktam a nyomdafestéket nem tűrő mondatokat^ Beletörődtem. Ha túlságosan zavar ez a magatartás, kiállók a sorból, leszállók a járműről, eloldalgok az irodából. Tehetek-e mást? Tehetnék. Kikérhetném magamnak, hogy jelenlétemben próbálják fékezni indulataikat, fellobbanó dühüket, mert ezek a kitörések lassan ható méregként megmételyezik mindennapi életünket. Prédikálhatnék arról: az öldöklő harcban maga az ügy is elveszik. De meghallgatnának-e? Gyanítom, hogy nem mindig. Egyszerűbb a goromba elutasítás, a „maga ehhez nem ért, panaszkodjon csak, akinek akar” szóáradat közepette könnyebb aktákat csapkodni, kosarat dobálni, vörös arccal kiabálni, hogy „menjen a pokolba!”. Pedig mennyivel jobb lenne korrekt, udvarias, türelmes hangulatban társalogni még akkor is, ha a véleményünk eltér egymástól. Ehhez viszont egyfajta kritikai kultúra kellene, ami nálunk még meglehetősen fogyatékos. Az észrevételek, a bírálatok elviseléséhez olyan morális ellenállóképesség szükségeltetik, amilyennel a legtöbb ember nem rendelkezik. Ennek nyomán megszületik a parttalan, meddő vita, a hosszú, a „csak azért is megmutatom” alantas és kicsinyes gyakorlata. Elismerem, olykor kicsúsznak igazságtalan szavak, megalapozatlan elmarasztalások, sértődések is. A baj ott kezdődik, amikor szokássá, gyakorlattá válik az ilyesmi. Mindez rossz, mérgező, gyúlékony! Ilyenkor egyik fél sem mérlegel józanul, feltámadnak a védekezés nemtelen reflexei, eszünkbe se jut, hogy a bírálat építő, jó szándékú, sőt lelkesítő is lehet; valamenv- nyi észrevételt egy kalap alá vonva elutasítunk. Már-már kabarétréfába illő egyik városunk szemétszállítással foglalkozó vállalatának magatartása. Hónapok óta áll a torzsalkodás a cég vezetői és az utca lakói között. „Rossz a kuka, nem ürítjük ki a szemetet. — De a konténereket önök tették tönkre, nem fizetünk szemétdíjat. — Ez rágalom, az úi- ságírók is ránk szálltak, ezután sem visszük el a szemetüket. rajtunk akarnak meggazdagodni?" — megy a nem éppen épületes és gusztusos párbeszéd. Igazságokat, részigazságokat, légből kapott állításokat vágnak egymás fejéhez. Az igazgató nyilatkozik, amelyen a jóérzésű emberek csak mosolyognak, a bizottságok jönnek-mennek. szemlézik a kukákat, írnak, jegv- zetelnek. a lakók meg műanyag zacskókban hordják szét a hulladékot a városban. Bűzlik a környék. Le kellene ülni tárgyalni. Józanul. megfontoltan. Mert a lakók sem angvalok! Lelökik a kuka tetejét az aszfaltra, otthagyják, a rugókat ellopja valaki, jön a huzavona. Kompromisszumra van szükség ebben az ügyben is, nem fogcsikorgató, egymás torkát szorongató acsarkodásra. Arra például, hogy a vállalat kijavítja a szemetesedényt, a lakók kifizetik a költségeket, és mindenki megszabadul a szennyesétől. Kész, ennyi. Persze, könnyű kritikai kultúráról beszélni, nehezebb gyakorolni. Néhány hete megdöbbenve olvastam lapunkban az illetékes áfész Illetékesének válaszát. A telefonáló arról panaszkodott, hogy minden szonV- bat este pokol az életük a Hídfő étterem környékén a lakodalmak miatt. Még hajnalban is tart a dáridó, az éktelen hangoskodás. A vendéglő hétköznap is reggel 6 órakor nyit, a dolgozni járók be-betérnek egy-két felesre, így nem ritkán ittasan érkeznek a munkahelyükre. Szerény, aggódó szavak. Az osztályvezető viszont vállvonogatva, mondhatni kioktató stílusban közli: ha a panaszkodó valamelyik rokona tartana lakodalmat, a násznép bizonyára ugyanígy viselkedne. Ami a reggeli ivászatot illeti, ez az üzlet engedélyt kapott 9 óra előtti szeszárusításra. Különben is: nem a szövetkezet dolga megakadályozni, hogy valaki ittasan menjen dolgozni. Elképesztő. így nyilatkozik az Illetékes 1987 augusztusában. Teheti. Talán eszébe se jut, hogy másképpen is lehetne. Minek? A rendelettel kitűnően lehet takarózni, hiszen valakik szemrebbenés nélkül aláírták, jóváhagyták a kérelmet, idegenforgalmi érdekekre hivatkozva. Lelki szemeim előtt már látom is, amint Endrődön, a Hídfő étteremben reggel hat órakor bábeli hangzavar közepette Nyugatról, Keletről és Délről jött állampolgárok tolonganak a magyar fütyülős barackért és szilvóriu- mért. Az elképzelés viccnek sem utolsó. A magyar áldozatvállaló nép, a külföldi helyett is megissza az adagot — kilenc előtt és kilenc után is. Közben dörzsöli a kezét: milyen jó, hogy nálunk a rendeletek sohasem vonatkoznak mindenkire. D e ne menjünk ilyen messzire, maradjunk annál, hogy nyilvánosan szólni közügyekről nem kis felelősség. Szakértelmet, higgadtságot, toleranciát, megértést feltételez. Jó lenne végre tisztázni: bírálónak és megbíráltnak lenni nem társadalmi szerep- osztás, hanem demokrácia kérdése. A kritikának nem az a feladata, hogy tragikus hősöket teremtsen, akik életük végéig feltárt sebeikkel járnak-kelnek. Ahol igazi kritikai kultúra van, ott tudni kell: aki ma bírál, holnap megbírált lehet. S továbbra is teszi a dolgát, ha alkalmas rá. Igazgat, osztályt vezet, vasat hajlít, ír. Csak talán valamivel jobban, körültekintőbben, okosabban. Seres Sándor Elektromos kisautó Veszprémből Elektromos kisautót fejlesztettek ki a veszprémi Robix Mezőgazdasági Gépgyárban. Az új termék nullszériája elkészült, és az őszi BNV-n már harminc darabot kínálnak belőle. Az óránként 20 kilométeres sebességgel haladó műanyag karosszériás kis jármű három keréken gurul, akkumulátorral működik, és kiválóan alkalmas üzemeken belüli közlekedésre. Az első változat kétszemélyes, a következő pedig elsősorban szállítási célra készül: egyszerre 230 kilogrammot hoz- hat-vihet gyárrészlegek között, vagy a csarnokokban. A kisautót más célra is ajánlják, így például közlekedésre azokban a belvárosokban, ahonnan kitiltották a benzinmeghajtású járműveket. Az elektromos kisautó valamennyi alkotóeleme hazai gyártású. A piackutatás eddigi eredményei ígéretesek, és a veszprémi gyár akár évi több ezer darab gyártására is fel tud készülni. A jármű Robix 500 W és Robix 1000 W márkajellel kerül forgalomba, ötvenezer forint körüli áron.
