Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-03 / 207. szám
1987. szeptember 3., csütörtök Országjáró gyerekekkel a Felvidéken Félórás hegymászás után a <>25 méter magas Salgó várában Már lassan hagyománnyá válik, hogy a Békés Megyei Tanács Cigányügyi Koordinációs Bizottsága .országjáró kirándulást szervez azoknak a gyerekeknek, akik a bizottság által patronált nyári táborokban kiemelkedő munkát végeztek. Indulás Ebben az évben augusztus 23-a volt az indulás napja. Az útvonal Szolnok—Salgótarján, s a csehszlovák határt átlépve Zólyom—Besztercebánya. Mint eddig minden alkalommal, az idén is meghívást kaptunk a kirándulásra. Huszonkilenc gyerek várta, hogy elinduljon az autóbusz az emlékezetesnek ígérkező útra. Józsi bácsi, azaz Hevesi József, a koordinációs bizottság titkára már az első métereknél azt tudakolta, vajon kit keltettek a legkorábban. Úgy látszik, a hetedikes Farkas Mónika volt a legfrissebb, mert hajnali háromkor kelt. Édesapja kerékpárral hozta be Szente- tornyáról Orosházára, és onnan jöttek át a békéscsabai gyülekezőhelyre, a megye! tanács elé. Mónika még sohasem járt külföldön, így már hajnal óta izgatottan várta az indulás pillanatait. — Milyennek képzeled Csehszlovákiát? — kérdeztem tőle. — Tudom, hogy magas hegyeket fogunk majd látni, és hogy sok szép cipőt árulnak az üzletekben. Anita, az unokatestvérem már járt ott. és ő mesélte ... Jászberényig, az első megállásig bőven volt idő. hogy megtudakoljam Hevesi Józseftől, milyen céllal szervezik ezeket a kirándulásokat. — Minden év augusztusában — 1984 óta — harmincnegyven gyereknek adunk lehetőséget arra, hogy Békés megyétől távolabbra eső tájakat is megismerhessenek — válaszolta. — Törekvésünk az, hogy hazánk szép vidékei mellett. minden alkalommal legalább egy napra külföldre is eljuttassuk a tanulókat, hiszen a tapasztalatok szerint többségük még nem járt határainkon túl. Ez a kirándulás jutalom, ezért csak a legkiválóbbak vehetnek részt rajta. Az érdeklődés évről évre nő, így a sok igyekvő közül bizony nehéz kiválasztani azokat, akik a leginkább megérdemlik ezt az utat. A kiválasztástól a kirándulás megszervezéséig számtalan ember munkájára van szükség. Sokat segíteHANGSZÓRÓ Jó reggelt! Aki hajnali négy körül kel, nem sokáig van egyedül: az Éjfél után zenés műsora és a reggeli kezdés között rövid a szünet. Hétfőn — Erika és Bella napján — csupán tíz percet kellett várni, hogy Rékai Gábor műsorvezető-szerkesztő köszöntse hallgatóit, és nyolc óráig tartsa a frontot. Jól. Hangja sem személytelen, sem bizalmaskodó nem volt — az utóbbira van egy-két példa —, vagyis olyan modorban beszélt, ami kellemes a fülnek. A három és fél órás adástömb zökkenő nélkül futott: hírek, pontos idő, zene és időjárás-jelentés a szokott módon váltogatták egymást. Az egyre több ébredő és munkába készülő ember megkapta az egyébként holt idejét kitöltő hasznos információkat A reggelek csemegéje a Jegyzet szokott lenni, most is az volt, bizonyos vonatkozásban. Ugyanis felemás érzést keltett. Mert tanévnyitáskoi tényleg nem árt hangsúlyozni — mint Nógrádi Gábor tette —, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. Még mindig tud érdekességet nyújtani a Mit üzen a Rádió? Hogyne tudna, mikor az élet szállítja a riportokat, jót is, rosszat is. Amikor hírül adja, hogy igenis van sok nemes szándék, például segíteni azokon, akik nem látnak. A budapesti Volántefu Lihacsov brigádjáról van szó, az ő felajánlásukról a vakok iskolája részére, hogy újabb — jobb, még többet tudó — számítógéphez juthassanak a tanulók. A riport is azt célozta, amit a brigád szeretne: mások is csatlakozzanak hozzájuk, hogy a speciális — kiírás helyett magyarul beszélő — gép továbbfejlesztett változatát olcsóbbá, könnyebben elérhetővé lehessen tenni, újabb szakma elsajátítására adni lehetőséget. Ellentmondásnak látszik, hogy ehhez pénz kell, de ez a helyzet, még akkor is, ha a feltaláló-gyártó nem üzletszerűen csinálja, hanem vak felesége ösztönzésére a megértő segítség vezérli. A másik riport azt bizonyítja, nincsen lerágott csont, csak ismétlődő szituáció, mivel még mindig rögös a feltalálók útja, különösen, ha az egészségügy területére merészkednek. B. Király Györgyi egy olyan, rég szabadalmazott gyógyászati segédeszköz történetét járta körül, amely hivatalosan: nincs, a gyakorlatban viszont: van. Van, mert több mint húsz éve egyes kórházakban, klinikákon — és szülők is odahaza — sikerrel használják a kicsinyek orrtisztítóját. Amire — mondani sem kell —,: igen nagy a szükség, hiszen hároméves korig a gyerekek nehezen viselik el a náthát, főleg azért, mert az orrukat rendesen kifújni még nem tudják. Tehát, nagyon fontos a váladék leszívása, amire szellemes — és olcsó — megoldást talált egy orvos közreműködésével Noskó János, a Medicor volt fejlesztőmérnöke. S amit még ma is csak házilag készít, mert üzemi gyártása még máig sincs engedélyezve. Csángó ballada Furulyaszó fogja körül a tizenhárom moldvai csángó család hazai otthont kereső vándorlásának fájdalmas történetét. Valóban balladába illő események, balladai módon előadva — szaggatottan, ugrásokkal, drámai hatással —, pedig csak hétköznapján, kevés kérdéssel és bejátszott idézetekkel dolgozott igen jól Perjés Klára és Halász Péter, amikor az egyházaskozári csángókat megszólaltatták. És egyórás dokumentumműsort készítettek belőle. Rosszul mondtam az előbb, hogy „előadva”, szó se volt itt előadásról, csak beszéltek, emlékeztek, emberek, asszonyok, fiatalabbak, idősebbek, S egészen öregek. Mint éltek, majd indultak el Klézsáról és környékéről 1941- ben, amikor lehetőség volt a hazatelepe- désre. Viszontagságos út után a Bácskába irányították őket, ahonnan pár év múlva újra — és semmi nélkül — vehették a sátorfájukat. Most már Baranyába, ahol végleg hazára leltek. De addig? Több embernek sok lett volna, amit közülük egy is átélt. S a beilleszkedés itt sem volt könnyű, megküzdöttek érte. Mindez már emlék,! a lélek mélye őrzi. Felszínre hozásuk észre, szívre ható volt. Vass Márta nek a pedagógusok, a tanácsok, az IBUSZ és a társadalmi szervek. és a Delfinek Az első délelőtt legemlékezetesebb perce az őrsök megalakulása volt Jászberényben. A három őrs egymástól elkülönülve nevet választott és csatakiáltást fogalmazott. Salgótarjánig még bőven volt idő felkészülni — és ebben Szabó Éva tanárnő segített — a délutánra meghirdetett ének- és versmondóversenyre is, amelyet félórás hegymászás után a 625 méter magas Salgó várában rendeztek meg. A hegyi túra és a verseny izgalmai már az első nap sok élménnyel gazdagították a gyerekeket. Este véget nem érő kacagástól, beszélgetéstől zsongott a — két éjszakán át otthont adó — salgótarjáni kollégium. Körbejárva a szobákat, ezekről az élményekről beszélgettünk. — A legnevetségesebb az volt — pukkadozott az egyik kislány —, mikor kiderült, hogy két őrsnek is Delfin a neve, ezért be kellett számozni őket Delfin—1-re és Delfin—2-re. A harmadik őrs neve, a Rohamkukac :s nagyon jópofa. A délutáni szavalóversenyen kiemelkedően szereplő Mohácsi Katitól kérdeztem: — Mikor tanultad ezt a hosszú Fetőfi-verset? — Ebben az évben rendezték meg iskolánkban a Szülőföldem elnevezésű versmondóversenyt. Ott mondtam el, és második helyezést értem el. — Ügy hallottam, most leszel nyolcadikos. Lassan gondolkoznod kell arról, hogy mi szeretnél lenni. — Az osztályfőnököm azt javasolta, hogy a debreceni vegyészeti szakközépiskolába jelentkezzek, mert nagyon jól megy a kémia. Minden álmom, hogy vegyész lehessek. A Delfin—2 őrs „legendás” alakja Ádám Józsika volt. Az első nap végére már szájról szájra jártak aznapi kalandjai. Többször előfordult, hogy az egész őrsnek be kellett térnie egy büfébe vagy presz- szóba, mert Józsika szomjas volt. A legemlékezetesebb pillanatok azonban azok voltak, amikor már minden gyerek a nagyváros forgatagában elkallódott kisfiút kereste. Talán az egyetlen hely a Pothornik Bányamúzeum volt, ahol mindvégig az idegenvezető mellett állt, és nagy érdeklődéssel figyelte a bányászok életéről szóló érdekes információkat . . . Gyerektanácsok — Milyennek képzeled el a határt? — kérdeztem másnap reggel a határ felé haladva a geszti úttörőtáborból érkezett Balogh Mónikát, aki még sohasem járt külföldön. Elgondolkodott. — Úgy gondolom, hogy egy nagy síkság, ahol katonák fognak állni. A katonák előtt Magyarország, mögöttük pedig Csehszlovákia van. Reszelő Béla nyolcadikba megy. Ő már harmadszor jár külföldön Józsi bácsiék- kal. — Rajtad kívül ki volt A hegyről lefelé ... Érvek és ellenérvek a Celladamról 6. Ami toxikus, az hat is I Potyautasként bevesznek a magyar tévések a kocsijukba. Megengedik, hogy végignézzem, hogyan készül a dokumentumfilm Magyarország egyik, talán leggazdagabb emberéről,! és ki tudja, talán a világ egyik legnagyobb feltalálójáról is.(?) Az egészben az a legfurcsább, hogy egy rádióműszerész szeretné felforgatni a rákdiagnosztikát,1 és vakon I hiszi, hogy sikerült feltalálnia a nehezen gyógyítható kór elleni szert. Kovács Ádámról azonban tudni kell, hogy egyéb találmányai elismeréseként a Kiváló Feltaláló jelvénnyel tüntették ki. (Első találmánya 1960-ban a lapos televízió volt.) A tévés stábbal meg a dokumentumfilm rendezőjével, illetve a kérdező riporterrel a budapesti Or- I szágos Onkológiai Intézetbe igyekszünk. Kollégáim nagyon szépen kérnek, ne említsem nevüket a riportban, még korainak tartják a reklámot, különben is szeretnék kivárni a sztori végét... Dr. Eckhardt Sándor orvosprofesszor, az intézet főigazgatója, a nemzetközi hírű rákgyógyász fogad bennünket. A. tavaly Budapesten megtartott sikeres rákgyógyászati kongresszus főszervezője volt. Amikor meghallja, hogy Újvidékről I jöttem, mosolyogva újságol- |! ja, hogy éppen aznap kapta I meg a Kamenicai Rákgyó- I gyászati Intézet igazgató fő- £ orvosának meghívólevelét. | melyben felkéri őt, hogy ve- | gyen részt az őszre székvárosunkban megtartandó orvosi szaktanácskozáson. (Hogy azért mégsem tartsuk fel túlságosan a profesz- szor urat, akinek hét órától már más elfoglaltsága van, a filmforgatás közben veszem fel a beszélgetést. A kérdések és a válaszok pedig egyre izgalmasabbak: A diagnosztikai reakció értelme — ön szerint mi lehet az oka annak, hogy az embereknek egy jelentős többsége elfordul a hagyományos onkológiától, és inkább a bizonytalanabb megoldást, a Celladamot választja? — Én azt hiszem, hogy az emberekben mindig volt egy ilyen szorongás, hogy a saját identitásukat elveszítik. Például egy fiatal nő, akinek leoperálják a mellét, vagy egy fiatal férfi, akinek kiveszik a heréjét, az biztos, hogy súlyos lelki traumát okoz. Amint azonban egy másik alternatíva is jelentkezik, ők ezt, az orvos által javasolt megoldást, nem fogadják el, és azt hiszem, hogy ebben az esetben ez az, ami tényleg veszélyt jelent. — Én azt hiszem, hogy éppen ezért a Celladam — és nemcsak a gyógyszer, hanem a diagnosztikai módszer is — a jelenleginél sokkal nagyobb figyelmet érdemelne. Pontosan azért, hogy mielőbb kiderülne róla, hogy igaz, amit Kovács már a családból más országban ? — Csak én egyedül, öt testvérem van, mind kisebb nálam, örülnék, ha majd ők is eljutnának mielőbb külföldre. A kora délelőtti órákban már a' losonci Prior áruházban számolgatták a pici tenyerek a koronákat. Hogy is legyen? Jusson is, maradjon is. Apunak, anyunak, a testvéreknek es még maguknak is . . . Sajnos az idő rövid volt, haladni kellett tovább. Zólyomban Balassi szülőhelyét, a várat, Besztercebányán a Szlovák Nemzeti Felszabadulási Múzeum emlékparkját látogattuk meg. Volt ezen a napon minden! Gyaloglás, városnézés, vásárlás, barátkozás szlovák gyerekekkel .. . Estefelé, a határt elhagyva, kicsit fáradtan, többnyire üres pénztárcákkal a zsebekben, már csak a tanulságokat vontuk le. — Mit tanácsolnál azoknak a barátaidnak, akik majd ezután mennek külföldre? — kérdeztem a me- zőberényi Horváth Józsitól. — Ha elegendő pénzt váltottak be, ne költsék ha- szontalanságokra. Nézzenek szét, mi az, ami kifut a pénzükből és hasznos is. — Te mit vásároltál? — Édesanyámnak kitűzőt vettem, á két kistestvéremnek egy-egy játékot, magamnak egy melegítőt. — Én pedig mindenkinek azt tanácsolnám — kapcsolódik beszélgetésünkbe Mohácsi Kati —, hogy minél előbb tanuljon f nyelveket. Szerintem külföldön csak úgy mozoghat könnyen az ember, ha minél több nyelvet ismer . . . * * * A hazautazás napja sem szűkölködött programokban. Két kisebb hegyi túra; a ga- lyatetői kilátó és a Kékestető megmászása is jó étvágyat biztosított a Gyöngyösön elköltött ebédhez. Békés megye határát átlépve Józsi bácsi kérdésére, hogy „Ki szeretne jövőre ismét eljönni?” — minden kéz a magasba lendült. Magyar Mária Ádámék állítanak, vagy sem. A jelenlegi, senki számára sem kedvező állapotokat pedig- meg lehetne szüntetni. Nem tudom, ezzel egyet- ért-e . . . — Egyetértek. Mondjuk a diagnosztikai módszerrel mi nem foglalkozunk, de ennek -megvan az oka, nálunk ugyanis csak rákos betegek vannak, 99 százalékuk esetében ismerjük a diagnózist. A diagnosztikai reakciónak viszont az az értelme, hogy a íákot az! egyéb betegségtől elkülönítse. Meg kell azonban említenem, hogy minket a diagnosztikai módszer kivizsgálására nem is kértek fel. Két vizsgálati jelentést viszont ismerek, amelyek szövegéből egyértelműen kiderül, hogy a módszer nem rákspecifikus. Nagyobb betegség jelenlétét ugyan jelzi, de hogy az biztosan rákos, vagy nem rákos be- tegség-e, azt egyik jelentés sem tartalmazta. Ilyen értelemben azonban érdekes elképzelés, és ehhez csak gratulálni tudok. Sokat lehetne belőlei produkálni, és a magam részéről ennek lehetőségét nagyon keressük. — Veszélytelennek azonban ez sem mondható., mert ha például hamis pozitív eredményt ad, akkor egy beteget feleslegesen kell kivizsgálni. De ezt a részt nem én tanulmányoztam, és a tárgyi oldalát nem ismerem. Gondosan felkészíteni a közvéleményt — Mit gondol, miként lehetne mindenki számára megnyugtató módon megoldani ezt a felemás helyzetet? — Én csak azt tudom, hogy a daganatos betegek 02388256