Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-05 / 209. szám
NÉPÚJSÁG 1987. szeptember 5., szombat Weintráger Adolf: Múzsa Tizenkettedszer, Békésen Tizenkettedik alkalommal rendezték meg Békésen (több éve a dánfoki üdülőtáborban) a képzőművészeti alkotótábort. Ugyancsak tizenkettedik alkalommal a tábort bezáró kiállítást is, melyet részben munkakiállításnak, de nagyobb részben olyan bemutatkozásnak tekintik, melyen számot adnak a táborban és a megelőző tábor ideje óta végzett munkájukról, alkotói változásaikról, eredményeikről. Egyszóval: a békési alkotótábor zárókiállítása hosz- szú ideje (talán már kezdetektől) egyfajta szemléje az e vidéki képzőművészet egy csoportjának állapotáról, még akkor is „e vidéki”, ha vannak közöttük máshonnan érkezettek, hiszen a békési táj szellemi és tárgyi vonzása hívja őket évente visz- sza, keresnek itt inspirációt, kutatják itt a valóságot. Az idei tárlat űjfent a Békési Galériában kapott otthont ami (már a helyszínt tekintve) rangot is jelent és elvárható színvonalat. Erről a színvonalról elsősorban az alkotótábor művész-vezetői gondoskodnak, a feltételek biztosításáról pedig á város művelődési központja, mely — ezen a nyáron — a Bélmegyeri Oj Barázda termelőszövetkezet mecenatúráját is megnyerte a tábor költségeinek részbeni fedezésére. (Elegáns dolog, hogy a festők és a szobrászok, iparművészek egy-egy, a táborban készült alkotásukat a termelőszövetkezetnek ajándékozták.) Elgondolkoztató séta végigjárni a galériabeli' kiállítást. A kifejezésmódok sokfélesége, az inspiráció tárgyát megközelítő változatosság az, ami legelsőként szembetűnik, majd azok számára, akik megelőző ismeretekkel is rendelkeznek, a kiállítók változásai, tehetségük bontakozása az öröm legtermészetesebb forrása. Noha többen hivatásos művészek, náluk inkább (ha nem békésiek) a . kötődés erősödő szálaira kell figyelni, és nyilván ők határozzák meg a bemutatkozás értékét is, viszont az évről évre többet nyújtó fiatalok jelenléte az alkotótábor lényegét adja: a tehetségek gondozása, a szakmai tudás elmélyítése itt mindig fontos és állandó feladat. Lóránt János a tábor művészeti vezetője nem véletlenül jegyzi meg a katalógusban közölt interjú során: „Nagyon jó társaság jött össze itt a tíz év alatt, sok szép mű született. A tábor fő erénye ma is, hogy elviselik egymás bírálatát, emberileg megértik egymást, pedig különböző képességű, képzettségű, gondolkodású, emberek találkoznak itt. Nem „művésztermelés’’ a célunk, aki tehetséget érez magában, jó neki közöttünk, jöjjön.” Jöttek is, több mint húszán, és több mint húszán állították ki a táboridőben készült műveiket. A festők közül Weintráger Adolf Bajáról volt vendég, grafikái, olajképei a kiállítás fő helyén gyönyörködtetik a látogatót, békési házakat, a Körös-part hangulatait idézve. Szalontai György is bajai, fák, folyópart a képein es zuhogó fények, közöttük a •talán legszebb az Eső után. Vass Csaba Ülő lány című terakottája tökéletes tanulmány egy nagyobb szoborhoz, mely A Körös leánya címmel (tervek szerint) bronzba öntve a dánfoki tábor bejáratánál lesz az első szobor; Velekei József Lajos grafikai sorozata a derékba tört fák túléléstitkait keresi és sugaraz életerőt,! elszántságot. Érdekes kísérlet Baji Miklós Vesztesek című képe, Diószegi Eszter pasz- telljei a természetszeretet csiííámló lapjai. Szeverényi Mihály olajképei meghökkentő és furcsán groteszk világba vezetik a képnézőt, miközben az ember esendősé- geit, gyengeségeit emeli töprengései központjába. (Szoborcsarnok, A felszarvazott.) Nagyné, Veres Rózától az Emlékező című, vegyes technikával készült lapot jegyezhettük fel, Csuta György két- akvarellje is esemény, (Sza^ kadék, Uszodában), Penyaska Lászlóról pedig azt, hogy tavaly óta még inkább megragadta a laza. groteszk látásmód, Papírrepülő-készítő című képe a legjellemzőbb erre. Bellusné Kiss Erzsébet Pitypangja erőteljes színfolt. Lóránt Lujza Békési duzzasztó és Átjáró című pasz- teljei szintén. Hevesi Tibor olajképei1 mellett elsősorban színes grafikái keltenek figyelmet (Tanya, Nyárfás, Fák). Az egészen fiatal gyo- maendrődi Béla Attila ígéretes, Lestyán János pasztellképei hasonlóan. A szobrászok és keramikusok közül Búzás Mihály Gyermekét szerető ■ anya című kisplasztikája míves munka, szépek Kossack Katalin edényei, vázái, Veres Kálmán portréi. A többiek, a fel nem soroltak is reménykeltő bemutatkozók, együtt, jValamennyi- en hozták a tábort záró kiállítás végeredményét: aki látta, nem töltött hiába közöttük bármennyi időt. Sass Ervin Téka Tömegkommunikáció, politikai oktatás A kommunikációs rendszer világméretű átalakulásának korában élünk, és nem túloznak azok a nézetek, amelyek a kommunikáció XX. századi „forradalmáról” beszélnek. Érthető, hiszen a világ eseményeiben, összefüggéseiben való tájékozódás, eligazodás leggyorsabb eszközei a tömegkommunikációs eszközök. A politikai oktatás, amely ugyancsak a világban és a napi eseményekben való jobb eligazodást segíti, eredményesen használhatja a tömegkommunikációs eszközöket. Az eszközök elterjedése a politikai propaganda számára új helyzetet teremtett, mert az emberek a legtöbb politikai információhoz a tömegkommunikációs eszközök révén jutnak. „Számos vizsgálat mutat rá arra a tényre, hogy népünk politikai informáltsága jelentős mértékben a sajtó olvasásával van összefüggésben. Kimutatható például, hogy hazánk 18 év feletti lakosságának mintegy 81 százaléka olvas rendszeresen országos, illetve helyi lapokat. Sok esetben a helyi lapot részesítik előnyben az országossal szemben, mivel a televízió., illetve a rádió kevés helyi információt közöl” — írja A tömegkommunikációról propagandistáknak című új könyvében Nagy Andor. A tömegtájékoztatás valamennyi eszköze (a sajtó, a könyv, a rádió, a televízió) miközben tájékoztat és ismereteket közöl; ennek során propagandatevékenységet is folytat. Ezért a politikai oktatás eredményesen használhatja fel a tömegkommunikációs eszközöket, az eszközökben rejlő lehetőségeket. Nagy Andor könyve ehhez nyújt igen nagy segítséget a propagandistáknak. A szerző bemutatja a tömegkommunikációs eszközök történetének fejlődését, ismerteti a témakörökhöz kapcsolódó alapfogalmakat. A tömegkommunikáció minden eszközénél kifejti a politikai nevelésben történő felhasználás elvi és módszertani kérdéseit. Arról is szól, hogy reprezentatív vizsgálatokból a szakemberek levonták a következtetést: a politikai oktatásban lényegesen nagyobb szerep illetné meg a tömegkommunikációs eszközöket. A kiadvány gyakorlati tanácsokkal segíti a politikai oktatásban tevékenykedők munkáját. A szerző arra biztatja a politikai oktatás, névelés irányítóit és végzőit, hogy a tömegkommunikáció adta lehetőségekkel, és a bennük felhalmozott értékekkel tuUnokák zajonganak a gyepes udvaron, kis barátjukkal, Imivel. Homokvárat építenek, várárokkal, amibe órák hosszat hordják a vizet, mert bizony nyomban elissza a száraz homok. Végül is' elfáradnak a szélmalomharcban, letelepednek a diófa alá. Csivitelnek, mint a fecskék. Arra leszek figyelmes, hogy Imi azt mondja: — Tudjátok,’ amikor fagylaltot eszek, úgy érzem, a szemem nagyon kerek, és fáj. No lám! A gyerekekben a szavak, tettek nem mindig valódi értelműek, valami csodálatos érzést is bont. Amit aztán ők formálnak az érzésük nyomán: alakká. Ez adta a gondolatot, hogy új játékot játsszunk. Nem valamit, vagyis tárgyakat nyerünk vele, nem. Üj érzéseket. Már a már nem létező szavakat keresgéltem elő emlékezetemből, amiket a változó idővel az új tárgyak, új fogalmak a feledésbe temettek. A játékban részt \ ett időrend szerint: Ádám, Aletta, Imi-és Szabolcs. Hat és tíz év közötti az életkoruk. „Módfelett” tetszett nekik az új játék új izgalma. Ádám mintegy bekezdésképpen azt mondja: — A szó, az szó, nem? Az is szó, hogy: fa. De az tényleg fa. — Kész, mehet! — vezényel Ata. Akkor hát kezdjük. — Mit képzeltek erről a szóról, hogy: gyepű? — A lovat befogják, ott volt az a ... gyepű. A gyeplő! Lószerszám. De hát ez nem képzelet... — jelenti ki Imi, önmagát cáfolva. — Nem, nem! Anyja, az olyan . . . úgy érzem, csupa tarka virág, lila, sárga... A sárga nagyon szép, és selymes, mint a rét, ahol tegnap datosabban éljenek. A könyv azt is elő kívánja mozdítani, hogy a felnőttek politikai oktatásában a modern közlési eszközök teljesebben betölthessék pozitív szerepüket. A televíziót mint a felnőttek politikai nevelésének egyik fő eszközét mutatja be, és bizonyítja, hogy a jövő a tele- \ íziót a videózással kapcsolja össze. Képmagnó-berendezéssel már valamennyi oktatási igazgatóság rendelkezik, és a * videókazettára rögzített oktatási anyagokat egyre eredményesebben használják fel a didaktikai célok megvalósítása érdekében. Minduntalan kicsendül a könyvből, hogy a tömegkommunikációs eszközök már most is jó partnereink, de ha tudatosabban élünk az általuk nyújtotta lehetőségekkel, szinte kimeríthetetlen eszközei lesznek a világnézeti, politikai nevelésnek. A könyv, amely a Kossuth Könyvkiadó gondozásában jelent meg, hasznos ismereteket nyújt a propagandistáknak. Rózsa János Bertalan Ágnes: Játék voltunk. És daloltunk! Az pedig olyan . .. puha volt — lelkesedik Ata. — Mi az a... pattantyú? Rövid, de nagy gondolkodás után Ádám: — Tudom! Pattogatott tengeri! Fehér. Mert a fehér csak pattoghat, és szikrázik, mint a hó. Vagyis szép. — Nem is igaz! Az parity - tya! Zúg, mikor kilövöm. Zúg... — ezt Szabi mondja, a hatéves, s kérdésére, hogy ha valami zúg, mit érez?: — Karikára perdül. Karikára. Sok karikára. — És a heveder? — He-\e-der? Megfoghatatlan, mint a víz! Megmarkolom, aztán ... semmi nem marad a tenyeremben, de semmi! Ezt Ádám fejtegeti, hosz- szan, variálva. — Az az örvény, ami forog a Körözs- ben, az az. — És a kelevéz? — Az valami rúd. Vitték a szénát véle. Igen, rúd. — Imi közelebb van még a paraszti tárgyakhoz, fogalmakhoz. — A képíró? — A képiró? Az madár. — Vágja rá Ata. — Tegnap is itt körözött a kert alatt. — Menj már! A vércse köröz! — hűti le Ata lelkesedését Imi. •— ír. Biztosan ír. Firkál inkább. Olyat, hogy se alakja, se színe. Mintha a levegőben mutagatnék... — S gyors, püfölő cikcakkokat ütöget Ádám a jobb kezével. — Annak nincs nyoma. Valami nyomának kell lenni, ha egyszer irkái! — \et ellent Ata. — És a: Csenge?-r Á, ez könnyű! Nagy csengő! Kolomp! Kisharang! Gong! — repdesnek a megállapítások.-r Miért kérdezel ilyet, anyja, ha egyszer egyiknek sincs értelme? — méltatlankodik Ádám. A játék hát felborul, a két nagyobb fiú felpattan a diófára, de azért üvöltik: gyepű! Pattantyú! Heveder! Képíró! Csenge! A harsogásban megyek Alettával a kertbe, hogy leszedjük a sáfrányt. — A mezsgyén menjél, Ata, aztán . . . — Mi az a mezsgye?— áll szorosan mellém a kicsi lány, felnéz rám, kérdőn. — Ahol most megyünk, drágám . . . Igen, megyünk, lefelé a mezsgyén... vagyis az új életünk új ösvényén, a régi szép-szavak nélkül. Weintróger Adolf: Arcok
