Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-31 / 204. szám
NÉPÚJSÁG o 1987. augusztus 31., hétfő Nyolcadikosok fogják a legkisebbek kezét... Megbecsült önállóság Tanévnyitásra készülődnek Gyulaváriban is Beszélgetés a Hunyai Tanács vb-titkárával Szinte Móra Ferenc-i világ fogad Gyulaváriban: a poros gömbakácok gyér árnyékában nyugodt, lassú élet csordogál. Egy nyárszít- ta fejű, hámló orrú kisfiú hangos „csókolommal” rám köszön; előre köszön egy bácsi is, mire zavaromban kétszer is visszaköszönök ... Az iskolát könnyű megtalálni. Közel a templomhoz, az óvoda szomszédságában, nosztalgikus-földszintes, népiskolai méltósággal várja, hogy a hangos csivite- léssel búcsúra készülő fecskenép helyét az eleven, friss gyermekzsivaj váltsa fel... Az udvar nagy kapuján belépve meghökkenek, mert sehol sem látok kirepedt cementes zsákokat, elhagyatott malterosládákat; sem rozsdásodó meszesvQdröket, amiken végig kellene szlalomoz- nom. Már kezdek elbizonytalanodni, aminek oka a nagy csendesség is; pedig az épületre erősített ovális „iskolai” tábla egyértelműen adja tudtomra, hogy ahol járok, az a Gyulai 4. Számú Általános Iskola ... A salétrom marta épület első két ajtaja zárva, a harmadik az épület újabb szárnyában azonban kitárva fogad. Fellélegzem, de az igen kedves, szőke titkárnő belém szakaszt ja a levegőt: — Sajnos, az iskola igazgatója Békéscsabán van, továbbképzésen, de az igazgatóhelyettes nemrég jött be. Hívjam? — Igen, legyen szíves ... Egy mosolygós, harmincas külsejű, barna hölggyel tér vissza, aki így mutatkozik be: — Medve Jánosné igazgatóhelyettes vagyok. Egy kicsi, de csinos iroda- helyiségbe invitál: a falon egyetlen, de igen jó olaj- festmény, a szekrény tetején tizenegy serleg, sporttrófeák. Azzal kezdem, hogy nem akarom sokáig feltartani, mert gondolom, ilyenkor rengeteg a tennivaló az iskolában. Megnyugtat, hogy ráér, vagyis jólesik egy kis kikapcsolódás, mert éppen az órarendet készíti, ezt az igen bonyolult munkát, amelyről aztán általában már az első nap kiderül, hogy nem jó, mert az órák „összeütköznek” ... — Jobb-e önöknek, hogy agnosztikai módszerével viszont a rákos folyamatot még a tumor kifejlődése előtt ki lehet mutatni. Csupán egy vérvétel szükséges hozzá, valamint egy fény- mikroszkóp. A megfelelően kezelt vérsavót hagyjuk heszáradni, és ezt a beszára- dás utáni képet tanulmányozzuk. Nagyszámú vérminta összevetése után tudniillik megállapítottuk, hogy eltérő képet mutat az egészséges, valamint a rosszindulatú daganatban szenvedők vérsavója. A betegség csíráját már magában hordó szervezetben] aztán a Cella- dam segít helyreállítani a sejtek között megszakadt információáramlást, és az immunrendszer újból képes harcba szállni. A diagnózist 1986. június 30-án szabadalommá nyilvánította a magyarországi találmányi hivatal. Az akadémiai bizottság viszont a módszert mégsem tartja alkalmasnak rákdiagnosztikai célokra. A miértre Kovács Ádám- nak általában az a válasza: „Mert egyszerű és olcsó az eljárás”. Ö is tudniillik azok véleményét osztja, akik szerint a rákkutatás azért nem tud előrelépni, mert veszélyeztetve érzi egzisztenciáját. Orvosok, vegyészek, kutatók ezrei keresik meg ma világszerte kenyerüket ebben a hatalmas gépezetben. Virágzó üzlet lett például a nukleáris medecinai készülékek, gépek gyártása ... — Mégis, hogyan lehet tévékészülékeket kézigránáttal megjavítani? — él a szakmájába vágó hasonlatvárosi iskola lettek? — vágok egyenesen a közepébe. Egy pillanatra meghökken, anélkül, hogy a derű eltűnne az arcáról. — Nézze . . . megpróbálok igazán őszinte, tárgyilagos és pontos választ adni — mondja töprengve. — Tehát: régi önmagunkhoz képest az egyesítés után feltétlen jobbak a feltételeink, de higgye el, hogy még mindig szegényesebbek vagyunk a városi iskoláknál. Ne értsen félre: nem szegényebbek, hanem szegénye- #ebbek. Tudja: a fizikai távolság nem csökkent Gyula és Gyulavári között — az öt kilométer most is öt kilométer, kissé messzi a tűztől —, mondja ezt úgy, hogy a nyugodt derű egy pillanatra sem tűnik el az arcáról. — Kezdjük a válasz első részével..., mennyiben javultak a feltételeik? — Egy állandó, szinte már olykor-olykor nyugtalanító gondunk szűnt meg azzal, hogy az egyesítés után igen jó állapotban levő középületek szabadultak fel: ezzel el tudtuk helyezni az ösz- szes tanulónkat, s végre megszűnt a délutáni kényszertanítás. — És konkrétabban, mi az a „de"? — Hát. .., kérdezhetne könnyebbet is. Azzal, hogy mi a városhoz tartozunk közigazgatásilag, egyelőre még falu maradtunk. Mindazok ellenére, hogy a művelődési osztály segít, erejéhez mérten. Már számítógépünk is van — mondja szinte csodálkozva —, egyelőre azonban nem találunk számára megfelelő helyet... Magam is arra gondolok, hogy anno dacumál, az iskolaépület néhai tervezője valóban aligha gondolhatott arra, hogy „jön” a számítógép .. . — Aztán meg — folytatja — nincs megfelelő helyiségünk a fakultációs foglalkozáshoz sem. Napjainkban egyre inkább szükségessé válik a „csináld magad”, hiszen a szolgáltatások nem csupán drágák, hanem körülményesek is. Képzelje el, hogy a háztartási ismeretekkel foglalkozó hetedikes- nyolcadikos leánykáink olyan teremben kénytelenek tál a Celladam feltalálója, amikor a rákos betegek sugárkezeléséről esik szó. A Celladam tehát, a feltaláló szavai szerint, több az eddig ismeretes és általában a szervezet ellenállóképességét vitaminokkal erősítő preparátumoknál. Kovács Ádám és csoportja alapjaiban szeretné átformálni az alkalmazásban levő diagnosztikai módszereket a rákos sejtek kimutatásában, a betegség kifejlődésének a megelőzésében. Tudományos körökben mégsem aratott sikert ez az aránylag egyszerű és olcsó ráknyomozó diagnosztikai módszer. Emberek százai adják mégis egymásnak a Dalszínház utcai magánrendelő kilincsét. Gyorsan híre ment ugyanis, hogv még a tumor kifejlődése előtt megment a Celladam a súlyos betegségtől. Hajnalok hajnalán A helyszínre igyekszem: Magyarország első és egyetlen rákkutató magánrendelőjébe. Már hajnalban oda kell állni, ha még aznap sorra kíván jutni az ember, mesélik. Az első napsugár szégyenlősen csillan a Vörösmarty cukrászda földig érő keskeny ablakán. Itt, a cukrászda előtt kell lemennem (igazítottak útba) a . kismetróba. A sárga szerelvény éktelen csattogással közeledik a kiftsempézett megálló felé. Az Utasok álmosan kapaszkodnak a himbálódzó bőrfogantyúkba. „Az Opera tevékenykedni, ahol a padok „alsó tagozatosak”. Nem férnek be szegénykék, így a tetején ülnek, és úgy kötik a pulóvert... Aztán meg ... a téli hónapokban a testnevelési órákat csak padok mozgatásával, tologatásával lehet megtartani. Ahhoz nincs megfelelő terem. Na, alaposan kipanaszkodtam magam — teszi hozzá nevetve. Megvallom, vegyes érzések cserélgettek helyet bennem, s néhány, hosszúnak tűnő másodpercig hallgattunk is mindketten . . . — Persze — morfondírozott — azért mi is tehetnénk valamit, nem lenne eredményes, ha csupán azt várnánk, hogy hál istennek, mi is város lettünk, tehát törődjék velünk a város. Tud- .niillik: van két nagy helyiség a községben, ezeket egyetlen fal választja el egymástól: a válaszfal lebont4- sával ideális tornatermet lehetne kialakítani, hiszen — inkább többet mondok — évente legfeljebb, ha harminchat órát töltenek ezekben. Vagyis, azt akarom mondani, hogy a sokat emlegetett helyi kezdeményezés igen hasznos lehet a közeljövőben. Csak ... ehhez embereket kellene meggyőzni a ráció szent nevében. És ez sehol és semmikor sem könnyű .. . — Hány tanulójuk lesz az új tanévben? — teszem föl az obiigát kérdést. — Sajnos, fogynak a kis magyarok: alig tudtunk ösz- szehozni két első osztályt — komolyodik el először. — Ennek ellenére mintegy ötszázhúsz gyermekre számítunk, mert Üjváriban most adnak át új lakótömböket, ahová főleg fiatal, gyermekes családok költöznek be. Itt, Óváriban, vagyis az anyaiskolánkban csak a felső tagozatosokat oktatjuk-nevel- j ük, ezek létszáma kettőszáz- hatvan, tehát mintegy fele összes tanulóinknak. Ez azzal jár, hogy naponta, ötperces iskolabusszal ötven alsós jár Üjváriba; „cserében” hatvan-hetven felsős jön ide Üjváriból. Ne mondja, hogy ez valami nagyon nagy áldozat bárki részéről . . . Nem mondom, mert a pesti villamosozó gyerekekre megálló következik!”, figyelmeztet a hangosbeszélő. JMár a kismetró főbejáratának utolsó lépcsőfokáról megpillantom Liszt és Erkel ülőszobrát: az Állami Operaház előtt vagyok. Hamar megtalálom a gyönyörű épület bal szárnyán a Dalszínház utca feliratot. Kígyózó tömegnek azonban nyoma sincs. Csökkent volna az érdeklődés, amióta a magán- rendelő átköltözött a Veres Pálné utcából? A sarkon feltűnik egy kőművesállványokkal elbariká- dozott ház. Előtte hatalmas sor, melynek vége a szomszédos Lázár utca közepéig nyúlik. Megdöbbentő a hatalmas, néma tömeg látványa. Az emberek négyesével, szótlanul ácsorognak, dacolva a csípős széllel. Eszembe jut, hogy ha az állami i orvosi rendelők előtt kellene eny- nyit és ilyen körülmények között várakozni, akkor bizony nem szűnne a méltatlankodás, a sok hangos, epés megjegyzés. A vak hit egy hatásosnak vélt szerben azonban minden megpróbáltatást feledtet. fl magánrendelő előtt Az április végi, szokatlanul zord időben közel húzódnak egymáshoz az utcára szorult várakozók. Gyanúsan méregetnek, biztosan azt hiszik, ügyeskedek, soron kívül szeretnék bejutni. Megnyugtatom őket, hogy újságíró vagyok, és a véleményüket jöttem kikérdezni a Celladamról. Előrebocságondolok. Szándékosan hagytam a végére a személyi feltételek állapotát. Mert ez, ugye, eléggé rázós kérdés napjainkban, a szinte már vészessé váló pedagógushiány miatt. — A mi iskolánkban nincs képesítés nélküli nevelő —, mondja büszke, csaknem győztes mosollyal. És ez a „győztes” mosoly most igenigen rokonszenves nekem ... Lelkesen jegyzem meg, mennyire kellemetes meglepetés volt, hogy amikor beléptem a kapun, nem találkoztam az ilyenkor annyira jellemző felfordulással. — Ezt a „pénzügyünknek” köszönhetjük — válaszol gyanúsan dallamosan. _ ? — Egyszerű ez: nem volt pénzünk nagyobb dolgokra. Természetesen, annyi azért volt, hogy szép, tiszta körülmények között várhatjuk a gyerekeket. — Mikor lesz a tanévnyitó? — Tanévnyitó ünnepség — korrigál. — Különben hétfőn délután öt órakor. — És milyen lesz? — Hagyományos: a nyolcadikosok szépen átvonulnak a szomszédos óvodába; kézen fognak egy-egy kis új elsőst, és átvezetik őket az iskolába. Az egész ünnepség alatt fogják-szorítják a kezüket, hogy ne' féljenek. Meg, hogy érezzék, nem lesznek egyedül.. . Az udvaron nagyon sokan lesznek, még azok is eljönnek ilyenkor, akiknek nem adatott meg a gyermekáldás .. . A többi kis óvodás műsorral köszönti a tanulókat... Végül az igazgató hivatalosan is megnyitja az új tanévet ... Hallgatunk egy sort, mert az ő hangja is egyre halkabb lesz . . . Aztán, alig néhány pillanat, s újra derűs: — Nehogy azzal távozzon, hogy itt, Váriban egy csapat besavanyodott, gyomorbajos nevelő néz az új tanév elébe; tele vagyunk erővel, kíváncsisággal, várakozással... . A templomtorony körül hangosan csivitelve, több száz fecske köröz, és teli vannak bizakodással, és én hiszek az igazgatóhelyettesnek • ■ Ternyák Ferenc tóm ‘azonban, hogy érthető okokból nem kötelező a bemutatkozás. — Nincs mit titkolnom, Katikó Béláné vagyok, és Budapesten lakom. — Gondolja, hatásos a Celladam? — Akinek én viszem, annak már nincsenek fájdalmai. Sajnos, azt a felvilágosítást kapta, hogy előbb kellett volna jönnie, és ha nem műtik meg, nagyobb eredményeket értek volna el. — A beteg azért hisz benne? — Hát hogyne hinne, amikor nincsenek fájdalmai. Már az is valami, hogy nem szenved ... Egyre többen fordulnak hátra, érdeklődve hallgat-/ ják, ki mit mond, és ma-/ guktól is bekapcsolódnak a beszélgetésbe. — Már eleve úgy jön ide az ember, Jiogy itt várakozni kell. Kialakult azonban a bejáródott szisztéma. Vérmintát is kell hozni. Mindenütt akad orvos, vagy laboráns, aki vérmintát vesz a betegtől. — Én már lassan két éve szedem a Celladamot, és úgy érzem, sokat javult tőle az állapotom — hallom egy szolnoki férfitől. — Külföldiek is vannak önök között? — érdeklődök. — Hogyne lennének! Talál itt csehszlovák, lengyel, jugoszláv polgárokat is. Az előbb beszéltem egy jugo- szlávval, ő már valahol bent lehet a rendelő előtt — utasít el egy idős hölgy. (Következik: A zombori elektromos ember ...) G. Miskolczi Zsuzsanna Az 1985-ben megalkotott tanácstörvény fokozott önállóságot adott a helyi tanácsoknak. Erről a felelősség- teljes munkáról tájékozódtunk Hunya községben. A település első látásra rendezett helység benyomását kelti. Az utcákon, a házak előtt ápolt virágoskertek szemléltetik a lakosság kedvező hozzáállását a településfejlesztő munkához. Hunya Tibornét, a községi tanács vb-titkárát kerestük meg, hogy válaszoljon kérdéseinkre. — Milyen problémákat jelentett a tanácsi munkában az önállóság? — A járási hivatalok megszűnésével sok hatáskört a község kapott meg. Ezek túlnyomó részét saját szakembereinkkel oldjuk meg. Problémát jelent viszont az építésügy, mivel községünk nem rendelkezik ilyen szakemberrel. Jelenleg ezt a munkát igazgatási társulás formájában oldjuk meg a gyomaend- rődi tanáccsal. Ez azt jelenti, hogy az ottani szakember végzi el nálunk is az építésügyi feladatokat. Azt hiszem, ebben is megmutatkozik, hogy a nagyobb önállóság kedvező lehetőségeket nyújt az együttműködéshez. — Milyen a tanács testületi munkája? — Községünkben 15 tanácstag tevékenykedik, akik 1040 lakosunk gondjait-baja- it tolmácsolják a tanácsnak. Aktivitásukról csak a legjobbakat tudom elmondani. Kis település vagyunk — ahogy mondani szokták: mindenki ismer mindenkit —, ezért ha felmerül valamilyen gond, arra szinte minden tanácstag reagál. — Milyenek az oktatás és nevelés, valamint az egészségügy feltételei? t — Településünk négy egészségügyi dolgozóval rendelkezik, önálló körzeti orvosunk van. Ügy érezzük, hogy az egészségügyi alapellátás feltételei megoldottak, az orvos és a védőnők a lakosság megelégedésére végzik munkájukat. Megemlíteném, hogy nőgyógyász- és gyermekszakorvos havi egy alkalommal rendel nálunk. A lakosság kérésére minden héten van fogászati rendelés. Sok idős ember él ugyanis helységünkben, akiknek körülményes a közlekedés. Az egyetlen gondot az orvosi rendelő váróterme jelenti, amely időnként kicsinek bizonyul a betegek befogadására. Pedagógushelyzetünk más településekhez képest jónak mondható. Mindössze az a problémánk, hogy nincs testnevelő és rajz szakos tanárunk. A tárgyi feltételek megfelelőek, óvodánkkal még dicsekedhetünk is egy kicsit. Majdnem mindegyik oktatási intézményünkbe bevezettük a gázfűtést. Művelődési házunk felújítását most kezdtük el. — Mennyi pénzzel gazdálkodhat a tanács? — Rendelkezésre álló keretünk 5 millió 160 ezer forint. Ebből több mint négy és fél millió forintot fordítunk intézményeink működtetésére és a közvilágításra. A fejlesztésre szánt összeget a telefonhálózat bővítésére fizettük be. A művelődési ház felújítására — a felújítási keretből — 240 ezer forintot terveztünk. Az úthálózat fejlesztésére 1 millió 200 ezer forintot szánunk. Ez az ösz- szeg több forrásból gyűlik össze: egyik részét az 1986-os pénzmaradványunk jelenti, a másik részt — 350 ezer forintot — a megyei tanács által meghirdetett pályázat útján nyertük el. Meg kell említenem a helyi Hunyadi Termelőszövetkezetet is, amely magára vállalta a szállítási költségeket. A tsz egyébként nagy segítséget nyújtott a gázprogram megvalósításához is. Mivel 1984- ben bevezette üzemegységeibe a gázt, lehetővé vált a község bekötése, a lakosság ellátása is. — Mit tesznek az idősko rúak segítése és a fiatalok itt-tartása érdekében? — Az időskorúaknak többféle segítséget nyújtunk. Az arra rászorulóknak pénzbeli támogatást adunk, és házi szociális gondozó is rendelkezésükre áll. A tél folyamán a tanács emberei végigjárták az idős emberek lakásait, nincsenek-e fűtési, hóeltakarítási gondjaik. A fiatalokat mind a tanács, mind a termelőszövetkezet jelentős összeggel támogatja letelepedésükben. Mivel nálunk nem túl drágák a házak, a segítségül felkínált összeg döntő lehet a fiatalok itt maradásában — mondta Hunya Tiborné. Marik Mihály Tüzép-történet Volt, mikor azt mondtuk, ha építőanyagra van szűk- ; ség, akkor idő, türelem, utánajáró kedv is kell a pénz S mellett. Amikor pedig szombaton is kinyitották a Tü- S zép-telepeket, igazán csak egyet tehettünk: főt hajtottunk : az intézkedés nyomán: lám, rugalmasan is lehet! Aki : csak szombaton ér rá, vagy netán reggel, a betonkeverő ; beindításakor kap észbe, hogy ez, vagy az hiányzik, j azóta az sem marad hoppon. Indulok hát szombaton, a délelőtt közepén cementet ■ vásárolni a békéscsabai központi telepre. Minden úgy l megy, mint a karikacsapás. Az első szóra találok fuva- ; rost, a pénztárnál egy percet sem kell eltölteni — irány ; a nagyraktár! Már hajtanánk is be a zsákhegyek közé, I de az ajtó előtt félmeztelen fiatalember állja utunkat: I „Autóval nem lehet behajtani!” Újdonsült társammal £ belenyugszunk a megváltoztathatatlanba, annál is in- ■ kább, mert ott áll az ajtón is, krétával: „GÉPKOCSI- ■ VAL BEHAJTANI TILOS!” Elő hát a kis tolókocsit, : kezdjük cügölni kifelé az árut, drága az idő. Ám, nicsak: a túloldalról méltóságteljesen gördül be- ■ felé egy Robur, s mire megáll a cementhegy mellett, a j félmeztelen fiú már a rakomány tetejére is pattan, kéz- ; dik ők is a pakolást. Hogy is van ez? Az SF 47—68-nak lehet, az SN 25— ! (i5-nek nem? Gyanakodni kezdek, lehet, hogy rossz ajtót ; választottunk. Nem vagyok rés, megnézem a túloldali ; kaput is. Nincs tiltó felirat. Aha, szóval, lehet, hogy itt ■ van a kutya elásva. Semmi bajom az SF 47—68-cal, plá- l ne vezetőjével. A félmeztelen fiú később még annyit ! mond: a kis rakodógép le van zárva, a vezetője sincs ■ itt. Ezt a mentegetőzést csak-csak el lehet fogadni, nyíl- ! ván kevés a munkaerő, muszáj kiadni a pihenőnapot. : A kijáratnál is megkérdezem: jól láttuk, az a Robur, ■ autó? A portás megnyugtat. És megerősíti, hogy tényleg ! szigorúan ki van adva ukázba, hogy autóval nem lehet ; bemenni a cementraktárba. Ha nem lehet, hát nem lehet. Biztosan gyakran szá- ; moltak tévesen, vagy sok zsákot tettek tönkre rakodás- ; kor a vevők .Bár, lehet, hogy a Tüzép vezetője más indo- ; kot is tudna. Talán magyarázattal is szolgálhatna: végül i is lehet, vagy nem lehet? F. I. ■
