Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-19 / 221. szám
1987. szeptember 19., szombat SPORT SPORT SPORT Folytatódik a szép ősz Bcs. Előre Sp.-Dunaújváros 21-19 (8-8) NB I-es női kézilabda-mérkőzés, Dunaújváros, 400 néző. V.: Haid«, Tekauor. Békéscsaba: THAISZNE — Belanka, Hasik 1, CSUl.IKNÉ 5, HANKONÉ 3, BOLLA 11 (7), Szakálné 1. Csere: Lo- vászné (kapus), Sebenne. Edző: Fellegvári Zoltán. Dunaújváros: Meksz — Burainé 3, Tenkéné, Bodollainé 1, Varga Zs. 3 (2), BAKOSA 10 (6), Erdős!. Csere: Fritsch (kapus), Szarka 2, Simon. Edző: Kajcsa András. Kiállítások: 6, ill. 2 perc. Hétméteresek: 7 7, ill. 10'8. A vendéglátók egy büntetőből és egy gyors indításból esett góllal elhúztak az első percekben, de üdvösségük nem sokáig tartott, ugyanis hamar fölzárkóztak a békéscsabaiak. Sőt a félidő közepén már a lila-fehérek vezettek két „fa” előnnyel. Igaz, a dunaújvárosiak emberelőnyük révén hamar egyenlővé tették az állást. A fordulás után, az első percekben még fej fej mellett estek a gólok, egészen 10—10-ig, amikor a vendégek előbb kettő-, majd nem sokkal később háromgólos előnyre tettek szert. Ennek birtokában fegyelmezetten játszottak, s okos taktikával megtartották az előnyt a mérkőzés lefújásáig. Küzdőképességből minden dicséretet megérdemel a csapat, s ezúttal is —-többek között — a kitűnő védekezésnek köszönhetik az újabb idegenbeli két pontot. Az ősz pikantériája: hazai környezetben már veszítettek őszszel, de eddigi vendégeskedésük során még egy pontot sem hullajtottak el, a Vasas, a Budaprint Szegedi Textilmüvek legyőzése után most Dunaújvárosban is diadalmaskodtak. Mindenesetre elmondható: folytatódik a szép ősz ... T. I» Atlétika Budapesten, a Bp. Honvéd Tüzér utcai sporttelepén rendezték meg az atléták országos serdülő A kategóriás (15- 16 évesek) többpróbabajnok- ságát. A Békéscsabai Előre Spartacus tízpróbacsapata 6. lett, 19 ezer 446 ponttal (Markóczy 5556, Petrovszki 4888, Rácz 4704, Balogh 4298 pont). Egyéniben: 5. Markóczy Tamás (12,0 mp, 606 cm, 13,17 m, 165 cm. 37,6 mp, 15,9 mp, 32,04 m, 320 cm, 43,52 m, 2:53,5). Az aranyjelvényes szintet elérő Markóczy még jövőre is serdülőkorú, így eredménye biztató. Az országos ifjúsági csapatbajnokságot Budapesten, az Ü. Dózsa Szilágyi utcai pályáján bonyolították le. A lila-fehérek fiú 300 m gát csapata 3. lett (Rácz, Vida, Kiss, Almádi) 41,99 mp-es átlaggal. A rúdcsapat 5., a diszkosz-, távol-, 110 m csapat 6., a kalapácscsapat a 7. helyen végzett. A leányok diszkoszcsapata 5. lett. Por(hintés) után portalanítás Lapunk szeptember 17-i, keddi számában Por(hintés) címmel megjelent egy labdarúgó-szurkoló véleménye az Előre Spartacus Kórház utcai stadionjának tisztaságáról. Egyben tett néhány észrevételt az igazolt játékosok összetételéről, illetve arra is utalt: miért nem jutnak játéklehetőséghez a fiatalok közül többen. Az Előre Spartacus ügyvezető elnöke, Annus Vince válaszát közöljük dr. Kazóné Nagy Éva lapunkban is megjelent levelére: Karate Hortobágyi sikere A Bécs melletti Stocke- rauban rendezték meg a barátságos jellegű Ausztria— Magyarország válogatott full-contact karatemérkőzést. A csapattalálkozó az októberi müncheni világbajnokságra való felkészülés fontos állomása volt. A magyar válogatott fölényesen, 16:4 arányban győzött. A Békéscsabai Lakótelepi SE karatésa, Hortobágyi János a sokszoros válogatott Koch- hal mérkőzött. Az első menetben lábbal tartotta távol kellemetlen stílusú, „vereke- dős” ellenfelét. A második menetben már Hortobágyi támadott, néhány egészen magas szintű rúgást bemutatva. A harmadik menetben már csak az eredmény tartására törekedett, s egyhangú, 3:0 arányú pontozással győzött. B salakmotoros páros bajnokság 4. fordulója Gyulán A vasárnapi tv-közvetítésben látott izgalmas salakmotoros-vi- lágbajnoki küzdelem magyar résztvevői szerdán délután Gyulán ültek ismét nyeregbe. A verseny előtt Tihanyival még tréfálkoztak is társai. ..vízhiányra utalva” — mivel motorján még vastagon állt a miskolci por. Verseny közben azonban alaposan lerázta ezt a port. mivel a második futamban, a most is kiválóan motorozó szegedi Kócsót új, 1 perc 10,9-es pályarekorddal verte. Az öt páros közül sajnos csak a hazaiak lógtak kissé ki. hiszen a nyolc starthozzáállásuk során mindössze a szegedi Csilliket tudta Dobra megelőzni. Az előző három fordulóban megszerzett ötpontos előnyüket a debreceniek ebben a fordulóban tovább növelték. A csaknem 800 néző jó küzdelmet látott. Egyénileg a már említett Kócsó és Tihanyi, valamint Petrikovics és Seres gyűjtötte egyesületének a * legtöbb pontot. A hazaiak gyenge pontszerzése ellenére meg kell említeni Dob- rát, aki az utóbbi versenyeken egyre biztosabban és harcosabban motorozik. Eredmények: 1. Debrecen 36 (Adorján 14. Tihanyi i3, Bódi 9). 2. Szeged 29. 3. Nyíregyháza 26. 4. Miskolc 20, 5. Gyula (Dobra 7. Rusz 2) 9. összetettben: 1. Debrecen 129, 2. Nyíregyháza 114, 3. Szeged 105, 4. Miskolc 86, 5. Gyula 45. A záró fordulóra Nyíregyházán kerül sor. Október 4-én OB II-es verseny, október 10-én 14 órakor pedig nemzetközi Volán Kupa lesz Gyulán, futamonként 6 indulóval. j. k. MHSZ-hírek „Mind a levélíró, mind valamennyi Előre-szurkoló szíves elnézését kérem a padok tisztaságával kapcsolatban, a szükséges lépéseket megtettük. Mentséget nem kívánok felhozni, az ülőhelyi lelátó porossága nem kellő odafigyelés eredménye, ígérhetem, a jövőben ilyen nem fog előfordulni. A csapat-összeállítás portalanításával kapcsolatban, a fiatalok beépítésé az első csapatba nem könnyű feladat, főleg az említett Belvon Attila, Bánfi János esetében. Ismerjük tehetségüket, de éppen a válogatottbeli elfoglaltságok miatt sok esetben hetekig nem is látjuk őket, A nyári felkészülésen sem tudtak a csapattal készülni, és az viszont nem mindegy, ha valaki egy-egy mérkőzésre készül a válogatottban, vagy meghatározó ember kell hogy legyen klubcsapatában. Mindkettőjükre számítunk, s! természetesen a többi fiatalra is, gondolok itt Szarvasra, Kelemenre, Kanálra, Tamásra, akik szintén játszottak már csapatunkban. Itt említeném meg, hogy egy évtizeden át megszokott Pásztor Józsefre épülő játékstílust kell a vezetőségnek, a vezető edzőnek átalakítania, amely nem megy egyik napról a másikra. Üj csapatot a biztos bent- maradás mellett kell formálnunk, s mi is tudjuk, a legjobb igazolás a nálunk felnőtt tehetségek szerződtetése, csapatba történő beépítése. Az erősítésekről néhány gondolatot: az éberségünkkel, bátran kijelenthetem, nincs baj, de ide sorolnám a kényelmességünket is. Neves, „jó” játékos Csabára történő igazolása nem ilyesmin múlik. Együttműködést csak alsóbb osztályú csapatokkal lehet kialakítani, ahonnan viszont nagyon kevés tehetséges játékos nő ki, Pásztor-képességű esetleg százból egy-kettő lehet. Kevés azon játékosok száma a „piacon”, akikért a kért nagy összegeket érdemes lenne kifizetni jelen helyzetben. Kérem a Tisztelt Levélírót, higgye el, hogy mi is szeretnénk gondtalanul, a közönséget szórakoztató labdarúgó-mérkőzést látni már a „tiszta Kórház utcai" stadionban. Ez az egyesület vezetésének célja, és ehhez kérem türelmüket.” Kaposvárott rendezték meg az MHSZ 19. országos lövészbajnokságát, melyen a Békéscsabai Városi Lövészklub legjobb sportolói is részt vettek, s a következő eredményeket érték el. Leányok. Junior. Légpisztoly, 40 lövés: 1. Gregus Anita 377 köregység. Csapatban: 3. MHSZ Bcs. LK (Gregus, Nyeste, Dor- mán). Standard pisztoly, 30 + 30 lövés: 4. Gregus Anita 559, 7. Nyeste Katalin 549. Jól szerepelt a standard puska 00 lövéses fekvő versenyszámban Dormán Erika, aki 3. lett 584 köregységgel. Férfiak. Légpisztoly, 60 lövés: 8. Múlt István 561 köregység. Junior fiúk. Légpuska, 60 lövés: 3. Kazár Attila 564 köregység. Az MHSZ Békéscsabai Városi Lövészklub a 19. nyári országos bajnokságon összesen 18 olimpiai pontot gyűjtött. * * * Az MHSZ Sarkad városinagyközségi vezetősége lövészversenyt rendezett. Az első helyen végzettek szeptember 19-én, ma Békéscsabán részt vesznek a Honvédelmi Kupa lövészverseny megyei döntőjén. A győztesek. Nők. Légpuska: Kender Gyuláné (Cukorgyár). Kispuska: Katona Mária (Cukorgyár). Úttörők. Légpuska: Kozma Valéria (Méhkerék). Férfiak. Légpuska: Sújtó Jenő (Geszt). Kispuska: Kiss János (Cukorgyár). Ifjúsági légpuska: Pribék Sándor (Sarkad, terület). Kispuska: Kora Zoltán (Sarkadkeresztúr). Úttörők. Légpuska: Kocsis Zoltán (Mező- gyán). A csapatversenyt Mezőgyán nyerte, Sarkadkeresztúr és a Sarkadi Területi Honvédelmi Klub előtt. Csúcson a hegymászók — völgyben a mormoták Egy hét a Magas-Tátrában Mindenki megkérdezte, akinek csak beszéltem eddig hegymászóélményeimről: „miért kell hegyre mászni?" Hosszas magyarázkodás helyett Mallory, a híres hegy- . mászó mondásával válaszoltam: „mert ott van”. Aki egyszer is barangolt magas hegyek között, az egy idő után érzi, hogy mennie kell, mert ebből a csodálatos bűvkörből többé nem tud szabadulni. Néhány évvel ezelőtt Békéscsabán egymásra talált majd egy tucat ember, akik elhatározták, hogy ezután együtt járják a hegyek világát. Először csak kedvtelésből, később, sportkört alakítva, mind nagyobb célokat tűztek maguk elé. A Fogara- si-havasokban, a szlovák paradicsomban, a Piriniben, a Bucsecsben, a Retyezátban szereztek túrázótapasztalatokat. Ez év telén hegymászótanfolyamra jártak, amit Katona László irányított. (Ö tagja volt az 1985-ös első sikeres magyar Himalája- expedíciónak.) Májusban azután több hazai hegymászó-iskolában, az Oszolyon, a Kis-pédesen,1 a Hámorban és Fehérkőlápán gyakoroltunk, majd vizsgát tettünk a kötélbiztosítás, a karabinerek, szegek alkalmazásából. Mindezen tudással és eszközökkel felvértezve indultunk eddigi legnagyobb vállalkozásunkra, a Magas-Tátrába. A 26,5 kilométer hosszú főgerincből, a Kopa-hágótól a Jég-völgyi- csorbáig terjedő szakaszt jártuk végig^ Velka Lomni- cán egy magyar családnál volt a szállás, onnan kis- vasúttal mentünk Tátralom- nicra, ahonnan a hegyekbe indultunk. Az első túranapon, 890 méter szinten gyalogolva fölfelé, a Kopa-hágóig (1750 m) mentünk. Mivel másnap korán volt az indulás, ezért fenn aludtunk a hegyen, birkazsákokban. A kezdeti nagy lelkesedést az sem törte meg, hogy az éjszakai eső befolyt a zsákokba, és vizes ruhában, dideregve ébredtünk. A reggeli forró tea és a napfelkelte csodálatos látványa kárpótolt mindenkit. öt órakor indultunk a gerincre. Magyarországon eddig csak mészkövön gyakoroltunk, ezért aztán időbe tellett megszokni a gránit éles, érdes felületét. Bizony a túra végére lekopott a bőr az utolsó ujjperecek- ről. Az első orom, amit elértünk, a fehér-tavi csúcs (2231 m) volt. Itt tartottuk meg az avatási szertartást annak örömére, hogy hegymászóként először álltunk tátrai csúcson. A vörös-tavi csúcs (2425 m) elérése -után „gyilkos terepen” ereszkedtünk le a zöld-tavi turistaházhoz, bokáig süppedtünk a kőtörmelékben. Innen még másfél órát gyalogoltunk a vasútállomásra. Nagyon elfáradtunk, ezért másnap pihenőnapot tartottunk. A következő napon a Késmárki-csúcsot (2566 m) terveztük meghódítani, ami hatalmas tömegével méltó versenytársa a szomszédos Lomnici-csúcsnak, amivel a Villa-gerinc köti össze. Három társammal együtt hegymászó úton mentünk, három páros pedig kötélbiztosítással mászott fel a II-es nehézségű úton. (A hegymászó utakat a Tátrában I-től VII-ig terjedően számozzák nehézségük szerint, attól függően, hogy kell-e segédeszközt használni, és hogy vannak-e, illetve milyenek a fogások.) A csúcskönyvben megörökítettük a nevünket, és azt, hogy Békéscsabáról jöttünk. A turistaházban, az esti beszámolón mesélték a fiúk, milyen fantasztikus élmény volt több száz méteres sziklafalon mászni, amire eddig nem volt lehetőségük. A menedékházban alvóhely híján az ebédlőben kaptunk szállást. A szerencsésebbek az asztalok tetején és a fapadokon aludtak, a többiek a kockakövön, egy szál mentőfólián. Eléggé fáradtan ébredtünk, így a tervezett gerincszakasznál rö- videbbet teljesítettünk, a zöld-tavi csúcs (2536 m) elérése után jöttünk le. Itt volt túránk két legnehezebb ereszkedése, egy III- as és egy IV-es nehézségű falon. Ahol egyáltalán nem találtunk fogást, ott egyszerűen belelógtunk a kötélbe, ami hevederrel a mellkasunkon volt rögzítve. így eresztett lejjebb a társunk, aki föntről biztosított. Lent a völgyben a mormoták egész hada szórakoztatott bennünket éles füttyögéssel. Amióta egyes területek le vannak zárva a kirándulók előtt, igen elszaporodtak, nagyon barátságosak ezek a védett állatok. Ezekben a völgyekben tőlünk is többször kérték a Tátrai Nemzeti Park őrei a hegymászóigazolványt, ami mentességet biztosít a tilalmak alól. Végre puha ágyban töltöttük az éjszakát. Korán reggel lelkesen ébredtünk, hiszen a nagy cél, sokunknak a nagy álom teljesítése lebegett a szeme előtt, a Lomnici-csúcs (2636 m) elérése. Az erős szél miatt nem működött a lanovka1 a Kő- patak-tóig, ahonnan indulni szerettünk volna, ezért Tát- ralomnicról kaptattunk fel a csúcsig, 1500 m szintet gyalogolva fölfelé. Erre a csúcsra több, I-től Vl-ig terjedő nehézségű úton lehet feljutni, mi a Sírkerten át mentünk, ami II-es nehézségű. Több vízfolyást keresztezve, feljebb meredek hómezőn, lassan araszolva haladtunk. A „Vigyázz, kő!” kiáltás gyakran hallatszott, ha az elöl mászók egy-egy laza, nagyobb követ indítottak el. Aztán fél 3 körül a csúcson voltunk. Verőfényes, tiszta időben, gyönyörű panoráma tárult elénk. A természet még egy csodálatos szivárvánnyal is „megajándékozott” bennünket. A férfiak, engem, ennek a mászásnak az egyetlen női résztvevőjét, végig a túra alatt, egyenlő mászótársnak fogadtak el, de ahol szükség volt, mindig készségesen segítettek. A „csúcscsoki” elfogyasztása, és a csoportkép elkészítése után a Mózes-forrás útján ereszkedtünk le, a beépített vasláncok segítségével. Ez a mászónap koronázta meg egyhetes túránkat. s a reggeli hazaindulás előtti búcsúzáskor megfogadtuk, hogy jövő nyáron folytatjuk. A felszerelések beszerzéséhez. illetve a túrákhoz szükséges anyagi fedezetet saját magunk teremtjük elő: magas épületeken, építményeken végzünk olyan felújító, karbantartó munkálatokat, amelyeket hagyományos építőipari módszerekkel nem, vagy sokkal nagyobb költséggel lehetne elvégezni. A télen tovább gyarapítjuk ismereteinket, jégtechnikát és gleccsermászást fogunk tanulni, hogy a következő nagy álom, Ausztria legmagasabb csúcsa. a Grossglockner (3797 m) meghódítása is sikerüljön. Siposné Matuska Klára BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpást Zoltán. Főszerkesztő-helyettes : Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy ú. 4. sz., 5601. Tel.: 27-S44, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 560L Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.