Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-19 / 221. szám
1987. szeptember 19., szombat o SZÜLŐFÖLDÜNK Szarvas múltja a fényképes emlékeken Nem vagyok fotóművész, de több mint fél évszázadon át „hobbiból űztem e mesterséget”. Az első, képemen (1937) egy kisfiú mosolyog rám a bárányával való játék közben. Aztán felvételem tárgya volt az ember, az élet, a környezet, a város és tanya, a munka, a tájak, országok, világrészek. S természetesen al szakma. Ma úgy mondanám, hogy fotómunkásságom nagy részben a környezetvédelem szolgálatában telt el. A múlt és a jelen a maga sok-sok tanulságával. Az arborétum egykoron és ma, a Hősök ligete, a Kenyérgyári erdő, hajdanában és most, a strand jegenyefasora, a bikazugi nyárfasor valamikor és ma. A kravajárási nagy „topolya” századik születési évében teljes pompájában és megtépá- zottan ma. Tanulság fiataloknak, öregeknek.! Memento! Oktat és nevel! Hála, hogy van pozitívum is: az Örhalmi erdő, a Benzinkút mögötti tölgyes, a Legelői erdősáv, a Hatházi olaj- és nyárfás. a Kert dűlői és a Siratói cseperedő erdők, a Gépállomási akácos, a Bá- gergödri nyárfások (melyeket magam kezdeményeztem, s szereztem be azokhoz a csemetéket, s Münnich Péter valósított meg). Múlt? Megérdemel egy kis megemlékezést Róth Béla, a fényképész és festőművész, aki hat évtizeden át (1875— 1935) örökítette meg a városi és tanyai emberek életét, munkáját — olykor tanyájával, állataival együtt. Népszerű „mester” volt. Benne az emberek bizalma. Kedvelték a tanyai lakosok is, mert nem sajnálta a fáradtságot, hogy gyalogszerrel, majd kerékpáron kimenjen a tanyavilágba — hívásra vagy anélkül — megörökíteni egy-egy otthont, avagy földművesmunkát. Minden városi „ősi nádas, kanfaros, szabadkéményes” házban és számtalan tanyában az egyetlen lakószobában még ma is ott lógnak a falon a két ablak között, vagy az egy ablakocska mellett, esetleg a sublót fölött „berámázva” a családi fényképek, vagy sárgulnak az „asztal fiában” — újságpapírba gondosan becsomagolva. Netán a padláson, máglyába rakva — várva az enyészetre. Ezek a fényképek ma már nemcsak családi ereklyék, hanem megfelelnek! egy-egy folklórtanulmánynak is. A lányok sima hajviselete, a ruhák, a kimunkált blúzok legtöbbje egy-egy csipkekollekció. A földig érő, |,agyon- hímzett” zsebkendők mindmind a századforduló, s az azt követő évtizedek néprajzának megannyi ékes bizonyítékai. A legtöbb családi csoportképen a „paraszti alakok” — városiak és tanyaiak — ünneplő fekete ruhában ülnek, állnak. A hangulat komor. Az arcok mindenikén a bánat, a szomorúság, a gyász. Miért? Mert az összejövetel temetésre történt. És ha már együtt volt a gyászoló háznál a család, a szertartás végeztével — halotti tor előtt — átsétáltak a fényképészhez, Róth Bélához is, meg- örökíttetni magukat és az emlékezetes alkalmat. A szarvasi népviselet nem volt oly színes, mint egyik és másik vidéken (Mezőkövesd, Buják, Buzsák, Sió- agárd, Sárköz), mégis meg lehet ítélni viselője rangját, módját. Minden személyre rá van írva a sorsa, a vagyoni helyzete: gazda, feles művelő, tanyás, béres, cseléd, szolgáló, kubikos, napszámos, vagy éppen a pásztorok nagy családjába tartozik. Csikós-e vagy gulyás, netalán juhász. Vagy csupán csősz. A gazdák megjelenéséből, feszes tartásukról, arcukról leolvasható jellemük — hiszen más volt a városinak és a tanyainak a szarvasi öregföldi, halásztelki, kákái húsz-, ötvenholdas gazdaember magabiztossága. Erre vall a „kikeményített” fehér ing. a fehér „rácos bő gatya”, a fekete posztókalap, -kabát, a kis „lajbi”, s a ragyogó „fekete bőr vagy „bokaz” csizmák. A hosszú szárú tajtékpipához már jobb mód kellett — száz vagy több hold föld. öregség és a sorsban „megnyugodó”, „beletörődő” megelégedettség. A hosszú, vál- lig érő fehér haj mindig jól mutatott a kényelmes, faragott, szalmafonatú „gondolkodószékben”. Szinte valamennyi Róth- féle archív képről el lehet ma már mondani, hogy remek alkotás. Hogy egyné- melyikük mégsem olyan szerencsés, azt a kor felfogása, fotószelleme, tehát a műtermi miliő okozza. Ennek hatására állították a parasztot barokk bútor mellé, perzsa szőnyegre, pálmák árnyékába — bő gatyában és csizmában. Ebben volt egy kis üzleti érdek. Legyen a kép kelendő! Ma már azt mondanék, hogy „giccs”! De a századfordulón? Annál impozánsabbak az aratási, cséplési, a helyszínen készített felvételek. Munkaruhában — a 35 fokos melegben — kaszákkal, marokszedőkkel, „csobákkal”, vagy már kék zománcos kantákkal. A legtöbb „géptulajdonosnál” — volt belőlük száz — láthatóan a cséplőgarnitúrák, hatostól a nagy tizenkettesig. Rendeltek abból az érdekelt gazdák is az előbbiek ösztökélésére.. Persze az „ünnepélyes” percekre ott is megállt az élet. Akkor még nem volt a másodperc töredék része, tehát „pillanatfelvétel”. A nagy fekete kendővel letakart „harmonikus” gép előtt mindeni- ken ma is tanulmányozható a „viselet”. Mind a huszonnégy „bandatagon” más-más ruha, fejkendő és kalap. Ott vannak a tetőn, az asztagon az „asztagosak”, a cséplődobon az „etetők, kévevágök”, a kazalon a „kazalos”, égnek merednek a petrencerudak. A zsákmáglyán mosolyogva ülnek a gyerekek. Természetes, rajta a géptulajdonos, a gépész, az első ember. S az előtérben leterített asztalnál ül a gazda a családjával. Elmaradhatatlan a boros kancsó és a poharak az ünnepi — mert valóban az volt — aktusról. A munkát ebben a szellemben folytatta Matók Sándor (1930—1965). Megörökítette a tanyavilágot. Képein láthatók még címeres magyar ökrök és ökörfogatok, racka juhok, szalontai sertések, s nóniusz „csődörök” — lovasukkal, a „kihajtások” a gazdákkal és pásztorokkal, a tanyai lakodalmak, az első áldozás, az úrvacsora és a bérmálás . . . Dr. Domán Imre ny. állatorvos A reprodukciókat Róth Béla képeiről Fazekas Ferenc készítette Nyári barangolásaink... Miskolc madártávlatból Délelőtt a Széchenyi utcán Közvélemény-kutatásom eredményeként állapítottam meg: az emberek többségének nem tetszik Miskolc városa. Érdekes. Sablon a szöveg, amivel magyarázzák. Zsúfolt, rendezetlen, feldúlt ... De hiszen ezek a megállapítások az ország majd mindegyik városára érvényesek. * * * II. József pontosan 201 esztendővel ezelőtt adta ki a rendeletet az első nép- számlálásra. Ebből tudjuk meg, hogy az akkor már 400 éves várost 14 ezer 200-an lakták. Hol van már ettől a lélekszámtól Miskolc? Az ország második legnépesebb városa. Több mint 220 ezer ember éli itt mindennapjait. Hogy túlterhelt a város, ez bizony sok mindenben megmutatkozik. Különösen a közlekedési „áteresz” katasztrofális. Ennek a gondnak a megoldását a város vezetői a XXI. század elejére ígérik. Ha Miskolcot nem is tartják szépnek, azt viszont egyöntetűen vallja öreg és fiatal, hogy a környék csodás! A város hegykoszorúval zárt völgyben fekszik, terjeszkedése ezért is véges ... Az Avas-délen épült lakónegyed egy közepes nagyságú város lakóit „nyeli el”. 50 ezren lakják. Az építkezést itt már annyival korszerűbben végezték, hogy egy időben gondoltak a játszóterek, parkok, iskolák, orvosi rendelők és az üzlethálózat kialakításával. így az új „betelepülők” lakáskulcsaikkal Az avasi templom, háttérben a kilátó egy időben birtokba vehették a szociális létesítményeket is. A most épülő gimnázium például a legkorszerűbb lesz közelben-távolban. A híres-nevezetes Avasi temető sírhantjai alatt püspökök, tanárok, építészek alusszák örök álmaikat. A temető fölött emelkedik a 72 méteres avasi televíziótorony. Ha felsétálunk a toronyra, a körpanorámában gyönyörködve láthatjuk a Bükk vonulatait, a Gömöri- hegyeket, a lakónegyedeket és a város templomait. Közülük a görögkeleti ortodox templomot feltétlen nézzük meg, ha a többire nincs is időnk. Ez ugyanis a város egyik legértékesebb műemléke. Gazdag görög kereskedők építtettek 1785—1806-ig. Ikonosztázionja 16 méter magas. A fafaragványokba ékelt 88 festmény Jézus életét eleveníti meg. Festője — sajnos — ismeretlen. * * * S hogy a város környéke, hangulata mennyire sajátos, mennyire más, azt 15 percnyi autóbuszos utazás után állapíthatjuk meg. Miskolctapolca — gondozott parkjaival, égre törő fenyőivel, díszcserjéivel — egy oázis a füstös ipari nagyváros után. Barlangfürdője méltán világhírű. A termál 1939-ben készült el. Európában egyedülálló. Gyógyvize, ami állandó mozgásban van és cserélődik, télen, nyáron egyaránt 30 fokos. S bár Tapolca lakossága alig éri el a 2500-at, a nyári csúcsidőben naponta 20-25 ezer ember ellátásáról gondoskodnak. Kedvelt kirándulóhely — többek között — Bükkszent- kereszt, Miskolc felett. Kanyargós hegyi úton közelíthetjük meg. Ezt a kis települést 170C-ban még Üjhu- tának hívták, öslakói a Felvidékről költöztek ide. 1400- an lakják, s közülük legtöbben a kohászatban és az erdőgazdaságban dolgoznak. A településről rendezett turistautak vezetnek a déli és a keleti Bükk minden nevezetes kirándulóhelyére. Bükkszentkereszt éles, ózondús levegője miatt klimatikus gyógyhelynek is alkalmas. Levegője kiválóan alkalmas a strúmás betegségek enyhítésére. Béla Vali Az Európa-hírű tapolcai barlangfürdő
