Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-26 / 227. szám

1987. szeptember 26., szombat Naprakész tudással... Szarvasi beszélgetés az agrárszakemberek továbbképzéséről Filmes vetélkedő négy megyében Az évszázad művészete — Keleten Évente több ezer fiatal ke­rül ki a termelésbe — ha úgy tetszik, az életbe —, friss diplomával, naprakész tudással. Aztán telnek-múl- nak az esztendők, s a mun­ka hevében a naprakész tu­dás is elhamvad, semmivé válik. Persze van — szeren­csére — kivétel is, hiszen nem egy szakember min­dent megtesz — olvas, ta­nul, érdeklődik... —, hogy lépést tartson a tudomány, s a technika fejlődésével. És vannak intézmények, me­lyek segítik ebben ... Szarvason, a Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Főiskolai Ka­rán kerestük fel a tovább­képzési osztály megbízott vezetőjét, dr. Kaiser Imre főiskolai docenst, akivel az osztály munkájáról, s az ag­rárszakemberek továbbkép­zésének lehetőségeiről be­szélgettünk. — Talán indítsuk e beszél­getést a kezdeteknél. 1974- ben MÉM-rendelettel ala­kult meg a főiskolai kar, akkor még továbbképzési csoportja. Kettős céllal hoz­ták létre, egyrészt, hogy le­gyen a megye továbbképzé­si központja, másrészt hogy országos beiskolázással tan­folyamokat szervezzen a fő­iskola oktatási rendszeréhez kapcsolódó növénytermesz­tés, mezőgazdasági vízren­dezés és talajjavítás, halá­szat, gyepgazdálkodás és ve­tőmag-gazdálkodás témák­ban. — Mint megyei továbbképzési központnak, mi a feladatuk? — Szűkebb hazánk mező- gazdasági üzemeinek veze­tői, szakemberei részére biz­tosítunk továbbképzési lehe­tőségeket. Ez azt jelenti, hogy évente egyszer, áltálá­ban szeptemberben, a me­gyei mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztállyal, vala^ mint a tsz-szövetséggel kar­öltve értekezletet tartunk a gazdaságok, szövetkezetek személyzeti vezetőinek, ahol az elkövetkezendő év beis­kolázási lehetőségeit ismer­tetjük .Ehhez a MÉM Mér­nök- és Vezetőtovábbképző Intézete — most már éven­te — egy tájékoztatót ad ki, az országban induló tanfo­lyamokról. Az, .hogy kit, ho­„... kevesebb idő alatt, ha­tékonyabb képzésre kellett törekednünk” va iskoláznak be, ez már kint, a területen dől el, hi­szen ott tudják, milyen kép­zettségű szakemberekre van szükségük az aktuális fel­adatokhoz, az adott időszak­ban. Ezt minden megye ha­sonlóképpen csinálja. Ter­mészetesen egymást is se­gítjük, jó a kapcsolat a me­gyei továbbképző központok között. — Beszéljünk a továbbiakban az országos beiskolázású tanfo­lyamokról! — Ez a tevékenységünk már a rendelet megjelenése előtt, 1969-ben elkezdődött. A Mérnök- és Vezetőtovább­képző Intézet kihelyezett tanfolyamokat szervezett, ta­karmánygazdálkodás, öntö­zés, vízhasznosítás, üzem- gazdasági, valamint korsze­rű rét- és legelőgazdálkodás témakörökben. E négy tan­folyamon 78 hallgató vett részt. 1970-ben két tanfo­lyam indult hetvenkilenc és 1971-ben pedig egy huszon­kilenc hallgatóval... A MÉM-rendelet új lendületet adott, azóta rohamosan emelkedik a továbbképzések és így a hallgatók száma is. Hogy csak két adatot mond­jak: 1976 és 1980 között 5547, 1981 és 1985 között pedig 5816 szakember vett részt tanfolyamainkon. — Minőségükben is változtak a továbbképzések? — Természetesen. Változ­tak az idők, s az igények is. Az elsődleges cél mindigaz, hogy minél röidebb időre hozzuk el a szakembereket a termelésből. Tehát keve­sebb idő alatt, hatékonyabb képzésre kellett töreked­nünk. Manapság már elkép­zelhetetlen tízhetes ismeret- felújító tanfolyamokat tar­tanunk, pedig régen főköny­velőknek rendeztünk ilyet is... — Tehát mi a gyakorlat nap- jainkban? — Kezdetben a gyors in­formációátadás volt a 'cél. Most át kellett értékelnünk, a műszaki fejlesztéshez kel­lett igazítanunk programja­inkat. A négyhetes céltanfo­lyamok ideje lejárt, melye­ken például a gabonater­mesztést tanítottuk a hall­gatóknak. Most arra törek­szünk, hogy a 30-35 órás tanfolyam és a 32-40 órás üzemi szemle keretében — a példánál maradva — a ga­bonatermesztés, a -feldolgo­zás, az -értékesítés és sok egyéb ehhez kapcsolódó kér­dést komplexen dolgozzunk fel, a közgazdasági tényező­ket is figyelembe véve. — Mennyire van belészólása a gazdálkodó egységek vezetőinek a tanfolyamok témáiba? — Napjainkban már ők határozzák meg a gazdasági tervükkel összefüggő, a ve­zetők, a szakmai irányítók és a dolgozók ismereteit kor­szerűsítő, a megfelelő felké­szültséget biztosító tovább­képzési igényeket. Ennek alapján iskolázzák be 1988- ra dolgozóikat vezető-, vagy szakmai, illetve munkásto­vábbképzésre. Az már a mi dolgunk, hogy az ismere­teket munkakörre adaptál­juk, s hogy alkalmazkodjunk a mindenkori gazdasági helyzethez. Itt van például az új adózási rendszer. Ter­mészetes, hogy e témában is indítunk tanfolyamokat, hi­szen a termeléspolitikai cé­lok feltételrendszerének biz­tosításában mi sokat tehe­tünk sajátos eszközeinkkel. — Lehet, hogy ez a frissesség az oka, hogy önöknél nem csökken a továbbképzések irán­ti igény? Hiszen az köztudott, hogy manapság jobban meg­gondolják a termelőegységek, milyen képzésre engedik el dől* gozóikat. — Valóban így van. Meg­gondolják, mire adnak pénzt és munkaidő-kedvezményt. Ám e tanfolyamokról, a gaz­daságok vezetése részletes tematikát kap, s ha olyan típusú tanfolyam indul, melyre igényük van, úgy az erre befektetett idő és ener­gia idővel kamatozik. — Előfordul, hogy konkrét kéréssel keresik fel az osztályt? — Igen. S ha tehetjük, szervezünk tanfolyamokat igény szerint. A tsz-szövet- ség kérésére például belső ellenőri tanfolyam indult. Mások az újítási témát hiá­nyolták. Legyen, mi meg­szerveztük. Rövidesen meg­jelenik a képesítéshez kö­tött munkakörökről szóló rendelet. Erre számítva ké­pesítő tanfolyamokat hirdet­tünk belső ellenőröknek, munkaügyi előadóknak, föld­nyilvántartóknak, társada­lombiztosítási ügyintézőknek és sorolhatnám még ki min­denkinek ... — Tehát vállalkoznak nem a profilúkba tartozó témakörök megszervezésére is? — Természetesen, hiszen azért vagyunk, hogy kiszol­gáljuk a gazdasági egysé­gek szakember-továbbképzé­si igényeit. Egyébként szol­gáltatásainknak nemcsak az ország egész területén, de határainkon túl is híre ment. A Tudományos Együtt­működés, a Teszkó kereté­ben iraki, tanzániai, algé­riai és egyiptomi mezőgaz­dasági szakembereket is ké­peztünk tanfolyamainkon... — Vajon hazatérve hasznosít­ják-e az itt tanultakat a hall­gatók? — Nézze: ma már elju­tottunk odáig, hogy eleve csak olyan üzemekből jön­nek a képzésekre, ahol adott a lehetőség a választott té­ma gyakorlati megvalósulá­sára. Ez egyben biztosíték arra, hogy nem megy kárba az itt töltött idő. S ha, a gazdasági egység vezetése külön gondot fordít erre — ilyen példa szerencsére bő­ven akad —, az itt tanulta­kat tovább is adhatják mun­katársaiknak volt hallgató­ink. — Végül csak egy kérdésem maradt. A következő évben hány szakembert iskoláznak be önökhöz? — Pontos adatot még nem tudok mondani. Tapasztala­taink alapján 1000—1200 szakemberre számítunk. Nagy Ágnes Fotó: Kovács Erzsébet Négy alföldi moziüzemi vállalat (Bács-Kiskun, Bé­kés, Csongrád, Szolnok) a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója tiszteletére vetélkedőt hir­det minden mozilátogató, filmművészetet kedvelő né­ző számára. A vetélkedő 1987. szeptember 29-én kez­dődik. A versenyzőknek a szovjet filmek megtekintésén kívül a keddi napokon figyelniük kell a helyi sajtó, a szegedi rádió, valamint a szegedi körzeti tv-stúdió adásait. (A rádióban a 66,29, a szentesi adón a 94,9 Mhz ultrarövid- hullámon mindig azonos szignállal kezdődik reggel 6.45—7.00 óráig a műsor, az­nap este az MTV 2. csator­náján 18.30—19.00 óráig szin­tén szignállal jelentkezik a vetélkedőhöz kapcsolódó anyag sugárzása.) Az így el­hangzott és leírt kérdések, filmes bejátszások segítsé­get adnak a megfejtéshez. Adásnapok: szeptember 29., október 13., 22., novem­ber 10. és 24. A megfejtéseket az ille­tékes moziüzemi vállalatok központjába kell beküldeni, az adás utáni keddig. (Bé­késcsaba, Luther u. 5/B. Pf.: 12., 5601.) A helyes vála­szokat a következő forduló bejátszása előtt közöljük. A TIT békéscsabai szer­vezete jövő héten indítja nyelvtanfolyamait. Az an­gol-, a német-, az orosz nyelvvizsga-előkészítő tan­folyamok mellett tervezik — ha elegendő jelentkező lesz — a francia nyelv oktatását is. Titkárnői, illetve gyors- és gépírói tanfolyamaikra októ­ber első hetéig várják az érdeklődők jelentkezését, s tervezik tűzvédelmi tanfo­lyam szervezését is. Elegen­dő jelentkező esetén a TIT városi szervezete vállalko­Minden forduló után sorso lás lesz, értékes tárgynyere ményekkel. Azok, akije mind az öt al kálómmal helyes megfejtés küldenek be, újabb sorsolá son vesznek részt, megyén ként pedig egy győztes i Szovjetunióba utazik. Békés megyében a követ­kezők ajánlottak fel tárgy- nyereményeket a vetélkedő­re: Univerzál Kereskedelm Vállalat, Békéscsaba és Vi­déke Áfész, Domus Lakbe­rendezési Áruház, IBUS2 Békés megyei irodája, kon­zervgyár, Patex, Fékon, ven­déglátóipari vállalat, Coop- tourist Békés megyei irodá­ja, Centrum Áruház, Békés Megyei Tanács, Vídia, Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet, hűtőház, Skála telekgerendási lerakata, Fontex Háziipari Szövetke­zet, Hungaronektár Cukor­kaüzeme, Erdőgazdasági Fűz- és Kosáripari Vállalat, Békés, Csárdaszállási Petőfi Mgtsz, Csaba Szőnyegszövő és Háziipari Szövetkezet, Mezőberény, Jókai Színház, Filharmónia, Lapkiadó Vál­lalat, Várkonyi János festő­művész, Varga Géza szob­rászművész, Plastolus, Szarvas, Állami ' Gazdaság, Orosháza, Üj Élet Mgtsz, Orosháza, Orosháza és Vi­déke Áfész, Baromfifeldol­gozó Vállalat, Orosháza. zik kihelyezett tanfolyamok szervezésére is. Munkájukban — mint az elképzelések bizonyítják — előtérbe kerül az egészséges életmódra nevelés, az 'alko­holizmus elleni küzdelem és a környezetvédelem. Mind­ezeken túl ismét elkezdték szervezni a számítógépes tanfolyamokat. Üjdonság — ugyancsak elég jelentkező esetén —, hogy matematika- oktatást is indítanak szü­lőknek, „Hogyan segítsek gyermekemnek” címmel. TIT-tervek Békéscsabán Suomi, näkemiin! Orosházi himzőasszonyokkal Finnországban 3. Ilyen volt a mi hajónk is, amellyel bejártuk a kotkai öb­löt MOZI Szamárköhögés Kezdem érteni, hogy vala­miféle hallgatólagos recept (vagy rendezői közmegegye­zés) szerint készülnek a magyar filmek. Még ) csak azt sem mondhatnám, hogy futószalagon, mert azért (hál istennek?) nincs belőlük sok, és ha most ilyen! iró- nikus vagyok, nem teszem hozzá egyáltalán, hogy a „szomszéd rétje zöldebb”. Akkor pedig mitől van az, hogy tehetséges, szakmailag profi módon felvértezett filmeseink képteleneké) összehozni egy olyan mozit, amiről (legalább) a szerény öröm hangján lehetné szól­ni? Olvasom (vagy hallom a tévében?), hogy Gárdos Pé­ter Szamárköhögés című filmje díjat nyert valahol, egy nyugati fesztiválon, és most már tökéletes a meg­győződésem, hogy azért, amiről szól. A történet ideje ugyanis 1956. október—no­vember. A Mozgó Képek cí­mű, havonta megjelenő új­ság szerint a huszonhetedik, ami ötvenhatról szól, vagy ötvenhat következményeit viszi vászonra emberi sor­sok tükrében. Szó sincs ró­la, hogy azt mondanám: már a huszonhetedik, lehet­ne akár kétszer annyi is, hiszen történelmi tanulsá­gok ki- és elmondásából so­sem elég, egy nemzet' (de jó is lenne!) mindig és mindenből tanulhat. A Szamárköhögés (hogy ez a cím miféle szimbólum, azt csak az alkotók tudják) is beállt ebbe a sorba, csak éppen nem tanít semmire, csak éppen nincs tanulsága. Pedig pompásan indul: mi történik egy négy fal közé félénkülő családban, miköz­ben odakint ropognak a fegyverek? Mi több: hogyan látja (és éli meg) mindezt a két gyerek, egy kislány és egy kisfiú? A film első fe­lében még semmi baj, az ironikus hangvétel és a ki­tűnő színészek kitűnő ala­kítása elragadja ai embert, de aztán letelik az a kriti­kus félidő, és a magyar fil­mek újabbkori „törvénye” szerint következik az una­lom, a túlmagyarázás, a szimbólumok burjánzása, a következetlenség, az erőlte­tett erotika; de csak egy-egy villanás erejéig, olyannyira, hogy a félidőig okosan, te­hetségesen építkező film kusza összevisszasággá vál­tozik. A díj (amit kapott) saj­nos, nem sokat ér. Ismert, hogy a legkülönfélébb okok­ból is díjazni lehet filme­ket, ha az valahol, valaki­nek éppen politikus. Az a baj, hogy az alkotók azt hi­szik, jó amit csináltak, hi­szen elismerik, csak itthon nem értik egy szavát sem. Pedig ez a film itthon is. kint is rossz. (s. e.) Azt hiszem, itt az ideje elárulnom, hogy mit is je­lent az, amit a címben ol­vasnak: Suomi, näkemiin! Suomi, viszontlátásra! De még nem tartunk ott, még nem mondjuk Helsinkiben, beszállva a Finnair óriás gé­pébe és kitekintve az abla­kon: viszontlátásra Helsin­ki, Kuusankosiki, Kymijoki, Kotka, Balti-tenger! Igaz is, Kotka, a kikötőváros. A ha­todik napon buszoztunk ide, nyolcvan kilométer le­het Kuusankoskitól. A prog­ram tengeri hajókirándu­lást, városnézést ígér, nem indokolatlan tehát az iz­galom. A tenger, az mindig lenyűgöző. A tenger az rej­telmes, nekünk, alföldi ma­gyaroknak sokszorosan az. Repülni három és fél órát, az sem akármi, tengerre szállni viszont... meglát­juk, maradtunk annyiban, és nézegettük a Kotkát bemu­tató prospektust, meg a tér­képet, merre is megy majd az a hajó velünk, a kotkai öbölben? Tehát Kotka. Hatvanöt- ezer lakosú város, a neve azt jelenti: sas. No csak, gon­doltam, valami közös máris van bennünk! A kikötőben már ott áll a hajónk, amo­lyan kirándulóhajó, száz utasnak. Ilyeneken viszik körbe a turistákat a Puis­tola-félszigeten, melyet híd köt össze a szárazfölddel, és amelynek déli foka előtt, fél kilométerre a parttól ott a Varissaari, a Varjú-sziget, kétszáz év előtti véres csa­ták szemtanúja. 1790-ben négy kilométer hosszú ten­geri „fronton” csaptak ösz- sze itt a svéd és az orosz hajók, ötven süllyedt az öböl mélyére (vajon ott van- nak-e még?) és háromezer tengerész halt meg egyet­len napon. Keményen fúj a szél a tenger felől. Beszállunk, in­dulunk, hajózunk a nyílt tenger felé. Elhúzunk hatal­mas hajók mellett, átbújunk egy épülő, óriási híd alatt, felettünk vígan kerékpároz­nak az emberek, suhannak az autók, aztán kikötünk a Varissaarin, ahol már csak egy-két romos fal jelzi az egykori cári erőd nyomait. Sétálunk a jégkorszakban simára csiszolódott gránit­tömbön, ami a sziget. (Nem is jegyeztém még meg: ezek a gránittömbök a legválto­zatosabb formákban törnek a felszínre egész Finnor­szágban, van, ahol háznyi nagyságban állnak az út mel­lett, van, ahol sziklatemp­lomot mélyítettek bele, mint Helsinkiben, és van, ahol a történelem előtti korban odakarcolt állatfigurák raj­zait őrzi, mint Verlában, a Kymijoki partján.) Másfél-két kilométerre a parttól kör alakú szigethez érünk (lehet az átmérője száz méter), szétlőtt körbás­tyáira odaírhatnánk az év­számot: 1855. Akkor „dolgo­zott” itt az angol flotta ... Kattognak a fényképezőgé­pek, nem mindennapi a lát­vány, itt a kotkai öbölben. Az orosházi asszonyok ke­zében lila virágcsokrok: a Varjú-szigeten szedték, hogy feltétlenül hazahozzák. Ilyenkor, a hatodik nap táján, már egymásnak is mesélünk. Igaz, együtt jár a csoport a legtöbbet, de há­zigazdáink jóvoltából sok az egyéni élmény, amit elmon­dani sürgős feladat. Ki mit reggelizett, hogy milyen ki­tűnő a finn sajt és a vaj; hogy 55 forint (ha átszámol­juk) egy (!) darab, hatal­mas zöldpaprika; hogy a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents