Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-22 / 223. szám
o1987. szeptember 22., kedd Kedd Bánt, hogy nem én vettem észre. Neki kellett rám szólnia. Pedig láthattam volna, látnom kellett volna, hogy segítségre szorul. Délután fél öt körül túl nagy a forgalom, nem mert egyedül elindulni az úttest túlsó oldalára. Észre kellett volnál vennem, s nemcsak a fehér bot miatt. Hiszen nem most láttam először. Gyakran találkozunk az utcán, valahol arra lakhat, amerre mi is. S már régen felfigyeltem büszke tartására, határozott járására, sietős lépteire. Valahányszor csak feltűnt az utcánj sokáig néztem utána. Megvárjuk, amíg elhúznak az autók, buszok. Mehetünk. A másik oldalon elválnak útjaink. Jobbra indul, én meg balra, az óvoda meg a bölcsőde felé. Köszönésével ismét zavarba ejt: „Köszönöm szépen, viszontlátásra!” N. K. Megkérdeztük: Szabályos volt a telekosztás? Puskaporos hangulatú teleksorsolás volt augusztus 31-én a csárdaszállási művelődési házban. Erről tudósított néhány olvasó, s kérték segítségünket, hogy nézzünk utána, nem történt-e szabálytálanság. A panaszosok úgy tudták, 157 telek lesz kialakítva, s abból csak 37 kelt el a sorsolás előtt. A sorsolás napján aztán kiderült, hogy mindössze 60 telek vár gazdára. Emellett a sorsolt telkek jó része nem is vízparti volt, 'holott ők vízparti telkekről tudtak. Utánanéztünk a telekosztás előzményeinek. A Csárdaszállási Petőfi Tsz értékesítette a mezáberényi tanácson keresztül a Félhalmi holtág melletti földjeit. Ez az akkor érvényben levő jogszabály szellemében történt. A Népújságban megjelent hirdetés előtt a tsz a horgászegyesületekkel már tudatta a parcellázást, s azok tagjai szerettek volna itt horgásztelkekhez jutni. így a hirdetés előtt a telkek nagyobb része — 97 — már elkelt. A megmaradt telkekre adták fel az újsághirdetést. A tsz a tanáccsal történt írásbeli megállapodásban, május 26-án kikötötte, hogy akik már korábban jelentkeztek, azok a sorsoláson kívül jussanak telekhez. Ezek a jelentkezők mind vízparti telket kaptak. A június 8-i, népújságbeli hirdetés nem szól vízparti telkekről. Az viszont valószínű, hogy1 a mezőberényi tanácson érdeklődők (s panaszosaink közéjük tartoznak) olyan szóbeli felvilágosítást kaptak, hogy a telkek vízpartiak. Ez nem volt szándékos félrevezetés, a megkérdezett — sajnos — nem ismerte pontosan a területet, s nem tudta, hogy nem minden telek vízparti, csak vízközeli. A helyszínrajz alapján azonban egyértelmű, hogy több vízparti telek kialakítására nem volt mód. Annak is utánanéztünk, hogy egy személy, vagy egy család több telekhez nem jutott. A telekosztás — ha körülötte történt is félreértés — szabályos volt. ut II Szovjetunió hete Csorváson A nagy októberi szocialista forradalom közelgő 70. évfordulója tiszteletére rendezik meg Csorváson a Szovjetunió hete elnevezésű rendezvénysorozatot. Az ünnepélyes megnyitót holnap .szerdán este hét órakor tartják a művelődési és ifjúsági házban, s ettől kezdve kiállítást is láthatnak áz érdeklődők itt. Nyolc órai kezdettel a Népszínház társulata mutatja be Dozorcev Az utolsó ügyfél című színművét. Iskolamozi Összesen 191 358 nézője volt az elmúlt tanévben a Békés Megyei Moziüzemi Vállalat által szervezett iskolamozi-elő- adásoknak. Figyelemre méltó, hogy a megye 146 tanintézete közül 128-ban tartották fontosnak az iskolamozit, jé néhány iskolában minden eddigit felülmúlt a részt vevő tanulók szá„. . . Battonya művészet- pártoló, szépet szerető közönsége előtt mutathatjuk be először a Békés megyei képzőművészet régóta hiányolt, ha nem is teljes névsort adó, de mégis közös kiállítását.” Többek között e szavakkal nyitotta meg dr. Tóth Bélá- né, az MSZMP Békés Megyei Bizottsága politikai munkatársa a Békés Megyei Tanács művelődésügyi osztálya és a Békés Megyei Művelődési Központ által rendezett Békés megyei képzőművészek vándorkiállítását. A szeptember 20-i ünnepségen a battonyai József Attila Művelődési Központban sokan meghallgatták e megSzeptember 25-én, pénteken délután négy órától ugyancsak a művelődési házban az általános iskola énekkara és tanulói szerepelnek. Többek között orosz gyermekjátékokat, s egy mese dramatizált változatát adják elő. Szombat délután családi vetélkedőt rendeznek- a nagyközségi könyvtárban. Az események sorát szeptember 30-án délután videofilmek vetítésével zárják a művelődési házban. jTegnap délelőtt Dankó Pál, a moziüzemi vállalat igazgatója könyvvásárlási utalványok átadásával ismerte el a szervezésben legkiemelkedőbb Iskolák eredményeit. Utalványokat kapott a fáspusztai nevelőotthon, a békéscsabai kereskedelmi és vendéglátóipari, valamint a szabadkígyós! szakmunkás- képző, a mezőkovácsházi, a békésszentandrási, a gyoma- endrödi, a békéscsabai 5-6-os számú, a 2-7. számú, valamint a füzesgyarmati általános iskola. nyitót, mely így folytatódott: ,,Mi jellemző erre a kiállításra és a megyében élő közel ötven alkotóra? Meglehet, csak egy közös jegy van, az, hogy valamennyien itt élnek, dolgoznak. Ez a tény a megye, az itt élő emberek gondja és öröme adja mindennapi és alkotó környezetüket ... A tárlat — melyen 18 alkotó mutatkozik be a nagy- közönség előtt — október 15- ig tekinthető meg Battonyán. Ezt követően a megye más településein ismerkedhet a művészetkedvelő közönség megyénk képzőművészeinek alkotásaival. — TELEFONDOKTOR. Ma Békéscsabán 14—15 óráig ismét hívható a 24-011-es telefonszámon a telefondoktor, melynek témája ezúttal: Vérhányás, véres széklet. A Dél-alföldi f#rT% Magazin mai műsora Ma este 6 órakor jelentkezik a tv 2. programján a szegedi stúdió Dél-alföldi Magazin műsora. Egy szegedi ; tanácskozás kapcsán többek között megkérdezik, hogy lehet-e társadalmi kibontakozás a szellemi élet megújítása nélkül, s elismeri-e a vezetés a kultúra igazi értékeit. Meghökkentően alacsony, k 'ónként 68,— forintos áron adják a fokhagymát a kecskeméti és egyes budapesti piacokon. A Bács-Kiskun Megyei Zöldért akciójának jelmondata: kevés eleganciával, de nagy mennyiségben. Kicsit kifordítva a mondást: közlekedünk, tehát vagyunk. Ki, kit és menynyire zavar a közlekedésben? Érdemes-e szidnunk a múlt és a jelen építészeit, közlekedésszervezőit,! s lehet-e ezt jól csinálni? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Kecskeméten és Szegeden készült film. Még néhány cím a tartalomból: — Kutyamenhely maszekban Domaszéken? — Mii volt a nizzai, polgármester képzeletbeli csomagjában Szegeden? — 100 éves a szentesi vasútállomás. — Búvárok az Adrián. — Szőke Tisza táncverseny. — Fűszerpaprika-tanácskozás Kalocsán, kukoricabemutató Szegeden. A1 szerkesztő Tuza Béla, a műsort Bende Gyöngyi vezeti. FIGYELEM, Áramszünet! Értesítjük a t. Lakosságot, hogy hálózatépítési munkák miatt áramszünetet tartunk 1987. szept. 23-án 8.00—15.00 Óráig. Békéscsaba külterületén, az MSZMP Oktatási Igazgatóság mögötti kertekben. Borjúréten, Fényes egész területén, Gerla-ölyved területén, Pósteleken, Bicerén és a Veszelyi kertekben. Hálózati berendezéseinket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni. Démász békéscsabai kirendeltsége Fotó: Veress Erzsi Kiállítás Battonyán Őri László igazgató (balról) nyújtotta át az ajándékokat K Gyulai Várfürdö egymilliomodik vendége Hétfőn, a délelőtti órákban Gyulán, a Várfürdő előcsarnokában a helyi vízművek vezetői izgatottan várták, ki lesz az idei egymilliomodik vendég a fürdőben. Néhány perccel 10 óra után fiatal pár érkezett, és a pénztárosnő nekik szakította le a jegyet, amelynek hátulján ott volt a bűvös szám. Elsőként a fürdő vezetője, Gombkötő Ferenc köszöntötte a meglepetéstől szólni alig tudó szerencsés házaspárt, majd őrt- László igazgató nyújtotta át a fürdő és a helyi áfész ajándékait Babicz Mihálynak, és egy hatalmas csokrot a fiatalasszonynak. — Egy vállalati kirándulás alkalmával jöttünk először le ebbe a hallomásból már ismert, és valóban, még ősszel is csodálatos kisvárosba. A bérlettel most már bizonyára sokkal többet fogunk ide járni fürdeni. Budapestiek vagyunk, a Lapkiadó Vállalatnál dolgozunk. — A megnövekedett idegenforgalomnak, és persze a kedvező időjárásnak is köszönhető, hogy újabb rekordra van kilátásunk — jegyezte meg őri László igazgató — ugyanis fennállásunk óta első ízben fordult elő, hogy már szeptember közepére elértük _ az egymilliós vendégforgalínat. B. O. Butómodell-verseny Orosházán Az Orosházi Üveggyár — több szervvel együttműködve — szeptember 25-e és 27-e között rendezi meg a Hun- garopan Kupát. Ezen a hazai rádióirányítású autómo- dellek vesznek részt, és I— II. osztályú pontszerzési lehetőség nyílik az országos bajnoki cím megszerzésére. Az egyéni és csapat jellegű verseny megnyitóját szeptember 26-án, szombaton délelőtt 9 órától tartják az MHSZ-bázls mellett levő pályán. Fél tízkor kerül sor a sportkategória futamaira, vasárnap délelőtt pedig a Forma-kategóriások indulnak. Az eredményhirdetés időpontja: szeptember 27., vasárnap, 15 óra. Madárbarátkör Orosházán Orosházán 1987. szeptember 23-án délután fél 5-kor tartja a madárbarátkör első foglalkozását a Petőfi Művelődési Központban. A többéves hagyománnyal rendelkező klub az idén kibővült: nemcsak madarakkal, hanem természetvédelemmel is kívánnak foglalkozni. Éves programjukat ennek megfelelően állította össze Horváth Antal, a kör vezetője. Ragadozómadár-bemutatót terveznek, filmvetítéseket, diavetítéssel egybekötött előadásokat. A Magyar Úttörők Országos Szövetsége városi elnökségével közösen nagyszabású természetvédelmi napokat rendeznek. Télen kirándulásokat szerveznek a közeli erdőségekbe, ahol az éhező madarak etetése lesz a feladat, Kardos- kút, Fehér-tóra pedig darulesre és rétisasnézőbe indulnak majd. Kukoricafosztás Szeptember 24-én, csütörtökön este társadalmi munkában kukoricafosztáson vesznek részt a telekgerendási szlovák klub tagjai a helyi Vörös Csillag Tsz-ben. Kölcsönösen nagy érdeklődés előzi meg az összejövetelt; úgy tervezik, hogy a jó hangulatú, meghitt kis találkozón a munka mellett dalolásra, beszélgetésre, hagyomány- ápolásra is sor kerül a termelőszövetkezetben, amely az áfész mellett a klub tevékenységének jelentős patronálója. Anyakönyvi hirek BÉKÉS Házasságkötések: Kovács Mária és Kovács Lajos, Szabó Eszter és Nánási János Gábor, Pető Julianna (Bélme- gyerj és Kun Sándor (Bélmegy er) . Születések: Illés Sándor és Debreczeni Zsuzsanna fia Tamás, Török Antal és Mező Piroska leánya Csilla, Varga György Ferenc és Nagy Margit fia György Tamás. Szűcs Zoltán Mátyás és Nagy Katalin Terézia fia Ákos Balázs, Rámes Ferenc és Frey Judit fia Tibor (Mezőberény), Toldi Sándor és Csák Erzsébet Erika leánya Erna (Mezőberény), Mihalik Árpád és Plavecz Magdolna Zsuzsanna fia Tamás (Mezőberény). Halálesetek: Kis Sándorné Mészáros Eszter, Oláh Ferenc, Szekeres Károlyné Mezei Margit (Kamut). SARKAD Házasságkötések: Ladányi Eszter és Kovács László, Rajki-Tóth Diána Andrea (Sarkadkeresztúr) és Nagy Sándor (Sarkadkeresztúr). Haláleset: Kovács Ferencné Molpár Zsuzsanna. MA: MÓRIC NAPJA A Nap kél 6.30 — nyugszik 18.45 órakor A Hold kél 5.31 — nyugszik 18.32 órakor ÉVFORDULÓ Száz éve született Denis Nowell Pritt (1887—1972) angol jogász, a haladó mozgalmak egyik vezetője. IDŰIDRÁS Derült, száraz volt hétfőn az időjárás megyénkben. Hajnalban 13-14 fokig csökkent a hőmérséklet, délutánra napsütésben és a mérsékelt északias szélben Szarvason 23, Békéscsabán 21 fokra melegedett fel a levegő — kaptuk a tájékoztatást Unya- tinszky Zoltántól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás ma estig: az ország nagy részén túlnyomóan derült idő lesz. Átmeneti felhő- södés ma a délutáni órákban lehet a Dunántúlon, Eleinte mérsékelt változó irányú, majd napközben többfelé élénk déli szél várható. Hajnalban délnyugaton foltokban köd képződik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet északkeleten 7 fok, délnyugaton 13 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. Északkeleten lesz a hűvösebb. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: szerdán és csütörtökön időnként megnövekszik a felhőzet és szórványosan zápor- esők kialakulhatnak. Péntektől észak felől lehűlés kezdődik. Hírügyeletünk 19 óráig hívható; a telefonszámunk: Hírügyeletes Ungár Tamás 27-360 — MA: MESTER ÁKOS! Nyílt fórumon találkozik az érdeklődőkkel ma kora este (18.00) a békéscsabai Vasutas Művelődési Központban és Gyulán a Kövizignél Mester Ákos újságíró. — INFORMÁCIÓS FÓRUM. A Malév Dél-alföldi Területi Igazgatósága megbízott partnerei részére szeptember 23-án Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőházban információs fórumot rendez. Itt az igazgatóság tájékoztatja partnereit a légi utazás, az Air Cargo és Air Tours üzletágaikkal kapcsolatosan. — DR. KAÁLI-NAGY GÉZA, a New Yorkban élő intézetvezető orvos lesz az orosházi Petőfi Művelődési Központ és a Művészetbarát Közművelődési Egyesület „Házigazda” sorozatának következő vendége. A találkozón, amely szeptember 25-én, pénteken 19 órakor lesz az orosházi művelődési központban, a házigazda szerepét Koszorús Oszkár, a könyvesbolt vezetője tölti be. Kaáli-Nagy Géza nevét az elektromos fogamzásgátló készülék felfedezése tette világszerte ismertté. — KÖZÜTI INFORMÁCIÓ. 1987. szeptember 22-től előreláthatólag 15 napig — a partoshalmi csatorna műtárgyépítési munkái miatt — teljes szélességében lezárják a gyula—battonya—mező- hegyesi összekötő út egy szakaszát, mégpedig Elekről Lököshá- za felé haladva Lökösháza előtt másfél kilométerrel. A forgalmat a rögtönzött terelőúton bonyolítják le. Békéscsaba belterületén a 44. sz. út átkelési szakaszán, a Lenin úton az Achim utcai csomópont előtt szombaton délután vízcsőtörés történt. A hibát a víz- és csatornamű-vállalat dolgozói kijavították, de a burkolatot véglegesen csak később állítják helyre. Addig a Békési út felől a Rózsa Ferenc tér irányába tartó járművek vezetői fokozott óvatossággal közlekedjenek, mert a balra kanyarodó sáv és a két egyenes sáv közül a belsőt lezárták. — HALÁLOS BALESET. A hét végén országszerte 140 sérülést okozó közlekedési baleset történt. Ezek közül 9-nek halálos áldozatai, 65-nek súlyos, 66-nak pedig könnyű sérültjei voltak. Az előtte haladó lovas fogatnak ütközött motorkerékpárjával Kardos községben Hegedűs Máté Imre 43 éves tsz-tag, kondo- rosi lakos. A baleset következtében a motorkerékpáros a helyszínen meghalt, utasa életveszélyes sérülést szenvedett. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálaton kezdett.