Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-11 / 214. szám

1987. szeptember 11., péntek Kádár János japán gazdasági vezetőket fogadott Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára csütörtökön a Központi Bizottság székházában fogadta Szai- to Eisirót, a Japán Gazdasági Szervezetek Szövetségének el­nökét, aki a Magyar—Japán Gazdasági Klub meghívására tartózkodik hazánkban. A találkozón véleményt cseréltek a magyar—japán kap­csolatok, különösen a gazdasági együttműködés fejlesztésé­nek helyzetéről. A megbeszélésen jelen volt Ivat Kazuo, a Japán—Magyar Gazdasági Klub elnöke, Györke József, az MSZMP KB kül­ügyi osztályának helyettes vezetője és Székács Imre, a Ma­gyar—Japán Gazdasági Klub elnöke is. * * * Németh Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára ugyancsak csütörtökön fogadta a japán gazdasági vezetőket. Olasz kormány - bizalmi szavazás Az olasz kormány szerda este 170:118 arányban bizal­mat kapott a szenátusban, amelynek tagjai két napon keresztül meglehetősen éles vitát folytattak a szavazás tárgyául szolgáló kérdésről: a kormánynak arról a múlt héten hozott .döntéséről, amelynek értelmében Olasz­ország is hadihajókat, akna­szedő hajókat küld a Per­zsa (Arab)-öböl térségébe. A bizalmi szavazás tárgya a kormánypártok által ösz- szeállított dokumentum volt. Ennek szerzői támogatásuk­ról biztosítják az ENSZ-fő- titkár békéltető misszióját, másrészt azonban, az öböl­beli hajózás védelme és az aknák eltávolítása szem­pontjából a kormány lépé­sét is szükségesnek minősí­tik. A szenátusi vitában kide­rült, hogy a keresztényde­mokrata Andreotti külügy­miniszter és pártja elsősor­ban az ENSZ tevékenységé­ben látja az iraki—iráni há­ború lezárásának a zálogát. A baloldali ellenzék, főleg a kommunista párt, ismé­telten hangot adott elítélő álláspontjának, amely sze­rint a kormány elhamarko­dott és veszélyes lépést tett. A hajók ügyét pénteken a parlament másik háza, a képviselöház tűzi ülésének napirendjére. Idft előtti választások Törökországban November 1-jén idő előt­ti, általános választásokat tartanak Törökországban. A választások kiírásáról csü­törtökön délelőtt befejező­dött ülésén döntött a török parlament. A legfelső törvényhozó ha­talom kétnapos rendkívüli ülésén a küldöttek megvi­tatták, majd 246:100 arány­ban megszavazták Turgut özal miniszterelnök javas­latát arról, hogy az 1988 no­vemberére kiírt általános választásokat még ez év no­vemberében tartsák meg. Emlékezetes, hogy vasár­nap Törökországban a lakos­ság népszavazáson igent mondott arra, hogy engedé­lyezzék az 1980-as katonai hatalomátvételt megelőző korszak több vezető politi­kusának a közéleti tevé­kenységbe való visszatérést. Így az államcsíny óta ez lesz az első alkalom, hogy korlá­tozásoktól mentes választá­sokat tartanak az országban. Berecz János a Szovjetunióba utazott Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizott­ságának meghívására csü­törtökön a Szovjetunióba utazott. Kíséretében vannak Kemény László és Dégen István, a KB agitációs és propagandaosztályának veze­tői. Búcsúztatásukra a Ferihe­gyi repülőtéren megjelent Vladlen Puntusz, a Szovjet­unió magyarországi nagykö­vetségének ideiglenes ügyvi­vője. Geraszimov sajtótájékoztatója a vegyi fegyverekről A bizalom hiánya a két­oldalú kapcsolatokban, a Szovjetuniót befeketítő hí­resztelések, rágalmak kér­désköre állt a szovjet kül­ügyminisztérium szóvivőjé­nek csütörtöki moszkvai saj­tóértekezlete középpontjá­ban. Gennagyij Geraszimov Eduard Sevardnadze és George Shultz találkozója előtti sajátos ajándéknak ne­vezte az Egyesült Államok külügyminisztériumának legutóbbi nyilatkozatát, amelyben a rakétaelhárító rendszerek építésének tilal­máról szóló szerződés meg­szegésével vádolják újfent a Szovjetuniót. Bejelentette: október 3- ára és 4-re meghívják a ve­gyi fegyverek tilalmáról a genfi leszerelési értekezlet keretében tárgyaló országok három-három képviselőjét, akiknek az első nap a Szov­jetunió arzenáljában levő vegyi fegyvereket mutatják be, másnap pedig a megsem­misítésükre szolgáló eszkö­zökkel és módszerekkel is­merkedhetnek a vendégek. Rotterdam tanácsi bordélya Rotterdam városi tanácsa azzal a tervvel foglalkozik, hogy ke­zelésében létesít nyilvánosházat. Hollandiában — ahol nem tiltja törvény a prostitúciót — ez lenne az első „hivatalosan létesített” ilyen intézmény. Már az utcát is kijelölték, ahol a „városi nyilvánosház” helyet kapna. A tanács a következőkkel indokolja tervét: — Rotterdam a világ legnagyobb kikötője. Egyetlen kikötő­városa a világnak sem kerülte és nem kerülheti el a prosti­túciót. — Más országokban törvény tiltja a prostitúciót, de azért az ott is változatlanul létezik. Hollandiában éppen azért van meg­engedve, hogy a hatóságok kellő felügyeletet gyakorolhassanak fölötte mind a kliensek, mind a prostituáltak védelmében. Ha pedig engedélyezve van, akkor meg kell teremteni működésé­nek feltételeit is. — Rotterdamban kétezer „teljes munkaidőben” foglalkoztatott prostituáltat tartanak nyilván, közülük 200—300 kábítószeres is. A „szakma” fél- vagy csökkentett munkaidőben dolgozóinak számát megbecsülni sem tudják. — A II. világháborúban Rotterdamot ért igen súlyos bomba­támadás a nyilvánosházak körzetét is elpusztította. A Katen- drecht körzet járdáira helyezték törzshelyüket a lányok, de innen kiszorulnak, mert a városrészt másfél éven belül átépí­tik. Valahol helyet kell adni nekik. — Mind az egészségvédelmi, mind a bűnözés elleni harc szem­pontjai indokolják a városi hatóságok szigorú ellenőrzését, el­lenkező esetben az „iparág” az alvilág kezébe kerül. A terv igen heves ellenállást váltott ki. A szóban forgó utca lakói és hat vállalat itt levő munkahelyeinek mintegy ezer dol­gozója kijelentette: ha kell, fizikai erőszakkal is megakadá­lyozzák a „műintézet” felállítását. Hollandiában emlékeztetnek arra a tavalyi amszterdami ak­cióra, amelyet egy utca pár száz lakója indított. Bejelentették: ha a városi tanács nem korlátozza ott a prostituáltak és a ká­bítószeresek jelenlétét, otthagyják lakóhelyüket, és menedék­jogot kérnek a Közös Piac más tagországaiban. A rotterdami városi tanács azonban egyelőre kitart terve mellett. Fábián Ferenc Medvehistóriák 4. Tizenhét medvét szűrt 1e Hogy a medve mikor vo­nult be az irodalomba — elsősorban a gyermekiroda­lomba —, senki sem tudja pontosan. Természetesen a szaklapok sem. Az viszont biztos, hogy a finnugor né­pek azt tartották: az ember a medvétől származik, és az ilyen totemállatot tisztelni kell. Tisztelték, és ma is tisz­telik még a medvét ott, ahol nagyobb számban él a sűrű erdőkben s akarva-akaratlan gyakrabban találkozik vele az ember. Különösen tartot­tak tőle a század elején, fel­tehetően azért, mert akkor nem voltak még olyan hatá­sos medveölő alkalmatossá­gok, legalábbis nem olyan hatásosak és alkalmasak, amelyek mindfenkor vagy biztonságosabban megvédték az ember testi épségét és életét. Régi erdélyi vadász- történetekben olvastuk, hogy a medvét valamikor inkább leleményességgel, rendkívüli emberi bátorsággal győzték le, mintsem valami hatásos fegyverrel. Régente a hegyekben far­kas, vaddisznó, medve és hiúz is pusztította a termést meg az állatokat. Az ökör­csordát a medve ritkította a legjobban. Rendszerint sötét éjszaka, hangtalanul közele­dett, hogy a kutyák ne kap­janak szimatot. A csorda kö­zelébe osonva kiszemelte a legközelebbi ökröt, felugrott a hátára, és megkezdődött az élethalálharc. A medve a karmait az állat hátába eresztette és gerincét harap- dálta. Az ökör egy ideig há­tán cipelve „lovasát”, bőgve, üvöltve rohant tovább. Vé­gül is összerogyott, és ha fel akart tápászkodni, a medve egy rettenetes mancscsapás­sal leroggyantotta. Egy ide­ig még bőgött az ökör, mint­ha segítséget kérne, majd halálos csönd támadt. Ki­múlt az egyébként szintén szívós és bámulatos erejű jószág, legyőzője pedig fala­tozni kezdett belőle. A mesemondó szerint — akinek nagyapja vadász volt — a pásztorkutyák ilyenkor rendszerint elbújtak a kuny­hó mögé, mert általában rossz tapasztalatuk volt a medvével. Ha pedig üldöző­be vették, akkor egy-kettő ott maradt közülük, de a töb­bi is rendszerint sebesülten tért vissza. A megtámadt medve fatörzsnek vagy szik­lának vetette a hátát, s a megcsapott kutya métereket röpült a levegőben. Ágadat és köveket is görgetett felé­jük, azok pedig vonítva me­nekültek. A régi erdélyi medveölők hosszú késsel szúrták le a vadat. Meleg bundájáért va­dászták. hiszen jól jött a ház­ban a hosszú zimankós tele­ken. Medvebőrbe bújva, brummogó hanggal • oda- csarták az állatot, s amikor — szokása szerint — halá­los ölelésre két lábra ágas­kodott, szíven szúrták. Egy rendkívül bátor és erős medveölő, aki már 17 med­vét leszúrt, a 18. medve tőr­be csalásakor lelte halálát. Valószínűleg elvétette a szú­rást, és a medve halálra ölelte. Volt egy másik ered­ményes módszere is a med­vevadászatnak. Erős ágak­ból embermagasságú kast fontak. Az ágfonat közt a két szemnek és jobb oldalon a kés döfésére rést hagytak. A kasba belebújva csalták oda az állatot. Volt ghol hosszú nyelű baltával mögé bújtak, s ugyancsak brum- mogással odacsalták a med­vét, és amikor az a fa mögé kíváncsiskodott, a háta mö­gé kerülve agyoncsapták. Sokszor apáról fiúra szállt ez a mesterség, s előfordult, hogy az ember húzta a rö­videbbet. Bizony ez egyik sem volt éppen vadászias mód, legalábbis nem mai szempontokból. Ám valljuk be: jóval több bátorság és ügyesség kellett hozzá, mint most karabéllyal lelőni. Régi nagy társas vadásza­tokon igen gyakran a haj- tókra támadt az üldözött vág- megsebzett medve, és akkor életre-halálra ment a küzdelem. Mire a husángok­kal felszerelt hajtők agyon­verték vagy megfutamították a társukat megtámadó va­dat, az rendszerint a felis- merhetetlenségig összeron­csolta annak arcát. Sokszor elegendő volt csupán egy mancscsapás, hogy a szeren­csétlen ember feje olyan kopasz maradjon, mintha megskalpolták volna. Ezek­ben a históriákban is meg­erősítik, hogy a medve való­jában emberre nem pályá­zik. Ha tehát nem bántják — vagy nem érzi, hogy bán­tani akarják —, békében ma­rad. De ha védenie kell zsákmányát, menekülni még nem tudó bocsait, vagy meg­sebesítették, akkor rettenetes dühvei támad az emberre is. legyen az vadász, pásztor, közelben járó favágó, gom­baszedő, rőzseszedő, férfi, gyermek vagy asszony. Törköly István (Következik: Még egy vér­medve.) Tizennégy éves fényképeket nézegetek Tizennégy éves fényképeket nézegetek. Akkor ősszel más­képp kezdődött a tanév. A nyári szünetről visszaérkezve Lipcsébe, a pályaudvarról vagy a repülőtérről valamennyien a chilei egyetemistákhoz rohantunk. S nem a nyaralás él» ményeiről, meg az előttünk álló új esztendő programjáról beszélgettünk. A mindig népes társasággal teli, a spanyol nyelv dallamától és a latin-amerikai zenétől hangos szo­bák némák voltak akkor ősszel, szeptember közepén. Pedig mindannyian azért siettünk oda, hogy megtudjuk, visszajöttek-e azok a diákok, akik vakációra hazautaztak Chilébe. Kíváncsiak voltunk, vajon ők hallottak-e többet a hazájukban történtekről, mint amiről az újságok, a televízió és a rádió beszámoltak. Természetesen többet tudtak. Csak éppen — akkor és ott — nem volt könnyű kérdezni, nem veil könnyű megszólalni. Mi, európaiak első perctől kezdve csodáltuk azt a tartást, vidámságot és erőt, ami a chilei — és általában a dél-ame­rikai — egyetemistákat jellemezte. S nem arról volt szó, hogy ők a saját életüket, sorsukat, túlságosan felhőtlennek, gondtalannak tartották volna, arról sem, hogy nem látták volna be, mennyire tarthatatlan belpolitikai helyzet uralko­dott náluk már 1973 nyarán! Nem. Nagyon is tisztában vol­tak az események súlyával, a sztrájkok jelentőségével, a pártok széthúzásának veszélyével és a katonaság szerepével, valamint mindezek következményeivel. Vagyis a szeptember 11-i puccs nem érte őket váratlanul. A chileiek tartása és örök vidámsága éppen attól volt olyan különös és meglepő, elismerésre méltó, hogy nehéz helyzetük, fájdalmuk, boldogtalanságuk ellenére tudtak ön­feledten énekelni és nevetni. A gondok súlyát, a felelősséget és a kínt úgy tudták belül hordozni, hogy közben a szemük csillogott, és a hangjuk derűs volt. Soha másoknál ilyen tar­tással, ilyen lelki erővel nem találkoztam korábban — és azóta sem. A vakációra hazautazókat többé nem láttuk. Volt akiről megtudtuk később, hogy agyonlőtték, volt, aki koncentrációs táborba került vagy eltűnt, volt, akiről nem hallottunk sem­mit A hírek jöttek: megkínzott, eltűnt, meggyilkolt édes­apákról, testvérekről, kedvesekről, barátokról, rokonokról, elvtársakról. A hírek: iszonyú eseményekről, elképesztő dol­gokról az imádott hazából, onnan, ahol elszabadult a pokol. És a Lipcsében tanuló chileieknek volt erejük mindent vé­gighallgatni, egymást biztatni, továbbra is hinni, reményked­ni. Sőt, ha másokról, mások öröméről, sikeréről vagy ha egy szép lányról, cseresznyepálinkáról, vagy egy jó viccről volt szó — még örülni, nevetni, meg énekelni is! Bámultuk, hogy honnan veszik azt az erőt! Annyi erőt akkor és még évekig. S vajon maradt-e belőle a mai napig? Mert akkor látva és ismerve őket, bizony nem gondolta volna senki közülünk, hogy ilyen hosszú ideig tarthat Pinochet uralma. Nem gon­doltuk volna, hogy még tizennégy év múltán is arra a tra­gikus szeptember 11-re emlékezünk. Régi fényképeket nézegetek: Gerardo, Juan, Ricardo, meg a többiek ... Hol lehetnek most? És vajon tudnak-e még úgy nevetni, úgy énekelni, ahogyan régen? A fényképek között egv nyomtatvány: Pablo Neruda üzenete az 1973-as berlini világifjúsági találkozó résztvevőihez, és egy hanglemez, amelyen Allende elnök honfitársaihoz, Chile dolgozó népé­hez szól. A költő — a próféta képességével megáldott — a közelgő tragédiára figyelmeztet: „Chile ma legnemesebb erő­it veti harcba, hogy felépítse igazságos társadalmát. Fasisz- ták, imperialisták és hazug keresztények támadnak majd ránk; egyesül a múlt, hogy megőrizze a bénító pókhálót, és elzárja a remény útját. ..” A politikus utolsó perceiben hitet, reményt, erőt igyek-' szik adni a túlélőknek: „Hazám dolgozói, én hiszek Chilében, s hiszek hazánk jobb sorsában. Lesznek emberek, akik túl fogják élni ezt a kegyetlen és keserű órát, amelyben az áru­lás lett úrrá. Tudjátok meg, hogy nincs messze a nap, ami­kor újra szélesre tárul az út, s szabadon haladhatnak majd előre rajta az emberek, hogy megteremthessék a szebb és jebb életet! Éljen Chile! Éljen a chilei nép! Éljenek a mun­kások!” Salvador Allende szavait elnyomja az egyre sűrűbb golyó­zápor hangja .. . Niedzielsky Katalin Felhívás OKTATÁSI PROGRAMOK KÉSZÍTÉSÉRE. A Tudományszervezési és Informatikai Intézet az informatika bevezetése és alkalmazása iskolai elterjesztésének gyorsítása érdekében az iskolák által igényelt, jól használható programokat kíván forgalmazni megfelelő propagandával. Ennek érdekében átvesz a szerzőktől az oktatás bármely szintjén forgalmazható programokat, és ezekre — amennyiben az eladhatóságot viszonylagosan széles körben biztosítottnak látja — forgalmazási szerződést köt. A forgalmazás feltételeiről, a programokkal kapcsolatos követelményekről információt lehet kérni Bánó Györgytől (III., Budapest, pf. 454, 1372. Telefon: 664-011 26-57-es mellék.) A Tudományszervezési és Informatikai Intézet egyúttal visszavonja a „közoktatási számítógépes programok elkészítésére” 1985. októberében kihirdetett pályázatát.

Next

/
Thumbnails
Contents