Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-07 / 185. szám
1987. augusztus 7., péntek Körkép Gyomaendrőd közművelődéséről Ha a közművelődésről esik szó valamilyen fórumon, előbb-utóbb arról is beszélnek a résztvevők, hogy rosz- szak a tárgyi, anyagi feltételek. A csekély összegekből — a növekvő fenntartási költségek mellett — egyre kevésbé lehet színvonalas, igényes tartalmi munkát folytatni. Sok helyütt már a berendezések, a technikai segédeszközök is elavultak, s kevés vonzerőt gyakorolnak azokra, akikért tulajdonképpen a művelődési házak léteznek. Vannak azonban olyan települések, ahol mindent megmozgatnak annak érdekében, hogy a kultúra „fellegvárát” méltóvá tegyék feladata megfelelő betöltésére. Gyomaendrődön a Déryné Művelődési Házat hozták rendbe, majd rögtön azután, 1984-ben hozzákezdtek a Katona József Művelődési Központ teljes felújításához. Amikor véglegessé vált az elhatározás, felsóhajtottak az ott dolgozó népművelők, ugyanakkor a helybeliek is várakozással figyelték az egyre jobban körvonalazódó épületet. Kétségtelen, nagy szükség volt már a felújításra, sok minden indokolta ezt. Egyrészt az, hogy 1981- től hálózati-módszertani feladatokkal bízták meg az intézményt, másrészt, hogy az 1982. január 1-i közigazgatási változás után körzetközponti szerepkörrel is rendelkeznek. Egyre nehezebben lehetett összehangolni a kiscsoportok munkáját, sokszor egy-egy foglalkozás kényszerből el is maradt. Ma adják át A felújítási munkálatok megkezdése után fokozatosan szorultak ki a házból a kisközösségek, rendkívül megnehezedett a folyamatos munka, különböző — bérelt — helyiségekben tevékenykedtek. De vállalták ezt, hiszen a művelődési központ fokozatosan kezdte megmutatni új arcát. A felújított intézmény — melyet ma adnak át ünnepélyes külsőségek között — már a kor követelményeinek megfelelő környezetben fogadhatja a látogatókat, s a kiscsoportok működésének feltételei is jóval kedvezőbbek lesznek a korábbiaknál. A technikai eszközök, a berendezési tárgyak színvonala is kielégítő. Sok mindent terveznek az itt dolgozó népművelők, többek között újfajta szolgáltatásokkal — fodrászat, kulturált büfé ... — jelentkeznek, s olyan közművelődési lehetőségeket is teremthetnek, amilyet a korábbi állapotok mellett nem valósíthattak meg. A mai naptól kezdve tehát új fejezet nyílik a Katona József Művelődési Központ életében. Kevesebb a könyv A városi jogú nagyközség könyvtárainak szervezeti életében hasonló változás zajlott le a közigazgatás átszervezésével, mint a művelődési házakéban: összevonták az endrődi és a gyomai könyvtárat. Az intézmények tárgyi feltételei megfelelőnek mondhatók. Az összevonás eredményeként bővítették a könyvtárak tevékenységi körét, szolgáltatásaikat. A könyvek, dokumentumok, hanglemezek kölcsönzésén túl vállalnak irodalomkutatást, sajtófigyelést, bibliográfiák összeállítását. Kérésre hanglemezen levő anyagokat is másolnak át kazettára. Iskolaidőben mintegy 150 órát tartanak az általános és középiskolás tanulóknak. A különböző brigádvetélkedők résztvevőinek felkészítését is vállalják. A könyvtár dolgozói nagy gondot fordítanak a helytörténeti emlékek, dokumentumok feltárására, összegyűjtésére, feldolgozására. Ennek érdekében kapcsolatokat építettek ki a településről elszármazottakkal, többek között írókkal is, akiket gyakran hívnak meg. A könyvtárak — akárcsak a hasonló intézmények — egy dologgal nem tudnak megküzdeni: az emelkedő könyvárakkal, mert a beszerzésre fordítható összegek nem vagy csak alig nőnek. Így sok esetben a legfontosabb dokumentumok* beszerzése is komoly gondot jelent, s mindemellett kevesebb könyvet vásárolhatnak. Hagyományőrzés Gyomaendrődön nemcsak a könyvtárosok viselik szívükön a település hagyomáA Déryné Művelődési Ház A Kner Múzeum kiállításának egy része Fotó: Fazekas Ferenc nyait. Az endrődi műemlék jellegű parasztházat 1974- ben vásárolta meg az akkori tanács, s állította helyre. Sokan keresik fel azóta a tájházat, s ismerkednek a múlt század közepére jellemző épülettel és berendezési tárgyaival. Gyoma kiemelkedő jelentőségű személyisége volt Kner Izidor, aki a nyomdaipart teremtette meg a településen. A Kner Nyomdaipari Múzeumot Kner Imre lakóházában rendezték be, amely először 1970-től fogadott látogatókat. Később különböző problémák miatt bezárták. A felújítás után, 1982-től tekinthető meg ismét a múzeum. Ekkor volt 100 éve, hogy lerakták a nyomda alapjait. Vidovszky Béla festőművész is Gyomán született 1883-ban. A neves festőművész tiszteletére emlékszobát rendeztek be a Kossuth utca 30. szám alatt, s a helyiségben állandó kiállítás is látható műveiből. Ha Gyomaendrőd közművelődéséről van szó, akkor feltétlenül meg kell említeni Honti Antal grafikust is, kinek műhelygalériája már megyénk határain túl is ismert. Sokat áldozott a galériára, melynek működését a helyi tanács is támogatja. Évek óta rangos kiállítások, találkozók színhelye a Voro- silov utca 19. szám alatti épület. „Múltunkkal - jövönkért” Több intézmény hirdette meg a „Múltunkkal — jövőnkért” elnevezésű helyismereti mozgalmat ez év áprilisában. Brigádok, KISZ- alapszervezetek, iskolai és alkalmi csoportok is jelentkezhettek részvételre. A mozgalomba benevezettek különböző dolgokat vállalhattak, így — többek között — az öregszőlői katonasír rendbehozatalát, történetének feldolgozását, a Kner- emlékkő környékének ápolását, és így tovább. Ugyanakkor különböző kérdésekre is válaszolniuk kell írásban. A gyakorlati vállalások teljesítése után ősszel értékelik a benevezett közösségek munkáját, s ezt követően szóbeli vetélkedőn döntenek az értékes díjak odaítéléséről. pénzes Ferenc Zenében éltem, zenében élek Beszélgetés a 75 éves Csenki Imrével Csata a márványokért . Csenki Imre felkészülten várt lakásán, több kötetnyi dokumentumot rakva ki az asztalra. A múltat. Még alig váltottunk néhány szót, és ő kérdés nélkül elmondta a számára legfontosabbat. — Az élet utolsó szakaszában a vetés beérett. A sors egy csodálatos unokával ajándékozott meg, 18 éves, és ezekben a napokban vették fel a Zeneakadémiára. Most úgy érzem, korán meghalt fiam helyébe lépett az unokám, van már utódom! Így kezdődött csaknem kétórás beszélgetésem Csenki Imrével, aki most, augusztus első napjaiban tölti be életének 75. esztendejét. — öreg koromra kezdek zeneszerzőként befutni. Debrecenben szerzői estem megrendezésére készülnek. A város felkérésére írtam néhány zenei művet. Ősbemutató lesz. Derűs, átlátszóan tiszta és mégis robosztus egyéniség, akiből sugárzik az életerő, a közvetlenség. Püspökladányból indult el. Már kisfiúként kitűnő zongorista volt, és a tanára beajánlotta Bartók Bélához. Édesapjától — tanító ember volt — elsajátította a zene szeretetét és ismeretét. Korán taníttatni kezdték Debrecenben a zeneiskolában. Az apa úgy vélekedett: „Legyen, fiam, a kezedben biztos kenyér.” Így a négy polgári után beiratkozott a debreceni tanítóképzőbe. Csak ezután juthatott el a zeneművészeti főiskolára, ahová már végzett tanárként újra visszakerült, de most már tanítani. — Ott alapítottam az első énekkart, a Debreceni kollégiumi kórust. Több mint száz koncertet adtunk társadalmi munkában. 1948- ban az első nemzetközi munkáskórusversenyen mi nyertük el az első díjat idehaza. Mi utaztunk elsőként kórusszereplésekre Svájcba. Huszonnégy évesen eljut Chicagóba is és a „yenkik” ott akarták tartani. „Nag} pénzt kaptam volna tőlük" — meséli, én azonban any- nyira magyar vagyok. Chicago helyett Mezőtúrt választottam. Az Állami Népi Együttes énekkórusának megszervezésére 1950-ben felszólítják Budapestre. Az idő szava szerint ő is ment, ahová rendelték. Akkor került oda Rábai Miklós és Gulyás László is. — Növendékeket neveltem és tanítottam a személyes példámmal. Csenki Imre belevetette magát a munkába. Volt olyan idő, hogy egyidejűleg 12 kórust vezetett. Archívumából egy Kodály-ajánlást vesz elő. „Csenki Imre hosz- szú karvezető pályáján számos emlékezetes előadással írta be nevét...” — olvasom a levélből Kodály sorait. Aztán lemezek. A Cigányrapszódiák. Népdalok. Külföldön publikálták őket. Van vagy tíz ilyen lemeze. És az itthoniak. Büszke valameny- nyire. Amerikában, Ausztráliában és persze Magyarországon adták ki saját szerzeményeit. A Régiposta utcában lévő lakása relikviák gyűjteménye, egy életpálya dokumentumai. Oklevelek, fényképek, naplók. Két érdekes oklevél: a Párizsi Folklór Nagydíja (1956). És egy másik Leningrádból. — A párizsi nagydíjnák története van. Még csak próbát énekeltünk, de többre nem is volt szükség, rögtön utána közölték velünk; kész a lemezfelvétel! Igaz, én mindig szigorú voltam a kórussal. Megköveteltem, hogy kotta nélkül tudják a legnehezebb műveket is. Ezért volt Párizsban is sikerünk. Anekdotázik és mesél. A Bajusz debreceni bemutatójáról, arról, miként gyűjtötte öccsével a cigány folklórt. Nincs vége történeteinek. Sokoldalúságát, tevékenységét, évtizedek zenei munkáját zavarba ejtően így fogalmazza meg: — Én muzsikus voltam, muzsikus vagyok. Hol zongorista, hol népdalgyűjtő, hol zenepedagógus, hol karmester. És a hátralévő néhány esztendő is zenével fog már eltelni életemben. Búvárként merül alá, kutat, keresgél a múltban. Nehéz korszakokról mesél. Pályáján sokan indultak el mások is, de sokan csalódtak is. Ö nem panaszkodhat. Csaknem egyetlen Kos- suth-díjas volt a kórusvezetők között. Városától, Debrecentől Csokonai irodalmi díjat kapott. Saját megfogalmazása szerint nemzedékét megtörte a történelem, és gyakran kellett mindent újra kezdeniük. — Hogy mi jelentette a csúcsot az életemben? — ízlelgeti a kérdést. — Akkor, ott, a nagy siker a kezdeteknél, a kollégiumi kórussal a Zeneakadémián, amikor Orosz bácsi, a portás odajött, és azt mondta: 30 év alatt, mióta ő ott dolgozik, nem volt ekkora tombolás. Aztán Debrecenben, a Jézus és a kufárok bemutatója. Majd Párizsban a már említett nagydíjas koncertünk az Állami Népi Együttessel, amikor a L’Umanite „Éljen Magyarország!” címmel tiszteletünkre magyar nyelvű vezércikket publikált ... De csúcs volt, amikor megjelent a háború alatt tragikusan elpusztult öcsémmel közösen gyűjtött Cigányballadák és keservesek című kötetünk. És ugyanígy említhetem, amikor a leningrádi Pravda méltatta ottani fellépésünket. Csaknem hét évtizedes zenei múlt. Egy fantasztikusan gazdag életpálya összegzése. Éppen hogy csak a legfontosabb állomásait érinthettük. Az idő rövid, diskurzusunkat befejezzük. Hogy mivel?' — Elérkeztem a leglé- nyeghez, a zeneszerzéshez! Ez a fontos ma számomra, no meg az egészség. Hetvenöt éves koromban is jól érzem magam. Ennél többet ugyan mit érhetnék el — mondta Csenki Imre. Szémann Béla Elképzelhető-e, hogy valaha is visszakerülnek helyükre az úgynevezett El- gin-márványok, amelyek az athéni Akropolisz időtlen szépségű, méltóságteljes lányfigurái, a kórók mellett az ókori Göröghon talán legbecsesebb kincsei ? A kérdés az elmúlt hónapokban egyre sűrűbben merült fel, s különösen azóta került a nemzetközi közvélemény figyelmének sugarába, amióta a szocialista párti görög kormányzat hivatalosan is kampányt indított a történelem viharai során Angliába vitt műalkotások visz- szaszerzéséért. Melina Mercouri, a PA- SOK-kabinet kulturális minisztere nemrég például megkockáztatta azt az enyhén szólva túlságosan optimistának tűnő kijelentést is, hogy a csodálatos frízt, amely a XIX. század elején jutott brit tulajdonba, akár már jövőre visszaszállíthatják eredeti helyére. Nos, ennek egyelőre semmi jele: a két kormány közt folyó tárgyalások semmilyen kézzelfogható eredményre nem vezettek, sőt hiába próbálkozott még a közvetítőként fellépő UNESCO is, a vélemények fikarcnyit sem közeledtek egymáshoz. — Nem arról van szó, hogy a világ múzeumaiban forradalmat szeretnénk előidézni, és minden klasszikus görög műkincset visszakövetelünk — idézték a hír- ügynökségek Mercouri asz- szony nyilatkozatát —, de olyan felbecsülhetetlen kulturális értékek, mint például a Parthenon, egykori megcsonkítását, díszeinek elvitelét és az együttes szét- forgácsolását nem lehet eltűrni. Csakhogy a brit fél tisztában van vele, hogy jelen esetben — bár a felszínen jobbára történelmi és tulajdonjogi érvek ütköznek egymással — valójában korántsem csak ezekről van szó. Lényegében a dolog precedens-jellege jelenti a legnagyobb bökkenőt: Londonban ugyanis világosan látják, hogy az Elgin-márvá- nyok egyfajta jelképpé válhatnak a harmadik világ gyarmati korszakban kifosztott népei számára. Márpedig ha akár egyetlenegy esetben engednek, és elismerik a*történelmi méltányosságból fakadó jogorvoslat igényét, akkor köny- nyen átszakadhat a gát. „Ugyanilyen alapon számos más állam követeléseket támaszthat, ... s a világ nagy múzeumait a gyorsuló pusztulás veszélye fenyegetné” — fejtette ki leplezetlen őszinteséggel a brit véleményt a tekintélyes londoni Times. A tory kabinet hivatalos válasza Athénnek és az UNESCO-nak ennél egy fokkal udvariasabb, ám lényegében tökéletesen merev volt. Eszerint gt British Múzeum megvásárolta Lord El- gintől a márványokat, s azok — külön törvénnyel — örök időkre a múzeum kurátorainak fennhatósága alá kerültek. Egyelőre az esély igencsak halovány, a márványokért folyó csata a jelek szerint nem ér véget a belátható jövőben. Hiába a nemzetközi kampány, hiába a fenyegetőzés a vitának az Európa Parlament elé utalásáról, annak, aki teljes képet akar nyerni az egykori dicső görög fellegvár domborműveiről, nemcsak manapság, hanem gyaníthatólag még jó ideig, két fővárosba, Londonba és Athénba kell elzarándokolnia. E. E.
